Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Trencsényi László, Szabó Imre
Események, tájékoztatók

Interjú - Fórum
Kelemen Elemér, Trencsényi László
Pedagógiai örökségünk II.

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Német rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 2. SZÁM

Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron a dualizmus korában (1867-1920)

Amikor régi kifejezéssel élve népoktatásról beszélünk, az egész társadalomra kiterjedő, törvényesí-tett, elemi általános műveltséget biztosító oktatási rendszert jelölünk. Ennek hazai megvalósulására a népoktatásról szóló 1868. évi 38. tc. (későbbiekben: népoktatási törvény) nyitott utat, amely egy-ben közoktatásunk új történetének kezdetét is jelenti.

A Neveléstörténet 1. évfolyam 1 számában közölt „Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1693-1867” című tanulmányban bemutattuk, hogy a népoktatási törvényt megelőző 1867/68-as tanévben Székesfehérváron 8 római katolikus jellegű városi, 1 római katolikus, 1 református, 1 izraelita és 1 szerb nemzetiségi elemi iskola működött. A tanköteles korú gyermekek mintegy 85%-a járt a város elemi iskoláiba. Ezek az intézmények – bár személyi és tárgyi feltételei meghaladták az országos átlagot –, nem tudták a törvényben megfogalmazottak szerint biztosítani kötelező oktatást. A köz-ségi és felekezeti iskolák tantermei zsúfoltak voltak. Például 1870-ben egy tanteremre átlagosan 8t tanuló és egy tanítóra 83 tanuló jutott. 
E tanulmány célja, hogy – a város alsó fokú nevelés-és iskolatörténetét folytatva – bemutassa a székesfehérvári népoktatás fejlődésfolyamatát a dualizmus korában. 

I. AZ 1868. ÉVI 38. TÖRVÉNYCIKK HELYI FOGADTATÁSA ÉS HATÁSA, A VÁROS ALSÓ FOKÚ ISKOLAHÁLÓZATÁNAK FEJLŐDÉSE (1867-1920)

I. 1. A VÁROSI ELEMI ISKOLÁK KÖZSÉGI NÉPISKOLÁKKÁ NYILVÁNÍTÁSNAK HELYI VITÁJA

A népoktatási törvény a települések számára kötelezővé tette a népiskolák állítását, amelyek a köz-adó 5%-át „iskolaadó” címén fordíthatták az általuk fenntartott iskolákra. A törvény szerint abban az esetben, amikor ez kevésnek bizonyult, „az állam segélyezni köteles a községeket.”  A törvény elismerte a meglévő felekezeti, magánosok- és társulatok által felállított iskolákat, és a törvényben meghatározottak szerint lehetővé tette újak megnyitását.
A helyi liberális politikai törekvések pregnáns jellemzője, hogy a városi törvényhatósági testület – a népoktatási törvényre hivatkozva – 1869 szeptemberében tartott közgyűlésén hozott határozatá-ban kimondta a városi elemi tanodák községi népiskolákká nyilvánítását, a községi iskolaszék létre-hozását és az iskolakerületek átszervezését.
A városi római katolikus jellegű elemi tanodák községi iskolákká nyilvánítása a megyeszékhelyen nem aratott egyértelmű elismerést.  Székesfehérvár püspöke 1869. november 4-én főpásztori levél-ben kérte a tanácsi testületet határozatának megváltoztatására. Folyamodványát 11700 székesfehér-vári lakos aláírásával terjesztette be azzal a megjegyzéssel, hogy: „A szülők nem akarják a gyerme-keket a községi iskolába beirtani, mert Pribék Antal iskolaszéki elnök a katolikus jelvényeket az iskolából elvitette.”
A közgyűlés 1868. november 15-én újból tárgyalta a városi községi iskolák jellegének kérdését, és 44 igen és 10 ellenszavazattal megsemmisítette a községi népiskolák létesítéséről szóló szeptember-ben hozott határozatot és visszaadta azok római katolikus felekezeti jellegét. Továbbá a népoktatási törvény 44. §-ára hivatkozva kimondta: „…ha más hitfelekezethez tartozó legalább 30 tanköteles gyermek községi közös népiskolákat kívánnak, azt elrendeli.”
Többéves vita után – figyelembe véve a VKM véleményét és többszöri sürgető leiratát –, kompro-misszumos megoldás 1873-ban született.  Ez év július 31-én hozott határozatában Székesfehérvár közgyűlése a következő határozatokat hozta: 1. A városi elemi iskolák városi közös községi népis-kolák és azok biztosítani tudják a helybeli tankötelesek oktatását. 2. A városi iskolaszék létszámát kibővítik a hitfelekezetek képviselőjével.  3. Felkérik a felekezetek lelkészeit, hogy „gondoskodja-nak híveik hit-és erkölcstani” oktatásáról. 4. Az iskolák fenntartásának megnövekedett költségei miatt elrendelik a tandíj fizetését. 
A közgyűlés e határozata értelmében Székesfehérvár községi népiskolái az 1948-as iskolák államo-sításig római katolikus jellegűek voltak.

I. 2. A SZÉKESFEHÉRVÁRI KÖZSÉGI NÉPISKOLÁK I. ÉS II. VÁROSFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

1. Székesfehérvár községi népiskolai hálózatának I. sz. fejlesztési programja (1870-1912)

A népoktatási törvény fogadtatásával kapcsolatban a korabeli polgármesteri jelentésben a követke-zők olvashatók: „Az 1868. évi 38. tc. a népnevelésnek olyan lendületet adott, mely a legszigorúbb bírálói előtt is elismerésre talál, de fájdalom, hogy városunk csupán a jó törvénynek a szellemi fejlődésben mutatkozó jótékonyságát élvezi, s olyan anyagi gyámolítást, melyet a magas kormány-tól méltón megérdemelne, soha nem kapott.”
A törvényhatóság a Say Rudolf iskolaszéki elnök által irányított bizottságot bízta meg a törvényből fakadó feladatok kidolgozására. A bizottság által beterjesztett „a községi népiskolák fejlesztését meghatározó városi program” a népoktatási törvény által előírt 6 évfolyamos iskolák felállítására a következőket tervezte: a belvárosban „…elkülönített nemmel és korosztályokkal”; a külvárosban „vegyes osztályokkal” és egy-egy tanteremben 2-2 korosztállyal (1-2, 3-4, 5-6 évfolyam).”
A Say Rudol-féle tervezet külön részben foglalkozott az oktatás személyi feltételeinek fejlesztésé-vel, alapfizetésük és soros előléptetésük végzettség és beosztás (segédtanítók, másodrendű osztály-tanítók, elsőrendű osztálytanítók, másodrendű főtanítók, elsőrendű főtanítók, női kézimunka okta-tók) alapján történő meghatározásával.  E fejezet bevezetőjében a következők olvashatók: „A taní-tói karban a gyakori változás oka, hogy a tanítók anyagi viszonyai a munka terheivel nincsenek kellő arányban.”
A beterjesztett fejlesztési programot a közgyűlés kisebb módosításokkal elfogadta. Időarányos végrehajtásról a város polgármestere az 1883. évről szóló jelentésében a következőkben számolt be. „Székesfehérvár szab. kir. város évenként 42245 Ft 94 krajcárt költ az általa fenntartott elemi és polgári iskolákra, amelyek 23,5%-át képezik összes jövedelmének. A népesség arányához képest ekkora összeget nem áldoz hazai városok közül egyik sem a népoktatás ügyére”. A tanítók fizetésé-vel kapcsolatban pedig a következők olvashatók: „E téren még igen sok a tennivalónk. Midőn a tanítókat a kenyérkereset gondjairól felmentjük, nemcsak a jólétüket mozdítjuk elő, hanem közvetve magát a tanügyet, a köznevelést is emeljük, minthogy mindaddig, amíg a tanítók kellő ellátásáról nem gondoskodunk, a jobb előképzettséggel bíró fiatalok más pályát választanak. A népnevelésnek pedig legfontosabb, legbiztosabb tényezője az alaposan kiművelt lelkes tanítókar, melyet csak fize-tés- és tekintélyemeléssel lehet megoldani.”
A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint 1870 és 1910 között a községi elemi iskolák tanter-meinek száma 24-ről 54-re emelkedett. Három új elemi iskola: a Palotaváros II. kerületi (1889), az Ezredéves (1899) és a Deák Ferenc Utcai Községi Népiskola (1909) nyitotta meg a kapuit. 

2. Székesfehérvár községi népiskolai hálózatának II. fejlesztési programja (1912-1920)

Székesfehérvár törvényhatósági bizottsága több esetben tárgyalta a községi elemi iskolai hálózat több évre szóló fejlesztési tervét (II. fejlesztési program 1912-1920) és az „egyre növekvő költség-vetési kiadások csökkentése miatt” a községi iskolák egy részének állami kezelésbe adását.
Dr. Sára Gyula polgármester e tárgyban már 1911-ben felterjesztést intézett a VKM-hez, s szemé-lyesen és írásban is több ízben sürgette a tárgyalások megindítását. Végül 1912. június 5-én Kacskovics Mihály miniszteri tanácsos részvételével megkezdődtek a tárgyalások a tanács vezeté-sével és az iskolaszékkel. Az iskolák államosítását a miniszteri kiküldött nem támogatta, de ígéretet tett arra, hogy a város az iskolák építéséhez nagyobb államsegélyt kap.
Az iskolaszék bevonásával 1912 szeptemberében megszületett az alsó fokú iskolahálózatának fej-lesztését tartalmazó új városi koncepció, az un. Szirbek József-féle II. számú városi fejlesztési prog-ram. 
A tervben szerepelt négy kültelki iskola építése: egy 3 tantermes a Budai út és a Fiskális-dűlő sar-kán, egy 2 tantermes a Gebhard-féle szőlő környékén, egy 2 tantermes a Maros-hegyen, és egy 1 tantermes a Szárazréten.
A törvényhatóság által elfogadott tervezetet a VKM-ben több esetben tárgyalták. 1913 januárjában Nárai Szabó Sándor államtitkár úgy nyilatkozott, hogy: ,,A város az iskolák államosítására nem számíthat, kijelentette azonban, hogy 1914-ben 30 ezer korona államsegélyre tesznek javaslatot.”
A VKM állásfoglalását figyelembe véve a törvényhatósági bizottság 1914. február 22-én kelt hatá-rozatával a vallási és közoktatásügyi miniszterhez az alábbi iskolafejlesztési javaslatot terjesztette fel:
„Egy 2 tantermes iskola építése: a temetők és a Hármas-híd közt a Csórra vezető út mentén, az Egres-puszta, Szárazrét, Temetősor, Szeder utca, Ráctemető-dűlő körzetében lakó 143 tanköteles tanuló részére;
Egy 3 tantermes iskola építése: a Szabadbattyányi országút mentén a Maroshegy főutcájának bejá-ratával szemben lévő katonai gyakorlótéren, a Maroshegy, Bikaszigeti dűlő, Demkóhegy, Sárkány-hegy, Homoksor körzetében lakó 213 tanköteles tanuló részére;
Egy 5 tantermes iskola építése: a kórházzal szembeni Erzsébet liget mellett, a Munkástelep, a Seregélyesi út, Erzsébet ligetsor, Almásy telep és Bach telep körzetében lakó 333 tanköteles tanuló részére;
Egy 2 tantermes iskola építése: a Budai országút mentén, a volt Lauschman-féle szőlő körül, az Öreghegy (a Budai-út felöl bejáró tanulók számára), Ráchegy, Külsöbudai út, Szép dűlő körzetében lakó 155 tanköteles tanuló részére;
Egy 3 tantermes iskola építése: a Túrószsákban, az Öreghegy (a Lovasberényi út felől bejáró tanu-lók), Pestis pincék, Külső Lovasberényi út körzetében lakó 189 tanköteles tanuló részére.”
A felterjesztés bevezetőjében a következők olvashatók: ,,Alig van város az országban, amely anya-gi erejéhez mérten annyit áldozna a kultúrára s elsősorban elemi iskoláira, mint Székesfehérvár. Bár állandóan magas pótadóval küzdött, 1907-ig teljesen a maga erejéből tartotta fenn iskoláit s csak midőn azokat önerejéből tovább fejleszteni képtelen lett, vette igénybe a tanítók fizetésének kiegészítésére az államsegítséget. A város 1907. óta 14 új osztályt nyitott s ugyanannyi tanítói ál-lást szervezett.”
A javaslatot a VKM elfogadta. A tervek megvalósítását az I. világháború azonban meghiúsította. Az 1920/21-es tanévben 12 községi népiskola 60 tanteremmel működött a városban. A beiratkozott 3490 tanköteles tanulót figyelembe véve az egy tanteremre jutó tanulók száma 58 volt, egy tante-remre 1,18 tanulócsoport jutott.

