Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Trencsényi László, Szabó Imre
Események, tájékoztatók

Interjú - Fórum
Kelemen Elemér, Trencsényi László
Pedagógiai örökségünk II.

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Német rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 2. SZÁM

Fehér Erzsébet: A sárospataki óvodák múltjából

1828-ban nyitotta meg Brunszvik Teréz az első hazai óvodát Budán. Nem telt el két évtized és Sárospatak polgársága -országos viszonylatban is eléggé korán -követte a nagy alapító példáját. 1846. szeptember 7-én nyílt meg a katolikus "kisdedóvó intézet" az akkor Sárospatak külterületének számító Józseffalván.

A KATOLIKUS ÓVODA

Az óvoda első vezetője Farkas János volt, a korabeli irat szerint „ő ezen intézet védnevelője”. (Milyen kifejező, szép reformkori megnevezés: védnevelő.)
Az óvodavezető a kezdő, 1846/47-es óvodai év anyakönyvi beírását így fejezte be: „Óvógyermekeim eddigi száma, hála az égnek, már 158, közte 75 fiú és 83 leány”. Feljegyezte azt is, hogy növendékei közül 118 római katolikus, 16 görög katolikus és 24 református vallású.
A gondosan vezetett anyakönyvből megtudjuk, hogy józseffalvi illetőségű volt 57 gyerek, Sárospatak belterületéről 51, hustáci 46, kispataki 3, petrahói 1. Tanulságosan a kort tükrözi a növendékek rendi összetétele. E szerint nemes családból való 18, tisztrendi 5, mesterember gyereke 21, katonagyerek 7, „közrendű” 107.
A következő év, 1847 őszén 107 gyereket írtak be a sárospataki óvodába. Újdonság, hogy csupán nyolc józseffalvi új gyerek jelentkezett, a zöm Sárospatak belterületi: 68 gyerek. Jelentős újdonság az is, hogy míg az előző évben egyetlen zsidó vallású gyerek sem volt az óvodások között, most 33 iratkozott be. Az adatokból kitűnik, hogy – ellentétben a hazai óvodák legtöbbjével –, a sárospataki óvodába katolikus és protestáns növendékeket egyaránt befogadtak, s mellettük, közöttük mindig megkülönböztetés nélkül, teljesen egyenrangúan ott ültek a zsidó gyerekek is.
Az óvoda 1852 nyaráig működött Józseffalván, ekkor a város belterületére költöztették. E hat józseffalvi óvodai év során összesen 412 gyereket írtak be az óvoda anyakönyvébe. De ez az időszak nemcsak a magyar történelemben, hanem a sárospataki óvoda életében is különleges volt. 1848 őszén 59 gyereket, 1849 őszén csupán 12 új gyereket írt be a védnevelő. Meg is jegyezte: „Ez év reánk nézve is nagyon mostoha volt, más évekhez képest huszad része sem jelent meg a gyermekeknek; úgy annyira elszoktak az óvodától, hogy egyszerre 40-nél többet számlálni nem lehetett, holott más években naponta 100-nál több vala található.”

* * *

1852 őszén az óvoda áttelepült a mai sárospataki képtár helyén lévő épületbe, amely az akkori sárospataki földesúr, Breczenheim Ferdinánd herceg tulajdona volt. 1856-ban a herceg felesége, Karolina hercegnő Sárospatakon letelepítette a Szent Vince apácanővéreket a mai képtár melletti épületbe, akik itt leánynevelő intézetet rendeztek be és vezettek.1 Később a hercegnő úgy rendelkezett, hogy az óvoda költözzön át az apácák kibővített házába, a korábbi óvodaépületet pedig iskola céljára a katolikus egyházközségnek adományozta. Kellő átépítések után, melyek költségeire a hercegnő 4000-Ft-ot adományozott a Karolina Óvoda 1876. július 1-jén ünnepélyes keretek között nyitotta meg az új óvodai évet a zárdában. Az új óvónő Barcza Laurencia nővér gondjaira bízták a 105 óvodás gyereket. A nemesszívű hercegnő ezt már nem érhette meg, 1875. május 5-én, 69 éves korában meghalt.

