Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezumé

2005. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Seres János: Az atlétikai mozgások története a középiskolás diákok foglalkoztatásában



„Művészet és bölcsesség, a
gyógyítás és az atlétika, ezeket
mi tudományoknak tekintjük.”

(Arisztoteles: Apospasmata Dialodon, 52.)

Az atlétika kezdete

      Az ember termelőeszközeinek folyamatos fejlődése mellett az őskor legfőbb termelőerejének, az emberi testnek, a fizikumnak a tökéletesítésén keresztül vált emberré. Az ősembert az élelemszerzés, a vadászat, a menekülés, az egymás elleni harc időről időre új mozgáskészségek elsajátítására késztette. Ebben a folyamatban mint cselekvési készség az erő, a mozgásgyorsaság, a kitartás, az akadályleküzdés vált egyre jelentősebbé. A történelem folyamán kialakult egy olyan mozgásrendszer, mely bizonyos munkafolyamatok, harci tevékenységek, rituális avatási szertartások elemeit tartalmazza és amit ma gyűjtőnéven atlétikának nevezünk.

      Az atlétika fogalomkörének legrégebbi irodalmi emléke az i.e. VIII. századi görög epika halhatatlan művelőjének, Homérosznak a nevéhez fűződik. A kiválóságra, elsőségre való törekvés hozta létre a kis görög államok egymás elleni harcait csakúgy, mint a panatheneák szépségversenyeit. Az elsőségre való törekvés gondolata megnyilvánult nevelésükben is, aminek következménye az, hogy az atlétika nevelési rendszerükben fontos helyet kapott. Az atlétika ritmikus, harmonikus mozgásai kedveltek voltak a magas esztétikai igényekkel bíró görög ember számára. Nevelési eljárásuk végső eszményének, a kalokagathianak is szolgálatában állott.1

      A görögök gyakorlatai a futás, ugrás, birkózás, gerely- (kopja-) vetés és korong- (diszkosz-) dobás voltak, melyeket együttesen ötösgyakorlatnak (pentathlon) neveztek. Harcászati szempontból együttesen tartották fontosnak. A gyakorlatok tanításánál az ifjúság korához alkalmazkodva, óvatossággal jártak el, a gyengébbek és a fiatalabbak könnyebb, az erősebbek és idősebbek nehezebb gyakorlatokat végeztek. Kimerültségig senkinek nem volt szabad gyakorolni, sőt, megkívánták, hogy bizonyos könnyedséggel dolgozzanak. Minderre a tornatanítók (paidot ribosz) és a gimnaszták felügyeltek.

Az atlétika magyarországi megjelenése

      Magyarországon az atlétika megismertetésének legfőbb szószólója gróf Eszterházy Miksa volt, aki diplomáciai szolgálata alatt szerzett tapasztalatait a hazai viszonyokhoz igazodva igyekezett a gyakorlatban megvalósítani. Legfőbb törekvése az volt, hogy az angol sportélettel kapcsolatos tapasztalatait a tanuló ifjúság számára tegye megismerhetővé. Szorgalmazta, hogy az atlétikát – főleg az egyetemi ifjúság számára – tegyék oktatandó tantárggyá. Többek között „Sajnálja, hogy nincsenek nemzeti játékaink; azt is sajnálkozva állapítja meg, hogy a lóra termett magyar ma már csak költői fikció, a porosz tornázás csak a gimnáziumi tanoncra kötelező. Hogyan neveljünk így férfiakat? Ez csak úgy lehetséges, ha kifejlesztjük az athleticizmust. Kezdjük alant, kezdjük korán és tegyük népszerűvé, általánossá az atlétikai képzést…”2.

      Törekvésében segítőtársra talált Molnár Lajos hírlapíró személyében, aki a gróf minden, az atlétika népszerűsítését szolgáló megállapítását írásba foglalta. Az atlétika című munkájában szól arról, hogy a fizikai nevelés hatalmas befolyással van az egyén fejlődésére, s ennek jó irányban való haladására elsőrendű tényező. „Az atlétika, mely a fizikai nevelést öntudatos, tervszerű irányban kezeli, s azt magasabb szintre emeli, minden ember részéről nagy figyelmet érdemel.”3 A könyv kultúrtörténeti értékét bizonyítja, hogy egy példánya az esztergomi prímási könyvtárban is megtalálható.

Atlétika az iskolai tantervekben

      A magyar testnevelési rendszer alapjai a torna, az atlétika és a játék. A három sportág kimeríthetetlen anyagával egyforma tényezőként szolgálja testnevelésünk követelményeit, s az év folyamán csak rövid időre tölt be hol az egyik, hol a másik „primus inter pares” szerepet.

