Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szerkesztőség
Események, tájékoztatók

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2006. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Tatai Zoltán: TIKOS VERONIKA, EGY ÖNTUDATOS FALUSI TANÍTÓNŐ A 20. SZÁZAD ELEJÉN

Tikos Veronika tanítói pályafutásának döntő részét Bódé községben (jelenleg Ajka város része) a múlt század első évtizedeiben végezte. Tevékenységének számbavételénél, megítélésénél számításba szükséges venni, hogy Bódé a Bakony szélén helyezkedett el, kis határú szegény parasztfaluból gyorsan változó, egyre inkább az ajkacsingervölgyi szénbányában dolgozók lakóhelyéül szolgáló településsé vált, ahol a népesség, az iskoláskorúak száma gyorsan növekedett.

A lakosság háromnegyede katolikus, a többiek evangélikusok, reformátusok és egy-két izraelita család is élt a faluban. Az iskolát a római katolikus egyházközség tartotta fenn, de a faluban templom nem volt, helyben nem lakott pap. Az iskolaszék elnöke, az egyházi szolgálatot ellátó plébános a szomszédos Tósokberénden lakott. A falu legnagyobb adófizetője evangélikus, gyermekei a szomszédos ajkai evangélikus iskolát látogatták. A legnagyobb munkaadó, a szénbánya nem vett részt az iskola működési költségének fedezésében. A fenntartó egyházközségnek semmiféle vagyona nem létezett. Mindezek a körülmények magyarázzák az iskola nehéz helyzetét, a népiskolai oktatás kedvezőtlen körülményeit. Azt is tudnunk kell, hogy a bányánál sok külföldről származó szakember is dolgozott és a szocialista eszmék a bányászok között a század elején, de különösen az első világháború éveiben terjedőben voltak.

Az iskolaszék vezetői a szűkös anyagi helyzetre hivatkozva ódzkodtak a képzett tanítók alkalmazásától, tanítónőt meg kiváltképp nem kívántak foglalkoztatni. A faluban az első képesített tanítót 1902-ben választották meg a felsőbb iskolaigazgatási szervek erőteljes nyomására és a tanítónak nyújtott támogatás kilátásba helyezésével.

A képzett tanítókkal sem volt szerencséje a falunak. 1902 és 1907 között négy tanító fordult meg a faluban, az ötödik megválasztott tanító el sem foglalta állását. Ilyen előzmények és körülmények között került falunkba a fiatal, a fővárosban nehéz körülmények között tanuló és diplomát szerző tanítónő, Tikos Veronika.


A családi háttér
 

A Tikos család a Somogy megyei Kéthely községből származik. A falu a megye északnyugati részén, Balatonkeresztúr és Marcali között félúton fekszik. A családi hagyomány szerint az ország déli részéből a török elől menekülve kerültek a Dunántúlra. Tikos János 1714-ben III. Károly királytól kapta a címeres nemesi levelet.1

A XIX. század végén még több Tikos nevű család élt a faluban, ma már azonban csak a legöregebbek emlékeznek erre a névre. A Kéthely községről készült helytörténeti munkában három helyen is találkozunk különböző helyzetekben a Tikos családnévvel.2

Tikos Ferenc, Veronika édesapja Kéthelyen született, de – mint sok más falusi lakost, már a XIX. században is és azóta szinte megszakítás nélkül –, a jobb megélhetés reménye a városokba, jórészt a fővárosba vagy külföldre sodorta. Kitanulta az asztalos mesterséget és Jascsok Zsuzsannát választotta élete párjának. Ebből a házasságból született Budapesten 1886. március 27-én a Veronika névre keresztelt leányuk. Eddigi ismereteink szerint testvére nem volt és az édesapa korán meghalt. Az 1900-as évek elején az iskolai anyakönyvekben az édesanyja özvegyként szerepel.3

Veronikának nem lehetett könnyű az ifjúsága. A polgári iskola elvégzése után középiskolai tanulmányait fővárosi lakosként magántanulóként végezte. Az első évfolyami vizsgát igazoló anyakönyvben a szülő vagy gyám rovatban a Kéthely község megnevezés szerepel. A későbbi években özvegy édesanyját jegyezték be ugyanebbe a rovatba. Tandíjmentességet is megállapítottak a számára. A négy évfolyamos tanítóképzőt féléves időközökben két év alatt végezte el. Nem kizárt, hogy közben még munkát is kellett vállalnia. Kissé szokatlan ugyanis, hogy fővárosi lakosként külön engedéllyel magántanulóként és nem rendes nappali tagozatosként végezte tanulmányait. Az érdemjegyek is bizonyos mértékig tükrözik magánéleti nehézségeit, leginkább a zenéből kapott gyenge osztályzatok. A tandíjmentességet is leginkább anyagi helyzetével lehet indokolni.

A képesített tanítónő
 

1905. június 23-án szerezte meg a tanítói képesítést a Magyarországi Központi Fröbel Nőegyesület Államilag Segített Óvó- és Tanítónőképző Intézetben. Az okmány magyar nyelvű iskolákban nyújt képesítést tanításra. A képesítővizsgálati anyakönyvben az is szerepel, hogy tanulmányait a 82385/1903. számú rendelet alapján a fenti iskolában végezte.

Az ifjú tanítónő még a képesítő vizsga letétele előtt megkezdte tanítói munkáját. 1905. március 26-tól Kéthelyen a Hunyady Imréné által fenntartott zárdai elemi iskolában a III-VI. osztályosokat mint helyettes tanította. A fiatal tanítónő természetesen többre vágyott, mint a helyettesi tanítónői állás, ezért jelentkezett 1907 tavaszán a Bódén meghirdetett állásra.4

Bódén a tanítói működését 1907. április 10-én kezdte meg a régi és igen rossz állapotban lévő iskolában. Ugyanabban a házban volt a szoba-konyhás lakása is, amelyet idős édesanyjával foglalt el.

Az időben kissé előreugorva, de az ifjú tanítónő akaraterejét, törekvését jelezve, a további tanulmányait e helyen mutatjuk be. Az igen nehéz háborús évek közepette, az igen sok iskolai és iskolán kívüli teendők mellett Tikos Veronika 1915-ben az Angolkisasszonyok Budapesti „Sancta Maria” Nevelő Intézetében megszerezte a polgári iskolai tanítónői képesítést a nyelv- és történelemtudományi szakcsoportban. Ezzel az Ajka térségének iskoláiban tanítók között a legmagasabb szintű képesítéssel, lényegében polgári iskolai tanári oklevéllel rendelkezett. Az Angolkisasszonyok Intézetében 1915 júniusában 24-en a nyelv- és történelemtudományi szakcsoportban, a többi szakcsoportban 20-an, tehát összesen 44-en szereztek diplomát. Érdekes és tanulságos az új diplomások lakóhelyének ismerete, amely feltehetően nagyrészt vagy teljesen egybeesik munkahelyükkel is: kétharmaduk budapesti, a többiek is zömmel nagyvárosok lakói voltak, azonban akadt köztük egyetlen tanítónő, Tikos Veronika, aki olyan községben élt és dolgozott, amelyik még a térképen sem igen volt megtalálható.

