Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2007. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Bara Zsuzsanna: AZ „ISMERETLEN” PROZOPOGRÁFIA

Annak ellenére, hogy az utóbbi években hazánkban is sorra jelennek meg prozopográfiai kiadványok, a szó csak szűk kutatói körben ismert. Dolgozatom ennek a fogalomnak a bemutatására vállalkozik, különböző – elsősorban német egyetemi honlapokon található – álláspontok felvázolásával.

A prozopográfia a 20. század modern, tudományos társadalomkutatásának eszköze, s egyben a kutatás „termékének” a megnevezése is. Személyek – szigorú szempontok alapján készített – adattára, mely ugyanakkor túlmutat a lexikonok adatain.
1971-ben, a Daedalus folyóirat hasábjain Lawrence Stone, a neves társadalomtörténész használta először a „Prosopography” szót annak az eljárásnak a megnevezésére, mely véleménye szerint a társadalomtudományi kutatások interdiszciplináris módszere lehet, olyan módszer, mely leginkább használható a társadalomban lejátszódott változások bemutatására (Stone, 1971). A szót a görög πρόσωπον, „prosopon”, vagyis külső/ kép/maszk/szerep/személy szóból eredeztette. Értelmezése szerint „A prozopográfia a történelem szereplőinek egy közös háttérrel rendelkező csoportjának vizsgálata, a közös jellemzők alapján az életükről készült kollektív tanulmány”. (Stone, 1971. 46. o.) Kettős történelmi célt lát a prozopográfia használatában: a politikai tevékenység társadalmi gyökereinek a feltárását, illetve a társadalmi struktúra és a mobilitás vizsgálatát, valamint annak leírását. Megállapítása szerint az 1930-as évek óta a kollektív biográfia a társadalomtörténeti kutatások legértékesebb és leginkább használt módszere lett.
Stone a prozopográfia kifejezést a csoportos, kollektív biográfia szinonimájaként használta. A kollektív biográfia két lényegi ismertetőjegyét, illetőleg törekvését, szándékát a következőképp fogalmazta meg:
– A kutatások tárgya a kiemelkedő történelmi személyiségek bemutatása helyett a történelem más, eddig „szürke”, névtelen tömeget alkotó szereplőinek halmaza, illetőleg csoportja lett. A csoporthoz való tartozást karakterisztikus ismertetőjegyek, előre megállapított szempontrendszer alapján jelölik ki;
– Bizonyos biográfiai jellemzők és/vagy egyéni életszakaszok egyoldalú rögzítésével szemben, legalább is elméletileg, az életrajzot, mint egészet tárgyalják akkor is, ha a tényleges kutatás súlypontjának tényszerű adatai bizonyosan a felnőttkor szakaszára esnek.
Stone nem pontosította értelmezését: mi alapján tartja a kollektív biográfiát a prozopográfia szinonimájának, vagyis nem történt meg a terminológia tisztázása és ez fogalmi félreértésekhez vezetett. Az általam vizsgált, elsősorban német nyelvű honlapok áttekintése után megállapíthatjuk, hogy igény merült fel a fogalmi pontosításra. A kutatók fontosnak tartották a prozopográfia és a kollektív biográfia közötti különbség megvilágítását. Az alapvető eltérést abban látták/látják, hogy a kollektív biográfia – ellentétben a prozopográfiával –, a kutatás tárgyaként előtérbe helyezi az egyéni életrajzot (Schröder, BIOSOP). Ezt emelik ki az angol kutatók is, amikor arról írnak, hogy a prozopográfiára alkalmazva a „kollektív biográfia” elnevezés félrevezető, mivel az előbbi nem az egyén élettörténetét tanulmányozza a csoporton belül, hanem az összesítésben szereplő egyének életrajzi részleteinek csoportazonosságát (Smythe, 2002). David Pelteret megállapítása: „A prozopográfia lényegében úgy értelmezhető, mint személyek tanulmányozása a másokkal való kapcsolataikban azzal a céllal, hogy az lehetővé tegye a modern tudós számára felismerni a közöttük fellelhető viszony mintáját.” (Pelteret, 13. o.)
