Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezumé

2005. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Horváth József: Csokonai, a csurgói ideiglenes professzor

"Csurgót iskolája, iskoláját pedig Csokonai tette híressé" - ezekkel a szavakkal kezdte előadását Boros Dezső, a gimnázium fennállásának 175. évfordulós ünnepségén. Ha csak egyetlen versét, a Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című ódáját írta volna itt, amely Csurgó gimnáziumán túl az egész magyarsághoz szól, már akkor is természetesen hangzana Csurgó és Csokonai nevének összekapcsolása. Nincs is olyan költői életrajz, amelyik ezt megkerülné, mégis kilencedfél havi itteni tanári működésében, éppen annak interimális, ideiglenes volta miatt, nem mindenki kereste és így nem is találhatta meg az egyébként nyilvánvaló, maradandó értéket.

 Az sem közismert, hogy nem Csurgón kezdte a tanítást. A protestáns kollégiumi hagyomány szerint a felsőbb évfolyamok tanulói közül a legkiválóbbak köztanítói, publicus praeceptori megbízást kaptak a kisebb diákok tanítására.[1] Az 1793. január 11-én a debreceni kollégiumban felvett  jegyzőkönyv szerint „az igen kiváló Csokonai Mihályt, aki igen járatos a görög, latin, olasz és magyar költészetben, kiváltkép ismeri az esztétikát, könnyed és kiváló költő, a poétai osztály élére állították”[2]. Debreceni tanítványa, Domby Márton külön kiemelte  peripatetikus [a görög ’járkáló’, ’sétáló’ szóból] tanítási módszerét, amelyet később Csurgón is szívesen alkalmazott: „…a Debrecen vidékin idegen peripatetica methodust hívta vissza a görög kertekből és inkább mezőn, vagy legalább az oskolájában sétálva tanított, mint aluszékonyan katedrán ülve […] a tanítványaival való bánásmódja is egészen különbözött attól, mely ott szokásban volt. Egy 21 esztendős ifjú inkább barátinak hitte az ővele csaknem egyforma idejű ifjakat, mint tanítványainak. Együtt sétált, mulatott, játszott, és, hogy semmit el ne titkoljak, gyakran a tartózkodást nem esmérő barátságnak érzései között, együtt is pipázott azokkal, sőt, legalább amint vádolták, együtt is ivott”.[3] A kollégiumból történt eltávolításának egyik indoka, ha mind a mai napig kellőképpen nem tisztázott fő oka is nem ez volt.

  Amikor két és fél évvel később álmai szertefoszlottak, Lillát örökre elvesztette, először a Vajda Juliannához írt terjedelmes búcsúlevele végén írja professzorként a nevét, jelezvén, hogy mindent és nem eredmény nélkül tett meg érte keszthelyi álláskereső útja során:  „…Isten hozzád! – Csókollak – még egyszer – a legutolszor csókollak – Ah, elveszett kedves Lillám Isten Hozzád! Professzor Csokonay Komárom, Mart. 12. 1798.” A tanári megbízatást komolyan gondolta, hiszen Debrecenben örömét lelte a tanításban, tanítványaiban sem csalódott.

  A komáromi kudarc után hosszan időzött Édes Gergely nagyvázsonyi lelkésznél. Az egykori jóbarát 1805. november 15-én levélben tájékoztatta édesanyját: „… azt az időt ama híres Kinizsi Pál temetési helyénél egy klastrom düledékjei és a Bakony erdeje szélében, a tavasz kellemeit ifjúi érzéssel szemlélgetvén, mígnem azon közbe ő Festetics grófot levelezvén, meghívatott[4] Csurgói professzornak.”

  A Csurgóra kerülés hiteles története azonban így túlságosan is leegyszerűsített lenne. Biztos, hogy már Komáromban értesült az iskola gondjairól, és Keszthelyen is szóba jött az itteni állás. 1798. január 22-én Festetics Györgyhöz intézett terjedelmes levelében tanári állásért könyörög. Hajlandó lenne Svájcba menni, a mezőgazdasági tudományokat tanulni: „Eszerént, esztendei utamra, s az egybegyűjtendő tapasztalásokra mind rákölteném szűk örökségemet: azért is tehát kívántam Méltóságos Uram! előre könyörgeni, hogy ez az én jószágomnak s magamnak elszánása Nagyságod előtt kedvet talál: méltóztasson engemet valamellyik oskolájában professzorságra kegyelmesen felvenni; hogy így, mikor pénz nélkűl visszatérek, légyen magamnak és gyámoltalan özvegységre jutott édesanyámnak hol találni menedéket a Nagyságod szárnyai alatt… Én egyedül professzor szándékozok és óhajtok lenni, és egyedül a Nagyságod birtokán, ha erántam a Nagyságod olly kegyes lenni méltóztatik. Egy olly méltóság alatt, akinek nagy szívét egyedül a haza és közjó lelkesíti, aki minden érdemes hazafit nyájas leereszkedéssel fogadni nem utál, aki nem nézi azt, ki mellyik koncilium után vakoskodik, aki egynéhány dominiumban az, ami József volt egynéhány országokban, – egyszóval Nagyságod alatt professzorkodnom nékem nagyobb boldogság volna, mint másutt a legfényesebb hivatal. Esedezem is főhajtva Nagyságodnak, méltóztassa ezt az én alázatos kérésemet szokott nagylelkűséggel elfogadni, és engemet addig is, míg próbajelekkel megesmérhetne, kegyelmes dispositiójával megörvendeztetni.”[5]

  A csurgói, kaposvári gimnázium, majd a debreceni egyetem tanára, Boros Dezső szerint „Csokonai nem egyszerűen dunántúli bolyongásai közepette lett helyettes tanár Csurgón, hanem a körülmények kényszerítették erre a lépésre, akkor, amikor rég letett a csurgói professzorság szándékáról… Csurgóra kerülése előtt másfél évvel szemet vetett az iskolára, amikor azt kérte a patrónustól »… méltóztasson engemet valamelyik oskolájában professzorságra felvenni«. A valamelyik iskolák egyike Csurgó volt. Igaz, később ígéretekkel és barátságra apellálva kellett Csokonait Csurgóra erőszakolni, de a komáromi kudarc után Csokonai somogyi bolyongásainak motívumai között feltétlen ott lehetett az egykori gondolat: hátha tanár lehetne Csurgón”.

