Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2007. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Surányi István: A SZOCIALISTA OKTATÁSPOLITIKA SZÉKESFEHÉRVÁR ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁSÁBAN (1948 - 1990)

A szerző a magyar történelem – és benne az alapfokú oktatási intézmények – 1956 és 1990 közötti székesfehérvári történéseit veszi sorra, s ennek keretében mutatja be, hogy az országos közoktatáspolitika hogyan, milyen módon és tartalommal, mely személyi és tárgyi feltételeken át befoylásolta, hatott a helyi iskolák szervezeti és tartalmi munkájára, azokra a kapcsolatokra, amelyek az iskolák tevékenységének részét alkották. A szerző kitér a helyi tanügyigazgatás és a felügyeklet működésére, azokra a pedagógiai elvárásokra, amelyek a változó körülmények közepette mindig meghatározták az egyes intézmények pedagógiai munkáját. A befejező rész már átvezet annak előrevetítésére, hogy a századvég, a 21. század milyen változtatásokat követel meg a helyi iskoláztatásban is. A tanulmányt jelentős, alapos jegyzet- és irodalomapparátus kíséri.

II. A KÁDÁR-KORSZAK[1]

(1956 - 1990)

A KÁDÁR-KORSZAK SZOCIALISTA KÖZOKTATÁSPOLITIKÁJÁT

MEGHATÁROZÓ TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI TÉNYEZŐK

Az 1956-os forradalom leverését követő „rendcsinálási akciók” során megkezdődött a forradalom résztvevőinek felelősségre vonása, majd a rendszerváltásig tartó „politikai megfigyelése”. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. június 9–15-e között tartott tárgyalásán Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst halálra ítélte. A többi vádlott súlyos börtönbüntetést kapott.[2] Nagy Imre, elutasítva a vérbíróság tagjaival való „aktív együttműködést”, az utolsó szó jogán többek között a következőket mondta: „Kétszer próbáltam megmenteni a szocializmus becsületét a Duna völgyében: 1953-ban és 1956-ban. Rákosi és az oroszok megakadályoztak benne…Tudom, hogy lesz majd még egyszer egy Nagy Imre-per, amelyben rehabilitálnak, és háromszor annyian jönnek majd a temetésemre, mint Rajkéra. Csak attól félek, hogy azok mondják majd a gyászbeszédet, akik elárultak.”

A Kádár-korszak létrejötte és több évtizedig tartó működése a Rákosi-korszakhoz hasonlóan a szovjet és a magyar hadsereg, a rendőrség és a munkásőrség igénybevételével valósult meg.[3] Az MSZMP-nek, mint „utódpártnak” továbbra is aktív támogatói voltak a Hazafias Népfront, a szakszervezeti mozgalom, a DISZ helyett megalakított Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) és közvetetten a legifjabbak, a kisdobosok és az úttörők szervezete.[4]

A Kádár-korszak gazdaságpolitikája – a Rákosi-korszakhoz hasonlóan – a „szocialista tervgazdálkodásra” épült. E program célkitűzéseinek szerves része volt „a mezőgazdaság fokozatos szocialista nagyüzemű gazdasággá való átalakítása” is.[5]

Székesfehérváron a Kádár-rendszer konszolidációjának fegyveres testületei: a karhatalom „R” százada 1956. november 18-án[6] és a munkásőrség három százada – félve a MUK-tól (márciusban újra kezdjük), majd a JÚK-tól (júniusban újra kezdjük) – 1957 március 7-e és április 27-e között alakult meg. E felfegyverzett „civil testületek” járőri feladatot, objektumok védelmét látták el. 1957 decemberében a székesfehérvári 336 fős munkásőr-zászlóalj minden tagja párttag volt.[7]

A Kádár-rendszer fő irányítója, az MSZMP is megkezdte szervezőmunkáját. „Székesfehérváron 1956 decemberében 38 MSZMP-alapszervezet működött 495 taggal.” A tagság döntő többsége korábbi MDP-tag volt. A párt tagságának egyharmada rendőrségi, közigazgatási és pártapparátusi személyekből tevődött össze.[8]

A „rögtönítélő bíráskodás” bevezetését követően Székesfehérváron is elkezdődtek a letartóztatások. Ellenük az eljárást a székesfehérvári Katonai Ügyészség folytatta le. „A forradalmi cselekmények elkövetésének vádjával 239 székesfehérvári lakost állítottak bíróság elé, 88 főt internáltak, 127-en kerültek preventív őrizetbe, és 129 főt helyeztek rendőrségi felügyelet alá.” [9]

A város közigazgatását továbbra is a párt által irányított és a már működő városi tanács látta el. 1956. december 14-én Tilinger Istvánt és Köntös Lajost a vb. tagjai közé kooptálták. Tilinger István a vb. elnöke és Köntös Lajos a vb. titkára lett. 1957. február 1-jén Bánki Jánost a városi tanács elnökhelyettesévé nevezték ki. [10]

Székesfehérvárott az ipar fejlődése a megyében folyó központi beruházások miatt 1958-tól ugrásszerűen növekedett. Jelentősen bővült a Székesfehérvári Könnyűfémmű, a Villamossági Televízió- és Rádiókészülékek Gyára, az IKARUSZ helyi vállalata és a SZIM Köszörűgép Gyár, a MÁV Diesel Javítóműhelye. Megkezdte működését a Hűtőipari Vállalat Hűtőháza, majd kapacitásának bővítése, a Fejér-Komárom megyei Tejipari Vállalat Tejüzeme. 1980-ban a 7 minisztériumi iparvállalat 32 iparteleppel, a 3 tanácsi iparvállalat 6 iparteleppel, a 6 szövetkezeti iparvállalat pedig 51 iparteleppel működött a városban. Az iparban foglalkoztatott 29 769 fő közül 13 769 volt a női munkavállaló (46,2%) és 22 004 a fizikai munkás (73,9%).

A megyeszékhely gazdasági életében jelentős szerepet játszott a mezőgazdaság is. A város mezőgazdaságilag hasznosítható területének 95%-a az erőltetett kollektivizálás hatására a szocialista szektor gazdaságaihoz tartozott. A városban három mezőgazdasági termelőszövetkezet, a Szabad Élet Termelőszövetkezet (1950), majd 1960-ban a Kossuth és a Vörösmarty Termelőszövetkezet (1960) működött.

Székesfehérvár 1949-ben regisztrált 42 260 fős népessége – az előzőkben vázolt nagyarányú iparfejlesztés következményeként – az ötvenes évek végére 12 462 fővel nőtt. Az 1960-ban összeírt 56 522 fős lakosság kor szerinti összetételét vizsgálva: a 0-14 éves népesség aránya 23,5% (országos 25, 4%), a 15-39 éves népességé 40,1% (országos 36,8%), a 40-59 éves népességé 23,7% (országos 24,2%), a 60 évnél idősebb népesség aránya pedig 12,7% (országos 13,8). E számok alapján nevezték Székesfehérvárt a „fiatalok városának”.

1970-ben már 79 064 állandó lakosa volt a városnak, 1971 és 1975 között a város lakónépessége 12 200-zal növekedett, elérte a 93 000 főt. A lakónépesség növekedésének döntő részét (72%-át) a „bevándorlás” jelentette az ipar dinamikus fejlesztése következtében. A természetes szaporodás 3380 volt. Az élve születettek aránya ­– 1000 lakosra vetítve 16,4 – magasabb volta az országos átlagnál.

1980-ban a 0-14 éves népesség az 1970-ben regisztrált 15 400-ről 25 749-re emelkedett. Ezt követően a korábbi évekre jellemző nagyfokú bevándorlás folyamatosan csökkent. A város népességét 1981 és 1990 között eltelt időszakban főként a természetes szaporodás növelte. 1990-ben a lakónépesség 108 958 fő volt, ezzel az ország 8. legnagyobb lakosú városa lett Székesfehérvár.

A város lakónépességének – benne az óvodai, általános és középiskolai korosztály – erőteljes növekedése, a nők fokozottabb munkába állása és az uralkodó párt kommunista nevelést megjelölő feladatainak teljesítése szellemében kiemelt szerepet kapott a város bölcsődei, óvodai, általános és középiskola, valamint felsőfokú iskolahálózatának folyamatos bővítése.[11]

KÖZPONTI, TERÜLETI, HELYI TANÜGYIGAZGATÁS ÉS FELÜGYELET (1956-1990)

A legfelsőbb szintű (minisztériumi) művelődésügyi szakigazgatás

1956 decemberében az Oktatási és a Népművelési Minisztériumot Művelődésügyi Minisztérium (MM) néven összevonták, majd 1974 és 1980 között újból önálló minisztérium látta el a művelődésügyi és az oktatásügyi feladatok központi irányítását. 1980. június 27-től a két szaktárca közös irányítója a Művelődési Minisztérium lett. A szaktárca közvetlen kapcsolatot tartott fenn a megyei tanácsok művelődési osztályaival. A vizsgált időszak alatt a művelődésügyi (oktatásügyi miniszter) hatáskörét több esetben szabályozták.[12]

Területi tanügyigazgatás és felügyelet

Az 1956-os forradalom leverését követően – a néphatalom megszilárdítására hivatkozva – a területi tanügyigazgatás a megyei művelődési osztályokhoz került. Az irányításuk alatt álló tanulmányi felügyelők működési köre kiterjedt a számukra kije­lölt valamennyi általános iskolára, azok napközi otthonaira és a dolgozók általános iskoláira. [13] 1961 januárjában újjászervezték a területi művelődésügyi szakigazgatást. A járások és a járási jogú városi tanácsok művelődésügyi apparátusa újból önálló szakosztályként működött.

Székesfehérváron a művelődésügyi osztály munkáját 1961-től osztályvezetői beosztásban Benkő Károlyné irányította. A tanulmányi felügyeletet Lébényi Pál, a népművelési felügyeletet Pilipár Nándor, az óvodai felügyeletet Bátki Erzsébet, a gazdasági felügyeletet Pintér Zsigmond és Vágó Károly látta el. Működési feladatukhoz 13 óvoda, 14 általános iskola pedagógiai ­és gazdasági munkájának ellenőrzése, valamint a munkáltatói jogokkal járó személyzeti munka elvégzése tartozott. Az intézmények gazdasági munkáját a Központi Gondnokság irányította.[14] 1965-ben a Központi Gondnokság helyett 7 iskolai és 1 óvodai gondnokságot hoztak létre.

A művelődésügyi szakosztály I. fokú törvényességi felügyeletét a közoktatással  és közművelődéssel foglakozó tanácselnök-helyettesek, Bánki János (1961-1963), Köntös Lajos (1963-1964), dr. Pesti János (1963-1967), Gubics István (1967-1975), Surányi István (1975-1980), Szűcs Sándor (1980-1990) látták el.

A művelődésügyi miniszter 1967-ben kiadott rendelete bővítette a művelődésügyi osztályok feladat- és jogkörét. Számos feladat került le a szakminisztériumból a megyei művelődésügyi, illetve a helyi tanácsok szakigazgatási szervéhez. Ezzel párhuzamosan növekedett az iskolaigazgatók hatásköre is.

1968-ban a szakosztály 15 óvoda, 15 általános iskola, 1 kisegítő iskola, 1 dolgozók általános iskolája, 15 napközi otthon, 2 gyermekélelmezési konyha, 3 művelődési otthon, 1 városi könyvtár, 10 fiókkönyvtár, 1 színház, 1 vidámpark általános felügyeletét és 8 középiskola és 4 kollégium gazdasági felügyeletét (77 intézmény) látta el. Munkaköréhez tartozott 823 közalkalmazott (110 óvónő, 441 általános iskolai nevelő és 272 nem pedagógus) személyi és bérügyi munkája is.[15]

A művelődésügyi osztály feladatait Czetz Ernő osztályvezető irányításával Lébényi Pál és Tihanyi Lajosné tanulmányi felügyelő, Szűcs Györgyné óvodai felügyelő, Tanárki László gazdasági felügyelő és Mikola László személyügyi előadó látta el.

1973. augusztus 15-től újból átszervezték az osztályt.[16] Az 11 fős új szerkezeti struktúra az alábbi két csoportra épült: I. Igazgatási: osztályvezető, 1 tanulmányi felügyelő, 1 gazdasági felügyelő, 1 közművelődési-népművelődési felügyelő, 1 adminisztrátor. II. Működési: 1 tanulmányi felügyelő, (augusztus15-ig), 1 óvodai felügyelő, 1 személyügyi, bér- és munkaügyi előadó, 2 népművelési előadó, 1 adminisztrátor.

A Minisztertanács 15/1978. (III. 1.) MT számú rendelete újból szabályozta a középfokú szakoktatási intézmények fenntartását. E szerint a három ütemben történt átadást követően a város fenntartásába 42 alsó fokú intézmény (óvoda és általános iskola), 17 középfokú iskola, 5 közművelődési intézmény, összesen 64 gazdálkodó egység tartozott.[17] 1982-től a művelődésügyi osztály látta el 18 városkörnyéki általános iskola felügyeletét is.

A megnövekedett feladatokat az osztályvezető és helyettesének koordinálásával 1 fő személyzeti főelőadó, 3 fő tanulmányi felügyelő, 2 fő közművelődési felügyelő, 2 fő gazdasági felügyelő végezte. A városi tanács Czetz Ernő osztályvezetőt egy évtizedes irányító munkáját elismerve nyugdíjazása miatt 1982. január 31-én munkaköréből felmentette. Ezt követően Nagy Tiborné (1982), Pál István (1984), Békefi Győző (1986-tól) töltötték be az osztályvezetői munkakört.

Az 1985. évi I. törvény az „oktatásról” újabb változásokat hozott a tanügyigazgatásban is. A törvény szerint az iskolaállítás és -fenntartás állami monopólium maradt, de az egyes iskolák nagyobb önállóságot kaptak, hogy „megvalósítsák a tudományos világnézet alapján álló korszerű szocialista iskolát”.

 

Az általános iskolák igazgatóinak szervező, irányítási és ellenőrzési feladatai

A forradalom leverést követően az iskolák igazgatóinak és helyetteseinek kinevezésekor továbbra is a párt káderpolitikája érvényesült. Alapvető „elvárás” volt a párttagság, a folyamatos ideológiai és szakmai továbbképzés és általános iskolák esetén legalább a tanítói oklevél. A művelődésügyi miniszter 3/1966. (XI. 4.) MM számú rendelete szerint: „Általános iskolában igazgatói és igazgatóhelyettesi munkakört az tölthet be, akinek tanári, szaktanítói vagy tanítói képesítése van, és legalább öt tanévi általános iskolai gyakorlattal rendelkezik.”

