Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szabó Imre, Golubeva Irina
Események, tájékoztatók

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Kovátsné Németh Mária: A magyar nyelvnek, mint az állam nyelvének elsajátítása

A hazai neveléstörténetnek szerves része a történelmi Magyarország dualizmuskori népoktatása. Feltáratlan a dualizmuskori tanügyi kormányzatunk tevékenységének hatása a népoktatásban. Sok téves feltételezés, prekoncepció él mind a szakirodalomban, mind a publicisztikában. Ezért fontos, hogy a törvények ismeretével, azok megvalósulásának kutatásával, a határon túli régiók történeti múltjának feltárásával, a források elemzésével hiteles képet alkossunk a dualizmuskori hazai tanügyi rendelkezések hatásáról, a népoktatási iskoláztatási gyakorlatról.

Az állam nyelve a magyar, az oktatás nyelve a népiskolában a tanuló anyanyelve

160 éve vált a magyar nyelv a közhivatalokban, a közintézményekben is hivatalossá. Az 1844. évi 2. törvény szerint a hazai közép- és felsőszintű oktatási intézményekben hivatalosan is magyar az oktatás nyelve. Ismert, hogy a magyar lakosságú településeken a törvény megjelenése előtt a középszintű intézményekben – gimnáziumokban, líceumokban, kollégiumokban – már az 1820-as években elkezdődött, majd elterjedt a magyar nyelvű oktatás.

Alsófokon, az elemi iskolákban a tanítás kezdetektől fogva a település lakosságának anyanyelvén folyt. Tehát az oktatás nyelve a település lakosságának anyanyelve volt. Így maradt ez az 1868. évi 38. törvényben is, mely a népoktatásról rendelkezett. Az Eötvös József, a nagy magyar közoktatás-politikus nevével fémjelzett törvény nyomán a tankötelezettség bevezetése – a 6-12 éves korú gyermekek számára – az iskoláztatás kiterjesztését jelentette. Valamennyi városi és falusi kisiskolát hatosztályos iskolává kellett fejleszteni.

Példaértékű Eötvös József kisebbségpolitikája is. A népiskolai törvény 58. §-a úgy rendelkezik, hogy: „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községben ez okból oly tanító alkalmazandó, aki a községben divatozó nyelvekben tanítani képes. Népesebb községekben, ahol többféle nyelvű lakosok tömegesen laknak, amennyire a község ereje engedi, különböző ajkú segédtanítók is választatnak.”

Tehát az oktatás nyelve az elemi iskolákban a tanuló anyanyelve. A törvény 55. §-a felsorolja az elemi népiskolában a kötelező tantárgyakat, s közöttük sem szerepel a magyar nyelv. A felsorolt tizenhárom tantárgy tanítása anyanyelven folyt, ennek megfelelően az írás és olvasás, a nyelvtan, a beszéd- és értelemgyakorlatok tanítása is anyanyelven történt. A tanulók anyanyelvükön tanulták Magyarország történelmét, földrajzát is, s nem tanulták az  1860-as, 70-es években a magyar nyelvet, az állam nyelvét.

Eötvös korai halála után Trefort Ágoston töltötte be a vallás- és közoktatási miniszteri tisztséget. A dualizmus idején egymást követő kultuszminiszterek tevékenysége példás a hazai közoktatás-politikában. Következetes, irányító, vezető munkájukkal stabilitást, biztonságot jelentettek az ifjúság nevelése terén, példát mutattak az elődök munkálkodása nyomán született eredmények megbecsülésére. Európai műveltségükkel a magyar haza, a magyar nép felemelkedésén fáradoztak. Óvták, őrizték az értékeket, ugyanakkor a kor kihívásainak megfelelően erősítették a magyar kultúra tömeges terjesztését a hazában, s a jól felkészült szakemberekkel Európában.