Bódéra kerülése

Az iskola korábbi tanítóját, Német Istvánt 1907. április 1-jei határidővel fegyelmi útján bocsátotta el az egyházközség. Ezért került sor szokatlan időpontban az új tanító választására Tósokberénden a plébánián 1907. április 2-án. A Népnevelőben 1907. március 24-én megjelent pályázatra négy ajánlat érkezett: Tikos Veronika somogy-kéthelyi okleveles tanítónő és még három tanító kívánta az állást elnyerni.

Szobek Lóránt plébános, az iskolaszék elnöke ismertette a beérkezett pályázatokat. A jelen lévő Rőthy Mihály kerületi tanfelügyelő az egyházközség vezetőinek jóindulatúan tanácsolta, hogy a múlton okulva „Nagyobb vigyázat, óvatosság és körültekintéssel vessék latba szavazatukat, különösen arra figyelmezteti az iskolaszéket, hogy most – midőn a pályázók között van egy nő is –, jó alkalom lenne próbát tenni nőtanító alkalmazásával, annyival is inkább, mivel az eddig alkalmazott fiatal tanító urak több hajlamot mutattak az állásukkal össze nem egyeztethető, sokszor botrányos mulatozásokra, mint a komoly munkára. Egy nő szelíd bánásmódjával jobban megnyeri a tanulók szeretetét, nemes ambitiója pedig sarkalja, hogy a közepes vagy éppen csekély eredménnyel ne elégedjék meg; továbbá egy szelíd nő vallásos lelkületéve csak jó példát adhat és – a közelmúltban történt vallásellenes nyilatkozatok fölötti megbotránkozás szomorú emlékei, ha egészen eltörölni nem is, de azt legalább gyengíteni és elhalványítani képes.”

A tanácskozáson bemutatták Tikos Veronika tanítói oklevelét. A pályázat mellékleteként bemutatásra került Csucsai Pál plébános, igazgató aláírásával a működési bizonyítvány, amely tanúsítja, hogy Tikos Veronika tanítónő az „Özvegy gróf Hunyady Imréné által fenntartott kéthelyi zárdai iskola III., IV. és VI-ik osztályában 1905. évi márc. 26-ik napja óta, mint helyettes tanítónő kifogástalan jó magaviselettel, szorgalmasan s a tanításban jeles eredménnyel működik.” A kiadott bizonyítványt 1907. február 19-én keltezték.

A fentiek alapján az iskolaszék tagjai egyhangúlag Tikos Veronika kéthelyi okleveles tanítónőt választotta meg. A képviselő-testület abban is megállapodott, hogy a tanító az egyházközségtől kapott eddig természetbeni juttatását ezután pénzben, havi előleges részletekben adja ki.

Tikos Veronika tanítónő Bódén a római katolikus egyház által fenntartott elemi népiskolában 1907. április 10-én kezdte meg működését.

Bódéra kerülésének körülményeivel kapcsolatban egy ma már ellenőrizhetetlen történet is fennmaradt. Eszerint Kersner Lajos bódéi gazdálkodó felkereste a veszprémi püspökséget Tikos Veronika tanítónő bódéi elhelyezése érdekében. Kérésének megvalósítása esetére felajánlotta, hogy az egyházközség részére harangot adományoz. A harangot elkészíttette és az új iskola melletti haranglábon helyezték el. A faluban templom nem lévén, az időnkénti egyházi szertartásokat az iskolában tartották. Az emlékező szerint a harang felállítása „Kersner Lajos fogadalmi adománya Szűz Mária tiszteletére”. (Kersner István ajkai lakos, Kersner Lajos unokaöccsének elbeszélése.)

Az első tanítónő Bódén

Tikos Veronika a bódéi iskola egyik kiemelkedő jelentőségű, nehéz sorsú tanítója volt, aki 1907. április 10-től az 1918/19-es tanév végéig tanította a falu gyermekeit. Iskolai működését a mai ismert legrégibb bódéi iskolai osztálykönyv, az egyházközség hiányos levéltára és a község lakóinak emlékezete őrizte meg számunkra.

Tikos Veronika megjelenése Bódén, bekapcsolódása a község munkájába, kétségtelenül új színt, jelentős változást hozott nemcsak az iskola, hanem a falu életében is. Működésének időszakában vált valóra a községben az akkori falusi követelményeknek, igényeknek megfelelő alapfokú oktatás és működésének időszakában épült fel a község új, szép iskolája és a tanítói lakás, amely teljes mértékben kielégítette a kor színvonalán az alapfokú iskolától falun elvárható igényeket.

A falu közállapotát és az iskolairányítás színvonalát is némileg tükrözi az, hogy az 1908-as iskolaszéki tagok megválasztását rögzítő jegyzőkönyv szerint Szobek Lóránt tósokberéndi plébános iskolaszéki elnök „kijelentette, hogy iskolaszéki tagoknak csak írni és olvasni tudókat jelöljenek”. Ez bizony azt mutatja, hogy még a falu érdemes polgárai, vezetői között ez idő tájt, az iskola közel fél évszázados működése után is szép számmal lehettek, voltak írástudatlanok is. Tudomásunk szerint a bódéi iskola fennállásának első fél évszázada alatti időszakban egyetlen tanuló sem került el még középiskolába sem. A földesurak gyerekei, a csingeri bánya vezetőinek gyermekei, akik közül többen magasabb képzettséget szereztek, nem a bódéi iskolában végezték el az alapfokú képzést, hanem az ajkai és a csingervölgyi - a bánya által finanszírozott - iskolákban.

Az iskola állapotának minőségét mutatják - a századforduló utáni többszöri javítgatás ellenére - az 1910. április 10-i iskolaszéki tanácskozás történései. Felolvasták a vármegyei közigazgatási bizottság levelét, amelyben az iskola épületében és felszerelésében mutatkozó hiányosságok kiküszöbölését kérik. Azonban nem egyszerűen csak kérték a hiányosságok megszüntetését, hanem az időközben jelentős összegre felnövekedett államsegély visszavonásával „zsarolták” az iskolaszéket az előírt feladatok teljesítésének elmulasztása következményeként. A tanterem olyan kis alapterületű volt, hogy az egyre növekvő tanulói létszám befogadását, leültetését sem tette lehetővé.