    1798 őszén gondok előtt állt a hat évvel korábban alapított iskola. Benedek István professzornak felmondtak, mivel elhanyagolta a tanítást, a kiszemelt utód, Jezerniczky György pedig nem érkezett meg. Nem volt mit tenni, mint az alsoki lelkészt, Csépán Jánost kérték fel a tanítás folytatására. Külföldön, Jénában tanuló professzorokat, Császári Lósy Pált és Buday Pált keresték meg. Az utóbbi lemondott Császári javára, aki őszre ígérte érkezését. A helyettesítést azonban vállalta volna Buday, aki el is indult Jénából Somogyba. Ha meg is érkezik, Csokonaiból valószínű sohasem lett volna csurgói tanár. Közben ugyanis a fenntartó meggondolta magát, az eredetileg ígért fizetésnél csak kevesebbet tudott volna adni. Festetics kemény hangú levélben jelezte felháborodását. Ekkor sietett Csépán István gondnok Nagybajomba, ahova május 24-re, szombatra összehívta az egyházmegye vezetőit. Itt beszélték rá Csokonait, tegye félre sértődöttségét, és vállalja el a tanítást. Tény, hogy már korábban is szeretett volna tanítani Csurgón. Szentgyörgyi István esperes levele, melynek keltét sajnos nem ismerjük, ezt egyértelművé is teszi: „Én tegnap Csokonait megpróbáltam, de semmiképpen rá nem beszélhettem, holott előbb maga nagyon kérte.”[6] Lehet, hogy éppen az esperes miatt sértődött meg, hiszen Gaál László visszaemlékezése szerint, fenntartásai voltak a személyét illetően, elsősorban Szokolai Dániellel fenntartott barátsága miatt. Tőle tudjuk, hogy Szentgyörgyi azért ellenezte az alkalmazását, mert Debrecenben tanuló fiától azt hallotta, hogy a poéták tanítását is valószínűleg azért vették el tőle, mert nem volt alkalmas tanítónak, ráadásul „még Szokolaynak is jó barátja, pedig Szokolay korhely tanító”.[7] Ha Gaál László emlékezete e kérdésben pontos, és 1799 elejére és Szokolayra vonatkozik a leírt esemény, meg lehet érteni az esperes óvatosságát: „1799ben Febr. Hónapban az a Belső Somogyi Traktus Esperestje Nemes és Tiszteletes Szent Györgyi István, szokás szerint az eklézsiákat visitálván, Hedrehelyre is el ment, és visgálván az Oskolát, azt semmit érőnek találta, ennél fogva az Oskola Mestert kegyetlenül meg szidván, mint haszontalan embert, az Oskola Mesteri hivatalra nem tsak méltatlannak ítélte, hanem keményebb büntetésseli fenyegetés mellett szorossan meg parantsolta nekie, hogy Martius 12k Napjáig az Oskola Házból s az Ekklezsiából végképpen ki takarodjon.” [8] Mint tudjuk, Csokonait három hónappal ez után kérték fel a tanításra. Szokolay egyébként nem keseredett el, Inkey Károly alispán titkára lett, hosszabban időzhetett Csokonai közelében, a Csurgóhoz jó tíz kilométernyire levő Iharosberényben, ahonnan később levélben is felkereste Debrecenben.  

  Császári Lósy Pál, a kiszemelt professzor már április 20-án, hat héttel Csokonai Csurgóra kerülése előtt Kazi esperesnek írt magabiztos levelében felvázolta az őt helyettesítő tanár helyét, mozgásterét: „Minthogy már én le nem mehetek, csak akárki legyen az oskolában, mind egy, különben is elő kezdek mindent, és én helyettem ott más nem taníthat, jó lesz, ha addig leginkább a deák nyelvben gyakoroltatnak; a jövő télen pedig magam fogok Logicat és Metaphisicat tanítani, e mellett az egész Philosophiára való Introductiot Encyclopediával együtt.”

  Egy hónappal később, tehát még mindig Csokonai munkába állása előtt, Sárközy István egyházmegyei gondnok kapott kevély hangú bíztatást: „Nekem egy kevély plánumom és kívánságom volna, a’ melyet még tsak privatissime jelentet a Tekintetes úrnak, hogy t.i. a’ Csurgói Oskolát miképpen lehetne lassan Collegiumra felemelni; ez ugyan most még mindjárt meg nem lesz, de most kell éppen megvetni a fundamentumot, mert más felöl mások ugyan valóba dolgoznak. A dolog – a mit én bizonyos relatiokból tudom – ennyiben van, hogy a’ Dunán túl egy collegiumot akarnak felállítani; három helyen van projectumban: Komárom, Pápa, Csurgó: énnekem itt igen jó reménységem van, mert éppen azok az uraságok, a’ kiktől az ilyen dolognak decisioja sokat függ, engemet méltóztatnak egy időtől fogva grátiájokban tartani.” A fenntartó elégedett volt, megtalálták azt a professzort, aki révbe juttatja a gimnáziumot. A helyettes tanárnak meg volt kötve a keze.

  Híres beköszöntő versén, a Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című ódáján már csak a műfajából következően sem érződik a kétkedés, a bizonytalanság. Debrecen és Patak szerepét szánja az új somogyi iskolának, hogy ne csak kanásznak teremjen a somogysági paraszt. Egy új Helikon ígéretével látott munkához.