Trefort Ágoston következetesen fáradozott az 1868. évi 38. számú népoktatásról szóló törvény megvalósításán. Eredményeképpen az 1875-76-ik tanévben elkezdődött a hatodik osztályok bevezetése. Vizsgált területünkön, például a ma határon túli dunaszerdahelyi járásban a 120 tanulót jegyző vásárúti iskolában 1875-ben, Förgepatonyban a református iskolában 1879-ben kezdődött meg a népiskolák hatodik osztálya tananyagának tanítása is. Lassúbb volt azonban az ötödik, hatodik osztályok indítása, mely együtt járt az iskolák fejlesztésével: új segédtanítói álláshellyel és új tanterem létesítésével.

A Vágsellyei járás székhelyén, a vegyes ajkú Vágsellyén a tankötelezettség megvalósítását ellenőrző miniszteri körlevelek ellenére is a 436 tanköteles gyermeket nyilvántartó Vágsellye község képviselőtestülete még 1892-ben is húzódozott az ötödik tanító alkalmazásától és az ötödik tanterem megnyitásától. Érveik között a „község nyomasztó anyagi terhei” mellett arra hivatkoztak, hogy úgysem jár minden gyermek iskolába, s oly tágasak a termek, hogy bennük 80-90 gyermek is elfér.

A népoktatásról szóló törvény az állami és községi iskolák állítását szorgalmazta a felekezeti iskolák mellett. Pozsony vármegyében például két évtized alatt a népiskolák száma 12 állami és 19 községi iskolával gyarapodott. Miközben vitathatatlan a magyar közoktatásügy fejlődése, az alsófokú iskoláztatás kiterjesztéséről, növekedéséről minőségi mutatói tekintetében, számszerűségében rövid távon nehéz egyértelmű összehasonlító adatokat közölni. Az 1870-es, 80-as években ui. sok település, ahol nem volt iskola, államsegéllyel vagy felekezeti támogatással iskolát nyitott (Bácsfa, Béke, Csallóköznádasd, Dercsi, Csilizradvány, Nagyszarva, Förgepatony), az összeépült községek közül pedig sokan feladták egytanítós iskolájukat, s közös erővel többtanítós iskolát állítottak.

Az 1879. évi XVIII. tc.

A tankötelezettség feltételeinek javítása folytán, az iskoláztatás folyamatos ellenőrzése közben, a hatodik osztályok általánossá válása után 1879. május 22-én adták ki „A magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben” szóló 1879. évi XVIII. törvénycikket azzal a céllal, hogy „a magyar nyelvnek, mint az állam nyelvének elsajátítására, minden állampolgárnak kellő mód nyújtassék”.  A törvény értelmében:
1. A magyar nyelv „az összes bárminemű nyilvános népiskolában” a kötelező tantárgyak közé került.
2. A törvény érvényes az 1868. 38. törvény 12-22. §-ai értelmében „fennálló és felállítandó” nem magyar tannyelvű tanintézetekre is.
3. Minden tanítóképző intézetben, ahol a tanítás nyelve nem magyar, a magyar nyelv épp úgy, mint az 1868. évi 38.  törvényben, köteles tantárgy. Az eredményesség érdekében olyan óraszámmal kell tanítani, hogy a tanulmányi idő alatt minden tanítójelölt azt „beszédben és írásban” is elsajátíthassa.
4. A törvényt követő három éves tanítóképző intézeti tanulmányok után, tehát 1882. június 30-tól tanítói oklevelet csak az kaphat, s tanítóként vagy segédtanítóként csak az alkalmazható, aki a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira elsajátította, hogy azt a népiskolákban tanítani tudja.
5. Azokban a községekben, ahol a magyar és nem magyar ajkúak vegyesen laknak, a népiskolákban 1883-tól rendes és segédtanítónak is olyan egyének alkalmazhatók, akik a magyar nyelvet képesek tanítani. A tanítói álláshelyek betöltésénél 1883-ig előnyt élveznek a magyar nyelvet tudók.

