Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2007. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Killyéni András: EDZÉSEK ÉS TESTGYAKORLATOK KOLOZSVÁRON 1868 ÉS 1918 KÖZÖTT

Kolozsvár sporttörténetének szerves része az első világháború előtti időszak, amikor a helyi magyar sportélet fénykorát élte. A magyar állam, illetve a város elöljárósága mindent megtett a kolozsvári sportélet előremozdítása érdekében, számos anyagi és erkölcsi áldozat árán tornatermek, sportpályák, s más sportlétesítmények épültek.

A kolozsvári sportélet gyakran a budapesti szintjén állott. Emellett fontos megemlíteni, hogy a kolozsvári sport nem csak kiemelkedő egyéniségeket nevelt, hanem biztosította a város polgárai számára a tömegsportot is: a téli hónapokban a város lakosai tömegesen részt vettek a korcsolyaéletben, de nagy sikernek örvendett az atlétika, a kerékpározás, később pedig a labdarúgás is. A tömegsport mellett az iskolák és az egyetem nagy hangsúlyt fektettek az iskolai testnevelésre, ilyen szempontból is Kolozsvár igazodott a Budapest által megadott úthoz.

            Kutatási témám a kolozsvári sportélet kultúrtörténeti elemzése az első világháború előtti időszakban. Dolgozatomban bemutatom az 1868–1918 közötti kolozsvári sportélet testnevelési, edzési gyakorlatait, illetve azokat a pedagógiai irányokat, melyet a kolozsvári sportolók, edzők, tanárok követtek.

 

Sporttörténeti előzmények
 

            A rendszeres mozgás, a testgyakorlatok iránti igény első írásos bizonyítékai a XVII. századtól maradtak fenn. Kolozsváron közkedvelt sport volt ebben az időszakban a céllövészet; köztudott, hogy a vár tornyait különböző céhek védték – a polgároknak, a céhek tagjainak pedig szükségük volt a békés időszakokban a rendszeres edzésre, amely a Szamoson túl, a mai Fellegvár domboldalának tövében álló lövődében zajlott. A rendszeres sportolásra vasárnap került sor, amikor a különböző céhek közösen eljártak a lövöldébe[1].

            Comenius, a XVII. század jeles pedagógusa hatására Kolozsvár és Erdély pedagógusai, orvosai, tanárai írásaikban is hangsúlyt fektettek az egészséges életre nevelésre, az iskolai testnevelés problémái megoldására. Comenius azt vallotta, hogy a rendszeres mozgás nem csak az egészséget ápolja, hanem az iskolai fáradalmak elviselését is könnyíti, az iskolának pedig arra kell törekednie, hogy tartalmazza a léleknek és a testnek kellemes és élvezetes mozgásokat (Orbis pictus című könyve)[2]. Comenius hatására Apáczai Csere János, a magyar nevelésügy jeles képviselője részletesen tárgyalta a testápolást, a testgyakorlást, az egészséges életmód alapvető kérdéseit és ilyen megközelítésben a testi-lelki harmóniára helyezte a hangsúlyt (a Magyar Enciklopédia című művében)[3].

Mátyus István, a magyar testnevelés felvilágosodás kori úttörője, az Ó és új diaetetica művében egy fejezetet szentel a testgyakorlatoknak. Íme néhány gondolata a sporttal és mozgással kapcsolatban: „Akik rendszeres mozgást végeznek, azok szebb színűek, virgoncabbak, erősebbek és vígabbak, mint azok, akik nem sportolnak; a meghízás ellen a testgyakorlat a legjobb orvosság; az egyéniség, kor és testalkat szerint kell megválasztani a mozgásokat; a mozgások az étkezéssel harmóniában kell legyenek, például a vendégség után egészséges a tánc.”[4]

Apáczai és Mátyus törekvései a XIX. században öltöttek gyakorlati formát, amikor Erdély-szerte megindult egy olyan folyamat, amely az iskolai testnevelést igényelte. Annak ellenére, hogy Kolozsváron későn, az 1850-es években jelentek meg az első testgyakorlat-órák, mégis jelentős ez a mozgalom, hiszen az eredmények azt bizonyítják, hogy kincses városunkban létezett rendszeres testmozgás az 1868-as tanügyi reform előtt is.

