Szitányi György
 

Egy ártatlan mese mint általános érvényű manipuláció-modell

            A tények valamelyes vagy teljes felbontása így-úgy minden újságíróra jellemző. Ez a szerkesztés. A közlemény azonban – általában – hű a valóság lényegéhez. Ha mégsem, az a közlés és a közlő moralitásának rovására megy. Ennek minőségi oldalát, a közlés valóságértékét tekintve, az egyik legsúlyosabb etikai vétség, a közösség félrevezetése következik be ilyenkor.

            Az erkölcsivilágkép-szerkezet, a közölt értékrend, valamint a közlésbe foglalt erkölcsi minősítések rendszere a világról, a valóságról kimondott, vagy sugallt értékítéletet, ami pártvezérelt médiumokban jellegzetesség, a szokványos elemzések egyikével sem bontható ki. Ez az a másodlagos érték, amivel a reklám is hat: így befolyásolja, manipulálja nézeteinket.

A politika által befolyásolt újságírásra jellemző manipulációt produkált a mindössze 26 éves Krúdy Gyula 1904-ben írt elbeszélésében, amelynek címe is inkább vall újságíróra, mint szépíróra: Az ördög alszik.

            Ez elbeszélésnek etikai manipulációjáról lesz szó az alábbiakban annak feltételezésével, hogy akit a nem különösebben színvonalas szöveg érdekel, ismeri, vagy netán elolvassa. De nem ez a lényeg, hanem a techné, hogy miképpen lehet eladni valaminek (esetünkben a jóknak) jó voltát, vagyis az önmagát jónak tételező befogadó számára való választandó voltát.

            E (propagandában politikaiként is általánosítható) manipuláció benyomásegységeknek közlése, és ez a közlés szerkezete révén történik. Az eleve mintegy prejudikáló címen kívül – hiszen köztudott, hogy az ördög igenis ébren van, mivel ez a létezési módja – összesen hét benyomásegységet (a reklámban impact a benyomás neve) különböztethetünk meg a csak példaként értékes írásban. Ezek a következők.

            1. A mese. Ez az elbeszélő Krúdy csevegése: tulajdonképpen az a kötőanyag, amely a többi elemet összetartja, és az író véleményközlésszerű állásfoglalása.

            2. A pletyka, amely ellentétes párhuzamot képez a magát naivnak mutató, bár mindenkinél többet tudó író meséjével.

            3. A Csidernéről szóló rész. Csiderné a jó asszony, akiről soha nem írtak semmit, nem is beszéltek róla, mert a rendes asszonyokról nem szokás. Egyenes párhuzamban áll Ráby Ágnessel, aki pajkos szemei ellenére sem csalja meg az urát. E tekintetben azonban ellentétes párhuzamban áll Csorinszkynéval, akinek a kacérsága híres volt.

            4. Csorinszkyné, aki szép volt, mint Rábyné, de másfajta szépség. Az ő erkölcsei megfeleltek a róla szóló pletykáknak (szemben a Rábynéról szólókkal). Ugyanakkor ellenkeznek az Ágnes feddhetetlenségével.

            5. Ráby Mihály, aki nem fut más asszonyok után, s így egyenesen párhuzamosak erkölcsei a felesége erkölcseivel. Ellentétesen párhuzamosak a házastársak az indulatosságban: Ágnes szelíd és nyugodt, Mihály indulatos. Mihályra egy ideig hat a pletyka, de amikor meggyőződik a felesége megközelíthetetlenségéről, örömmel nyugszik meg.

            6. Ágnes. Külsőre ellentétes zömök férjével, az öreg Csidernével és a telt keblű (vagyis buján szép) Csorinszkynéval, akivel egyébként egyenrangú szépség. Jó, mint Csiderné és az indulatos Mihály, vagy a jóhiszemű író. Bensőleg ellentétes a rosszindulatú pletykával, Csorinszkynéval és az öreg gróffal, aki a történetben a mesélő által emlegetett ördög szerepét hivatott betölteni.

            7. Az öreg gróf paralelje a pletykának, az ördögnek és a könnyen megkísérthető Csorinszkynénak. Ellentétes a jókkal, úgymint Ágnessel, Mihállyal, Csidernével és a mesélővel.