Ezt követően a városi tanács művelődésügyi osztálya több évre szóló káderfejlesztési tervet készített. Megjelölték azokat a személyeket, akik folyamatos ideológiai és szakmai felkészítést követően igazgatói, vagy igazgatóhelyettesi beosztásra alkalmasnak tartottak. A tervezet az igazgatók nyugdíjazásának vagy cseréjének időpontját is tartalmazta. A szakosztály javaslatát a városi pártvezetés egyetértésével a tanács végrehajtó bizottsága hagyta jóvá.

Székesfehérváron a városi általános iskolai igazgatói munkaközösség a művelődésügyi osztály irányításával havonta tanácskozott. Megbeszéléseik fő témái az intézmények pedagógiai és gazdasági feladataihoz kapcsolódtak.

Az igazgatók jog- és feladatkörét a művelődésügyi szakosztály által összeállított és a tanács vb. által jóváhagyott Munkaköri Szabályzat tartalmazta, amelyet egy-egy új feladat megjelölésekor módosítottak. Így például 1964. január 1-jétől a költségvetési gazdálkodás decentralizálásával az intézményi gazdálkodás is igazgatói hatáskör lett.

1970-ben készült kimutatás szerint Székesfehérvár 16 általános iskolájában egyetemi végzettséggel 2, főiskolai végzettséggel 10, tanítói képesítéssel 4 igazgató rendelkezett. Az igazgatók körében 25 % volt a nő. A női vezetők átlagos életkora 46, a férfiaké 49 év volt. 8 igazgató rendelkezett 1-10 éves, és szintén 8 igazgató 10-20 éves vezetői gyakorlattal. Az „Oktatásügy Kiváló Dolgozója” miniszteri kitüntetésben hat, egy pedig kormánykitüntetésben részesült.

A tanévenkénti igazgatói jelentésekben az olvasható, hogy az 1970-es évektől fokozatosan megnövekedtek tanügyigazgatási és munkáltatói feladataik.[18] Székesfehérvárott ennek megoldása érdekében a nagyobb tanulólétszámú iskoláknál kettő (volt iskola, ahol három) igazgatóhelyettesi állást szerveztek.

Az 1974. évi VII. tc., valamint a végrehajtására megjelent 5/1974. (V. 21.) MM sz. rendelet 1974. május 21-től az általános iskolák vezetésének határozott időre szóló megbízásáról intézkedett. Ennek bevezetése fokozatosan történt. A városi tanács végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy az öt éven belül nyugdíjkoros igazgatók határozatlan ideig szóló kinevezését (1974. szept. 1-től 1979. aug. 31-ig) határozott idejűvé változtatja.

Az 1983/84-es tanévtől életbelépő Rendtartás újra szabályozta az igazgatók jog- és feladatkörét. A Rendtartás I. fejezetének 1.§-a (1.) kimondta, hogy: „Az igazgató az intézmény felelős vezetője; aki a nevelőtestület élén állva, vele szorosan együttműködve széleskörű felkészültséggel, politikai és pedagógiai tartalmú vezetést lát el.” Az iskolai élet demokratizmusát hangsúlyozva szoros együttműködést követelt meg az iskola pártszervezetével (titkárral), a pedagógus KISZ-alapszervezettel (titkárral), a szakszervezeti vezetéssel (bizalmival), és a szülői munkaközösséggel. A Rendtartás egyértelműen megfogalmazta, hogy az igazgató „A szocialista pedagógia elveinek és a párt politikájának megfelelően irányítja az iskola nevelő-oktató munkáját.” (Rendtartás 1.§.1.)

1987. június 15-én a minisztérium útmutatót adott ki az iskolatanácsok rendjéről. Célja a társadalmi környezet, a szülők, a lakóhelyi közösség, az intézmények, a társadalmi és gazdasági szervezetek bevonása az oktatást érintő döntések előkészítésébe. Az iskolatanács tagjainak számát nem kötötték meg. Az 1989/88-as tanévben a Táncsics M. Általános Iskola hozta létre a város első Iskolatanácsát.

Az általános iskolák igazgatói 1958-tól:

Béke Téri Általános Iskola (Jelenleg: Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium), Szfv. Béke tér 4.: Baksa György (1959-1973), Tihanyi Lajosné (1973-1982), Tóth Imre (1982-1988), Szakáll  Mártonné (1988-1996)

Ezredéves Általános Iskola (Jelenleg: Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda és Általános Iskola, Speciális Szakiskola), Szfv. Havranek János u. 4.: dr. Warvasovszky Emil (1961-1968), Molnár György (1968-1972), Czák Jánosné (1972-1985), Kleisz Mihályné (1985-1996)

Hétvezér Téri Általános Iskola (Jelenleg Hétvezér Általános Iskola), Szfv. Hétvezér tér 1.: Tölgyesi Ferencné (1981-től)

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szfv. Szekfű Gy. u. 4.: Seres Józsefné (1972-1982), Lazarevics Józsefné (1982-1984), Móder József (1984-től)

Kelemen Béla Úti Általános Iskola (Jelenleg István Király Általános Iskola), Szfv. Kelemen Béla út 36/a.: Földi Jánosné (1986-tól)

Kisegítő Általános Iskola (Jelenlegi Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskola), Szfv. Szekfű Gy. u. 6.: Miklós Józsefné (1964-1966), Barbély Zoltán (1966-1974), Hagymásy Endre (1974-1981), Szatmári Attila (1981-1990), dr. Guzeó Andrásné (1990-től)

Kossuth Lajos Általános Iskola, Szfv. Pozsonyi u. 99/a.: Lehner Ignác (1958-1973), Pető Istvánné (1973-1982), dr. György Istvánné (1982-től)

Lenin Lakótelepi II. Sz. Általános Iskola (Jelenleg Tolnai Utcai Általános Iskola), Szfv. Tolnai u. 41.: Roskó Istvánné (1982-től)

Május 1. Általános Iskola (Jelenleg Széna Téri Általános Iskola), Szfv. Széna tér 10.: Viszt Zoltán (1960-1964), Hámori Rudolfné (1965-1982), dr. Töttő Jánosné (1982-1987), Petrovszki Pál (1988-tól)

Móricz Zsigmond Általános Iskola (Jelenleg Református Általános Iskola), Szfv. Széchenyi u. 20.: Kőszegi Gyuláné (1959-1966)

Dr. Münnich Ferenc Általános Iskola (Jelenleg Tóvárosi Általános Iskola), Szfv. Tóvárosi ltp Iskola Tér 1.: Kozell Ferencné (1974-től)

Petőfi Sándor Általános Iskola (Jelenleg Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola) Szfv. Budai u. 4.: Kiss Andorné (1955-1979), dr. Pataki Károlyné (1979-1989), Déri Tamásné (1987-től)

Schönherz Zoltán Általános Iskola (Jelenleg Munkácsy Mihály Általános Iskola), Szfv. Munkácsy Mihály u. 10.: Csanádi Vincéné (1966-1979), Vass Tiborné (1979-1989), Radács Istvánné (1989-től)

Sziget Utcai Általános Iskola, Szfv. Sziget u. 1.: dr. Surányi István (1980-1989), Berendi László (1989-től)

Táncsics Mihály Általános Iskola, Szfv. Battyhány u. 1.: Lázár Sándorné (1960-1966), Lakatos Ferenc (1966-1976), Szabó Jenőné (1976-1984), dr. Bíró Árpád (1984-1990)

Úttörő Általános Iskola (Jelenleg Herman Ottó Általános Iskola), Szfv., Koppány u. 2.: Hornyák György 1958-1965, Warvasovszky Emil (1965-től)

Vasvári Pál Általános Iskola, Szfv. György Oszkár tér 3.: Arató Béla (1959-1972), Molnár György (1972-től)

Velinszky Általános Iskola (Jelenleg Németh László Általános Iskola), Szfv. Salétrom u. 4.: Német János (1978-1986), Kulcsár Sándorné (1986-1991), Szokó Miklósné (1991-től),

Vorosilovgrád Lakótelepi Általános Iskola (Jelenleg Vizivárosi Általános és Szakiskola), Szfv. Budai u. 90.: Tamás Ádámné (1978-1990), Varga Zsuzsanna (1990-től)

Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szfv. Ligetsor 99.: Erdei József (1977-1985), dr. Gulyás Antal (1985-től)

Ybl Miklós Általános Iskola, Szfv. Mátyás király krt. 55.: Pál Gyula (1965-1977), dr. Gulyás Antalné (1977-től) (Jelenleg a Kodolányi János Főiskola épülete)

Zenei Általános Iskola, Szfv. Széchenyi u. 20., (Jelenleg Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános És Középiskola, Béke tér 4.): Pádár Béla (1962-1984), dr. Dienes Ottóné (1984-től) (Az iskola épülete jelenleg Református Általános Iskola.)

Zentai Úti Általános Iskola, Szfv. Zentai u. 8.: Szűcs L. Györgyné (1962-1983), Fodor Istvánné (1983-tól)

 

A SZOCIALISTA OKTATÁSPOLITIKA SZÉKESFEHÉRVÁR ÁLTALÁNOS ISKOLáiban (1956 – 1990)

 

Az 1956-os forradalom leverését követő konszolidáció időszaka (1956 – 1960)

 

Az 1956-os forradalom leverését követően a „demokratikus iskola megteremtésére” hivatkozva új miniszteri rendeletek jelentek meg. Megszüntették az orosz nyelv kötelező oktatását és az osztályvizsgákat. Biztosították a vallásoktatást; Felülvizsgálták a Rendtartás szellemét és szabályait; Törölték az MDP és a különböző tömegszervezetekre vonatkozó előírásokat; A tanítási órákat csak az oktatásügyi hatóságok látogathatták; A március 15-e tanítási szünnap lett. Kivonták a forgalomból az általános és középiskolák történelem tankönyveit. Az irodalom- és földrajzkönyvekből kihagyták a Szovjetuniót tárgyaló részeket. A tankönyvek törzsanyaga azonban változatlan maradt. [19]

A párt közoktatáspolitikája nem változott. Erre utalt Jóboru Magda miniszterhelyettes 1957. január 29-én – a megyék művelődésügyi osztályvezetői számára tartott tájékoztatón – tett kijelentése, ami szerint: „Milyen világszemléletben kell folynia az oktató-nevelő munkának? A leghatározottabban válaszoljuk: a marxizmus-leninizmus, a tudományos materialista világnézet szellemében. Tanterveink és tankönyveink a jövőben is a tudományos materializmus szemléletét fogják tükrözni, mert meggyőződésünk szerint ez korunk egyetlen tudományos világnézete.”[20]

Az 1957/58-as tanévtől tovább nőtt a párt vezető szerepe nemcsak általában a közoktatásügyben, hanem az iskola életében is. Az intézményi pártszervezetek és azok vezetői – az iskola vezetőtestületeinek tagjaként – újból az oktató-nevelőmunka meghatározóivá váltak.[21]

 

A neveléssel-oktatással kapcsolatos intézkedések

Az 1957 márciusában megjelent miniszteri utasítás visszaállította az iskolai fakultatív hitoktatás 1950-ben meghatározott működési rendjét. A vallásoktatás tanítására a megbízást a megyei (megyei jogú városi, fővárosi oktatási osztálya) osztályvezetőjének hozzájárulásával az egyházi főhatóságok adták ki.[22]

Székesfehérvárott az 1957/58-as tanévben az általános iskolai tanulók több mint 40%-a iratkozott be hitoktatásra. A 817 végzős tanuló közül – félve a felvétel elutasításától –, csak 110 tanuló (13,4%). Az igazgatók tanév végi jelentésében az állt, hogy: „A vallástani órák látogatottsága megfelelő volt, azok megtartását semmi nem gátolta.”[23]  

Az 1958/59-es tanév kezdetén életbe lépő új általános iskolai tanterv az alsó tagozatos osztályok számára újból előírta a kézimunka tanítását, a 3. osztályban pedig megkezdődött egy új tantárgy, a környezetismeret oktatása. Rendelet jelent meg a gyakorlati oktatás kísérleti bevezetéséről az ország 500 általános iskolájában.[24] Közöttük volt a helybeli Petőfi Sándor Általános Iskola, a Május 1 Téri Általános Iskola, a II. Rákóczi Általános Iskola és a Zentai Úti Általános Iskola.

1959 szeptemberében az általános iskolák ötödik osztályaiban megkezdődött a gyakorlati foglalkozás tanítása. Székesfehérvár két általános iskolájában (Úttörő és Vörösmarty általános iskolák) mezőgazdasági, 10 általános iskolában ipari jellegű gyakorlati foglakozást szerveztek.[25]

Az 1959. évi 29. számú törvényerejű rendelet a tankötelezettséget 9 évre emelte fel. A rendelet értelmében annak a tanulónak, aki 14 éves kora betöltéséig nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát, továbbképző iskolába kell járnia. Székesfehérváron e feladatot az Úttörő Általános Iskolában szervezett mezőgazdasági továbbképző osztályok biztosították.

 

Az általános iskolai oktatás személyi és tárgyi feltételei

Az 1957/58-as tanévben 6 411, az 1958/59es tanévben 6 750 tanuló iratkozott be a város általános iskoláiba. A tanulócsoportok száma a három tanév alatt 178-ról 192-re növekedett.
Az 1958/59-es tanévben 291 pedagógus (117 tanár, 174 tanító) dolgozott a város iskoláiban. Osztálytanítói, osztályfőnöki feladatot 260, napközis feladatot 25 nevelő látott el. A szakos ellátottság 42,1 % volt. 23 tanító tanult a tanárképző főiskolák által szervezett szaktanári kurzusokon. A havonkénti konzultációkat Székesfehérváron tartották.[26]

A város iskolahálózatának bővítése lassú ütemben haladt. Az 1957/58-as tanévben elkezdődött a Zentai Úti Általános Iskola bővítése. 1960. szeptember 1-jén adták át a Vasvári Pál Általános Iskolát. Itt kapott ideiglenes elhelyezést a Zenei Általános Iskola is.

A rendszerváltásig fennálló „társadalmi összefogás” gyakorlati megvalósítását jelentette a szülői munkaközösségek által szervezett „Miénk az iskola”, és a gyárak, vállatok, a termelőszövetkezetek társadalmi és anyagi részvételével támogatott „Egy üzem – egy iskola” mozgalom. 