 

A tanügyi reform és vetületei Kolozsváron
 

       Az 1867-es kiegyezés után Eötvös József kultuszminiszter megtette az első lépéseket a testnevelés ügyének rendezésére. Ez a törvény bevezette a testgyakorlatot a kötelező tantárgyak közé: községi elemi népiskolákban köteles tantárgy a testgyakorlat, tekintettel a katonai gyakorlatokra. A törvény 24. cikkelye szabályozta az iskolai testgyakorlatot. „Cél: rendszeres gyakorlatokkal a test minden egyes részét célszerűen fejleszteni s ezáltal a testnek erejét lehetőleg fokozni s működésében annak ügyességét és képességét előmozdítani.”[5]

A törvény előírásainak értelmében megkezdődött a testnevelő tanárok képzése is. Ez az 1870-es évek elejére tehető, amikor elkezdődött a „tornatanítók” felkészítése az iskolai testnevelésre. A kultuszminiszter 1871. július 5-én kelt 11913-as rendelete alapján elhatározták a tornatanítók képzését és megállapították vizsgálati rendjét. Ezt a képzést a Nemzeti Torna Egylet végezte, s az első képesítő oklevelet Horváth Ignác szerezte meg. 1875-ig 19 tanfolyamot tartottak, melyeken 449 jelölt vett részt, 359 vizsgázott is, közülük 280 képesítési okmányt kapott: 24 egyletekre, 78 főgimnáziumokra, 68 algimnáziumokra, 110 pedig elemi iskolai tanításra.[6]

1883-ban Trefort Ágost kultuszminiszter rendelete alapján a középiskolában is bevezették kötelező tantárgyként a testgyakorlatokat. E pozitív lépések ellenére az új tantárgy jellege fegyelmező és nem testnevelő volt. Szakképzett tornatanítók, valamint megfelelő tornatermek az iskolák alig 5%-ában voltak, a legtöbb esetben szaktanítók, katonai múlttal rendelkező tanárok vagy pedellusok vállalták a testgyakorlatok oktatását. Gyakran egy iskola szerződést kötött egy helyi egylettel, amely értelmében bizonyos anyagi térítés ellenében a tanulók a helyi egylet helyiségében tornászhattak az egyleti művezetők felügyelete mellett.”[7]

1872-ben felépült a helyi Torna és Vívó Egylet modern tornaterme. A város elöljárói szerződést kötöttek az egylettel, amely alapján a város iskolái (katolikus, református és unitárius gimnázium, a polgári felső iskola, valamint a tanítóképző) számára tornatanítót és tornatermet biztosít az egylet, s így az 1872/73-as tanévtől megindult a testgyakorlatok oktatása Kolozsváron. Ez a szerződés 1896-ig volt érvényben.

Nagy előnyt jelentett a tanügyi törvény alkalmazásában, hogy a helyi tornatanítók sportolók és művezetők voltak, így a testgyakorlatok tanításának jellege pedagógiai volt. Példa erre Albert Károly tornatanító, aki kiváló atléta és kerékpáros volt. Feljegyezték róla, hogy a tanítás mellet versenyzett, vezetett, írt, rajzolt, kirándulásokat tervezett. Korabeli feljegyzés szerint az 5 kolozsvári iskolában összesen 1394 növendék tornászott heti 30 órában.[8]

A kolozsvári testnevelés fejlődésében fontos szerepet játszottak az országos hírnévvel rendelkező tornatanítók:

·        Albert Károly híres atléta és kerékpáros volt;

·        Vermes Lajos, a magyar sport kiemelkedő alakja nevéhez fűződik a labdarúgás meghonosodása, valamint az egyetemi atlétikai klub megalapítása;

·        Varga Sándor fedezte fel dr. Somodi Istvánt, az 1908-as londoni olimpia ezüstérmesét;

·        László Gyula közel negyven éven át az unitárius kollégiumban, valamint kolozsvári egyesületek torna szakosztályában fejtett ki kiemelkedő tevékenységet;

·        Dr. Gerentsér László, akinek 1911-ben jelent meg főműve, az Atlétika, hét évig volt az egyetem torna- és vívómestere.

 

Molnár Lajos és Felméri Lajos szerepe a kolozsvári testnevelés fellendítésében

            Kolozsvár sportéletét több szakember munkássága befolyásolta, s hatásaik lehe­tővé tették, hogy az iskolai és egyetemi szintű testnevelés igazodjon a legmodernebb pedagógiai eljárásokhoz.