Alexander Gallus a következőképpen definiálja a prozopográfiát: kutatás, mely a történelem szereplői – egy közös ismertetőjegyek alapján kiválasztott – csoportjának fejlődési folyamatát tárja fel az életrajzi adatok összegzése alapján.(Gallus, 2005)
Claude Nicolet szerint a prozopográfia csoportok történelmére vonatkozik adott társadalmi és politikai történelmi kontextuson belül, amely úgy működik, hogy elkülönítenek egy csoportnyi közös tulajdonságokkal rendelkező személyt, vagy társadalmi, illetve politikai szervezetet, ily módon készítve elő a terepet egy elemzéssorozatnak, amely állandók és változók feltárását célozza meg. (Nicolet, Claude)
A társadalomtudományok mely területe alkalmas a prozopográfiai feltárásra? George Beech szerint bár a prozopográfusok korábban általában a társadalomban nagy hatalommal rendelkező személyekre koncentráltak, ám módszerük jól kiterjeszthető a „kevésbé fontos” szerepet betöltött emberek leírására is. (Beech, 1976) Karl Ferdinand Werner úgy véli, a prozopográfia segítségével lehetőség van az emberiség története (azaz: történelem, mely eseménysorozatok köré épült), és az egyes „történések” (rejtett múlt, melyet a hivatalos intézmények őriznek) közötti – eddig nem kutatott – hosszú távú társadalmi összefüggéseinek feltárására. (History, 12. 1. o.) Geus, Schröder és Pelteret véleménye megegyezik abban, hogy a kollektív, avagy csoportos életrajzok leginkább az ókori, illetve a középkori nagy birodalmak „leírására” nyújtanak lehetőséget. Álláspontjukat azzal támasztják alá, hogy először e témában, vagyis az ókortudomány területén születtek meg olyan munkák, melyek nagy tömegek adatainak összegyűjtésre vállalkoztak. Ilyen jellegű kiadványokkal már a 19. század legvégén, a 20. század elején találkozhatunk. (Poralla, Berve) Alapműnek a Klebs által írt, a római birodalom történetéről szóló, 1897-ben megjelent munkát tekintik, melyet Edmund Groag és Artur Stein dolgozott át 1933-ban.
A prozopográfia terminológiája alatt az ókortudomány és részben a mediavisztika kutatói a következőket értik: elsősorban egy meghatározott időszakban élt személyek forrásadatainak összességének tartják, s másodlagosan tekintik csak az ezeknek az adatoknak az elemzésére szolgáló módszernek. Ha már az ókortudomány és a mediavisztika területén folytatott kutatások is szóba kerültek, a kollektív biográfia és a prozopográfia fogalmi tisztázásához be kell bevezetnünk egy eddig nem használt műszót, az archontológiát. Ugyanis, amennyiben a kutatás eleve bizonyos listák, névsorok egy szempontból történő összegyűjtését célozza meg (például a szenátorok névsorának összeállítása a római köztársaság korában, de magyar vonatkozásban gondolhatunk akár az Anjou-kori okmánytárra vagy oklevéltárra), és a kutatás tárgya maga e tevékenység során jön létre – ebben az esetben az archontológia területére tévedtünk. S függetlenül attól, hogy az archontológia szóval jelölhetjük magát a kutatói tevékenységet is, mely e listák összeállítására irányul, ez esetben semmiképpen sem beszélhetünk kollektív biográfiákról, még kevésbé prozopográfiáról. (Engel, 1998. 29-36. o.)