 

A szocialista közoktatási reformok időszaka (1960 – 1990)
 

1959 őszén jelent meg az MSZMP VII. kongresszusának Irányelvek oktatási rendszerünk továbbfejlesztésére című dokumentuma. Ebben olvasható: „Oktatási rendszerünk a felszabadulás óta állandóan fejlődött és jelentős eredményeket ért el. A gyors társadalmi haladás azonban szükségessé teszi, hogy jobban készítsük fel ifjúságunkat az életre, a szocialista építés gazdasági és kulturális feladatainak megoldására. A ma iskolájába kerülő fiatalokat úgy kell nevelni, tanítani, hogy az iskolából kilépve, 10 – 15 év múlva megfeleljenek a felépült szocialista társadalom igényeinek. Ezért határozott úgy a párt kongresszusa, hogy köznevelésünk fejlesztése gondosan előkészített iskolareformot tesz szükségessé.” [27]

A párt irányításával e határozat szellemében tervezték és szervezték a szocialista közoktatás reformstratégiáját 1960 és 1990 között.

 

A szocialista közoktatási reform nyitó szakasza (1961 – 1970)
 

Az 1961. évi 3. törvény az oktatásról
Az Országgyűlés 1961. október 12-én tartott ülésén elfogadta az 1961. évi 3. törvényt a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről. A törvény szerint: „A Magyar Népköztársaság oktatási-nevelési rendszerének célja, hogy tervszerű oktató-nevelő munkával gondoskodjék az általános és szakmai ismeretek elsajátításáról, a népgazdaság szakképzett munkaerő igényeinek kielégítéséről, emelje az általános és szakmai műveltség színvonalát, kialakítsa, illetve megszilárdítsa az oktatásban részesülők marxista-leninista világnézetét és szocialista erkölcsi felfogását; öntudatos, művelt, néphez hű, hazáját szerető jellemes és törvénytisztelő állampolgárokat, a szocializmus építésében hasznos munkával közreműködő embereket neveljen, akik építik és védik a nép államát, híven szolgálják a nép békéjét és testvériségének ügyét.” A törvény a tankötelezettséget további egy évvel bővítette, ami annak a végéig tart, amelyben a gyermek a 16. életévét betölti.

A program szellemében az 1963/64-es tanévtől megkezdődött az általános iskolai új tanterv és nevelési terv fokozatos bevezetése, ami szerint: „Az általános iskola célja, hogy megalapozza a kommunista ember személyiségének kialakítását. Ennek érdekében nyújtson minden tanulónak egységes, korszerű alapműveltséget, egész oktató-nevelő munkájával céltudatosan fejlessze bennük a kommunista emberre jellemző erkölcsi tulajdonságokat, neveljen úgy, hogy a tanulók szeressék szocialista hazánkat és más országok népeit, becsüljék a munkát és a dogozó embert, tegye képessé őket arra, hogy hazánknak és a jövő társadalmának mindenoldalúan fejlett, öntudatos dolgozóivá és védelmezőivé válhassanak.”

A törvény értelmében számos új miniszteri utasítás jelent meg.[28] 1963 novemberében a tantestületi nevelési értekezletek témája a Nevelési terv bevezetésével kapcsolatos feladatok, 1964-ben pedig az új Általános és Középiskolai Egységes Rendtartás előírásainak megtárgyalása volt.[29]

A városi tanács vb. és az MSZMP városi vb. 1966 májusában tartott közös értekezleten tárgyalta „Az iskolareformból adódó feladatok időarányos végrehajtást és a soron következő feladatok” című napirendet. A beszámoló jelentést Benkő Károlyné művelődésügyi osztályvezető terjesztette a bizottságok elé. A „szigorúan bizalmas” megjegyzéssel ellátott bizottsági határozat többek között az alábbiakat tartalmazta: „Az alsó fokú oktatási intézményeink az oktatási reform által megszabott időarányos feladatokat teljesítették. Így: a nevelők pedagógiai-szakmai továbbképzése, a tanítási anyag korszerűbb átadása, elsajátítása, a nevelési terv bevezetése, a napközi otthonok fejlesztése területén eredményeket ért el. Ugyanakkor egyes területeken lemaradás mutatkozik: a bukott tanulók száma az 1960/61-es tanévi 2,2 %-ról 2,3 %-ra emelkedett; a 8. osztályt a gyermekeknek csak 98 %-a végzi el; nem javult a kétműszakos oktatás helyzete; az egy tanulócsoportra jutó tanulólétszám emelkedett.”[30]

 

A 60-as évek második felében megkezdődtek az oktatási kísérletek [31]

Székesfehérvár általános iskoláiban megkezdődött a szaktantermi rendszer (fizika-kémia, magyar-történelem, földrajz-biológia) kialakítása, a programozott oktatás, a feleltető gépek, a nyelvi laboratóriumok és az Iskolatelevízió műsorának alkalmazása. A város több általános iskolájában „egész napos pedagógiai program” szerint dolgoztak. A tanórán kívüli nevelés szerves részévé vált a szakköri munka, az olvasómozgalom továbbfejlesztése, a tömegsportot is felölelő iskolai sportkörök létrehozása. 1967-ben indult a komplex matematikatanítás a Schönherz Zoltán Általános Iskolában, 1968-tól a Lénárd-féle számtantanítási kísérlet a II. Rákóczi Ferenc, az Ybl Miklós, a Táncsics Mihály és a Zentai úti általános iskolák 5 első osztályában. Az 1968/69-es tanévben megszervezték a honvédelmi ismeretek tantárgy oktatását az általános iskola VII. és VIII. osztályaiban.[32] A Művelődésügyi Minisztérium 1969 augusztusában kísérleti jelleggel a Petőfi Sándor és a Béke Téri Általános Iskolában engedélyezte a testnevelés tagozatú osztályok szervezését.[33]


Prioritást kapott a tanteremfejlesztés [34]
Az 1961/62-es tanévben 7 935, az 1965/66-os tanévben 8 718, az 1969/70-es tanévben – a vidékről betelepült munkaerő számának csökkenése miatt – 7 915 tanuló iratkozott be a város általános iskoláiba. A megnövekedett tanulólétszám szükségessé tette az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek nagyütemű fejlesztését.

A második 5 éves terv (1961-1965) alatt létesült az Ybl Miklós Általános Iskola (1965). A Táncsics Mihály Általános Iskolát 4, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolát 2, a Kossuth Lajos Általános Iskolát 8 tanteremmel bővítették. Megépült a Rákóczi F. Általános Iskola 3, a Kossuth és a Zentai Úti Általános Iskola 2 politechnikai műhelye. Felújították a Móricz Zsigmond Általános Iskola épületét és a Rákóczi Ferenc Általános Iskola fűtésrendszerét. [35]

Az 1966-tól 1970-ig tartó időszak (3. ötéves terv) alatt megépült a Schönherz Zoltán Általános Iskola (1966). 1966-ban megtörtént az Ezredéves, a Móricz Zsigmond és az Úttörő, majd 1969-ban a Petőfi Sándor Általános Iskola épületének külső és belső felújítása és a Május 1. Általános Iskola távgőz- és vízvezeték-hálózatának cseréje.

 

Javult a szakos ellátottság [36]

A korabeli statisztikai adatok szerint az 1961/62-es tanévben regisztrált 57,4%-os ellátottság 1964/67-es tanévre 82,6%-ra, az 1969/70-es tanévre pedig 92,8%-ra nőtt. (Az országos arány ekkor 56%, a megyei pedig 62,3% volt.)

Székesfehérváron az 1969/70-es tanévben működő 418 pedagógus közül 31 egyetemi, 193 főiskolai, 194 tanítói végzettséggel rendelkezett. 366 volt a nők száma (87%). A tanárképző főiskolák levelező tagozatán 9 pedagógus tanul, a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet 76, a Marxizmus-Leninizmus 2 éves szakosítót 4 fő végezte el.

 

A tankötelezettség alakulása [37]

Az 1961. évi 3. törvény újra szabályozta a tankötelezettséget, ami szerint a tankötelezettség a gyermek 6. életévének betöltést követő szeptember 1. napjával kezdődött. Az általános iskolába a nyolcadik osztály sikeres elvégzéséig, legkésőbb azonban annak a tanévnek a végéig kellett járni, amelyben a gyermek a 16. életévét betöltötte.

Székesfehérváron a tankötelezettségi törvény végrehajtását célozta a városban élő tanköteles cigánygyermekek beiskolázása és tanulásuk segítése. A tanács vb. 1961. március 17-én tartott ülésén foglakozott a város cigány lakosságának helyzetével és a tanköteles cigánygyermekek oktatásával. A tárgyalt dokumentum szerint: „A 121 főre becsült cigány lakosság (a város lakosságának 0,2%-a) rendkívül alacsony kulturális, szociális körülmények között él…A cigány lakosság szinte teljesen analfabéta. Két fő volt az idősebbek között, aki tudott írni és olvasni. 59 fő volt 14 éven aluli. A vizsgált időszakban közülük egy sem jár iskolába.” A vb. határozatában kimondta: „Biztosítani kell a tanköteles cigánygyermekek beiskolázását; Ideiglenes jelleggel előkészítő cigányosztályt kell létrehozni.”

A tanács vb. 1962 februárjában a művelődésügyi osztály beterjesztésében újból e témát tárgyalta. A beszámolóban a következők olvashatók: „1961 áprilisában 30 cigánygyermek részére iskola előkészítő osztályt hoztunk létre. 1961 szeptemberétől valamennyi cigány iskolakötelest az I. osztályba iskoláztuk be. 12 tanulót a Maroshegyi Általános Iskolába helyeztük át, hogy ott a többi gyermekkel érintkezve más környezetbe kerüljenek. 18 gyermek pedig, akinek többsége különböző korú, és a magyar nyelvet sem igen tudja, a Cédulaházban létrehozott cigányiskolában tanult. Az egyéves tapasztalatok pozitívak.”[38]

Az 1966/67-es tanévre szóló művelődésügyi miniszteri tanévnyitó utasítás kiemelt feladatként jelölte meg a hátrányos helyzetben lévő és különösképpen a fizikai dolgozók gyermekeivel való fokozottabb foglakozást. A városi tanács vb. 1967 májusában tárgyalta e témát. A művelődésügyi osztály által összeállított vitaanyag megállapította, hogy „A város minden iskolájában prioritást kapott a fizikai dolgozók gyermekei tanulásának segítése.”[39]

A vita során a végrehajtó bizottság pozitívan értékelte az iskolák e témával kapcsolatos eddigi munkáját. Határozatában kimondta, hogy „A művelődésügyi osztály tegyen javaslatot a hátrányos helyzetű és a fizikai dolgozók gyermekeivel való foglalkozás tárgyi feltételeinek fejlesztésére. Az iskolák vezetői, tantestületei az eddigieknél konkrétabb feladat megjelöléssel segítsék elő a hátrányos helyzetű és a fizikai dolgozók gyermekeinek minél eredményesebb fejlődését, és képességeik szerinti továbbtanulását.”

A városi tanács végrehajtó bizottsága 1968 júniusában újból tárgyalta a városban élő tanköteles cigánygyermekek oktatásának helyzetét. A jelentés megállapítása szerint „Az általános iskolák igazgatói és nevelői – nem egy esetben ehhez a rendőrség segítségét is kérve –, rendszeresen látogatták a cigánycsaládokat és szorgalmazták gyermekeik iskolába járását. A már tapasztalható eredményeket nagymértékben elősegítette a székesfehérvári Kisegítő Általános Iskola nevelő-oktató és szervező munkája, ahol az 1967/68-as tanévben 2 előkészítő tanulócsoportot hoztak létre a 35 cigánytanuló részére.” Hiányosságok közé sorolták a tanórai foglalkozásokról való magas hiányzást. Ennek okát egyrészt a cigány életformából eredő szokásokban látták. A cigány leányok és a fiúk 12-14 éves korban már érettek, előfordul, hogy nem egy lány anyává válik. Nehezen viselik el, hogy tizenéves korban az olvasás, írás és számolás alapfogalmaival ismerkedjenek.  Másrészt az okot a magyar nyelv nem megfelelő ismeretében látták, ami nagyon megnehezíti tanulásukat. Éppen ezért szükségesnek tartották a meggyőző agitáció mellett a más hivatalos szervek adminisztratív munkájának fokozását a törvény(ek) által megjelölt tankötelezettség előírásainak betartására. A vitát követő vb-határozat utasította a művelődésügyi osztályt, hogy vizsgálja meg egy „iskola előkészítő cigány tanulócsoport” létrehozásának lehetőségét.[40]

A városi tanács vb. 1970. május 15-én tartott ülése tárgyalta „A fizikai dolgozó szülők gyermekeinek helyzete általános iskoláinkban. Pedagógiai segítésük és a továbbtanulással kapcsolatos problémák” című témát.[41] A beszámolóban az olvasható, hogy: „Az 1969/1970-es tanévben Székesfehérvárott a 7 916 általános iskolai tanuló közül 4 191 fő (53%) volt fizikai dolgozók gyermeke. Számarányuk a város különböző körzeteiben eltérő volt. A peremkerületeken magasabb, pl. a Kossuth Lajos Általános Iskolában 95%, a belterületen alacsonyabb, a Béke téri Általános Iskolában 34%”. A beszámoló statisztikai adatai szerint „A kétkezű dolgozók gyermekei között kevesebb a kitűnő és a jeles; aránylag több a bukás, mint az egyéb társadalmi rétegek körében. Középiskolába, főleg gimnáziumba kevesebben jelentkeznek, szakmunkástanuló intézetbe viszont többen, mint az értelmiségi vagy alkalmazotti rétegek gyermekei.” A tanács vb. határozatában kimondta: „A fizikai dolgozó szülők gyermekeinek óvodai és napközis ellátásának fokozottabb biztosítását és a gyenge előmenetelű tanulók rendszeres korrepetálását.”[42]

 

A napközis foglalkozások nevelőmunkája [43]

Az 1960/61-es tanévben 791 alsós és 367 felső tagozatos tanuló (a tanulók 18%-a), az 1964/65-ös tanévben 1 490 alsó és 691 felső tagozatos tanuló a (a tanulók 25,23%-a), az 1969/70-es tanévben 1 301 alsó és 846 felső tagozatos  tanuló (a tanulók 57.06%-a) részesült napközi otthonos ellátásban. A napközis csoportok száma pedig az 1960/11-ben regisztrált 35-ről az 1969/70-es tanévben 68 tanulócsoportra emelkedett. Az egy napközis csoportra jutó tanulók száma az 1960-ban regisztrált 33,5 átlagról az évtized végére 31,5 főre csökkent.