A hatósági felszólítás ellenére a hitközség ekkor új iskola építésére – szegénysége folytán – nem látott lehetőséget, a felszerelési hiányosságok pótlására pedig két évi haladékot kértek. A valóságban azonban felgyorsultak az események. Az 1910-es évek elején felépült Bódén az új, korszerű egytantermes iskola és az iskolával egy épületben a korszerű kétszobás tanítói lakás.

Az új iskola az égető szükség – hogy a tanulókat le tudják ültetni – és felső nyomás hatására gyorsan felépült, amelyben nagy szerepe lehetett Tikos Veronikának, az igen energikus fiatal tanítónőnek is. Az új bódéi iskola elhelyezése, külső és belső megjelenése a kor követelményeinek kiválóan megfelelt. Az alapozás kőből, a felmenő falak téglából készültek, a tetőt cserép fedte. A falu közepén épült, az iskola és a tanítói lakás közös földszintes épületben, az iskola és a tanítói lakás külön bejárattal készült. A tanterembe előtéren keresztül lehetett bejutni, ahol könyvszekrény és oktatási szertári szekrény is elhelyezésre került. A tanterem 10 méter hosszú, 6 méter széles, 4 méter magas, 4, utcára néző nagy ablakkal. A tanítói lakást és a kertet az iskolaudvartól kerítés választotta el. Az iskola és a lakás közös kútja az iskola udvarán volt és itt épült a tanulók és a tanítói család WC-je is. A tanítói lakás két szobából, konyhából, kamrából, előszobából és padlásfeljáró helyiségekből állt. Ez utóbbit használták éléskamrának és a konyhából nyíló kamrahelyiség cselédszobaként, később fürdőszobaként is funkcionált, összesen mintegy 70-80 m2 alapterülettel. A lakás alatti részben pincét alakítottak ki, ezt a lejtős térszín jelentős költségnövekedés nélkül tette lehetővé. A pince az egész ház fűtőanyagának elhelyezését és a tanító élelmiszer-tárolási igényét is kielégítette. Az iskolát az utca felől díszes kivitelű beton aljzatú, vasrácsos kerítés határolta. A terület udvari oldalán folyt a Csinger patak. Az iskolai játszóudvar kicsi, de a minimális játszási és testedzési igényeket kielégítette. Az udvart egy kisebb szilvafa és egy óriási, ősrégi körtefa árnyéka tette kellemessé.

Az iskola felépítésének részleteit, pontos körülményeit nem ismerjük, de a beruházás költségeinek fedezése évekig nehezítette az iskolaszék, a községi képviselő-testület, illetve a község adófizető lakóinak életét, amit a következő sorok jól szemléltetnek. A pénzügyi gondok tovább gyűrűztek. A növekvő államsegély ellenére az iskola építése miatt a lakosságra kivetett egyházközségi adót nem kívánták elfogadni, kisebb fajta „palotaforradalom” jelentkezett. Az 1914. február 22-i iskolaszéki ülés jegyzőkönyve a következőket tartalmazza: „A tavalyi kivetés ellen fellebbezők általános óhaja, amelyet a miniszterhez is eljuttattak, az volt, hogy a törlesztendő összegnek a felét az állami adó alapján vessék ki, a másik felét pedig az összes bódéi katolikus párra egyenlő arányban. Az iskolaszék, hogy a felizgatott kedélyekre csillapítólag hasson, elfogadta azok álláspontját..., hogy a törlesztendő összegre fedezetet találjon.”

Az iskola építésével kapcsolatos anyagi gondok enyhítésére az iskolaszék más megoldással is próbálkozott. A községi elöljáróságtól kérték az egyházi iskola községi kezelésbe vételét. Az egyházközségnek ez a törekvése főként a helyi pótadó terheinek várható következménye miatt nem járt eredménnyel.

Tevékenysége az iskolában
 

Tikos Veronika működését a legidősebb bódéi lakók sem ismerhetik már közvetlenül, de szüleik elbeszélése alapján a szájhagyományok is megőrizték emlékét. A tanítónő írása szép, jól olvasható, határozott egyéniségre utaló. Az iskolai dokumentációt, úgy látszik, szabályosan, az előírások szerint vezette. Felsorolta osztályonként a használt tankönyveket, rendszeresen vezette az osztálynaplót, beírta osztályonként a tanult anyagot, jelezte a tanítási szüneteket és annak okait, vezette a hiányzásokat, és gyakran epés megjegyzéseket is beírt a naplóba.

Az 1914/15-ös tanévben 66 tanulót írattak  be az iskolába. A tanévet szeptember 12-én kezdte 15 gyerekkel, október közepén még az I-II. osztály sem volt teljes létszámú, november 3-tól jártak rendszeresen a III-IV. osztályos tanulók. A tanév végén a tanító, Tikos Veronika beírása; „Miután a gazdasági munka miatt sokat mulasztottak, voltak hetek, amikor egyes osztályok tanulói közül egy volt jelen – így új anyagot sem nyújthattam, s a naplót sem vezettem minden napról, a tananyagot is csak nagy vonalakban végeztük el.”

Az 1915/16-os tanévben 85 tanulót írattak be. A tanítás szeptember 12-én kezdődött, de az első hetekben csak 8-12 tanuló járt, ezért csak ismételhetett. 1916. február 18-án Göndör Ferenc királyi tanfelügyelő hivatalos látogatást tett az iskolában, de a naplóba nem írt bejegyzést. Tikos Veronikának számos ilyen típusú bejegyzése olvasható a naplóban: „M. I. szeptember-október nem járt, C. I. október végén jött először.” A tavaszi szünet utáni napon 3 tanuló jelent meg, májusban 10-25 fő jelent meg az oktatáson. Az évzárót május 24-én tartották.

Hasonló beírások, megjegyzések a következő tanévekben is találhatók a naplóban. A háborús években ilyen bejegyzések is olvashatók: „S.Gy., L.J. egész évben nem járt iskolába, állítólag nem volt ruhája. Fa hiánya miatt nem volt tanítás.” Visszatérő téma, hogy a sok hiányzás miatt a tavaszi hónapokban csak ismétlésre van lehetőség, a tanév hamar, május második felében hivatalosan is befejeződik.

