Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szabó Imre, Golubeva Irina
Események, tájékoztatók

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Hornyák Mária: Az európai ovódaügy hőskora Brunszvik Teréz levelezésének tükrében

1. rész: A bécsi Wertheimer Wilderspin - fordításának megjelenésétől az első budai kisdedóvóig (1826-1828) /A tanulmány a T 038109 jelű OTKA-pályázat támogatásával készült/

A kisdedóvás apostolaként tisztelt Brunszvik Teréz (1775-1861)1, aki fél évszázadon át rótta naplófeljegyzéseit, a levélírás terén is kora legszorgalmasabbjai közé tartozott. Levelezése nemcsak Magyarországot, hanem Angliától Észtországig, Németországtól Nápolyig szinte az egész Európát behálózta. Levelezőpartnereinek kiterjedt és tarka köréről elsősorban naplóiból tudunk: a naponkénti bejegyzéseiből, s kiváltképp az időről-időre elkezdett (de sajnos, meg-megszakított) listáiból, amelyekben feljegyezte, hogy ő kiknek írt, és hogy neki kiktől hozott levelet a posta. A hozzá címzett leveleket nagy becsben tartotta, a levél forrásértékével ugyanis tökéletesen tisztában volt. Ezek a műveltség fokának „reprezentánsai és bizonyítékai” – írja 76 évesen, amikor (ki tudja, hányadszor), mintegy kiadta magának a jelszót: „Az elmúlt 50 évből való leveleimet (talán 10000) össze kell gyűjteni és csoportosítani”.2

Naplóit és leveleit húga, gróf Teleki Imréné Brunszvik Karolina leszármazottaira bízva hagyta az utókorra. A hagyaték sorsa miatt azonban nem alaptalanul aggódott. Az 1930-as években naplói ugyan a Fővárosi (ma: Szabó Ervin) Könyvtárba kerültek, jelképes levelesládájának tartalma azonban (Erdélytől Franciaországig) jórészt szétszóródott, és részben meg is semmisült, részben pedig ismeretlen helyen lappang. Az első óvodaalapításokkal kapcsolatos levelezését tekintve azonban kivételes helyzetben vagyunk. Ez az 1828 és 1832 között keletkezett és Brunszvik Terézhez címzett, közel 100 levél ugyanis részét képezte az ő óvodai archívumának, így azzal együtt került az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába.3 Eredetileg minden bizonnyal e gyűjteményhez tartozott a bécsi Joseph Wertheimernek az a 27 levele is, amelyek mostani lelőhelye ugyan nem ismert, ezek azonban Czeke Marianne jóvoltából 1928-ban közlésre kerültek.4

Brunszvik Teréz levelezésének megismerése a tőle származó levelek áttanulmányozását is feltételezi. Ezeket ő magától értetődően a szélrózsa minden irányában lévő címzetteknek szétküldte, összegyűjtésük így meglehetősen reménytelen feladat. A Teréz kezétől származó leveleket elsősorban a Brunszvik és a rokon (Deym, Teleki, Nádasdy) családok levéltári anyagaiban, továbbá az OSZK Kézirattárában találtunk, neveléstörténeti szempontból érdekes darabokat azonban szinte csak e legutóbbi gyűjtemény tartalmaz. E téren azonban maga Teréz siet a segítségünkre, naplói révén ugyanis igen nagy számú levélpiszkozatot, s még több töredékes levélfogalmazványt hagyott ránk, kései utódokra. Szokása szerint tudniillik mondandóját (különösen a fontos levelek esetében) először a naplójában öntötte formába, illetve olykor tollba mondta. Előfordult, hogy külön levelező (leíró) füzetet nyitott, egyébként az éppen kéznél levő lévő naplójának utolsó oldalait, vagy egy-egy korábbi füzet üresen maradt lapjait fordította a fenti célra. A naponkénti feljegyzések sorát is megszakítja egy-egy levél, sőt: a napi kiadásait regisztráló füzetét is tarkítják ilyen sebtében odavetett, s esetenként igen értékes fogalmazványok. Egy-egy levélnek olykor többször is nekifogott, számunkra azonban még ezek a nem kis részben töredékes fogalmazvány-változatok is igen figyelemreméltóak, mivel időnként másutt fel nem lelhető adatokat is megőriztek.

A régebbi hiedelem szerint Brunszvik Teréz naplósorozatának néhány darabja, köztük az első óvodaalapítások korából való is, hiányzik. Szerencsére ez tévedés, e sorok írója (a teljes naplóanyag ismeretében) ugyanis azt állíthatja, hogy az óvodaügy apostola 1828-1829 táján, vagyis amikor a leginkább elfoglalt volt, a naplóvezetést jobbára szüneteltette. Ugyanakkor ez idő tájt fogalmazta meg a legtöbb óvodaügyi, főként agitációs levelét. „Száz levelet írtam, az éjszaka még az íróasztalomnál talált…” – írja Emlékirataiban.5 Ezek a részben eredetiben, részben piszkozat formájában ránk maradt fogalmazványok pedig a naplók említett hézagait lényegében kitöltik.

Most induló sorozatunkkal a fent említett mintegy 130, különböző feladó tollából származó levél, továbbá Teréz pár tucat eredeti levele és a naplókban talált temérdek levélfogalmazvány alkotta, s jórész kiaknázatlan neveléstörténeti forrásanyag segítségével a Közép-európai óvodatörténet ”idő harasztja” által takart hőskorába kívánunk bepillantani.

* * *

Az óvodatörténet Európa nem kis része szempontjából lényegében 1826-tal, Samuel Wilderspin „Infant education…” (London, 1825) című művének6 német kiadásával kezdődött, amely részletesen ismertette azt a skóciai eredetű (1816), s 1819 óta Londonban is polgárjogot nyert új nevelési intézményt, az infant schoolt, amely nemsokára a brit fővárosból indult világhódító útjára. A szóban forgó mű teljes címe, amely az adott kor divatja szerint szinte az egész címlapon végigkígyózott, magyarul így hangzik: „A gyermekek korai neveléséről és az angol kisgyermekiskolákról, azaz megjegyzések a másfél-hét éves szegény kisgyermekek nevelésének fontosságáról, mellékelve a spitalfieldsi kisgyermekiskola és az általa bevezetett nevelési rendszer leírását”. Angolból a harmadik, jelentősen bővített és javított kiadás után szabadon fordította, valamint jegyzetekkel és  toldalékokkal ellátta: Joseph Wertheimer. Bécs, 1826.7

A fordító, a pedagógia iránt érdeklődő és több nyelvet beszélő, ambiciózus bécsi fiatalember, az izraelita kereskedőcsaládból származó Joseph Wertheimer (1800-1887) maga is sikeres üzletemberként tevékenykedett. Emellett figyelemre méltó szépirodalmi munkásságot folytatott, s számos filantróp kezdeményezésből (kisdedóvó-alapítások, óvodai egylet, a bécsi Hilfsverein, további egyesület az árva és elhagyott gyermekek felkarolása céljából stb.) is oroszlánrészt vállalt. Társadalmi elismertségét magas kitüntetései jelzik: pl. a Ferenc József-, majd a Vaskorona-rend, amellyel a lovagi (nemesi) cím is együtt járt (1868), végül pedig Bécs díszpolgárává választották.8