II. SZÉKESFEHÉRVÁR KÖZSÉGI ÉS FELEKEZETI ELEMI NÉPISKOLÁI

II. 1. SZÉKESFEHÉRVÁRON MŰKÖDŐ KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLÁK

Belvárosi Községi Leány Népiskola
Az 1693-tól működő Német Oskola, majd Szent Erzsébet Belvárosi Főelemi Leány Mintatanoda 1868-tól 1876 szeptember 1-ig hat osztályos községi leányiskolaként működött. E tanévtől az isko-la 5. és 6. osztályait megszüntetve hozták létre a város községi polgári leányiskoláját. (A későbbi Árpádházi Boldog Margit Községi Leánygimnázium.)
Ezt követően a négy évfolyamos intézménybe a belvárosi polgárok leány gyermekei jártak. Az oktatást kinevezett főtanítók végezték. Feladata a polgári iskolai, kereskedelmi iskolai és középis-kolai tanulmányokra való előkészítés volt. A tantervi tananyag – a kézimunka tantárgy kivételével – azonos volt a következőkben közölt Belvárosi Községi Fiú Elemi Népiskola által tanított ismeret-anyaggal. Az intézmény 1920-ig a Szt. Imre utca 40. szám alatt működött.

Palotavárosi I. Kerületi Községi Elemi Népiskola
A városi iskolát községi iskolává nyilvánítását követően az intézmény neve Palotavárosi I. Ker. Községi Elemi Népiskola. A három tantermes iskolát 1870-ben és 1908-ban egy-egy tanteremmel bővítették. Az iskola 1872-től négy osztályos majd az 1880/81-es tanévtől hat évfolyamos iskola-ként működött. 1905-ben az intézményt leányiskolává nyilvánították. Ugyanebben az évben a Szö-mörce Utcai Községi Elemi Leány Népiskola, majd 1913-tól a Gőbel János Téri Községi Elemi Leány Iskola nevet vette fel.
Az első három évfolyam önálló, a negyedik, ötödik és hatodik osztályos tanulók összevont osztály-ba jártak. A tanteremfejlesztés után 1910-től az összevont osztályok további csökkentésére is sor kerülhetett.

Öreg Utcai Községi Elemi Népiskola
A Felsővárosban 1766 óta működő városi intézmény 1885-ig három, majd a századfordulóig hat évfolyamos községi népiskolaként működött. Az első évfolyamos tanulókat (I. a és I. b tanulócso-port) önálló, a második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik osztályos tanulókat összevont tanu-lócsoportba osztották be. Az iskola tanulóinak száma nagyon magas volt. A század végéig az egy osztályra jutó tanulók száma meghaladta a száz főt.
1900-tól, a Felsővárosban átadott Ezredéves Községi Elemi Népiskola után, az intézmény-ben újból csak az első három évfolyamban folyt az oktatás, majd 1905-ben leányiskolává nyilvánították. Neve Öreg Utcai Községi Leány Elemi Népiskola lett.

Belvárosi Községi Elemi Fiú Népiskola
Az 1777-ben alapított Nemzeti (Normalis) Városi Fitanoda az 1868. évi népoktatási tör-vény kodifikálását követően – néhány tanév kivételével – négy évfolyamos iskolaként mű-ködött. A város legjobban felszerelt oktatási intézetét az iskolakerület beosztása szerint – kis számú külterületi és városkörnyéki tanulót kivéve – a belvárosban lakó szülők gyerme-kei látogatták.
A fiúiskola tantervi anyaga és az oktatásra biztosított óraszám az 1905-ös tanterv bevezetéséig eltért a város többi iskolájában alkalmazott tantervi feladatoktól. Az évfolyamonként kialakított osztályokban kinevezett főtanítók oktattak. A III. és IV. évfolyamban a testnevelést és a rajzot mindig a ciszterci gimnázium, illetve a városi főreáliskola tanárai tanították. Az iskola 1920-ig az Iskola utca 43. szám alatt működött.

Tóvárosi Községi Elemi Népiskola
Az 1834-ben létesített városi elemi iskola 1873-ig kettő osztályos iskolaként működött. 1878-ban és 1890-ben egy-egy tanteremmel bővítették az iskolát, ami lehetővé tette az első három évfolyam (alsó tagozatos tanulók) azonos évfolyamú (homogén) osztályban történő oktatását. A negyedik, ötödik és hatodik évfolyamos tanulókat (felső évfolyam) összevont osztályba osztották be. 1906-ban az iskolát egy újabb tanteremmel bővítették. Ezzel lehetővé vált az önálló évfolyamú osztályok (I-IV. osztályok) további bővítése. 1916-tól az iskola már 6 tanteremmel rendelkezett. Az 1916/17-es tanév kezdetén az elsős osztályok száma eggyel növekedett, az V. és VI. évfolyam továbbra is összevont osztályként működött.

Vizivárosi Községi Elemi Népiskola
Az 1838-tól létező intézmény az 1870/71-es tanévig két tantermes, négy évfolyamos iskolaként működött. A következő tanévtől, a tanulók nagy száma miatt a város egy tantermet bérelt az iskola részére. 1874-ben és 1883-ban egy-egy újabb tanteremmel bővítették az iskola épületét, és az 1883/84-es tanévtől hat évfolyamos iskolává fejlesztették.
A tanulók számának fokozatos növekedése szükségessé tette az iskola tantermeinek további fej-lesztését. 1898-ban államsegély támogatásával egy újabb tanterem kialakítására került sor. A hato-dik évfolyamos tanulók száma pedig annyira lecsökkent, hogy azokat az Olaj utcai iskolába helyez-ték át az 1899/1900-as tanévben. A 4. és 5. évfolyam összevont, az alsó tagozat azonos évfolyamú osztályként működött. 1916-ban az iskolát hat tantermes iskolává fejlesztették, és az 1916/17-es tanévtől évfolyamonként külön osztályok indultak.

Olaj Utcai Községi Elemi Népiskola
Az ugyancsak 1838-ban alapított elemi iskolának a vizsgált időszak kezdetén két tanterme volt. A hat évfolyamos oktatás bevezetésére az 1873/74-es tanévben került sor. Az első és második, a har-madik és a negyedik, valamint az ötödik és hatodik évfolyamos tanulókat osztották be közös osz-tályba. Az I-II. osztályos összevont tanulócsoport a délelőtti, a másik két összevont tanulócsoport délelőtti, illetve délutáni váltásban járt iskolába. A tanulók számának gyorsütemű növekedése szükségessé tette új tantermek építését. Az iskola épületét 1879-ben, majd 1893-ban egy-egy tante-remmel bővítették.
Az 1893/94-es tanévtől az I-II. osztályos tanulók önálló, a III.-IV. és V.-VI. osztályosok összevont tanulócsoportban tanultak. Az iskola ötödik tantermének kialakítására 1905-ben került sor. Az 1905/06-os tanévtől megszűnt a hatodik osztályos tanulók beiskolázása, s e tanévtől évfolyamon-ként alakították ki az osztályokat.

Zámoly Utcai Községi Elemi Népiskola
Szintén 1838-ban a Felsővárosban működő kéttantermes iskolát 1879-ben, 1896-ban, majd 1914-ben fejlesztették egy-egy tanteremmel. 1889/90-es tanévtől az I-IV. évfolyamos tanulókat önálló, az V-től VI. osztályosokat tanulókat összevont osztályokba osztották be. Az 1908/1909-es tanévtől az iskolában csak fiúk oktatása folyt és a tanulócsoportokat évfolyamonként alakították ki. Az isko-la neve Zámoly Utcai Községi Fiú Elemi Népiskola lett. A iskolakörzethez tartozó leánytanulókat az Ezredéves és az Öreg Utcai Községi Népiskolához iskolázták be be.

Palotavárosi II. Kerületi Községi Elemi Népiskola
A város tanácsa 1887-ben hozott határozatában a következők állnak: „A Palotavárosban olyan négy tantermes iskola építendő, amely – egy gyermek részére 10 köböl térséget számítva – legalább 70-80 gyermek befogadására szolgál. Ugyan itt a vezető tanító számára egy három szobából, konyhából, fás és éléskamrából álló lakás is építendő.”
Az 1883-ban megvásárolt Tésics-féle lakóház (Selyem utca 11. sz.) átalakítását és az új épületrész munkálatait 1887 tavaszán kezdték el. Az új iskolában 1888. szeptember 5-én kezdődött meg az oktatás. Az első három osztályban önálló, a negyedik, az ötödik és a hatodik osztályos tanulók ösz-szevont osztályban tanultak.
1905-től az iskolát elemi fiúiskolává nyilvánították. Az iskola neve Palotavárosi II. Kerületi Köz-ségi Elemi Fiú Népiskola lett. 1910-ben a tantermek számát eggyel fejlesztették, így lehetővé vált az összevont osztályok számának csökkentése.