* * *

Érdemes kiemelni az 1876. július 1-jei óvoda újjáavató ünnepséget, amely a város előkelőinek jelenlétében zajlott le. Ekkor vette fel az óvoda az alapító hercegnő nevét és viselte hosszú évtizedeken át.
A római katolikus plébánia irattárában ránk marad az akkor elmondott ünnepi avatóbeszéd szövege. Feltűnő, hogy ez nem egy szóvirágos, közhelyeket tartalmazó, szokványos avatási szónoklat, inkább egy jól felkészült szerző alapos tanulmányának tekinthető. A kéziraton nincs feltüntetve a szerző, de kétségtelen, hogy a város plébánosa, Dessewffy Sándor készítette és adta elő az egész várost megmozgató ünnepségen az óvoda helyiségében.
A tanulmány szerzője tájékozott az irodalomban, Goethét és más szerzőket idéz. Bensőséges arcképet rajzol a jótékony Karolina hercegnőről. A tanulmányban részletes ismertetés található az európai óvodai mozgalom száz éves történetéről. Sajátos az indoklás az  óvoda korabeli hazai társadalmi szükségességéről. (Megemlíti Brunszvik Teréz nevét is.) Helytálló értékelést ad az ekkor Magyarországon is terjedő Frőbel-féle óvodapedagógiáról.
A tanulmány jelentős dokumentuma annak, hogy Sárospatakon 1876-ban nemcsak ismerték Frőbel ekkor modern óvodapedagógiáját, hanem annak felhasználható részleteit igyekeztek alkalmazni is a helyi óvodában. Nem utolsósorban kell említenünk a tanulmány határozott, abban az időben hazánkban igencsak kevés helyen fellelhető ökumenikus szellemét: a Karolina óvodában Sárospatak városának mindegyik gyermeke – akármelyik egyházhoz tartozzék is –, helyet kapott.
A tanulmányból érdekes adalékot kapunk egy múlt századi magyar kisváros sajátos társadalmi életéről, belső világáról, szociális problémáiról, az azokat megoldani kívánó személyekről. Kétségtelen, hogy e megnyitó beszéd mai elolvasása után többet tudunk városunk múlt századi képéről.
Szövegközlésünkben mai központozást alkalmaztunk, az alfejezet-címek, a beszúrt szóértelmezések és a kiemelések ugyancsak tőlünk származnak.

* * *

Néhány részlet Dessewffy Sándor beszédéből.

Az önzetlen jellemű emberekről

Tiszta, kiváló, nagy jellemek, melyek nagyrabecsülésünket igénylik, napjainkban mind ritkábban találhatók. Az igazi nagyrabecsülést csak oly személyek iránt engedhetjük meg, kik nem önzők, kik nem egyedül önmagukat keresik.
Be kell azonban vallanom,  „ilyszerű önzéstelen jellemeket egész életemben csak ott találtam, ahol szilárd vallási hitéletre akadtam.  Az ily jellem, - Karolina hercegnő - az ő vallási meggyőződésében változhatlan szilárd  alapon, magában az ’én’-ben nyugszik, és nem függ sem időtől, sem szellemtől, sem tudománytól”.
Ezt mondom nem én, hanem tisztelt hallgatóim bizonyára csodálkozni fognak, midőn ezen nagy horderejű szavak szerzőjéül Némethon első és halhatatlan költőjét, Goethét mutatom be, ki  azokat egyik hírneves barátjának, Schlossernek írá.