Wertheimer, az európai óvodatörtének hőskorának eme kulcsszereplője, akinek nővére Londonba ment férjhez, többször járt Angliában, így hamar rácsodálkozott az infant schoolra. Wilderspin művének elolvasása után nyomban elhatározta, hogy azt – az iskoláskor előtti nevelés eme új intézményének további terjedését elősegítendő –, németre fordítja. Az infant schoollal kapcsolatos első németországi újsághírek 1824-ben jelentek meg,9 amelyek bizonyára sokak figyelmét elkerülték. Wertheimer jóvoltából azonban a német publikum nemsokára már magát a Wilderspin-kötetet is a saját anyanyelvén olvashatta. 1826 januárjában a bécsi könyvkiadó, Karl Gerold maga értesítette az olvasókat, hogy „a német feldolgozás sajtó alatt van”.10 A Wiener Zeitung május 1-jén közreadott könyvismertetője szerint „az éppen megjelent” kiadvány immár a Gerold-féle könyvesboltban, sőt „Németország összes könyvkereskedésében” is kapható.11

Úgy tűnik, hogy Brunszvik Teréz, bár szorgalmas újságolvasó volt, (s olykor a Wiener Zeitunghoz is hozzájutott), a fenti könyvismertetést nem látta. Magát a kötetet azonban saját elbeszélése szerint „azon melegében” megkapta, egyik bécsi ismerőse ugyanis „a nyomdából” szerzett neki egy példányt.12 Ez a személy Thugut Heinrichnek, vagyis annak a bécsi festőnek volt az apja, aki 1825-ben Brunszvikék meghívására települt Budára, hogy Teréz húgának, Karolinának a lányát, Teleki Blankát festeni tanítsa. „Dicsőség azoknak, akiket a dicsőség megillet” – írja évek múltán Teréz, aki az első óvodaalapítások érdemét elsősorban a két Heinrichnek tulajdonította, mondván: a magyar kisdedóvók abból a magból szökkentek szárba, amelyet Joseph Heinrich „vetett el” oly módon, hogy az ötletadó kiadványt fia révén hozzá eljuttatta.13

„Azt mondják, Isten a maga számára tartja fenn a véletlent, amelybe ember nem kontárkodhat bele” – áll Brunszvik Teréz egyik önéletrajz-töredékében. Ő is ilyen „isteni véletlen”, azaz a Gondviselés folytán szerzett tudomást „a skót intézményről” (azaz: az infant schoolról), és „arról a módszerről: miként lehet „100-200 (1 ½-től 6-7 éves korú) kisgyermeket egy helyiségben” foglalkoztatni. Az „isteni véletlen” most Wilderspin művével kopogtatott be hozzá. „A 3. oldalt olvasva éreztem, ez kell nekünk itt, a 9-dik oldalnál: ezt be kell vezetnem, kerüljön bár életembe” – beszéli el, jeléül annak, hogy milyen élénk visszhangra találtak nála a londoni szerző gondolatai.14 Ám ez sem volt véletlen. Teréz már 17 [!] évvel korábban igent mondott Istentől eredeztetett hivatására, a szellemi-lelki anyaságra, mondván: „Elfogadom az összes rászoruló gyermeket, akit a Gondviselés nekem szán!”15 És azóta arról álmodozott, hogy egyszer majd „intézményes keretek között” ölelheti a szívére a neki szánt gyermekeket. Ez irányú terveinek megvalósítását azonban az anyagiak hiánya eddig megakadályozta. Most azonban az infant school, azaz a „kisgyermekiskola” megismerése számára új távlatokat nyitott.

* * *

Wilderspin könyve láthatóan igen nagy hatást gyakorolt Brunszvik Terézre. Azt gondolhatnánk, hogy azonnal hozzálátott az első óvoda megszervezéséhez. Az első kisdedóvó megnyitására azonban kerek két évvel később került sor. Sokáig mintha misem történt volna… Ez azonban csak a látszat, Teréz levelei ugyanis arról tanúskodnak, hogy ő az első perctől fogva kereste a megoldást, tájékozódott, megpróbált szövetségesekre lelni, kezdeti tapasztalatai azonban lehangolóak voltak. Belső motivációiról, Istentől vett küldetéséről a világ nem tudott, olyannyira nem, hogy még barátnője, idősebb Vay Miklósné, született Adelsheim Johanna előtt is magyarázkodnia kellett. „De miért van az, kedves barátnőm, hogy te ellene vagy a vágyamnak, hogy az elhagyott gyermeki szívek és lelkek szellemi anyja legyek? Oly kevéssé bízol a képességeimben? Belátom, titeket a Gondviselés nem az iskolaügynek és a népjólét ügyének szánt. Ez az én földi küldetésem. Nekem más egyebem nincsen. Én nem szültem, és nem adtam magamból a hazának gyermekeket…”- írja 1827 januárjában.16

Miközben „magasztos érzéseivel” Teréz lépten-nyomon „hideg fogadtatásra és ellenvetésekre” talál, Joseph Wertheimer személyében sikerül egy olyan megértő társra és „szaktanácsadóra” lelnie, aki nélkül az első óvodaalapítás aligha ment volna. Nagy valószínűség szerint 1826 végén, vagy 1827 elején Bécsben személyesen találkoztak, majd pedig évekig tartó levelezés kezdődött kettejük között.17 Wertheimer leveleinek sora az 1827. május 23-diki keltezésűvel kezdődik, amelynek végén az áll: „Fogadja a Grófnő újólag legforróbb köszönetemet a nekem oly drága leveléért; talán ezután is kitüntet majd leveleivel… Éppen ezért merem címemet is megadni…”18 Írásbeli kapcsolatfelvételüket tehát Brunszvik Teréz kezdeményezte. Wertheimer utolsó ismert levele, amelyben immár hatodszor emlékezett meg a grófnő névnapjáról, 1832. október 14-én íródott. Teréz válaszai mostanáig nem kerültek elő, (naplóiban is csupán néhánynak a piszkozattöredékére sikerült rábukkannunk), levelezésük tehát ’féloldalasan’ ismert. Szerencsére Wertheimer soraiból Teréz gondolataira, vívódásaira, ténykedésére is következtethetünk.

Az infant school elterjesztésén fáradozó Joseph Wertheimer és Brunszvik Teréz levelekkel dokumentált munkakapcsolata, sőt barátsága jól illusztrálja a nemes ügyért síkra szálló úttörők egymásrautaltságát. Sorai „valóságos éltető balzsamot jelentenek számomra” – áll Wertheimer első levelében. Ő máris őszinte csodálattal és tisztelettel adózik a grófnőnek, és kitartásra buzdítja Terézt, mert hiszi, hogy „az igazság s az emberszeretet fénye” diadalmasan át fogja törni „az önzés és balítéletek sötét felhőit”.19 Ez az 1827 tavaszán sarjadt kapcsolat mindkettőjük számára, sőt: a nemzetközi óvodaügy egésze szempontjából is meghatározó volt, hiszen a Wilderspin könyvét németre fordító bécsi fiatalember, valamint az óvodákat alapító 52 éves budai grófnő kettőse körül kristályosodott ki a Közép-európai óvodai mozgalom első eszmei központja.

