Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szerkesztőség
Események, tájékoztatók

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2006. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Szente Viktória: Popély Gyula: Búcsú a főiskoláktól. A felsőoktatás és a felvidéki magyarság (1918-1945). A fiatal magyar értelmiség útkeresése. Pozsony. 2005. 224.



A dolgozat kettős célt tűz ki maga elé: historikus áttekintés keretében mutatja be egyrészt a felvidéki magyarság, elsősorban a felsőoktatásban tanulók, tanítók nehézségekkel teli küzdelmét, melyet tanintézeteik megóvása,  fenntartása érdekében voltak kénytelenek megvívni az őket végül önfeladásra kényszerítő csehszlovák államhatalommal szemben az első világháború utáni történelmi Magyarországon, a második nagy gondolati egységben a szerző azon felvidéki értelmiségiek válaszreakcióit elemzi, akik az alma materből való kikényszerítettségük ellenére, azon felülemelkedve meghatározó tényezőivé váltak a felvidéki magyarság politikai, társadalmi és kulturális életének a két világháború közötti Csehszlovákiában.
A múltidézés első állomásaként azt a négy iskolavárost említi Popély, melyek  felsőfokú tanítási intézményt mondhattak magukénak az 1918-at megelőző időkben, nevezetesen Pozsonyt, Kassát, Eperjest, illetve Selmecbányát. E két utóbbi tantestülete, diákságának nagy része az 1918-19. évi katonai birtokbavétellel, mely az intézményeket cseh fennhatóság alá vonta, – összes tanintézeti vagyonát, könyvtárát, laboratóriumait, gyűjteményét hátrahagyva – a maradék Magyarország területére kényszerült menekülni.
A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem, illetve a Kassai Állami Gazdasági, illetve Jogakadémia helyben maradva próbált berendezkedni a túlélésre. Előbbiek kétségbeesett törekvéseik részeként engedményeket fogalmaztak, melyek betartatását kérelmezték az oktatásügyi illetékesektől. Az egyetem fenntartásának elsőrendű igénye mellett leszögezték, amennyiben az egyetem átszervezése mindenképp szükségessé válna, az  az intézet meghallgatásával és semmiképp se hirtelen, hanem fokozatosan történjék. Javaslatot tettek, hogy a többféle nemzetiség egyidejű oktatását olyan módon tegyék lehetővé,  hogy a magyar fakultások mellett szlovák, illetve német tanszékeket állítsanak fel. A kooperatív kísérletek ellenére a cseh államhatalom  az orvostudományi fakultás bezárását követően 1921-re a jog- és államtudományi kar működésének beszűntetését is törvényileg előírta a tanintézet nevét Komenský Egyetemre változtatva. A trianoni békeszerződés hivatalossá válásakor a Magyarországra menekült és rövid ideig Budapesten működő magyar utódintézmény ideiglenesen Pécsett kapott elhelyezést.
A Kassai Jogakadémia az események viszonylagos szerencsésen alakulása eredményeképpen az 1921/22-es tanév végéig eredeti funkciójában működhetett, két évvel túlélve a szintén kassai Gazdasági Akadémiát, viszont a végleges bezárást júliusban e tanintézet sem kerülhette el.   
Magyar egyetem és egyéb felsőfokú tanintézetek hiányában a felvidéki magyar fiatalok egyetemi és főiskolai tanulmányaikat kénytelenek voltak a hazai „csehszlovák”  vagy német tannyelvű felsőfokú tanintézetekben, illetve Magyarországon folytatni. Az 1928-as év drasztikus intézkedései nyomán a pécsi képzés lehetőségét is ellehetetlenítette az államvezetés, megtiltva az általuk menekültnek minősített magyar egyetemek diplomáinak honosítását. Mindezen intézkedések következményeként a húszas-harmincas évek fordulóján a felsőoktatásban tanuló felvidéki magyarok többsége már a honi csehszlovák tannyelvű intézeteket  részesítette előnyben.
Az asszimilációt szorgalmazó intézkedések sorában némi kiugrást jelenthetett volna, ha a felvidéki egyetemeken fennmaradó vagy újonnan létrejövő magyar szemináriumokat sikerül magyar nyelvi és irodalmi tanszékké kiépíteni, letéve ezzel a középiskolai tanárképzés alapköveit; a pedagógus szaktekintélyek, politikusok, tudósok és a sajtó azonban hiába érvelt, rendes magyar nyelvi tanszék nem jöhetett létre.
A tanulmány szerzője a továbbiakban két külön fejezetet szentel a felvidéki református lelkészképzés megszervezése bemutatásának, egyrészt a losonci Református Teológiai Szeminárium létrehozásának feltételeit jellemezve, másrészt működését tárgyalva 1925-től 1939-ig, mely időszak alatt az állami akkreditáció hiányában jogilag főiskolának nem minősülő, de teljes értékű felsőfokú képzést nyújtó intézmény 120 végzett teológust nevelt ki falai között.
A felsőoktatás helyzetének bemutatásával foglalkozó egység záró fejezetében a felvidéki területsáv 1938. évi novemberi visszacsatolását említi Popély, mely számos előnyhöz juttatta a felvidéki főiskolai és egyetemi hallgatókat; a Horthy Miklós Ösztöndíj, illetve egyéb segélyek, kedvezmények révén csaknem zavartalanná válhatott a magyarországi tanintézetekben való képzésük. A történelmi események alakulásának volt köszönhető az is, hogy Kassa újból jelentős magyar iskolavárossá fejlődhetett.
A könyv második részében, ahogy bevezetőmben említettem, a fiatal magyar értelmiség útkeresését taglalja a szerző a felsőoktatás szempontjából már érintett időszakaszban, s az iskolamentő akcióktól kiindulva vázolja fel a felvidéki magyar ifjúság kibontakozásának lehetőségeit a „sarló és kalapács jegyében”.
A kötetet, mely a múlt bemutatására koncentrál, okulásra ajánlja a szerző. A múlt tanulmányozása hozzájárulhat a napjainkban is közbeszéd tárgyát képező „magyariskola”, illetve az „élhetőbb szülőföld” programok szakszerűbb kidolgozásához.




Készítette