Ezredéves Községi Elemi Népiskola
A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.”
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.

Deák Ferenc Utcai Községi Elemi Fiú és Leány Népiskola
Székesfehérvár fontos eseménye volt az állami segéllyel és helyi áldozatvállalással létesített Deák Ferenc Utcai Községi Népiskola 1910-ben történt ünnepélyes átadása. Az iskola építését megörökí-tő márványtábla szövege a következő: „Ez a községi népiskola Székesfehérvár szab. királyi város áldozatkészségéből épült 1909-10. években gróf Apponyi Albert és gróf Zichy János, vallás és köz-oktatásügyi miniszterek, gróf Széchenyi Viktor főispán, Sára Gyula polgármester, Czapáry László iskolaszéki elnök, Kuthy József kanonok, Dworzsák Jenő műépítész, az építés ellenőre Winkler Vil-mos főmérnök, végrehajtója építési vállalkozó volt.”
A korszerűen berendezett 10 tantermes intézményhez tartozott 1 tornaterem, 1 testületi szoba, 1 könyvtár olvasószobával, 1 tanítói és 1 szolgai lakás. Az új népiskola átadása lehetővé tette a városi iskolai körzetek módosítását. Így a hat évfolyamos fiúiskola számottevően csökkentette a környék-beli iskolák zsúfoltságát. Mindig külön fiú és leányosztályokat alakítottak ki.

Városi Ismétlő Iskola és Önálló Mezőgazdasági Népiskola
A város döntését indokolta az 1868. évi 38. tc. is, ami megalkotta a népiskolai oktatás befejező tagozatát ismétlőiskola néven. Ez az iskola azt a célt szolgálta, hogy a tanulóknak a mindennapi iskolában szerzett ismeretei „el ne halványodjanak, hanem ismétlés útján mélyebb gyökeret verje-nek.” Természetesen ilyen célkitűzés mellett az ismétlőiskolának nem volt részletesen kidolgozott, szerves egészet alkotó tanterve. Nem is volt szükség rá, mert a vizsgált időszakban a mindennapi népiskola tananyagához szabta munkáját. Fő célja a tanköteleskor kibővítése volt, szerepe az ipar-oktatásban az 1872. évi 8. tc. által létrehozott tanonciskolák létesítésével nagymértékben csökkent.
A város külvárosi iskoláiban és a Belvárosi Leány Népiskolában 1871-től működtek újra ismétlőis-kolai osztályok. A rendelkezésünkre álló adatok szerint az 1885/86-os tanévben 484, az 1890/91-es tanévben 600, az 1895/96-os tanévben 777, az 1900/01-es tanévben 617, az 1905/06-os tanévben 411 ismétlőiskolai tanuló volt a városban.
A századforduló első éveiben – ahol ezt a személyi és tárgyi feltételek biztosították ¬– lehetővé vált az ismétlőiskolák helyett un. önálló gazdasági népiskolák szervezése. A Székesfehérvári Önálló Mezőgazdasági Népiskola 1906-ban alakult. Az elméleti oktatás a téli időszakban az Ezredéves Községi Népiskola tantermeiben a délutáni órákban folyt. A gyakorlati foglakozásokat a várostól bérelt gyakorló kertben tartották. Ezzel Székesfehérváron megszűnt az ismétlőiskolai oktatás.

II. 2. A SZÉKESFEHÉRVÁRON MŰKÖDŐ FELEKEZETI ELEMI NÉPISKOLÁK

Református Elemi Népiskola
A Református hitközség 1869-ben a Ravasz-féle ház megvétele után hozta létre a kéttantermes elemi tanodáját Székesfehérvári Református Elemi Népiskola néven. A kéttanítós iskolában az okta-tást a népoktatásról szóló 1868. évi 38-as tc. előírásainak megfelelően (az első kettő, illetve a 3-6. évfolyam összevonásával) szervezték meg. Ekkor alakították meg a Református Hitfelekezeti Isko-laszéket és a hitközség képviselője részt vett az 1948-ig működő községi iskolaszék munkájában.
1905 nyarán az iskolaépület utcai részén lévő két tanteremet és a kaputól északra eső, Tóvárosi olvasókör (egy nagy és egy kisebb szobából álló) helyiségeit felújították. 1906-ban pedig a kántor-tanító és a II. tanító lakását hozták újszerű állapotba.
A földszintes iskolaépületre már 1912-ben emeletráépítést terveztek. Az I. világháború azonban meggátolta az elképzelések megvalósítását. A rendelkezésünkre álló adatok szerint 1868-ban 62, 1870-ben 61, 1880-ban 69, 1887-ben 72, 1891-ben 81, 1900-ban 97, 1910-ben 101 tanulója volt az iskolának.

Izraelita Hitközség Elemi Népiskola
Az 1868-as népoktatási törvény életbelépését követően napirenden szerepelt a városban működő neológ és ortodox hitközség által fenntartott izraelita elemi iskolák községi elemi népiskolává nyil-vánítása. Kohut Sándor rabbi azért is igyekezett az iskolát „mintaszerű színvonalra” emelni, hogy megakadályozza annak megszüntetését. Terve nem sikerült. 1874 őszén a város a zsidó iskolák épületeit bérbe vette, majd 1879-ben megvásárolta. Az izraelita gyermekek zömmel a belvárosi fiú- és leányiskolába iratkoztak be, mivel a zsidó lakosság zömmel a Belvárosban élt.
15 éven át a város községi iskoláiba jártak a zsidó hitközség gyermekei, akik különösen vallási szempontból érezték a kisebbség hátrányait. „Zsidó gyermekeket kényszerítették katolikus imákat mondani, és egyházi énekeket énekelni” írja a Visszapillantás a székesfehérvári izraelita elemi oktatás múltjára c. tanulmányában Braun Mór főrabbi.
Az intézmény megszüntetését követően a hitközség többször tárgyalta a gyermekek hitoktatásának helyzetét, és annak ,,hiányosságai miatt a felekezeti iskola újbóli megszervezését”. Az ez irányú erőfeszítések azonban eredménytelenek maradtak.
Az 1888. április 4-én tartott hitközségi ülésen újból a hitoktatás helyzetét tárgyalták. Dr. Halász Ignác főreáliskolai tanár „tűrhetetlennek tartva a kialakult gyakorlatot”, javasolta, hogy „vagy állít-sák vissza a felekezeti iskolát, vagy alkalmazzanak még egy hitoktatót, mert egy ember nem képes ezen óriási munkát elvégezni”.
Az ülésen dr. Perl Miksa vezetésével új iskolaszéket választottak. Tagjai lettek: Berndhorfer Mik-sa, dr. Halász Ignác, dr. Hermann Sándor, dr. Lövi Károly és Meisel Ödön. A testület felhatalma-zást kapott az iskola felállításához és működéséhez szükséges pénzügyi feltételek kimunkálására.
Az 1888. október 23-án tartott iskolaszéki ülésen dr. Perl Miksa iskolaszéki elnök beterjesztette az új iskola létesítésének pénzügyi tervét. Javaslata szerint a tanítók fizetése, iskolahelység bére, fűtés és egyéb kiadások (3800 Ft), a tandíjakból (2900 Ft) és hitközség adói után járó tanácsi támogatás-ból (1150 Ft) mint bevételekből biztosíthatók. A testület a javaslatot elfogadta és úgy döntött, hogy a városban élő 284 fő izraelita tanköteles gyermek eredményes oktatása érdekében 4 tantermes elemi iskolát létesít.
A városi közgyűlés egyetértésével a Szarka utcában bérelt 4 tantermes iskolában 1889. szeptember 1-jével ünnepélyes keretek között megnyitották az 1889/90-es tanévet. Az iskola tanítókara a Bor-sodi Mihály, Vogel Ignác, Glücksmann Lipót és Krausz Márk által kidolgozott tanterv alapján – 15 év után újból önálló iskolában elkezdődött a tanítás.
A hitközség „felbuzdulva az új iskola eredményein, és látva a tanulók számának fokozatos növeke-dését”, 1891-ben úgy döntött, hogy a zsidó templom szomszédságában új iskolát épít. Az intéz-mény építési terveinek elkészítésére Schön Frigyes, a kivitelezési munkákra pedig Say Ferenc helybeli építészt kérték fel. (Az iskola tervezésének, építésének és berendezésének költsége 28000 Ft.)
Az új iskolaépület átadására 1892. október 30-án került sor. Az iskola ünnepélyes megnyitásán részt vettek báró Fiáth Miklós főispán, Havranek József polgármester, Tóth Aladár országgyűlési képviselő, Daróczy István törvényszéki elnök, gróf Festetics Benő kir. tanfelügyelő, Seidel Lajos főkapitány, dr. Kuthy József vezetésével a főreáliskola tanári kara, dr. Faludi Miksa vezetésével a kereskedelmi iskola tanári kara, Gőbel János György felügyelő igazgató vezetésével a város közsé-gi népiskoláinak tanítói kara.
Braun Mór igazgató az 1892/93-as évkönyvben az új iskolát a következőkben mutatja be: „Az épü-let földszintjén van az első, második és harmadik osztály tanterme és a tanítói szoba, az emeleten van a negyedik osztály tanterme, a kézimunka terem, a hitközség tanácsterme és a jegyzői iroda. A tantermek általában 50 gyermek befogadására készültek és e tekintetben megfelelőek is, mert mindegyik terem köbtartalma 250 m3, tehát a törvényben előírt maximumot (4 m3 fejenként) még túlhaladja. A tantermek felszerelése kényelmes és célszerű. A padok 3 – 3 gyermek számára vannak készítve, és minden terem bőven el van látva a szükséges szemléltető képekkel és taneszközökkel. Van az iskolának ásvány- és növénygyűjteménye, vannak továbbá űrmértékek litertől a centiliterig, súlymértékek a kilótól a grammig, a méter, a köbméter, köbcentiméter stb.”
Az iskolában tanított tantárgyakat és azok heti óraszámát az 1905-ös népiskolák számára előírt központi tanterv életbelépéséig az iskola tantestülete állította össze, majd a mindenkori népiskolai tanterv szerint tanítottak. A gyermekek vallásossá nevelése érdekében a hittan, bibliatörténet, héber olvasás, héber nyelvtan és imafordítás szerepelt az első helyen. A magyar nyelvtan és olvasás, írás, számtan, földrajz tantárgyak mellett kötelező volt a német nyelv tanulása is.
Az iskola felügyeletét az újjászervezett izraelita hitközség iskolaszéke látta el. Tagjait a hitközségi tanács négyévenként választotta újjá.

