Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezumé

2005. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Szabó Béla: Miniszteri rendeletek és tantervek szabályzó, meghatározó szerepe a középiskolai testneveléstanítás kialakulásában és fejlődősében (1777-1944)

A tanulmányban az egri fiú középiskolák (Ciszterci rend egri Szent Bernát Gimnáziuma Magyar Királyi Állami Reáliskola) testneveléstanításának kialakulását és fejlődését elemzem, értékelem a középiskolai testnevelést 1856-1944 között szabályzó és meghatározó miniszteri rendeletek és testnevelési tantervek alapján. Témánkat az intézmények, az uralkodó pedagógiai eszmék, törvények, valamint szabályozások, iskolai dokumentumok és a tényleges iskolai gyakorlat összefüggésében és kölcsönhatásában vizsgáljuk. Tanulságai nemcsak történetiek, hanem széles értelemben véve társadalmiak és kifejezetten pedagógiai jellegűek is. A középiskolai testnevelés reformjának olyan csúcsai, mint az 1883. évi XXX. tc., az 1918-as polgári forradalom és a Tanácsköztársaság idevágó törekvései, az 1924. évi XI. tc. és az 1934. évi XI. tc. mind a polgári kornak, mind az első proletárhatalom nevelési-oktatási elméletének és gyakorlatának összehasonlító történeti vizsgálatára nyújtanak kedvező alkalmat mai napig érvényes tanulságokra.

Az iskolai testgyakorlati oktatás bevezetésére irányuló kezdeményezések

      A nevelésügy problémáinak megoldására törekvő 1777-es Ratio Educationis testileg friss és erős, lelkileg tanult és sokoldalúan művelt polgárrá kívánja képezni az ifjúságot. Arról nem rendelkezik, hogy a testgyakorlást tantárgyként tanítsák. Mégis jelentős, mert – ha elméleti eredménnyel is –, de hivatalosan megnyitja az iskolák kapuit az eddig mellőzött testnevelés számára. A filantrópizmus hatása alatt ajánlja és szabályozza a játékok körét és külön iskolai játékterekről is gondoskodni kíván. A testgyakorlás, a játékos foglalkozás vezetőinek, oktatóinak képzésével sem foglalkozik. Figyelemre méltó a tanügyi rendelet 212.§-a, amely a katonai szolgálatot teljesítő altisztek állami hivatalokban való foglalkoztatását biztosítja. A rendelet, bár közvetett módon, de hátrányosan járul a testgyakorlati oktatók presztízsének megítéléséhez. Az államilag szervezett tornatanító-képzés kezdetén még az iskoláknál pedellusként alkalmazott altisztek is szerezhettek oklevelet.

      Az 1791-es országgyűlés tanulmányi bizottsága ismét foglalkozik a testnevelés ügyével. Az 1825-ben hozott döntés is a szülői házra bízza a testi nevelést.

      A reformkori oktatási törvényjavaslatok és iskolai tervezetek – Schedius Lajos (1840), Hetényi János (1841), Bezerédj István (1843), Eötvös József (1848) – az oktatás tárgyai közé sorolják a testgyakorlást.

Az órarend szerinti testgyakorlati oktatás kezdete

      Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő osztrák katonai diktatúra, az abszolutizmus uralma egyik pozitívumának tekinthetjük az oktatási rendszerünk minőségi változtatását, amely az osztályrendszerű tanítás bevezetését eredményezi. Az 1850-ben ránk kényszerített, a középiskolai oktatást meghatározó Entwurf (Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich) „gymnasztika” néven a bevezethető rendkívüli tárgyak közé sorolta a testnevelést. Tanítása a hazai iskolákban ekkor vált általánossá, s lett az oktatás szerves része.

      Az egri ciszterci gimnáziumban – az országban az elsők között – 1856-ban már rendszeres az órarend szerinti testgyakorlati foglalkozás. A tanítás anyagáról az igazgatói napló feljegyzéseiből és a gimnasztikai szabályzatból szerezhetünk tudomást. Művészies ugrást; az állványos szerkezetre felfüggesztett köteleken, rúdon és kötéllétrán mászást, függeszkedést, hintázást; a lengőgerendán egyensúlyozást és voltigirozást gyakoroltatták a tanulókkal.

      A Bach-rendszer bukása után, 1859-től az újból életrehívott Helytartótanács irányítja az iskolaügyet. Legfontosabb feladatának tekinti, hogy az 1848 előtti tanrendszer és az Entwurf előnyeinek felhasználásával a hazai viszonyokhoz alkalmazkodó új rendszert dolgozzon ki. Véleménynyilvánításra kérték fel a gimnáziumok tantestületét.

      Az egriek 1861. június 17-i tanulmányi értekezleten beszélték meg a lecketervvel kapcsolatos kérdéseket. A testgyakorlás egyértelmű pártfogását jelzi, hogy kérdésfeltevés nélkül javasolják tanítását: „A gymnasztika, úszás vagy más testgyakorlatokra alkalom nyújthatik, az ifjak testi növelése és edzése tekintetéből adassék, s hagyassék meg nekik ez is.”

      Az 1861/62. tanévben ideiglenesen bevezetett tantervben a rendkívüli tantárgyak sorában – francia nyelv, ékesírás, rajzolás, éneklés – megtalálhatjuk a gymnasztikát is. Heti 2 órát biztosít külön az I-II., III-IV. osztályok és a „felgymnásiumi” ifjak számára.

Testgyakorlás a dualizmus időszakában (1867-1918)

      Az 1867. szeptember 20-21-22-én Budán összehívott tanulmányi értekezleten az elnöklő Eötvös József vallási- és közoktatásügyi miniszter „széles ügyismerettel, s átható érvekkel terjeszti elő, hogy közoktatásunk s köznevelésünk átalakítása elutasíthatatlan szükséggé vált”. Az ország összes tankerületi főigazgatója és valamennyi gimnáziumi és reáliskolai igazgató előtt ismertette a középiskolák újjászervezésének alapelveit. Nem hagyta érintetlenül a testgyakorlás ügyét sem. Oktatását az új tanterv kötelezővé teszi a 6 osztályú gimnáziumban. Az 1867/68. tanévben az átálláshoz szükséges előkészületek megtétele miatt csak az I. és V. osztályban tanítanak az új rendszer szerint. Egerben „a testgyakorlás végre mind a két osztályban szintén kötelezett” tantárgy. A többi osztályok lecketervét ezévre még érintetlenül hagyták. A kötelezett tanulmányok mellett mint szabad tantárgyat, a „gimnastiká”-t is ajánlották és tanították.