Wertheimer kezdettől fogva arról is gondoskodott, hogy a magyarországi grófnő óvodaalapítási törekvéseinek híre minél messzebbre eljusson. „Nagybecsű sorainak vételekor éppen Angliába írtam, és – mert az volt leghőbb vágyam, hogy nevét Albion partjain is a neki kijáró teljes tisztelettel emlegessék –, nem tudtam megállni, hogy írásának oly jelentős tartalmából egyet-mást oda is el ne juttassak. Annál is inkább, mert azok a férfiak, akik ott ama áldásos eszméket életre keltették, nem képzelhetnek el a maguk számára nagyszerűbb jutalmat, mint ha azt hallják, hogy oly nemes és finom lelkületű hölgy, mint Ön, a saját hazájában karolja fel ugyanezeket az eszméket, sőt az egész Monarchia területén legelőször és egyedül egy asszony lép sorompóba megfontoltan és bátran e tisztán emberies ügy érdekében.” Wertheimer fájlalta, hogy Teréz „a magasztos érzéseivel hideg fogadtatásra és ellenvetésekre talált”, s megállapította, hogy bizony „a Grófnő e tekintetben az emberiség jótevőinek” a sorsában kénytelen osztozni.20

Hamarosan „a ködös Albion” egy másik fia is értesült Brunszvik Teréz törekvéseiről. 1827 októberében Wertheimer irányította személyére a Bécsből Triesztbe tartó Edward Reed lelkész figyelmét, aki két napra jött, utóbb azonban tízet töltött vendéglátója társaságában. Az angol lelkész azt javasolta Teréznek, hogy egyelőre ne lépjen fel nyíltan, hanem csendben nyisson egy 30-40 fős mintaóvodát, s majd csak egy év elteltével mondja: „Jöjjetek és lássátok!”21 Ám Reed szerint Magyarországon inkább cselédiskolákat kellene alapítani, mivel „egy országnak, amely művelődni akar, itt kell a dolgot megfognia”, hiszen a jó cselédet egy család sem nélkülözheti. Teréz viszont úgy találta: „Ha azt akarjuk, hogy az intézetből derék cselédek kerüljenek ki, kisdedóvókkal kell a mű alapját megvetni…”22
Wertheimer örült, hogy „nemes szeretetreméltóságával” a grófnő Reed lelkészt is „megnyerte a jó ügy számára”, aki megígérte, hogy „Londonból tudósításokat küld”. Ezek „a lehető leghamarabb eljutnak majd hozzám… a nővérem útján, és én egy napig sem késem majd azokat Önhöz tovább juttatni” – írja Wertheimer. Reed ama javaslatával azonban nem ért egyet, hogy ne nyomtassanak ki egy Teréz által javasolt összeállítást. „Miért ne akadna olvasója olyan népszerűsítő iratnak, melynek, ha egyéb értéke nem is volna, mindenesetre az újság [értsd: az újdonság, a szerk.] ingerével hatna? Természetesen úgy kellene megírni, hogy legfeljebb egy negyedóra alatt el lehessen olvasni… Azonfelül úgy vélem, minél szélesebb körökben ismernék ügyünket, annál többen érdeklődnének iránta, mégpedig azért, mert az ügy sikeréért csak egyszerű s letagadhatatlan tények egymás mellé sorakoztatásával, és nem a szónoklás művészetével küzdhetünk. Igazán szomorú volna, ha legalább több hideg lelket langyossá, és több langyosat meleggé ne tudnánk varázsolni!” Wertheimer, aki az ellenséges légkörében élő „kegyes Grófnőt” őszintén szánja, ismét igyekszik őt megvigasztalni, mondván, hogy bár „az emberiség korlátjainak kitágítására szánt” eszméknek mindig ez volt a sorsa, a világosság azonban „végül is mindig diadalmaskodott a sötétségen”, s  így „az Ön erkölcsi erejének szikláján is meg fognak törni a hullámok. Napóleon több volt, mint egy egész hadsereg, az Ön akarata is, mélyen tisztelt Grófnő, több, mint egy egész társadalom” – írja.23

Az óvodatörténeti irodalomban Rapos József 1868-ban megjelent könyve nyomán újra és újra felbukkan az a téves állítás, miszerint Brunszvik Teréz az óvodaalapítás ötletét Angliából hozta, ami nem felel meg a valóságnak, hiszen ő a szigetországba csak jóval később, az első kisdedóvó megnyitása után 11 évvel jutott el. Igaz viszont, hogy egyik segítőjét, a fentebb említett Thugut Heinrich nevű festőművészt már 1827 őszén szerette volna kiküldeni Londonba. A tanulmányút ötletét Wertheimer őszintén helyesli, mondván: „Ha van valami, aminek okvetlenül hatnia kell a közönségre, úgy az csak az lehet, hogy aki az intézetet alapítja, látta magát az eredeti iskolát, és így azt jobban fel is tudja szerelni. Végtelenül hasznosnak tartanám, ha ifjabb Heinrich úr ezt az utat megtenné, és már előre örülök abban a reményben, hogy hamarosan végrehajtja tervét. Az persze elengedhetetlen föltétel, hogy az angol nyelvet valamennyire ismerje; saját szemlélete alapján magánál a forrásnál szerezné meg Heinrich úr a dolgok rendkívül értékes ismeretét. Ha a londoni kisdedóvókat szorgalmasan látogatja, különösen a spitalfieldsi minta- és nevelőiskolát, akkor egy félév alatt oly gyakorlati tapasztalatokat fog gyűjteni, amelyekkel semmiféle könyvtudás fel nem ér.” Mivel a fiatal festő „igen kiváló művész, így tehát az utazással járó költségek jelentősen csökkenthetők, különösen, ha ő maga minél több ajánlólevélről gondoskodik. Ami engem illet, igazán örülnék, ha nővéremnek beajánlhatnám, aki minden erejével támogatná szép vállalkozását minden olyan esetben, amikor idegenként egy polgárjogot nyert és nem műveletlen földijének tanácsára szorulna.” Teréz az idősebb Heinrich kiküldését is szorgalmazza, ezt azonban Wertheimer semmiképp sem tartaná jónak. Ha a fia Angliából visszatérve „az iskolát berendezné, és aztán egy fél évig vezetné, az édesatyja [pedig] könnyen válhatnék az ő vezetése mellett alkalmas kisdedóvó-mesterré” – írja. Szerinte az is megoldás lenne, ha az ifjabb Heinrich az említett londoni intézetből magával hozna egy németül „tökéletesen tudó” tanítót, aki itt „megszervezné az új iskolát, s egy darabig vezetné…”24. Az említett ötletek megvalósulására végül mégsem került sor.

Mindeközben Brunszvik Teréz megpróbált szert tenni befolyásos támogatókra. Mint írja: jól tudja ő, hogy az emberek javát „nem uralkodó fenségeknél kell keresni”, kegyeik hajhászására mégis szükség van, kiváltképp a hatóságok miatt.25 Annál is inkább, mivel az iskolaügy hazánkban az idő szerint az uralkodó privilégiuma. Teréz grófnő tehát elsősorban a két legfőbb közjogi méltóságot, vagyis a nádort és az országbírót szerette volna maga mellett tudni.

