Lukács László
ANEKDOTÁK KOSSUTHRÓL ÉS KÖVYRŐL

Kossuth szavának férfias érce itt
kondult meg és ítélkezve fölötte:
“Meglehet: országháborító lesz,
pedig új Ciceró lehetne.”
KÉPES Géza: A Főiskola ünnepe (1989)

 

Kövy Sándor (1763-1829) a sárospataki református jogakadémián a magyar jog első professzoraként többek között Csokonai Vitéz Mihály, Kossuth Lajos és Szemere Bertalan tanára volt. Harminchat évig oktatta a hazai jogot a legendás hírű tanár, nevelte a nemzeti megújulás korának fiatal jogásznemzedékét, akik közül többen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarországának államigazgatási vezetői lettek.

Kövy a gyakorlatias jogi oktatás egyik legelső képviselőjeként hadat üzent a magolásnak, a paragrafusok betű szerinti betanulásának. Jogi szemináriumán hallgatói a vármegyei közigazgatás és bíráskodás feladatait gyakorolták. Diákjaiból jelképes vármegyét szervezett, amit a Sárospatak közelében emelkedő Páncél-hegyről Páncél vármegyének neveztek el. Páncél vármegye főispáni tisztét maga Kövy töltötte be, a hallgatók pedig alispánok, szolgabírák, jegyzők, táblabírák, esküdtek, tiszti ügyészek voltak. Tartottak megyei közgyűlést, bírósági tárgyalást, tisztújítást. Kitalált peres ügyeket vizsgáltak meg, rendeleteket bocsátottak ki, költségvetést készítettek. Páncél vármegye keretében a joghallgatók a vármegyei élet különböző területein: a szónoklatokban, beszédekben, tárgyalásokban és vitákban nagy gyakorlatra tettek szert (Ladányi szerk. 1933, 84).

Kövyt nem csupán híres pedagógusként, hanem kiváló jogtudósként is számon tartották. Számos latin és magyar nyelvű jogtudományi munkája jelent meg Bécsben, Pozsonyban, Kassán és Sárospatakon. Közülük a latin nyelvű Elementa fél évszázadon keresztül az egyik legelterjedtebb jogi tankönyvként szerepelt. A' magyar törvénynek rövid summája a' gyermekek számára című könyvét 1848-ig a sárospataki gimnázium alsóbb osztályaiban tankönyvként használták. Ez az 1798 óta számos kiadást megért, 1989-ben hasonmás kiadásban is megjelentetett munkája a feudális magyar polgári jog közérthető összefoglalása (Kövy 1798).

Kövy rengeteget dolgozott, oktatott, kutatott, írt. Annyira belemerült kedvenc jogi tanulmányaiba, hogy az anyagiakkal, e világi dolgokkal keveset törődött. Feleségének kellett figyelmeztetnie például arra is, hogy kopott már a mentéje, nadrágja, menjen el a szabóhoz új ruhát varratni. Vagyonáról, gazdaságáról, szőlőjéről felesége gondoskodott. Ezért történhetett meg vele az a hihetetlennek hangzó eset, hogy szórakozott professzorként kétszer vette meg a saját szőlejét (Komáromi–Panka 1927, 49-50).

Kossuth Lajos (1802-1894) sátoraljaújhelyi és eperjesi diákévek után 1819-ben iratkozott be a sárospataki jogakadémiára, ahol az 1819/20-as tanévben Kövy tanítványa volt. Kossuth jogakadémiai szereplése is hozzájárult ahhoz, hogy Kövy anekdotahőssé vált.