      Az 1868. évi tanterv már meghatározza a testneveléstanítás célját: rendszeres gyakorlás által célszerűen fejleszteni a testet, fokozni annak erejét és ügyességét.

A kisgimnáziumban (I-IV. osztályok) heti 2-2 órán szabad-, rend- és eszközgyakorlatokkal foglalkoztatják a tanulókat az egész test igénybevételével. A nagygimnáziumban (V-VI. osztályok) ugyanezek a gyakorlatok fokozottabb terheléssel kiegészülnek a katonaságra előkészítő fegyvergyakorlatokkal és alakzat-változtatásokkal.

      Pauler Ákos minisztersége idején az 1876/77-es tanévben ismét a rendkívüli tanulmányok sorába került a testgyakorlás. Tanterv határozza meg a tanítás anyagát az I-II., a III-IV. és az V-VIII. osztályokban. (Ekkor már 8 osztályú a gimnázium.) Heti 2-2 órában rend-, szabad-, kéziszer-gyakorlatokat, szabad- és rúdugrásokat végeznek a tanulók. A szerelvényein különféle mászásra, hitázásra is van mód. 1878-tól alkalmazzák Spiess szabadgyakorlatait az I-IV. osztályokban. Az V-VIII. osztályokban fél óráig rend- és szabadgyakorlatokat, fél óráig szergyakorlatokat végeznek Jahn rendszere szerint.

      A középiskolák rendjét Trefort Ágoston 1883. évi XXX. tc-e szabályozta. Ez a törvény továbbra is a középiskola kétféle típusát különbözteti meg: a gimnáziumot és a reáliskolát. Mindketttőnek az a feladata, hogy az ifjúságot magasabb általános műveltséghez juttassa és előkészítse a felsőbb tudományos képzésre. A tanítás heti óráinak számát „nem tekintve a tornatanítást, az alsó négy osztályban osztályonként 26-ra, a felsőbb osztályokban pedig 28-ra szabta meg”.

      A testgyakorlatot, tekintettel a katonai gyakorlatokra, ismét felvették a középiskola rendes tárgyai közé. Osztályonként hetenként 2-2 órát biztosítottak erre. Az 1883. évi tanterv elképzelése lényegesebb vonásaiban az 1876. évitől alig különbözött. A testneveléstanítás anyaga és az oktatás módszere jelentősen lemaradt a többi tantárgyéhoz képest. Évenként változtatják az oktatás programját, mert nem találják célszerűnek a német tornarendszer követését. 1885-ben és 1886-ban korszerűsítésre törekszenek. Fejlődést jelent, hogy a szabadgyakorlatok mozgásanyagát Schréber Mór gyógytornájával bővítik. Ezekre a gyakorlatokra Batizfalvi Samu már 1856-ban felhívta a közvélemény figyelmét, de a szakmai körökben csak most kezdik értékelni. Próbálkoznak a svédgyakorlatok meghonosításával is. A szerelvényeken való tornázást szergyakorlatok váltják fel. A IV. osztályban elrendelik a katonai rendgyakorlatokat, késő őszi s téli száraz napokon a menetgyakorlatokat. Katonai előképzésben részesítik a VIII. osztály növendékeit. A játékot teljesen elhanyagolták.

      Az 1886/87-es tanév 4 csoportba sorolja a tanítás anyagát: rendgyakorlatok; szabadgyakorlatok; szertornázás: mászás póznán, kötélen, létrán, korlát, nyújtó, gyűrűhinta, ugrás (V-VIII. osztályokban bakugrás is), lógyakorlatok, hordások; valamint játékok. Heti 2-2 órában az I-IV. és V-VIII. osztályokban azonos anyagot tanítanak.

      Az 1888-as tanterv már osztályonként megjelöli, hogy mit kell tanítani. Az első osztály szergyakorlati anyaga fokozatosan bővül a felsőbb osztályokban.

I. osztály: rézsútos és vízszintes létra, korlát lebegőfa

II. osztály: lóugrás, nyújtó, gyűrűhinta, rohamugrás

III. osztály: bakugrás

IV. osztály: lengőkötél, lóugrás

      Az V-VI. és a VII-VIII. osztályok tanulói katonai előképzésben is részesülnek: a gyaloglásnál használt taktikai gyakorlatokkal ismerkednek meg. A magas- és a távugrás az új testgyakorlati ág, az atlétika bevezetésének kezdete.

      Ez a tanterv csak egy évig volt érvényben, mert a szükséges felszereléseket nem tudták biztosítani. Az 1889/90-es tanévben ismét az 1887-es tanterv alapján tanítottak.

      A testnevelés reformjára irányuló európai mozgalom hazánkra is átterjedt. A század 90-es éveiben miniszteri rendeletek „az elméleti tárgyak tanításával járó szellemi megfeszítés ellensúlyozására szánt tornagyakorlatok mellett” először a különböző játékokat vezették be, majd a kirándulásokat rendszeresítették. 1892-ben a korcsolyázást, a fürdést és az úszást sorolták be a nevelésnek nemcsak kellemes szórakozást nyújtó, hanem az ember szervezetét is nagymértékben és többoldalúan edző és erősítő tényezői közé.

      A sportági szövetségek kialakulása idején az 1890. évi Középiskolai Rendtartás 26.§-a értelmében „középiskolai tanuló semminemű, az intézeten kívül álló társulatnak, egyesületnek tagja nem lehet”. Hasonlóan rendelkezik a VKM 1913. január 6-án kiadott szigorú, tiltó rendelete. Ugyanakkor elrendelik az állami középiskolákban a testgyakorló körök létesítését. Ezzel módot és lehetőséget adtak arra, hogy a tanulók szakszerű vezetés, tanári ellenőrzés mellett sportoljanak, tornázzanak és megfelelő mértékben foglalkozzanak az atlétikával. E miniszteri intézkedés arra indította az egri gimnázium igazgatóságát, hogy megszervezze a testgyakorló kört. 1913. október 20-án elkészítette az alapszabályát, mely szerint a testgyakorló kör célja: „A tanuló ifjúság testi erejének és ügyességének minél többoldalú fejlesztése, s benne ezután a nemesebb erkölcsi tevékenységre való készség növelése; e célra szolgálnék a testgyakorlás rendes óráin túl a tornateremben, vagy a játszótéren való tornagyakorlatok, időszerű kirándulások, versenyek, a katonai céllövés.”