Vannak kutatók, akik olyan jellegű munkát is prozopográfiának – valójában kollektív életrajznak – tartanak, mely egy személy levelezésének teljes körű elemzése alapján készül. Ez esetben az adott személy által írt valamennyi fellelhető levelet ugyanolyan szempontok alapján elemzik, mint a hozzá írtakat. A kutatás eredményeként így feltárhatják például, hogy milyen mértékben játszott szerepet egy személy, sőt, ezen túlmenően egy egész generáció életében a család. Egyúttal megismerhetjük egy család akár kétszáz éves történetét is. (Bosco-Myerson, 2005)
Végül egy magyar álláspont: Németh György professzor a Történelemtanárok 12. Országos Konferenciáján elhangzott előadásában a következőket mondta: „A feliratokon és egyéb forrásokban szereplő nevek és személyek azonosításával foglalkozik a prosopographia tudománya, amely vaskos kötetekben tette és teszi közzé a görög világ és a római birodalom teljes névanyagát. Csakhogy e munka méretét érzékeltessem, a római császárkor első három évszázadából mintegy 15.000 (Prosopographia Imperii Romani), a kevésbé kutatott közép-bizánci korból (Kr. u. 641-1025) pedig jó 20.000 személyt sikerült azonosítani (Prosopographie der mittelbyzantischen Zeit).” (Németh, 2002. 1. o.)
Összevetve a különböző álláspontokat a kollektív biográfia és a prozopográfia viszonylatában, egyelőre megállapíthatjuk, habár a prozopográfia előfeltétele az egyének tanulmányozása, ám mégsem róluk szól. Az egyének tanulmányozásának szakterülete lehet többek között a genealógia, vagy a biográfia. Mivel a prozopográfia rokonságban áll a történeti biográfiával, ezért is fordulhat elő, hogy a biográfia módszerének is nevezik. A köztük levő különbség megvilágításához elengedhetetlen, hogy szóljunk a biográfiáról, mint a megismerés módszeréről, illetve a biográfiáról mint műfajról.
A biográfia, mint a megismerés módszere. Az életrajzra, mint a személy megismerésének módszerére több tudomány is igényt tart a maga területén. Így többek között a történettudomány, az irodalom és a szociológia, de említhetjük akár a neveléstörténetet is. A biográfia, azaz az életrajz nem nélkülözheti a személyes elemeket, az élettörténetekben elmesélt történeteket, azokat, melyekből megtudhatjuk, hogy az adott személy milyen emléket őrzött meg a múltjából. Egyes szociológiai értelmezés szerint ezek narratívák, melyek segítenek megérteni az egyén személyes identitásának konstrukcióját. A biográfia egy életről szóló beszámoló egyes szám harmadik személyben fogalmazva. (Bögre, 2003) A szociológusok a biográfiát olyan társadalomtudományi módszernek tekintik, amely személyes dokumentumok alapján értelmezi a társadalmi jelenségeket, folyamatokat. Személyes dokumentumnak tarthatjuk a levelezéseket, naplókat, önéletrajzokat (curriculum vitae), életrajzokat, életutakat (life history), élettörténeteket (life story) és mások szóbeli (oral history) vagy írásbeli visszaemlékezéseit (napló) stb. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a fenti dokumentumokban reprezentáns jelentőséggel bír a szubjektivitás. S bár a biográfia egyszerre tükrözheti az egyéni életet és a történelmi helyzetet, objektív adatokat nem ismerhetünk meg sem az egyénről, sem a társadalomról, csupán a történetekkel kapcsolatos egyéni értelmezéseket. Paul Magdalino megállapítása szerint: „A biográfia és a prozopográfia nyilvánvalóan kapcsolódnak és átfedik egymást, de az utóbbi nem egyszerűen az előbbi többes száma.” (Smythe, 2002) Giovanni Levi Az életrajz hasznáról című cikkében a szabadság és az emberi racionalitás korlátainak összetett problematikáját elemzi az életrajzzal kapcsolatban. Meg lehet-e írni egy ember életrajzát? – teszi fel a kérdést. Véleménye szerint ebben nem a források hiánya okozza a legfőbb gondot, a legnagyobb nehézséget. „A legégbekiáltóbb torzítások számos esetben onnan erednek, hogy történészként egyfajta korlátozott és anakronisztikus racionalitásnak engedelmeskedő történelmi szereplőket képzelünk el. Mindezzel a megszokott életrajzírói hagyományt, valamint saját tudományunk retorikáját követve olyan modellekre vetettük rá magunkat, amelyek rendezett kronológiát, nem változó és koherens személyiséget, tehetetlenkedéstől mentes cselekedeteket és bizonytalankodás nélküli döntéseket kapcsolnak össze.” (Levi, 2000. 82. o.) Levi idézett cikkében az életrajzzal kapcsolatban felmerült kérdésekre próbál választ találni, megadva annak tipológiáját, miközben a problémát mind az irodalmi, mind a történeti (társadalomkutatói) megismerés eszközeként vizsgálja.