      Az iskolai testnevelésben az atlétika játékos és előkészítő jellegének gyakorlásán kívül mindinkább nagyobb teret kell, hogy hódítson az atlétika sportszerű gyakorlása, mely már a tömeget és az egyént nemcsak szórakoztatva neveli, hanem egyben vizsgálóként az ifjúságtól eredményt is kíván.

      Megfigyeléseink bizonyítják, hogy a gyorsaság, ruganyosság magas és vízszintes komponense, a kitartás erődimenziói a gyermekeknél más érzelmi és szomatikus ingert jelentenek (11-12 évesek). Az ifjúság általában sokkal nagyobb készséggel rendelkezik a magasugrás és a távolugrás iránt, általában szervezete jobban fel van készülve az ún. gyorserő megnyilvánulások elviselésére. A gyermek az atlétika alaptulajdonságai közül leginkább a ruganyossággal van megáldva, kisebb mértékben a gyorsasággal, s a legkevésbé fizikummal, azaz erővel, vagy kitartással. Ezért nem lehet megkívánni a gyermektől, hogy súlyt, diszkoszt, vagy gerelyt dobjon, vagy akár versenyszerűen 60-80 m-nél hosszabb távot fusson.

      Az atlétika iskolai megjelenését a torna – atlétika vetélkedés jellemezte, amely több szinten zajlott. Mivel a tornászok bemutatóik szünetében egyre érdekesebb és látványosabb kiegészítő mozgásokat – távol-, magas-, rúdugrás – iktattak produkciójukba, sokan féltették több évtizedes hagyományaikat. Jól érzékelteti ezt a vitát Polgár György Negyedfél év a magyar testgyakorlás történetéből című értekezésével: „A testgyakorlás hívei nálunk két fő táborra oszlanak. Egyik csak az athletikát és a sportszerűséget, a másik pedig csak a német tornarendszert tartja célravezetőnek” – írja.4

      A kérdés tudományos értekezésekben is elemzés alá került. Felméri Lajos A neveléstudomány kézikönyve című munkájában nagy terjedelemben foglalkozik a testi neveléssel, melyben a német tornarendszer engesztelhetetlen ellenségének, az angol „athletika” magasztalójának és a játékok dicsőítőjének mutatkozik.5

      1890-ben Berzeviczy Albert államtitkár kezdeményezésére az Országos Közegészségügyi Egyesület albizottsága ajánlást fogalmaz meg, mely szerint „…az iskolában a testi nevelésre az eddiginél nagyobb súlyt kell fektetni, a tornatanításba nagyobb elevenséget és szabadabb szellemet kell bevinni, meg kell honosítani az iskolai játékokat és az atlétikát”.6

      Az 1869. évi polgári iskolai tanterv a rend-, szabad- és szergyakorlatok mellett fegyverrel való gyakorlatokat foglal magába. Atlétikai mozgásanyag nem szerepelt benne.

      Az 1887/88-as tanterv négy csoportba sorolja a tanítás anyagát: rendgyakorlatok, szabadgyakorlatok, szertornázás, játékok. Az I-IV. osztályok tantervében szertornázás címszó alatt ugrás előgyakorlatokat, hármasugrást mérsékelt magasságban és távolságban találhatunk. A felsőbb osztályok tantervi anyagában már elkülönítetten szerepel a gerelyvetés, rúdugrás, távgyaloglás, de még mindig nem mint különálló testgyakorlati ág, mivel együtt van említve a súlyemeléssel, a birkózással és a labdázással.

      Az 1888/89-es tantervben a szergyakorlatok között találhatunk atlétikai jellegű mozgásokat. A magas- és távugrás különböző formái mellett a II. osztályban a járási szabadgyakorlatok címszó alatt a versenyfutás fokozatosan 100 m távolságig szerepelt a tantervben. A VII. osztály tantervében a kődobás, korongvetés, súlyemelés szerepel. Az V-VIII. osztályok tanulói katonai előképzésben is részesültek: a gyaloglásnál használt taktikai gyakorlatokkal ismerkedtek meg. A magas- és távugrás az új testgyakorlati ág, az atlétika bevezetésének kezdete.