   Csokonai 1799. május 24-én, szombaton érkezett Csurgóra. Hétfőn meg is kezdte a tanítást. Egy hétre rá terjedelmes, négyoldalas levélben fejtette ki nevelési elveit. A Rousseau-i tanokon felnevelkedett ifjú a hazát és a tudományokat kívánta szolgálni az egy ügyért különböző utat megjárt ókori görögök, Themisztoklész és Alkibiádész példáját idézve: „Én a leckéket még ma egy hete elkezdettem s azóta a tőlem s környülállásoktól kitelhető móddal, szakadatlanúl is vittem és hogy ezen módon csökkenni s elkezdett munkám inába szakadni nem fog, ígérem is, igyekezem is. Hogy a Neokles  exhaedált fijában Themistocles – a hazát s tudományokat szolgálni kivánó Themistocles – van bebimbózva, és hogy Corintusi Alcibiades, Athenaban is tud Alcibiades lenni, azt fogom s kivánom Csurgón megmutatni… A keresztyén regulát veszem fel helyheztetésemben maximául s a szerint ugy dolgozom – mintha mindég ebbe és itt élnék, ugy könyörgöm a Tekintetes urnak, ugy élek, mintha minden percben el is kellene innen költöznöm. Vitae (csurgoiensis) summa brevis, spem nos vetat inchaare longam. [Csurgói életem rövidsége nem enged hosszú reménybe kezdeni.] Hanem addig is azon törekedtem, hogy ahhoz szoktassam nevendékjeimet, mi a régi mechanica, mi a mai gondolkozó s gondolkoztató tanítás, mi az oskolai s boldog felejtésnek szentelt pedántság, mi a valóságos embert formáló tudás, mi az Orbilius és mi az emberszerető oktató, a ki az ő (akár élő akár holt) tanítóitól vett kincset s az e miatt való adósságot uzsorájával együtt kívánja a fiatal emberiségnek lefizetni… Mostan tehát az időnek rövidségéhez s functiomnak határozatlanságához képest, a mi kicsinyt, jót akarván az enyimeknek fejébe verni; a legjobb principiumu és rendű könyvekből kívánok nekiök rövid systhemát s oskolai kézikönyvet, a mely sinorjok legyen nekiek az én bővebb magyarázatomra készíteni. E végre instálom a Tekintetes Urat, méltóztassa hozzám, hahogy fontosabb foglalatosságainak terhére nem lenne, a Fábri professor geográfiáját Tiszteletes Budai uramtól elhozatván, megküldeni, az a könyv eddig még a legjobb geográfiára s benne az uj változások is 1796-ig ki vagynak téve, az Auctor is, most olyan Németországban mint nem régen Busching volt. Többnyire deákban gyakorlom őket, a melyben oly fogyatkozásuk van, mint a számvetésben s az erkölcsökben.”[9]

  Az ókori célzások megértése nem könnyű. Cornelius Neposz híres életrajzaiban Thekisztolészről ezt olvashatjuk: „Atyja kitagadta. E megszégyenítés új életre serkentette, mert belátván, hogy csak a legnagyobb erőfeszítéssel moshatja le, életét egészen a közügyeknek szentelte… a jelen viszonyokat a leghelyesebben mérlegelte s a jövendőket a legélesebb látással megsejtette. Így történt, hogy rövid idő múlva nagy hírre tett szert.” Nem akart magoltatni, a pálcáztató tanár, Orbilius példáját követni. Az iskola további történetét ismerve Orbilius pálcája még hosszú időre visszatért az intézetbe. Fábri professzor geográfiája helyett Az Atlas Portalist kapta meg Pálóczi Horváth Ádámtól. A munka harminc térképet tartalmazó kozmográfiai atlaszgyűjtemény. A gimnázium könyvtára e becses darabjának eredeti latin nyelvű bejegyzése Csokonaitól származik. Magyar fordításban: „A kiváló és nemes Horváth Ádám Úrnak, az előkelő Somogy vármegye törvényszéki táblája ülnökének, a híres Magyar Birodalomban a törvénykezésben mindkét jogtudomány fölesküdt ügyvédjének, ügyvédnek és földmérőnek önzetlen adományából birtokolja a Csurgói Gimnázium. Bejegyezte 1799. Június 12. Napján Csokonay M., saját kezével.”[10]

   Ugyanezen a napon még három könyvet, a Bibliothecae Rhetorum köteteit vette „iskolai leltárba” a költő. Ezeket Csépán István gondnoktól kapta, aki, mint tudjuk, a felkérését is kezdeményezte. Mindhárom kötet szerzője Gabriel Francesco Le Jay (1657–1734) francia jezsuita. A Bibliothecae Rhetorum-kötetek szöveggyűjtemény voltuknál fogva oktató célt szolgáltak. A három bejegyzés csaknem teljesen egybehangzó szövege: „A kiváló és nemes Csépán István Úrnak, ezen tekintetes Esperesség és a Gymnasium vicekurátorának – sok peres ügy méltó ügyvédjének – önzetlen adományából birtokolja a Csurgói Gimnázium. Bejegyezte 1799. Június 12. Napján Csokonay M., saját kezével.” A Csokonai-irodalom csak 1994 óta tud róluk, miután Viola Ernő könyvtáros eljuttatta őket a kritikai kiadás szerkesztőjéhez, Debreczeni Attilához.[11]   