            Dr. Molnár Lajos sportíró nagy hatással volt a kolozsvári sportéletre. Gr. Esterházy Miksa (a magyar atlétika „atyja”) kérésére Erdélybe jött, hogy megkezdje az atlétika népszerűsítését. 1875. július 27-én Kolozsvárra utazott, hogy elkezdje munkáját. A helyi sajtó örömmel köszöntötte, és sok sikert kívánt törekvései megvalósításához. Első előadását július 28-án tartotta a Városháza tanácstermében, ahol nagyszámú hallgatóság előtt bemutatta az atlétika céljait és eszközeit. 1875 novemberére elkészítette első, nagyszerű munkáját, az Athletika című tanulmányt, majd négy évvel később, 1879-ben, megjelent az Athletikai gyakorlatok szakkönyve.[9]

            Első munkájában egy teljes fejezetet szentel az atlétika és a nevelés kapcsolatának. Érdekes, ma is érvényes megfigyeléseket és adatokat mutat be. Központba helyezi a tanuló ifjakat, és felhívja a figyelmet arra, hogy a tanügyi rendszer nem tud belőlük egész embert nevelni, mert a tanítás hatására nem párosul a szív és az ész. Lorinzer 1837-ben megjelent Zum Schutz der Gesundheit in der Schulen munkája alapján megállapítja, hogy a tanárok és a szaktanítók öntik a diákba a tudományokat, ezek rétegesen összegyűlnek, de a diákok nem élik át és nem tudják felhasználni ezeket. Annak érdekében, hogy az iskolát befejező fiatal felkészüljön az életre, a szellem fejlesztése mellett szükség van a testi fejlesztésre is. Molnár felfigyelt a testnevelés-oktatás legnagyobb gondjára: a gyakorlatok úgy vannak összeállítva, hogy gépiesen mozgó fiatalokat képez. Ehelyett szükség lenne olyan gyakorlatokra, játékokra, melyek az öntudatos bátorságot, az önuralmat fejlesztik. Molnár ajánlata a társas labdajátékok, a gyaloglás és a boxolás. Emellett szükség van az iskolai év végi ünnepélyes viadalokra is, ahol azok a diákok versenyeznek, akik az egyes tantárgyakban is szép előmenetelt értek el. Az élen a sportban, élen a tanulásban eszme élt már 120 évvel ezelőtt a kolozsvári iskolákban.[10]

            Nagy hatással volt a sport fejlődésére dr. Felméri Lajos pedagógia­professzor is, aki a kolozsvári egyetem tanárra volt. 1879-ben állami megbízásból angliai tanulmányúton vett részt, amely az angol közoktatási rendszert vizsgálta. Hazatérve tapasztalatait Az iskolázás jelene Angolországban című kétkötetes munkájában foglalta össze, s e kiváló alkotásáért Felméri akadémiai kitüntetésben is részesült.

            Munkája egyik fejezete a testnevelés kérdésével foglalkozik. Íme néhány gondolat A physikai nevelés, játék, athletika, kézimunka című fejezetből:

            „Az angolok a férfias időtöltést és játékot századok óta nemcsak illőnek, hanem szükségesnek is tartották. Tapasztalásból tanulták meg, hogy a kereskedősegéd, ki naponta néhány órát testgyakorlatokra szentel, kétszerte tőbb munkát végez és sokszorta több erkölcsi erőt bír kifejezni, s hogy az a tanuló, ki a nappalnak csak egy részét tölti a könyvek mellett s más részét üditő játékra használja, sokkal gyorsabban halad, mint aki egész nap a könyvek mellett penészedik. Kiszámították, hogy az atletikai gyakorlatok által előhozott erő megfelel a nemzet egyhatoda által produkált munkának...”

            Mai szemmel vizsgálva meglepőnek tűnik a fenti gondolat, ha a mai hazai oktatás szemszögéből vizsgáljuk. Akkor, amikor egy kisdiák táskája több kiló, amikor a gyermekeknek és fiataloknak alig van idejük sportolni, amikor az iskola után egy diák késő estig tanul és készül a következő iskolai napra, hol van idő arra, hogy legalább 3–4 órát sportolhasson, játszhasson, levegőn legyen vagy netán csak sétáljon?

            „A játék és munka olyforma viszonyban vannak a tanulókkal, mint légzésben a be- és kilehelés. A játéktér födetlen iskola, a játék a tanulóknak iskolán kívüli élete (out-door life), melyet szintúgy szabályoznak az íratlan (szokás) és írott törvények, mint az iskolai munkát. Akárhány szülő van, ki midőn Etonba vagy Harrowba viszi fiát, mindenekelőtt a játéktért veszi szemügyre. A játékok királya, a cricket, nagy testi és lelki erőfeszítést kíván. Bámulatosan edzi az izmokat, ezzel sokat ad a nemzeti erőhöz és egészséghez...”[11]

 

A testgyakorlatok fejlődése Kolozsváron

 