A biográfia, mint műfaj. A történelem során a biográfia témájában könyvtárnyi irodalom született. Már az ókorban számtalan uralkodó, hadvezér, politikus életét írták meg. A megközelítés aspektusai igen eltérőek voltak. Míg például Plutarkhosznál az egyes emberek élete a helyes vagy helytelen magatartási forma szintjén, a történelmi szerep felől jelenik meg, Suetoniustól kezdődően (Alföldy, 2003) a biográfiában fontos szerepet kezdenek játszani az adatok; vagyis az életrajz tartalmazza a személy nevét, származását, társadalmi pozícióját, családi viszonyait, rokoni kapcsolatait, az események dátumát.
A középkorban új megközelítések jönnek létre, megjelenik a hagiográfia, azaz a szentek életének leírása és kutatása, a kiemelkedő történeti személyiségek életrajzát is a vallás előírásainak látószögéből vizsgálják mind a történeti, mindpedig az irodalmi biográfia területén.
Magyarországon a 19. század végén, a 20. század elején virágkorát éli az irodalomtudományban ismert és elfeledett íróink, költőink életrajzának levéltári forrásokon alapuló kutatása és azok publikálása. Megélénkül az érdeklődés a családtörténet iránt. Genealógiával foglalkozó kutatók összefogásával megindul a szakma tudományos igényű periodikuma, a Turul című folyóirat. „Történészeink elkészítik a magyar történelem panteonját”, melyben „a válogatás szempontjai […] a nemzetépítés történeti konstrukciójából következtek.” (Kövér, 2000. 151. o.)
A biográfia az utóbbi évtizedekben újra reneszánszát éli, amit elsősorban a politikai változásokkal magyaráznak. A hazai történettudománynak a politikai biográfia korábban is kiemelkedően reprezentált területe volt. Ennek hatása, valamint a hagyományok tiszteletben tartása mellett az utóbbi évek fellendülése azt is mutatja, hogy „a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába vezető átkelő innenső partján rekedve, az életrajz hatékonyabb megoldási lehetőségeket sejtetett a legszigorúbban determinált politikatörténet lövészárkai között.” (Kövér, 2000. 151. o.)
Németországban a második világháború után politikatörténeti kutatások keretében a politikai pártok szereplése, a két ország egyesítése után a volt NDK történetének, a hatalom működési mechanizmusának feltárása céljából tárják fel a történészi műhelyekben mind a keleti német állam vezetőinek, mindpedig a politikában valamilyen szinten részt vállaló, különféle rendű-rangú tisztségviselőinek életpályáját. (politikatörténeti munkákat lásd http://biosop.zhsf.uni-koeln.de)
Témánkkal kapcsolatosan nem lehet említés nélkül hagyni a francia szociológus, Pierre Bourdieu nevét. Ő volt az, aki radikálisan megkérdőjelezte magának az életrajzírásnak még a lehetőségét is, amikor kijelentette: A biográfia csupán illúzió. Állítása szerint az életrajz magától értetődően egy irány felé mutató, koherens sorsként kezeli az életet. E képzet következtében a biográfus jogosultságot érez arra, hogy feldarabolja az életpályát „értelmes viszonyok mentén elrendezett képsorokra”, valamint, hogy a valós életpályának csak az általa jelentősnek ítélt részeit vegye figyelembe, s a többit „kacatnak” minősítse. Bourdieu szerint mindez tiszta „retorikai illúzió”, amely „a lét általános reprezentációjának” – s ez a józan észben és a regényben nyer kifejezést –, a felismerésére és reprodukciójára szorítkozik. Értelmezése következtében az életpálya valójában diszkontinuus események, tettek, érzetek egymásutániságából tevődik össze, amelyek csupán az egyén tudatában vagy az azokat érzékelő szemtanúk szellemében nyernek (fiktív) egységet. Az életpálya egysége egy reprezentáció: az életpálya ideológiája az, és nem maga az élet, amely önmagában nem más, mint egy mindenféle értelmet nélkülöző káosz. Mivel az életrajzírás lehetetlen, értelmetlen és érdektelen, csak a társadalmi reprezentáció számít, amely rendet visz abba a kibogozhatatlan rendetlenségbe, amilyen valójában az egész élet. (Bourdieu, 1990. 75-81. o.)