A szakfelügyeleti feljegyzések megállapítása szerint: „A napközis csoportok magas létszáma nagymértékben gátolja a pedagógiai munkát. Az ebédlőknek napközis munka céljára történő igénybe vétele egészségtelen, hátráltatja a többi csoport étkezését és a tartalmi munkát is. Kevés a rendelkezésre álló könyvtári könyv. Mennyiségileg a rendelkezésre álló játék megfelelő, de több alkotó játékra lenne szükség.” A művelődésügyi osztály 1964-ben készült beszámolójában pedig a következők olvashatók: „A napközis nevelők közül nem mindenki rendelkezik megfelelő és begyakorlott módszerrel. Kialakult egy olyan nézet is a pedagógusok körében, hogy a napközis nevelői munka könnyebb a tanítói vagy tanári munkánál. Bár a magas csoportlétszámra hivatkozva nagy a fluktuáció a nevelők körében.”[44]

 

A tanulók nyári foglalkoztatása [45]

A nyári tanítási szünetben az iskolákban, 1964-től a Városi Úttörőház szervezésében (200-250 fő részvételével) tartották a nyári napközi otthoni, majd 1968-tól 4 általános iskolában folyt a gyermekek nyári foglalkoztatása. 1968 nyarán szervezték meg először a Velencei-tó partján a nyári napközis üdülőtábort. A Városi Sportiskola sporttáborokat szervezett, ahol évente több száz tanuló üdült 2 hetes turnusokban. A felvétel során előnyben részesültek a sportiskolai tanulók. A Városi Úttörőelnökség is szervezett üdültetési jellegű úttörő- és őrsvezetőképző táborokat 400-500 gyermek részére. A lehetőségek bővítését célozta a Vidám Park mellett tervezett úttörő- és napközis tábor kialakítása.

 

A szocialista reform második szakasza (1961–1970)
 

Az 1972-es oktatáspolitikai határozat nevelés-oktatási célkitűzései
1972. június 14-15-én tartott ülésén az MSZMP KB. határozatot hozott Az állami oktatás helyzetéről és továbbfejlesztésének feladatairól címmel. Ebben leszögezték, hogy „Az 1957-ben megindított iskolareform célkitűzései továbbra is helytállóak.” A határozat az oktatás struktúráját változatlanul hagyva kiemelte: „Az általános iskola fejlesztését és a köztük lévő színvonalkülönbség csökkentését; a szakmunkásképzés fejlesztést; a középiskolák képzési célkitűzései, valamint a népgazdaság munkaerő- és a szakember-szükségleti terve közötti összhang megteremtését; az irányítás szervezettségének növelését; a bürokratizmus csökkentését, a fejlesztéshez szükséges személyi, anyagi feltételek megteremtését és hatékony felhasználást; ki kell  dolgozni a köznevelési rendszer továbbfejlesztésének főbb irányait, az ennek megfelelő iskolarendszer szerkezetét és tartalmát.”

A párthatározat újból megerősítette „a kommunista párt vető szerepét a közoktatásban”, ami szerint: „Az iskolai pártszervezetek fordítsanak megkülönböztetett gondot a nevelőtestületekben az eszmei-politikai munkára, segítsék elő a szocialista pedagógia érvényesülését, a pedagógusok szakmai, ideológiai felkészültségének fejlesztését. Nyújtsanak politikai segítséget az iskolavezetésnek, éljenek bátran az állami vezetés beszámoltatásának, ellenőrzésének jogával.” [46]

A határozat tárgyalása során Kádár János, az MSZMP első titkára is felszólalt. „Ahogy a határozat is megállapítja, jelenleg a nevelés a leggyengébb pontunk. Én – mint kommunista – természetesen annak örülnék, ha kész kommunistákat adnának a középiskolák, a felsőoktatási intézmények. Ez persze nem lehetséges. De az jogos igény, hogy a fiatalokat a szocializmust építő nép iránti kötelességtudatra kell nevelni, és arra, hogy a szocializmus építésében nekik nemcsak jogaik, hanem feladataik, kötelességeik is vannak.”

Az 1972/73-as tanév őszi nevelési értekezletének központi témája az 1972-es párthatározat megtárgyalása volt. A korabeli beszámolókban az olvasható, hogy a nevelési értekezletek előadóit megyei továbbképzésen készítették fel. A város általános iskoláiban a vitaindító előadást az iskolák igazgatói tartották. A tanácskozásokon részt vettek a városi pártbizottság, a tanács végrehajtó bizottság, a városi KISZ Bizottság, a városi Hazafias Népfront, a városi MHSZ, az iskolai szülői munkaközösség képviselői. Az előadásokat követő viták, főként az általános iskolai oktatás gondjait (tárgyi feltételek, a tanulói és tanári túlterhelés, a nevelőmunka erkölcsi és anyagi elismerésének hiánya) tárták fel. A határozatban megfogalmazott nevelési feladatokkal főként a korreferátumokra felkért hozzászólók és a párt képviselői foglakoztak.

Az oktatáspolitikai határozatot számos központi, megyei és helyi intézkedés követte. A korábbiakhoz képest korszerűbb módszerekkel igyekeztek alakítani a közoktatási rendszert, igénybe véve – eddig erre nem volt példa –, az oktatásgazdaságtani, demográfiai és szociológiai szakemberek közreműködését ilyen irányú kutatások eredményeit is figyelve. Az új tantervek elkészítése során most már széleskörű tantervelméleti és tankönyvmetodikai vizsgálódásokra is sor került.

Az 1972-ben elkezdett „tananyagcsökkentés kidolgozása” széleskörű vita közepette zajlott a szaksajtóban és a tantestületekben. A városi munkaközösségi megbeszélések fő témája is az egyes tantárgyak törzsanyagának meghatározása volt. Ugyanekkor „a tananyagcsökkentés vitái alatt”, 1973 szeptemberében kísérletképpen bevezetésre került a kéthetenkénti 11 napos tanítás. Székesfehérvárott három iskola állt át az ún. szabad szombatos tanításra, ami kedvező tapasztalatokkal zárult.

Az 1976/77-es tanévtől az óvodákban és az általános iskola alsó tagozatán miniszteri rendeletre bevezették a 11 napos munkarendet, illetőleg tanítási ciklust.  A városban 7 általános iskola felső tagozatának oktatása kísérleti jelleggel az új tanítási rend szerint folyt. Az országos szintű bevezetésre az 1978/79-es tanévben került sor.

A 60-as évek végétől a pedagógiai szakirodalom egyre többet foglalkozott az ifjúság neveltségi szintjével. Bírálatok sora jelent meg a fiatalok egy rétegének a „szocialista ifjúra” nem jellemző viselkedésével, öltözködésével, szórakozási szokásaival, az italozással, dohányzással stb. kapcsolatban. A bírálók között voltak olyanok is, akik az iskolai nevelés sikertelenségének tudták be – a korabeli kifejezéssel élve – a „nyugatról begyűrűzött ifjúságmodell (öltözködés, hajviselet, zene, tánc stb.)” ellensúlyozásának nehézségeit.

Az oktatási intézmények számára egyre nagyobb gondot jelentett a veszélyeztetett tanulók számának növekedése is. Az 1960-as évek végére a város minden általános iskolájában volt az igazgató által megbízott gyermekvédelmi felelős, aki gondoskodott a veszélynek kitett fiatalok számbavételéről. Az osztályfőnök és a szülői munkaközösség bevonásával elvégezte a környezettanulmányt, és az iskola által megoldatlan esetekben felvette a kapcsolatot a felettes hatóságokkal (gyámügy, ügyészség, rendőrség).[47]

 Újabb intézkedések láttak napvilágot a nevelés területén is. Az 1974 januárjában közzétett miniszteri közlemény szerint 1974-től minden év tavaszán a 14 éves fiatalok ünnepélyes keretek között vették át személyi igazolványukat. Az intézkedés célja „a fiatalok állampolgári felelősségének és közéleti aktivitásának növelése, a szocialista hazafiság érzésének elmélyítése, a jogok és kötelességek egységének elmélyítése” volt. E miniszteri intézkedés egy évtizeden át megnövelte az osztályfőnökök adminisztratív munkáját.

1975 őszén elkezdődött az új általános iskolai tanterv vitája. A szaktanárok által megfogalmazott véleményeket a szakfelügyelők irányításával megyei szinten összesítették. A székesfehérvári jelentésben az olvasható, hogy „A pedagógusok bírálták észrevételeik visszajelzésének lassúságát. Kifogásolták azt is, hogy az eltérő vélemények esetén a döntések nem kompromisszum, hanem a központi irányítás által megfogalmazott elképzelés követte.” 

Az 1975. december 15-én miniszteri utasítás által életre hívott Oktatási Minisztérium Továbbképző Intézetének (1990-ig működött) irányításával elkezdődött a pedagógusok szakmai továbbképzésének kidolgozása. Ezzel már a korszerű igényeket is kielégítő továbbképzés indult meg. Újra szabályozták a beiskolázott pedagógusoknak járó kedvezményeket, és a továbbképzést sikeresen befejezők erkölcsi és anyagi elismerésének formáit.[48]


Világnézeti, erkölcsi és politikai nevelés
A hetvenes évek közepétől a párt által irányított oktatáspolitika még az eddigieknél is erőteljesebben foglakozott a világnézeti, erkölcsi, politikai nevelés kérdésével. A hazai pedagógiai–közoktatási terminológiában a világnézet korábbi általános jellegű szocialista, kommunista, marxista, materialista stb. világnézet helyett a a tudományos világnézet szókapcsolat vált általában használatossá.

A XI. pártkongresszus határozata szellemében az Országos Pedagógiai Intézet 1975. október 17-én útmutatót jelentetett meg a világnézeti, erkölcsi, politikai nevelés téma tantestületi feldolgozásához. Azt javasolták, hogy az e témában tartott nevelőtestületi értekezlet a világnézeti, erkölcsi és politikai nevelés kérdéseit összefüggésükben vitassa meg.[49]

1980 őszén az MTA Elnökségi Közoktatási Bizottsága közreadta a Műveltségkép az ezredfordulón című tanulmánykötetet. Az itt közzétett Állásfoglalás a távlati műveltség tartalmáról című akadémiai dokumentum a műveltségi anyagismeret és tevékenységi körei közé sorolta a nyelvi, kommunikációs, a matematikai, a természettudományi, a történeti, társadalmi és politikai, az esztétikai, a szomatikus és a technikai nevelést.[50]

 

Az ifjúság testi és munkára nevelése [51]

1976. március 24-én kelt a kormányhatározat Az ifjúság testnevelésének és tömegsportjának fejlesztéséről. A minisztérium megállapította, hogy „Az ifjúság testneveléséről való gondoskodás nem tart lépést a sportnak az egészségvédelemben, a fizikai képességek fejlesztésében, a személyiség formálásában, a szabadidő hasznos eltöltésében és a honvédelmi felkészítésben betöltött szerepével.” „Meg kell gyorsítani az iskolai testnevelés, valamint az ifjúsági tömegsport fejlesztését.”

A központi rendelet szellemében a helyi tanács fejlesztési terve a város hatodik 5 éves tervében megjelölt létesítmények (tornatermek, sportudvarok stb.) felépítésének meggyorsítását tűzte célul. Ennek megfelelően 1977 augusztusában befejeződött az 1972 óta épülő, a tömeg- és minőségi sport feladatait szolgáló Ifjúsági Sporttelep felépítése. Az új intézmény a Városi Sportiskola igazgatása alá került.[52]

A városi költségvetésben szereplő pénzeszközök felhasználásával és az Egy iskola – egy üzem társadalmi mozgalom támogatásával felújították az iskolák sportudvarait. Az újonnan létesített intézmények korszerűen felszerelt tornatermekkel épültek. Javultak a testnevelés oktatásának és a tömegsport biztosításának tárgyi feltételei.

A testi neveléssel párhuzamosan a nevelő-oktató munkában továbbra is kiemelt szerepet kapott a munkára nevelés. Ennek alapvető színtere a gyakorlati oktatás volt. A 70-es évek végére a város általános iskolái korszerű, jól felszerelt műhelyekkel rendelkeztek. A tárgyat szaktanárok tanították. Rendszeressé váltak az üzemlátogatások. Az Egy iskola – egy üzem mozgalom keretében a vállalatok, üzemek szakmai és anyagi segítséget nyújtottak az iskoláknak.

 

Az általános iskolák Nevelési és oktatási terve

Az 1978/79-es tanévben – a hagyományos Tanterv elnevezésű dokumentum helyett – új Nevelési és oktatási terv lépett életbe az általános iskolák számára. A új tanügyi dokumentum megfogalmazása szerint „Az általános iskola célja, hogy megalapozza a szocialista ember személyiségének az ismeret–világnézet–magatartás egységben történő kialakítását, a társadalmi műveltség alapvető javainak az életkor lehetőségeit figyelembe vevő feldolgozása útján, építve a fiatalok munkájára, közösségi tevékenységére, tapasztalataira. Az általános iskola nyújtson minden tanulónak egységes, korszerű, továbbépíthető alapműveltséget; céltudatosan alakítsa ki a tanulókban a dialektikus és történelmi materialista világnézet alapjait, fejlessze a szocialista emberre jellemző erkölcsi tulajdonságokat, a szocialista hazafiságot és internacionalizmust, a munka és a dolgozó ember megbecsülését, a közösségi magatartást, alapozza meg a tanulók politechnikai műveltségét, tegye képessé őket a szép befogadására, megóvására és megteremtésére, testileg, szellemileg egészséges, edzett nemzedéket neveljen. Mindezzel tegye képessé a fiatalokat arra, hogy cselekvően vegyenek részt a fejlett szocialista társadalom építésében: hazánknak cselekvő állampolgárává, öntudatos dolgozóivá, védelmezőivé válhassanak.”[53]

A bevezetett új tanügyi dokumentum részletesen meghatározta a tantárgyak célját, anyagát, és a tanulókkal szemben támasztandó oktatási-nevelési követelményeket. Székesfehérvár általános iskoláinak tantestületei az 1977/78-as tanév végén és 1978 őszén tartott városi tantárgyi munkaközösségi értekezleteken, majd tantestületi értekezleteken kaptak tájékoztatást az új Nevelési és oktatási terv bevezetésével kapcsolatos feladatokról.[54]


Az alsó fokú oktatás fejlesztésének városi tervei és azok végrehajtása (1970 – 1980)
A IV. 5 éves tervidőszak (1970-1975) előirányzatainak összeállításakor a város népességének növekedését 10 000 fővel tervezték, vagyis 82 000-ről 92 000 főre.[55] Az 1971/72-es tanévben 7515, az 1972/73-as tanévben 7622, az 1973/74-es tanévben 7909, az 1974/75-ös tanévében pedig már 8307 tanuló iratkozott be a város általános iskoláiba. A vizsgált időszakban az első osztályosok száma gyorsabb ütemben (953 főről 1137 főre) növekedett, a végzős tanulók száma viszont (bár kisebb mértékben, de 1097-ről 1007-re) csökkent. A kialakult új helyzet az oktatás tárgyi (alsós tantermek, napközis igény) és személyi feltételeinek megváltoztatását jelentette. Megnőtt a tanítók és a napközis nevelők iránti igény. Az egyműszakos oktatás fokozatos megvalósítása érdekében továbbra is elsőbbséget kapott az óvodai és az általános iskolai hálózat bővítése.