      Az alapszabály miniszteri jóváhagyása után, 1913. december 6-án alakult meg és kezdte el működését az egri főgimnázium Testgyakorló Köre.

      1891-től elrendelik, hogy a tanítási órákon több játékot alkalmazzanak. Nagyobb hangsúlyt fektetett a testgyakorlásra az 1899. évi tantervi revízió. A hetenként és osztályonként kötelező 2-2 órán kívül 1-1 órában kötelező játékdélutánok bevezetéséről gondoskodnak. A játékokat azonban csak 1903-ban sorolják fel.

      Csáky Albin miniszter rendelkezése nyomán honosítják meg az iskolai tornaversenyeket. 1891-től elrendeli az évenként rendezendő intézeti tornaversenyek megtartását, s ekkor rendezték meg országos szinten az elsőt. 1893-ban Csáky Albin utasítást ad a versenyszámok csoportosítására. Külön értékelik a tömeges és az egyéni versenyek eredményeit. A tömeges versenyek: szabadgyakorlat, katonai rendgyakorlat, szergyakorlat, kötélhúzás. Egyéni versenyek: távol-, magas-, rúdugrás, futás, akadályfutás, súlydobás, gerelydobás, mászás, függeszkedés, birkózás.

      Wlassics Gyula minisztersége idején új anyagot ír elő az I-IV., V-VIII. osztályokban az 1900. évi tanterv. Újat jelent a 4 és 8 ütemű szabad-, súlyzó- és botgyakorlatok alkalmazása. Csak a mászókötél és pózna, létra-, nyújtó-, gyűrű-, hinta-, körhinta-, szergyakorlatokat hagyták meg a tanulók ügyességének és erejének továbbfejlesztésére. A magasugrás, távolugrás, valamint a testnevelési órától független ifjúsági játék állandósul a tantervben.

      Az 1897-ben megalakult Magyar Atlétikai Szövetség a szabadtéri testnevelés népszerűsítésén is fáradozik. Hatására az 1903-as tantervi utasítás már az atlétikai gyakorlatokat és játékokat is megköveteli. Az 1906/1907-es tanévben a súlyemelést és a súlydobást az V-VIII. osztályok anyagához kapcsolják.

      A századforduló után változások történnek a testnevelésben, melyek a korszerűség irányába mutatnak. (Sajnos, ezeket az I. világháború elodázza.) Úgy tűnik, hogy a kormány elismeri ugyan a testnevelés szükségszerűségét, de csak a háború előtti időszakban (a felkészülés idején) ad meg minden hathatós támogatást. A tanítás anyagában jelentős teret biztosítanak a fiúk katonai előképzésére is. Az olimpiai eszme is növeli a testnevelés esélyeit és tekintélyét. Ez az eszme etikai bázisra helyezkedik. P. Coubertin nem véletlenül nevezi a rendezvényeket játékoknak és nem versenyeknek.

      Jelentős változást hozott az 1907-es év. Megváltozott a tanítási rendszer és a módszer. Bővült az oktatás anyaga. A német, a francia, a svéd, az angol testnevelési viszonyokat tanulmányozó hazai szakemberek tapasztalatait hasznosítva Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter elrendeli, hogy minden tornaórán legalább 15 percig svédgyakorlatokat végezzenek a tanulók. Elrendeli a svédtornához szükséges eszközök beszerzését is. A szabad levegőn végzett testmozgások, a játék, az atlétika és az úszás a korszak akkori szintjén kezdték elfoglalni az őket megillető helyet. A lányok testi ügyességének fejlesztésére a táncoktatás bevezetését javasolják. Az ilyen igyekezetek ellenére szomorú állapotok uralkodnak az iskolai testnevelés terén. A közoktatásügyi miniszter jelentése szerint „az elemi iskolák majdnem felében nem volt tornatanítás: a tanítóképzők harmadának nem voltak kellően felszerelt, megfelelő tornahelyiségei, a középiskolák testnevelése is hasonló bajokban sínylődött”.

      A közoktatásügyi miniszter 1908 márciusában szakértekezletet hívott össze a középiskolai testgyakorlás értékelésére. A háromnapos tanácskozáson rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a „testnevelésnek” a szellemi neveléssel való egyensúlyba hozatalára. Megállapították, hogy a testnevelés reformot igényel, mely az élettani és pedagógiai szempontok érvényesülését egyaránt biztosítja, mivel hatással van a jellemképzésre, különösen az akaraterő és erkölcsi érzék fejlesztésére. Ma a történelmi események ismerete birtokában önkéntelenül felvetődik a kérdés: Vajon a testnevelésre ezt a nagyobb figyelmet nem a feszültebb nemzetközi helyzet tereli a katonai felkészítés miatt? A háború előtt a testi képességek és készségek előtérbe kerülnek.

      Ugyanakkor a közvéleményben és az iskolai oktatók egy részének megnyilatkozásaiban erősen tapasztalható a testi nevelés iránti közöny. „Hatóságaink legtöbbje és közönségünk nem részesíti azt, az azt megillető rokonszenvben és támogatásban. A lónevelés, kutyaidomítás még ma is népszerűbb társalgási tárgy, mint a gyermek testi nevelése.”

      1910-ben a tornafelügyelő megelégedéssel veszi tudomásul, hogy az egri gimnáziumban a testnevelés az országosan kitűzött nevelési és egészségügyi célok megvalósítását szolgálja. Gondoskodtak a megfelelő feltételek biztosításáról. „A tanuló ifjúság derék, fegyelmezett magatartást tanúsít… a tornatanítók a testgyakorlást lelkesedéssel párosult tanítással és nevelő hatású irányításukkal eredményesen vezetik.”

      Az 1886. évi reáliskolai tanterv és utasítás a testgyakorló helyek térbeli viszonyairól rendelkezik. A szabadtéri foglalkozások megtartására 360 m2-nél kisebb „nyári tornahelyiség” nem alkalmas. A rendgyakorlatok, a „gerely- és korongvetés, továbbá a játékok kedvéért” legalább 1000 m2 területet kell biztosítani. A tornateremben foglalkoztatottaknak személyenként a 4 m2-es terület szükséges. 160 m2-en aluli tornatermet az esetben sem engedélyez, ha az osztályok létszáma 60-nál kevesebb. A fűthető, legalább 15 ºC hőmérsékletet biztosító tornateremnek 5-5,5 méter magasnak és 240 m2 alapterületűnek kell lennie.