Az alapítónő

Ilyen igazán nagyrabecsülendő, tiszta jellem magasztalásával kell szerény ünnepségünket megnyitni.
Azon arckép, mely e terem falát díszesíti, mely eszünkbe hozza azon feledhetetlen nemes szívű hölgyet, ki ezen tiszta jellem, míg élt, lelkesített, és hogy Goethének emez idézett szavai valók (igazak), bebizonyítá ezt ezen nemes hölgy egész élete, mert nem kell azt hinni, hogy az erős és mély vallásos meggyőződés egyúttal felekezeti türelmetlenség; sőt ellenkezőleg: az erős és mély vallásos meggyőződés míg egyrészt minden tetteiben a legfőbb jó, szép és igaz eszméje, vagyis az Isten eszméje által vezéreltetik, másrészt a legfőbb második parancs, a felebaráti szeretet lebegvén szemei előtt, sem tetteiben, sem szavaiban olyast elkövetni nem fog,  ami által másnak megszégyenítést, kárt vagy bármi sérelmet okoznak, sőt kimondhatom azt is, hogy a felekezeti türelmetlenség rendesen éppen a hitetlenek tulajdona, s hithiányt vagy hittudatlanságot árul el.
Példa erre a hercegi hölgy, herceg Bretczenheimné született Schwarczenberg Carolina, ki habár erős és mély vallásos meggyőződéstől vezettetett egész életében, a felebaráti szeretetet nemcsak soha meg nem sértette, hanem mindenki iránt egyenlő gyöngédséggel és ihletett szeretettel a legbővebben gyakorolá.
Nem szándékozom e nemes hölgy életrajzát adni, áldásteljes életéből felhozom egyedül azon jellemvonást, amely a mai összejövetelünk tárgyát képezi.
Ezen dicső – bár idegen hazai földön felnevelkedett, később érzelmeiben, nyelvben magyarrá lett – hercegi hölgy szeretett Patak városa iránt kiváló előszeretetének nem egy jelét adta. A gazdag és nagy úri családokkal összeköttetésben levő magas úri hölgy nemcsak rokoni kötelékeknél, de magángazdagságánál fogva is könnyen választhatott volna magának az európai kontinens legkisebb tájékain is, melyeken a természet szépsége vetekedik az emberi kéz és ész alkotta remekeivel, nyári tartózkodási helyeket. De őneki mindezeknél a rokoni szeretet előzékenységénél és a természet alkotta csodaszép vidékeinél szebb és kedvesebb vala az ő pataki vára és tartózkodási helye.
Itt élt ő szerényen és elvonultan, mint egy nemtő, városunk és vidékünk szegényei közt terjesztve irgalmas szíve jótéteményét.
Sőt mondhatni, Patak városa iránti rendkívüli ragaszkodása vala az ő reményen kívül hirtelen bekövetkezett halálának oka; amennyiben az orvosok mind ellenezték, hogy a jótékony salzburgi tartózkodást, melyben egészségét visszanyerte, semmiképp ne változtassa, és Patakra el ne menjen; ő azonban ezen város iránti előszeretetétől vonzódottan mindennek dacára eljött, itt újólag  meghűlvén megbetegedett s visszaszállíttatván Bécsbe a kegyes úrnő nemsokára meghalt, meghagyván végrendeletében, hogy holta után is Patakon helyezzék a hosszú álom helyére.
Azon jócselekedetek között, melyekkel e várost elhalmozta, nem utolsó helyet foglal el az, miszerint ezen város szegény lakosai gyermekei részére közel 30 éven keresztül saját költségén tartott fenn egy óvodát, mígnem Patak városa iránti szeretetének tanújelét mintegy megörökítendő, boldog halála előtt írt végrendeletében akként intézkedett, hogy az eddig általa saját költségén fenntartott óvoda a helybeli Sz. Vince-nővérek vezetése alatt álló leánynevelő intézetbe áthelyeztetvén, az – csakúgy mint eddig – az egész városi lakosság kisdedeinek óvodája legyen, letévén alapul e célra 4000 forintot.

