Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Trencsényi László, Szabó Imre
Események, tájékoztatók

Interjú - Fórum
Kelemen Elemér, Trencsényi László
Pedagógiai örökségünk II.

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Német rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 2. SZÁM

Kelemen Elemér, Trencsényi László: Pedagógiai örökségünk II.

A szerkesztőség jeles neveléstörténészeket, kutatókat, oktatókat kért fel arra, hogy fogalmazzák meg röviden, mit/miket tartanak olyan hazai pedagógiai örökségnek, amelyekkel gazdagodott Európa, mire kell/kellene felhívni az Európai Unió pedagógusai, művelődéstörténészei figyelmét. Ezúttal Kelemen Elemér és Trencsényi László véleményét olvashatják. A válaszok közlését a következő lapszámban is folytatjuk.

Kelemen Elemér: Ez az örökség nem csak a miénk, legfeljebb jól-rosszul sáfárkodó haszonélvezői vagyunk. Az ezeréves magyar iskola értékei az egyetemes emberi kultúra hozzánk legközelebb álló területének, a zsidó-keresztény gyökerű európai kultúrának immár egy évezrede magunkénak tudható, magunkénak vallott értékei. Olyan egyetemes és nemzeti kincsek, amelyekre joggal lehetünk büszkék, s amelyeket felbecsülni, tisztességgel számba venni ma,  a visszatérés pillanatában különösen időszerű.
 Arra a kérdésre, hogy melyek ezek az értékek, úgy kaphatunk választ, ha megkíséreljük felmérni, milyen szerepet játszott a magyar iskola ezeréves léte során az ország, a nemzet sorsának alakulásában, megpróbáltatásokkal terhes fejlődésében, emelkedésében. A válasz kulcsszava – meglehet, paradox módon – két fizikai fogalom: a kohéziós erő és a felhajtóerő.
 Igen, ez az iskola évszázadokon át – „annyi balszerencse közt s oly sok viszály után” – értékteremtő gazdagságával, szellemi kisugárzása révén az e tájon élő emberek – magyarok és nem magyarok, ilyen vagy olyan hitűek és különböző társadalmi csoportokhoz tartozók – szűkebb vagy tágabb közösségeinek összekovácsolja, egy hányatott sorsú ország és nemzet megtartó ereje volt. S szakadatlan, folyamatosan megújuló kapcsolat is egyben a környezetünkben élő más népekkel, nemzetekkel, azzal a virtuális – szellemi és erkölcsi – közösséggel, amit Európának szoktunk nevezni.
 És – lehet-e vitatni? – előrelendítő, felhajtó erő volt: a gazdasági-társadalmi felemelkedés, az előrehaladás, a „modernizáció” motorja minden időben.
 A középkor kolostori iskolái – „ora et labora” – a keresztény hit és morál hirdetése, terjesztése mellett a „mezei szorgalom” kultúráját, az új agrotechnikai és ipari eljárásokat is terjesztették. A protestáns iskola – a „mindenkinek mindent minden lehetséges módon megtanítani” comeniusi gondolata jegyében – az anyanyelvű tömegoktatás, a polgárosító közművelődés egyre nagyobb hatású társadalmi intézménye, s nemes vetélytársként iskolarendszerünk dinamikus fejődésének katalizátora volt.
 A nevelés, az iskoláztatás hatásában rejlő lehetőségek felismerése fogalmaztatta meg Mária Teréziával a modern hazai oktatási rendszert megalapozó királyi rendelet, az 1777. évi Ratio Educationis alapgondolatát, a felvilágosodás iskolapolitikai alapelvét: „Die Schule ist und bleibt ein Politikum”, azaz, hogy „az iskola közügy”.
 Ez a felismerés hatotta át a reformkor és 1848 nemzeti és polgári felemelkedésért – a „hazáért a haladásért” – küzdő politikusait, s ez az eszme öltött testet Eötvös Józsefnek a modern hazai oktatási rendszer szilárd alapjait megteremtő 1868. évi népoktatási törvényében. Az eötvösi reform, amelynek gyökerei szerteágazóak, a sokszínű hazai hagyományok és értékek mellett egyetemes – angol, francia, német, svájci és észak-amerikai – tapasztalatokból is táplálkozott és sokrétű hatást gyakorolt a hazai fejlődésre: a tankötelezettségre alapozott szellemi-műveltségbeli, valamint a nemzeti és polgári öntudatra épülő erkölcsi gyarapodás mellett a látványos társadalmi mobilizáció és egy addig soha nem tapasztalt gazdasági fellendülés hajtóerejévé vált.
 Mindezen példákból levonhatóan talán nem túlzó az a következtetés, hogy történelmünk sikeres korszakait – bizonyíthatóan – mindig az oktatásügy, az iskola látványos és hatékony expanziója előzte és alapozta meg.
 Ez a tanulság és az ebből adódó további gyakorlatias következtetések különösen időszerűek napjainkban, a 21. század új kihívásainak fényében. Számos történelmi és jelenkori, hazai és nemzetközi példa és tapasztalat figyelmeztet arra, hogy az oktatás minősége és hatékonysága – átlépve napjainkban az iskola hagyományos határait és korlátait – meghatározó előfeltétele az európai létnek, a zökkenőmentes beilleszkedésnek, gazdasági, társadalmi és politikai rendszerünk, valamint a magyar tudomány és kultúra nemzetközi versenyképességének.

Trencsényi László: Mit tartok pedagógiai örökségnek?

  • A hetvenes évek magyar munkaiskola-innovációját (Gáspár-programját), mert geopolitikai környezetében egyedülállóan társította a gyerekek nevelő célzatú munkája mellé a (csoporttulajdon elvén alapuló) gazdálkodást is;
  • a hetvenes évek magyar úttörőmozgalmát, mert geopolitikai környezetében egyedülállóan a civil öntevékenység, az önigazgatás s a szervezeten belüli pluralizmus megvalósítására törekedett;
  • a hetvenes évek nagy álmát, az alfát, az általános művelődési központok innovációját, mely geopolitikai környezetében egyedülállóan ötvözte a pedagógiai-művelődési tevékenységek és az ezeket szolgáló épített terek fontosságának gondolatát, miközben úgy tette meg a szükséges lépéseket az iskolátlanítás felé, hogy közben megőrízte az intézményeket;
  • a hetvenes évek magyar gyermek-közművelődési mozgalmait, a drámajáték, a táncház s a komplex játszóház, a néphagyományőrzés „magyar útját”, mert a gyerekek „kultúrafogyasztói szerep” helyett kultúrateremtőként értelmezte;
  • a hetvenes évek gyermekirodalmát, mely világméretekben egyedülállóan érte el, hogy a legkiválóbb írók, költők, grafikusok és reflektáló teoretikusok fordultak alkotásaikkal a gyerekek felé, s volt hozzá kiadói kapacitás is;
  • a hetvenes évek magyar gyermektelevízióját, gyermekrádióját, mely világméretekben egyedülállóan volt értékközpontú, s a legkiválóbb kultúraközvetítőket állította a gyerektársadalom szolgálatába.

Mi is ez az örökség?
Tömören: ifjúságom kora.





Készítette