      Kívánatos – fogalmazódik meg továbbá a tantervi utasításban -, hogy a tornaórán hazafias dalokat énekeljenek a tanulók, mert „ez hozzájárul a hazafias érzelmek fejlesztéséhez, elősegíti a rhytmus iránt való érzéket”.

      Kötelezővé teszik a tanév végén a tornaünnepély, a nyilvános vizsgálat megtartását. Azért, hogy a felkészülés a tanulók idejét, testi és szellemi energiáját fölöslegesen ne vegye igénybe, a foglalkozáson csak azokat a gyakorlatokat szabad bemutatni, melyeket a tanév folyamán tanultak. Szándékuk az volt, hogy a „megjelenő szülők, a rendes tornaóra képét lássák”. Az ünnepélyes hangulatot versenyekkel, a győztesek, az eredményesen szereplők jutalmazásával kívánják fokozni.

      Az egri alreáliskola működésének már az első évében (1890-1891) testgyakorlati foglalkoztatásban is részesítette növendékeit. A „tornázás” óráin szabadgyakorlatokat, katonai és tornázó rendgyakorlatokat, magasugrást, távolugrást, nyújtó-, rézsútos létra-, mászó- és korlátgyakorlatokat végeztek.

      Az 1906-os reáliskolai utasítás szerint a testgyakorlás „a szellemi és testi tulajdonságok összhangzatos képzése, a fegyelemnek és a közösség érzetének megerősítése, valamint a tömegek foglalkoztatása az iskolai tanításnak és nevelésnek egyaránt nagyfontosságú tényezője”. Nagy jelentőséget tulajdonít – az egyéni képességek fejlesztése és a szabad cselekvésre szoktatás mellett – az ifjúság nagyobb tömegekben való egyidejű foglalkoztatásának. Az igény az volt, hogy az együttes munkában szokja meg a tanuló azt a fegyelmet, melynek alapján az élete későbbi szakaszaiban is önként alárendeli magát a nagyobb egészet alkotó szervezet követelményeinek, amikor a közös élet- vagy munkaviszonyok között az akkori közös eszmék, célok határozzák meg az együvétartozást.

      Felfogásukban a testgyakorlás nevelőeszköz volt, mert a test fölötti teljes uralom kialakításában, az egészség megerősítésében és fenntartásában hasznos szolgálatot teljesít.

      Az utasítás ismét foglalkozik a termi és szabadtéri foglalkozási helyek követelményeivel. Előírásai szerint a tornatermet deszkapadlóval kell ellátni. A balesetek megelőzése érdekében a leugrásra szánt helynél fűrészpor-föveny keveréket kell biztosítani. Ez volt akkor a technikailag ismert legegyszerűbb védekezés a sérülések elkerülésére. Követelmény, hogy a tornaszerek mozgathatók legyenek, mert így megfelelő szabad teret tudnak biztosítani a más jellegű foglalkozásokon. A bejárat elé lábtisztító rácsot kellett elhelyezni.

      A nyári tornahely tornaszerekkel is felszerelhető. Kívánatos az is, hogy a játszótér léckerítéssel, élő sövénnyel és árnyékot adó fákkal legyen szegélyezve. Felsorolja a szükséges felszereléseket és a gyakorlatok anyagát.

      A tanuló ifjúság katonai szolgálatra való előkészítését a VKM 1908. március 19-én kiadott rendelete értelmében rendszeresítették. Amikor – a miniszteri rendelet hatására – a gimnázium és reáliskola vezetése vállalja a VII. és VIII. osztályos növendékek katonai előképzését, a fegyverkezelés és a céllövés rendszeresítését, nem gondolhattak arra, hogy 1914 szeptemberében rendkívüli körülmények között nyitják meg az új tanévet. A tanulók játékát, edzését és erősítését szolgáló tornatermeket az I. világháború csatáiban megsebesült katonák ápolására rendezték be. Az életvidám gyerekek közül többen katonaruhában, fegyverrel a kézben értelmetlenül tették kockára fiatal életüket.

      A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1915. szeptember 24-én egységes, új középiskolai tanterv elkészítésére kéri fel Bély Mihály és Kmetykó János szakembereket. Az Országos Közoktatásügyi Tanács által kidolgozott tanterv testnevelési vonatkozású részeit vitára bocsátva kiegészítették, módosították „különös tekintettel a honvédelmi miniszter úr által kiadott és a tanuló ifjúságnak a katonai szolgálatra előkészítését célzó Irányelvekre”. Ennek megfelelően az 1916-ban érvénybe lépő fiú középiskolák testnevelésének új tantervében a nevelő tornagyakorlatok, nevelő játékok, nevelő atlétikai gyakorlatok, egyéb testedző gyakorlatok, tánc, kirándulások kiegészülnek a katonai szolgálatra előkészítő gyakorlatokkal. Az oktatás célját „A tanuló ifjúság egészének, edzettségének, testi erejének és ügyességének fejlesztése, testi erőt is igénylő és nemzeti célokat szolgáló gyakorlati ügyességek elsajátítása, az akaraterő nevelése, önuralomhoz, engedelmességhez, önálló elhatározáshoz és a bajtársiassághoz szoktatás”-ban jelölték meg. Itt már nyilvánvalóvá válik, hogy a pedagógiai célzattal vezérelt testnevelési szakemberek őszinte szándékát mennyire befolyásolja a magyar kormány háborús politikája.

Korszerűsítési törekvések az iskolai oktatásban a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején (1918-1919)

      A háborúban súlyos vérveszteséget szenvedett, anyagilag és erkölcsileg leromlott országban 1918. október 31-én kirobbant a polgári forradalom. Hullámai november elejére eljutottak vidékre is. Egyszerre föllazult az addigi rend. Zavargások voltak, s a hatóság a fölszabadult szenvedélyek megfékezésére, a rend fenntartására megalakította a polgárőrséget. A tömegek hitték, hogy a forradalom visszaadta a nemzetnek az önállóságát és függetlenségét, a nemzet saját kezébe vette sorsának intézését, s a Magyar Népköztársaság megindult a demokratikus reformok útján. A Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége (VAOSZ) – amely magában foglalta a legaktívabb pedagógusokat –, szakszerű munkát kezdett. A budapesti pedagógus szakosztály kezdeményezte az oktatás tartalmi reformjának kidolgozását. Jól tudták, hogy a hazafiságot nem szólamokban, hanem cselekedetekben kell bizonyítani. Decemberben 11 tagú Iskolai Reformokat Előkészítő Bizottságot választottak egy kultúrprogram megvalósítására, egy olyan reform kidolgozására, amely az iskolai élet minden területét és tantárgyát érinti, mit kell megváltoztatni a kor követelményeinek megfelelően az iskolában és a modern pedagógus szellemében. Munkaiskolát kell létrehozni, melyek szellemének és módszereinek kibontakoztatása a nevelés és az oktatás terén érvényesül.