Tanulmányunk célja, hogy a törvény ismeretében a tényekkel adjunk választ arra a prekoncepcióra, hogy a Trefort Ágoston miniszter nevéhez fűződő, a magyar nyelv tanításáról szóló törvény valóban magyarosítási törekvéseket indukált-e.

Az tény, hogy a törvény az állam nyelvének elsajátítása érdekében kötelező tantárgyként írta elő a magyar nyelvtan tanítását a nemzetiség lakta területeken működő népiskolákban is. A tanítás nyelve továbbra is a lakosság többségének nyelve maradt, tehát az anyanyelv.

Ki tudott tanítani a népiskolákban magyar nyelvet? Aki tudott beszélni magyarul. A törvény megjelenése előtt a nemzetiségi tanítóképzőkben tanultak magyar nyelvet a tanítójelöltek, de a végzett tanítók nyilván azért nem tudták azt tanítani, mert az 1868. évi 38. törvény által kötelezően előírt tantárgy, a magyar nyelv oktatása, tanulása nem volt elég hatékony. Tehát a tanítóképezdékben a nemzetiségi iskolákra képesített tanítók nem tanulták meg annyira a magyar nyelvet, hogy tanítani is tudták volna.

A már működő tanítók számára a törvény négyéves türelmi időt jelölt meg, hogy a magyar nyelvet elsajátítsák, a magyar nyelvből vizsgát tegyenek.

A korszak valamennyi oktatási törvénye megfogalmazta a törvény végrehajtásának ellenőrzési módját is. Valószínűen jól tudták, hogy a végrehajtás ellenőrzéssel párosul. Pontosan meghatározták, mi a miniszter és mi a tanfelügyelők feladata: a miniszter felügyel a tantervekre, a tanfelügyelők iskolai látogatásaik során pedig a tanításokat, a képesítővizsgákat és a képesítő okleveleket ellenőrizték.

Az 1879. évi 38.  törvénycikk megvalósulása érdekében Trefort Ágoston a 17.284. sz. rendeletével intézkedett. Tanfelügyelői utasítást adott ki, a nem magyarajkú népiskolák számára tantervet készíttetett, s a magyar nyelv tanítására szerkesztett vezér- és tankönyvet megküldte az egyházmegyei hatóságoknak azzal a céllal, hogy a törvény fokozatos és sikeres végrehajtása érekében tegyenek meg minden szükséges intézkedést. A június 29-én kelt levelében hangsúlyozta: A nem magyar ajkú honpolgárok érdeke a magyar nyelv tudása, hogy „az állam hivatalos nyelvének elsajátítása útján nemcsak a közügyek tárgyalásánál előforduló ügyeket érthessék meg, hanem azok előtt, kik ily célra törekszenek, a hivatali pályák is akadálytalanul nyitva álljanak”.

Az állam nyelvének kötelező tantárgyi bevezetése érdekében a tanfelügyelők az alábbi utasításokat kapták:
- Jelentsék, hogy tankerületükben hány olyan iskola van, ahol a gyerekek semmit sem tudnak magyarul, vagy mennyien tudnak a nem magyar ajkú gyerekek között magyarul.
- Vizsgálják meg, hogy a nem magyar ajkú iskolákban hány tanító van, aki egyáltalán nem tud magyarul, hány, aki valamit, s hányan beszélnek tűrhetően vagy jól magyarul.
- Összegezzék, hogy a tankerületben hány olyan magyarul nem tudó tanító van, aki 1872 előtt végezte el a tanítóképzőt, s hányan, akik akkor, illetve utána.