Az 1918/19-es tanév bejegyzései a forradalmi időszakot tükrözik. Egy bejegyzésből tudhatjuk, hogy az iskolában délután este gyűlést tartottak, aminek következtében a következő nap délelőttén az iskolát ki kellett takarítani. Más alkalmakkor tanítógyűlés vagy egyéb rendkívüli ok miatt maradt el a tanítás. Ezek a tanítási szünetek azonban nem tettek ki több napot, mint más években az egyházi ünnepek miatti gyakori iskolai szünnapok. Az iskolaévet szokatlanul „későn”, június 10-én zárták.

A Tikos Verával kapcsolatos vélemények eltérőek. Néhányan szigorúságára, verekedő hajlamára panaszkodtak. Mások dicsérték, hogy a leányokat kézimunkázásra, gyakorlati ismeretekre tanította. Csaplár Izabella édesapja elbeszéléséből tudja, hogy miután édesapja nagyon értelmes, jó tanuló fiú volt, a tanítónő ismételten felkereste és kérte a szülőket, hogy taníttassák. Azok azonban hallani sem akarta róla, szükség volt a munkájára otthon a gazdaságban. Még azt is felvetette a tanítónő, hogy a népes család tehetséges gyermekét szívesen örökbe fogadná és ő gondoskodna a magasabb szintű iskoláztatásáról. Természetesen erről sem akartak hallani a szülők.

Egy képes levelezőlap tudósítása
 

Tikos József keszthelyi lakos féltve őrzött családi ereklyéje az édesapja Tikos Veronikától kapott képes levelezőlapja. A családi legendárium szerint a lapon lévő arckép a feladót ábrázolja, ezt hallotta gyerekkorában ismételten az édesapjától. Megörültem, amikor a létezéséről értesültem, gondoltam, így lesz legalább egy fényképünk falunk első tanítónőjéről. A levelezőlapot megkaptam. Nem vagyok a témakör szakértője, de kissé szomorúnak tűnt a lap képes oldalának látványa, sokkal inkább egy század eleji dámát, mint egy falusi tanítónő képét láttam magam előtt. A képeslapokban nagyobb szakértelemmel rendelkezők szinte azonnal felismerték, hogy ez egy nagy példányszámban megjelent és árusított postai lap, valószínűleg német hölgyet ábrázol. Így sajnos egy családi legenda és egy szép elképzelés, hogy tanítónőnkről képi emlék is maradt, összeomlott. Ennek ellenére a lap szövege és a postai bélyegzők sokat mondanak. Megtudjuk, hogy a tanítónővel azonos évben született Ernő nevű unokatestvérével jó baráti-rokoni kapcsolatban voltak. Fontosabb azonban számunkra, hogy Tikos Vera ekkor még kapcsolatban volt a kéthelyi lakosokkal, érdekelte azok sorsának alakulása, továbbá, hogy Budapesten találkozott unokaöccsével. Vagyis Tikos Vera Bódéra kerülése utáni évben, 1908-ban Kéthelyen, a családi fészekben és a fővárosban is otthonosan mozgott, vagyis nem szakadt el korábbi lakó- és munkahelyétől. Az is kiderül a lapból, hogy azt Ajkán adták fel – Bódén akkor még kihelyezett postahivatal sem működött.

A tanítónő
 

A tanítónő iskolai, tanítói munkásságának elismerését feletteseinek sorozatos írásos nyilatkozatai is megőrizték számunkra. Első tanítói állomáshelye a gróf Hunyady Imréné által fenntartott kéthelyi zárdai elemi leányiskola volt. Az iskola igazgatója, Csucsai Pál plébános írta az 1907. január 17-én kelt működési bizonyítványban: „1905. évi március 26-tól mint helyettes tanítónő kifogástalan jó magaviselettel, szorgalmasan s a tanításban jeles eredménnyel működik.”

Új munkahelyén, a bódéi római katolikus 6 osztályos elemi népiskolában végzett munkáját felettesei is sorozatosan elismerték. Szobek Lóránt plébános, az iskolaszék elnöke írta 1911. augusztus 6-án az 1907. április 2-án megválasztott tanítónőről: „Mint rendes tanítónő a vezetésére és gondjaira bízott tanköteleseket ritka szakavatottsággal oktatja, szelíd bánásmódjával a tanítókat és azok hajlamait jótékonyan befolyásolja, s minden tekintetben fontos, lelkiismeretes és hű teljesítője tanítói kötelességének.”

Az egyházközség vezetésében 1914-ben változás következett be, Szobek Lóránt, a tósokberéndi plébánia vezetője, a bódéi egyházközség elnöke, a kiemelkedő műveltségű paptanár 23 évi tósokberéndi szolgálat után, 73 éves korában nyugállományba vonult. Utódja dr. Czapáry László, a nagykanizsai születésű, 63 éves szerzetes tanár lett. Tósokberéndre érkezésével kapcsolatban írta a Historia Domusban: „Tósokon és Berénden elégséges, Bódén valamelyes lelki életet találtam, de Ajkán és Csingerben semmit.”5 Ez nemcsak a plébánia területén lakó katolikusokat, de bizonyos mértékben elődjét is minősíti. Ezután természetesen ő lett a bódéi egyházközség elnöke és a bódéi iskola első számú vezetője, felügyelője is.

A bódéi iskola munkáját rendszeresen ellenőrizte részben az iskolában időnként megtartott hittanórák révén, valamint az iskolai évnyitókon, évzárókon és más alkalmakkor. Tikos Veronika tanítónő tevékenységével kapcsolatban az iskolai dokumentumokban egyetlen negatív megjegyzéssel sem találkoztam.

Tikos Veronika miután 1915-ben magántanulóként megszerezte a polgáriskolai tanítói képesítést a nyelv- és történettudományi szakcsoport tárgyaiból a budapesti Angolkisasszonyok „Sancta Maria” Nevelőintézetében, más iskolában kívánt állást vállalni. Az ezzel kapcsolatos pályázatokhoz volt szüksége a felettese által kiállított, munkáját minősítő igazolásra. A Tósokberénden 1915. december 5-én kiállított Működési bizonyítványban Tikos Veronikának a bódéi elemi iskolában 1907. április 10-től végzett tevékenységével kapcsolatban a következőket írta dr. Czapáry László plébános, iskolaszéki elnök: „Tanítói kötelességének híven megfelelt, s szép sikereket ért el. Másrészről pedig kifogástalan és példás erkölcsi életet tanúsított.”6

Fél évvel később, 1916. július 25-én dr. Czapáry László iskolaszéki elnök megismétli: „A fentebbi körülmények még fennállnak a mai napig.”7 Ugyancsak plébános elöljárója 1917. február 15-i dokumentuma tartalmilag megismételte a korábbi állításait.8

A fellelhető dokumentumok és a falusiak emlékezete egyértelműen bizonyítja, hogy tanítói működését elismerték, abban működése időszakában semmiféle kifogást nem találtak és magánéletét is példásnak ítélték meg.