            Molnár Lajos és Felméri Lajos is hozzájárultak ahhoz, hogy a kolozsvári iskolák testnevelési tantervei harminc év elteltével megváltoztak, más alapokra fektették a fiatalok testi nevelésének kérdését. A tanügyi törvény bevezetésekor a testgyakorlatok a hangsúlyt a katonai gyakorlatra fektették. Az 1868-ban a kolozsvári Piarista Gimnáziumnak elküldött tanterv a következő volt a nagygimnáziumi osztályok számára:

            „Cél: a testgyakorlás a megkezdett s némileg kifejlesztett testi ügyességet továbbfejleszteni, különös tekintettel a fegyvergyakorlatokra. A testgyakorlás mind a két osztályban hetenként két-két órában taníttatik a következő fokozatban. A szabad-, rend-, eszközön és eszközökkel való gyakorlatok folytatása, különös tekintettel a fegyvergyakorlatokra…”[12]

       Az 1884/85-ösz tanévben Albert Károly tornatanító az alábbi tanrend szerint tanított a VIII gimnáziumi osztályban:

Szabadgyakorlatok:                   a csuklógyakorlatok legösszetettebb nemei, közönséges és műjárások helyben és helyből; ellentámadási, birkózási és társas gyakorlatok mindegyike.

Rendgyakorlatok:                       sor- és sortestképzés arcz és oldalsorokban, igazodás, fejlődés, kanyarodás, körképzés, kígyó-, szög- és ellenvonalak.

Katonai rendgyakorlatok:            a szakaszképzés, fegyverfogások, szuronyvívás.

Kézi eszközökkel v. gyak.:          botokkal társas gyakorlatok, rúdugrás, táv- és magasugrás.

Szertorna:                                 csapat- és szabadtornázás különböző tornaszereken. Menetgyakorlatok, tornajátékok.[13]

            Észrevehetjük, hogy továbbra is hangsúlyt fektettek a katonai gyakorlatokra, és a játék még csak tornajáték szintjén létezett a tantervben. Mindezek ellenére az alkalmazott tanterv megfelelt dr. Molnár Lajos követelményeinek: erősítette és izmosította a testet, könnyedséget biztosított a mozgásban és elősegítette a testi szépséget.

       1890-től miniszteri rendelet jelent meg az ifjúsági tornaversenyek rendezéséről. Néhány helyen a tantestület engedélyezte a fiúknak a szabadtéri játszó társaságok alakítását, melynek jelentős múltja van a kolozsvári felekezeti kollégiumok sportéletében. Ezek az iskolák felkarolták a testnevelés ügyét, és az 1890-es években megindult a tornatermek építése. A századfordulón a kolozsvári iskolák közül négynek modern tornaterme, többnek pedig játszótere volt az iskolaudvaron. Várható volt tehát, hogy a tantervek is megfelelően változzanak meg. A Református Kollégiumban 1900-ban a következő tanrend szerint tanítottak:

Rendgyakorlatok:           kettős párokba fejlődés arc- és oldalsorból. Fejlődések 4, 5, és 6-os sorokba a 2, 3 és 4-esre. Szögvonulás körülvonulással. Sorbontások. Felvonulások.

Szabadgyakorlatok:        összetett négy, és nyolcütemes súlyzó- és buzogánygyakorlatok állásváltoztatásokkal. Társas gyakorlatok botokkal. Kitartó futás.

Szergyakorlatok:            magas- és távolugrás. Gyürűhintán függésből átmenés hajlított s innen nyújtott támaszba; alugrás; átfordulások; leugrás távolság szerint; billenés. Korláton billenés; ellenoldalú hintázással szökdelés; mérlegek; zászlók; karbillegés előre, hátra; kiugrások. Nyujtón billenés; kelepfellendülés; forgások; átugrások. Lengő nyujtón hintázás, kelepfelhuzodás és felvetődés, kiugrás. Körhintázás.

Játékok:                        nagy méta, angol rugólabdázás, körbenforgó, lovasjáték, székely bennforgó.[14]

            A XX. század első évtizedében fokozatosan előtérbe kerülnek a csoportos aktivitások és a játékok. Kolozsváron hagyomány volt az iskolák közti versenyek szervezése, amelyek az első világháború előtti években már az új sporttelepen zajlottak. Ezekről a versenyekről fényképek és visszaemlékezések sora tanúskodik. A kedvenc labdajátékok a labdarúgás és a füleslabda volt. A kolozsvári iskolák csapatai rendszeresen megnyerték az országos füleslabda-versenyeket.