József nádort a felesége, Mária Dorottya révén igyekezett megnyerni. Az udvarnál bennfentes unokahúga, Forrayné Brunszvik Júlia közvetítésével tehát 1827 tavaszán elküldte neki Wilderspin könyvét, Júliának pedig a lelkére kötötte, hogy járjon közben nála a tervezett óvodaalapítás érdekében.

Unokahúgának írt levelében némi túlzással azt állította, hogy az engedélyezési kérelem „már a helytartótanács előtt fekszik”, és a pénz is „együtt van”, csupán a főhercegnő beleegyezése hiányzik ahhoz, hogy Teréz a meghatalmazottjaként intézkedhessen. Kíváncsian várja tehát az értesítést arról, hogy miként fogadta a főhercegnő „a nemes, szép ügyet”, hiszen ebben van „minden eljövendőnek a gyökere, alapja”. Levelének további részében Teréz kisebb előadást rögtönöz, szeretné ugyanis Júliába belesulykolni, hogy mivel érveljen. „A gyermekség első benyomásai a legfontosabbak, mivel azok a legkeményebbek és legmaradandóbbak, és  mert az első 7 évben több rossz és veszélyes dolog kerülhet a fejbe (agyba) és a szívbe, mint amit a legjobb intézet vagy tan[ító] hétszer hét év alatt tud ismét kiirtani. Ezért tűnik nekem egy ilyen kisgyermek intézet olyan dicséretesnek, mivel ez által a rosszat, sőt az elszegényedést is megelőzzük stb. amíg a kórházakat és börtönöket mégis tömve találjuk, addig a jóknak nem szabad tétlenül, ölbe tett kézzel ülniük.” Teréz nagy öntudattal papírra vetett sorai derűlátásról tanúskodnak: „Szüntelen fáradozásomat annak érdekében, hogy a nemes nevelés iránti érzék hazánkban is felébredjen, egyszer majd siker koronázza, és én is több leszek, mint egy név, csillagként fogok ragyogni az ország nemesei vagy az emberiség családjai között, és te, Júliám, aki azon kevesek egyike vagy, akik engem megértenek, és nekem jót akarnak, az enyém és azé az ügyé leszel, amelynek el kell kezdődnie. Az állhatatosság révén győzni fogunk, akkor is, ha a tökéletlenség, közöny, félreértés, önzés mindenütt akadályhegyeket állít számunkra. Csak egyen fordul meg a dolog: az emlőnek [az észnek, értelemnek; a szerk] nagyobb ereje legyen, mint a súlynak, amit meg akar mozdítani!”26

Forrayné válasza késik, így Teréz újabb levélhez kezdett: „Kedves Júlia! Kérek tőled pár sort, amelyben elmondod, milyen fogadtatásra talált könyvem és a javaslatom. Ha még nem beszéltél, úgy az irántam való szeretetből tedd meg ezt egy kedvező pillanatban! Csak a leveledre várok, hogy a következő lépéseket megtegyem. Ha mégis azt gondolod, hogy jó lenne, ha én magam szólnék, akkor nekem csak egy intés kell, én teljesen felkészültem arra, hogy Pozsonyba jöjjek, annyi napra, amennyi ehhez szükséges…”27 Mária Dorottya végül vállalta az óvodaügy feletti védnökséget; azt azonban, hogy pozitív válaszáról Teréz mikor és miként értesült, nem tudjuk.

Az országbírót, Cziráky Antalt illetően Brunszvik Teréz nem volt ilyen szerencsés. A gróf korábban baráti érzelmekkel viseltetett iránta, ezért ő komolyan azt remélte, hogy Cziráky az óvodák „szent ügyét” is támogatni fogja. „Csak 6 éve, hogy Angliában napvilágot látott egy olyan elgondolás, amely oly sok nemes parlamenti tag ítélete szerint arra érdemes, hogy az egész földkerekségen minden nemes gondolkodású ember bensőséges megfontolás tárgyává tegye – írja Teréz, s felteszi a kérdést: „Miért ne mi, magyarok legyünk az elsők, akik ezt a minden vizsgát kiálló gondolatot meg is valósítjuk? Miért várjunk addig, míg az erkölcsi nyomor minden határt áthág? A magyar nép nagy tömege ágrólszakadt, és [nincs; a szerk.] senki, aki belátja, hogy az ország jóléte milyen nagymértékben függ azoktól az alsóbb néposztályoktól, akik a társadalmi piramis alapját alkotják,- senki nem lesz képes megtagadni szívét és kezét egy ily jó szándék előremozdításától…”28 Cziráky azonban képes volt! Válaszát, amelyből alább idézünk, Teréz 1827. november 4-én kapta kézhez:
„Bensőséges tisztelettel látom és hajtok fejet a nemes buzgalom előtt, amellyel Ön az Angliában oly dicséretes eredménnyel bevezetett iskolát a kisgyermekek számára nálunk is szívesen látná, de mielőtt ilyen nevelő iskolák alapításához foghatnánk, még sok mindennek meg kell történnie, ami jelenleg a mi drága hazánkban sajnos, csak vágy marad. Mindenekelőtt érettebb korú fiúknak és lányoknak kell célszerű iskolákról gondoskodnunk, mivel ezek is oly sok javításra szorulnak, és egyes helyeken szinte teljesen hiányoznak. Ezelőtt szükségünk van még egy sikeres, jól működő intézetre, ahol pedagógusokat, nevelőket és tanítónőket képeznek minden néposztály, a városi és vidéki fiatalság számára, azért, hogy azután magasabb szintre, az általános képzettség előkészítéséhez juttassuk őket. Itt csak fokozatosan és lépésről lépésre lehet haladni, e tekintetben úgy tűnik, minden ugrás inkább hátráltatja, veszélyezteti a jó ügyet és árt neki.”29

Cziráky hajthatatlan volt, s még másokat is lebeszélt az óvodák részére történő adakozásról. Úgy tűnik azonban, hogy a feleségére, Batthyány Máriára nem tudott hatni, ő ugyanis 1828 áprilisában küldött egy kisebb összeget Teréznek…30

A kisdedóvók érdekében agitáló Brunszvik Teréz a honfitársai figyelmét is megpróbálta felhívni Samuel Wilderspin kézikönyvére. Érdekes módon ismerősei közül csupán az egy Vaynétól kapta azt a feleletet, hogy: „A kisgyermekek iskoláival kapcsolatos munkát ismerem”31, német származású barátnője ugyanis, aki Váradi Szabó Jánost, a fiai tanítóját Pestalozzihoz küldte tanulni, a külföldi pedagógiai irodalommal lépést tartott. Teréz egy töredékes feljegyzése szerint 1826 júliusában, vagyis nem sokkal azután, hogy a Wilderspin - kötetet kézhez kapta, Bécsben járt, amikor is a könyvből még egy példányt vásárolt.32 Ezt később sokaknak, így, mint említettük, Mária Dorottyának is kölcsön adta. A kötet Czirákynál is járt, aki azonban „Wilderspin érdekes könyvét” (ezek a gróf szavai) a nemleges válaszához csatolva (nyilván olvasatlanul) visszaküldte.