Minden felügyelő kötelezettsége volt az adott évben a tanítókról jelentést készíteni, hogy számba tudják venni az állam által rendezendő tanfolyamok szükségességét. A tanítók a magyar nyelv elsajátításából képesítő vizsgát tettek. A vizsgabizottság elnöke a tanfelügyelő volt, tagjai az állami tanítóképezdei igazgatótanács két tagja és az intézet két tanára. A bizottság meggyőződött arról, „hogy a tanító tud-e magyarul beszélni, olvasni; tudja-e a magyar nyelvet nyelv- és mondattanilag fejtegetni. Tudja-e a magyar nyelvet a kiadott könyvek alapján tanítani”.     A magyar nyelv tantárgyként való bevezetése a törvény megjelenésétől hatályos volt. A tanfelügyelői utasításban egyértelműen megfogalmazták: „a magyar nyelv tanítását általában akkor kell megkezdeni, midőn a magyar nyelv tanítására képes tanító alkalmaztatik”.

Ennek nem mond ellent az, hogy 1883-tól a nem magyar ajkú községekben akár rendes, segéd vagy ideiglenes tanítónak csak azok voltak alkalmazhatóak, akik beszélték a magyar nyelvet. Az 1882. évtől pedig segédtanítónak csak magyarul tudó tanítót nevezhettek ki az iskoláknál. Amennyiben magát a segédtanítói állás betöltését elmulasztották volna, abban az esetben a tanfelügyelő kinevezhette a segédtanítót. A tanfelügyelők feleltek azért, hogy minden iskolában a tanító rendelkezzék a tanterv és a kézikönyv egy-egy példányával. Évente legalább egyszer az iskolai látogatások során meg kellett győződniük a magyar nyelv tantárgyként való oktatásáról, és jelenteniük kellett a „feltűnő sikert felmutató tanítókat megjutalmazás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek”.

A törvény nyomában.

Terfort Ágoston az 1879. június 29-én megjelent, „A magyar nyelv tanításáról a népoktatási intézetekben” c. törvénycikk végrehajtásáról szóló rendeletével egy időben levelet intézett a közoktatási bizottságokhoz, így a Moson megyei Közigazgatási Bizottsághoz is. A levélben a vallás- és közoktatási miniszter arra kéri a bizottságot, hogy támogassa a kir. tanfelügyelőt a törvény végrehajtásában, „s ott, hol kell, erélyesen lépjen fel, hogy a törvénynek, az abban kitűzött fokozatok szem előtt tartása mellett tiszteletet és érvényt szerezzen”. Gondoskodjanak a tantervek, a vezér- és a tankönyvek eljuttatásáról is az iskolákhoz, mivel ígéretéhez híven az egyházi főméltóságoknak annyi tantervet, könyvet küld, amennyi nem magyar ajkú iskola van fennhatóságuk alatt.

A Moson megyei Közigazgatási Bizottság 1879. november 10-i ülésén határozatot hozott, és Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek, a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben szóló 1879. évi  18.  törvénycikk végrehajtása tárgyában a következőket válaszolta:
Moson megye közönsége a magyar nyelv tanításának szükségességét korábban belátta. Ezért már az 1873-ban – hat évvel a törvény születése előtt – tartott bizottmányi ülésén határozatot hozott, miszerint a megye területén lévő valamennyi népiskolában elrendelte a magyar nyelv, mint második tannyelv tanítását, valamint „500 forintnyi összeget szavazott meg, hogy jutalmazzák azokat a tanítókat, akik ezen a téren érdemeket szereztek”.

A rendelet pontos végrehajtása érdekében járási vizsgabiztosokat is kiküldtek, hogy jelentést tegyenek a záróvizsgákról, a tanoncok előmeneteléről a magyar nyelvben, s arról, hogyan osztották ki a jutalmakat a tanítóknak. A vizsgabiztosok jelentése alapján az 1874. évtől kezdve a tanulók között is évenként három 50 forintos, három 30 forintos és három 20 forintos jutalomdíjat osztottak ki.