Az óvoda történetéről

A kisdedóvók keletkezését a múlt század (a 18. század) utolsó tizedeiben Német-, Francia-, Angolországban kell keresnünk.
A nép t.i. időről időre mindinkább elszegényedvén gyönge gyermekének nem bírt kellő ápolást adni. Ezt látva némely nemeskeblű egyének, oly helyeknek alapításáról gondolkoztak, melyekben az egész nap mezőn vagy gyárban dologban levő – vagy talán beteg, ágyhoz szegzett – szegény szülőknek majdnem végképp magukra hagyott gyermekei egész nap, vagy talán egy részében menedéket találtak.
De ez nem sokáig tartott, s az eszmét csakhamar a jobb módú szülők gyermekeire is helyesnek találták mind a nevelők, mind a szülők. Bebizonyult, hogy a kisdedóvodák gyermekei általában jobban fejlődnek ki mind testben, mind lélekben, mint az egész otthon neveltek, s így a középosztályok is a kisdedóvodákba küldötték gyermekeiket.
Ámbár Angliában és az inkább küliparral (nem háziiparral) foglalkozó országokban, ahol apa, anya egyaránt a gyárban elfoglalva dolgozik, a kisdedóvodáknak sokkal nagyobb a jelentőségük, és itt a kisdedóvodákat oly jótéteményeknek kell tartanunk, mint a kórházakat; mégis hazánkban is megvan a kisdedóvodáknak a maguk szüksége, mert a régi családi egyszerű viszonyok – fájdalom! – itt is elmúltak; nálunk is a társadalom telt mesterkélt szükségeivel, a kezek munkáját a feleslegessé tevő gépeivel, a becsületes rendes jövedelmet jóval felülmúló fényűzésével, s felvilágosultságnak csúfolt vallástalanságával olyan, hogy az élet fenntartásáért való küzdés a leglényegesebb feladatot képezi, s e harc miatt a család legbensőbb életében van megtámadva, s nem képes többé kellő gondot fordítani gyermekeire.
Mit is várhatni oly anyától, ki egész napon át a mezőn napszámmal van elfoglalva? Magával vigye-e kicsi gyermekeit? Mennyi mindenféle kellemetlenségnek, veszélynek van kitéve a mezőn? Ha ki nem viszi, otthon hagyja? Bezárja a kis gyermeket? Vagy ha nagyobbka testvérei vannak, azokra bízza? De hol lesz ekkor a kellő felügyelet; Hol a mezőn dolgozó anyának nyugalma?
Ha ama hajmeresztő szerencsétlenségekre gondolunk, melyek a magukra hagyott gyermekekkel nem egyszer történnek, lehetetlen, hogy a kisdedóvodáknak barátjai ne legyünk.
De a középosztályok állapota is olyan, hogy igazi jótétemény, ha a gyermekek a nap egy részét kisdedóvodákban töltik, mert náluk is elég a hiány, csakhogy más alakban.
Egynémely anya például nagyon el van foglalva gazdasági s házi dolgokkal; másik maga is neveletlen, semhogy másoknak adhatna nevelést; a harmadikat a társas körök veszik igénybe: örül, ha gyermekeit lerázhatja nyakáról, kikre úgysem fordít semmi gondot, ha honn (otthon) vannak is; a negyediket talán betegsége akadályozza gyermekei gondozásában; míg némelyik anya – kivetkezve női természetéből – a gyermekekkel mit sem törődik, azokkal durván bánik. Mindezen esetekben hiányzik az ártatlan gyermek életéből az éltető napsugár, mely az emberi szív legmélyebb s legtitkosabb gerjedelmeit megérleli.
Ugyanezért igaza van Curtman híres népnevelőnek, midőn mondja, hogy a valódi műveltség haladása érdekében a durvaság ellen leginkább ily intézet biztosít, mely egyaránt szükséges falukban és városokban, mert mind itt, mind ott aránylag csak kevés szülő van, kiknek idejük és helyük volna gyermekeik foglalkoztatására. Mire is különben a szükséges türelem és képesség is hiányzik náluk, s mert mindig könnyebb néhány képességgel (képesítéssel) bíró képzett ápolónőt, mint minden egyes gyermeknek jó dajkát találni.
Hazánkban is különösen gróf Brunszvik Terézia lelkes úrnő támogatása következtében már e század harmadik tizedében kezdődtek a kisdedóvodák terjeszteni.