  Sárközy István lejött Csurgóra és megnyugodva tájékoztatta június 17-én az iskolaalapító Festetics Györgyöt. Peripatetikus tanítási módszere nem keltett feltűnést: „Hivatalombul annyi időcskét szakíttatván, hogy itt való Oskola mostani állapottyát megtekintsem, nagy örömmel tapasztaltam, hogy interimaliter substitutus (ideiglenesen megbízott) Csokonyai Úr a Tanulóknak helyes contentumokra (ösztönzésükre), és nem kevés épülettel jár kötelességében. A methodus docendi, modus agendi (oktatási módszer, eljárásmód), melyet mind publice mind sétálási közben Tanitványaival elkövetni szokott, igen magához édesítette őket s minden reménységet nyújt Császári Úr eljöveteléig maga felől.”[12]

  Szentgyörgyi esperes is belátta tévedését, megváltoztatta véleményét, és örült a választásnak: „Méltóságos Gróff, Nagyságos Uram! Örömmel tanittya Csokonai Mihály úr interimaliter a csurgói ifjakat, azok is nagy kedvvel tanulnak.”[13]

  A nevezetes vizsgára mindössze hat hétig készülhetett. Közben még betegeskedett is. „Én most is rosszul vagyok és a szobámba tészem a leckéket másfél hét olta. Talán, talán csak meggyógyulok exámenre! Talán! A Tekintetes Fiskális Úrnak kész köteles szolgája Csokonay Mihály m. k. Csurgó, 1799. Június.”[14]

  A színjátszást az anyanyelvi nevelés szolgálatába állította. Az erre az alkalomra írt Cultura avagy Pofók című színművében kristálytisztán fogalmaz a színjátszás nyelvművelő küldetéséről: „Éppen Bajomban létemben hallám, hogy az examen alkalmatosságával Csurgón is játszottak comediát és ha annak egyéb haszna nem volna is, legalább a nevendékeket rászoktatja a közönséges helyen való eleven beszédre, amellytől pedig sok függ.” A magyar nyelv hivatalos államnyelvvé nyilvánítása, 1844 előtt a Helytartótanács kifogásolta, hogy Csurgón a grammatikától feljebb nem tanítják a magyar nyelvet, az érdemjegyek felterjesztésénél csak azt tüntették fel, mintegy indoklásként, hogy „mind született magyarok”. A csurgói gimnáziumban még a reformkor közepén is latin nyelven folyt az oktatás. A latin nyelv visszaszorulása csak lassan történt meg. A belső-somogyi református egyházmegye egyik 1834-es közgyűléséről készült jegyzőkönyv szerint a közeli alsósegesdiek azért akarták a rektorukat elmozdítani, mert nem deákul tanított az iskolában. A közgyűlés arról is rendelkezett, hogy a következő vizsgára a tanítók adják le Csurgóra a tantervüket. E darab rendezői utasítása szerint is professzornak tekintették: „Ver Petronella német nótát, a firhang alatt professzor Csokonay úr.” (Második felvonás, hatodik jelenés.) A színjátékkal nem aratott sikert. Az elénekelt Rákóczi-nóta miatt a jelen levő Festetics György is megijedt: „Uram, az ilyenekért oskolánkat is széjjelhányhatják – vigyáznunk kell.”

  Annak ellenére, hogy mindössze kilenc diákjáról, a nagyobbakról kellett volna csak gondoskodnia, hiszen „…rhetor és syntaxista mindössze 9 volt…”, a kisebbekkel is foglalkozott. Nyolcan a saját osztályából, hatan Kovács István (másodtanítóéból), szubrektoréból léptek színpadra. Azon tanulók száma, akikkel valamilyen módon foglalkozott, a visszaemlékezők és a gimnáziumi beírási napló hiteles adatai szerint 18 volt. Gaál Lászó már kisdiákként tanárának mondhatta: „…minket, kik öten későbben mentünk Csurgóra ugymint Sárközy Albert (Istvánnak fia), Lukáts József, Mátyási Josef, Nagy Sándor, Gaál László külön és nagy szorgalommal tanított, hogy a többieket utol érjük. Examenre, a melly Julius elején lett, már minket is a többi tanuló társaink közé helyhezett tanítónk Kováts István, tanítványai száma akkor vólt 36." Ma úgy mondanánk, Csokonai korrepetálta, zárkóztatta fel őket.

  A Karnyóné, a szeptemberi tanévnyitón előadott második színdarab előadása után Csokonai még az iskolában, emeleti szobájában lakott. Ezt a közismert „mogyorótörési” történet is megerősíti: „1799 szeptember közepe táján Cs-val Csurgón egy reggel kimentünk az erdőre – mogyorót szedni; szedtünk sokat, adtunk Csokonainak és tetszésünk szerinti számban, magunknak is, – a Professzoré mintegy 2-3 vékányi lehetett – fesztelen, ártatlan kedvünk volt. Az oskolában egy szobában terítette Cs. a magáét, – én és Sárközy Lajos többször vele együtt törögettük s ettük esténként a jó piros mogyorót…” [15]

  Csire István, aki aligha ismerhette Gaál László visszaemlékezését, hitelesíti a történetet. Tanítványai számára egy indulót (Marsch) írt le és tanított be, melynek ma, csak az utolsó verssorát (refraine) ismerjük: „dió, dió, mogyoró, recsegő ropogtató, rop, rop, rop!, s ezen induló harsány danája mellett vonult ifjú seregével a szomszédos erdőkre, ligetekre, a hol terebélyes fák hűs árnyékában letelepülve pattogtatá költői ihletettséggel lángelméje röpködő szikráit, … vagy hallatá megnyilatkoztatott szíve csintalan, dévaj csapongásait… Mondanom sem kell talán, hogy tanítványai mindmegannyi barátai, a rajongásig megszerették.”[16]

  Tudjuk, hogy jól beszélt franciául, Rousseau műve, az Emil hatása jól lemérhető pedagógiai tevékenységén. A gyermek születésekor jó, csak az emberi társadalom romlott viszonyai teszik rosszá: „Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajul az ember kezei közt.” (Emil, 11.) A természetes fejlődés folyamatát nem szabad korai tanítással siettetni. A 12-15 éves életkorban – Csokonai ilyeneket tanított –, Emil már érett arra, hogy tanuljon. Nevelője szinte észrevétlenül vezeti be a tudás birodalmába. Nem könyvek segítségével, hanem közvetlen tapasztalással: sétákkal, beszélgetésekkel, természetközeli módszerekkel, mintegy „feltalálva”, felfedezve a tudományt. „Első mestereink a filozófiában a lábunk, a kezünk, a szemünk.” (Emil, 112.)