Wilderspin németre átültetett műve azonban akkora nemzetközi sikert aratott, hogy a kiadónak újabb kiadásról kellett gondoskodni. „Oly nagy az elfoglaltságom, hogy még az éjszakának egy részét is fel kell használnom: a már elkelt Wilderspin-könyv második kiadása miatt ugyanis erősen sürgetnek, és nagyon rajta kell lennem , hogy az új kiadás az elsőnek sikeréhez méltó legyen”,- írja Wertheimer 1828 februárjában.33 „Csakis ilyen módon tehetek valamit a nekem oly drága ügy érdekében, és csakis így hívhatom fel reá a hatalmasok, a befolyásosak s a gazdagok figyelmét”- áll a következő levelében, jeléül annak, hogy a bécsi fiatalember a Brunszvik Terézhez hasonló szenvedéllyel igyekszik elősegíteni a kisdedóvás eszméjének elterjedését.34

Közben természetesen Terézünk sem tétlenkedik, hanem sorra véve Pest-Budán, Bécsben, Triesztben, Pozsonyban és/vagy vidéki birtokaikon tartózkodó rokonait, barátait és ismerőseit, elkezdi írni agitáló-toborzó leveleit az első óvoda felállításához szükséges pénz összegyűjtése érdekében. Unokahúga, Chotekné Brunszvik Henriett (Forrayné húga), „nem csak a vér kötése, hanem inkább a szelleme miatt” áll közel Terézhez, aki óvodaalapítói tervével kapcsolatban neki bevallja: „Azt akartam, azt kívántam, bárcsak egyedül meg tudnám valósítani, de ez önzés lenne. Azért rendelkezik az egyes ember korlátozott erővel és segédeszközökkel, hogy megtanuljon szeretni, mert mindig szüksége van mások szeretetére és segítségére.” Az ügyet azonban – mint írja –, „titokban akarjuk tartani, míg egy év elteltével azt mondhatjuk, gyertek és nézzétek, nehogy még mielőtt létrejön, bárki felemelje ellene a hangját.” Az előkészületekről tehát egyelőre csak a családjuk, a főhercegnő és „még néhányan” tudnak.35 Magától értetődően közéjük tartozik Joseph Wertheimer is, aki 1828. február 8-án kelt levele szerint őszintén örül, hogy „a kegyes Grófnő” még az évben „létrehozza a nemzeti kiállítását” [értsd: mintaintézetét, a szerk.]36

Teréz egyre bizakodóbb. „A mi jóságos főhercegnőnk valóban angyalnak mutatkozott, mivel szívből és tevékenyen részt vesz a kisgyermekek iskoláinak létrehozatalában stb. legnagyobb kívánságom, és bizonyára a tiéd is az, hogy az ilyen példa Magyarországon mindenütt követésre találjon… Kedélyem kivirul az örömtől, ha arra az áldásra gondolok, amelyet ezek az intézmények osztanak majd. Jó annak az országnak, ahol ilyenek nagy számban jönnek létre, úgy, hogy megszólítják a tehetősek nagy többségét. Nekünk itt Magyarországon meg kell próbálnunk azokat a gyermekeket, akik itt születnek, egészségesnek, erősnek és jó kedélyűnek nevelni, hogy szép hazánk hamarosan Isten kertjéhez hasonlítson” – írja Teréz Vaynénak 1828. február 22-én.37 A pénzgyűjtést végző egyik pesti segítőjét pedig, aki fél az elutasításoktól, így biztatgatja: „Jézust, a mi Megváltónkat üldözték és megszégyenítették a jóért, nekünk folytatnunk kell az ő művét. Bizonyára önző és világias dolog, ha emiatt semmi szenvedést nem akarunk vállalni, még egy visszautasító választ sem.”38

Brunszvik Teréz mesterien forgatja a tollat, s azt is jól tudja, kit mivel, milyen „személyre szabott” érvekkel környékezhet meg. Egy hölgyismerősének azt bizonygatja, hogy „egy olyan intézet alapítójának lehetni, amely igazán jó keresztényeket, jó, erkölcsös embereket nevel, és így gátat szab az általános romlásnak, nagyon boldogító érzés”. Ezek az új iskolák – mint írja –, „a vallásosságra és erkölcsi javításra hivatottak, és az a feladatuk, hogy a jó csíráit hintsék szét ott, ahol egyébként a bűn vetése burjánzott. Az emberbarát gazdagok pedig arra hivatottak, hogy Isten eme kertjét a kis gyermekek zsenge lelkében ápoltassák, hogy a vad gyomok ne vethessenek kiirthatatlan gyökeret, amely később minden fáradozásnak ellenállna”.39 Nagybátyját, Seeberg Fülöpöt Teréz arról próbálja meggyőzni, hogy a szegények támogatásának nem az alamizsna a legcélszerűbb útja, mondván: „Amit oly könnyen megszereznek hazugsággal és fortéllyal, azt könnyelműen el is herdálják nyomban, és így nem ér véget az elszegényedés és az alamizsnaadás. A helyesen vezetett kisdedóvó a jövőben a kórházakat és a börtönöket is néptelenebbé teszi majd, mert nagyon gyakran a gyerekkor az első, elhanyagolt éveiben alapozódik meg a test és lélek minden elkorcsosulása.”40

A Bécsben lakó Esterházy hercegnőnek azt fejtegeti, hogy az infant schoolt Angliában immár „sikeres gondoskodás kíséri”, nekünk tehát „ugyanezt az ügyet, érett megfontolás és vizsgálat után, egy ország kultúrájában tett óriási lépéseknek kell tekintenünk. Semmi mást nem óhajtunk annyira, minthogy ennek utánzásával a legnagyobb nemzeti jótettel ajándékozzuk meg hazánkat…”41 Egy másik levelében azt írja, hogy a megnyitandó óvodával „miénk lesz a dicsőség, hogy elsők vagyunk az Osztrák Monarchiában”, ismét másutt hangsúlyozza, hogy a leendő óvodában „minden tárgyat magyarul is oktatnak”, azaz „magyar gyermekek számára magyar nyelven létesítünk (iskolát)”. Van, akit úgy próbál megnyerni, hogy biztosítja: „Bírjuk a belátó és érzelmekben gazdag főhercegnő támogatását és tevékeny részvételét. Fenséges férjéét ugyancsak.”42

Teréz célja az, hogy az első óvodával példát mutasson „egész hazánk számára”. Budán például „négy ilyen iskola kellene, de mi megelégszünk egy mintaiskolával a legszegényebb osztály számára” – írja.43 „Buda tekintetében olyan szép kilátásaim vannak, hogy azt hihetem, 4-5 nevelőiskola segítségével az egész újonnan felnövekvő generációt tisztábban és megnemesítve adhatjuk át a nemzeti iskoláknak és egyéb intézményeknek” – lelkendezik március 16-án Wertheimernek,44 aki viszont arra inti őt, hogy várja be „első kísérletének” a sikerét, „mielőtt újabb vállalkozások felé indulna”, mivel Londonban is és másutt is „ezt az elvet vallják”.45
Brunszvik Teréz rendíthetetlen hitének és sok-sok erőfeszítésének köszönhetően 1828. május 27-én Budán, anyja Mikó utcai bérházában csendben, minden felhajtás nélkül megkezdte működését Magyarország, s egyben Közép-Európa első kisdedóvó intézete. Ennek a neveléstörténeti jelentőségű eseménynek a rövid, tömör összefoglalását adja az alábbi levélrészlet, amelyet Teréz írt Bécsbe, mégpedig annak a korábbiakban említett Joseph Heinrichnek, akitől kerek két éve Wilderspin ötletadó könyvét megkapta:
„Budán a kisgyermekiskola Thugut lakásában megnyílt. Magyar és német nyelvű, az egészen magyar még nem jött létre. A szülők már 125 gyermeket jegyeztek elő, 42-t máris foglalkoztatunk. Főleg hivatalnok- és iparos gyerekek, valamint fiákeresek, fuvarosok és mosónők gyermekei, néhány egészen szegény közülük. Pünkösd utáni keddtől, vagyis 27-től van foglalkozás. A tanítót ki kellett cserélnem, s most csak egy bennlakó tanító van feleségestől…”46