Bourdieu hatására indulnak meg azok a nagyléptékű elitkutatások, melyek a szociológia látószögét, eszközeit beemelik a történeti kutatásokba. (Karády, Nagy)
A biográfiával kapcsolatban Bourdieu számos érvét Giovanni Levi (korábban már idézett cikkében) hozta újra elő, noha ő nem ment olyan radikális messzeségbe. Levi hasonlóképpen elutasítja a korábbi lineáris életrajzírást, amely születésétől a haláláig végigkísérte az egyén életpályáját. Ehelyett az egyént a maga ellentmondásos, bizonytalan, cseppfolyós individuális valójában megragadó leírást ajánlja. Lemond a kronologikus modellről, s visszahozza bizonyos 18. századi önéletrajzi szerzők módszerét, akik az összetett egyéni identitást próbálták rekonstruálni, mint az például a Jean-Jacques juge de Rousseau [Jean Jacques, mint Rousseau bírája] vagy a Jacques le fataliste [Jacques, a fatalista] címen megjelent művekben megfigyelhető. (Gueniffey, 2000)
Összefoglalóan – a biográfia és a prozopográfia kapcsolatáról – megállapíthatjuk:
– Mindkettő lehet a társadalomtörténet írásának sajátos műfaja. Amíg a biográfia használ, addig a prozopográfia nem használ fel narratívát, azaz élettörténetekben elmesélt történeteket, melyekből megtudhatnánk, hogy a személy milyen emléket őrzött meg a múltjából;
– A biográfia tárgya egy adott személy életének, működésének – a lehetőségekhez mérten – sokoldalú, teljes körű feltárása. A prozopográfia tárgya ezzel ellentétben mindig egy kisebb-nagyobb csoport, mely csoport valamely közös háttérrel rendelkező személyekből jön létre. Az egyes személy csak mint a csoport tagja fontos, s a vele kapcsolatos adatok közül is csak azok, melyek a kutatás szempontjából lényegesek. Itt tehát nincs szó az egyén életének teljes körű feltárásáról.
A prozopográfia elkészítésében alkalmazott eljárás: létrehozni egy statisztikai tömeget, amelyet aztán különböző szempontok alapján tanulmányozhatunk úgy, hogy ugyanazokat a „kérdéseket” tesszük fel valamennyi szereplő esetében. Ilyen lehet például a születés és halál, házasság és család, társadalmi hovatartozás és gazdasági pozíció, lakhely, tanulmányok, személyes vagyon, foglalkozás, vallás, munkahelyi pozíció, karrier stb. Az így nyert információ a statisztikai tömegben a kijelölt szempontrendszer alapján egymással kapcsolatban lévő személyeket később egymás mellé helyezi és egyesíti a változók vizsgálata alapján. Teszteli mind belső, mind külső viszonyaikat, más viselkedési vagy tevékenységi formával való kapcsolatukat. A szempontrendszer tetszőleges lehet attól függően, hogy a kutató mire kíváncsi, mi a kutatás célja.
Prozopográfiai munkák készítése során a következő kutatásmódszertani kérdésekre kell választ találni:
– Milyen kritériumok alapján történjen az adatok gyűjtése?
– Milyen kritériumok alapján kerüljenek be az egyes személyek az adatfelvételbe?
– Melyik az a forma, amely által az információhalmaz világosan áttekinthető?
Prozopográfia elkészítését mindig alaposan átgondolt vizsgálati szempontrendszer felállítása előzi meg. Nem a „gyűjtőszenvedély”, hanem a forrásanyag mennyisége és minősége dönt a kutatói szándék mellett abban, hogy a történelem mely szereplőiről készüljön ilyen jellegű összeállítás.