A nevelési elvekről

Nincs szándékomban a kisdedóvodák szerves szervezésében mélyebben bebocsájtkozni. Az eddig előadottaknak is egyedül az volt célja, hogy egyrészt feltüntessem azon jót, melyet ezen intézet 30 év alatti létezésében köszönhetünk, Patak városának szülői, azon magasztos hercegi úrhölgy nagylelkűségének, és másrészt, miszerint megnyugtassam a szülőket, hogy a kisdedóvodának áldott emlékű alapítónéja magas szándéka következtében a sárospataki zárda helyiségébe  történt áthelyezésével ezen jótékony intézet nemcsak a magas alapítónő szándéka, de az én szándékom szerint sem fog ezen intézet jótékonysága bárki és bármi vallásfelekezetű gyermekek előtt elzáratni, sőt az igazi keresztény felebaráti szeretet és a dicső alapítóné nagy jellemének színvonalára emelkedve, ezen új intézkedés által minden el fog követtetni, hogy ezen város összes, bármely kisdedei ezen jótékonysági helyt (helyen) minden lehető és szükséges szellemi gondozás és testi ápolásban az eddiginél is lehetségesen jobb és tökéletesebb fokban, minden különbség nélkül részesíttessenek.
Azonban azon irány megösmertetésére, mely engemet ezen intézet vezetésében vezérel, szükségesnek találom röviden megjegyezni azt, hogy a kisdedóvodákróli nézetem az, hogy az nem szorosan véve iskola, hanem legfeljebb a tanoda előcsarnokának tekintem, s – mint egyedül a szellemi tehetségek mindenoldalú serkentésével az iskolára előkészítve a kicsinyeket – az elemi tanítás semmi részét fel nem veszi, még a betűtanítást sem, mert sokszor megtörténik, hogy a kisdedóvó – jeleit akarván adni ügyességének – a jobbacska gyermekekkel az elemi tanoda köréhez tartozó  dolgokat taníttat meg, kik csakugyan bámulatra ragadják a közönséget és kisdedóvó ügyességét fényesen bebizonyítani látszanak, pedig a dologhoz értő nevelők előtt ez nem ügyesség, hanem a legkárosultabb ügyetlenség.
Szervezetemben takintettel leszek a Wetsbachi tanító, Frőbel Frigyes (meghalt 1852) úgynevezett „Kindergarten” rendszerére is. Ámbár ezen rendszer, mint hamis alapon, mert homályos, zavart, érthetetlen, ellentmondásokat tartalmaz, gyakorlati oldaláról jelentékenyen megtámadható és elvtelen (a porosz miniszter elvetette és a Frőbel-kert felállítását megtagadta), mindazon  által Sz. Pál ezen mondására támaszkodva: „Omnia probatur, wuod bonum est” („Minden próbáltassék ki, ami jó”); kivévén ezen rendszerből is mindazt, ami az általam kitűzött cél t.i. a szellemi tehetségeknek mindenoldalú serkentésével az iskolára előkészíteni a kicsinyeket és azok testi kifejlődésére is felügyelni szolgálhatnak, elősegíthetnek nem rendszerként, de segédeszközökként, mindenesetre fel fogom használni.

Az újjászervezésben résztvevőkről

Mindenekelőtte ezen előterjesztésemet bezárnám, a felejthetetlen emlékű alapítónő  magas nevének dicsőítésén kívül kénytelen vagyok mindazoknak hálás köszönetet mondani, kik engem ezen jótékony intézet újjászervezésének létrehozásában segítettek.
Elsősorban fel kell említenem a magas lelkű alapítónő nyomdokait követő hercegi magas örököst, Herceg Windisch-Gratz Alfréd ő.cs.k. fenségének tábornokát, ki 220 forinttal járult nagylelkűen. De nem különben köszönetet kell mondani ezen zárda t. Főnöknőjének, ki három évi takarékossága és okos intézkedéseinek eredményét, 670 forinttal járult, kinek azért a hitközség s az egész városi közönség nevében nyilvánosan kifejezem.
Köszönöm továbbá tek. Matuszka, Schultz, Pavletics és Dobay Károly uraknak, kik a szükséges anyagok szállítására szekereiket önkéntesen felajánlották és elküldötték.
Tiszt. Miller György paptársamnak és segédlelkésznek, ki a megbízott és sok személyes fáradsággal járó ügyekben mindig a legkészségesebben járt el, s engem, lelkiismeretesen támogatott.
Végezetül tek. Petsár János úrnak, ki a kisdedóvoda részére egy csinos dobot ajándékozott.
És evvel az Atya, Fiú és Szentlélek nevében ezen új kisdedóvodát, ezen igen tisztelt vendégkoszorú jelenlétében megnyitottnak kijelentem, kívánva, hogy mindazon gyermekek, kik neveltetésük első csíráit ezen falak között nyerni fogják, az Istennek jámbor tisztelői és a hazának és e városnak eszes és tevékeny polgárai, a szülőknek pedig örömeivé váljanak, soha meg nem feledkezvén a nagylelkű alapítónéról, ki nekik ezen jótékony helyet lehetségessé tette, kinek örök világosság fényeskedjék.

* * *

Ez az 1876-i  ünnepség azért is érdemes a figyelmünkre, mert itt hangzott el Dessewffy Sándor előadása, az első Sárospatakon készült alapvető, korszerű, tudományos igényű óvodapedagógiai tanulmány.2 Ennek szövegét a Kazinczy Társaság 1995-i évkönyvében tettem közzé.3
A Karolina Óvoda lényegében ugyanabban az épületben működött a következő évtizedekben. Katolikus fenntartása 1948-ban megszűnt, állami vezetés alá került, a neve: I-es számú óvoda lett. Helyzetében nem történt változás az 1990-es években sem, de az óvoda újra felvette a Karolina, az alapító hercegnő nevét.