      A szabadtéri sportok, játékok és atlétikai mozgások népszerűsítését és a tantervekben való megerősítését volt hivatva az 1886. évi reáliskolai tanterv és utasítás, mely a testgyakorló helyek térbeli viszonyairól rendelkezik. A rendgyakorlatok, a gerely- és korongvetés, továbbá a játékok kedvéért legalább 1000 m2 területet kell biztosítani.7

      Csáky Albin miniszter 1892-ben elrendeli az évenként rendezendő tornaversenyeket az intézetekben. Ez egyaránt vonatkozott a tömeges és az egyéni versenyekre. A tömegesek közé felvette a szabadgyakorlatokat, a katonai rend-, szergyakorlatokat és a kötélhúzást, az egyéniek közé a távol-, magas- és rúdugrást, gyaloglást, futást, akadályfutást, súlydobást, gerelydobást, mászást, függeszkedést és birkózást. Egy évre rá a kerületi versenyeket is megrendezték.

      Az 1900. évi tanterv azonos anyagot ír elő az I-IV. és az V-VIII. osztályok számára. Jellegzetessége, hogy a magasugrás és távolugrás állandósul a tantervben. A tantervhez kapcsolódó utasítás megköveteli az „athletikai” gyakorlatok és a játékok oktatását. Az 1906/1907-es tanévben a súlyemelést és a súlydobást kapcsolják az V-VIII. osztályok anyagához.8

      Az 1905-ben megjelent elemi népiskolai tantervben a testnevelés súlypontja már nem a torna.

      1907-re a szabad levegőn végzett testmozgások, a játék, az atlétika, az úszás elfoglalják az őket megillető helyet az iskolai tantervekben. Még ebben az évben a Magyar Atlétikai Szövetség megalakította iskolai testnevelési szakosztályát.

      Az 1916-ben érvényre lépő fiú középiskolai tantervben nevelő tornagyakorlatok, nevelő játékok, nevelő atlétikai gyakorlatok és egyéb testedző gyakorlatok szerepelnek.9 Ebből is kitűnik, hogy a különböző testgyakorlati ágak mozgásanyagát nevelő célzattal a személyiségfejlesztés fontos eszközének tekintették.

      Az 1924-es tanterv sajátossága, hogy több atlétikai versenyszámmal kibővítették, s emellett az önállóságra nevelés már a modern pedagógia követésének megnyilatkozása.

      Az 1926-ben kibocsátott testnevelési utasítás 10 füzetben ismerteti az egyes testgyakorlati ágakat. Szabályokat és módszertani utasításokat ad a felhasználók részére.10

Atlétika az egri Ciszterci Főgimnáziumban (1891-1944)

      A testnevelés hivatalos bevezetését megelőző időszakban az egri gimnázium már lehetőséget nyújtott növendékeinek a tornázásra. A humán műveltséget igen magas színvonalon közvetítő iskolában hamar felismerték a testgyakorlás fontosságát.

      Kezdetben a torna és az atlétika szorosan összefonódott az iskolai testnevelésben. Ezért a torna keretében rendezett versenyeken gyakran találunk atlétikai versenyszámokat is, ahol az atlétikai számok az egyénenkénti verseny keretében zajlottak le. A tanulók bemutató tornáikon minden tanév végén számot adtak tudásukról.

      Az atlétikai tevékenység másik fontos színtere az iskolai sportkör volt, ahol lehetőség nyílt, hogy a tanulók képességeiket magasabb szintre fejleszthessék és versenyszerű felkészítésben részesüljenek.

      Az 1891. évi pünkösdi ünnepek alatt Budapesten rendezték meg a Magyar Tanulók Országos Tornaversenyét, melyen egyéni versenyeket rendeztek atlétikából.11 Mai szemmel érdekes versenyrendezési formákat figyelhetünk meg: a 100 m-es futás egyenes pályán történt, ellenben a 150 és a 200 m-es futást félkör alakú pályán bonyolították le. Hasonlóképpen a 150 m-es gátfutást is félkör alakú pályán rendezték. A gerelydobás célba történt. A magasugrás négy csoportban, mégpedig testmagasság szerinti beosztással került sorra. A gátversenynél hat 50 cm-es gát volt felállítva. Az összetett verseny számai a távolugrás és a kődobás voltak. A versenyzők 10 cm magasságú ugródeszkát használtak. A kő súlya 10 kg volt. A győztest a két szám összesített eredménye alapján állapították meg. Az egriek teljesítményét díszoklevéllel jutalmazták.12

      1907. május 26-án a kerületi tornaversenyek egyik helyszíne Eger volt. „A futás és mászás osztályonként nyolcas csoportokra osztva történik. A távolugrás és távolsúlydobás (7¼ kg vasgolyóval) megfelelő számú csoportokra osztva, rohamdeszka nélkül a földről történik. Két ugrás, illetőleg dobás (bármely lábbal vagy karral) közül a jobbik számít. A magasugróverseny szintén deszka nélkül, rohammal történik, 1 m kezdőmagasságtól 10 cm fokozással, minden magasságon 1-1 próbával” – tudósít a Hevesvármegyei Hírlap 1907. március 14-i száma.13