Feleségem, Demeter Zsófia, anyai ágon a Kövy-családból származik, ükanyja Kövy Klára volt. Kövy Klára nevelte fel Kiskinizsen (Abaúj-Torna m.) feleségem korán árvaságra jutott nagyanyját, Pásztor Erzsébetet. Az 1893-as születésű Lengyel Károlyné Pásztor Erzsébettől 1977-ben Balassagyarmaton jegyeztem le két Kövy Sándorral kapcsolatos történetet, amelyeket ő Kövy Klárától hallott a most elmúlt század elején. Az első anekdota Kövyről és Kossuthról szól: "Magyarázott Kövy a sárospataki jogi karon, nagyon belemerült, nem vette észre a csengetést. Kossuth megsértődött, egyik társával kivonult a Bodrog-partra, és ott sétáltak. Megüzente, hogy kérjen tőle Kövy bocsánatot, csak akkor megy be az órájára. Kövy nem kért bocsánatot. Kossuth csak harmadnapra jelent meg Kövy óráján. Kövy ezzel fogadta: Amice Kossuth, maga sok galibát fog még csinálni! És beteljesedett, mert sokat csinált."

A történet bekerült Tóth Béla A magyar anekdotakincs című, 1898-1903 között megjelent hatalmas gyűjteményébe, ahol így olvasható: "A sárospataki kollégium egyik nagyhírű professzora, Kövy Sándor egy ízben valami pajkoskodás miatt érzékenyen megsértette hallgatóit, kik közé Kossuth is tartozott. A megsértett ifjúság nyomban értekezletet tartott, és Kossuth indítványára elhatározták, hogy addig nem mennek Kövy professzor előadásaira, míg kellő elégtételt nem nyernek. Sok hercehurca után az igazgató a dolgot békés úton elintézte valahogy, s midőn a diákság ismét megjelent Kövy előadásán, az öreg professzor fölhívta Kossuthot, és e szavakat intézte feddésképp hozzá: A dominus Kossuthból, ha meg nem javul, még nagy országháborító lesz!" (Tóth 1986, 150).

Az eset leghitelesebb leírása magától Kossuth Lajostól való. A turini remete 1882-ben a Pesti Naplóban tette közzé visszaemlékezését, amelyben pataki diákéletéről ezt írta: "Tanárom Kövy Sándor volt, a hírneves magyar jogász; nem hiszem, hogy akkoriban az elméleti magyar jogot valaki jobban tudta volna, mint ő; kézikönyvét latin nyelven adta ki, de előadásait magyarul tartotta. Ezzel a gyönyörű magyarsággal tölcsérrel öntötte az ember fejébe a jogtudományt. Darabos, nyers ember volt, s ez a sajátsága egyszer egy kis összeütközést is idézett elő. Történt, hogy egykor tárgyába belemelegedve a szabott órán túl jó soká folytatta az előadást. Mély csendben hallgattuk, mint mindig, azonban véletlenül esett-e meg vagy szándékosan történt? – egy valaki épp azon padokban, ahol én is ültem, megsúrolgatta a padlót csizmatalpával, ami úgy hangzott, mintha türelmetlenség jele volna. Kövy felénk fordult, végigjártatta rajtunk szikrázó szemeit, öklével a tanszék polcára ütött s mindig felénk nézve, elkiabálta magát: 'hitvány gazemberek', és elrohant. Én azt mondtam társaimnak: aki elég hitvány, hogy zsebretegye a gazember címet, ám tessék, én nem teszem; ha ezt a sértést jóvá nem teszi, én előadására többé nem jövök; elmegyek Kassára, leteszem ott a vizsgát. Szavaim helyesléssel találkoztak. Amolyan kis 'secessio ad Montem Sacrum' lett belőle. Három nap a 'világi növendékek' legnagyobb része nem mentünk a tanításra; a tanórát a kollégium előtt, a gyepen töltöttük tömegesen, egyikünk fennhangon olvasott Kövy tankönyvéből. Aztán tanárunk értem küldött. 'Hát Domine fráter! Micsoda bolondságot csinálnak maguk?' kérdezé. 'Nem bolondság az, tekintetes uram! Hanem a megsértett becsületérzés méltó neheztelése – felelém. Mi tanulni jöttünk ide, nem meggyaláztatni. Büszkék voltunk reá, hogy a nagyhírű Kövy professzor tanítványai lehettünk, de becsületünkre is büszkék vagyunk; a tekintetes úr tudja, hogy én akár 24 óra hosszat is szívesen elhallgatom, így mások is. Ki adott alkalmat arra a kellemetlenségre? – nem tudom; lehet, hogy véletlen volt, jobb is volna annak tekinteni, s észre sem venni, de mi sem betyárok, sem gyermekek nem vagyunk; pár hónap múlva a tógátusok dalkara énekli nekünk azt a búcsúdalt, hogy: 'Menjetek! Isten veletek!' s mi az iskolából kilépünk az életbe, nem vihetjük magunkkal homlokunkon a gazember bélyegét. Méltóztassék a dolgot bölcsessége szerint elcsinálni, különben országos skandalum lesz belőle, ha azt tudja meg a világ, hogy Kövy professzort tanítványai elhagyták. 'Jól van no, felelé, jöjjenek fel holnap, majd elcsináljuk!' Fölmentünk. 'Egy kis kellemetlenség fordult elő a múlt napokban, mondá Kövy, sajnálom, a dolog onnan eredt, hogy szándékos rosszakaratot gyanítottam, de utánajártam s meggyőződtem, hogy nem az volt! Hát feledjük el, ne vesztegessük a drága időt, menjünk tovább! Hanem (oldalt reám mutatva) a dominus Kossuthból országháborító lesz!" (Komáromi – Panka 1927, 57-59, 94.)