Ferenc József Nőnevelő Intézet Leány Főelemi és Négy Osztályos „Externát” Elemi Iskolája
Az 1864-től működő Nőnevelő Intézet Elemi Iskolája az 1869/70-es tanévtől hatosztályos leány népiskolaként működött. Az iskolában a hit- és erkölcstan, olvasás és írás, fejbeli és jegyekkel való számolás, nyelvtan, természettan- és természetrajz elemei (figyelemmel az életmódra és vidékre, melyben a gyermekek nagyobb részének szülői tartoznak), hazai földleírás- és történet, gyakorlati utasítások a mezei gazdaság (különösen a kertészet) köréből, polgári jogok és kötelességek, ének és testgyakorlat tantárgyakat tanították.
Ugyancsak 1869-től létrehozták az Externátnak nevezett népiskolát. Az I-IV. osztályos elemi nép-iskola e tagozatára felvételt nyert tanulók egésznapos foglakozáson (8-tól 17 óráig) vettek részt és napi háromszori étkezésben (tízórai, ebéd és uzsonna) részesültek.
Az externát tanulói délelőtti foglakozásai azonosak voltak az elemi népiskolai tanulókéval. Az azonos tantervi tananyag mellett azonban kötelező tantárgyként németet, a délutáni foglalkozáso-kon pedig fakultatív tárgyként francia nyelvet tanultak. Az ebéd utáni 1 órás pihenőt követően a felügyelőnővér (korrepetitor) közreműködésével készítették el a következő tanítási napra feladott házi leckét, olvasási és számolási gyakorlatokat végeztek, énekeltek és játszottak. A gyermekeket megtanították a különböző illemszabályokra, köszönési, étkezési és társalgási módra. Megismer-kedtek az asztalterítés, takarítás, mosás, a higiénia alapvető feladataival (fogmosás, tisztálkodás) és módjaival.
Az 1880/81-es tanévtől (a már fentebb említett 38. tc. 12. §-a és 59-től 64. §-ai alapján) tovább fejlesztették az iskolában folyó elemi oktatást, létrehozták a Nőnevelő Intézet Felsőbb Leány Nép-iskoláját. A hatosztályos elemi iskolai oktatásra épülő (a fiúk részére 3, a leányok részére 2 évig tartó) magasabb szintű elemi iskolában a hit- és erkölcstan, szépírás és rajz, számtan, anyanyelv (amely iskolában a tanítási nyelv nem a magyar, ott a magyarnyelv), földrajz- és történet; termé-szettan és természetrajz (különös tekintettel a kertészetre és női foglakozásra) tantárgyakat tanítot-ták.
Az 1893/94-es tanévben az elemi iskolai oktatás terén kettős változtatást hoztak létre: megszüntet-ték az elemi iskola V. és VI. osztályait és a felsőbb leány népiskolai oktatás helyett létrehozták a négy elemire épülő a Polgári Leányiskolát.
Ezzel elkezdődött az intézetben folyó nevelő-oktatás egymásra épülő iskolai fokozatainak kiépíté-se: óvodai nevelés, elemi iskolai oktatás és polgári iskolai oktatás, majd arra épülő Nőipariskolában (1921) és a tanítónőképzőjében (1930) való továbbtanulás biztosítása.
Ismert adatok szerint az 1900/01-es tanévben az intézet óvodájába 84 gyermek járt, 278 volt az elemi iskolai és 157 a polgári iskolai tanuló. A 435 növendék oktatására 21 helyiség (tanterem, internátusi szoba, szertár stb.) állt rendelkezésre. Az nevelés-oktatás feladatait 13 irgalmasnővér tanár, 2 paptanár és 3 világi tanár látta el.
Az 1900-as évek első évtizedében az intézet elemi iskolájába felvett tanulók száma 550 és 580 között változott. A 1910/11-es tanévtől fokozatosan növekedett az intézet elemi és polgári iskolájá-ba felvett tanulók száma. Az 1915/16-os tanévben 57 óvodás gyermek, 377 elemi és 288 polgári iskolai leánytanuló fejezte be a tanévet. 
Az 1917/18-as tanévben az Nőnevelő Intézet már 29 oktatási helyiséggel rendelkezett, a nevelők száma pedig 38 fő volt. Ugyanebben a tanévben az intézet elemi iskolájába 428 tanuló járt. Közü-lük 45 részesült externátusi, 3 fő pedig internátusi ellátásban. 402 volt a római katolikus, 1 görög katolikus, 2 görög-keleti, 14 református, 7 evangélikus és 2 izraelita vallású tanuló.

II. 3. A SZERB NEMZETISÉGI ELEMI NÉPISKOLA.

Az 1870-es években az 1730-as évektől működő IV osztályos szerb nemzetiségi elemi iskolának 14 -18 tanulója volt. A szakmai, polgári iskolai, illetve középfokú oktatásban nem részesülő V. és VI. osztályos tanköteles tanulók a Palotavárosi Községi Elemi Népiskolában tanultak.
Az 1879. május 25-én közzétett 1879. évi 18. tc. kötelezővé tette valamennyi nemzetiségi tannyel-vű népiskolában a magyar nyelvtan oktatását. Az ennek végrehajtását vizsgáló 1887. március 9-én kelt városi Közigazgatási Bizottság jegyzőkönyvében a következők olvashatók: ,,A görögkeleti felekezeti iskola tanterme jól felszerelt, de a tanítás eredményessége nem kielégítő.” A bizottság a tanítás eredménytelenségét abban látta, hogy: ,,Amíg az iskolás gyerekek közül csak 2-3 tud vala-mit szerbül (mindannyian tiszta magyarok), addig a tanító nem tud magyarul annyit sem, mint nö-vendékei szerbül.” A bizottság a hiányosságok megszüntetésére „a tanács és az egyházközösség azonnali intézkedését” javasolta.
Az 1896-os adatok szerint a szerb nemzetiségű iskolának 8 elemi iskolai (3 fiú és 5 leány) és 3 ismétlőiskolába járó (1 fiú és 2 leány) tanulója volt. A szerb nemzetiségű tanköteles korú gyerme-kek többsége a városi községi iskolákba járt. Az 1898/99-es tanév végeztével az iskola befejezte munkáját. Az intézmény akkori tanítóját, Jován Deszpotovityot 1899-ben nyugdíjazták.

III. A NÉPOKTATÁS TANTERVI KÖVETELMÉNYEI, ÉS AZ OKTATÁS TÁRGYI FELTÉTELEI SZÉKESFEHÉRVÁRON (1868-1920) 

III. 1. A KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLÁK TANTERVI KÖVETELMÉNYEI (1868- 1920)

A népoktatásról szóló 1868. évi 38. törvény 55. §-a községi elemi népiskolák számára a következő tantárgyak tanítását írta elő: 1. Hit- és erkölcstan. 2. Beszéd- és értelemgyakorlatok. 3. Hazai föld-leírás és történet. 4. Általános földleírás és történet. 5. Természettan és természetrajz elemei. (Kü-lönös tekintettel az életmódra és vidékre, melyhez a gyermekek nagyobb részének szülei tartoz-nak.) 6. Gyakorlati útmutatások a mezei gazdaság és kertészet köréből. 7. Polgári jogok és köteles-ségek. 8. Ének. 9. Testgyakorlat, tekintettel a katonai gyakorlatokra. A székesfehérvári hitfelekeze-tek által fenntartott népiskolák – a törvény által biztosított jogukkal élve – önálló tanterv(ek) szerint dolgoztak.
A községi iskolaszék 1872-ben a tanítók számára előírta a lecketerv (tanmenet) és a heti órafelosz-tás (órarend) készítését. Az iskolaszéki utasítás szerint a kilenc hónapig tartó tanév ismeretanyagát havi bontásban kellett tervezni, amit a községi iskolák igazgatója hagyott jóvá.
Az 1877/78-as tanévtől a város községi elemi népiskoláiban az a VKM által 1877. évi augusztus 26-án 21678. szám alatt kiadott Népiskolai Tanterv és Utasítás szerint előírt tantárgyakat tanították. A népiskolák egységes óraterveit meghatározó 1877-es miniszteri rendeletre (44. §. 1. és 7. pontjai) hivatkozva az iskolaszék 1881-ben újból szabályozta az oktatás tervezésével kapcsolatos feladato-kat. Alaghy Dezső iskolaszéki elnök és munkatársai által összeállított un. „Óraterv szabályzat” részletesen meghatározta a tanítók tervező munkájának főbb szempontjait.
Az iskoláknak az órarendet a felügyelő igazgató útján (minden év szeptember 1-ig) az iskolaszék elnökéhez kellett felterjeszteni, majd annak jóváhagyása után az iskolában kifüggeszteni. Az isko-laszéki utasítás a belvárosi fiú- és a belvárosi leányiskola részére a 6, a külvárosi iskolák részére pedig a 3 tanerős iskolákra vonatkozó központi óraterv használatát írta elő.
Az iskolaszéki szabályzat külön kitért az ének és a testgyakorlás tantárgyak tervezésére. Az ének tanítását a belvárosi fiú- és leányiskolák részére osztályonként heti kettő, a város többi iskolájában pedig osztályonként heti egy órában kellett tanítani.  A város népiskoláiban az ének tantárgyat Bartalus István: „Éneklő abc” c. országos pályázatot nyert tankönyve alapján tanították.
Leánytanulók részére a testgyakorlás oktatását – újabb intézkedésig – a város minden iskolájában, a fiúknál pedig az első osztályokban szüneteltették. Az elmaradt órák helyére olvasás, írás vagy (a tanító döntése alapján) beszéd- és értelemgyakorlat tantárgyak tanítását javasolták. Az utasítás megfogalmazta azt is, hogy: ,,A tanórák pontos és lelkiismeretes megtartásáért elsősorban a tanító, másodsorban az iskolák munkáját felügyelő vezetőtanító (felügyelő iskolák igazgatója) a felelős.”
A városi tanító testület, a magas heti óraszámok miatti túlterhelésre hivatkozva, 1888-ban javasolta az iskolaszéknek, hogy: az összevont II. és III. osztályokban az olvasás és a számtan, továbbá  a IV., V. és VI. összevont osztályokban a számtan, történelem és alkotmánytan heti óraszámának egy-egy órával történő csökkentését.
Javaslatukat a következőkkel indokolták: ,,A tanórákra való pontos felkészülés olyan tanítói terhe-lést jelent, amit a magasabb gyakorlattal rendelkezők is csak nagy erőfeszítés árán tudnak biztosí-tani. A tanszemélyzethez hasonlóan a gyermekek is túlterheltek. A megnövekedett feladatok a gyermekeket nagyon kifárasztja, s gátolja a továbbhaladást, a gyengébb képességű gyermekeknél pedig még az alapfogalmak elsajátítása is gondot jelent.”
Az iskolaszék elnöke az 1876. évi 28. tc. előírásaira hivatkozva a tantestületi indítványt elutasította, amit azzal indokolt, hogy a miniszteri utasítás megvalósítása és nem a tanórák csökkentése a cél.
Az 1877. évi népiskolai tanterv 28 évig szolgált az oktatás alapjául. E tapasztalatokra épülve szüle-tett meg az elemi népiskola már jóval korszerűbb 1905. évi Tanterv és utasítása. Az új tanterv 10 tantárgycsoportot különböztetett meg: 1. Hit és erkölcstan. 2. Magyar nyelv: olvasás, írás, fogalma-zás, nyelvtani magyarázatok. 3. Mennyiségtan: számtan, mértan. 4. Beszéd- és értelem gyakorlatok 5. Történeti tárgyak: földrajz, történet, polgári jogok és kötelességek. 6. Természettudományi tár-gyak: természetrajz, természettan. 7. Művészeti tárgyak: rajzolás, éneklés. 8. Kézimunka. 9. Gaz-dasági és háztartási ismertek. 10. Testgyakorlás.
A tantárgyak óraszámában nem történt nagy változás. Újat jelentett a kézimunka és a rajz tanításá-nak kötelező előírása. (A népoktatási törvény e két tárgy oktatását kötelező jelleggel nem írta elő.) Hárommal növekedett a magyar nyelv oktatására szánt órák száma, az énekóráké a testgyakorlásé héttel. Az egyes tantárgyak (földraj, történelem, beszéd és értelemgyakorlatok) óraszámának csök-kenését is figyelembe véve, hattal növekedett az összes órák száma, vagyis 140-ről 145-re.
Ezt követően az 1917. évi 168 411. VKM sz. rendelettel az egészségügyi, anya- és gyermekvédelmi ismertek; az 1918. évi 6607. VKM sz. rendelettel a gazdasági ismeretek szélesebb körű tanítását; az 1919. évi 181311. VKM sz. rendelettel pedig a nemzetnevelési szempontok határozottabb érvénye-sítését rendelték el.