      A tantervi munkálatok során ügyeltek arra, hogy a tervek és a javaslatok vegyék figyelembe a jövő társadalom igényét. Amikor 1908-tól az új népiskolai tanterv kidolgozásában a gyermektanulmányozók közül Nagy László is részt vett, a testneveléstanítás reformálásával is foglalkozott. Csak most, 1918-ban nyílt lehetősége arra, hogy az Országos Testnevelési Tanács folyóiratában hangoztassa a Testnevelés és gyermektanulmány című cikkében, hogy a „gyermektanulmány szempontjait a testnevelésben is érvényesíteni kell”. Ennek megfelelően életkorhoz kötött gyakorlatokat ajánl. Az életkori sajátossághoz alkalmazkodó testgyakorlás teljesen újat jelent a testnevelésben.

A testnevelés helyzete a Horthy-ellenforradalom idején (1919-1944)

      A Tanácsköztársaság leverése után újra alakult Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium első feladatának tartotta az iskolák belső világát „megtisztítani” a forradalom szellemétől: semmisnek nyilvánította az 1918/1919-es tanév végén kiadott bizonyítványokat, elrendelte a „szabályszerű bizonyítványok” kiállítását. A tanári karból alakított bizottság vizsgálat tárgyává tette a tanulóknak a proletárdiktatúra alatt tanúsított viselkedését. Az új szellemű tanítás érdekében új tartalmat, új iskolai tanterv elkészítését szorgalmazza.

      A Középiskolai Magyar Tanárok Nemzeti Szövetsége pedagógiai bizottsága által összeállított új középiskolai tantervvázlat megvitatását 1920. április 28-i tantestületi értekezletén tartotta meg az egri gimnázium. A tanári testület a következőkben állapodott meg: „Szükségesnek tartja nem csupán a középiskolák reformját, hanem a nemzetté nevelésnek egész vonalon a legalsóbb iskoláktól a legmagasabbig egységes újjászervezését.” Azonban a reformot elsietni nem szabad, mert „ …a mai időkben nem is gondolhatunk a megvalósításra, mert a középiskola egyes kérdéseit nemzetközileg kell megoldanunk, illetve a gazdasági erejében tönkretett nemzet ma nem is tud ilyen reformot megvalósítani”. Szerencsésnek tartják, hogy a középiskolák két tagját, a gimnáziumot és a reáliskolát közelebb hozza egymáshoz az új tantervvázlat.

      A gimnázium kivételezett helyzetet élvezett a Horthy-rendszer oktatásügyében. Reformja már a századforduló körül érlelődött, a háború azonban ezt elodázta. A Tanácsköztársaság megdöntése után az 1883-as törvény reformja sürgetően kerül napirendre.

      A középiskolai tervezettel kapcsolatos országos méretű viták, vélemények összegező javaslatát a középiskolákról szóló 1924. évi XI. tc. véglegesíti. A reform előkészítő munkálatai rendkívül körültekintőek és alaposak voltak. Az egyes szaktárgyak kidolgozásában akadémikusok, egyetemi tanárok és más szakértők vettek részt. Az egyes szakbizottságok összesen ötvenszer üléseztek. Végül a törvényjavaslatot 10 napos (1924. március 26. – április 4.) vita után a nemzetgyűlés elfogadta, mely Klebelsberg, Fináczy, Pauler és Kornis közös alkotása.

      Az 1924. évi XI. tc. a gimnázium, a reálgimnázium és a reáliskola szervezésével a középiskolák differenciálásának álláspontjára helyezkedett. A törvény másik alapelve, hogy valamennyi középiskolai típus egyenlően jogosít az egyetemekre és főiskolákra való felvételre. Ezáltal jogilag megszűnt a reáliskola alacsonyabb értéke az egyetemi felvételik szempontjából. Az egyéb polgári rétegek gyermekei társadalmi előrehaladásának jobban megfelelő reáliskola és főképpen a reálgimnázium most már egyaránt zökkenőmentesen biztosította a főiskolákra, egyetemekre való belépést. A középiskolai iskoláztatás ügye így a művelődési monopólium további megtartása mellett, az uralkodó osztályokon belül, s azon a szinten kétségtelenül jelentősen demokratizálódott.

      A középiskolának ekkor 3 típusa van: gimnázium, reálgimnázium és reáliskola. Feladatuk, hogy „a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, hazafias szellemben magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tanulmányokhoz szükséges szellemű munkára képessé tegye”.

      A „treforti” törvény még ezt a feladatot tűzte ki 1883-ban a középiskola elé: „A gimnáziumnak és a reáliskolának az a feladata, hogy az ifjúságot magasabb általános műveltséghez juttassa, és a felsőbb tudományos képzésre előkészítse.” Az 1924-es reform a polgári állam erősítésének érdekében leszűkíti a liberális kor általános humanista eszményét az állam szempontjából sokkal fontosabb tényezőre, a megbízható polgárok nevelésének körére.

      A középiskolák az idegen nyelv oktatásában számottevően eltértek egymástól. Azonosak voltak az ún. nemzeti tárgyak. A természettudományos képzésre fordított órák száma a reáliskolákban jóval több volt, mint a gimnáziumban (a gimnáziumban 8 év alatt heti 51 óra, a reálgimnáziumban 54 óra, a reáliskolában 78 óra).

      A törvény a testgyakorlást a rendes tárgyak közé sorolja. A tanítás anyaga azonos mindhárom típusú középiskolában.

      A tanulás alól csupán a testi alkalmatlanság miatt adható felmentés, melyet a tanári testület meghallgatásával iskolaorvosi vagy tisztiorvosi vélemény alapján az iskolaigazgató ad meg. A testgyakorlásból elégtelennel értékelt tanuló a felsőbb osztályba léphet, illetve másik középiskolában folytathatja tanulmányait.