Kövy Sándor tartotta szavát, a nézeteltérést nem torolta meg a tanév végi vizsgán: Kossuth “e jure eminenter” (jogból kitűnőre) vizsgázott nála. A 84 non togatus, azaz nem papi, hanem jogi pályára készülő negyedéves hallgató között csupán öt volt eminens (Barta 1966, 11-12).

Kossuthnak még kisgyermek korában hasonló afférja támadt a saját édesapjával. Az esetet Tóth Béla így rögzítette:

"Kossuth Lajos atyja, az indulatos, kemény ember, egyszer olyan játszópajtások között találta kis fiát, a kiknek társasága nem volt kivánatos. Ráparancsolt hát a gyermekre, hogy menjen rögtön haza. A fiú csak félig engedelmeskedett: különvált ugyan pajtásaitól, de haza nem ment, s folytonosan körülöttük settenkedve sóvárgó szemmel nézte a tilos játékot.

Az öreg Kossuth, mikor hazatért s azt látta, hogy a kis fiú nincs otthon, azt hitte, hogy a gyermek dacol és újra játszik. Kiment hát a labdázóhelyre s ott a Lajos gyereket elnáspángolta. A fiú zokogva ment haza s atyját napokig kerülte. Anyja hiába ösztökélte, hogy kérlelje meg atyját.

– Inkább meghalok, felelte a gyermek könnyben úszó szemmel, de az önérzet hangján, hogysem bocsánatot kérjek oly hibáért, a mit el nem követtem.

S a dolognak az lett a vége, hogy az öreg Kossuth, a ki már különben is megbánta hirtelenkedését, engedett s bocsánatkérés nélkül is nyájasan fogadta az önérzetes fiút." (1898, II, 266-267).)

A csengetésről való megfeledkezés gyakran megeshetett Kövy professzorral, mert arról egy másik anekdota is megemlékezik. Eszerint Kövy az utolsó órán nem vett tudomást a csengetésről, a már percek óta bekövetkezett szüreti vakációról, fáradhatatlanul tovább tartotta előadását. A jogászifjúság először köhécseléssel, feszengéssel, majd lábcsuszkolással és könyvcsapkodással igyekezett a saját jogaira figyelmeztetni a professzor urat, amire Kövy a mondat közepén szakította félbe előadását, s bosszúsan otthagyta a hallgatókat. A vakáció utáni első előadását a félbehagyott mondat második felével kezdte (Tóth 1898, II. 316-317; Komáromi – Panka 1927, 71). Tóth Béla anekdotagyűjteményében ez a történet Jókai Mór nyomán szerepel:

"Kövy Sándorral a híres pataki jogtanárral történt a következő eset:

Az érdemes tanár úrnak volt a legutóbbi praelectiója egy diligentia végén, s a juristák már alig várták, hogy a déli tizenkét órát elcsengessék, várván már akkor mindnyájukra a szekér, hogy őket a világ négy sarka felé elszállítsa a szüreti vakációra.