A kálvária kezdete
 

Anélkül, hogy az 1918-1919-es forradalmi eseményeket taglalni kívánnám, tudnunk kell, hogy Ajkán, Bódén, a csingervölgyi bányatelepen és általában a bányászok körében a háború mielőbbi befejezését, az őszirózsás forradalmat, a proletárdiktatúrát elismerő nézeteket, intézkedéseket a lakosság jelentős része támogatta. Természetesen számosan voltak ezek ellen is. A proletárdiktatúra, majd a Peidl-féle szakszervezeti kormány bukása után az ellenforradalmi erők nyíltan és sok helyen brutálisan a felszínre léptek. Az ellenforradalmi kilengéseknek kívánt gátat szabni a magyar kormány 4.038/1919. M.E. számú rendelete „a törvénykezés ideiglenes szabályozásáról”, amelyet Friedrich István miniszterelnök jegyzett 1919. augusztus 19-én.9

Tikos Veronikát 1919. augusztus 12-én tartóztatták le és vitték a veszprémi ügyészségre azzal a váddal, hogy részese volt dr. Czapáry László tósokberéndi lelkész 1919. május elejei meghurcoltatásában. Letartóztatásáról és kiszabadulásáról így írt a plébános úr: „Május 1-jére virradó éjjel 3/4 12 órakor vertek fel álmomból. Négy zubbonyos tőrrel és gránáttal fölfegyverzett terror-katona, kik közül egy zsidóforma volt a vezető, kocsin vittek Veszprémbe. Május 1-jén reggel 6 órakor már Veszprémbe értünk. A városba érve találkoztunk egy zsidóforma terror-tiszttel. Megállította kocsinkat és a katonák vezetőjéhez így szólt: No, megfogtátok a vén betyárt? Meg – volt a válasz. Csak vigyétek be! A terror csapat tanyájára vittek. A dombon levő lutheránus templom alatt a második házba. A parancsnok nem volt otthon, de negyedóra múlva megjött Pezvangel Mihály, valamelyik börtönből kiszabadult vörös gazember, mélységes gyűlölettel végigmért és jelentette neki a vezető, hogy engem parancsa szerint meghoztak. Hát meghoztátok a gazember disznót? Az ilyen gazember, aki szovjet köztársaságunk ellen izgatni mer, kötélre való. Vigyétek, csukjátok be a kutyát. Lekísértek egy sötét, vasajtós, mélyen fekvő pincébe... Már ötödik napja ültem az ügyészségi fogházban, dr. Lányi úr sürgetésére végre május 5-én tárgyalásra került volna az ügyem, ... a vádbiztos, valami Simon nevű jóindulatú szabólegény ügyemet, mint csekélységet egyszerűen elintézte és 5-én délben kiadta az aktáimat és eleresztett. Kértem a vádbírót, szíveskedjen megmutatni, mivel vádolnak. Megmutatta. Olvastam a feljelentést, amely szerint a hittant újra be akarnám vinni az iskolába. Ez olyan csekélység, mondta a vádbiztos, hogy ilyen váddal többet ártanak a szovjet köztársaság gondolatainak, mint használnak. Ezzel fogságom véget ért. Vádlóimnak és bántalmazóimnak szívemből megbocsátottam, hogy az Isten is bocsásson meg nekik.”10

Bár a plébános a vádlóinak és bántalmazóinak megbocsátott, a vélt feljelentőjének a tanácsrendszer bukása után hamarosan megkezdődött és nagyon sokáig tartott szenvedése, kálváriája.

Az első stáció – börtön és tárgyalás
 

Tikos Veronika tárgyalását a veszprémi törvényszéken 1920. január 30-án tartották a 4039/1919. M.b.sz. rendelet szerinti nyilvános tárgyaláson. Ahhoz képest, hogy a tanácshatalom bukása után jó egy héttel letartóztatták, elég hosszú idő, közel fél év szükségeltetett a tárgyalás előkészítésére.

A vádindítvány szerint Tikos Veronika „a személyes szabadság megsértésének vétsége miatt” került letartóztatásra és bíróságra. A vádlott kijelentette: „A vádat megértettem, bűnösnek nem érzem magam. Én semmiféle feljelentést nem tettem dr. Czapáry László ellen, elfogatása körül nem fejtettem ki semmiféle ténykedést.” Elmondta még: „Szocialista nem voltam, a szocialista pártba május elsején léptem be, mert máskülönben élelmiszert nem kaptam volna.”

A tárgyaláson hat tanú meghallgatására került sor, elsőként dr. Czapáry László plébános a vádlottra felrótt vádakat a következőkkel támasztotta alá: „A bódéiak beszélték, hogy a vádlott tette meg a feljelentést, mondták, hogy háromszor is ott volt Hetzl és tanácskoztak. Hallottam azt is, hogy a vádlott a gyűlés után másnap azt mondta az iskolában a gyerekeknek, hogy holnap viszik el a papotokat.”

A második tanú, Horváth Kálmán 20 éves veszprémi lakos, római katolikus vallású detektív vallomása: „Pap Imre bányásztól hallottam, hogy a vádlott írta azt a jegyzőkönyvet, amelyet Hetzl jelenlétében vettek fel. Valaki diktálta azt. A jegyzőkönyv tartalmáról nem tudok. Az iskolában nem engedte vádlott, hogy hittant tanítsanak.” Közismert, hogy az utóbbit nem a helyi tanító akaratából tették függővé, hanem a tanácskormány törvényben tiltotta meg.

A harmadik tanú Holczinger Károly bányász, aki a törvényszéki börtönben volt letartóztatásban. A tanú elmondta, ismeri a vádlottat, de „azon a gyűlésen, amit a vádlott hívott össze, jelen nem voltam”. – A vádlottat semmilyen gyűlés összehívásával nem vádolták, ilyesmire nem is került sor. Az ominózus plébánost feljelentő jegyzőkönyvvel kapcsolatban mondta még, hogy Tikos a feleségének mondta: „Te is aláírhatod, nem leszel felakasztva érte.”