A levél, amelyre e sorok írója már 1986-ban felhívta a figyelmet, több ponton is módosítja korábbi ismereteinket. Egyrészt: bizonyítja, hogy az óvoda 1828. május 27-én nyílt meg, nem pedig június 1-jén, jóllehet (a kerekítés szándékával vagy az egyszerűség kedvéért?) később maga Teréz is ez utóbbi dátumot emlegette. Másrészt: A fenti beszámoló szerint a (főként német lakosságú) Krisztinaváros óvodája az induláskor „magyar és német nyelvű” volt. Kossuth tehát tévedett, amikor később sommásan kijelentette, hogy Teréz grófnő az óvodáiból „a nemzet tekintetét” [értsd: a nemzeti szempontokat] teljesen kirekesztette.”47 Az idézett sorok az első „óvó bácsi” személyével kapcsolatos prioritás-vitába is „beleszólnak”, hiszen ezek szerint Teréznek a legelső tanítót hamar le kellett váltania. És a „feleséges” utódja sem lehetett az a Mat[t]hias Kern, aki csak 1829 elején tűnt fel Budán, ráadásul még az idő szerint nőtlen is volt. A würzburgi Wagner professzor eme „kedvenc tanítványának”, mint az első magyarországi „óvó bácsinak” a nevét először Rapos József 1868-ban megjelent könyve röppentette fel,48 Kern pedig több mint egy évszázada őrizte kitüntetett helyét neveléstörténeti irodalmunkban, amikor ezt Zibolen Endre először megkérdőjelezte. Az ő kutatási eredményei és a fenti levélrészlet alapján az a valószínű, hogy a (gyorsan „lecserélt” személy helyébe lépő) tanító, s egyben hazánk és Közép-Európa első óvó nevelője a magyar származású Weldy József volt, aki mellett a kisdedóvóban felesége, Steinacker Alojzia tevékenykedett.49

A budai kisgyermekiskola megnyitásáról Wertheimer is a bécsi Joseph Heinrichnek szóló, s fentebb idézett levélből értesült. „Engedje meg, hogy a kisdedóvó sikeres megnyitása alkalmával őszinte szerencsekívánataimat fejezzem ki…A kezdet nagyon jó; adná a jó Isten továbbra is áldását e vállalkozásra!” – írja Brunszvik Teréznek, miközben az óvodának gáláns ajándékot mellékel: 200 darab bibliai rézmetszetet, a hozzá tartozó Ewald-féle kísérőszöveggel együtt. Levelében írja: „Kérve kérem a kegyes Grófnőt, szorítkozzék a legszükségesebbre, hogy segítő forrásai ne apadjanak ki túl korán, mert különben az egész vállalkozás az ügy legnagyobb kárára összeomolna. Ugyanezt mondhatom a Grófnő tervezte második iskoláról. Az Égre kérem, ne forgácsolja szét erejét a legérettebb megfontolás és szilárd megalapozás nélkül… Ha ez az iskola virágzásnak indul és fennmarad, akkor bármily kicsiny is tanulóinak száma, idő multával, vagy még inkább Isten áldásával, mása fog akadni…” Wertheimer örömmel újságolja: „A munkámból már 21 ívet kinyomtattak, a még hiányzókkal 14 napon belül elkészülnek. Külföldről igen sok megrendelés érkezett.”50

A következő, 1828. július 6-i levelében megköszöni „a grófnőnek” a krisztinavárosi óvodára vonatkozó „kegyes közléseit”, mondván: „Könyvem utolsóelőtti oldalán bátor voltam azokat felhasználni, anélkül, hogy a forrást meg mertem volna nevezni”. Megígéri, hogy a kötetet azonnal postázza, „mihelyt elhagyja a sajtót”.51 Erre még júliusban sor került, amikor a Wilderspin könyv fordításának második javított és bővített kiadása megjelent.52 És a kötetben valóban ott látható a legkorábbi híradás első óvodánk megnyitásáról! Eszerint:
 „Budán néhány nagylelkű nemesi hölgy közreműködésével kisgyermekiskola létesült. Az aláírók listáján nagylelkű adományaikkal Magyarország magasabbnál magasabb urasságainak nevei állnak. Ez az óvoda 1828. június 1-jével lépett életbe, és a szülők és gyermekek körében olyan nagy tetszésre talált, hogy a már felvett 66 gyermek dupláját hely hiányában átmenetileg vissza kellett utasítani.”53

1828 nyarán tehát mind Brunszvik Teréz, mind pedig Joseph Werthewimwer erőfeszítéseit siker koronázta. Teréz válaszleveleit nem ismerjük, azt azonban biztosra vehetjük, hogy bécsi barátjának és szövetségesének ő is szívből gratulált, amikor a Wilderspin-könyv újabb kiadását kézhez kapta.

* * *

S hogy milyen volt az idő szerint a kisdedóvás-ügy nemzetközi helyzete, megtudhatjuk Wertheimertől. Fordításának első, 1826. évi kiadásában (Nagy-Britannián kívül) csupán négy kisgyermek-intézményről ejt szót. Ezek: a detmoldi (Lippe hercegség), amelyről igen részletes leírást közöl, valamint két lipcsei vállalkozás, és egy Bécshez közeli, kisfiúk részére felállított magánintézet, de ezek mindegyike az infant school előzményeinek kategóriájába tartozott.54 A következő két évben azonban sok minden történt, s Wertheimer az értesüléseit Brunszvik Terézzel is szívesen megosztotta. 1827. május 23-án arról tudósította, hogy „a Rajna, az Elba, s a Saar mentén” az infant schoolnak nem csupán hasznosságát, hanem a szükségességét is belátták”. Sőt: „egy ellenőrizhetetlen hír szerint” ennek „eszméjét a württembergi királyi udvarban is emlegették”.55 1828. februárjában arról ír, hogy Genfben „másfél évvel ezelőtt egész csöndben indult meg a kisdedóvó 17 gyermekkel”, most viszont „már 150 növendéke van és általános megbecsülésnek örvend”.56 Június 3-án pedig elbeszéli, hogy „a porosz állam több kormánykerületében megtörténtek már a szükséges intézkedések kisdedóvók létesítése ügyében”, s „az eszmét” Heinrich Zscokke és más „ünnepelt írók is nagy melegséggel karolták fel”.57

Az ilyen hasonló híreket hallva Wertheimer tovább tudakozódik, s tájékozódásainak eredményeit a Wilderspin-fordításának 1828. évi kiadásában közkinccsé teszi. „Mi történt eddig Európában a kisgyermekiskolák érdekében?” - hangzik a kötethez írt negyedik toldalékának címe. Ennek második fejezetéből valók azok az adatok, amelyekre a továbbiakban utalunk.58 Eszerint 1826 óta a briteknél az infant schoolok száma 60-ról a négyszeresére nőtt. Egy 1828. február 27-én Breslauban megjelent hivatalos lapra59 utalva Wertheimer azt állítja, hogy Németország számos városában nyílt kisgyermekiskola, felsorolásukkal azonban adós marad. Szót ejt viszont egy berlini intézetről, amelyet „még az első angliai kisgyermekiskola alapítása előtt”, de azzal egy esztendőben, 1819. augusztus 3-án a porosz király születésnapján bizonyos Wadzek professzor állított fel kisgyermekeknek.