Egyszer aztán csakugyan csengettek tizenkét órára: de az öreg Kövy hallatlanná tette azt, s tovább magyarázott éppen valami igen érdekes családról, nemesi diplomáról stbről.

A juristák várnak öt percig; várnak tíz percig – az öreg csak magyaráz tovább, és nem mozdul. Elkezdenek hát feszengeni, az ajtóra kacsingatni, hogy a tanár úrral észrevétessék megbotránkozásukat a felett, hogy az édes vakációból ilyen vámot szed.

Látván aztán Kövy, hogy itt ugyan borsóhányás a falra minden magyarázat, úgy se hallgat rá senki, hát a mondat közepén felvette a botját, kalapját s jó vakációt kívánva, elhagyta az auditoriumot.

Bekövetkezvén a szünet utáni diligentia: a mint Kövy a legelső praelec­tióra felment, azt a multkori megszakítást folytatva, így kezdte meg:

»... pedig a Fekete familia igen híres és gazdag familia volt.«

Hanem erre a csúffátételre aztán szégyenkedve sunyták le fejüket a juristák, s félbe nem szakították volna többet Kövy előadását, ha reggeltől éjfélig tartott volna is az."

A Kossuthról és Kövyről szóló történet kapcsán megemlítem, hogy mindkét anekdotahős szerepel Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényében. Mikszáthról tudjuk, hogy – Jókaihoz hasonlóan – a saját maga, felesége és barátai által gyűjtött anekdotákat elsőrendű irodalmi nyersanyagnak tekintette, művei jórészt ezekre épültek, regényeiben gyakran szerepeltetett valódi anekdotahősöket.

A Különös házasságot azzal indította, hogy Kossuth Lajos sátoraljaújhelyi kisgimnazista a sárospataki főiskoláról húsvéti szünetre hazafelé utazó két jogakadémiai hallgató számára a vendéglő udvarán parittyájával lelövi a rántott csirkének kiszemelt baromfiakat. Megfogásukkal, leütésükkel a két nagydiák sikertelenül bajlódott. Már ebben a jelenetben is emlegeti a pataki professzort: “No hát, nem tudnak semmit a diákok. Nem is Kövy uramtól kell az effélét tanulni. Jobban tudja azt a róka meg a görény.” (2001, I, 7.) A cselekmény bonyolódása közben A híres Kövy professzor és Pereviczky című fejezetben  “Kövy, a nagy jogtudós, kiről Kazinczy azt mondja, hogy minden szavát kőbe lehetne  vésni”, így ítélte meg a különös házasságot: “Hát ez se nem borjú, se nem hordó, se nem házasság – kezdé, az ő szokásos széles, képektől duzzadt előadásában –, mert a borjúnak négy lába van, a hordónak abroncsa és dongái, a házasságot pedig két különböző nembeli személy egybehangzó akarata hozza létre. Igaz, hogy a pap jelenlétében történt. De hiszen a pap jelenlétében főztük meg a tekintetes urakénál tavaly a szüreten a birkapaprikást is, de azért az se volt nevezhető házasságnak, pedig voltak benne részletek anyabirkából és apabirkából is. Különben igen jó volt. A Dőry főztje ellenben igen rossz coctum (főzet, kotyvalék), mely nagyon meg találja feküdni az ő gyomrát. Indítható pedig ez alkalomból kettős pör. Ugyanis az egyik retorzionális (megtorló pör) a vármegyénél, a János gróf személyes szabadságának megsértése és a házasságra való kényszerítés bűntette miatt, a másik pedig a szentszéknél, de nem a házasság fölbontása iránt, mert házasság nem történt, hanem csak a kötelék érvénytelenségének kimondása iránt, mivelhogy a stólával a pap, habár erőszakosan, habár az egyházi szertartás valóságos parodizálásával, de mégis összekötötte a kezeiket.” (2001, II, 9.)