Mivel ezt annak idején a minisztériumnak nem jelentették, az 1879. június 29-én kelt miniszteri körlevélre válaszolva terjesztették fel Moson megye ezirányú intézkedését. Kérték, a m. királyi miniszter értékelje „Moson megye közönségének a magyar nyelv tanítása és terjesztése czéljából tett e nemes intézkedését”.

Mindezek után a bizottság elnöke jelentette, hogy a miniszteri rendelet értelmében minden szükséges intézkedést megtett, hogy a tankerületben lévő valamennyi népiskolát a magyar nyelv tanításához szükséges vezér- és kézikönyvekkel ellássák. Az ülésen hozott határozat pedig arról szólt, hogy az 1873. évi intézkedéseket felterjesztik, s a „leküldött tanterv és utasítás egy-egy példányát a bizottság tagjai közt” is kiosztják, s elrendelték, hogy a királyi tanfelügyelő köteles az iskolalátogatásai alkalmával szerzett tapasztalatokról a magyar nyelv tanításában és eredményében időnként jelentést tenni. A határozat aláírója Koltay János kir. tanfelügyelő volt.

Hasonló helyi indíttatású intézkedésről ír Komlóssy Ferenc 1896-ban. Vágsellye vegyes ajkú települ volt, ahol r. katolikus fenntartású népiskola működött a XVIII. századtól. Az 1868. évi 38. törvénycikknek megfelelően a nehézségek ellenére az intézmény folyamatosan bővült  tanteremmel és tanítóval.

1873-ban új iskolát adtak át két tanteremmel, a tanítás benne még két nyelven folyt. 1878-ban viszont Mahács Sándor plébános kezdeményezésére „a tanítók közös megegyezésével az iskolából a tót nyelvet kiküszöbölték”.

Mi váltotta ki a népiskolákban a helyi intézkedéseket?
Az 1869-évi állami népiskolák számára készült tanterv tananyagstruktúrája az 1868. évi népoktatási törvényben megfogalmazottakat tükrözte. Az „Anyanyelv” címszó alatt sorolta fel a témakörhöz tartozó tanítandó tárgyakat. A népiskolában az anyanyelvi oktatás tradícióján tehát nem történt változtatás. Ugyanakkor az „eötvösi törvény” rendelkezik arról is, hogy az iskolafenntartók jogosultak megállapítani, hogy a népiskolákban milyen nyelven tanítsák a tanulókat. 

A törvény megjelenése előtt az iskolákat felekezetek tartották fenn. Az 1864/65. évben megjelent összesítés alapján a 10.848 népiskolából r. katolikus fenntartású 6.479, protestáns 3.135, ortodox 824, zsidó 410. Az iskolák 42, 6 %-ában magyarul, 17, 2 %-ában két nyelven, 3,4 %-ában három nyelven, 18,9 %-ában szlovák vagy rutén nyelven és 10,5 %-ában német nyelven, valamint 7,3 %-ában román nyelven folyt az oktatás. Tehát állami, városi, községi, magános fenntartású iskolát nem jegyeztek. Az iskolák életét közvetlenül a felekezetek irányították.

A népoktatási törvényt követő három évtizedben jelentősen növekedett a népiskolák száma, az 1898/99. tanévre mintegy hatezerrel. Az újonnan létesült iskolák több mint fele állami (1458), városi, községi (1895) fenntartású lett, valamint megjelentek az egyesületek és magánszemélyek által működtetett népiskolák (262). Az állami iskolákban és a városi, községi iskolákban nyílván előtérbe került a magyar nyelv oktatása. Ennek tudható be, hogy magyar tannyelvű lett az iskolák 59, 6%-a, magyar és nemzetiségű nyelvű 20,8 %-a, és csak nemzetiségi nyelven tanítottak a népiskolák 19,6%-ban.

A kiadott állami tantervek értelemszerűen az állami iskolákra vonatkoztak, a felekezetek továbbra is saját tanterveket készítettek, és maguk rendelkeztek a tankönyvekről, a tanítási rendről, a módszerekről.

Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1877. augusztus 26-án a 21. 678 számú rendeletével adott ki új népiskolai tantervet. Ebben az „Anyanyelv” tananyagcsoport neve helyett „Magyar nyelv” olvasható. Ez utóbbi a beszéd- és értelemgyakorlatot, az írást – olvasást és a magyar nyelvtan tantárgyakat foglalta magába.

A tananyagcsoport, ill. a tantárgyak ismertető szövegében továbbra is ott áll az anyanyelvi oktatás lehetősége: „Az elemi népiskolai tanítás központjául a magyar (anyai) nyelv szolgál”, a magyar nyelvtan leírásánál: „az elemi s kivált a népiskolai tanítók szoros kötelessége, hogy a magyar (az anyanyelv) tanításban, a fősúlyt az olvasmányok és a mondatok értelmi taglalására és fejtegetésére, s a szók mondatokba foglalására fektessék…” Valóban, a tanterv a magyar, ill. az anyanyelv oktatásának követelményeit fogalmazza meg, de nem az anyanyelv, hanem a többség nyelvének, az állam nyelvének a kiemelésével. Jó okot adhatott ez a vegyes ajkú településeken a magyar nyelv elsajátíttatására. S mindezt egyértelművé tette a tanterv bevezetőjében megfogalmazott. „Szükséges tudnivalók”- tájékoztatás. Eszerint „a magyar nyelv tanítása és megtanulása minden olyan elemi iskolában is, ahol a tanítás nyelve nem a magyar, kötelező”. Kötelező, mert a diák tanulmányait felsőbb iskolákban csak a magyar nyelv megfelelő ismeretével tudja folytatni. A tantervben megfogalmazottak két év múlva emelkedtek törvényerőre a népiskolákban  az 1879. évi 18. . törvénycikkel.

Miért kellett az állam nyelvének tanítását kiterjeszteni az elemi iskolákra? Éppen azért, hogy a középiskolákban a továbbhaladás zökkenőmentesebb legyen. Az állam nyelvének használata 34 éve kötelező volt a középszintű iskolákban, mégis a soproni m. kir. főreáliskola kir. igazgatója, Salamon Leo 1878. október 21-én a tanári kar első ellenőrző értekezletéről azt terjesztette fel, hogy az 1. osztály „haladási osztályzata” felett jelentős véleménykülönbség volt: többen – Moller tanár úr javaslatára – a kedvezőbb  „kielégítő” elbírálást javasolták az osztály minősítésére, mivel az osztály tanítása „magyar nyelvvel” kezdődött. Tehát a tanulók számára gondot jelentett a magyar nyelvű oktatás a középszintű iskolában.

Az állam nyelvének nem megfelelő ismerete késztethette Trefort Ágostont arra, hogy 1878. aug. 1-jén körlevelet küldjön dr. Németh Antalnak, a győri tankerület főigazgatójának az 1878/79. tanévtől életbelépő gimnáziumi tantervmódosításról. A tantervmódosítás okát a miniszter a következőképpen indokolta:
„Tény, nemcsak nálunk, de más, nagyobb közoktatási fejlődésnek örvendő országokban is, hogy a középiskolás oktatás ez idő szerint nem kelti fel a tanuló ifjúságban a kellő tudományos érdekeltséget, nem fejleszti eléggé a gondolkodó képességét, nem sarkalja önálló munkásságra, olyannyira nem, hogy az egyetemre jövő ifjúság némely tantárgyban a pozitív ismeretekben a legszükségesebb előkészültségben rendkívüli fogyatkozást tanúsít… Az ország közműveltségének érdeke az okok és az akadályok minél előbbi megszűntetését követeli. A bajokra segítendő: új tantervek, órabeosztás szükséges.”

