Szerkesztőség: Mann Miklós Budapest oktatásügye 1873-2000 c. akadémiai doktori értekezése nyilvános vitájára 2004. szeptember 22-én került sor a Magyar Tudományos Akadémián

Az elnöklő Glatz Ferenc akadémikus, megnyitva az ülést, bemutatta a bíráló bizottságot, amelynek tagjai Báthory Zoltán, Donáth Péter, Izsák Lajos, Vargyai Gyula, Zrinszky László professzorok voltak. A bizottság titkára, Pók Attila, a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese ismertette a jelölt szakmai életrajzát.

Az értekezés Budapest XIX-XX. századi oktatásügyének bemutatására törekedett széleskörű – levéltári, könyvészeti – forrásbázis felhasználásával.  A munka első része a dualizmus korában kibontakozó oktatásügy eredményeiről szólt, hangsúlyozva az elemi és polgári iskolák elterjedését, a szakoktatás fejlődését, a tantervfejlesztési munkálatokat. A Bárczy-korszakban került sor a nagyarányú iskolaépítési program megvalósítására, a szakfelügyelet megszervezésére, az ingyenes népoktatás bevezetésére, valamint a szervezett továbbképzést biztosító Pedagógiai Szeminárium létrehozására. Az értekezés második része áttekintette a fővárosi oktatásügy alakulását a két világháború közötti időszakban. A főváros támogatta a tankötelezettség kiterjesztésére irányuló kísérletet a VII. és VIII. osztályok indításával. Budapest szerepe az ország oktatásügyében egyre növekedett, elsősorban a magasabb oktatási formákban és a szakképzésben vált jelentőssé. A Pedagógiai Szeminárium működésével népszerűsítette a modern pedagógiát, gyakorlóiskolájával vezető szerepet töltött be a nyolcosztályos népiskola tantervi követelményeinek kialakításában. Az értekezés harmadik része a fővárosi oktatásügy 1945 és 2000 közötti évtizedeit mutatta be, amely az általános iskola bevezetéséről, az államosításról, az ellentmondásos oktatási reformokról és következményeiről szólt. Az értekezés részletesen tárgyalta a demográfiai hullámok hatását az iskolák építésére, a pedagógusképzésre, majd elemezte a rendszerváltás után bekövetkezett fejlődés új problémáit.

Ballér Endre, a neveléstudomány doktora opponensi véleményében hangsúlyozta, hogy a disszertáció sokoldalú, gazdag, sok területen új forrásokra, ismeretekre alapozva mutatja be a fővárosi oktatásügy utóbbi másfélszáz éves történetét. Tudományos értékét neveléstudományi szempontból elsősorban új, számos esetben eddig még nem publikált forrásanyaga, a tárgyalt időszakra jellemző oktatási változások feltárása, valamint egyes területek új megvilágítása (pl. közoktatási rendszer, szakképzés, Fővárosi Szeminárium, tanügyigazgatás) adja. Ugyanakkor problémaként emelte ki az adatok mélyebb összefüggéseinek, a fejlődési tendenciáknak a feltárását, a budapesti oktatásügyi változásokat hangsúlyozó immanens struktúra háttérbe szorulását, továbbá a főváros és az ország oktatása egybevetésének nem kielégítő tudományos alátámasztását.

Kardos József, a történelemtudomány doktora, hangsúlyozta, hogy a hatalmas forrásanyagot és szakirodalmat áttekintő értekezést az adatokhoz való következetes ragaszkodás, az árnyalt véleményformálás jellemzi. Megítélése szerint a disszertáció a magyar főváros iskolaügyének, kisugárzó kultúrájának méltó emléket állított. Az opponens saját kutatásai alapján egyes pontokon kiegészítette az értekezésnek a szocialista korszak kapkodó oktatáspolitikai intézkedéseit bemutató fejezetét. Kritikai észrevételeiben hiányolta az oktatásirányítás és a felsőoktatás problémáinak részletesebb bemutatását.

Kelemen Elemér, a történelemtudomány kandidátusa, méltatta az alapos forrásfeltáró és feldolgozó munkát, a fővárosi oktatásügynek a városfejlődés különböző területeivel és jellegzetességeivel összefüggő jelenségek komplex kezelését. Az opponens hiányolta a második, ill. harmadik részben a főváros oktatásügyi fejlődésének a kortárs nagyvárosokkal történő összevetését, a nem fővárosi illetékességű iskolák működésének bemutatását. Megítélése szerint önálló alfejezetet érdemelt volna a Pedagógiai Intézet tevékenységének bemutatása.

Mann Miklós válaszában megköszönte az opponensek tanulságos kritikai megjegyzéseit, amelyek lehetővé tették a kézirat további javítását.  Az értekezés kiegészítése kapcsán szólt az oktatási miniszterek fővárossal kapcsolatos működéséről, a nem fővárosi illetőségű oktatási intézmények nevezetesebb tanárairól, diákjairól, s ezzel szemléltette azt a hatást, amelyet a fővárosi iskolák szertesugároztak az országban. Egyetértett azzal, hogy a Pedagógiai Intézet működésének alaposabb bemutatása mellett részletesebben kellett volna hangsúlyozni a fővárosi oktatásügy sajátosan kiemelkedő eredményeit, a fővárosból kiinduló oktatási kezdeményezéseket, kísérleteket. Végül oktatásstatisztikai adatok alapján összevetette a főváros oktatásügyi kiadásait a kortárs nagyvárosokéval, s ezzel is kiemelte Budapest vezető szerepét az ország szellemi életében.

Az opponensek elfogadták a jelölt válaszát, s a bíráló bizottság titkos szavazása után az elnöklő Glatz Ferenc a nyilvános vitát lezárva bejelentette, hogy a bizottság javasolja Mann Miklós részére az MTA doktori fokozata odaítélését.