A REFORMÁTUS ÓVODA

 Ugyancsak jótékonyságnak köszönheti Sárospatak második óvodája létesítését.4
 Az óvoda alapításának körülményei nem egyediek, hanem jól példázzák a két világháború közötti időszak hazai felekezeti óvodáinak, tágabb értelemben felekezeti iskoláinak általános alapítási, illetve fenntartási problémáit.
 1919. május 29-én Sárospatakon meghalt dr. Katona Mihály orvos. Végrendeletében meghagyta, hogy vagyonából 20 000 koronát és egyik sárospataki házát a sárospataki református egyház örökli azzal a feltétellel, hogy abban óvodát létesítsen.
 Nyolc évvel később, 1927. május 1-jén a sárospataki református egyház presbitériuma, vezető testülete ülést tartott. Ezen a főgondnok, a helyi egyház világi vezetője ismertette az örökül kapott ház helyzetét. Katona Mihály terve – olvasható a jegyzőkönyvben -, „hogy ugyanis az egyház abban óvodát létesítsen, a végrendelkezés és a hagyaték átadása között közgazdasági viszonyainkban beállott minden képzeletet felülmúló változások (vagyis a nagyfokú infláció, illetve a koronáról pengőre való átállás) következtében teljesen lehetetlenné vált; az óvoda céljára szánt 20 000 korona a hagyaték átadásakor pár fillér értéket képviselt volna, ha megmaradt volna, azonban a nagyobb károsodás megelőzése végett nemcsak ez az összeg, hanem sokszorosa fordíttatott a ház javítására, mielőtt a tényleges birtokbavétel megtörtént volna”.
 Ezért a presbitérium elhatározta, hogy kölcsönt vesz fel, abból „jó karba helyezi” az épületet; de addig is úgy hasznosítja, hogy „az utcai nagy szobát vallásos estélyek, főként pedig egyháztagjainknak iskolán kívüli oktatása, nevelése céljára fogja használni”. A bentlakók miatt az egyház csak 1927 őszén vehette használatba az épületet.
A következő évben, 1928. március 25-én tartott presbitériumi ülésen a lelkész már az óvoda létesítésének tervét vázolta. Ezt megelőzően azonban a következőt is előadta: „1922-ben a négytantermes iskola építése, a megrepedt nagyharang újraöntése, majd az utóbbi négy év alatt négy  év alatt négy épületünk tetőzetének megújítása, a templom renoválása és más javítások miatt egyházunk a múlt évben, 1927-ben 2000 pengő kölcsönt volt kénytelen felvenni, ezért a magunk erejéből képtelenek lennénk egy óvodát és napközi otthont létesíteni.”
 A lelkész ezért a következő megoldást terjesztette a presbitérium elé: „Tekintettel azonban arra, hogy községünknek éppen ezen a részén az óvoda nélkülözhetetlen, és a szülők gyermekeiket a község másik részén lévő óvodába, a katolikus zárda óvodájába kénytelenek vinni, kísérletet kell tenni arra nézve, hogy az állam és a község segítségével nem volna-e lehetséges e nélkülözhetetlen intézmény felállítása”.
 Meg kellett kísérelni, hogy az óvónő számára 90 százalékos állami fizetéskiegészítést kapjanak, a község pedig a dajka fizetését biztosítsa, ezek megvalósulása esetén a helyi református egyházra a következő terhek maradnak: az óvoda bútorzatának és felszerelésének beszerzése; az óvónői fizetés 10 százaléka (ez havi 12 pengő 50 fillér); az óvónői nyugdíjjárulék (havi 12 pengő); az óvónő lakbére (negyedévre 69 pengő 50 fillér); a termek fűtése (15 köbméter fa) és egyéb dologi kiadások (428 pengő). Ez tehát egy évre kereken 1000 pengő.