A negyedik tanú az előbbi tanú felesége volt. „A plébános ellen volt valami gyűlés, dobolták, hogy mindenki menjen el... a vádlott mondta: hát te Giza nem írod alá? Erre megfogtam a tollat és aláírtam.”

Az ötödik tanú, Pintér István csendőr, főellenőr, ajkai lakos. A tanú Tikossal kapcsolatban elmondta, hogy nem ismeri, „a vádlott nem volt nálunk, vele nem is beszéltem. Hallottam azt is, hogy a sértett tartott egy gyűlést és hogy a vádlott jelentette volna fel őt”.

A hatodik tanú, Felber Károlyné bódéi lakos elmondta, hogy a „vádlottat ismerem, de az esetről semmit nem tudok”.

További bizonyításra indítvány nem érkezett, az elnök a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánítja. Fentiek alapján a vád teljes mértékben tarthatatlanná vált. A felvonultatott tanúk érdemben nem tudták a megfogalmazott vádakat alátámasztani. A közvádló Imreh Géza államügyész nem tehetett mást, minthogy bejelentette: „A vád indítványában előterjesztett vádját elejti.” A törvényszéki bíró, a tárgyalást vezető bíró, dr. Jánosi József kihirdette a végzést: „A törvényszék Tikos Veronika 33 éves rom. kat. budapesti születésű bódéi lakos felekezeti tanítónő ellen mint a Btk. 69.§ 1.p. szerinti felbujtó ellen, a Btk. 323.§ 1. bekezdésébe ütköző személyes szabadság megsértésének vétsége miatt indított bűnvádi eljárást a B.p. 323.§-a alapján megszünteti és a vádlott azonnali szabad lábra helyezését elrendeli”.

Az első stáció összegzése: gyors letartóztatás, hosszas fogvatartás és a bírósági tárgyalás előkészítése, nyilvános tárgyalás, a vád tanúinak felvonultatása, a sértett, a nyomozó, a csendőrparancsnok, egy fogva tartott és feleségének, valamint egy bódéi lakos meghallgatása, a vád látványos összeomlása és a tanítónő szabad lábra helyezése.

A második stáció – internálás
 

A bírósági szabadlábra helyezés után a katonai hatóság azonnal ismét „kezelésbe vette” a tanítónőt, nyomban internálták olyan vádak alapján, amelyről előbb szóltunk és a bíróság felmentette. A hajmáskéri internáló táborban „spanyolban” szenvedett, majd maláriával a zalaegerszegi kórházba került. Az internálást felülvizsgáló bizottság 10 hónap múlva bocsátotta szabadon.11

A harmadik stáció – az egyházi bíróság ítélete
 

Tikos Veronika nemcsak az ellenforradalmi bíróság el került, ahol végül is felmentették, nemcsak internálták, ahol halálos betegségekben is szenvedett és 10 hónap után ugyancsak felmentették, de az egyházi fegyelmi tanács is tárgyalta az ügyét. E tárgyalás lefolytatását nem ismerjük, de Tikos Veronikának Rott Nándor püspökhöz írott leveléből a vádakra és az azokra adott magyarázatokból jól látható a felhozott kifogások.12

A felhozott vádak
1.      Az elemi iskolai tanulókat már az előző években is elhanyagolta.

E vád a működési bizonyítványokra is hivatkozik, amelyekben jó és kötelességtudó tanítónak minősítették. Felmerült az is, hogy polgári iskolai magántanulókkal, vizsgára előkészítésükkel foglalkozik. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a királyi tanfelügyelőtől 10-15 tanulóval való foglalkozásra engedélyt kapott, hogy azokkal a tanítási időn kívül foglalkozzon, mert a romló anyagi körülmények az iskolán kívüli munkára kényszerítik és hogy ilyen elfoglaltsága a többi tanítónak is van.

Ezekhez még hozzátehetjük, hogy a Veszprém megyei Levéltárban megtalálható bódéi iskolai előmeneteli napló az iskolai teendők elhanyagolását nem bizonyítja. Éppen ellenkezőleg, azokat rendszeresen vezette, amiből a munka folyamatossága, de a háború okozta nehézségek is láthatók, továbbá az, hogy az iskolát az állami és egyházi felügyelők ismételten meglátogatták és semmiféle, a tanítónővel kapcsolatos hiányosságra, elmarasztalásra utaló bejegyzés nem található.

Megjegyezhetjük még, hogy tudomásunk szerint a bódéi tanítónő volt a térségben az egyetlen tanító, aki frissen szerzett polgári iskolai tanítói képesítéssel rendelkezett, továbbá hogy Bódén az idős édesanyját is ellátó tanítónő semmiféle mezőgazdálkodással nem foglalkozott, mivel a falunak nem volt tanítói földje, miközben a környező falvak tanítói általában illetményfölddel is rendelkeztek és gazdálkodtak. E tényeknek különösen fontos a szerepe egy alapvetően bányászattal foglalkozó faluban a hosszan tartó háború időszakában.

A 2. pontban azzal vádolta a plébános, hogy Tikos őt feljelentette. Az ezzel kapcsolatos tényeket és következményeit, a bírósági felmentést az első stációban részletesen tárgyaltuk. Ezzel kapcsolatban Tikos megjegyzi, hogy bár a feljelentő jegyzőkönyvben a neve szerepel, de nem tudta, hogy azt miért készítették, de hozzáteszi: „Nem tehettem volna másképp ellenkező esetben sem, mert akkor Hetzl terrorjának lettem volna áldozata.” Megjegyzi még, hogy „A gyűlés alatt pár percig beszélgettünk a lelkész úrral, aki akkor közölte a programot. Rögtön átláttam, hogy erre a nép mostani hangulata nem alkalmas, s ezen nézetemnek kifejezést is adtam, s ezért hiszi a lelkész úr, hogy nekem előzetesen is tudomásom volt a dologról.”

A 3. pontban az szerepel, hogy vallásellenes magatartást tanúsít. Ezzel kapcsolatban elmondja a levélben, hogy 12 éven át heti 16 órában végezte a hitoktatást, a gyerekeket felkészítette a szentségek felvételére és maga is részesült benne. Ő természetesnek tartotta, hogy a plébános a szomszéd faluban, Tósokberénden lakik és nehezen tudja az iskolát rendszeresen látogatni, a hitoktatást végezni, de hát a szomszéd faluba a minden vasárnapi templomba járás neki is gondot okozott.