 

Az egyetemi sportélet

            Dr. Molnár Lajos már tíz évvel az atlétikai klub alapítása előtt hangsúlyozta, hogy az ifjúság nevelése rossz, ezért az elkorcsul: szellemisége gyenge, testben félszeg, erkölcse romlott; a fiatalság alig 1/10-e tekinthető a nemzet büszkeségének. Molnár hangoztatta, hogy az egyetem mellett szükség van olyan testedző intézményekre, amelyek elősegítik, hogy az egyetemisták, hogy akaraterejüket, testi ügyességüket és erősségüket megszilárdíthassák. „A testi erők első sorban való kiművelésének szüksége, e szükségnek érzete vezetett a test gyakorlására.” Azt vallotta, hogy élet mozgás nélkül nem létezik, a mozgás pedig a gyakorlás.[15]

            A kolozsvári egyetemet 1872-ben alapították, és közel 10 évig nem biztosították a diákok számára a rendszeres sportolás lehetőségét. 1884 őszén az egyetemi ifjúság sürgette egy atlétikai egyesület megalapítását. 1885-ben megalakult a Kolozsvári Athleticai Club (KAC), s az egyetemi ifjúság szép számban csatlakozott az új egyesülethez. (Megalapításakor 75 egyetemi hallgató lépett be az egyesületbe.)[16]

            Az egyesület biztosította az anyagi hátteret egy tornaterem bérlésére és művezetők alkalmazására. Az egyesület emellett biztosított a téli időszakban a rendszeres edzéseket, amelyek helyes megtartásáért a művezetők feleltek. Az egyesület szabályzata kimondta, hogy minden este (kivéve vasárnap) fél nyolc és fél kilenc között tartanak edzéseket az alábbi összetétel szerint:

·        hétfőn és csütörtökön kard, tőr és ökölvívás;

·        kedden és pénteken tornázás és erőgyakorlatok;

·        szerdán és szombaton atlétikai gyakorlatok;

·        nyári időszakban a Lövölde kertjét bérelte az egyesület[17].

Az egyesület nyilvántartotta, hogy hányan vettek részt ezeken az edzéseken, s kimutatások sora bizonyítja, hogy az egyesület vezetői figyelemmel kísérték a klubtagok edzéseit. Ez az egyik magyarázata annak, hogy az egyetem diákjai közül többen országos szinten is kiemelkedő eredményeket értek el a versenyeken, illetve az egyesület viadaljain az egyes próbákon elért eredmények egyre javultak. Példaként említhető a 100 yardos síkfutás. Az első viadalon Velits Zoltán 13 másodperces idővel győzött, míg néhány évvel később, 1888-ban Gáll Simon már 11 másodperces időt ért el. Hasonló fejlődés észlelhető a távolugrásban is, ahol 1889-ben Göllner Béla már 619 cm-es távolugrásával az országos második legjobb eredményét érte el, és senki nem mert versenyezni ellene.

A kolozsvári egyetem büszkesége, hogy sportolói az életben is bizonyítottak, a legtöbb versenygyőztes szakmai téren is megállotta helyét, bizonyítva Molnár és Felméri gondolatait, hogy a sport a testi erő mellett az értelmi fejlettséget, a munka utáni buzgalmat és a tapasztalatok utáni szomjat is fejleszti.

 

JEGYZETEK

 

--------------------------------------------------------------------------------

[1] Kovács Kis Gyöngy (1999): A játékos város. Korunk, dec.

[2] A magyar ifjúság testi nevelésének története. Magyar Sportmúzeum, Bp. 2004.

[3] Uo.

[4] Dr. Siklóssy László (1927): A magyar sport ezer éve. III. kötet. Budapest.

[5] Killyéni A., Killyéni P. (2004): A Kolozsvári Református Kollégium Sporttörténete. Kolozsvár.

[6] Uo.

[7] A magyar ifjúság testi nevelésének története

[8] Kuszkó István (1890) Szerk.: A Kolozsvári Athleticai Club III. évkönyve.

[9] Molnár Lajos (1875): Athletika. Budapest.

[10] Killyéni A. (2005): Molnár Lajos. Szabadság. jan. 22.

[11] Killyéni A. (2005): Felméri Lajos. Szabadság. jún. 17.

[12] Piarista Gimnázium. Rendeletek tára 1968. jan. 9.

[13] A Kolozsvári Református Kollégium sporttörténete

[14] A Kolozsvári Református Kollégium sporttörténete

[15] Athletika

[16] KAC II évkönyve, 1888

[17] KAC I. évkönyve, 1886





Készítette