  A szüreti vakáció alatt végigjárta belső-somogyi barátait, elbúcsúzott tőlük; úgy tudta, megérkezik a várva várt professzor, ő maga pedig elutazik édesanyjához Debrecenbe. De nem jött meg, ő pedig maradt. A Csépán Istvánhoz írt levél hangvétele az iskoláért és diákért felelős pedagógusé: „Én ugyan, mivelhogy leveleim is haza sürgetnek, a hivatalt is októberig a professzor úr lejöttének terminusáig vállaltam, s csak holmimért jöttem vissza október végén: de tanítványim tekintetére s arra nézve, hogy a csurgói gimnázium ellenségei azt ne mondják, hogy két ősz közbe 3 tanítója volt, egyiket kitették, másik megúnta, harmadik ott hagyta, a negyedik esztendő alatt ért le s a t., a tanításhoz fogtam, mellyet, ha szükség nincs reám, kedvetlenség nélkül félbehagyok.” [17]

  Amikor pedig eljött az ősz, és kiderült, hogy Csokonai tovább maradhat, és az iskolából az ellátását eddig is biztosító Nagy Gergelyné lakásába költözött, a tehetségesebbeket már a gimnáziumi tanulmányokra is felkészítette. Gaál László, ismét a tanítvány, most már a szobatárs hitelességével számol be a munkarendjéről is:  „Csokonai hasonlithatlanul viselte magát Csurgói interimalis ¾ évi tanítósága alatt. Lássuk rendit: nappal a rendes órákban tanítványai között volt, kellemetesen és mulattatólag tanította a különben száraz deák rhetorikát. Tanított egyebeket is – mint száraz tudományt, Botanicát, Historiát, természet historiát – mellyet tanítványi tőle gyönyörűséggel – sőt örömmel hallottak és tanultak – szerették  Csokonait mint barátjokat, testvérjeket, attyokat, soha egyik tanítványát se bántotta, de ő sem tett se embertelenséget, se törvénytelenséget annyival inkább vétket – ha tanítványa gyengélkedett felfogásában, ott kezdette a világosítást, a’hol tanítványának fel fogható eszét állani észre vette – s a tanítvány örült útba vezettetésén – s nem vólt oka el tsüggedni.

 Csokonai nappal bár szorgalmatosan vezérlette, tanította tanítványait, – éjszaka éjfélig ő maga gyertya világnál olvasott extrahált – mutatják jegyzetei melyeket tsomóstúl bírunk. De meg magam is láttam, mert egy szobába háltam Buday István én és Csokonai egész őszön s télen. 1799ben ősszel kezdette Csokonai tanítani a nagyobbik Iskolát, és minthogy én és Sárközy Lajos vele egy lakáson valánk, minket a kisebb oskolából Horváth Józseffel, Szilágyi Eneással, Fodor Istvánnal által vitt járni a nagyobbakhoz olly módon hogy télen legalább, mikor a magyar poesist is a rhetorica mellett tanította; abban minket is oktathatna; – a’ minthogy ősztől fogva 1800 Tavaszáig az ő tanítására jártunk Kováts István Oskolájából, s tőle tanultunk; de a tavasz be álván többé Csokonay tanításait nem jártuk többé…”[18]

  Csurgón már 1887-ben kutatták, Kondor József magyartanár jóvoltából nyomtatásban közzé is tették oktató-nevelőmunkája tervszerű voltát: „Kéziratai között maradt fenn egy latin dolgozat, melyben Phaedrus meséi vannak prózában földolgozva latin nyelven s valószínű – a papírra tett más, helyi vonatkozású jegyzetekből, – hogy tanítványai előtt előadta. E dolgozat különben töredékes s a 3-ik meséig halad. – Hogy a tankönyvre vonatkozó ígéretét beváltsa, megkezdette írni magyar verstanát magyar nyelven s el is kezdte ennek tanítását a nagyobb tanulók előtt 1799 novemberében. Mindjárt a bevezetésben igen találó megjegyzéseket tesz e vers és a költészet lényegére, midőn azt mondja: »A verscsinálás nem poézis: mert ez a gondolatoknak, a képzelődésnek, a tűznek természetében és mindezeknek felöltöztetésében áll. A honnan lehet valaki jó poéta, ha verset nem ír is.« Midőn kimondja, hogy lehet poézis vers nélkül is, az akkor divatos Gessner-féle idyllekre hivatkozik, említi Kazinczy fordítását. Más helyen igen találó megjegyzéseket tesz a rímekre s ő az aki az assonantia kérdését először fölveti, bár nem fejti ki részletesen. Kár, hogy e műve töredékben maradt, éppen mint az eposzról szóló dolgozata.