III. 2.  AZ EGYES TANTÁRGYAK FŐBB TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 1920-IG

1. Hit- és erkölcstan: A népoktatási törvény a kötelező tantárgyak között első helyen említi a hit- és erkölcstan oktatását. A törvény 57. §-a értelmében e tantárgy tantervének összeállítása, a vallás-felekezetek tanügyi hatóságainak jogköre volt. A törvény szerint a hitoktatást órarend alapján, az iskolában kellett tartani.
A törvény (majd annak módosításai) szerint a gyermeket abban a vallásban kellett nevelni és oktat-ni, amely valláshoz az állami születési anyakönyvben foglalt bejegyzés szerint tartozik. Ahhoz, hogy 7-18 éves gyermeket nem a törvény szerinti vallásában, hanem más vallásban neveljék, nem adhatott engedélyt a gyámhatóság és az iskolai hatóság. Rendkívüli esetekben a VKM hozta meg a határozatot.
Székesfehérvár szabad királyi város tanácsa és a római katolikus egyház között létrejött ,,Egyesség” értelmében, a városi iskolákban a hitoktatást a püspök által kinevezett ,,hittanítók” és a belvárosi és felsővárosi plébániák segédlelkészei látták el. A hittan órák órarend szerint – a hitoktatókkal egyez-tetett időpontban - tartották. Felügyeletét az iskolaszék látta el, a hittani vizsgákon a püspök képvi-selője is részt vett.
A községi népiskolákba járó református, evangélikus, görögkeleti és izraelita vallású tanulók hitok-tatásáról a hitfelekezetek gondoskodtak. Azokat az iskolákkal egyeztetett időpontban, az iskolában, vagy több iskola tanulóit összevonva az egyházközségek által megjelölt helyiségekben tartották.
Az 1905-ös tanterv fokozta a hit- és erkölcstan oktatásának szerepét. E tárgyban kiadott miniszteri utasítás a népiskolai törvény 57. §-ra hivatkozva kimondta: ,,A vallásoktatás ne jelentsen elszigete-lődést az iskola munkájában, hanem a művelődési anyag többi részével azonos egységet alkotva segítse elő a nevelést, ápolja a felebaráti szeretet és a hazafiság érzését.”
E célkitűzés érvényesüléséről a községi népiskolák igazgatója az 1907/08-as tanévi beszámolójá-ban a következőket írta: ,,Sokan vannak, akik szeretik az állami és a községi iskolákat vallástalan-sággal vádolni. Örömmel mondhatom el, hogy iskoláinkat a vallástalanság vádja nem illeti, de nem volt senki, aki ezeket ily váddal illette volna. Iskoláinkban a tanítók maguk igyekeznek e tekintet-ben is jó példával előjárni, s a buzgó hitoktatói karral egyetértve minden alkalmat felhasználnak, hogy a zsenge gyermeki szívekben az isteni félelem, az igaz és mély vallásosság és felebaráti szere-tet csíráit életre keltsék és fejlesszék, jól tudván, hogy a vallásos érzelmeknek ápolására és erőfeszí-tésére napjainkban nagyobb szükség van, mint valaha, ha nem akarjuk, hogy növendékeink később az Istent és hazát tagadó nemzetközi szocializmus karjai közé hulljanak.”
A vallásoktatáshoz kapcsolódó istentiszteleten való részvétel az iskoláztatási kötelezettségnek szer-ves részét képezte. E szertartásokon a tanulók felügyeletét az iskolák tanítóinak kellett biztosítani. Ha a gyermek, a kötelező istentiszteleten nem vett részt, mulasztását a mulasztási naplóba kellett bejegyezni.
A vallásos neveléshez tartozott, hogy a tanítást minden nap közösen fennhangon mondott imával kellett kezdeni és befejezni.
Az imádság befejezése után a tanulók vigyázzállásban elmondták a Magyar Hiszekegyet. Az álla-mi, községi, érdekeltségi, társulati és magániskolákban minden más imádság elhagyásával egyönte-tűen csak az előzőekben idézett imádságot kellett elmondani. Hitfelekezeti iskolákban az iskolai főhatóság által elrendelt ima elmondása volt a kötelező, ami lehetett a központi imaszöveg, vagy vallásos imádság is.

2. Magyar nyelv: olvasás, írás, fogalmazás, nyelvtani magyarázatok: Az analfabétizmus fel-számolását célzó népoktatási törvénynek megfelelően a város népiskoláiban is legfontosabb fel-adatnak az olvasás és írás elsajátítását tekintették. Az olvasás tanításának számtalan hazai módsze-re alakult ki. A vizsgált időszakban a város elemi iskoláiban un. szintetizáló (betűztető, hangoztató, jelkép-fonetikai stb.) olvasás-tanítási módot alkalmazták. Az 1905-ös tanterv a magyar nyelv tan-tárgyai (tantárgycsoport) közé sorolta az olvasást, az írást- és fogalmazást, valamint a nyelvtani ismereteket

3. Beszéd- és értelemgyakorlatok: Az 1868. évi. 38. tc. a beszéd- és értelemgyakorlatok tantár-gyat a kötelező tantárgyak közé sorolta. E tantárgy a gyermek iskolai nevelésének első éveiben nagy szerepet töltött be, mert ismeretanyaga magában foglalta a népiskolában tanítandó tantárgyak alapismereteit.
Az 1905-ös tanterv megfogalmazása szerint a beszéd és értelem gyakorlatok tanításának célja: „az ismeretszerzés, az értelemfejlesztés és az erkölcsnemesítés alapjainak megszerzése. Az első és má-sodik osztályban tanított tantárgy tananyaga megalapozta a felsőbb osztályokban tanított földrajz, történeti és természettudományi tárgyak oktatását.” A Tantervi Utasítás heti bontásban közölte a tantervi tananyagot. Ugyanakkor tájékoztatta a tanítót arról is, hogy alkalmazkodnia kell a körül-ményekhez, például a városokban más anyagot kell választania, és más módon kell azt feldolgozni.

4. Mennyiségtan: számtan, mértan: Az elemi népiskolai oktatás – az olvasás és írás elsajátításá-hoz hasonlóan – fő feladatnak tekintette a számtani alapműveletek elsajátítását. A matematikai gyakorlati funkciója mellett figyelembe vették annak nevelési lehetőségét is. A tanterv szavait idézve: ,,Az élet naponként nem is egyszer adásvétel, vagy bármi más olyan dolog elé állíthat ben-nünket, amikor szükségünk lehet a számolni tudásra. A számtan azonban a biztos és pontos gon-dolkodásra való nevelés eszköze is, mert fogalmai egyszerűek és világosak, igazságai kétségtele-nek, tételei szigorú, könnyen áttekinthető logikai következtetések alapján keletkeznek, és bizonyí-tásai megdönthetetlenek.” Az 1905-ös tanterv a „számtani alapműveletek”elsajátítása mellett ,,mértani ismeretek” tanítását is előírta. 

5. Történeti tárgyak (történet, polgári jogok és ismeretek, földrajz): A történet (történelem) tantárgy tanításának fő célkitűzései között szerepelt, hogy „a tanuló megismerje nemzete és az em-beriség életútját, cselekvését, tetteit, s ennek következtében értelmét fejlessze, szívét, erkölcsét nemesítse, s így növendékeit igaz hazafivá nevelje.”
Az 1905-ös tanterv csökkentette a világtörténelmi témaköröket, és helyette növelte a hazafias neve-lés alapjait képező ismeretanyagot. A tantervi útmutató szavait idézve: „A tanterv előírásainak megfelelően arra kell törekedni, hogy a gyermek megértse, miért kell ebben a hazában élnie, halnia. A történelem magasztos példáival kell a szívébe csepegtetni a nemzeti öntudatot. Az alkotmány- és a törvények megbecsülésére kell tanítani.”
Az V. és VI. osztályban tanított polgári jogok- és kötelességek című tantárgy tananyaga a földrajz és történelem oktatása során szerzett ismeretekhez kapcsolódott, azokat összefoglalta és az oktatási célnak megfelelően kiegészítette. A tantárgy tanításának fő célja az volt, hogy a tanulók megismer-jék az állami élet intézményeit. „A tárgy tanítása során arra kell törekednünk, hogy a tanulók lelkü-letében kialakuljon a nemzeti érzés, a  törvények tisztelete, hogy majdan polgári jogaikkal élni tudjanak, és polgári kötelességeiket a maguk és a haza érdekében híven teljesítsék” - írja a tantervi utasítás.
Lokálpatrióta érzések felkeltésére lehet utalni abból a tényből, hogy a város elemi iskoláiban (1881-től) földrajz keretében külön témakörként tanították Fejér vármegye és Székesfehérvár törté-netét és földrajzát. Az 1931/32-es tanév munkáját értékelő felügyelő igazgatói jelentésben az ol-vasható, hogy „Fejér megye földrajza” c. tankönyv kiadását tervezték.