Joseph Wertheimer, aki az élőszavas közléseket csakúgy, mint a sajtócikkeket és a kisdedóvó intézetek dokumentumait kezdettől fogva lelkesen gyűjti, Európa más pontjairól is biztató híreket kap. Drezdában, Hollandiában és Svédországban az alapítás csak idő kérdése, Belgiumban és Párizsban viszont máris működik egy-egy kisgyermekiskola; emellett a francia fővárosban sok úgynevezett „salles d’asyle is” létezik. Szerinte ezek az iskoláskor előtti nevelés egyik kezdeti intézetével, az angliai dame schoollal („öreg anyókák iskolája”) állnak rokonságban csakúgy, mint Dánia magán jellegű „felvigyázó iskolái” („Aufsichtsschule”) és Itália széles körben elterjedt hasonló intézetei („scuole delle maestre”, „suole degli fanciulli”).60 A genfi óvodáról Wertheimer már a korábbiakban is írt Brunszvik Teréznek. Most a svájci Aargau kantonról szintén megemlékezik, ahol egy patriótákat tömörítő kulturális egyesület nemrég határozatot hozott arról, hogy „a kisgyermek- vagy előiskolák” felállítását széles körben támogatni fogja.

Wertheimer a beszámolóját két további hírrel toldja meg, amelyeket az utolsó pillanatban kapott kézhez. Ezek egyike Brunszvik Teréz közleménye, amelyet fentebb szó szerint idéztünk. A másik tudósítás az Észak-poroszországi Stralsundból érkezett, ahol egy évvel korábban nyitottak kisdedóvót.61

Íme a fenti vázlatos helyzetkép az európai óvodaügy hőskorából… Ilyen háttér mellett kezdte meg működését 1828 tavaszán az első magyarországi kisdedóvó intézet, amely az iskoláskor előtti intézményes nevelés az idő szerinti legkorszerűbb intézettípusát, az infant schoolt képviselte.

 