A tantervmódosítás az első, a hetedik és a nyolcadik osztályra vonatkozott: Az első osztályban a német nyelv egészen elmaradt (korábban 2 óra volt hetenként). A német nyelv helyett a magyar nyelv tanítására az eddigi hetenkénti 3 óra helyett 6 órát fordítottak. „Ami a német nyelv tanításának az első osztályban ezentúl elmaradását illeti – írja a miniszter –, különösen megjegyzem, hogy ez nem más indokból történik, mint abból, hogy sok évi tapasztalás kimutatta azon nehézséget, mellyel a gymnasiumban két, sőt némely intézetekben három nyelvnek nyelvtanilag rendszeres és egyszerre való megkezdésével küzdeni kell. A kiadandó új tantervben a német nyelv tanítása pedig nyerni fog azáltal, hogy kevesebb osztályon át eddiginél több óra lészen rá fordítható.” 

A magyar nyelv tananyagának felosztása az első osztályban a következő lett:
a.) Elbeszélő prózai s költői olvasmányok (különösen a népmonda, magyar történeti monda, mítosz a néprajz köréből). Értelmes és kellően hangsúlyozott olvasás; az olvasmányok tartalmi megmagyarázása s ugyancsak az olvasmányok tartalmának szabadon való elbeszélése. Tanult versek szavalása.
b.) Nyelvtan: Egyszerű mondat és mondatrészek; fő- és mellékmondat megkülönböztetése. Mondattani alapon a teljes alaktan, tekintettel a hangtani módosulásokra. Szóképzés gyakorlatilag szócsoportok egybeállításával. Az élő képzők.
c.) Kéthetenkint egy írásbeli, vagy házi, vagy iskolai dolgozat, mely főleg a nyelvtan és helyesírás begyakorlását tartsa szem előtt; a feladat felfogására a gyermeket az iskolában szóbelileg elő kell készíteni.
A hetedik osztályban a német nyelv tanítására az addigi 2 óra helyett 3 órát fordítottak. Tananyaga a nyelvtani ismeretek ébrentartása mellett nagyobb költői s prózai művek olvasása volt a magyar irodalmi tanításra való tekintettel.

A fentiek csak azt látszanak bizonyítani, hogy a középiskolás diákok magyar nyelvi ismeretei messze nem voltak kielégítőek a tanulmányok elsajátításához.
 A felekezeti iskolákban a felekezetek feladata volt, hogy az általuk fenntartott népiskolák számára tantervet készítsenek. 1885-ben készült el az első evangélikus tanterv, mely a nem magyar ajkú iskolák számára megfogalmazta a magyar nyelv tanításával kapcsolatos tennivalókat.

A Dunántúli egyházkerület az evangélikus iskolák számára 1905-ben kiadott népiskolai tantervében változatlanul közzé teszi az 1885-ben megfogalmazottakat a magyar nyelv tanítása ügyében. Az „Anyanyelv” fejezeten belül olvasható a következő cím: „A magyar nyelv nem magyar anyanyelvű iskolában”. A tanítás célját a következőképpen fogalmazta meg: „A magyar nyelv tanításának célja a nem magyar tannyelvű iskolában: a növendéket képesíteni arra, hogy hazánk hivatalos nyelvén másokat megértsen, s gondolatait, legalább a mindennapi élet körében, szóval s írásban kifejezni tudja. E teljesen gyakorlati célhoz képest mellőzendő minden felesleges nyelvtani szabály, de annál több nyújtassék magából a nyelvből.”

A tanterv a beszéd- és értelemgyakorlat tantárgyon keresztül fogalmazza meg a követelményeket: első osztályban „A számok 1-től 10-ig magyarul is megneveztetnek. Az elsajátított szavak egyszerű mondatokba foglaltatnak össze.” A második évfolyam diákja az írva-olvasást, a harmadikosok pedig az olvasást tanulják. A beszélgetések központja az olvasmány, „nyelvtanból csak annyi nyújtható, mennyi a megértéshez, a helyesíráshoz megkívántatik”.