  Hogy milyen tájékozott volt az aesthetika terén, bizonyítják egyes munkái elé csatolt bevezetései, nagy számú jegyzetei. Az ide vágó tudományokon kívül igen jártas volt különösen a növénytanban is – mint jegyzetei mutatják – s igen szeretett botanizálni. […] Kisebb költeményei közül csurgói eredetűek: Az első oskoláról Somogyban, melyben a csurgói gimn. fölállítását üdvözli. Továbbá Virágh Benedekhez írott classicus szellemű és formájú ódája, melyet egy iskolai dolgozat hátlapjára írt Csurgón.”[19]

  Nemcsak együtt lakott tanítványaival, együtt is élt, cselekedett, gondolkodott velük. Életművének javába nem sorolható alkalmatosságra írt verseinek sora itt is gazdagodott.  Három héttel Csurgóra kerülése után felköszöntötte Festetics uradalmi tiszttartóját, Paizs Antalt. A június 13-át követő vasárnap jelent meg tanítványaival a majorban és elénekelték az alkalomra írt köszöntő versét (Antal napjára). Paizsnét Katalin napján akarták felköszönteni, amely 1799-ben hétfőre esett. Csokonai és köszöntő- társ diákjai későn tudták meg, hogy vasárnapra előrehozták az ünneplést. Kata asszony, az uradalmi tiszttartó felesége a majorban, az „első oskolá”-tól északra mintegy kilométernyire az Óvárosban, az Újvárosból nézve a „laposban” lakott. Csak este köszönthettek, hiszen a nap versírással telt. Szívesen jöttek, hiszen Katalin asszony jó szívvel volt a diákokhoz (Kata napra).

  Gentsi István tanítványát az irodalomtörténet is számon tartja. A költő Csurgón írt mindkét színdarabjának kézirata az ő keze írásával maradt ránk. A mai Városi Múzeum emeleti szobájában a beteg Csokonai neki diktálta a Cultúrát. Ő Csurgó környékén telepedett le. A fia, Héjas Pál gimnáziumi tanár osztálytársa volt még a reformkorban. A legendás emlékű későbbi tanár 1895-ben megjelent iskolatörténete fényt derít a költő-tanár emlékének korai, folyamatos ápolására: „Egyik tanítványának Gencsi István – későbbi Udvarhelyi (Somogyudvarhely) tanító, kit e sorok írója személyesen ismert – fia G. Ferentz, (e sorok írójának tanulótársa) hallotta atyjától elbeszéltetni, hogy gyakran kivitte tanítványait a szabadba s ott a gazdag, buja pázsiton maga köré gyűjtve őket egy – őshársfa tövében, a mostani ,Prater’-től nyugatra – közvetlenül elterülő lankás, akkor hársfákkal tele lejtőn, tehát nem a most u.n. Csokonai-ligetben, magyarázgatta a költészet s a szép természet bájait.”[20] 

  Követte tanítványai életútját. Veres András mindkét csurgói darabban szerepelt, de az 1800. év első felének beírási naplójában már nem. Mivel az Alföldről, Ágóról (Jászágó) jött, feltehetően közelebb kívánt kerülni a szülőföldjéhez. Tanára ajánlásával Patakon folytatta tanulmányait. Csokonai egykori kedves professzora, a híres Kövy Sándor figyelmébe ajánlotta: „Ezen levelemet megadó nemes Veres András, hajdani tanítványomat pedig bátorkodom az Úr, Professzor Uramnak avégre beajánlani, hogyha valamely jó természetű ifjú, kivált akinek jó pedagógusa volna, inas nélkül szűkölködne, méltóztasson az Úr, Professzor Uram melléje rendelni vagy rendeltetni. Ismérem jól az Úrnak minden jóra igyekező ifjak iránt viseltetni szokott nemes hajlandóságát, esmérem ennek a legénykének becsületes voltát. S miért ne bátorkodtam vólna ezt a közbenjárást megpróbálni? Többire minden jónak kívánása, s változatlan tisztelettel maradok Nagyérdemű Professzor Uramnak igaz tisztelő szolgája Csokonai Vitéz Mihály Csurgó, 1800. február 25.”[21]

  Ma még nem tudjuk azonosítani, kinek, de egy másik tanítványának is küldött ajánlólevelet. Ő is Patakra ment: „Ez a legényke itt Csurgón tanulván a szomszédban lakó érdemes preorans úrnak, mint jószívű bátyjának gondviselése alatt, most, hogy céljához közelebb essék, az én jóváhagyásom s tanácsaim mellett Patakra lement. Az atyja becsületes és tehetős nemes ember Bars vármegyében: maga a gyermek jó természetű, és az én oktatásom alatt aratástól fogva már a rhetorikát is tanulta, elvégezvén a periodusokról, a levélírástól való kezdetet, a simplex és az aphtoniana chirát és a magyar poesist – Ha nem az úrnak keze alá esik, kérem alázatossan, méltóztassa a competens professzor úrnak ezen én ajánlásom mellett recomendálni: ha pedig az Úr alatt tanúlni lesz szerencséje, már úgy nem fárasztom magam a sok Aufführunggal, teljes nyugalommal örülök úgy még előrelépésének. Hanem – jóllehet, hogy őtőle kitelik a maga kosztján való lakás is: mindazáltal örülnék rajta, hogy az Úr, Professzor Uram valami jótermészetű úrfi mellé, kivált akinek domesticus praeceptora volna, valami épületes és előkelő deák mellé színlené bé inasnak. Mellyet, hogy méltóztassék megtenni az Úr, bizodalmasan kérem.” [22] (Vályi Nagy Ferencnek. Csurgó, 1800. február 25.) 

  Amikor 1800. február 17-én megérkezett a várva várt professzor, megbízatása lejárt. Eredményes tevékenységét jól jellemzi a többször idézett tanítvány, Gaál László: „Csokonaihoz hasonló tanítót nem esmertem. Csurgón ő nékie nem vólt szüksége sem regulázó vagy fenyítő törvényre, sem regulára, plágára vagy vesszőre botra – őtet gyermeki respectussal szerették, hallgatták tanítványi, regula nélkül bot nélkül – harag nélkül örömben tanított ő, tanultak a tanítványok.

  A Francia Novellista Florian egy helyen így ír Gessner munkáit érdeklőleg: ,Partout c’est de la morale pure et facile, et de la vertu qui rend heureux. Si j’étais curé de village, je lirais a mon prone les ouvrages de Gessner; et je suis bien sue que tous les paysans deviendraient honnetes gens, toutes mes paroissiennes chastes, et que pesonne ne dormirait au sermon.’