            E többszörös párhuzamrendszer a bonyolítást szolgálja, ugyanakkor kétpólusú rendet is szervez a szereplők között: elválasztja a jót a rossztól. Ezzel – amiről Krúdy még nem is hallhatott – megfelel az olvasó elméje konzisztencia-törekvésének.

A táblázat a közvetlen párhuzamokat jelöli, de valamennyi többszörös párhuzam.

            1. Az 1-1 páros azonossága, hogy mese és állásfoglalás, ellentétük a beszélők céljában van.

            2. A 2-2 páros: két szép asszony. Ellentétük már szépségükben megnyilatkozik: Csorinszkyné materiális, érzéki. Ágnes szépsége légies, sejteti az asszony szerepének allegorikus voltát. Az azonos szituációban való ellentétes cselekvés tiszta példája a jellemábrázolásban megvalósuló, ellentétes irányú párhuzamnak.

            3. A 3-3 páros: két férfi, vetélytársak párhuzama. Az egyik a férj, a másik vágyik annak törvény adta jogaira. Az egyiket szereti az asszony, a másikat elutasítja, az egyik győz, a másik vesztes. Pikantériája: a győztes a vesztesnek alkalmazottja.

            Mindhárom párosra jellemző még, hogy jó minősítésű tagjuk fiatalabb a rossznál. Ez nyilván Krúdynak már említett életkorából adódik.

            4. Csiderné látszólag pár nélkül maradt. A jó és a hazának (a közjónak) hasznos asszony azonban egyrészt Ágnes öregkori megfelelője, ugyanakkor csak a mesélő szövegében fordul elő, a pletyka meg sem említi.

            Ez a lényege: a mesefunkció, illetve a közlés dramaturgiájának szempontjából nem bontja meg a harmóniát. A mégis jó a világ (az ördög mégis alszik olykor) harmonikussága szinte kínálja magát, azonban itt valójában szimmetriahiány van. Vagyis nem egészen így igaz a mesélt harmónia.

            Ez a mese sérthetetlenné teszi a jó csoportot, sőt kizárja az egyetlen ütközési lehetőséget, a gróf és a kasznár ellentétéből adódót. Még benső konfliktus sem adódik: Mihály eszményien jó ember, akár a felesége.

            Mindebből az is nyilvánvaló, hogy ez a világon létezhető mesék közül az egyik legártatlanabb: nincs benne semmi konfliktus, miáltal nincs, ami cselekményt indukálna, vagyis az egész nem szól semmiről. Látszólag, legalábbis.

            Ami ebben a mesében a legfurcsább, az, hogy ezt a manipuláció-technikát csak a legkivételesebb politikai propagátorok használták ki eddig.

            Kevéske számolással fény derül az impacttal végzett trükkre. Vagyis arra, hogy a jó-rossz ellentétben nem csupán a jó harc nélküli győzelméről van itt szó, hanem van egyfajta másodlagos jó érték is, ami eleve kilátástalannak sugallja a jók elleni küzdelmet. Olyan, akár egy jól előkészített választási kampány. Íme.

            A jókkal kapcsolatban összesen 1255, a rosszakkal kapcsolatban pedig nagyjából ennek harmadát, 472 szót használ az író. Fogalmi nyelvben ez a lényegesebb, jóllehet 2439 szótaggal szemben csak 1017 fordul elő a rosszakról szóló szövegben, míg – ez a magyar nyelvben a jellegzetes trochaikus lejtés miatt nem teljesen közömbös – morában (azaz a hangzás tartamában, időben is) mérhető a jók és a rosszak aránya 3745:1558 a jók javára.

            Ha pedig a jókkal és a rosszakkal foglalkozó szövegegységeket határoljuk el és vetjük össze, e gyermekded, ártatlanságtól hamvas Krúdy-szövegben, amit összesen 49 részre tagolhatunk, 38-szor fordulnak elő a jók, és csak 11-szer a rosszak. Előfordulásuk aránya tehát ekként 38:ll.

            Az impact tényleges hatását, azaz a benyomások egymáshoz viszonyított előfordulását tekintve közel 3,5-szörös (3,4545454) a jó benyomások aránya a rosszakról szólókhoz képest.