A prozopográfiai munka másik fontos kritériuma: a teljesség. Az adatgyűjtésnek abban az értelemben kell teljesnek lennie, hogy válogatás nélkül kiterjedjen minden olyan személyre, aki a megjelölt körön belül van, vagyis akire érvényes a kiválasztás kritériuma. A kiválasztott kritériumokat ugyanakkor minden szereplőre nézve kötelező összegyűjteni (Engel, 1998. 37-39. o.) A kijelölés alapján a forrásadatok alfabetikus vagy más, szisztematikusan csoportosított listába kerülnek. A listába beírt forrásadatok képezik az adattárat, mely a későbbi vizsgálat tárgya lehet. 
Nézzük meg egy ilyen adattárnak a felépítését! A példa egy, a dél-itáliai normannokkal kapcsolatos munkából származik (Wolf). Az adatbank felépítése: 1. nem változó adatok, pl. azonosító szám, név, titulus, származás, tisztség… 2. változó adatok pl. események, források, a témához kapcsolódó szakirodalom… Az adatbankba való felvétel kritériumai: valamennyi, az adott időpont (11. század) és az adott régió (Dél-Itália) határain belül a forrásokban megemlített, normannak tartott személy. A munka során minden egyes személyt kódszámmal látnak el, ami állandó marad és segít a későbbiekben az adatok rendezésében. A személyek alfabetikus sorrendben, a vezetéknév alapján követik egymást.
A legújabb magyarországi prozopográfiai munkák közül kiemelkednek az ELTE Levéltára kiadásában megjelentetett peregrinus-kutatások (Szögi, 2001). Karády Viktor és Nagy Péter Tibor vezetésével nagyszabású elitkutatás folyik Az egyetemet végzett értelmiségi elit rekrutációja, képzése és európai kapcsolathálója a huszadik században címmel. Neveléstörténet vonatkozásában adattár készült a közelmúltban a tatai gimnázium tanárairól és diákjairól (Körmendi, 2004).
A prozopográfia lehetséges szerepe a pedagógusképzésben. Napjainkban számos és egyre több hazai iskola jelentet meg honlapot a világhálón. A honlapoknak részei az iskola történetére vonatkozó fejezetek. Színvonal tekintetében azonban ezek a munkák – sajnálatosan – nagyon eltérőek (adataik pontatlanok, hiányosak, szelektáltak), a tudományosság kritériumának legtöbbször nem, vagy csak erősen megkérdőjelezve felelnek meg. Kiváló területe lehetne pedig ez a pedagógusképzésnek, a leendő pedagógusok felkészítésében helyet kellene kapnia a prozopográfia kutatási módszerének elsajátításának. A tudományos kutatással való ismerkedés során a fellelhető levéltári anyagok, az értesítők, valamint egyéb iskolai dokumentumok alapján készülhetnének szakdolgozatok vagy előkészületek későbbi doktori munkákhoz. Mivel a hazai társadalom- és természettudomány, a művészeti élet számos kiválósága – élete hosszabb-rövidebb időszakában – tevékenykedett a tanári pályán, s végzett ezzel egy időben tudományos tevékenységet is, fontos forrásértékük lehet az ily módon feltárt adatoknak. Az adatbázisok egyszerű számítógépes programokkal (Excel, Access), összetettebb munka esetében SPSS alkalmazásával elkészíthetők, melyek az internet segítségével mind a tárgykör kutatói, mind a nagy nyilvánosság számára is elérhetővé válhatnának.

JEGYZETEK ÉS IRODALOM

Akten des Internacionalen Kolloquiums. Biographie und Prosopographie aus Anlaß des 65. Geburtstages von Anthony R. Birley. Düsseldorf, 2002.
Alföldy, Geza (1977): Konsulat und Senatorenstand unter den Antoninen. Prosopographische Untersuchungen zur senatorischen Führungsschicht. Antiquitas. 1. 27.
Alföldy Géza (2003): Életrajzok és feliratok a római világban. Aurea Aetas, 3-13.
Alföldy Géza (2004): Római császárok és feliratos emlékeik. Ókor, 2. 27-34.
A római nevek világa. História, 2000. 1. 26.