  Uram – éppen illyen értelemmel szólhatok én Csokonai társalgásáról, tanításáról. Nem vólt az ő tanítósága alatt, sem törvényre, sem börtönre, sem virgácsra, de még tsak haragra vagy tsak kemény szóra is szükség. – mert ő jó kedvel tanította tanítványait, jó és hasonlíthatlan modorban, és a tanítványok örömmel halgatták s tanultak! – Sem botrány sem büntetés az ő tanítósága alatt Csurgón nem történt, mert Cs. igazán jó modorú, szelíd, és becsületes vólt.”

  A francia nyelvű betét Csokonai másik példaképét, az anyanyelv ápolását szorgalmazó, a nép nyelvén beszélni tudó Johann Mathias Gesner neohumanista pedagógust idézi.

  Előre megírt búcsúbeszédével, amely a Cultúrához csatoltan került az Akadémia kézirattárába, vált el tanítványaitól: „Sajnálom, hogy el kell válnom titőletek: jobban sajnálom, hogy csak kevés ideig tehettelek tanításom által holtig való adósimmá: legjobban sajnálom pedig, hogy e kevés idő alatt nem oktathattalak benneteket, amint az én tulajdon lelkem esmerete parancsolja önmagamnak; hanem azzal az egy vígasztalással, vagy ha szabad, dicsekvéssel hagylak itt benneteket, hogy amit tőlem tanultatok, mindazoknak, vagy egy, vagy más hasznát a közönséges életbe az oskolán kívül is használhatjátok.”[23]

  A jelen volt diák visszaemlékezése szerint „Csokonai el távozott – s a tanítványok között a leg keményebb természetűek is alig bírtak órák múlva is fajdalmaikból magukhoz térni”. Az életre kívánt nevelni, akárcsak eszményképe, Rousseau.

  Egykori tanítványainak szeretetét, ragaszkodását Debrecenben is tapasztalhatta. A mindkét csurgói darabban játszó Gaál Antal „a’ki 1802-ben tavasszal Debretzenben ment a Philosophiára – Csokonai mint kedves barátját nem tsak szivessen látta, de mikor otthon evett, Gaál Antalt is ebédjére sokszor a Collegiumból ki és elhivatta; és Gaál Antal is, ha Cs. otthon volt, egy hetet se tölthetett úgy el, hogy legalább recreatio napon Csokonait meg ne látogassa”.[24] Unokatestvére, Gaál László szintén Debrecenben tanult, és 1844-ben a Toldy-féle összkiadás számára 42 oldalon, mintegy 1880 sorban írta meg visszaemlékezését egykori csurgói tanáráról.

  A Gaál unokatestvéreken kívül csökölyi vendéglátójának, Kis Bálintnak sógora, csurgói szállásadójának fia, Nagy Gergely, Sárközy Albert, Mátyási József is Debrecenben folytatták tanulmányaikat.

  De nem mindenki és nem mindenben értett egyet vele. Tudjuk, hogy a Cultúrában elénekeltetett Rákóczi-nóta kiváltotta az iskolaalapító gróf rosszallását. Az egyházmegyei gondnokhoz írott levele szigorú kritikával illette Csokonai vizsgáztatását: „Csokonai urat eléggé kimenti a rövid készületi idő, de meggyőzött arról, hogy ez a gimnázium már rég fölvirágzott volna mások felett, ha gondoskodtak volna rendes tanárról, akár csak ideiglenesen is.” A bírálat azonban elsősorban nem a költőnek szólt, hanem az iskolaügyet nehézkesen kezelő fenntartónak. Sárközy István, aki szintén tisztelte, a Dorottya kapcsán figyelmeztette, hogy „a világ gusztusára is adjon valamit”. Csire István sírba vitte titkát: „A mi szépet, dicséretest felőle hallottam, íme leírtam, amit elhallgattam…az nem a nyilvánosság elé való.”

  A legnagyobb elégtételt mégsem a rajongó tanítványoktól, hanem tapasztalt felnőttektől kaphatta. 1801. február 24-én Nagybajomból Sárközy Istvántól, tanítványa, Albert apjától kapott levelet. Ekkor már két professzor tanított Csurgón. „Cater Kováts István Successora Márton Gábor sokaknak ellenére ’s irigységek vagy bosszuságokra igen jól tanít ’s szorgalmatos. Titulussa Második Professor. Tanit Syntaxist és Gramaticát. Az én fiam mindazáltal Császári úr alatt tanul bővebb Syntaxist.”[25] Nem lehet észre nem venni, hogy egyetlen szóval sem dicséri az általa és az egyházmegye által annyira várt jénai professzort. Szokolay Dániel Iharosberényből 1802. március 10-én kelt levele „Császári nyavalyog Tanítványjaival együtt mivel azokat az ő Jenai Tonussára egészlen húzni nem lehet – az oskola most sem nagyobbodik.”[26]

  Verseit olvasták, már 1835-ben iskolai feladatként lemásolták, leveleit őrizték, illetve eljuttatták Toldy Ferenchez. A gimnáziumi önképzőkört Baksay Sándor alakította meg 1847-ben, amely 1881-ben felvette a Csokonai Kör nevet. Előadásokat tartottak, rendezvényeket szerveztek, hogy az összegyűlt pénzen megfestessék Aggházy Gyulával a költő országosan is számon tartott portréját. Ünnepélyes külsőségek között avatták fel 1887. november 26-án. Beöthy Zsolt érettségi kormánybiztos már korábban felajánlotta az iskola magyartanárának az Akadémia kézirattárának kutatását, amelynek eredményeként csurgói tanár, Kondor József tollából jelent meg a Csokonai Somogyban című, a képavatón is elhangzott tanulmány.  