Említést tesz még a püspök úrhoz küldött levélben arra, hogy a lelkész úr másfél éve „Határozott ellenszenvvel viseltetik irántam, hogy ennek mi az oka, azt hosszú gondolkodás után lehetne tán megfejteni, de úgy sejtem, ezen ellenszenvnek tudható be, hogy a megtörténtekért egyedül engem, a nőt vádol, s ugyanakkor azon meggyőződéses, erős férfiak tette fölött, akik a hitközségi gyűlésen hörcsög módjára szembeszálltak vele, kiknek durva kifakadásai és fenyegetései miatt a gyűlés befejezése előtt távoznia kellett – napirendre tér.”

A továbbiakban a püspök úr bölcsességére és jóindulatában bízva fejezi be a feljelentésre adott válaszát. Az ügyben azonban nem a püspök úr döntött személyesen, hanem a távolban összehívott tanügyi bíróság. Ez azonban Tikos érveit nem fogadta el, hanem dr. Czapáry plébános, egyházközségi elnök feljelentésében foglaltakat tette magáévá és Tikos Veronika bódéi tanítónőt állásából eltanácsolta. Az előzőekből következett, hogy a bódéi iskolafenntartó egyházközségi vezetőség megszüntette a munkaviszonyát.

Negyedik stáció – A bódéi tartózkodás megtiltása
 

A börtönből, az internálótáborból kiszabadulva súlyos, életveszélyes betegségekből nagyjából felgyógyulva Mocsári Istvánnal kötött házassága után a sok meghurcoltatáson, szenvedésen átment tanítónő szeretett falujában, sikereinek és tragédiája kezdetének helyszínén próbál most már férjével együtt megnyugvást keresni. Feltehetően arra gondolt, hogy a háború utáni fejlődésnek induló, a bevándorlással is növekvő népességű térségben maga és férje munkához, megnyugváshoz juthat. Sajnos, tévedett.

A bódéi községi elöljáróság 1921. április 24-én rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek egyetlen tárgya Mocsári István és Tikos Veronika székesfehérvári lakosok letelepedési engedélyének tárgyalása, elbírálása. A rendkívüli ülés politikai jelentőségét és jellegét a jegyzőkönyv egyértelműen tükrözi.13 A község vezetői, a képviselő-testületi tagok szokatlanul nagy számban jelentek meg ezen a tanácskozáson. Ugyanakkor Hirschler és Kersner, akik más esetekben szorgalmas résztvevői voltak a képviselő-testületi tanácskozásoknak, nem voltak jelen az ülésen – talán a tanácskozás tárgya miatt?! Ez idő tájt a jegyzőkönyvet a választott hitelesítők szokták aláírni, ezúttal valamennyi jelenlévő kézjegyével látta el.

A rendkívüli közgyűlés által elfogadott határozatot szó szerint idézem: „Mocsári István és neje Tikos Veronika székesfehérvári lakosok kérésükkel elutasíttatnak s a községi képviselő-testület egyhangúlag elhatározza, hogy számunkra letelepedési engedélyt nem ad, mert nevezettek rendőri felügyelet alatt állanak, vagyontalanok, a község megterhelése nélkül magukat fenntartani nem tudják s mivel a községben lakás hiányában a községi lakosság lakásigényeit sem képes kielégíteni, mert nevezettek letelepedését egyéb oknál fogva sem tartják kívánatosnak. Felhívatnak a felek, hogy bár itt lakó rokonuknál vendéglátogatóképp itt tartózkodnak, ezen itt tartózkodásuk a szokásos vendéglátáson túl nem terjedhet, - a községet 8 nap alatt elhagyni tartoznak."

A határozat tartalma egyértelmű politikai megnyilatkozás, de ezt jelzi az is, hogy a közgyűlési jegyzőkönyvet jegyzőként aláíró Trsztyenszky Sándor neve csupán ezen az egyetlen közgyűlési jegyzőkönyvön szerepel. A községbe már évtizedek óta jelentős volt a bevándorlás, a valóban jelentős lakásszűke ellenére, ezt korábban nem akadályozták. Egyébként sem volt szokásos ez idő tájt, hogy a község bárkinek a lakásgondjával foglalkozzék. De nemcsak ez történt, hanem az is, hogy a község egyik tekintélyes gazdája, K. I., a községi képviselő-testület tagja – egyik idős bódéi lakos elbeszélése szerint – a házaspárral együtt Székesfehérvárra utazott, hogy azokat a község elhagyására „szelíd” erőszakkal kényszerítsék.

Tehát nem volt elég az előző két év szenvedése, megalázása, még az a falu is megtagadta befogadását, kitaszította magából, amely igen sokat köszönhetett a tanítónőnek, akitől lényegében a legcsekélyebb emberi irgalmat is megtagadták. A letelepedést elutasító érvek csakis ürügyül szolgáltak a nehéz sorsú, üldözött, sokat szenvedett embernek.

Tikos Vera „bűne”
 

Bár nagyon szubjektív és nem bizonyítható, de mégis úgy vélem, a tanítónőnek igazából az volt a „bűne”, hogy fiatal volt, de sok küzdelmet megélt, nehéz gyermekkor (apa nélkül nőtt fel), munka melletti tanulás, özvegy, idős édesanyjáról való gondoskodás kényszerűsége, az elzárt bakonyaljai bányászfaluban élés, városban tanul művelt nő jobban felismerte a helyzetet a zavaros körülmények között Bódén, mint az idős, tapasztalt, művelt plébános, aki Tósokberénden, a tisztán katolikus vallású, az egyházat, papokat tisztelő és vallásgyakorló, zömmel földműves lakosú faluban, a parókia, a plébánia elzártságában élt magányosan.

Nemcsak hogy felismerte a helyzetet, de a plébánossal közölte, hogy az április 24-én délutánra összehívott egyházközségi gyűlés megtartására, a tervezett napirend elfogadására, a hittan tovább oktatására és a plébánia vagyonának a bódéi egyházközségre ruházására, és így az államosítás alóli kibúvás megtárgyalására nem alkalmasak a körülmények és mindezt el is mondta a plébánosnak. Ráadásul a tanítónőnek igaza lett, a plébános rendesen be sem fejezhette a tanácskozást a zűrzavar, a rend felbomlása miatt. Ezt nem tudta elviselni az egyébként tiszteletre méltó egyházi személyiség, ezért kellett végül is a tanítónőnek lakolnia és évtizedeken keresztül, lényegében a második világháború után bekövetkezett haláláig viselni a soha el nem követett „bűnök” terheit.