JEGYZETEK

1 Az 1990 utáni főbb Brunszvik Teréz - irodalom: „Nőttön nő tiszta fénye.” Tanulmányok Brunszvik Teréz emlékezetére. (Szerk.: Hornyák Mária.) Bp. 1996; Hornyák Mária: Az óvodaalapító Brunszvik Teréz élethívatása = Ma és Holnap 22(1994)1:10-13.p.; u.ő: Brunszvik Teréz, a „gyermekek barátja” 220 éve született. 1-2. rész = Óvodai Nevelés  (1995)10:382-383., (1996)1:15-16.p.; u.ő: „Én pedagógus vagyok…” Brunszvik Teréz életpályája és gondolatai 1-2. rész = Taní-Tani 14-15(2000) 125-129., 16-17(2001) 164-170. p.; u.ő: Brunszvik Teréz és Heinrich Pestalozzi = A XIX. századi magyar pedagógusok a polgárosodásért (Szerk.: Dombi Alice-Oláh János.) Gyula, 2003. 128-133.p. Hornyák Mária: Brunszvik Teréz, „a Haza leánya” = Brunszvik Teréz: „Magyarország, Veled az Isten!” Naplófeljegyzései 1848-1849. (S.a.r., bevez., jegyz. Hornyák Mária.) Bp. 1999.;
 2 Brunszvik Teréz kiadatlan naplói [Jelzete: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, B 0910/55/1-9] (a továbbiakban: KN) J 30/80. (1851. máj.30.)
 3 A leveleket az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának (a továbbiakban: OSZK-K) levelestára a levélírók betűrendjében őrzi.
 4 Wertheimer József válaszlevelei gróf Brunszvik Terézhez (Ford. Petrich Béla. Közli: Czeke Marianne) = Kisdednevelés (1928) 36-41., 72-74., 118-121., 158-161., 262-263.p., 306-307., 340-343., 361-371., 394-398.p. [A továbbiakban: Wertheimer levele (dátum) Kisdednevelés 1928/(oldalszám)] Czeke szám szerint 32 Wertheimer-levelet említ [ld.: Brunszvik Teréz és Wertheimer József levelezése = Kisdednevelés 53(1928) 33-36.p.], amelyek közül 27-et  közreadott. Wertheimer további 3 levele az OSZK-K levelestárában található.
 5 Bruns[z]vik Teréz: Félszázad életemből. Emlékiratai. (Ford.: Petrich Béla) = Czeke – H.Révész Margit: Gróf Brunsvik Teréz élet- és jellemrajza. Bp., 1926. 39-108. p. (a továbbiakban: EML) 104.p.
 6./ Samuel Wilderspin műve először „On the importance of educating the infant poor” címen 1823-ban jelent meg. Az 1825. évi, 3. kiadás teljes címe: Infant education; or remarks on the importance of educating the onfant poor, from the age of eighteen month to seven years. Wilderspinről magyar nyelven ld. Vág Ottó: Az óvodai nevelés kialakulása. Az angol infant school kialakulása és kezdeti fejlődése. Bp. 1969., u.ő: Samuel Wilderspin óvodapedagógiai tevékenysége = Az óvodai nevelésért. (Szerk.: Lázár István) Miskolc, 1992. (Óvodapedagógiai füzetek) 68-83.p.; u.ő: Wilderspin = Óvoda és óvodapedagógia. Bp. 1979. 39-53.p.
 7 Mindez németül: Wilderspin, Samuel: Ueber die frühzeitige Erziehung der Kinder und die englischen Klein-Kinder-Schulen, oder Bemerkungen über die Wichtigkeit, die kleinen Kinder der Armen im Alter von anderthalb bis sieben Jahren zu erziehen, nebst einer Darstellung der Spitalfielder Klein-Kinder-Schule und des daselbst eingeführten Erziehungssystems. Aus dem Englischen, nach der dritten, sehr vermehrten und verbesserten Auflage frei übertragen, und mit Anmerkungem und Zusätzen versehen, von Joseph Wertheimer. Wien, 1826. XVI, 310 p. 1 t. (A továbbiakban: Wilderspin i.m. 1826)
 8 Wertheimerről ld. Vág Ottó: Az óvodai nevelés kialakulása. Az angol infant school kialakulása és kezdeti fejlődése. Bp. 1969.; uő: Brunszvik Teréz és Joseph Wertheimer = Tanulmányok (1996) 37-46.p.; uő: Tények és tévedések a magyar óvodaügy korai történetében = Az óvodaügy történetéhez. (Szerk.: Lázár István.) Miskolc, 1992. 63-82.p. (Óvodapedagógiai füzetek)
 9 A Wertheimer által felsorolt főbb korai német tudósítások lelőhelye: Morgenblatt 1824. februári füzete; Allgemeine Schulzeitung (Abt.I.) 1824. évi 22. és 86-87., valamint az Allgemeine Zeitung 1825. (júl.23-diki) 204. száma. Ld.: Wilderspin i.m. 1826. 305-306.p.
10 Allgemeine Schulzeitung. Abteilung 1. Jg. 1826. Beiheft 3. (jan.10). 3.p.
11 Wiener Zeitung, (Beiheft) Intelligenzblatt 1826. No.99. (máj.1.) 652.p. (A lap a könyvismertetést május 10-én és június 8-án megismétli.)
12 Brunszvik Teréz 3. számú önéletrajz-töredéke [Lelőhelye: MTA-K M. Irod.lev. 4.r.4. 240.sz.] (A továbbiakban: ÖT 3) 
13 KN J 18/29.p. (1837.dec.28.)
14 ÖT 3
15 KN 92.p. 1809.máj.28. 
16 KN M 17/38.p. (1827.jan.1.)
17 Ld. a 4.sz. jegyzetet!
18 Wertheimer levele (1827. máj.23.) = Kisdednevelés 1928/36-38.p.
19 u,o.
20 u,o.
21 KN M 18/12.p.
22 EML 96.p.
23 Wertheimer levele (1827. okt.17.) = Kisdednevelés 1928/39-41.p.
24 u.o.
25 Magyar Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár (Teréz levele Forrayné Brun       úliához, 1827.máj.29.-jún.16.)
26 u,o.
27 KN M 17/72.p. (Teréz 1827 nyarán kelt fogalmazványtöredéke Forraynéhoz)
28 KN J 13/152.p. (Teréz fogalmazványa Cziráky Antalhoz, 1827 októbere)
29 OSZK-K levelestára (Cziráky Antal levele Terézhez, 1827. nov.4.)
30 OSZK-K levelestára (Cziráky Antalné levele Terézhez, 1828. ápr.15.)
31 OSZK-K levelestára (Vay Miklósné 1evele Terézhez, 1828.márc.9.)
32 KN M 24/74.p. („Juli 1826, Reise nach Pressburg, nach Wien… Kinderschuhlen [!] – ein Werk…”)
33 Wertheimer levele (1828.febr.8. Kisdednevelés 1928/72-73.p.
34 Wertheimer levele (1828.márc.30.) Kisdednevelés 1928/73-74.p.
35 KN J 13/147.p. (Teréz levélfogalmazványa Choteknéhoz, 1828.jan.15.)
36 Wertheimer levele (1828. febr.8.) Kisdednevelés 1928/72-73.p.
37 KN J 13/149. (Teréz levele Vaynéhoz, 1828.febr.22.)
38 KN J 13/151-152.p. (Teréz levele Steinlein Zsuzsihoz, 1828.márc.31.)
39 KN J 13/76-77.p. (Teréz levele Vörös asszonyhoz, 1828.márc.26.)
40 KN J 13/148.p. (Teréz levele Seeberg Fülöphöz, 1828.febr.15.)
41 KN J 13/73-75. (Teréz levele Esterházy hercegnőhöz, 1828.márc.25.)
42 KN J 13/77.p. (Teréz levele Ritternéhez, 1828.márc. 29.);  J 13/79-80.p. (Teréz levele Ufferhez, 1828 tavasza). Ld. még a 39. és a 35.sz. jegyzeteket is!
43 Ld. a 39.sz. jegyzetet!
44 KN J 13/78.p. (Teréz levélfogalmazványa Wertheimernek, 1828. márc.16.)
45 Wertheimer levele (1828.febr 8.) Kisdednevelés 1928/72-73.p.
46 Brunszvik Teréz 1828.jún.7-én kelt levele Joseph Heinrichnek = „Törekedjetek a szeretetre!” Emlékműsor Brunszvik Teréz halálának 125. évfordulóján. (Összeáll.: Hornyák Mária) Martonvásár, 1990. 19.p.
47 Kossuth feljegyzése a Kisdedóvó Intézeteket Terjesztő Egyesület üléséről 1837. febr.25. = Kossuth Lajos összes művei 6.köt. S.a.r.: Barta István. Bp. 1966. 583-584.p.
48 Kacskovics Lajos: Emlékbeszéd, melyet korompai Brunswick Teréz grófnő fölött tartott… 1865. május 18-án = Rapos József: Brunswick Teréz grófhölgynek, a legnagyobb magyar honleánynak élete és műve; vagyis a köz-alapnevelés-ügy múltja és jelene hazánkban. Pest, 1868. 15.p.
49 E kérdésről ld. Zibolen Endre: Igazságot Weldy Józsefnek! = Köznevelés (1983)33: 13-14.p.; Bilibok Péterné – Sebestyén Istvánné – Zibolen Endre: Első óvodáink életéből 1829-1833. Bp. 1984.; Vág Ottó: Tények és tévedések a magyar óvodaügy korai történetében = Az óvodaügy történetéhez. (Szerk.: Lázár István.) Miskolc, 1992. 68-74.p.
50 Wertheimer levele (1828.jún.20.) = Kisdednevelés 1928/119-120.p.
51 Wertheimer levele (1828.júl.6.) = Kisdednevelés 1928/120-121.p.
52 A kiadvány bibliográfiai adatai: Wilderspin, Samuel: Ueber die frühzeitige Erziehung der Kinder und die englischen Klein-Kinder-Schulen, oder Bemerkungen über die Wichtigkeit, die kleinen Kinder der Armen im Alter von anderthalb bis sieben Jahren zu erziehen, nebst einer Darstellung der Spitalfielder Klein-Kinder-Schule und des daselbst eingeführten Erziehungssystems. Aus dem Englischen, nach der dritten, sehr vermehrten und verbesserten Auflage frei übertragen, und mit Anmerkungem und Zusätzen versehen, von Joseph Wertheimer. Zweite, sehr verbesserte und vermehrte Auflage. Wien, 1828. XXIV, 410 p. 2 t. (A továbbiakban: Wilderspin i.m. 1828)
53 Wilderspin i.m. 1828. 408.p.
54 Wilderspin i.m. 1826. 292-303.p.
55 Wertheimer levele (1827. máj.23.) = Kisdednevelés 1928/36-38.p.
56 Wertheimer levele (1828. febr.8.) = Kisdednevelés 1928/72-73.p.
57 Wertheimer levele (1828. jún.3.) = Kisdednevelés 1928/118-119.p.
58 Wilderspin i.m. 1828. 216-238.p.
59 Das Amtsblatt der Königlichen Regierung zu Breslau 1828. febr.27.
60 A dame school és az iskoláskor előtti nevelés egyéb kezdeti intézményeinek (játék- és kötőiskola stb.) kialakulását és leírását ld.: Vág i.m. (1969); Vág i.m. (1979) 25-35.p.
61 Wilderspin i.m. 1828. Ld. a 410. oldalt követő két számozatlan oldalon  „záró jegyzetet”!





Készítette