A tervciklus programjának megfelelően 1970-ben adták át a Táncsics Mihály Általános Iskola tornatermét. Elkészült a Schönherz Zoltán Általános Iskola udvarának és kerítésének felújítása, a Velinszky lakótelepi 16 tantermes és a dr. Münnich lakótelepi 24 tantermes iskola kivitelei terve. Elkezdődött a Zentai Úti Általános Iskola 4 új tantermének és tornatermének építése is.

1972 és 1973 között az általános iskolai hálózat nem bővült. Felújításra került a Május 1., a Béke Téri és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Az oktatás színvonalának emelését elősegítő szemléltető- és av-eszköz beszerzésére az elmúlt éveknél nagyobb költségvetési keretet biztosítottak. 1973-ban megkezdődött a 24 tantermes Dr. Münnich Ferenc Általános Iskola építése és elkészültek a Szeder Úti Nevelési Központ tervdokumentációi.

1974. szeptember 1-jén megkezdte működését a Dr. Münnich Ferenc Általános Iskola. A 24 tantermes, korszerűen felszerelt intézmény csökkentette a Petőfi és a Béke téri általános iskolák rendkívüli zsúfoltságát, és ideiglenes otthont biztosított – a Vasvári Pál Gimnáziumban működő ­– Ének-Zenei Általános Iskola 8 osztályának.

1975-ben elkészült a Zentai Úti Általános Iskola 4 tantermes bővítése és a volt ápolónőképző iskola Zalka Máté utcai épületének felújítása. 1976. szeptember 1-jétől itt helyezték el az Ének-Zenei Általános Iskolát.  Még ebben az évben elkezdődött a 4000 adagos központi gyermekélelmezési konyha kivitelezése.

A ötödik 5 éves terv programjainak kialakításakor a város 1976. január 1-jei 93 000 fős lakosságának 10 000 fős növekedésével számoltak. A demográfiai prognózis az 1-13 éves korcsoport 3 000 fős, ezen belül az általános iskolai tanulók 1500 fős növekedését jelezte. Az ún. „politikai cselekvési program” célul tűzte ki az egyműszakos oktatás tárgyi és személyi feltételeinek gyorsabb megvalósítását. A városi tervben 72 db általános iskolai tanterem és 3 tornaterem építése szerepelt.

A város művelődésügyi fejlesztési tervének megfelelően 1975. szeptember 1-jével megszüntették a Csala-pusztai Általános Iskolát, a tanulókat a Kossuth Lajos Általános Iskolába osztották be. Új általános iskolaként kezdte meg a működését a  Velinszky Lakótelepi Általános Iskola (1978), a Vorosilovgrád Lakótelepi Általános Iskola (1978) és a  Vörösmarty Mihály Általános Iskola (1978). 1979 szeptemberében megkezdődött a tanítás a Vasvári Pál Általános Iskola 8 tanteremmel bővített szárnyában. Elkészült a Zentai Úti Általános Iskola parkosítása, tornaudvara és új kerítése.[56]

 

Az oktatás személyi feltételei [57]

Az 1970/71-es tanévben 221 szaktanár (köztük 29 középiskolai tanár), 196 tanító (24 szaktanító) 1 pedagógusképesítés nélküli nevelő (418 nevelő) dolgozott a város általános iskoláiban. A szaktanár-ellátottság 93,8% volt. A vizsgált időszak alatt tovább nőtt a pedagógus pálya elnőiesedése (az 1970/71-es tanévben 89%, az 1974/75-ös tanévben 92%) és a nagyobb kereseti lehetőséget biztosító üzemi szféra hatására (különösen a matematika, fizika, kémia szakos tanárok köréből) elkezdődött egy új jelenség, az ún., „a pedagógus pályát elhagyó” folyamat.

1975 és 1980 között tovább javultak az oktatás személyi feltételei. A szakos ellátás 94,8%-ról 97,2%-ra nőtt. Az általános iskolában működő pedagógusok száma 121 fővel (494-ről 615-re), a szaktanárok száma 54 fővel (168-ról 222-re) növekedett.

A vizsgált időszak alatt a tanárképző főiskolák levelező tagozatán 14 tanító szerzett szaktanári oklevelet. Az 1979/80-as tanévben működő 615 pedagógus közül 39 egyetemi, 299 főiskolai, 277 tanítói végzettséggel rendelkezett. Tovább tartott a pedagógus pálya elnőiesedése. A vizsgált időszak kezdetén 455 (92,84%), az 1979/1980-as tanévben 562 (91,53%)  volt a pedagógus nők száma.[58]

 

A tankötelezettség

Az 1970-es évek elejétől egyre több szó esett a szaksajtóban és a pedagógusok körében az iskolai ártalmakról, a tanulókat az iskolában érő káros pszichikus hatásokról, valamint a kisegítő, korrekciós osztályokról. 1972. október 2-án miniszteri utasítás jelent meg a nevelési tanácsadókról és működésükről. 1974. március 3-án pedig miniszteri állásfoglalást adtak ki az iskolaérettségről.

Székesfehérvárott a tanköteles tanulók száma 1975 és 1980 között – a természetes szaporulat és a beköltözések miatt – az előzőekben közölt prognosztizált 1 550 fővel szemben 2 497 tanulóval növekedett. Az 1975/76-os tanévben 8 803, a vizsgált időszakot záró 1979/80-as tanévben már 11 300 általános iskolai tanuló volt a városban. Öt év alatt 171 fővel nőtt az iskolakezdők száma (az 1975/76-os tanévben 1 381, az 1979/80-es tanévben 1 552 fő). A végzős tanulók száma is növekedett. Az 1965/66-os tanévben 955, az 1979/80-as tanévben pedig már 1 144 nyolcadik osztályos tanuló járt a város iskoláiba.

Az iskolahálózat fejlesztése és a tanulólétszám átmeneti csökkenése javította az iskolai ellátás főbb mutatóit. A vizsgált időszakot záró 1979/80-es tanévben kialakított 350 tanulócsoport elhelyezésére 318 tanterem állt rendelkezésre. Ekkor 132 tantermet használtak váltott műszakban. Egy tanulócsoportra 30,5 tanuló, és egy tanteremre 1,10 tanulócsoport jutott.

A tankötelezettségi törvény végrehajtása érdekében évente megszervezték (a városi alsó tagozatos munkaközösség által összeállított tematika szerint) az óvodába nem járó gyermekek tanévelőkészítő foglakozását. Az 1975/76-os tanévben beiskolázott 1381 első osztályos tanuló közül óvodába járt 1 187 gyermek (85%), és tanévelőkészítőn részt vett 144 (10,8%) iskolakezdő tanköteles. E tanévben 50 elsőosztályos tanuló (3,1%) nem volt óvodás, illetve nem vett részt tanévelőkészítő foglakozásokon.

A tanács vb. 1973-ban újra tárgyalta a városban élő cigány lakosság életkörülményeit és a tanköteles korú gyermekeik iskoláztatását.[59] A művelődésügyi osztály beszámolójában az áll, hogy „A cigányiskola megszüntetése után (1968/1969-es tanévtől) egy-egy cigány tanulócsoportot szervezetek a Kisegítő Általános Iskolában és ­az Ezredéves Általános Iskolában. A tanköteles cigánygyermekek összevont tanulócsoportban (I-IV. osztály) tanultak. Felső tagozatos csoport nem működött. A cigánytanulók ingyenes napközis ellátást kaptak. A cigánytanulók hiányzásáról az osztálytanítók hetente küldtek jelentést a művelődésügyi osztálynak. 1972-ben a tanács igazgatási osztályra 5 esetben érkezett az iskolalátogatás elmulasztásával kapcsolatos feljelentés. Két esetben 100-100 Ft-ra büntették meg a szülőket, három esetben pedig figyelmeztették.” [60]

A korabeli jelentések szerint továbbra is gondot jelentett a cigánytanulók rendszeres iskolába járásának megvalósítása. Az óvodáskorú cigány gyermekek közül 20-an részesültek óvodai nevelésben. A város cigány lakosságának tanköteles gyermekei az 1974/75-ös tanév végéig két önálló tanulócsoportban, I - IV. összevont osztályokban végezték tanulmányaikat. 1975. szeptember 1-jétől a tanköteles cigány tanulókat a körzetileg illetékes általános iskolába irányították. Az 1975/76-os tanévben 53 a tanköteles cigánygyermekek száma.[61]

Csökkenő tendenciát mutatott a túlkoros tanköteles tanulók száma. Az 1975/76-os tanévben a tanulók 5,88%-a, az 1979/80-as tanévben pedig 4,34%-a volt túlkoros. 1976-tól a túlkoros 7. és 8. osztályos tanulókat a Dolgozók Általános Iskolája esti tagozatára helyezték át. 1978-tól 7. és 8. osztályos ifjúsági osztályt indítottak. 

 

Pályaválasztási tanácsadás

1971 júliusában az ifjúság pályaválasztásáról megjelent határozat továbbra is kiemelt feladatként jelölte meg a fizikai dolgozók gyermekeinek gimnáziumi beiskolázását. A tanévenként megjelenő pályaválasztási útmutatók, a Pályaválasztási és Tanácsadó Intézet által tartott előadások, az üzemek  és a középfokú iskolák tájékoztatói elősegítették a szülők és elsősorban a gyermekek számára a végleges pályaválasztási döntést.

A vizsgált időszak alatt bővült a továbbtanulási lehetőség. A szakközép- és szakmunkásképző iskolákban új szakágak oktatása kezdődött meg. A felmérések alapján készült statisztikák és az iskolák igazgatóinak beszámolói azt mutatják, hogy a divatos szakmákra (elekronikai műszerész, rádióműszerész, rádió- és tv.-műszerész, autószerelő, karosszérialakatos, festő-mázoló, tapétázó) túljelentkezés volt. Az építőipari szakmákra is egyre több tanuló jelentkezett. A divatos szakmák kialakulására motiválóként hatott a város három üzemének, a VIDEOTON-nak, az IKARUS-nak és ARÉV Építőipari Vállalatnak a gyorsütemű fejlesztése.[62]

 

A napközi otthonos ellátás [63]

Az 1970/71-es tanévben 1 372 alsós és 818 felső tagozatos tanuló (a tanulók 28,59%-a), az 1974/80-as tanévben 2 203 alsó és 765 felső tagozatos tanuló a (a tanulók 35,72%-a), az 1979/90-es tanévben 4 100 alsós és 460 felsőstagozatos  tanuló (a tanulók 57,06%-a) részesült napközi otthonos ellátásban. A napközi csoportok száma az 1970/71-ben regisztrált 98-ról az 1979/80-as tanévben 124 tanulócsoportra emelkedett. A megnövekedett tanulólétszám miatt – a nagyarányú tárgyi és személyi fejlesztések ellenére – az egy napközis csoportra jutó tanulók száma az 1970/71-es tanévben regisztrált 22,3 fős az évtized végére 36,77 főre növekedett.

A napközi otthonos ellátás terén a legnagyobb gondot a gyermekek étkeztetése jelentette. A város 16 általános iskolája közül két intézményben működött főzőkonyha (Schönherz, Ybl általános iskolák), a többi intézményt a Napközi Otthonok Konyhájáról látták el élelemmel.

A vizsgált időszak alatt nőtt az igény a tanulószobai ellátás iránt is, amit főleg a vidékről bejáró tanulók (Csala-puszta, Kisfalud, Úrhida) vették igénybe. Az 1973/74-es tanévtől egy új szolgáltatás, a menzai étkeztetés is megkezdődött.


A szocialista reform záró szakasza (1981–1990)
 

A közoktatás fej­lesztésének kérdései
A hazai iskolareform-törekvések – a párt irányításával – továbbra is a korszerű szocialista nevelőiskola, a modern szocialista iskolarendszer megvalósítását tűzték célul. A párt legfelsőbb vezetése 1981 novemberében a közoktatás távlati fejlesztéséről készített javaslatait figyelembe véve még e hónapban a szakminisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Pedagógiai Társaság A közoktatás fej­lesztésének kérdései címmel rendezett konferenciát. Pozsgay művelődésügyi miniszter előadói beszédében a reform vagy folyamatos fejlesztés kérdésében az utóbbi mel­lett foglalt állást. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette az oktatás „folyamatos fejlesztésének stratégiája”.
 

A világnézeti nevelés

A szocialista országok pedagógiai kutatói 1981. november 24. és 27. között Budapesten tartották konferenciájukat A tanulók marxista-leninista nevelése 6-18 éves életkorban c. témában. Pozsgay Imre miniszter bevezető előadásában megfogalmazta, hogy „Nem vagyunk elégedettek világnézeti metodikánk jelenlegi színvonalával, tanácskozásunkon ezen a területen is újabb impulzusokat várunk…A marxista világnézeti nevelés nemcsak oktatási kérdés. A tanulók életvitelében, tetteiben is realizálni kell azt a szemléletet, magatartást, amit a marxista-leninista világnézet alapján a fejlett szocialista társadalom minden tagjától elvár.”

A magyar delegáció vezetője, Bakonyi Pál a konferencián tartott tájékoztatójában kifejtette: „Társadalmunk jövője attól függ, milyenné tudjuk formálni az ifjúságot. A szocialista társadalom elemi érdeke, hogy olyan fiatalokat neveljen, akikben a marxizmus-leninizmus eszméi szilárd ismereteken alapuló meggyőződésekké válnak, és egyben cselekvésüket motiváló erőt jelentenek, amely meghatározza erkölcsi-politikai magatartásunkat is.”„Legfontosabb feladatunk – mondta –, hogy fel kell őket vértezni a marxizmus-leninizmus ellenes eszmék felismerésére, leleplezésére, az ellenük való küzdelemre is.”
 
Az 1972. évi KB. oktatáspolitikai határozat végrehajtásának tapasztalatai és a soron következő feladatok
Az MSZMP KB. 1982. április 7-én tartott ülésén tárgyalta az állami oktatás fejlesztéséről hozott 1972. évi KB. határozat végrehajtásának tapasztalatait és a további feladatokat kijelölő elveket. Óvári Miklós ideológiai titkár előadói beszédében hangsúlyozta, hogy az 1972-es párthatározat végrehajtása „egészében véve előbbre vitte az oktatásügyet”. A további feladatokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „A jövő szocialista társadalmának szempontjából elsőrendűen fontos, hogy az iskola előkészítse a tanulók fokozatos beillesztését a társadalomba. Ennek fontos eleme a világnézeti nevelés. Az iskolai nevelés egyik legfontosabb feladata, hogy az egyes tárgyak oktatása során, illetve az egész pedagógiai tevékenység révén elsajátíttassa a tanulókkal a tudományos világnézet alapjait. Az új tantervek bevezetésével minden iskolatípusban bővült az állampolgári ismeretek köre. Valamennyi tantárgyi programban hangsúlyozottabban érvényesülnek a szocialista nevelés követelményei.”