 A presbitérium a javaslatot elfogadva megtette az intézkedéseket a különféle egyházi és állami hivatalok felé.
 Egy hónap múlva, 1928. április 22-én újabb ülést tartott a presbitérium. Ezen további anyagi problémákat tárgyaltak meg. „Az egyház ugyanis – olvasható a jegyzőkönyvben –, az épületet olyan karban vette át, hogy azon jelentékeny javításokat kellett eszközölnie. A tetőzet javítására ezelőtt három évvel költött 15 millió papírkoronát. A múlt évben pedig az épület tatarozása 1931 pengőbe került.” A főgondnok ezért azt javasolta, a presbitérium kérjen segélyt a kultuszminisztériumtól a dologi kiadások biztosítására is, a község elöljáróságot pedig keresse meg  azért is, hogy az óvoda bebútorozásának és felszerelésének költségeit legalább részben fedezze.
 1929. február 15-én kelt Sátoraljaújhelyen, Zemplén vármegye királyi tanfelügyelőjének levele, amelyet a sárospataki református lelkészhez intézett. Ebben közölte, hogy a sárospataki református óvoda szervezéséhez a kultuszminisztérium az előzetes hozzájárulását megadta. Ami az óvónő államsegélyét illeti, 1932. október végéig – tehát három éven át – a kezdő óvónői illetmény 90 százalékát, azon túl pedig 75 százalékát fedezi az állam. Az államsegély megadásának azonban az a feltétele, hogy a fenntartó egyház kötelezi magát arra, hogy „a jelentkező gyermekek felekezeti különbség nélkül vétetnek fel az óvodába”. A tanfelügyelő kéri ennek írásba foglalását és hozzá való beterjesztését. A királyi tanfelügyelő e leveléhez mellékelte a minisztériumnak az óvoda létesítését engedélyező határozatát, amelynek dátuma 1929. február 5. Ebben a legfőbb állami tanügyi hatóság biztosította az óvónő korábban jelzett összegű államsegélyét, megszabva az óvodafenntartó azon kötelezettségét, hogy az óvónő számára „természetben tisztes lakást és kertilletményt, vagy törvényszerű lakáspénzt”, továbbá 1932. október végéig a kezdő óvónői illetmény 10 százalékát, azután pedig 25 százalékát köteles fizetni. „Az óvodai foglalkoztató terem törvényszerű elhelyezését, bebútorozását és tanszerbeli fölszerelését” ugyancsak az óvodafenntartó, vagyis a helyi református egyház köteles biztosítani.
 1929. március 9-én a presbitérium ülésén „örömmel és köszönettel” vették tudomásul a miniszteri rendelkezést. Írásba foglalták, hogy az óvoda a jelentkező gyermekeket valláskülönbség nélkül befogadja, de ezt is hozzátették: „Abban a reményben, hogy ez a református szülők érdekeit nem fogja érinteni.” Arról is döntöttek, hogy az óvodát 1929. április 1-jén megnyitják Szathmáry Erzsébet okleveles óvónő vezetésével, „tekintettel arra, hogy Szathmáry Erzsébet elemi iskolánk igazgatójának leánya, az atyának gondos vezetése biztosítékot nyújt afelől, hogy mint óvónő híven és lelkiismeretesen teljesíti kötelességét”.