A második anekdota, amit Pásztor Erzsébettől jegyeztem le, így hangzik: "Az egyik Lónyay gróf Patakra járt iskolába, de nem tanult, mert úgy is átment. Amikor megkapta az érettségi bizonyítványt, hazament Bodrogolasziba. Majd felült a lovára, és visszament Patakra a kollégiumba Kövy professzorhoz. Egy százast tett le Kövy asztalára, és azt mondta: Professzor úr, most pedig ezért a lovam részére kérek egy érettségi bizonyítványt! Kövy így válaszolt: Bocsánat, gróf úr, pénzért érettségi bizonyítványt mi csak szamaraknak adunk!"

Az anekdota egy másik változata szerint Lónyay gróf nem Kövytől, hanem Kun Pál főgimnáziumi igazgatótól akart pénzért érettségi bizonyítványt venni a lovának. Lónyay üzleti ajánlatára Kun Pál ugyanazt válaszolta, mint Kövy (Komáromi – Panka 1927, 73).

Kossuth Lajos emlékét Sárospatakon nem csupán az anekdoták őrzik, hanem a Kossuth utca 25. számú ház homlokzatán elhelyezett emléktábla szövege is (Harsányi 1928, 86):

E házban lakott,
mint a főiskola növendéke,
KOSSUTH LAJOS
1819/20. évben.
90-ik születésnapjának emlékére
a főiskola ifjúsága.
1892.

A Kövy-Kossuth összetűzést a sárospataki kollégium főépületének oszlopcsarnokában márványkeretbe foglalt bronz dombormű örökíti meg, Gulyás József gimnáziumi tanár, főkönyvtáros epigrammájával:

Ragyogjatok, ti drága iskolánk
Egén örökké fénylő csillagok:
Kövy s Kossuth: tanár s tanítvány,
S népünk szent álmain virrasszatok!

A pesti Kossuth-szobor leleplezése alkalmával, 1928-ban a pataki öregdiákok társaságában tartott előadásában így értékelte Kövy Kossuthra gyakorolt hatását Finkey Ferenc koronaügyészhelyettes, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja: “Egy oly éleseszű fiatalember, mint amilyen – az összes három iskolájának bizonyítványai szerint – ő volt, egy oly kiváló jogtudós és lelkes professzor vezetése mellett, aminő Kövy, aki ifjú korában tanúja volt a II. József alkotmánysértő uralma összeomlásának s az 1790-91-iki alkotmánybiztosító törvények megalkotásának, aki bátor szavakkal fejtegette hallgatói előtt a nemesség sarkalatos jogait Verbőczy alapján s az 1790:X. t.- cikket, mely klasszikus tömörséggel szögezi le, hogy Magyarország független és szabad ország, semmi más népnek nincs alávetve, hanem saját alkotmánnyal bíró s ennélfogva koronás királya által saját törvényei és szokásai szerint kormányzandó, nem pedig idegen államok mintájára parancsokkal és patensekkel. Egy ily fényes jogászi elme és ékesszavú professzor szellemi befolyása alatt könnyűszerrel ismerte fel a fiatal óriás azt a rettenetes ellentétet, ami a Corpus juris és a rideg valóság Magyarországa között fennállott.” (1928,3)

Irodalom

BARTA István:
    1966 A fiatal Kossuth. Budapest

FINKEY Ferenc
    1928 Visszaemlékezés a Kossuth Lajos sárospataki diákságának százados fordulóján. Miskolci Jogászélet IV.1. 1-6.

HARSÁNYI István
    1928 Sárospataki kalauz. Sárospatak

KOMÁROMI János–PANKA Károly
    1927 A pataki diákvilág anekdotakincse. I. Budapest

KÖVY Sándor
    1798 A' magyar törvénynek rövid summája a' gyermekek számára. Pozsony

LADÁNYI Miksa szerk.
    1933 Sárospatak és vidéke. Budapest

MIKSZÁTH Kálmán
    2001 Különös házasság. I-II. Budapest

TÓTH Béla
    1898-1903        A magyar anekdotakincs. I-VI. Budapest

1986 A magyar anekdotakincs. Válogatás. Válogatta és szerkesztette: SZALAY Károly. Budapest

 
¤ lap tetejére