Ötödik stáció – Eltiltás a munkától
 

Az előzőek betetőzésére a veszprémi egyházmegye a tanítók fegyelmi tanácsának 148/1920. sz. döntését, amelyben Tikos Veronikát eltiltották a tanítói tevékenységétől, eljuttatták a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz is. A minisztérium pedig az 1921. június 28-án kelt 147258 sz. döntésével megfosztotta a tanítói munka végzésének lehetőségétől, hivatkozva a kommunizmussal kapcsolatban hozott ítéletre.

Amint láttuk, a kommunizmus támogatásával kapcsolatos vádak alól a bíróság felmentette, tehát csakis az egyházi hatóság ítéletére támaszkodhattak a döntésnél. Az viszont különös, hogy egy, lényegét tekintve társadalmi szervezet, a római katolikus tanítók fegyelmi tanácsának döntését az állami szervek tabuként kezelik. Tikos Veronika – ekkor már Mocsáry Istvánné – a miniszterhez címzett, de a Veszprém vármegyei Tanfelügyelőséghez 1922. április 24-i beadványában a minisztert kérte döntése megváltoztatására, hogy munkába állásával kenyérkereseti lehetőségének ne legyen akadálya.

A meghozott miniszteri döntés és a fellebbezési beadvány keltezése között eltelt háromnegyed évre feltehetően a beadvány mellékletében megismert dokumentumok megszerzésére fordított idő miatt volt szükség. A miniszternek címzett levélben a tanítónő ismételten ártatlanságát kívánta bizonyítani. Vétlenségének alátámasztását a csatolt öt dokumentummal próbálta megerősíteni.

Hatodik stáció – A kör bezárul, nincs bocsánat
 

A jogi és erkölcsi abszurdum ezután következik. A miniszternek szánt beadványt és mellékleteit Gáspár Ármin Veszprém megyei királyi tanfelügyelő nem a minisztériumba, hanem a veszprémi egyházmegye püspökének, dr. Rott Nándornak továbbította. Mellékelt levelében arra hivatkozott, hogy „ez ügyben a veszprémi egyházmegyei k. tanítók fegyelmi tanácsa ítélkezett”.

A miniszternek címzett, de a veszprémi püspöknek megküldött beadványt Kránitz Kálmán püspökhelyettes dr. Simon György apátkanonoknak, a Katolikus Tanítók Fegyelmi Tanácsa elnökének küldi meg mellékleteivel együtt azzal a kéréssel, hogy „az újrafelvétel iránt a Fegyelmi Tanács véleményét az egyházhatósággal közölni méltóztassék”. Tehát a tanítónő kérelme ahhoz a szervhez, személyekhez került véleményezésre, ahol korábban a megalapozatlan és igazságtalan döntést meghozták.

A válasz nem meglepő. A veszprémi egyházmegyei r. k. tanítók fegyelmi tanácsa nevében a tanács elnöke, Simon György közli, hogy 1922. június 8-i ülésen megtárgyalta Tikos Veronika volt bódéi tanítónő perújítási kérelmét és egyhangúlag meghozta határozatát: „A fegyelmi eljárás újrafelvételét nem javasolja. Indoklás: azok a bizonyítékok, amelyeket nevezett újrafelvételi kérelmében előtár, egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az ügyben hozott 148/1920. számon hozott fegyelmi ítélet indokait megdöntenék.” A testület nem változtatta meg a két évvel korábban hozott döntését.

Még az előzőeket is felülmúlja a veszprémi püspök nevében az időközben kinevezett új tanfelügyelő, Szokolszky Rezsőnek küldött levél, amelyben a következő olvasható: a Fegyelmi Tanács „a fegyelmi eljárás újrafelvételét nem javasolja, mert részben annyira szertelen magatartást tanúsított a kommün alatt, hogy a törvényszék elítélte, de másrészt főleg azok a bizonyítékok, amelyeket a nevezett újrafelvételében előtár, egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az ügyben 148/1920. sz.-on hozott fegyelmi ítélet indokait megdöntsék”. A hivatkozott határozat és indoklása nem ismeretes számomra és lehetséges, hogy az ítélkezőket sem győzték meg a tanítónő indokai. Az azonban tény, hogy a törvényszék nem ítélte el Tikos Veronikát, éppen ellenkezőleg, a vádak alól felmentette és elrendelte szabadlábra helyezését.

Az általam hozzáférhető iratok áttanulmányozása, Tikos Veronika életkörülményeinek, tanítói tevékenységének a faluban élő hagyományának lehetőség szerinti ismeretében többször méltatlan döntést hoztak több intézménynél egész életére kihatóan.

JEGYZETEK

[1] Nagy Iván: Magyarország családai T-Zs. 222. Tikos József budapesti lakos tájékoztatása szerint édesapja őrizte a nemesi okiratot, de az a háború alatt eltűnt. A nemesi viaszpecsét azonban jelenleg is a birtokában van.

2 Balla Mária, Jandrics István, Kis Zoltán: Kéthely hét évszázada. Kéthely Községi Tanács, 1990. Tikos István géplakatos, nőtlen, 19 éves, 1906-ban Németországba kivándorolt (154.). Tikos Gyula neve az első világháborúban elhunytak emlékművén olvasható (158.). Tikos Sándor cipész 1914. II. 15-től a Kéthely és Vidéke Ipartestületnek volt a tagja egy 1936-ban készült jegyzék szerint (122, 124.)

3 Fővárosi Levéltár Tanítónőképző Intézetekre vonatkozó iratok.

4 Kéthely községben kiadott „A népoktatás története Kéthelyen 1948-ig” című könyvben beosztott tanítónők a leányiskolában tanítóinak névsorában Tikos Veronika neve nem szerepel. Ennek feltehetően oka, hogy kisegítőként tevékenykedett, vagy a dokumentáció hiányossága miatt. Kiadó Kéthely község Önkormányzata, 1994.

5 Tilhof Endre (2000): Tósokberénd és temploma. Ajka, 44.

6 Veszprémi Érseki Levéltár, 176/1915.sz.

7 Uo.

8 Tilhof András (2003): Ajkai életrajzi lexikon, 156.

  9 Belügyi Közlöny, Bp. 1919. augusztus 24. 1204-1207.

 10 Tósokberéndi egyházközség Historia Domus. Dr. Czapáry László feljegyzése

 11 Tikos Veronika levele a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, 1922. ápr. 24. Veszprémi Érseki

    Levéltár

 12 Tikos Veronika 1919. november 14-i levele dr. Rott Nándor veszprémi püspökhöz.

 13 Veszprém megyei Levéltár. Bódé község képviselő-testületének üléséről készült jegyzőkönyv.





Készítette