6. Természetrajz, természettan: A népoktatási törvény a VI. osztályos elemi iskolák számára előírta a természetrajz és a természettan tantárgyak tanítását. A természetrajz, mint tudomány meg-nevezése már a 19. században elavult, de mint tantárgyi elnevezés 1958-ig fennmaradt. A tárgy leíró jellegű volt, magába foglalta a növényeket, állatokat, ásványokat és kőzeteket is. A természet-tan tantárgy ekkor még szintén leíró jellegű. Fő feladata volt az alapvető fizikai jelenségek ismerte-tése és gyakorlati szerepének tudatosítása. Fehérvár belvárosi iskoláiban 1905-ig e tárgyat felkért középiskolai tanárok tanították. A tankönyvek felsorolásánál egy helyi kiadványt is találunk „Álla-tok és növények természetrajza képekben” címmel.
Az 1905-ös tanterv a természettudományok tanításának kiemelt szerepet szánt. A tanterv részletes tananyag felsorolást tartalmaz. ,,Különösen fontos, - olvasható a miniszteri ajánlásban - amelyeket az Utasítás a természetrajznak biológiai alapon történő tanításáról mond, miként alkalmazkodjon a tanító a helyi körülményekhez, hogyan szoktassa tanítványait a megfigyelésre stb.” A tantervi uta-sítás a vegytan és természettan tanítására vonatkozó általános módszertani utalások mellett tábláza-tot közöl, ami bemutatja, hogy a természetrajzi témakörök hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

7. Éneklés, rajzolás: Székesfehérvár elemi iskoláiban az ének tanításának nagy hagyományai van-nak. Kezdetben főleg egyházi énekeket tanítottak, majd Bartus István énekkönyvei alapján állítot-ták össze a tananyagot. A századforduló idején Sztankó Béla 1890-ben megjelent „Dalos könyv a népiskolák I-II, osztályosok számára” című tankönyvét használták. Ez a könyv már lehetővé tette a hangjegyek alapján történő énektanítást. Fontosnak tartjuk megemlíteni Velinszky Ferenc Székes-fehérvár nagyhírű tanítójának és a városi népiskolák krónikásának „200 iskolai dal” című énekes-könyvét és Kiss Áron: „Magyar játékok gyűjteménye” című könyvet. Kodály Zoltán később e könyvről azt írta, hogy: „…mind az 518 oldaláról árad a népköltészet tiszta levegője.” Ugyancsak Sztankó Béla állította össze, a város elemi iskoláiban 1910-től használt Vezérkönyv a népiskolai oktatáshoz c. módszertani könyvet.
A rajz oktatásának szintén nagy hagyományai vannak Székesfehérváron. A népiskolai törvény a rajz oktatását nem írta elő. Az 1869-es tanterv azonban javasolta, hogy mivel a „látás és a kéz-ügyesség, az ízlés és a nemzeti csinosodás kiművelésére szolgáló majdnem egyedüli képzőeszköz, kívánatos, hogy e tantárgy tanítását, ahol megoldható, vezessék be.” A miniszteri javaslatnak meg-felelően Schulcz Ferenc középiskolai tanár (a városi rajziskola vezetője) 1874-ben kapott megbí-zást, a rajzot tanítók módszertani felkészítésére. A belvárosi fiúiskola 3. osztályában az 1874/75-ös tanévben heti két órában kezdődött meg a rajz tanítása.
Az 1877. évi tanterv azonban már részletesen megjelölte a rajz oktatásának céljait és feladatait. A községi iskolaszék a miniszteri utasítás szellemében úgy döntött, hogy a külvárosi iskolák fiútanu-lói részére is bevezeti a tárgy oktatását, de végrehajtását gátolta a képzett rajztanítók hiánya.
1892-ben a városi tantestület javaslatára az iskolaszék úgy határozott, hogy a 3. és 4., valamint az 5. és 6. összevont osztályokban a rajzot évfolyamonként külön tantárgyként kell tanítani. 1894-ben minden elemi iskola részére biztosították a Velősy-féle rajzmintákat, és véglegesen megszüntették a ,,pont vagy hálóvonallal” előre bejelzett rajzfüzetek használatát.
Az 1905-ös tanterv a rajzoktatás fő feladatának az esztétikai nevelést tekintette. Az előírt új tan-anyagban a mértani és az egyéb díszítőelemek mellett, a gyermek környezetéből vett tárgyaknak ábrázolása is szerepelt. A rajzminták alapján történő gépies másolást felváltotta az önálló megfigye-lésen, az egyénre jellemző öntevékenységen alapuló látásmód kialakítása.
Az új tanterv szellemében láttak hozzá Székesfehérvár elemi iskoláiban a rajzoktatás továbbfejlesz-téséhez. A városi tantestületi értekezletek több esetben foglalkoztak a tantárgy tartalmi és módszer-tani kérdéseivel.
Javaslatot tettek a város által kiadott módszertani segédkönyv összeállítására, de ugyanakkor hang-súlyozták, hogy ,,...nem lenne célszerű az egységes tanmenet használata, mert az fékezné a tanítói önállóságot, és a korszerű módszerek használatát.” A tanév végi vizsgákkal egy időben a tanulók rajzaiból rendszeresen rendeztek iskolai, illetve városi kiállításokat. Az 1905-ös tanterv a rajzot és az éneket művészeti tantárgy-csoportként tárgyalta.

8. Testnevelés: A népiskolai törvény kötelező jelleggel írta elő a testgyakorlás tanítását, melynek fő célja: a fiúk katonai kiképzésre történő előkészítése volt. Ennek megfelelően a tantervi (és azok későbbi módosításai) követelmények, az un. német torna rendszer gyakorlatát vették át. (A tárgy-nak a köznyelvben ma is használt elnevezése „tornaóra” erre vezethető vissza.) A tornászat tan-tárgy fő témakörei voltak: mozgással összefüggő játékok gyakorlása, rendgyakorlatok, szabadgya-korlatok- és szergyakorlatok.
A tantervi feladatok végrehajtását célozta a város azon törekvése, hogy iskolai tornakerteket, köz-ponti tornatermet és uszodát létesítsen. Székesfehérvár első tornatermét 1872-ben alakították ki a Reáliskola pincéjében.  Végleges és kor igényeinek megfelelő központi tornaterem létesítésére 1873-ban került sor a Szarka utcában. A tornaórák megtartására Sváb Kálmán és Brébl István taní-tók kaptak megbízást. Az elemi iskolák órarendszerű beosztás szerint vehették igénybe a tornater-met.
1878-tól a város minden elemi iskolája rendelkezett tornaudvarral. 1879-ben pedig a volt kaszár-nya mögötti téren „városi tornakertet” hoztak létre. A több ezer néző befogadására alkalmas sza-badtéri létesítmény biztosította a városi sportversenyek, és tanévenkénti tornabemutatók (torna-vizsgák) rendezését.
1891/92-es tanévtől fokozatosan a leányok részére is - elkülönítve a fiúktól - bevezették a testgya-korlást, és ahol mód volt rá, a tárgyat tanítónő oktatta. 1902-ben kelt igazgatói jelentés beszámolt a tornászat oktatásának személyi és tárgyi feltételéről, gondjairól, és megállapította, hogy: ,,a tanulók 85 %-a rendszeresen részt vett a tornaórákon. E tanévben a járványos megbetegedések miatt a köz-ponti tornabemutató elmaradt. ”
Az 1905-ös tanterv külön tornagyakorlatokat írt elő a fiúk és leányok részére. Kiemelt szerepet szánt a mozgásos játékoknak, a rend- és szabadgyakorlatoknak. A tantárgy tananyaga - eddig kevés szerepet kapott – szergyakorlatokat is tartalmazott és részletesen felsorolta ezek tanításának mód-ját. „De minthogy a szükséges szerek sok helyütt nem állnak rendelkezésre, a tanító ezeket szűkíte-ni kényszerül” - olvasható a tantervi utasítás miniszteri ajánlásában.
Az 1907-ben megtartott I. Magyar Testnevelési Kongresszus után kidolgozott tantervek a svédtor-na koncepcióját tükrözték. Ennek megfelelően a testnevelési órákon különös hangsúlyt kapott a testi deformitások megelőzésére, korrigálására törekvés. Így a tornaórákon a svédtorna anyaga (gimnasztika) túlsúlyba jutott, az óratervezés alapvető szempontjai is ennek megfelelően módosul-tak.
Utalások vannak az óraközi testgyakorlatok bevezetésére is, amit az 1907-es miniszteri rendelet tett kötelezővé. Ilyen volt például a tanóra előtti szellőztetés, majd utána tanítói vezényszóra légzési, kar- és törzshajlítási gyakorlatok. 1908-tól a város elemi iskoláiban a Kiss Áron és Kun Alajos által szerkesztett „Játéktanító” című vezérkönyvet használták.
Székesfehérvár népiskoláiban a testgyakorlás oktatás tárgyi és személyi feltételei folyamatosan javultak. Az 1915/16-os tanévben, a városban négy tornaszoba állt rendelkezésre, és nagy hang-súlyt fektettek a tornaudvarok és városi játszóterek kialakítására. A testnevelés szerves részét ké-pezték a tanulmányi séták és kirándulások, a madarak és fák napjának megrendezése.

9. Női és férfi kézimunka: A népiskolai törvény és az 1869-ben kiadott tanterv nem sorolta a köte-lező tantárgyak közé a női kézimunka oktatását. A város tanácsa felismerte a tárgy fontosságát, „ami úgymond próbaköve a női türelem kiművelésének, amelyre esetleg később e kenyérkereset terén nagy szükség lesz”, s ezért 1877-ben város által fizetett tanítónőket nevezett ki a tantárgy oktatására.
A kézimunkához szükséges anyagot eleinte a szülők vették. 1882-ben alapítványt hoztak létre az anyagi támogatásra szoruló gyermekek megsegítésére. A készített munkadarabokból évente iskolai és városi kiállítást és vásárt rendeztek. A tanulók kézimunkái 1885-ben, 1896-ban és 1910-ben a budapesti országos kiállításon elismerést kaptak.
Az 1905. évi tanterv és utasítás kiemelte a kézügyesség fejlesztésnek szerepét, és a kézimunka okta-tását a fiúk és a lányok számára kötelezővé tette. Az utasítás kimondta: ,,A kézimunka tanításának célja a tanulók cselekvőképességeinek és hajlamainak kialakítása és fejlesztése, a munka megsze-rettetése és megbecsülése.” A tantárgy témaköreihez tartozott az agyagmintázás, a papír- és kar-tonmunkák, a famunkák, illetve leányoknál a női kézimunka és a háztartási ismeretek.
A város községi iskoláiban az 1908/1909-es tanévtől vezették be az új tanterv szerinti kézimunka oktatását. Külön fiú- és leánycsoportokat alakítottak ki. A leányok oktatását továbbra is e feladatra kinevezett kézimunka-tanítók látták el.