Az eddigiekből is látható, hogy a magyar nyelv elsajátíttatása a következetes ellenőrző intézkedések ellenére sem volt gyors folyamat. Az 1905-ben megjelent statisztikai évkönyv Népoktatás című fejezetében a magyar nyelvi rendeletről úgy vélekedtek, hogy bár az 1879. évi 18. tc. 4.§-a elrendelte a magyar nyelv kötelező oktatását, mégis „a hazánkban létező  3248 nem magyar tannyelvű népiskola közül – melyek 65 kivételével felekezeti iskolák –, 1340-ben a magyar nyelv nem tanítatik sikerrel”. Az eredményt a beszámoló jelentés megfogalmazói az 1905-ben kiadott körrendelettől és az új tantervek bevezetésétől remélték.

Összefoglalva: A népiskolák tannyelve a tankötelezettség bevezetésével is a lakosság többségének anyanyelve volt és maradt a XIX. században. 125 évvel ezelőtt Trefort Ággoston az 1879. évi 18. törvénnyel az állam nyelvének, a magyar nyelvnek az elsajátítását rendelte el tantárgyi keretek között. Az állam nyelvének elsajátítására szüksége volt az államnak és minden polgárnak a közügyek gyakorlásához, s az egyéni boldoguláshoz. A törvény megvalósulását rendeletek, tantervek, utasítások, s helyi intézkedések siettették vagy késleltették.

A feltárt dokumentumok arra engednek következtetni, hogy a nagy körültekintéssel alkotott törvény végrehajtása még 25 év múlva is arra késztette a felelős minisztert, hogy a magyar nyelv elsajátíttatása érdekében újabb intézkedések szülessenek.

FELHASZNÁLT IRODALOM

- Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a népiskolai közoktatás tárgyában
- Az 1879. évi XVIII. törvénycikk a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben
- A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 17, 284. számú rendelete, „A magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben” szóló 1879. évi  XVIII. törvényczikk végrehajtása tárgyában. Magyarországi rendeletek tára 1879, Bp., 1879.
- Kovátsné Németh Mária – Liszka József – Novák Veronika: Fejezetek Csallóköz művelődéstörténetéből. Győr, 2001.
- Mészáros István: Felekezeti népiskolai tantervek (1868-1948), Országos Közoktatási Intézet, Bp., 1996.
- 154. A vallás- közoktatásügyi m. kir. miniszter folyó évi 21678. számú rendeletével a következő tantervet adta ki a népiskolák számára , Magyarországi Rendeletek Tára, 1877. 572.– 580. p.
- Magyarország közoktatás ügye az 1905. évben Külön lenyomat „A m. kir. kormány 1905. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv” c., a m. kir. ministerelnök által az 1897. évi XXXV. t.cz. 5. §-a értelmében az országgyűlés elé  terjesztett műből. Bp. 1906.
- Komlóssy Ferencz: Az Esztergom főegyházmegyei római katolikus iskolák története, Esztergom, 1896.
- 393/K. 6. Közigazgatási Bizottság 1879. nov. 10. M. Óvárott tartott ülése, Jegyzők. 510. Levéltár, Mosonmagyaróvár
  Németh Antal kir. főig. tájékoztató levele valamennyi gimnáziumi igazgatóságának   tanterv és órabeosztás módosításában. L. sz. 840. Megyei Levéltár, Győr
- Trefort Ágoston 18.930 sz. levele a gimnáziumi tanterv és órabeosztás módosításáról. 1878. augusztus 1. Levéltári sz. 890. Megyei Levéltár, Győr
- A soproni m. kir. áll. főreálisk. ig. 1878. október 26-án felterjesztett levele az október 21-én tartott ellenőrző értekezlet alapján a tanulmányi előmenetelről 1878/1180. Megyei Levéltár, Győr





Készítette