Az általános iskolai oktatással kapcsolatban pedig a következőket fogalmazta meg: „Meg kell őrizni a kötelező alapiskolázás jelenlegi rendszerét. Ennek kerete a jövőben is a nyolcosztályos általános iskola legyen. Hosszú távon is megkülönböztetett figyelmet kell fordítani az általános iskola fejlesztésére, az oktató-nevelő munka feltételeinek lényeges javítására. Végre kell hajtani a kormány által jóváhagyott programot, amelynek célja a nagyobb létszámú általános iskolai korosztályok megfelelő oktatási, nevelési feltételeiről gondoskodás. Már most programot kell készíteni ugyanezeknek a korosztályoknak a középiskolai fogadására, elhelyezésére, színvonalas képzésük feltételeinek megteremtésére.” A párt Központi Bizottsága felkérte a kormányt, hogy 1983 végéig dolgozza ki és hagyja jóvá a közoktatás és a felsőfokú oktatás összehangolt fejlesztési programját. [64]

 

Az ötnapos tanítási rend bevezetése [65]

Az 1982/83-as tanév kezdetén teljessé vált az ötnapos tanítási rend bevezetése. A korabeli értékelések azt mutatják, hogy az új munkarendre való áttérés kisebb zökkenőkkel történt. Az új munkarend az oktatás terén újat jelentett. „Meg kellett tanulni az adott időkeretek között dolgozni, meg kellett tanítani a tanítványokat a feszesebb munkatempóra, vagyis jobban kellett gazdálkodni az idővel.” A megváltozott időbeosztás új lehetőségeket, és egyben új feladatokat jelentett a tanórán kívüli nevelőmunkában is. Éppen ezért nagy vitát váltott ki a hét végén szervezett programok kialakítása. A vita fő kérdései között szerepelt az, hogy A hét végén ki a felelős a gyermekekért? Biztosítani kell-e szombati napközis ellátást? Az iskola, vagy a közművelődési intézmény feladata-e a tanulók hétvégi szabadidős programjának szervezése?

A városi művelődésügyi osztály Az ötnapos tanítási rend bevezetésének tapasztalatai című, 1983-ban készült jelentésében a következők állnak: „Az iskolák egész napos nevelési programja az iskolai élet szerves részévé vált, s ha a város intézményeinek mindegyikében még nem is, de döntő mértékben szervezettek és irányítottak voltak a különböző délutáni tevékenységi formák. Elősegítette ezt az is, hogy az évek során kialakult kapcsolat lehetővé tette a városi közművelődési lehetőségek beépítését az egész napos nevelési rendszerbe. E munkában fontos szerepet töltöttek be a város művelődési házai. Kiemelt szerepet vállalt a városi Ifjúsági  és Úttörő Ház.”


A közoktatás fejlesztésének programja
A Köznevelés 1983. szeptemberi számában megjelent, A közoktatás fejlesztése c. dokumentum bevezetőjében Köpeczi Béla miniszter a következőket írta: „A most közreadott javaslat tekintetbe veszi a népgazdaság távlati tervének előkészítő dokumentumait, a tudományos kutatások és kísérletek eredményeit, a társadalmi és szakmai viták megállapításait s a nemzetközi tapasztalatokat.” A javaslat a középfokú oktatás, valamint az oktatás irányítása témákban két változatot ismertetett. Ezt azzal indokolta, hogy „A szakmai viták bizonyították, hogy szükség van az eltérő álláspontok bemutatására, még akkor is, ha sok lényeges ponton megegyeznek; az egyik változat inkább a rövidebb távú, a második pedig a hosszabb távú megoldási lehetőséget tartalmazza.”

Az 1984. április 12-én tartott országgyűlés – az eddigi gyakorlattól eltérően – tárgyalta a közoktatás és a felsőoktatás programját. Köpeczi Béla miniszter előterjesztésében kifejtette, hogy „Az utóbbi években igen sok szó esik a minőségi tényezők jelentőségéről a szocialista társadalom gazdasági, politikai, kulturális fejlődésében. E tényezők fő érvényesítője maga az ember, akinek felkészültsége, akarata, munkája a haladás igazi mozgatója. A fejlesztési program alapgondolata, különb és tanultabb emberfajtát neveljünk, aki biztosítani tudja szocialista társadalmunk megújulási és kezdeményező képességét, és egyben alkalmazkodását az állandóan változó és növekvő követelményekhez.” A miniszter úgy ítélte meg, hogy az előterjesztett programok „a következő másfél évtizedben szolgálni tudják a tartalmi, szervezeti, irányítási korszerűsítést”.

 

Az 1985. évi I. törvény az oktatásról

Az országgyűlés által 1985. április 18-án parafált 1985. évi I. törvény – az óvodától az egyetemig – közös keretben szabályozta a hazai nevelés és oktatás ügyeit. Bevezetőjében kimondta, hogy „A Magyar Népköztársaságban az oktatás az általános műveltség és a szakmai ismeretek megszerzését és bővítését, az ifjúságnak, valamint a tanuló felnőtteknek szocialista, humanista szellemű, az igaz hazafiság és a nemzetköziség eszméit érvényesítő nevelését szolgálja. Feladata, hogy segítse a személyiség, a képességek és a készségek kibontakoztatását, valamint a szellemi s a testi fejlődést és olyan állampolgárok nevelését, akik a közösség tagjaiként részt vállalnak a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlesztésében, illetőleg gyarapításában. Felkészíti a fiatalokat arra, hogy a természeti és társadalmi környezetüket a haladó nemzeti hagyományok és az egyetemes kultúra értékein nevelődve megismerjék, védjék, és a közérdeknek megfelelően formálják, tudományos világnézeten alapuló szocialista értékrendjük és erkölcsi magatartásuk kialakuljon, élni tudjanak jogaikkal s teljesítsék kötelességeiket a magán- és közéletben egyaránt.” A törvény célja, hogy megállapítsa a Magyar Népköztársaság nevelési-oktatási rendszerének alapvető szabályait.

A törvény megfogalmazta azt is, hogy az oktatási intézmények szakmai tekintetben önállóak. Ez az önállóság azonban csak a központi nevelési programok, nevelési és oktatási tervek, illetve tantervi irányelvek keretében valósulhatott meg. Ennek megfelelően vált a pedagógus jogává, hogy megválassza – a nevelési és oktatási tervek keretein belül – a tananyagot és az alkalmazott módszereket.

Az iskolák nevelőtestületei az intézményi demokrácia növelésének jegyében döntési jogot kaptak: az iskolai oktatás egészét érintő oktatási, nevelési kérdésekben, az iskola működésével kapcsolatos gyakorlatban és egyes tanulói fegyelmi ügyekben. Az iskola igazgatójának kinevezésénél – amit pályázat előzött meg –, a felügyeleti szerveknek a tantestület egyetértését kellett kikérniük. Az új törvény a tankötelezettséget 6–16 éves korban állapította meg. A középiskoláig bezárólag az oktatás ingyenességéről is rendelkezett.

A törvény hangsúlyozta azt is, hogy az oktatás irányítása és feltételeinek biztosítása – kevés kivétellel –, az állam feladata. A művelődésügyi miniszter, mint az oktatás legfőbb irányítója határozza meg az oktatás tervszerű fejlesztését és elvi pedagógiai egységét.

A hazai szocialista közoktatáspolitika – e legutolsó, nagyszabású közoktatási törvény alkotása –, alapjában tulajdonképpen ugyanazt rögzítette, mint elődei: a párt irányításával és ellenőrzésével történő szocialista ember nevelését. A törvény azonban az iskolák államosítást követően először tett lépéseket az egyes iskolák valamiféle autonómiájának deklarálása és az alternatív tantervek, alternatív tankönyvek használata terén.

 

Az oktatás tartalmi korszerűsítése

Köpeczi Béla miniszter az általános és a középiskolai tantervek tananyagának korrekciójához kapcsolódó széleskörű vitát összefoglalva a Köznevelés 1987. márciusi számában a következőket írta: „A ’70-es években a tervek előkészítésében a szaktudományok a korábban szokásosnál nagyobb részt kértek a tanítási anyag kialakításában. Ennek eredményei megmutatkoztak az ismeretek korszerűsítésében és tudományos megalapozottságában. Ezzel együtt a konfliktusok forrása lett, hogy időnként háttérbe szorultak a pedagógiai szempontok, illetve elmaradt a tudományok pedagógiai transzformálása. A tantervekben a tananyag túlméretezettsége okozta a legtöbb feszültséget, amelyet a megjelenő tankönyvek sok esetben még tovább fokoztak. A túlméretezett, maximalista tantervek, tankönyvek által okozott feszültségeket tovább növelte a 11 napos, majd 5 napos tanítási hétre való áttérés.”

Még ez év novemberében, a szocialista országok pedagógiai intézetei igazgatóinak Budapesten tartott konferenciáján éles vita folyt a pedagógusképzés és továbbképzés, a természettudományos képzés, a társadalomtudományi-politikai képzés és az iskolai nevelés megújítása témákban. Köpeczi Béla miniszter előadásában kifejtette, hogy a hazai iskolareform terén „Fontos feladat az iskolai nevelés tartalmának és módszereinek átalakítása. Ez összefonódik a világnézeti ismereteket közvetítő tantárgyak reformjával, még inkább azzal, hogy az ifjúság reális lehetőséget kap az iskolában a demokratikus magatartás készségeinek gyakorlására az önkormányzat keretei között. Általános feladat: a szocializmusról korábban közvetített ideális kép felcserélése a valóságot objektíven bemutató, a társadalmi ellentmondásokat eligazító oktatással.”


Új pedagógiai törekvések [66]
A Fejér Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében elkezdődött a közép- és általános iskolai tanárok számítástechnikai tanfolyama. Az 1982/83-as tanévben a Sziget Utcai Általános Iskolában hozták létre a város első számítástechnikai szaktantermét.

Az 1981. augusztus 18-án kiadott miniszterei rendelet szabályozta az iskolai könyvtárak működését. A rendelkezés kimondta: „Az iskolai könyvtárak feladata, hogy biztosítsa az iskola nevelő-oktató munkájához szükséges könyveket, folyóiratokat és egyéb információs anyagot, segítse a tanulók olvasóvá nevelését, könyvtári tájékozódását, előmozdítsa a pedagógusok szakirodalmi igényeinek kielégítését.”

Az 1982/83-as tanévtől a város általános iskoláiban teljessé vált az új testnevelési tanterv bevezetése. A szakfelügyeleti jelentések egyértelműen kiemelik, hogy „A tapasztalatok pozitívak. A napi szellemi terhelés növekedésével tovább nőtt a tömegsport órák szerepe. Az iskolák az órarend összeállításánál arra törekedtek, hogy minden tanítási napon adjanak mozgáslehetőséget a tanulóknak. A tömegsport órákat a házibajnokságok lebonyolítására, az úttörő olimpia versenyeire történő felkészítésre használták fel”.

Az 1983-ban bevezetett új Rendtartás alapján az úttörőcsapatok és a szülők bevonásával készültek el az iskolák házirendjeinek módosításai. A korabeli jelentésekből arra következtethetünk, hogy „Az új házirendekben reálisan határozták meg a tanulói kötelességeket és jogokat, majd az egy éves tapasztalatot figyelembe véve végezték el a korrekciókat”.

Székesfehérvárott az 1985/86-os tanévben az Ybl és az Ezredéves, majd az 1986/87-es tanévben a Petőfi Sándor és a Sziget Utcai Általános Iskolában megkezdődött a fakultatív oktatás. A városban ekkor a 15 hetedik osztályos és 13 nyolcadik osztályos fakultációs csoportban 345 tanuló vett részt.  Az 1989/90-es tanévben már a város 11 általános iskolájában 54 fakultációs csoportot szerveztek 1 104 gyermek részvételével.

A vizsgált időszakban a tehetséggondozás, a felzárkóztatás és a képességfejlesztés fontos területévé vált a szakköri munka. Tanévenként a tanulók kb. 26-31%-a járt szakkörre. A szakkörök döntő többségét az iskolai költségvetés (87%), a többit pedig társadalmi támogatás (üzemek, MHSZ, honvédség, KISZ) működtette.

Az 1986/87-es tanévben a Dr. Münnich Ferenc Általános Iskola vett részt az 5 napos órarend kipróbálásában. Az iskola tapasztalatai szerint a korrekciós tantervek egy-két tantárgyat kivéve az ötnapos órarenddel is megvalósíthatók. Összességében az ötnapos órarend a gyermekek és a nevelők számára is egyszerűbbnek bizonyult, mivel megszűnt az egymástól eltérő „A” és „B” hét órabeosztása.


A demokratikus iskola első csírái
Az oktatási törvény alapján megjelent rendeletek, miniszteri utasítások – a demokratikus iskola néhány új vonását is érvényesítve –, újra szabályozták az iskolák működését.[67] Ezek alapján nőtt a tantestületek döntési köre számos lényeges pedagógiai kérdésben. Így például központilag csak a kerettantervek és az alapkönyvek, továbbá az iskolai élet szervezeti keretei voltak szabályozva. A tantestület véleményt nyilváníthatott az igazgatói pályázatokról. Az oktatási-nevelési intézmények önállóan készítették el nevelési programjukat, működési szabályzatukat és házirendjüket. Az üzemek, gazdasági szervezetek is tarthattak fenn iskolákat. 1987-ben miniszteri útmutató jelent meg az iskolák mellett működő iskolatanácsok megszervezéséről; 1988 őszétől a Pedagógus Szakszervezet mellett több más, pedagógusokat tömörítő független szakszervezet alakult, pedagógus kamarák és más hasonló célú érdekvédelmi csoportosulások szerveződtek országszerte; 1989-ben elkezdődtek a Nemzeti Alaptanterv (NAT) előkészítésének munkálatai. A szocialista kormány oktatásügyi minisztere 1989 júniusában bejelentette, hogy szabadon választható az általános és a középiskolákban a kötelező élő idegen nyelv oktatása, ha annak személyi feltételei biztosítottak.

Az iskolák tantestületei azonosultak az oktatás demokratizmusát biztosító központi és helyi intézkedésekkel. Abban bíztak, hogy a folyamatosan megszűnő, az iskola életét gúzsba kötő több száz rendelkezés és utasítás megszűnésével lehetővé válik az iskola ésszerűbb irányítása, a demokratikus iskolai viszonyok pontosabb meghatározása, a pedagógusok, a diákok, a szülők jogainak és kötelességeinek fel- és elismerése.