10. Gazdasági és háztartási ismertek, kertészeti gyakorlatok, méhészeti ismeretek, gyékény-fonás: A külvárosi iskolákban a munkaoktatás szerves részét képezte a kertészeti gyakorlat, a mé-hészeti ismeretek és a gyékényfonás tanítása. A székesfehérvári városszépészeti bizottság felismer-ve a növényzet környezetvédelmi és gazdasági szerepét, faiskolák telepítésére tett javaslatában a város tanítóit kérte fel a kertészeti és a ,,gyümölcsfa-nevelési ismeretek” oktatására. A városi tanács támogatásával 1868-ban a Városmajorban és a Szedreskertben egy faiskola telepítésére alkalmas területen Borsitzky Károly kertész vezetésével szervezték meg „...a kertészetben avatatlan tanítók képzését”. Az 1870/1871-es tanévtől már minden külvárosi iskola udvarán konyhakertet és faiskola létesítésére alkalmas területet alakítottak ki.
1874-ben a községi iskolaszék javasolta a városi tanácsnak, hogy járuljon hozzá egy ,,gazdasági, szőlőművelési és gyümölcsfa-tenyésztési ismeretek”-kel foglalkozó felső népiskolai osztály indítá-sához. A tanács a javaslatot - a leány polgári iskola létesítése miatt megnövekedett anyagi terhekre hivatkozva - elutasította.
Az 1885/1886-os tanévtől a város külterületi elemi iskoláiba járó ötödik és hatodik osztályos tanu-lók részére kertészeti tanfolyamot rendeztek. A városi kertész irányításával tartott foglalkozásokat a közgyűlés anyagilag támogatta. A sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát tett hallgatóknak a Városi Kertészeti Bizottság bizonyítványt adott.
A mezőgazdasági ismeretek gazdasági jelentőségét és nevelő szerepét fejezte ki Szirbek József igazgató az 1902/1903-as tanév munkájáról írt beszámolójában, amikor kifejtette, hogy „Oltsunk, nemesítsünk, illetve nemesíttessünk a tanulókkal minél több fát, s ajándékozzuk meg őket az álta-luk nemesítettekkel, mert az önmaguk által oltott fát jobban megbecsülik s később, élvezvén annak gyümölcsét, a fatenyésztést megkedvelik, nagy hazai hasznot, szemet gyönyörködtető tájat és egészséges környezetet alakítanak ki.”
A Fejér vármegyei és a városi méhészegylet javaslatára és részvételével a kertészeti oktatás mellett az 1889/1890-es tanévben a Selyem utcai iskolában megkezdődött a méhészeti ismertek oktatása. Az önkéntes jelentkezők részére indított rendkívüli tárgy bevezetésével kívánták elősegíteni a szak-szerű méhtenyésztés meghonosítását. Indokolta ennek megvalósítását az is, hogy a város és kör-nyéke rendelkezett méhlegeltetéshez szükséges mezőgazdasági területtel.
Az 5. és a 6. osztályosok részére meghirdetett tanfolyam foglalkozásait heti két alkalommal tartot-ták. A Városi Méhészeti Egyesület javaslatára az iskolaszék 1891-ben úgy döntött, hogy aki a tan-folyam foglalkozásait két éven át rendszeresen hallgatja és sikeres vizsgát tesz, ún. méhészti okle-velet kap. A méhészeti oktatás kezdeti tapasztalatai kedvezőek voltak. A szép sikerek és az egyre fokozódó érdeklődés hatására 1894-ben Sólyom Lajos, a tóvárosi iskola vezető tanítója kért enge-délyt a méhészeti oktatás megindítására.
Az oktatáshoz szükséges tárgyi feltételek bővítése érdekében a szakegylet javaslatára a város taná-csa a Zámoly utcai iskola udvarában mintaméhes létesítését engedélyezte, és egyben megszervezték a tanítók méhészeti szakképzését. A Pausch Rafael vezető tanító által irányított méhészeti oktatás-hoz kezdetben 4 méhcsalád állt rendelkezésre, ami rövid idő alatt 9 törzsre szaporodott. A század-forduló utáni években már a legkorszerűbb módszerekkel ismertették meg a tanfolyam hallgatóit. Kaptáraik Dzierzon-Berlepsch - Töltényi rendszer szerint készültek. A Selyem utcai iskolában 18, a Zámoly utcai iskolában 15, a Tóvárosi iskolában 20 méhcsalád biztosította mintegy 40-50 tanuló méhészeti oktatását. Az 1903/1904-es tanévben 28 tanuló tett vizsgát és kapott méhészeti bizonyít-ványt.
Az iskolaszék megbízásából Óvári Vargha Dániel vezető tanító az 1890/91. tanévben megkezdte a gyékényfonás tanítását. A heti két órában tartott tanfolyamon 20 tanuló vett részt, akik megismer-kedtek a gyékény feldolgozásával és fonásával. A Szatmár vármegyéből hozott alapanyagot a ta-nács biztosította az iskoláknak. A folyamatos munka eredményeként a tanulók által készített kü-lönböző mintázatú kosarak és szőnyegek elismerő oklevél kitüntetésben részesültek az 1896. évi országos kiállításon. Az Óvári által vezetett tanfolyam 19 évig működött, majd vezető hiányában megszűnt. Újabb tanfolyam megindítására az 1915/1916-os tanévben került sor.

III. 3. A KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLÁK TÁRGYI FELTÉTELEI

A korabeli dokumentumokból arra lehet következtetni, hogy a város elemi iskoláinak felszerelései között az iskolai padok, szekrények, táblák és faliképek mellett már az egyes tárgyak oktatását elősegítő szemléltető eszközök is megtalálhatók voltak. Az 1870-ben készült leltár külön felsorolta a földrajz, írás, olvasás, számolás, mértan, erőtan (mechanika), rajz és az ének tanításához használt szemléltető táblák és berendezések jegyzékét, azok beszerzési helyét és árát. 1877-től a VKM ki-adásában rendszeresen megjelentek a népiskolai tankönyveket és taneszközöket tartalmazó árjegy-zékek.
A tanácsi költségvetésben 1870-ben 528 Ft, 1880-ban 611 Ft, 1885-ben 1433 Ft, 1890-ben 1780 Ft, 1900-ban 2450 Ft, 1910-ben 4560 Ft, 1915-ben pedig 4800 Ft állt rendelkezésre az iskolai bútorok, szemléltető eszközök és tanszerek beszerzésére. A tanácsi támogatáson kívül jótékonysági egyletek és személyek is hozzájárultak az iskolai felszerelés fejlesztéséhez. Ebben az irányban hatott az iskolák tanítói, a szülők és a tanulók gyűjtőmunkája, továbbá a különböző berendezések készítése.
Az elemi iskolákban folyó nevelés és oktatás elősegítését szolgálták a tanítói és ifjúsági könyvtá-rak. A város első ifjúsági könyvtárát Plencner Jakab, Zámoly utcai vezetőtanító alapította 1875-ben. Gőbel János György, az elemi iskolák igazgatójának javaslatára – figyelembe véve a 5412/1877. VKM számú állásfoglalást - a városi törvényhatóság 1882. október 9-én tartott ülésén elfogadta a városi ,,Ifjúsági Könyvtárak felállításának eszméjét”, és az iskolaszék e tárgyban beter-jesztett működési szabályzatát. Az 1883/84-es tanévtől a város minden elemi iskolája rendelkezett könyvtárral. Az iskolák a könyvtári könyvek beszerzését az e célra biztosított városi költségvetés, valamint az egyházak és magánszemélyek anyagi támogatásával oldották meg. 1880-ban 412 kötet, 1890-ben 857 kötet, 1900-ban 1274 kötet állt a fiatal olvasók rendelkezésére.
A tanítói és ifjúsági könyvtár működését az 1908. évi 44. tc. szabályozta. A tanítói könyvtárba elsősorban a hatályban lévő népoktatási törvényeket és rendeleteket, a tanterveket és útmutatókat, a népiskolai utasítást, a népiskolai rendtartást, továbbá azokat a neveléstudományi műveket kellett beszerezni, amelyek a tanítónak tájékoztatást és útmutatást nyújtottak. A tanári és az ifjúsági könyvtárat az igazgató által megbízott tanító a királyi tanfelügyelő által jóváhagyott szabályzat alapján kezelte. Az ifjúsági könyvtárba csak azokat a műveket volt szabad felvenni, amelyek be-szerzését a VKM engedélyezte.
Székesfehérváron 1910-ben hozták létre a városi tanítói könyvtárat. E könyvtár a belvárosi népis-kolában, majd 1938-tól a Szt. István községi népiskolában működött. „1911. szeptemberétől beve-zetett vasárnapi szentmise utáni nyitva tartás nagymértékben hozzájárult a könyvek forgalmazásá-hoz” olvasható az egyik könyvtári munkát értékelő jelentésben. Az ifjúsági könyvtárak fedezete az 1908. évi 45. tc. szerint a beírási díj volt.
Fokozatosan nőtt az ifjúsági könyvtárak könyvállománya is. Az elemi iskolák évkönyvei rendsze-resen beszámolnak a könyvtárak tanévi forgalmáról és a könyvállomány gyarapodásáról. Ezekből ismerjük, hogy 1910-ben 4989 kötetet, 1920-ban 7210-et tartottak nyilván az iskolák ifjúsági könyvtáraiban.