* * * 

 1929. április 1-jén megnyílt a református óvoda. A növendékek száma két hét alatt 54. Aa létszám augusztus 31-ig 65-re emelkedett. Az óvoda vezetője Szathmáry Erzsébet lett helyi megbízás alapján, mellette Csehi Margit dajka dolgozott. Az óvodai törvénynek megfelelően a református iskolaszéket kiegészítették a községi orvossal és három hölgytaggal. Ugyanakkor megalakult a Sárospataki Református Kisdedóvó Felügyelő Bizottsága 19 taggal.
 Az óvónő hivatalos kinevezése azonban még váratott magára, időbe telt az összes hivatalos lépés végigjárása. 1929. április 16-án Zemplén vármegye királyi tanfelügyelője megküldte a minisztérium 1929. április 4-én aláírt leiratát. A minisztérium is, s nyomában a tanfelügyelő azt közölte a sárospataki református lelkésszel, hogy az óvónői állásra pályázatot kell kiírni, és az érvényben lévő rendelkezés szerint „új állások betölt        lsősorban nyugdíjasok és B-listások jönnek tekintetbe”.
 Az előírásnak eleget téve a Néptanítók Lapja 1929. május 1-jei számában közzétették a pályázatot a jelentkezés határidejét május 25-ben állapítva meg.
 A pályázatra tíz óvónő jelentkezett. Köztük a már említett Szathmáry Erzsébet is. Érdemes röviden áttekinteni adataikat. Egyiküknek sincs állása, nem is volt, jóllehet mindegyik óvónői képesítéssel rendelkezett. Életkoruk a következőképpen oszlott meg: volt köztük 32 éves, 31 éves, 29, 26, 25, 24, 23, 22 éves és két 21 éves. Közülük egy Szombathelyen szerezte óvónői képesítését, négy Budapesten, öt Hódmezővásárhelyen.
 A presbitérium 1929. június 2-án értékelte a pályázat eredményét. Megállapították, hogy nincs közöttük se nyugdíjas, se B-listás. Tehát semmi akadálya nem volt Szathmáry Erzsébet javasolásának.
 Az alig megindult óvoda életét azonban rövidesen súlyos csapás érte. 1929. július 3-án váratlanul meghalt Szathmáry Erzsébet óvónő. A presbitérium átmenetileg Csicseri Vilma állásnélküli tanítónőt bízta meg az óvoda vezetésével, aki ezt a feladatát augusztus 31-ig látta el. Ezen a napon az óvoda egyelőre befejezte működését. Ennek oka pillanatnyilag ismeretlen.
 1930. május 20-án nevezte ki a minisztérium a korábbi pályázók között is szereplő Bóbis Jolán óvónőt a sárospataki református óvoda élére, aki Ignácz Mária dajkával 1930. június 1-jén – tehát tíz hónap szünetelés után – nyitotta meg újra az óvodát 30 növendékkel. Augusztus 31-ig összesen 43 gyerek iratkozott be.  Ebből 17 fiú, 26 leány; 35 református, 4 katolikus, 4 izraelita. Augusztus 31-ig elköltözött 4 gyerek, szeptember 1-jén az iskolába lépett át 11 gyerek. Maradt tehát 28 gyerek. Számuk december 31-ig 35-re emelkedett.
Bóbis Jolán 1897-ben született és 1920-ban a budapesti óvónőképzőben szerezte képesítését. Tízévi óvónői állásnélküliség után, 33 évesen kezdte aktív óvónői pályáját. Lelkiismeretes, gyermekszerető pedagógus volt. Ezt jelzi – többek között – az a kérelme, amelyet 1930. november 15-i dátummal küldött szét a község tehetősebb lakóihoz. Ebben a következőket írta: „Mély tisztelettel kérem megértő gyermekbarát lelkét, hogy közelgő karácsonyt kis óvodásaim részére óvodánkban is minél melegebbé, otthonosabbá, gyermekibbé s szeretettel áthatottá tenni kegyeskedjenek. Egyházunk rendkívül nehéz helyzetére való tekintettel vagyok kénytelen a jó hívekhez fordulni, hogy óvodásainkat karácsonyra kis, házilag készített játékokkal meglephessem. Kitömött állatokat, babákat szeretnék a kicsinyek asztalára helyezni, hogy megérezzék a karácsonyi szívekből fakadó szeretetet. Babaruhát, hulladék ruhamaradékot, tömésre alkalmas bármely anyagot, fehér vagy bármilyen flanelt, cérnát, színes pamutokat, hulladék göngyöleget, szalagmaradékokat, színes papírokat, padlásra került régi játékokat kérnék végtelen hálával, köszönettel. Kedves magyar testvéreim, hozzák meg ezt a kis áldozatot azért  a legtisztább, legdrágább ragyogó örömért, mely az elkészült játékok láttára fog kigyúlni azokon a nevető, reménykedő, várakozó óvodás arcocskákon…”5
 Így indult meg a sárospataki református óvoda élete, amely azután két évtizeden át tartott, az 1948 júniusában bekövetkezett államosításig.

Jegyzetek

1 Fehér Erzsébet (1994): Pataki nagyasszonyok. Nemzeti Tankönyvkiadó. Bp.
2 A Katolikus Óvodánál említett első anyakönyv, illetve Dessewffy Sándor kézirata a sárospataki Római Katolikus Plébánia irattárban található jelzetszám nélkül.
3 Fehér Erzsébet (1995): Óvodaavatás Sárospatakon 1876-ban. Széphalom 7. A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve.
4 U.ö: A sárospataki Református Óvoda alapítása (1929-1930). Kisgyermeknevelés. 2002. 4. sz.
5 A Református Óvoda hivatkozásai ugyancsak jelzetszámok nélkül lelhetők fel a sárospataki Református Lelkészi Hivatalban.





Készítette