      A világháború után a testnevelés kérdése újra előtérbe került mindenütt. Magyarországon a hadsereg létszámának csökkentése, a zsoldos hadsereg kényszerének elrendelése végső fokon megteremtette a leventeegyesületeket, a középiskolákban is intenzívvé tette a sportolást, s új alapokra helyezte a testnevelést. A középiskolás cserkész ifjak foglalkoztatását is szoros kapcsolatba hozzák a testi neveléssel.

      A fiziológiai, pedagógiai, lélektani kutatás eredményei, a testgyakorlati szakanyag bővülése, az oktatás követelményeinek növekedése újra a testnevelőtanár-képzés magasabb színvonalú, főiskolai megoldásának gondolatát veti fel. Első lépésként a középiskolákban a „tornatanító” helyett 1924. augusztus 1-jétől a „testnevelési tanár” elnevezés lesz használatos.

      A VKM 1924. július 24-én kelt 80.000 számú rendeletével új testnevelési tanterv lép életbe a középiskolákban. Heti 2 órát biztosít a tanítás számára, melynek célja az arányosan fejlesztett, egészséges, ellenálló, ügyes test, bátor és fegyelmezett magatartás, önállóság kialakítása. Az önállóságra való nevelés már a modern pedagógia követésének megnyilatkozása. A cél eléréséhez – különleges, általános hatású – gyakorlati életre előkészítő és munkára nevelő gyakorlatokat jelöl ki. Ezeket 1926-tól kibővítik a tornaünnepélyek szabad- és szergyakorlataival, atlétikai versenyszámokkal, sportversenyekkel, versenyjátékokkal. Már nemcsak a látványosságra, hanem a tanévben tanultak bemutatására is törekedtek.

      Az 1926-ban kibocsátott testnevelési utasítás apró részletességgel tárgyalja az iskolai testnevelés szabályait. A testneveléssel az egészség fenntartására, a test teljesítőképességének fokozására és a test felett való teljes uralkodásra, a „faj” fejlesztésére, erősítésére, az alkoholizmus, a nemi betegségek és a tuberkulózis ellen való védekezésre, végül a lehető legmagasabb átlagteljesítmény elérésére törekszik.

      Nagy László reformpedagógiai célkitűzései már a gyakorlatban is megvalósulnak. A tantervi utasítás hangsúlyozza, hogy a rendszeres testgyakorlást 6 éves korban kell elkezdeni és folytatni kell azt az ember egész élete során. Feladatát az életkorból adódó, az emberi test fejlődésén alapuló élettani törvények irányítják. Megkülönböztet:

· Elsőfokú vagy elemi testnevelést (6-14 éves korig)

· Másodfokú vagy ifjúsági testnevelést (14-18 éves korig)

· Harmadfokú vagy felsőbb testnevelést (18 éves kortól)

· Érett korban való testnevelést (35. év után)

      A kor szellemi szintjén és osztálykorlátai között tisztázza a sport, a testedzés, a testnevelés fogalmát, tartalmi vonatkozásait. Testnevelésnél a „test és lélek” összhangban való fejlesztése a cél. Olyan rendszerű nevelés és gyakorlatozás a cél, amely derűs szellemet és egészséget kölcsönöz, munkabírásra és kitartásra nevel. Gyakorlati céljának súlyos félreértése volna, ha ezt csupán a tetszetős mutatványok előkészítésében keresnénk. Eszköze a testgyakorlatok, de ide tartozik a testápolás megfelelő igényszintjének a kialakítása is. Elvárás a test, a ruházat, a lakás, az iskola, a fürdés, a fehérnemű, az alvás-pihenés, a táplálkozásban mértékletesség, a légzés, a fogápolás követelményeivel szembeni igényesség.

      A középiskolások testgyakorlásánál a növendékek egészségi állapota és fejlettségi foka alapján (melyet az orvos és a testnevelő tanár állapít meg), két csoportot hoz létre. Csoportonként más-más gyakorlati anyagot sorol fel:

I. csoport (14-16 évesek)

1. Rendgyakorlatok

2. Szabálygyakorlatok

3. Játékok: gyermekjátékok, kis játékok, kötéljátékok, labdajátékok

4. Ifjúsági testnevelési gyakorlatok: menet, szertorna, futás, ugrás, dobás, támadás, védelem

5. Légzési gyakorlatok

6. Úszás

7. Az érzékszervek nevelése

II. csoport (16-18 évesek)

1. Rendgyakorlatok

2. Szabadgyakorlatok

3. Játékok: kis játékok, támadó- és védőjátékok, labdajátékok (füleslabda, labdarúgás)

4. Bevezetés a sportba: menet, szertorna, futás, ugrás, dobás, támadás és védelem

5. Légzési gyakorlatok

6. Úszás

7. Az érzékszervek nevelése

Hetenként kétszer játék- vagy sportjátékóra.

      A tanárok ügyeljenek arra, hogy a középiskolában csak olyan tanuló kerüljön, aki képes lesz ezek elvégzésére. Már az elemi iskolákban rendszeres, alapos lélektani megfigyelésekre támaszkodó „egyéniséglap”-on összegzik vizsgálataik, megfigyeléseik eredményét. Nagy László hatása a testnevelés tanításában is érződik, amikor az Utasítás Személyi lap bevezetését kezdeményezi, mely végigkíséri a tanulót az egész testnevelésen át 35 éves koráig. A testnevelő bejegyzései alapján tartalmazza a testméreteit és a testgyakorlati ágak teljesítményeit.

      A testnevelési Utasítás II. része 10 füzetben az egyes testgyakorlatokat (játékok, szabadgyakorlatok, atlétikai gyakorlatok, úszás, birkózás, ökölvívás, kerékpározás, céllövészet, egyéb ágak) és a rájuk vonatkozó szabályokat, módszertani útmutatásokat ismerteti.