      Az 1929. április 28-i háziverseny érdekessége a gyűrű-magasugrási verseny, melyet a győztes 3 m 30 cm-es eredménnyel nyert meg.14 Ez a rendkívül érdekes attrakció a torna és az atlétika egy-egy versenyszámának ötvözete. Sem a gyűrűgyakorlat, sem pedig a magasugrás lényegét nem tartalmazza. Lebonyolítása a következő módon történt. A tanuló felugrott a gyűrűre és lendületet vett. A mai gyűrűgyakorlattal ellentétben a tornaszerrel együtt lengett. A meghatározott távolságban lévő és magasságra helyezett léc fölött – megfelelő pillanatban elengedve a gyűrűkarikákat – igyekezett átjutni. Ehhez a levegőben különböző mozdulatokat kellett végeznie. A léc fölött átjutva a felásott homokmederbe talpra érkezett. A versenyzőnek akrobatikus képességei mellett a leérkezés biztonságára is oda kellett figyelnie. Rendkívül jó ritmusérzéket követelt az a pillanat, amikor a legkedvezőbb helyzetben el kellett engednie a gyűrűket. A jól kivitelezett mozdulatnál – mivel a felfüggesztett gyűrű alacsonyabb volt, mint a léc –, a lengés holtpontján a láb került legmagasabbra. A mozdulat a mai rúdugrók rávezető gyakorlataiban is megtalálható mászókötélen végrehajtva.

      Az iskola atlétái a II. világháború kitöréséig rendszeresen részt vettek a KISOK által rendezett versenyeken.

      Egerben igen magas színvonalú atlétikai élet folyt, melynek egyik bizonyítéka, hogy az akkori feltételek mellett az iskola szertára a kor színvonalának megfelelő atlétikai szerekkel is fel volt szerelve. Példa erre az a néhány bambusz ugrórúd, melyet Dél-Ázsiából szereztek be. A kiváló eredményt elért atléták gyakran szerepeltek az iskolai ünnepségeken megjutalmazott tanulók között.

      Az iskola vezetői a tanulók harmonikus fejlődése biztosításához felismerték a testgyakorlati ágak – így az atlétika – jelentőségét. Személyiségük fejlődésében az egyik leghatásosabb és leghatékonyabb eszközként a természetes, szabadtéri gyakorlást, az atlétikát tekintették. Nem véletlen, hanem szükségszerű volt a sportág térhódítása és meghonosodása az iskolákban, az iskolai tantervekben.

 

Irodalom
 

1. Szemző Lajos (1902): A testgyakorlás története. Bp. 9-15. p.
2. Siklóssy László (1930): Eszterházy Miksa gróf. Testnevelés, 2. sz. 91. p.
3. Mező Ferenc (1931): Molnár Lajos sportbíró élete és művei. Bp. 11-16. p.
4. Szabó Béla (1984): A testi nevelés szerepe a középiskolás diákok személyiségformálásában (1883-1944 között az egri fiú középiskolákban). Kandidátusi értekezés, 961. hiv.
5. Felméri Lajos (1890): A neveléstudomány kézikönyve. Kolozsvár, 24. p.
6. Szabó Béla (1982): 125 éves a testnevelés tanítás Egerben. Hevesi Szemle, 2. sz.
7. A reáliskolai tanítás terve s a reá vonatkozó utasítások. Bp. 1886. TF Könyvtár
8. A Ciszterci Rend Egri Szt. Bernát Gimnáziumának Évkönyve 1906/07. 64-83. p. Az 1906. évi tanterv az V-VIII. osztály anyagában felsorolja a súlyemelést és a súlydobást.
9. A fiú középiskolák testnevelésének Új Tanterve 1916. TF Könyvtár.
10. XXI. Testnevelési utasítás I. rész. Általános szabályok. Az Országos Testnevelési Tanács Kiadványa, Bp. 1926. 180. p.
11. Eger c. újság, 1891. 3. sz. 4. p.
12. A Ciszterci Rend Egri Szt. Bernát Gimnáziumának Évkönyve VIII-53/181. 1891. május 17. 163. p.
13. Hevesvármegyei Hírlap, 1907. március 14. 4. p.
14. A Ciszterci Rend Egri Szt. Bernát Gimnáziumának Évkönyve 1928-29.





Készítette