  1936-ban létesült a csurgói diákok zarándokhelye, a Csokonai-emlékpad. Egy vérbeli, Csurgóhoz ezernyi szállal kötődő öregdiák, Máté Lajos örökítette meg a kijelölését: „1875. szeptember 1-én, tehát ezelőtt 61 esztendővel iratott be atyám az akkor még hat osztályú csurgói gimnáziumba. Tanáraim voltak előbb: Bosznay István, Barla Szabó Károly, Barthalos Ödön, Héjjas Pál, Domby Vince, Zöld Ferenc, utóbb Vida Károly, dr. Fleischhacker Mór Fridolin és Nagy József is. Idősebb tanáraim születési és tanuló évei oly közel estek Csokonai korához, hogy ők már mint közvetlen szem- és fültanúktól értesülhettek tanáraiktól a költő- tanár működéséről és viselt dolgairól.

  Ezek a régi tanárok mutatták meg nekünk, most már nagyon is öreg diákoknak, azt a kupás helyet az iskola kertjében, ahol Csokonai tanítványai társaságában szívesen időzött. Én ezt a helyet mindmáig élénken emlékezetemben tartottam. Tehettem ezt annyival inkább, mivel csurgói diákságom utolsó esztendejében Fleischhacker tanárnál azon a helyen voltam szálláson, hol most az iskola parkos bejárata van, s így mindennap megfordultam a Csokonai-ligetben. Később Kulcsár Endre vőtársam csurgói, utóbb debreceni tanár lakott e házban, aki mint a magyar irodalom hivatott munkása, szintén sokat emlegette családi körben a Csokonai-ligetet, mely kertje végén terült el.

  Matolcsy Sándor dr. kormányfőtanácsos, igazgatótanácsi elnök, midőn erről értesült, megkért engem: mutassam meg a liget hiteles helyét. Erre én 1936. április 13-án, húsvét másodnapján kiszálltam a helyszínre s alapos terepszemle után, minden kétséget kizáróan megállapítottam a kérdéses helyet, mely gondviselésszerűen éppen az új iskolaépület háta mögé esett. Ezt azonnal megmutattam a gimnázium igazgatójának, pénztárosának és kertészének; majd írásban jelentést tettem felfedezésemről az igazgatótanács elnökségének.”[27]

  Szeptember 14-én történt meg a Csokonai-emlékpad felavatása. A 30 métermázsa súlyú dunaharaszti márványkőből készült pad támlájára a tanárt és tanítványait ábrázoló bronz relief, Gády Lajos kaposvári szobrászművész alkotása került, alatta pedig dr. Écsy Ö. István négysoros epigrammája:

            „Itt, ahol most zöld gyep felett,

            vén fák alatt e kis pad áll:

            Itt tanított s verselgetett

            Csokonai Vitéz Mihály.”

  1840-ben Debrecenben, csurgói tanár, dr. Écsy Ö. István tollából jelent meg a Csokonai és Csurgó című kiadvány. 1953-ban, születése 180. évfordulóján márványtábla került az iskola bejáratára. 1967-ben a gimnázium alapításának 175. évében indult a Csokonai Diákszínjátszó Napok kétévenként Csurgón megrendezett diákfesztivál. A Széchenyi téren ekkor avatták fel mellszobrát, Kamotsay István alkotását.

  A ma élő csurgói diákok közül aligha van méltóbb „Vitéz Mihály ébresztésére”, mint a 2004-től immár Kossuth-díjas költő, Bertók László. 1973-ban ő írta a Móra Kiadó számára az Így élt Csokonai Vitéz Mihály című könyvet, 1999-ben pedig megnyithatta a gimnáziumi állandó Csokonai-kiállítást.

JEGYZETEK

[1] Szilágyi Ferenc (2002): Csokonai a katedrán In.: „Az ész világa mellett”. Mundus Kiadó, Budapest, 398. p.

[2] Vargha Balázs (1961): Csokonai emlékek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 37. p.

[3] Szilágyi F.: I. m. 399. p.

[4] Vargha B.: I. m. 231. p.

[5] Csokonai Vitéz Mihály (1973) Minden Munkája II. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 828. p.

[6] Csire István (1907): Vázlat Csurgó múltjából különös tekintettel az ottani református gimnázium alapítására. Csurgó.

[7] Vargha B.: I. m. 430. p.

[8] Vargha B.: I. m. 428. p.

[9] Cs. V. M. minden munkája, 840. p.

[10] Csokonai Vitéz Mihály (2002) Összes művei. Feljegyzések. Akadémiai Kiadó, Budapest, 57l. p.

[11] Uo. 569- 571. p.

[12] Horváth József (1922): A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola. Tankönyvkiadó, Budapest, 29. p.

[13] Uo.

[14] Cs. V. M. minden munkája, 843. p.

[15] Vargha B.: I. m. 436. p.

[16] Csire I.: I. m. 135. p.

[17] Cs. V. M. minden munkája 845. p.

[18] Vargha B.: I. m. 436. p.

[19] Kondor József (1897): Csokonai Csurgón. In: Két tanulmány (Csokonai és Lenau) Somogy- Csurgó, 25. p.

[20] Héjas Pál: A csurgói evang. Reform. Főgimnázium rövid története. In.: A csurgói Államilag segélyezett ev. Ref. Főgimnázium (XXXI.) évi értesítője az 1894-95. tanévről. 43- 44. p.

[21] Cs. V. M. minden munkája, 853. p.

[22] Uo.

[23] Vargha B.: I. m. 432-433. p.

[24] Vargha B.: I. m. 440. p.

[25] Vargha B..: I. m. 90. p.

[26] Vargha B..: I. m. 107. p.

[27] A csurgói ref. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium CXLV (LV) értesítője az 1936-37. iskolai évről. 28. p.





Készítette