Az ezredforduló korszerű magyar iskolarendszerének és nevelésügyének megteremtése
A Magyar Pedagógiai Társaság elnökségének 1989. február 10-én kiadott állásfoglalása többek között a következőket tartalmazta: „Nevelésügyünk távlati megújítása érdekében időszerűnek tartjuk széles szakmai és társadalmi erők bevonásával a VI. nevelésügyi kongresszus összehívását. A legutóbbi kongresszus a ’60-as, ’70-es évek fordulóján volt, az általános társadalmi reformkísérletek időszakában. Sajnos, hogy a közös munka eredményei a gyakorlatban nem kerültek hasznosításra. Ma szintén sorsfordító időket élünk, amikor népgazdaságunk és társadalmunk stabilitása után elő kell készíteni az ezredforduló korszerű magyar iskolarendszerének és nevelésügyének megteremtését.”

Az Országgyűlés 1990. március1-jei ülésén elfogadta a 23. törvényt az 1985. évi oktatási törvény módosításáról. A törvény kimondta: „A Magyar Köztársaságban az oktatás az általános műveltség és a szakmai ismertek megszerzését és bővítését, az ifjúságnak, valamint a tanuló felnőtteknek demokratikus, humanista jellegű nevelését szolgálja. Feladata, hogy segítse a személyiség képességének és készségének kibontakozását, valamint a szellemi s testi fejlődését, az egészséges életmód kialakítását, és olyan állampolgárok nevelését, akik a közösség tagjaként részt vállalnak a társadalom, a gazdaság és kultúra fejlesztésében, illetőleg gyarapításában.”

 

A tárgyi feltételek alakulása [68]

Az 1980/81-es tanévben 12 010, az 1985/86-os tanévben pedig már 13 658 tanuló iratkozott be a város általános iskoláiba. A létszám növekedésének megfelelően a tanulócsoportok száma öt év alatt 360-ról 451-re emelkedett.

Az VI. ötéves terv (1980-1985) programjának megfelelően új oktatási intézményként kezdte meg működését a Sziget Utcai Általános Iskola (1980), a Hétvezér Téri Általános Iskola (1981), a Lenin Lakótelepi II. Számú Általános Iskola (1982). 1984-ben a Velinszky László Általános Iskola 12 tanteremmel bővült. Befejeződött a Május 1., a Dr. Münnich lakótelepi és az Engels úti általános iskolák (volt Gazdasági, majd az orosz katonaság gyermekeinek iskolája) felújítása.

Az 1985-ben az általános iskolai tanulók oktatására 439 osztályterem (423 tanterem és 16 ún. szükségtanterem) állt rendelkezésre. A szakrendszerű oktatást 3 előadóterem, 161 szaktanterem, 44 technikaterem, 19 tornaterem és 3 tornaszoba, 71 szertárhelyiség és 16 könyvtárszoba segítette.[69]

A város általános iskoláiban az 1985/86-os tanévben 1 396, az 1986/87-es tanévben pedig 15 700 tanuló – egyben a legmagasabb tanulólétszám – iratkozott be. Ezt követően csökkent a tanulók száma. Az 1989/1990-es tanévben pedig már csak 14 469 általános iskolai tanuló volt a városban.

1985 és 1990 között (VII. ötéves terv) került átadásra a Kelemen Béla Úti Általános Iskola (1986). Az előző évekhez képest kedvezőbb helyzetbe került az Ének-Zenei Általános Iskola, mely az 1987/88-as tanévtől a Széchenyi úti iskolában működött. Megkezdte munkáját a Kisegítő Általános Iskola az Engels úti iskolaépületben, 1989-ben befejeződött a Zentai Úti, a Táncsics Mihály és az Úttörő Általános Iskola korszerűsítése.

 

A személyi feltételek alakulása [70]
Az 1980/81-es tanévben 647 nevelő dolgozott a város általános iskoláiban. 1980-1985 között 68 fővel növekedett a pedagógus munkakörben dolgozók száma. Az 1984/85-ös tanévben az oktatási és a napközis nevelői feladatokat 815 pedagógus (512 szaktanár, 302 tanító, 1 pedagógiai képesítés nélküli nevelő) látta el. A szaktanárok által ellátott órák száma 97,7%-ról  98,1%-ra változott. A pedagógus pálya elnőiesedése tovább nőtt (95%). Az üzemi szféra elszívó hatása miatt növekedett a pályaelhagyók száma. A megnövekedett pedagógushiány miatt  – elsősorban napközi otthonos nevelőnek –,  egyre több nyugdíjas pedagógust alkalmaztak.

Az 1985. szeptember 1-jei állapot szerinti 889 pedagógus álláshelyen 864 kinevezett nevelőt (42 középiskolai tanár, 415 általános iskolai tanár, 74 szakkollégiumot végzett tanító, 326 tanító, 5 óvónő, 2 pedagógiai képesítéssel nem rendelkező) alkalmaztak. 25 álláshelyet jelentkezők hiányában nem tudtak betölteni. Tartósan távol volt 114 (gyed, gyes 104, katonai szolgálaton 10). Helyettesítőként 109 nyugdíjast és 22 pályakezdő pedagógust alkalmaztak. A pedagógus munkakörben dolgozó nők száma 832 (92,2%) volt.

Az 1989/90-es tanévben a nevelői létszám a tanulók számának csökkenése arányában változott. A szeptember 1-jei állapotnak megfelelően 902 kinevezett pedagógus (392 szakos tanítást végző, 225 osztálytanító, 191 napközis nevelő, 21 iskolaigazgató, 45 igazgatóhelyettes, 10 pedagógiai asszisztens) dolgozott a város általános iskoláiban.

 

A tankötelezettség főbb mutatói [71]

1980-tól rendszeressé vált a szervezett óvodai iskolaelőkészítés és a tanköteles gyermekek iskolaérettségi vizsgálata. A vizsgált időszak alatt növekedett az iskolába járó túlkoros tanulók száma, ami egyrészt az iskolaéretlenség miatt felmentett iskolakezdők számának növekedéséből, másrészt a cigánytanulók eredményesebb beiskolázásából adódott.[72] Az 1984/85-ös tanévben például – az évismétlésre bukott tanulók számát is figyelembe véve –, a beiratkozott tanulók számának 8,1%-a (ebből 1 évvel  6,8%, két évvel 1,1%, három vagy több évvel 0,2%) volt túlkoros tanuló. Számuk 1985 és 1990 közötti tovább nőtt, százalékos arányuk – a felmentett tanulók számától függően – 10–11% között változott. Az 1988/89-es tanévtől a Sziget Utcai Általános Iskola irányítása alá tartozó Dolgozók Általános Iskolája foglalkozott a 7. és 8. osztályos túlkoros tanulókkal.[73]

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy teljes körűvé vált a cigánygyermekek beiskolázása. Ezt nagymértékben elősegítette, hogy „legalább a beiskolázást megelőző utolsó évben 91 százalékuk óvodába járt” és a velük való „megkülönböztetett külön foglalkozás” (korrepetálás, napközis ellátás) biztosítása. Az általános iskola 8 osztálya elvégzése követelményének azonban még mindig kevesen tesznek eleget. Mint túlkoros tanulók, a 4. vagy 5. osztályban befejezték tanulmányaikat.

A rendelkezésre álló statisztikák eredménytelenségi mutatói szerint a vizsgált időszakban is a matematika, magyar és orosz tantárgyakból volt a legtöbb bukás. Az 1984/85-ös tanévben a bukások számát növelte a magyar irodalom és a magyar nyelvtan külön osztályozása. E tanév végén 14 507 tanuló munkáját értékelve eredménytelenül teljesítette a feladatát a tanulók 7,6%-a.  A legtöbb bukás matematikából (3,56%), magyarból (2,09%) és oroszból (2,45%) volt.

A ’80-as évek végéig a továbbtanulás iránti érdeklődés a szakközépiskola irányában növekedett, a szakmunkásképzés irányában pedig 35,8%-ról 31,1%-ra csökkent. A szakágakat is figyelembe véve a számítástechnika, a híradástechnika, az autószerelő és a karosszérialakatos szakmák képzésére volt túljelentkezés. Kismértékben emelkedett a gimnáziumba jelentkezők fiúk és a leányok aránya a fiúk javára.

A megyei és a városi művelődésügyi osztályok tanévet értékelő jelentéseiben az áll, hogy „Az 1980-as évektől a pályaválasztási munkában jobban érvényesült a személyre szóló képességeknek és rátermettségnek megfelelő irányító munka. Az osztályfőnöki ajánlások konkrétabbak. A pályaválasztási útmutatók és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet gyermekek és szülők részre tartott előadásai megfelelő segítséget nyújtottak. Az üzemek szakemberei és a középiskolák vezetői a követelmények és lehetőségek ismertetésével megkönnyítették a végleges döntést, elsősorban a gyermekek részére.”

 

A napközi otthonos, iskolaotthonos ellátás és a diákétkeztetés alakulása[74]

Az 1980/81-es tanévben 4 320 alsó és 489 felső tagozatos tanuló (a tanulók 39,2%-a), az 1984/85-ös tanévben 6 977 alsó és 775 felső tagozatos tanuló (a tanulók 56%-a), az 1989/90-es tanévben 4 500 alsó és 370 felső tagozatos  tanuló (a tanulók 33,6%-a) részesült napközi otthonos ellátásban. Az 1980/81-tanévben 198, az 1989/90-es tanévben 202 napközis csoportot szerveztek. Az egy napközis csoportra jutó tanulók száma az 1980/81-es tanévszeptemberében regisztrált 24,2 fős átlagról az évtized végére 24,1 főre csökkent.

A fenti adatok egyértelműen mutatják, hogy a tárgyi és a személyi feltételek növekedésével javult a napközi otthonos ellátás. Hozzájárult ehhez az is, hogy a menzai étkezés lehetőségének növelése miatt csökkent az igény a napközi otthonos ellátásra. Ugyanekkor az 1 909 menzai étkezővel együtt 6 779 tanuló (a tanulók 46%-a) részesült kedvezményes étkezésben. Az iskolaotthonos ellátásra megmaradt az igény (Schönherz Zoltán és Sziget utcai általános iskolák).

 

*   *   *

 

1989 októberében tartotta a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) utolsó kongresszusát. Ezen jogutód nélkül feloszlottnak nyilvánította önmagát. Ezzel megszűnt a hazai közoktatás 1948-tól 1990-ig tartó időszakát irányító hatalmi szervezete és vele együtt a szocialista oktatáspolitika.

A magyar közoktatás történetének ezen időszaka több olyan új tényt, formát hívott életre, amelyek nagymértékben eltértek és egyben idegenek voltak a hazai nevelés korábbi gyakorlatától. Ilyenek például az egypártrendszer programjából levezetett és azt szolgáló marxista-materialista nevelési elmélet és gyakorlat és ennek kötelezővé tétele; az egypártrendszer ideológiájára épülő szocialista ember típusának idealizálása és kinevelésére való törekvés; az egypártrendszer által irányított tanügyigazgatás és felügyelet több évtizedig tartó gyakorlata.

Mindezek mellett számos olyan tény is jellemzi a vizsgált korszakot, amelyek különösen figyelemreméltó pozitívumot jelentettek. Így például az, hogy – iskolaügyünk korábbi korszakához képest – jelentősen emelkedett a különféle iskolákba járó tanulók létszáma. Vagy például, hogy a középszintű iskolákban és a felsőfokú oktatási intézményekben nagy számban tanulhattak az alsóbb társadalmi rétegek gyermekei, ifjai. 

A tanulólétszám növekedésnek arányában jelentősen javultak a közoktatás tárgyi és személyi feltételei is. Tovább folytatódott az 1945-ben megkezdődött nagyarányú iskola-, óvoda- és kollégiumépítés. Megnövekedett a pedagógusok száma. Különösen fontos ebből a szempontból az általános iskola felső tagozatának szaktanárokkal való ellátottsága. Említésre méltó az is, hogy a szocializmus iskoláiban is megszervezték – bár a kommunisztikus eszmékre épülő –, az önképzőköri tevékenység hagyományait továbbvivő humán, természettudományi, művészeti szakköri munkát és sportköri tevékenységet.

Az 1980-as, 1990-es évtizedek fordulóján – a szocialista blokk többi országához hasonlóan –, nálunk is romba dől a szovjet típusú, kommunista irányítású társadalmi és gazdasági rendszer. Az 1990 tavaszán lezajlott országgyűlési képviselő-választások eredményeképpen új politikai helyzet jött létre. Ez pedig lehetővé tette egy új, a Nyugat-Európához igazodó társadalmi rendre épülő hazai közoktatáspolitika megvalósítását.[75]

 

JEGYZETEK ÉS IRODALOM

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

[1] A Neveléstörténet 3. évfolyam 1–2. számában megjelent tanulmány folytatása.

[2] Nagy Imre társai közül korábban, még áprilisban kivégezték Szilágyi Józsefet, a titkárság vezetőjét, Gimes Miklós újságírót, míg Losonczi Géza a börtönben máig is rejtélyes körülmények között halt meg. Kopácsi Sándort életfogytiglanra, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt és Vásárhelyi Miklóst 5 évi börtönnel sújtották.

[3] 1957. május 27-én megkötötték a megszálló csapatok jogi helyzetét rögzítő szovjet-magyar szerződést. A szovjet csapatok direkt bevetésére az 1991. június 19-i végleges kivonulásáig nem került sor, jelenlétük azonban a Kádár-rendszer alappillére maradt.

[4] Ezzel egy időben megszüntették a Magyar Forradalmi Ifjúsági Szövetség, az Egységes Paraszt Ifjúság Országos Szövetsége, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége és a Magyar Diákok Nemzeti Szövetség tevékenységét.

[5] A kollektivizálási program végére (1962) hazánkban a földek 93%-a állami, illetve szövetkezeti tulajdonba került. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek száma az 1958. évi 2 755-ről 1961-ben 4 222-re nőtt. Az 1958-as 0,1%-ról 1976-ra 46%-ot ért el a szövetkezeti tulajdon.

[6] A karhatalom a néphadsereg és a rendőrség ujjászervezését követően 1957 májusáig működött.

[7] Csurgai Horváth József, Farkas Gábor, Komlósi József (1996): „Egy nép kiáltott, aztán csend lett. Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott” c. monográfia. Szfv. (Továbbiakban: Csurgai H.- Farkas-Komlósi: Egy nép…I.m. Szfv. 1996.) 231-232.

[8] Uo. 356.

[9] Uo. 228-257.