A történelem segédtudományai. Szerk. Bertényi Iván (1998). Pannonica-Osiris, Budapest.
Beech, George (1976): Prosopography. In: Medieval Studies an Introduction. Syracuse, 151-184.
Benda Gyula (1997): A társadalomtörténet-írás helyzete és perspektívái. Századvég, Tavasz, 33-42.
Berve, H. (1926): Das Alexandrreich auf prosopographischer Grundlage. München.
Bevezetés a társadalomtörténetbe. Szerk. Bódy Zsombor-Ö. Kovács József (2003). Osiris, Budapest.
Bosco, R.-Myerson, J. (2005): The Emerson Brothers: A Fraternal Biography in Letters. Oxford University Press. In: crollyson@nysun.com Utolsó letöltés: 2005. december 20.
Bögre Zsuzsa (2003): Élettörténeti módszer elméletben és gyakorlatban. Feldolgozási javaslat és illusztráció. Szociológiai Szemle, 1. 155-168.
Bourdieu, Pierre (1990): Ľ illusion biographique című cikkét lásd német nyelven: P. B.: Die biographische Illusion. BIOS. 3/1. http://biosop.zhsf.uni-koeln.de Utolsó letöltés: 2005. december 20.
Denzin, N. K. (1989): Interpretive Biography. London.
Ehmann Bea (2003): Az egyén a történelem sodrában: a pszichikus időélmény egy típusa mint a kollektív élményuniverzum megteremtője. Magyar Tudomány, 1. 36-48.
Engel Pál (1998): Archontológia. In: A történelem segédtudományai
Engel Pál (1998): Prozopográfia. In: A történelem segédtudományai
Engels, J.: Rezension von Konrad Vössing: Biographie und Prosopographie. Internationales Kolloquium zum 65. Geburtstag von Anthony R. Birley. Stuttgart, Franz Steiner Verlag. In: sehepunkte 5 (2005), Nr. 4 URL: http://www.sehepunkte.historicum.net/2005/04/6803.html) Utolsó letöltés: 2005. december 14.

Gallus, A. (2005): Biographik und Zeitgeschichte. Lásd: www.bpb.de/publikationen, Utolsó letöltés: 2006. január 9.; ill. Politik und Zeitgeschichte, 2005. 1-2.
Geus, K. (1994): Prosopographie der literarisch bezeugten Karthager. Leuven.
(Gueniffey,2000) Gueniffey, P. (2000): A biográfia a megújuló politikatörténetben. Aetas, 3. 136-149.
Hegyi Ádám (2003): Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon 1526-1788. (1789) ELTE Levéltár, Bp.
History and Computing 2002. 12. 1. Lásd: www.linacre.ox.ac.uk/prosopo.html Utolsó letöltés: 2005. december 8.
Jarausch, K. (1976): Quantifizierung in der Geschichtswissenschaft. Probleme und Möglichkeiten. Düsseldorf.
Karády Viktor (2003): Peregrinusok. Iskolakultúra, 8. 139. p
Karády Viktor (1997): Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945). Replika Kör, Budapest.
Karády Viktor (2005): A francia egyetem Napóleontól Vichyig. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.
Klebs, E.(1897-1898): Prosopographia Imperii Romani. Saec. I-II-III., Berlin.
Körmendi Géza (2004): A Tatai Gimnázium Névtára 1765-2002. Argumentum Kiadó, Budapest.
Kövér György (2000): Biográfia és történetírás. Aetas, 3. 150-156.
Laczkó Mihály (1999): Individuális és kollektív biográfia. Századvég. Új folyam, 12. 97-103.
Levi, G. (2000): Az életrajz hasznáról. Korall. Tél, 82.
Mader, Erik-Oliver: Prosopographie. Lásd: www.geschichte.uni-muenchen.de Utolsó letöltés: 2005. december 9.
Mawdsley, E.-Munck, Th. (1996): Számítógép a történettudományban. Osiris, Budapest.
Mészáros Andor (2001): Magyarországi diákok a prágai egyetemeken 1850-1918-ig. ELTE Levéltár, Bp.
Nagy Péter Tibor (2000): Járszalag és aréna. Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.