      A VKM 40. 175/1928. V. sz. rendeletével 3-ra emeli a testnevelési órák számát. Felületesen értékelve örvendetes esemény a testnevelés tanításában. Annál elszomorítóbb a kép, ha megvizsgáljuk, mi van a rendelet hátterében. Annak ellenére, hogy az 1924. XI. tc. kimondja az iskolák, mindennemű szervezetek, intézmények, egyesületek stb. katonai kérdésekkel való foglalkozásának tilalmát, az 1921-ben létesített leventeintézmény nem hagyott kétséget aziránt, hogy ennek tevékenysége a katonai előképzésre irányul. A testnevelésről szóló 1921. LIII. tc. és az azt végrehajtó VKM 9000/1924. sz. rendelet – ez a gyakorlatban 1939. II. tc.-ig fenn is maradt –, a leventekötelezettséget csak az iskolát elhagyó, 12. életévét betöltött, de 21. évet meg nem haladott ifjúságra terjeszti ki. A törvény ezek szerint élesen különválasztotta a középfokú iskolák testnevelését a középiskolát nem végző fiúknak szánt leventeképzésétől. A leventeképzés helyett 1928. november 1-jétől a VKM utasítása értelmében bevezették a katonai gyakorlatok végzésére szánt 3. testnevelési órát a középiskolákban.

      1924-től a magyar nevelés- és oktatásügy nagy átalakulásának sokszor forrongó, nyugtalan és bizonytalan, de új mélységeket feltáró, új távlatokat nyitó időszaka. Ezt az időszakot a magyar iskolaügy fejlődésében egyrészt az oktatás módszerességére való nagyobb törekvés, de még inkább az iskolai munka nevelő momentumainak erőteljes igenlése jellemzi.

      Az 1930-as évek elején újabb középiskolai reform érlelődött az egység jelszavával. Ez megfelelt a gazdasági válság után kialakult neveléspolitikai, illetve politikai elképzeléseknek. Hóman Bálint a „nemzeti egység”, a „nemzeti erők összefogásának” gondolatát Gömbös Gyulától veszi át és transzponálja az oktatáspolitikai terveibe, s az 1924. évi XI. tc.-t alapos átértékelés alá veti. Véleménye szerint az 1924-es középiskolai reform, a gimnáziumi oktatás-nevelés differenciálódása „fenyegeti a nemzeti közszellemet és a világnézet egységét”. Ezért a középiskola új reformja, az 1934. évi XI. tc. értelmében a magyar középiskola egységes neve: gimnázium. Hóman tehát felszámolja a reáliskolát.

      A középiskolák az 1934. XI. tc. értelmében elfoglalt új helyzetüknek megfelelően újjászervezik életüket. Az „Utasítások” nemcsak újítani akarnak, hanem az oktatást javítani, tökéletesíteni is. Minden tantárgy állandó tanmenetének elkészültével új követelmény az, hogy a tanároknak óravázlatot kell készíteniük. A korábbi tanítási menetet és módszert nem követhetik a tanárok. Rákényszerítik őket az órára való tervszerű és céltudatos készülésre, és a tanítási anyag logikus feldolgozására.

      Feltűnő a testnevelés kedvező helyzete a két világháború között. A katonai felkészítés a cél. Az új áramlat hatása érződik a testnevelés tanításában is. A törvénycikk továbbra is a rendes tárgyak közé sorolja a testnevelést. Nagyobb értékelése abban is megnyilvánul, hogy az elégtelen osztályzatot érdemlő tanuló csak a sikeres javítóvizsga letétele után léphet felsőbb osztályba.

      AZ 1935/36-os tanévben induló I. osztályok az új tanterv szerint kapják kiképzésüket. Hetenként már 4 testnevelési óra áll rendelkezésükre. 3 órát a tantárgyi anyag elsajátítása, 1 órát továbbra is a katonai gyakorlatozásra kell felhasználni. A felsőbb osztályok a korábbiak szerint haladnak.

Az életbelépő új testnevelési tanterv anyaga
· Egyszerű – egyéni és társas – gyakorlatok

· Összetett – egyéni és társas – gyakorlatok

· Kirándulások

· Ünnepélyek és iskolai versenyek: torna, atlétika, játékos sportok köréből

· Alkalmi magyarázatok a gyakorlatok folyamán

      A testnevelés nem merült ki a testgyakorlásban, hanem magában foglalja a test ápolását és gondozását, valamint a szervezet egységénél fogva az egész ember nevelését. Az egészet a nevelés gondolata foglalja egységbe. „Munkáját nem tekinti öncélúnak, hanem a nevelés egyik ténykedésének és éppúgy az egészséges, értelmes és erkölcsös ember kiformálására törekszik, mint a nevelés többi ágai.”

      De milyen cél érdekében?

      A célkategória hamis. A legszakszerűbb, a legkorszerűbb pedagógia is szolgálhat haladásellenes célokat. 1939-től már nyíltan készülnek a háborúra. Ennek közeledése miatt az „egységesítés” a cél. Az egységes nemzet, az egységes akarat megteremtése miatt szorgalmazza a kormány az új szellemű pedagógiai elv megvalósulását. A parancs szavának engedelmeskedő, egységes szellemű, erős fizikumú, katonának alkalmas fiatalokra van szükségük.

      Az egri gimnázium 1936. november 15-i nevelőtestületi értekezletén is érződik ennek hatása. Az igazgató hangsúlyozza, hogy a gimnázium csak nevében ugyanaz, de tartalmában, céljából és irányában, a célhoz vezető utakon s a célt szolgáló eszközökben állandóan változik. A jelenben – mondja –, „két világszemléletnek: a keresztény államrendnek és a szovjet forradalmi rendszernek rettenetes összeütközése előestéjén vagyunk”. Ezért a közoktatás célját és feladatait „a magyar életre” való céltudatos előkészítésében, az ifjúság „intenzív erkölcsi nevelésében”, jellemének szilárdításában, kötelességtudásának fejlesztésében, a „valláserkölcsi és nemzeti alapon nyugvó egységes magyar világszemlélet” kialakításában jelöli meg. De ehhez új tanárok kellenek – mondja az igazgató -, akik az új iskolában biztosítják, hogy a legélénkebben lobogjon a valláserkölcsi és a nemzeti nevelés fényforrása.

      Az Utasítás alapján az egész test erejének, ügyességének, edzettségének és szépségének arányos fejlesztéséhez a tanulók egészséges fejlődésére irányuló rendszeres tevékenység szükséges. Gondoskodik a figyelem, kedély bátorság, fegyelem, tetterő, kitartás, közösség szeretetének felébresztéséről, illetve ezek fejlesztése útján az egységes és harmonikus nevelés támogatásáról. Szorgalmazzák, hogy a diákok a kötelező testgyakorló órán kívül iskolai keretek között a sport különféle ágait gyakorolják. A VKM 93.200/1937. VII/2. sz. rendelete alapján valamennyi középiskola sportkörét újjászervezik. Már több mint egy évtizede a sportkör hivatalból tagja a Középfokú Iskolák Sportköri Országos Központjának (KISOK). Ismét lehetőséget teremtenek a házi, helybeli intézetek közötti versenyek, dísztornák rendezésére.