            Nemcsak arról van szó tehát, hogy mérhető szövegterületek (illetve időben, tartamban is számolható mennyiségi arányok) keltenek pozitív, vagy negatív hatást, hanem arról is, hogy hány ízben közöl pozitív, vagy negatív értéket sugalló információt a szöveg, vagy mutat a tévé stb..

            A Krúdy-féle manipulációt elemezve, annak technikáját is megismerhetjük: a 49 egységből az első 5 jó után 1 rossz, majd 8 jó után megint csak 1 rossz következik. Ez után a jók elhanyagolható fölényével, nagyjából 1-1 váltással cserélődnek a pozitív és a negatív értékek (itt folyik a „küzdelem” a jó és a rossz között), míg a 31. egységgel kezdődően ekként alakul az arány: 4:1, további 5 jó után egy tetszőlegesen, de inkább jónak értékelhető egységet követve  a jó és a rossz közötti eleve eldöntött harc. (Ebben a közleményszakaszban Mihály orvul, hallgatózva értesül a jóról) újabb jó, majd egy rossz, azaz 7:1 az arány, az utolsó 6 egység pedig csupa jó.

            Előjelekkel mutatva, képszerűen:

            1 – 6.           + + + + + / -

            7 – 15.         + + + + + + + + / -

16 – 17.       - / +

18 – 19.       - / +

            20 – 21.       + / -

            22 – 23.       + / -

            24 – 26.       + + / -

            27 – 28.       + / -

            29 – 30.       + / -

            31 – 35.       + + + + / -

            36 – 43.       + + + + + ± / + / -

            44 – 49.       + + + + + +

A jó és rossz erők manipulatív küzdelme az expozíció végeztével, a 16. információs egységgel kezdődik. Az Ágnes ellentéteként másodszor említett Csorinszkynéról szóló szöveg mintegy bevezeti a rosszak támadását, amit a 124 szóból (254 szótagból, illetve 394 morából) álló pletyka indít. Innen a pozitív és negatív tagok aránya kiegyenlítettnek mondható. A 31 – 35-ös csoport egyfelől a Mihályban összpontosuló feszültséget ábrázolja, másfelől praktikus időhúzás a feszültség érzetének fokozására, valódi feszültség, persze, nincs. Mint az ábra is mutatja, a 41. tagon belül, Mihály hallgatózásakor van valamelyes esély igazi összecsapásra. A 42. elem már a megoldás felé mutat: Ágnes pisztollyal megfenyegeti a grófot, aki nevetve elmegy (43. egység).

            Ez az utolsó negatív személyt említő közlemény a szövegben, de ami történik mégis pozitív: az ördög elaludt a grófban.

            Nem mérhető ez a hitványka írás az érett Krúdyhoz. De nem is erről szól, hanem a manipulációról és annak módjáról. Nem érdemel vizsgálatot, hogy a jó Mihály féltékeny hallgatózása, az illem ilyetén sérelme valóban negatívumnak értékelhető-e. A lényeg az, amit eddig legsikeresebben az olasz és a német fasiszta propaganda alkalmazott: a reklámbenyomásnak, az impactnak a dömpingje. Nagyjából ennek félreértése az, ami a médiumok körüli vitákban zajlik nálunk. Ma, úgy látszik, az a kérdés, mennyi ideig szerepel egy-egy párt képviselője. Féltékenyen óvják a másodperceket, holott az idő par excellence mennyiségi tényező ebben a kérdésben, majdnem mellékes.

            Akár az óriásplakátok divatja: legyen jó nagy, az hatékony. Nem a méreten múlik, annak legfeljebb a láthatóságban van szerepe.

            Lényegbeli tévedés ez. Ami hat, az, hogy hányszor találkozik a célszemély a manipuláló vagy sugalmazó, minőségi benyomással. Mint példáénak okáért valamely buzdítani, meggyőzni vagy megfélemlíteni kiszemelt átlagember a tömeggyűléseken skandált DU-CE! DU-CE! kiáltásokkal az 1930-as évek Olaszországában, amikor egy-egy teljes kerítésnyi felületen egyszerre mintegy 100 – 150 példányban látta a DUCE szót, akár a diktátor képe nélkül. Ezek nem voltak óriásplakátok, de sok volt belőlük egy helyen. Mert az impact hatékony, akár Krúdy gyenge művecskéjében a jók és a jóság emlegetése.