Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Trencsényi László, Szabó Imre
Események, tájékoztatók

Interjú - Fórum
Kelemen Elemér, Trencsényi László
Pedagógiai örökségünk II.

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Német rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 2. SZÁM

Szabolcs Éva: Köte Sándor (1925-2003)

Eltávozott körünkből annak a tudósnemzedéknek egyik utolsó tagja, amely a ma 50-60 éves pedagógusgenerációk számára a neveléstudomány "nagy öregjeit" jelentette. E tudósnemzedék egyik jellemzője, hogy a marxista ideológia nyomasztó fölénye mellett, sok esetben elkötelezett marxista kutatóként a pedagógiai kutatás szakmai fortélyait, a neveléstudomány "ideológiailag nem illeszkedő" témáit, kérdésfeltevéseit megőrizték, esetenként gyarapították, és a lehetőségekhez képest tovább is adták tanítványaiknak, fiatalabb munkatársaiknak.

Köte Sándor budapesti és moszkvai egyetemi tanulmányai után pedagógiai szakemberként, kutatóként, a felsőoktatásban dolgozó pedagógusként vált ismertté a szakmában, és az 1970-80-as években teljesedett ki kutatói és közéleti működése. Ezekben az években a Felsőoktatási Pedagógia Kutatóközpont igazgatóhelyettese, majd a MTA Pedagógiai Kutatócsoportjának tudományos tanácsadója, az ELTE egyetemi tanára, az MTA Pedagógiai Bizottságának tagja volt. Egy finanszírozási szempontból nehéz időszakban, 1985-1990 között volt a Magyar Pedagógia szerkesztőbizottságának elnöke, és sokat tett azért, hogy a rangos folyóirat tudományos tekintélye viszonyítási alap maradjon a szakmában.
Köte Sándor elsősorban neveléstörténeti kutatásokat végzett. Az 1975-ben publikált Közoktatás és pedagógia az önkényuralom és a dualizmus korában 1849-1918 című munkája sokáig hiánypótló volt, és a témakör legrészletesebb feldolgozását adta. Foglalkozott Kemény Gábor és Nagy László pedagógiai munkásságával, tanulmányokat jelentetett meg a dualizmuskori közoktatási reformtörekvésekről, Eötvös Józsefről, a tanárképzésről.
Élete utolsó éveiben megjelentetett neveléstörténeti munkái kevés publicitást kaptak; a rendszerváltáskor fellendülő pedagógiatörténeti kutatások műhelyei mellett magányos kutatóként tevékenykedett, munkássága kevés szakmai visszhangot váltott ki. Érdeklődési területe azonban továbbra is a kevéssé kutatott neveléstörténeti témákat ölelte fel. Az Új Pedagógiai Szemlében 1998-ban publikált Neveléstudomány és értékelmélet című tanulmánya a még mindig nem kellően ismert 1920-30-as évekbeli filozófiai alapú pedagógia kérdéseivel foglalkozott. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum által 1997-ben megjelentetett A hazai neveléstudomány tudományelméleti alapkérdései című hosszabb lélegzetű munkája is a pedagógia hazai nagyhatású, de ma már kevéssé ismert művelőinek munkásságát foglalta össze.
Doktorjelölt hallgatói az ELTE pedagógiai Doktori iskolájában atyai mentor nélkül maradtak, és éles, de mindig jobbító kritikáját nélkülözni kénytelenek. Hosszú, sokak által már lezártnak gondolt életpályája tehát még tartogatott volna feladatokat számára.
Ma még vannak, akik tanárukként, munkatársukként, pályatársukként emlékeznek rá. A pedagógiára, a neveléstörténetre gyakorolt hatásának értékelése rájuk és azokra a generációkra marad, amelyek Köte Sándortól már nem őriznek személyes emlékeket magukban. Ő maga is a neveléstörténet részévé vált.




Készítette