      „A testnevelés csak akkor foglalhatja el helyét az egész nevelésben, ha a testre gyakorolt hatáson kívül a szellem kiművelését is előmozdítja és ezzel állandó munkatársa lesz az egységes nevelésnek” – állapítja meg az 1938. május 25-i Részletes Utasítás. Ez a tanulók rendszeres szempontú egységes fejlődésének feltételeit és szükségleteit tartja szem előtt. Úgy kell a testnevelés területén munkálkodni, hogy a tanulóknak legyen alkalmuk az érzelmek gyakorlására. Fejleszteni kell a figyelem összpontosítására való képességet, a megfigyelőképességet, találékonyságot, következtető tehetséget, foglalkoztatni szükséges az alkotó képzeletet. A tantárgy jellegéből adódóan ápolja az esztétikai érzéket. Ezért a táncnak is nagyobb szerepet biztosít.

      Az utasítás szerzői tudatában voltak annak, hogy a testnevelés az erkölcsi érzelmek nevelésének is hathatós eszköze. Arra törekedtek, hogy a rendszer iránti hűségre – s mint mondták –, lelkiismeretes munkára és kötelességtudásra neveljen, fejlessze a bátorságot, fokozza az önbizalmat, az önérzetet és önmaga megbecsülését, tanítson szerénységre, szoktasson igazságszeretetre, legyen nevelő iskolája a közösségi érzésnek. „Értesse meg a növendékekkel, hogy a közös munka sikerének titka a közös cél együttes szolgálatában rejlik.” A testnevelés az akarati tulajdonságok formálását is segíti, melyre a Horthy ellenforradalmi rendszer nagy gondot fordított. A gyakorlás minden mozzanata a külső és belső akadályok leküzdésére készteti a tanulót. A teljesítmények eléréséhez le kell győzni a nehézségeket, bátornak kell lenni. A rendszeres gyakorlás kifejleszti a kitartó állhatatosságot, engedelmességhez szoktat. Kialakítja a fegyelmezettséget, a rendszeretetet, az ellenforradalmi rendszer számára nélkülözhetetlen tekintélytiszteletet és a türelem (nem egyszer a „belenyugvás”) erényét.

      E tantervben is érződik a politikai háttér. Minden iskolai osztály anyagában megtalálható a légoltalmi gyakorlat. Alkalmi magyarázatokon a nemzetközi helyzetről, a háborúról, a háborús helyzetben való viselkedésről, ténykedésről kell beszélgetni a diákokkal. A tanítás minden részét „erős nemzeti szellemnek kell áthatnia és a testnevelésnek hathatóan támogatni kell az iskolában folyó egységes nemzetnevelést”. Alkalmat kell adni, hogy „a nemzeti szellem” megerősödjék és kifejlődjék  a „hazafiúi érzés”.

      A győri fegyverkezési program végrehajtása és az 1939. II. tc. már a kormány nyílt militarista célkitűzéseit tükrözi. A leventeintézménnyel kapcsolatosan már nem „testnevelésről”, hanem „honvédelemről”, „katonai előképzésről” szól, melynek „célja az, hogy az ifjúságot a hagyományos magyar katonai erényekben való nevelés útján a haza védelmének magasztos feladataira testben és lélekben előkészítse”. Ennek megfelelően a középiskolás fiúkat kifejezett leventekiképzésben részesítik. 1939. november 10-.től heti 3 órát biztosítanak az intézeten kívüli, a katonai parancsnokságok által irányított foglalkozások megtartására.

      Az 1940/1941-es tanévtől 3-ra csökkentik a heti testnevelési órák számát. A háborús események sok tanerőt, szakembert vonnak el az iskolai munkából. Az őket helyettesítő, képzetlen vagy gyakorlatlan oktatók tevékenységét segíti az 1941-ben kiadott tanmenet.

      Az 1939. II. tc. 168.§-ában foglalt felhatalmazás alapján a VKM elrendeli, hogy a tantervekben megállapított tantárgyakon kívül az 1942/1943. tanévtől kezdve a „honvédelmi ismeretek” című tantárgyat is tanítani kell. Ugyanebben a tanévben be kell vezetni a naponkénti testgyakorlást is, mert – mint előírták –, a tanulóifjúságot és rajta keresztül egész Magyarországot lelkileg egybe kell forrasztani a „hadsereggel”. A katonai kiképzés ebben a szellemben volt számukra fontos és elmaradhatatlan része a nemzetnevelésnek.

      A Horthy ellenforradalmi rendszer idején határozott szakmai fejlődés tapasztalható az iskolai testnevelés alakulásában. Ez megmutatkozik a haladó és korszerű pedagógiai elvek nemegyszer kényszerű követésében, a módszerek alkalmazásában, a tanítás szervezetének módosulásában, a testnevelés feltételeinek biztosításában. Megoldják a testnevelőtanár-képzés több évtizede vajúdó kérdését is. Az iskolarendszer ugyanakkor erősen korlátozza a szegényebb sorsú, főleg az ipari munkások, gazdasági segédmunkások, napszámosok gyerekeinek közép-, illetve felsőfokú tanulmányait. Így a 10-18 éves korosztály fiataljai közül csak a középiskolás diákokat, azok között is kezdetben csak a fiúkat részesítették a testnevelés fejlesztő hatásában. Igaz, a leventeintézmény a megalakulása utáni években rendszeres testgyakorlásra, sportolásra, versenyzésre ad alkalmat, de az – mint kiderült –, rejtett, 1921-től a burkolt, 1938-tól pedig a nyílt katonai felkészítés érdekében történt.

 

Felhasznált irodalom

Szabó Béla (1978):    Az iskolai testnevelés kialakulása és fejlődése az egri főgimnázium történetének tükrében (1856-1914). KLTE, Debrecen.

Szabó Béla (1984):    A testi nevelés szerepe a középiskolás diákok személyiségformálásában. MTA, Budapest.

Szabó Béla (1986):    A testnevelés tantárgy tanítása Eger város fiú középiskoláiban (1856-1948). MTA, MTT, Budapest.





Készítette