[10] Csurgai H.-Farkas-Komlósi (1996): Egy nép…I.m. .Szfv.) 239.

[11] Székesfehérváron 1960-ban 13 városi (területi) és 4 üzemi fenntartású óvoda működött. Ezt követően létesült az  Engels Úti I. Sz. Óvoda (1956), az Ybl Miklós Lakótelepi Óvoda (1965), a Horváth István Úti Óvoda (1966), a Szárazréti Óvoda (1966), az Engels Úti II. Sz. Óvoda (1968), a Velinszky Lakótelepi I. Sz. Óvoda (1972), a Velinszky Lakótelepi II. Sz. Óvoda (1973), a Ligetsori Óvoda (1977), a Hosszúsétatéri Óvoda (1978), a Vizivárosi Lakótelepi Napközis Óvoda (1978), a Ligetsori Óvoda (1979), a Sziget Utcai Óvoda (1981), a Tolnai Utcai Óvoda (1981).

1960-1990 között 10 új általános iskola létesült a városban: (Részletesen lásd a következő fejezetben.)

Az általános iskolai tanulmányaikat befejezők továbbtanulását a 320. Számú Árpád Ipari Szakmunkásképző Intézet, a Vörösmarty Mihály Ipari Szakmunkásképző Intézet, a Váci Mihály Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet (1970), a József Attila Fiú Gimnázium, a Teleki Blanka Leánygimnázium, a Mezőgazdasági Technikum, a Ságvári Endre Gépipari Technikum, a Hunyadi Mátyás Szakiskola és Középiskola. a Gép- és Gyorsíró Iskola, az Egészségügyi Szakközépiskola és Középiskolai Kollégium (1974), az Ybl Miklós Gimnázium és Szakközépiskola (1966), valamint a Tóparti Gimnázium (1989) biztosították.

A 20. század második felében indult útjára Székesfehérvárott a felsőfokú oktatás. 1969-ben létesült a Felsőfokú Földmérési Technikum (a későbbi Földrendezési és Földmérési Főiskola,) 1961 és 1968 között Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum is működött a városban. 1975-ben kezdte meg munkáját a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Számítástechnikai Intézete.

[12] Vallás- és közoktatásügyi, oktatásügyi, művelődésügyi miniszterek 1949-1990: Kónya Albert oktatásügyi miniszter 1956. július 30-tól 1956. november 12-ig. Kónya Albert oktatásügyi kormánybiztos 1956. november 12-től 1957. március 1-ig. (1956. október 31-től 1957. május 7-ig nem volt betöltve az oktatásügyi miniszteri tisztség.) 1957. március 1-től Kállai Gyula a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány tagja kapott megbízást a közoktatási ügyek intézésére mint kormánybiztos 1957. május 9-ig, majd művelődésügyi miniszter 1958. január 18-ig. Benke Valéria művelődésügyi miniszter 1958. január 28-tól 1961. szeptember 13-ig. Ilku Pál művelődésügyi miniszter 1961. szeptember 13-tól 1973. július 13-ig. Nagy Miklós oktatásügyi miniszter 1973. augusztus 3-tól 1974. április 29-ig. Polinszky Károly művelődésügyi miniszter 1974. május 13-tól 1974. június 24-ig, majd oktatási miniszter 1980. június. 27-ig. (1980. június 27-én összevonták a korábbi Oktatási és Kulturális Minisztériumot, és mint Művelődési Minisztérium működött 1990. május 23-ig.) Pozsgay Imre művelődési miniszter 1980. június 27-től 1982. június 25-ig. Köpeczi Béla a művelődési miniszter 1982. július 25-től 1988. június 29-ig. Czibere Tibor művelődési miniszter 1988. június 29-től  1989. május 23-ig. Glatz Ferenc művelődési miniszter 1989. május 10-től 1989. május 23-ig.

[13] „Útmutató a tanulmá­nyi és szakfelügyelők, valamint a művelődésügyi osztályok iskolaláto­gató dolgozói részére.” Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Bp. 1958.

[14] Az újjászervezett városi művelődésügyi osztály feladatait, hatáskörét, hatósági jogállását a „Városi Tanács és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzata” tartalmazta.

[15] SzVL. 77/1968. számú VB. határozat.

[16] SzVL. 138/1972. (XI. 23.) VB. sz. határozat.

[17] I. ÜTEM (1978): József Attila Gimnázium, Teleki Blanka Gimnázium; II. ÜTEM (1979): Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola, a József Attila Kollégium, a Kállai Éva Kollégium, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet, a Radnóti Miklós Kollégium, 320. Sz. Árpád Ipari Szakmunkásképző Intézet, 323. Sz. Vörösmarty Mihály Ipari Szakmunkásképző Intézet, 327. Sz. Váci Mihály Ipari Szakmunkásképző Intézet. III. ÜTEM: (1980): Hunyadi Mátyás Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola, Jáky József Ipari Szakközépiskola, Ságvári Endre Gép- és Híradásipari Szakközépiskola, Vántus Károly Mezőgazdasági Szakközépiskola, Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola. Ybl Miklós Gépészeti és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola.

[18] Az 158/1971. MM számú utasítás alapján az igazgatók munkáltatói jogkört, majd 1975. január 1-től  bérgazdálkodási jogot kaptak.

[19] Kónya Albert oktatásügyi kormánybíztos1956 november végén a rádióban, majd 1957. január 1-jén a Köznevelésben tette közzé utasításait. Az intézkedések legtöbbje 1957 februárjában tárgytalanná vált.

[20] Köznevelés, 1957. febr. 15. 2-3.

[21] „A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikájának irányelvei” című 1958. évi határozat.

[22] 39/1957. (M. K. 5.) MM sz. utasítás a vallásoktatásról szóló 21/1957. (III. 2.) Korm. sz. rendelet végrehajtásáról. 8250/1948. sz. (VIII. 1.) kormányszámú rendelet az önálló hitoktatók illetményének megállapításáról. Ez a hitoktatási szabályzat 1990 nyaráig volt érvényben.

[23] Székesfehérvár város Tanács VB. Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1957-1959. SzVL.

[24] 1958. március 29-én kormányrendelet központi keretből iskolánként 13 000 Ft-ot biztosított a gyakorlati műhelyek felszerelésére (iskolánként: öt db 4 személyes tanulóasztalt, 2 szekrényt, 20 db szerszámkészletet) és 12 000 Ft-ot fogyóanyagra (fém, fa, textília és papír).

[25] Székesfehérvár város Tanács VB. Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1957-1959. SzVL.

[26] 1958. évi 16. sz. törvényerejű rendelet alapján 1959 szeptemberében kezdték meg működésüket az érettségire épülő három évfolyamos felsőfokú tanítóképző és a két évfolyamos felsőfokú óvónőképző iskolák.

[27] Az MSZMP VII. kongresszusának jegyzőkönyve. Bp., 1960. 194., 187.

[28] Az általános iskola új tantervének és óratervének bevezetésről szóló 162/1962. számú (M. K. 23.) MM számú és azt módosító 114/1973. (M. K. 9.) számú utasítás; Az általános iskolai tanulók tervszerű nevelésének programja bevezetésről szóló 147/1963. (M. K. 13.) MM számú utasítás.

[29] A művelődésügyi miniszter 123/1964. (M. K. 11.) MM számú utasítása az általános iskolák és gimnáziumok egységes rendtartásának hatálybalépéséről.

[30] Székesfehérvár város Tanács VB. Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1966. SzVL.

[31] Uo. 1961-1970. SzVL.

[32] A művelődésügyi miniszter 164/1968. (M. K. 15.) MM számú utasítása a honvédelmi ismeretek oktatásáról.

[33] A 120/1970. (M. K. 10.) MM sz. utasítás és az 1970. július 31-én kiadott minisztériumi útmutató véglegesen szabályozta a testnevelés tagozatú osztályok működését.

[34] Székesfehérvár város Tanács VB. Oktatási, Népművelési, utóbb Népművelési Osztályának iratai. 1961-1970. SzVL.

[35] Részletesen lásd: A II. ötéves terv eredményei és tapasztalatai. A III. ötéves terv városfejlesztési célkitűzései. 49/1966. (V. 30.) VB. sz. határozat. SzVL

[36] Székesfehérvár város Tanács VB. Oktatási, Népművelési, utóbb Népművelési Osztályának iratai. 1961-1970. SzVL.

[37] Uo.

[38] 1962. február 16-án tartott vb-ülés témája: „A cigánykérdés megoldásának eddigi tapasztalatai”.
[39] Székesfehérvár város Tanács VB. Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1967. SzVL.

[40] 44/1968. VB sz. határozat

[41] 80/1970. VB sz. határozat.

[42] Az 1969/70-es tanévben: Az általános iskolák alsó tagozatában heti 120 órában, a felső tagozatban heti 125 órában folyt korrepetálás a város napközi otthonaiban. 88 szakkör működött (ebből 7 társadalmi munkában). A szakköri tagok száma 1 589 fő volt. 61 tagozatos osztály működött: orosz 3-8. osztályban: 5 iskolában; ének-zenei 1–8. osztályban: 3 iskolában; matematika 7–8. osztályban: 2 iskolában; testnevelés 1–3. osztályban: 1 iskolában.

[43] Székesfehérvár város Tanács VB. Oktatási, Népművelési, utóbb Művelési Osztályának iratai. 1961-1970. SzVL.

[44] Uo.

[45] Uo.

[46] „Az állami oktatás helyzete és fejlesztésének feladatai.” Válogatott dokumentumok gyűjteménye. Tankönyvkiadó, Bp.1973.

[47] Az 1971. évi IV. tc. 10. §-a kimondta, hogy a kiskorúak egészségi, szellemi és erkölcsi veszélyeztetettségének megelőzése, a veszélyeztetett fiatalok védelme és nevelése társadalmi feladat.

[48] Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1961-1970. SzVL.

[49] Részletesen lásd: Székesfehérvár Általános Iskoláinak jegyzőkönyvei. Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, utóbb Művelési Osztályának iratai. 1975-1980. SzVL.

[50] 1980 őszétől működött a MTA újra önállósult Elnökségi Közoktatási Bizottsága elvi tanácsadói funkcióban.

[51] Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1961-1970. SzVL.

[52] 1977-ben a sportiskola atlétikai szakosztálya 113, az úszó szakosztálya 80, a birkózó szakosztálya 80, a női kosárlabda szakosztálya 90, a férfi kosárlabda szakosztálya pedig 85 tanulóval foglakozott.  A szakmai foglalkozásokat a Táncsics Mihály, a Petőfi Sándor, a Schönherz Zoltán, a Május 1., a dr. Münnich Ferenc általános iskolákban, a Gépipari Szakközépiskolában, a Vasvári Pál és a József Attila Gimnáziumban tartották.

[53] Az Általános Iskolai Nevelés és Oktatás Terve. 114/1977. (M. K. 11.) OM számú utasítás.

[54] Részletesen lásd: Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1977. SzVL.

[55] Az Országgyűlés 1970. szeptember 30 – október 3-a között tartott ülésén fogadta el az 1970. évi II. törvényt a IV. ötéves tervről.

[56] Részletesen lásd: Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, Művelődési Osztályának iratai. 1961-1970. SzVL.

[57] Uo.

[58] Uo.

[59] 1973-ban Székesfehérvárott a Széchenyi u. 76 és 83. szám alatt 123 fő (24 család), a Szövetség és Munkás u. 44 fő (10 család), a Kisfalud kastélyban 7 fő (2 család), a Bajor tanyán 30 fő (5 család), a Mann telepen 35 fő (9 család) cigány lakott. A tankötelesek száma 46 volt.

[60] 1973. január 18-án tartott vb-ülés: A város cigánylakosságának lakás-, egészség-, oktatás-, munkaügyi helyzete. Intézkedési terv helyzetük megjavítására.

[61] 1976. május13-án tartott vb-ülés 42/1976. (V. 13) VB sz. határozat.

[62] Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, utóbb Művelődési Osztályának iratai. 1961-1970. SzVL.

[63] Uo.

[64] Az állami oktatásról szóló 1972. június 15-i KB határozat végrehajtásának tapasztalatai és a közoktatás további fejlesztésének irányelvei. Kossuth Könyvkiadó. Bp., 1972

[65] Uo.

[66] Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, utóbb Népművelési Osztályának iratai. 1981-1990. SzVL.

[67] 1986 szeptemberétől bizonyos szakmákban elkezdődött az ötéves technikusképzés. Elkezdődött az 1978-ban és 1979-ben bevezetett általános és középiskolai tantervek átdolgozása, maximalizmusuk csökkentése, a tankönyvek korrigálása, anyaguk terjedelmének szűkítése. 1987. február 10-én minisztériumi útmutató jelent meg az iskolai könyvtárakkal kapcsolatban. 1987. június 15-én minisztériumi útmutató jelent meg az iskolák mellett működő iskolatanácsok szervezésétől. 1987. szeptember 8-án miniszteri rendelet jelent meg a nevelési tanácsadó újjászervezéséről. 1988. június 15-én miniszteri ajánlás jelent meg az iskolai értesítők (évkönyvek) újbóli kiadásáról. Az 1888. augusztus 31-én kelt miniszteri rendelet úgy intézkedett, hogy az általános iskola 1-4. osztályában „az anyagi támogatásra szoruló tanulókat ingyenes tankönyvellátás illeti meg”. 1981. október 1-jén kormányhatározat jelent meg az „ifjúságpolitikai feladatterv”-ről. 1989. január 18-án miniszteri rendelet jelent meg a pedagógiai iskolai kísérletek engedélyezéséről.

[68] Uo.

[69] Az 1984/85-ös tanévben a város 21 általános iskolájába 13 658 tanuló iratkozott be. A kialakított 451 tanulócsoportot figyelembe véve egy tanulócsoportra 30,2 és egy tanteremre 34,5 tanuló jutott. Az egy osztály tanteremre jutó tanulócsoportok száma pedig 1,14 volt.

[70] Uo.

[71] Uo.

[72] Ismert adatok szerint az 1980/81-es tanévben 99, az 1981/82-as tanévben 102, az 1982/83-as tanévben 105, az 1984/85-ös tanévben 130, az 1987/88-as tanévben 146, 1988/89-es tanévben 134,  az 1989/90-es tanévben 132 tanulót mentettek fel 1 tanévre iskolaéretlenség miatt.

[73] Részletesen lásd: dr. Surányi István: A Dolgozók Általános Iskolájának pedagógiai sikerei. (Kézirat)

[74] Székesfehérvár Oktatási, Népművelési, utóbb Népművelési Osztályának iratai. 1981-1990. SzVL.

[75] Részletesen lásd a tanulmánysorozat utolsó fejezetét: „Általános iskolai oktatás Székesfehérváron 1990-től napjainkig”.  





Készítette