Németh György: Mire jó egy felirat? (A Történelemtanárok 12. Országos Konferenciáján elhangzott előadás írásos változata.) Lásd: http:/www.tte.hu Utolsó letöltés: 2005. december 8.
Claude Nicolet definícióját lásd http://users.ox.ac.uk Utolsó letöltés: 2005. december 8.
Patyi Gábor (2004): Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon 1890-1918. ELTE Levéltár, Bp.
Poralla, P. (1913): Prosopographie der Lakedaimonier. Breslau.
Pelteret, D. (2002): The Prosopography of Anglo-Saxon England. In: History and Computing, 12. 1, 13.
Romsics Ignác (2001-2002): Az objektivitás mítosza és a mitizálás elfogadhatatlansága. Rubicon, 10., 1. 4-9.
Röckelein, H. (2002): A pszichohistorikus módszer hozzájárulása az „új történelmi biográfiához”. Aetas, 2-3. 231-244.
Schirrmacher, Arne: Die Entwicklung der Sozialgeschichte der modernen Mathematik und Naturwissenschaft und die Frage nach dem sozialen Raum zwischen Disziplin und Wissenschaftler. Lásd: http:/www.mzwtg.mwn.de/arbeitspapiere/schirrmacher Utolsó letöltés: 2005. december 18.
Schlumbohm, J. (2004): Mikrotörténelem – makrotörténelem. Aetas, 4. 170-179.
Schröder, Wilhelm H.: Kollektive Biographik: Forschungsstrategie des BIOSOP-Projektes. Lásd: http:/biosop.zhsf.uni-koeln.de  Utolsó letöltés: 2005. december 18.
Smythe, D. (2002): The Prosopography of the Byzantine Empire. In: History and Computing, 12. 1. www.linacre.ox.ac.uk/prosopo.html Utolsó letöltés: 2005. december 8.
Stone, Lawrence (1971): Prosopography. Daedalus 100, 46-76.
Stone, Lawrence (1971): Prosopography = Daedalus 100, 46.
Szabó Miklós-Szögi László (1998): Erdélyi peregrinusok: erdélyi diákok európai egyetemeken: 1701-1849. Mentor Kiadó, Marosvásárhely.
Szekeres András (2001): Mikrotörténészek és az antropológia: egy diszciplínák közötti transzfer mibenléte. Aetas, 3-4. 244-356.
Szögi László (1994): Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein I. 1790-1850. ELTE Levéltár, Bp.
Szögi László (2000): Magyarországi diákok svájci és hollandiai egyetemeken (1789-1919). ELTE Levéltár, Bp.
Szögi László (2001): Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon 1789-1919. ELTE Levéltár, Bp.
Szögi László-Kiss József Mihály (2003): Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon 1849-1867. ELTE Levéltár, Bp.
Tar Attila (2004): Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon 1694-1789. ELTE Levéltár, Bp.
Tóth Gábor: Művek és szakmai értékelések. Lásd: http:/www.atelier-centre.hu  Utolsó letöltés: 2005. december 18.
Vössing, Konrad (2005): Biographie und Prosopographie. Internationales Kolloquium zum 65. Geburtstag von Anthony R. Birley. Historia Einzelschriften; Heft 178, Stuttgart, Franz Steiner Verlag.
Wolf, Michael Max: Prosopographie der Normannen in Süditalien. Lásd: www.michaelmaxwolf.de  Utolsó letöltés: 2005. december 18.

Web oldalak a prozopográfia témaköréhez:

http://www.linacre.ox.ac.uk/prosopo.html
http://bcs.fltr.ucl.ac.be/Proso.html
http://users.ox.ac.uk/~prosop/prosopdefinition.htm
http://biosop.zhsf.uni-koeln.de
http://www.mzwtg.mwn.de
http://www.geschichte.uni-muenchen.de
http://www.uni-regensburg.de
http://www.sehepunkte.historicum.net/2005/04/6803.html
http://www.bpb.de/publikationen

Megjegyzés: A német nyelvű források fordítását én készítettem, az angol nyelvű források esetében Kéry Tamás és Cseszlai Zsolt voltak segítségemre.





Készítette