III. 4. A KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLÁK TANÍTÓI TESTÜLETEI 1870-1918 

Az 1870/71-es tanévben Székesfehérvár községi népiskoláiban 22 tanító és 3 tanítónő tanított. A tanítók száma az 1900/01-es tanévben 47 fő (44 tanító és 3 tanítónő) volt. A tanítók számának nö-vekedését meghaladta a tanítónők számának növekedése. Az 1920/21-es tanévben 32 férfi és 39 női tanerő (a tanítók 52%-a) dolgozott a város községi népiskoláiban.
Székesfehérváron a Városi Tantestület – a népoktatási törvény 146. §-a értelmében – 1869. október 15-én alakult meg. Elnökévé Rajniss Mátyás vezetőtanítót, jegyzőjévé Bardon József főtanítót vá-lasztották. Kolozsvári Miklós királyi tanfelügyelő 1872-ben elrendelte a tanítói értekezletek rend-szeres megtartását. Egy 1876. évi miniszteri utasítás a tanácskozások felügyeletét az iskolaszékekre bízta, és kötelezővé tette a tanítók részvételét. A városi iskolaszék döntése értelmében az 1876/77-es tanévtől a megbeszéléseket minden hónap utolsó szombat délutánján tartották.
Az 1881-ben jóváhagyott Tanácskozmányi Ügyrend szerint a központi tantestületi értekezletet a községi iskolák felügyelő igazgatója hívta össze, ő állapította meg a napirendet, és vezette a meg-beszéléseket. Városi nagygyűlést tartottak a tanévet megelőzően, karácsony, majd húsvét előtt és a tanév befejezésekor.
Az iskolai tantestületi értekezletet a vezetőtanító elnökletével novemberben, januárban és májusban tartották, amelyek tárgya az iskola pedagógiai tapasztalataik megbeszélése volt. Az ügyrend lehe-tővé tette, hogy a vitában mindenki részt vehessen. Azonos témában csak egyszer lehetett szólni. Szót kérhettek azonban bármikor azok, akik személyes támadásra válaszolni akartak, vagy szavaik elferdítését helyre akarták igazítani. Az ülésről készült jegyzőkönyvet két hitelesítő aláírása után az iskolaszék elnökéhez terjesztették fel.
Az iskolai tanácskozások témaköreit a községi iskolaszék 1882-ben kiadott kiegészítő rendelkezése újra szabályozta. Az utasítás értelmében a helyi megbeszéléseken (iskolákban a vezető-tanító, igazgató elnökletével) a tanulók magaviseletével, tanulmányi munkájával kellett foglalkozni. Együttesen arra kell törekedni - írja az állásfoglalás, hogy - a fegyelem és a rend szabálya mindenki által szigorúan betartva az iskola nevelési-oktatási céljait minél sikeresebben elérje.” A tanítói testület javaslatot tehetett az „iskola életének célszerű kialakítására” (házirend), illetve ,,üdvös pedagógiai eljárások bevezetésére is, mely eszmék, ha életbe valónak” bizonyultak, az együttes értekezleteken (városi tantestületi értekezlet) is tárgyalták.
A vizsgált időszak alatt több esetben módosították a tantestületi értekezletek ügyrendjét. 1884-től engedélyezték, hogy a kézimunka-tanítónők a tanácskozásokon hozzászólási és szavazati joggal is részt vehessenek. 1889-ben az iskolaszék határoztában újból megerősítette, hogy „az iskolák külön tanácskozmányain csak saját ügyeiket tárgyalhatják, míg az általános dolgok megbeszélésére az együttes (városi) tanácskozmányok szolgálnak”. 1891-ben az iskolaszék olyan értelmű rendeletet adott ki, mely szerint az értekezleteket továbbra is iskolai napon, de tanítási idő után kellett megtar-tani. 1897-ben előírták az év végi vizsgák utáni értékelő megbeszélés megtartását.
A város elemi iskolái a vizsgált időszakban 3, 4 és 5 tanítós intézmények voltak. Az összevont osztályok száma a 19. század végére folyamatosan csökkent. Így az órarend készítésének egyik alapfeltétele állandóan változott. Egy 1906-ban kelt tanácskozmányi jegyzőkönyvben a következő-ket olvashatjuk: ,,A tanmenetek tervezésekor figyelembe kell venni a tantárgyak természetét és a tanulók szellemi képességét és frissességét.”
A városi tantestületi tanácskozmányokon a legnagyobb vitát az egyes tantárgyakra biztosítandó napi foglalkozási idő jelentette. Általában az egész órás, de különösen az összevont osztályú isko-láknál a félórás órabeosztást alkalmazták. E témával kapcsolatban egy 1907-es tanácskozmányi jegyzőkönyvben – a lélektan megállapításaira hivatkozva – a következő véleményt találjuk: „A gyermeki elme 30 - 40 percig képes ugyanazzal a tárgyal eredményesen foglalkozni. Ezen az időn túl már hanyatlik figyelme és az érdeklődése, amit az oktatás legcélszerűbb módszereivel fel kell kelteni, és ébren kell tartani.”
A tanácskozmányok jegyzőkönyveiből arra következtethetünk, hogy a város tantestülete rendszere-sen megvitatta a legújabb pedagógiai és pszichológiai kísérletek megállapításait, sőt azokat nyom-dai úton sokszorosítva közre is adta. A rendelkezésünkre álló korabeli órarendek, órafelosztási tervek Fehérvár tanítóinak tudatos tervező munkájáról tanúskodnak.
Az 1906-ban tartott A tanító és a gyermek c. téma előadója, Szirbek József a (korabeli jegyzőkönyv szerint) a következőket mondta: „Nem szeretem a rideg tekintetű tanítót, és sajnálom a riadt arcú, félénk gyermekeket.  Legyen napsugár az iskolában, s ez a sugár a tanító szeméből áradjon szét, és sokszorosan verődjék vissza a gyermek bizalmas, szelíd tekintetéből. A bátran szembenéző, bizal-masan mosolygó gyermekarc a tanító helyes fegyelmezésének, s egyúttal a helyes emberi kapcsola-toknak a fokmérője. Hogy azért a gyermek szabadságát túlzásba vinni nem szabad, magától értető-dik.”
Az 1907/08-as tanévben 11 rendes és 3 rendkívüli tanácskozmányt tartottak. A rendes tanácskozmányok témái a következők voltak: A felügyelői ellenőrzés tapasztalatai a tanulók szor-galmáról, előmeneteléről; Az egyes tantárgyak tanításának módszertana; Községi elemi iskolák tanulóinak egészségügyi állapota; Az iskola és a szülői ház közötti kapcsolat megvalósításának kérdése.
A városi tantestület 1909-ben rendkívüli ülésen tárgyalta a VKM 1909. évi 78395. számú, a tankö-telesek erkölcsi nevelése tárgyában kiadott körrendeletét. A vitaindítót tartó Berzsenyi Gusztáv királyi segéd-tanfelügyelő többek között hangsúlyozta: ,,Általános panasz, hogy a tankötelesek erkölcsi érzületében, gondolkodásmódjában kóros elfajulás tünetei észlelhetők. E baj elsősorban az alsóbb rétegek gyermekeiben lelhető. A népiskola elsősorban a hathatós tényező e bajok orvoslásá-ra.”
Dr. Czapári László, a városi községi iskolaszék elnöke hozzászólásában felhívással fordult a város tanítóihoz: ,,Buzdítsák gyermekeiket rendszeres templomba járásra. Kísérjék figyelemmel a gyer-mekek öltözködését. Akadályozzák meg, hogy a tanulók között erkölcsöt mételyező ponyvairoda-lom legyen. Fordítsanak nagyobb gondot az erkölcstani tananyagra. Vizsgálják meg, hogy a követ-kező tanévtől hogyan lehet szaporítani külön leány és külön fiú osztályok kialakítását. A fiúkat, leányokat külön engedjék haza.”
1912 februárjában A nevelés és oktatás összehangolásának (kapcsolatának) pedagógiai kérdéseit tárgyalták. Szirbek József vitaindítójában kifejtette: ,,Az iskolában nemcsak tanítani, hanem nevelni is kell az ifjúságot. Hogy melyik fontosabb a kettő közül, bajos volna eldönteni. A jó tanító egyenlő súlyt fektet mindkettőre. Amelyik tanító csak tanít, és nem törődik a gyermek lelkivilágának kiműve-lésével, értéktelen napszámos munkát végez. Arra kell törekednünk, hogy iskoláink nemcsak száraz ismeretterjesztő, hanem nevelő intézmények is legyenek, Ezt pedig csak a nevelés és oktatás össz-hangzatának megvalósítása biztosítja.”
Az 1914/15-ös tanév decemberében tartott rendkívüli tanácskozáson dr. Kuthy József iskolaszéki elnök adott tájékoztatást a tanítói fizetések tárgyában hozott tanácsi határozatról. Az elnök bejelen-tette, hogy: „...a városi törvényhozó testület, 1913. január 1-től visszamenően a tanítók illetményeit az állami tanítóké szerint rendezi, vagyis nekik ugyanazt a fizetést, lakáspénzt és családi pótlékot biztosítja. S amiként az állami tanítói fizetések megállapításánál s a tanítóknak fizetési szabályokba és fokozatokba való besorolásnál figyelembe veszi az 1893. október előtt már állami szolgálatban álló tanítók összes állami szolgálatát, úgy a város is beszámítja tanítóinak Székesfehérváron összes szolgálati éveit.” A tájékoztatást a város tanítói nagy megelégedéssel és köszönettel fogadták.

* * *

A vizsgált időszak hazai és a helyi tapasztalatait figyelembe véve egyértelműen megállapítható, hogy az 1868. évi 38. tc. nagy érdeme, hogy a tankötelezettség meghatározásával együtt megjelölte a népoktatási intézmények körét, az iskolaállítás jogát és az iskolafenntartók kötelességét, létrehoz-ta a népoktatás irányításának és felügyeletének központi és helyi szerveit, meghatározta a tanítandó tantárgyakat, előírta az iskolák szükséges felszerelését. A törvény előírásainak végrehajtása – bár hazai vonatkozásokban nem egyenlő arányban – ,megteremtette a népoktatás további, a két világ-háború közötti időszakában végbement fejődését.

JEGYZETEK

  Felhasznált irodalom és dokumentumok: VKM. 2495/1932. eln. sz. rendelete: A népiskolai tan-terv részletes utasításának életbelépése tárgyában.  Községi Iskolaszék iratai abc sorrendben SzVL.; A székesfehérvári községi elemi népiskolák felügyelő-igazgatójának iratai. A-Z-ig.; SzVL. Magyarországi Rendeletek Tára.  Bp. 1877. Az elemi népiskola tanterve.  Az 1868. évi. 38. tc.  55., 56., és 80., §-ai alapján. (Kiadatott a m. kir. vallási- és közoktatásügyi miniszternek 1905. évi 2202. eln. sz. rendeletével. Mellékletek a Hivatalos Közlöny 1905. évi 16. számához.  2495/1932. eln. sz. rendelete: A népiskolai tanterv részletes utasításának életbelépése tárgyában. VKM. VKM 1467/1925. sz. Tanterv szerinti óraterv
  Felhasznált irodalom és dokumentumok: Városi Iskolaszék iratai az iskolák abc rendjében A-Z-ig; SzVL. Községi Népiskolák iratai. SzVL. Tankerületi Főigazgatóság és Tanfelügyelőség iratai. FML. Surányi I.: Az alapfokú oktatás… im.: 92-120. p.
  Részletesen lásd: Surányi István (2001): Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 2000-ig. Adattár. Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet. Szfv. 2001. Székesfehérvár Községi Népiskoláinak főbb mutatói 1870 –1940. 47-50. p.





Készítette