Tanulmányok

Események

Interjú - Fórum

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Rezümék - angol
Szerkesztőség
Rezümék - német
Szerkesztőség
Rezümék - francia

2004. ÉVFOLYAM - 1. SZÁM

Tölgyesi József: Kurucz Rózsa: Az első magyar óvóképző 1837-1843. Babits Kiadó. Szekszárd. 2002. -271 p.

Az óvóképzés-történeti szakirodalmi anyag jelentős művel gazdagodott a szekszárdi főiskola tanára munkájával. A belső tartalomhoz méltó korhű borítóutánzat is jelzője annak, hogy ez neveléstörténet-írásunk egyik rangos könyvészeti alkotása.

A szerző, aki  számos óvóképző-történeti munkát jelentetett meg, ezzel a kötetettel egy, a kutatások köréből eddig - lényegében - kimaradt intézmény, az óvókat felkészítő, szakmai útjukra bocsátó tolnai képző- és példány-intézet működését mutatja be. A könyv az elsődleges kutatásra építve dolgozza fel az első magyar óvóképző történetét, s kitekintést ad az első európai óvóképzők alapításának körülményeire.
      Az anglia infant schoolok után a kontinentális Európában elsőként Tolnán, ebben a magyar kisvárosban társadalmi egyesület  létesített olyan képzőintézetet, amelynek nem volt  mintaként szolgáló hazai múltja s nem volt szakmai előzménye. Létrehozását, működtetését a jótékony szándék, a széles körű összefogás segítette. Az alapításra és a működésre vonatkozó dokumentumok felkutatása és feldolgozása eddigi hiányokat pótol.
      Az első óvóképző története kutatása hátteréül az 1800 és 1848 közötti időszak eseményeinek feltárása szolgált, annak a kornak a  történetvizsgálata, amelyben a hazai liberális nemesség a reformtörekvések során jelentős szerepet tulajdonított a gyermekek neveléséért folytatott küzdelemnek, az anyanyelven történő nevelésnek és oktatásnak.  Ezzel a pedagógiatörténetben elévülhetetlen érdemeket szereztek önmaguk számára..
     Kurucz Rózsa könyve az 1985-ben megkezdett óvóképzés-történeti kutatásai egyre gyarapodó forrásanyagára épül, amelyek között - a kornak megfelelően - számos a német nyelvű dokumentum. A feldolgozás az 1987-ben megjelentetett Örökség című kötete és az 1990-ben  megvédett doktori disszertációjára épül. A szerző úgy véli, hogy  a Nonumque prematur in annum gondolat jegyében  történt feldolgozással, valamint a kéziratok és más dokumentumok közreadásával az óvóképzés-történetnek olyan új ismereteivel gyarapodhatnak az óvodáztatással, valamint a képzéskutatással foglalkozó szakemberek,. amelyek még hiányoztak az óvóképzők múltja teljessé tételéből.
      A kötet első része tartalmazza a történeti feldolgozást, amely az intézet alig hét éven át tartott működését mutatja be egy tágabb, a 18. század végétől  tartó folyamatba helyezve. Kurucz Rózsa az összehasonlító pedagógiai módszerek alkalmazásával igazolja, hogy a hazai intézményes kisgyermekgondozási törekvések csaknem azonos időben jelentkeztek, mint a külföldiek. Egyik igazolása ennek, hogy Tessedik Sámuel az orosz cári udvar számára 1803-ban készített Pályázati Értekezés című munkájában  megfogalmazta az intézményes kisgyermeknevelés szükségességét. "Ő tekinthető azon első magyar pedagógiai reformernek, akit komolyan foglalkoztatott az intézményes kisgyermeknevelés kérdése" - írja a szerző. Az már az akkori  hazai  közállapotok, a   gazdasági és  kulturális viszonyok, a szélesebb társadalmi alapokat és hátteret nélkülöző, kedvezőtlen  helyzetének volt köszönhető, hogy  csak évtizedek múlva  lett terepe a gyakorlati cselekvésnek, annak, hogy ténylegesen is megnyílhasson az első óvóképzéssel foglalkozó intézmény. De még ekkor sem állami akaratból, hanem karitatív, jótékonysági célzatú szerveződés révén. Olyan személyiségeket foglalkoztatott a kisgyermeknevelés, mint Bezerédj István, Eötvös József, Fáy András, Klauzál Gábor, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós.
      A Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesület fontos szerepet játszott abban, hogy az alakuló, formálódó kisgyermeknevelés-gondoklat és -gyakorlat nyomán  és mellett megindult a mozgalom a képző- és kisdedóvó-intézetek országos terjesztéséért. Kurucz Rózsa gondos szakmai kutatásai révén tárulnak fel az olvasó előtt azok a  törekvések,amelyek résztvevőinek ehhez kapcsolódó munkásságával is megismerkedhetünk. 
      A tolnai intézet megalakulása körülményeit bemutató rész előtt áttekintést kapunk Európa első óvóképzőiről, amelyekről a szerző számos illusztrációt is bemutat. A hazai koncepció jellegzetességéről írja: "A kisdedóvó intézet társadalmi erőből létesített intézményes forma volt Magyarországon.  Így a legtermészetesebb, hogy az alapítók ragszkodtak a semlegességhez, egy befolyástól mentes világi intézet létrehozásához, a terjesztés ön- illetve egyesületi erőből történő megoldásához".  Az, hogy a   többségében német anyanyelvűek által lakott Tolnán  alakult meg az első, egyben  magyar nyelven oktató óvóképző, különös neveléstörténeti értéket képviselő eseménynek tekinthető. A hallgatók előzetes nyelvi ismeretére utalnak azok  az adatok, amelyek szerint többségük  két és több, egyikük öt nyelven beszélt. Vajon milyen küldetéstudat ösztönözte az ilyen kvalitású felnőtteket, hogy óvóférfiak legyenek?
     Tanulságos a szerzőnek az az összeállítása, amelyben a "védnövendékek"  egy év alatt készített dolgozatai címét olvashatjuk. (Közöttük számos olyat találunk, amely ma is aktuális téma lehetne.)
      Az óvóképző szakmai munkájának két fontos jellemzőjéről részletesen  ír Kurucz Rózsa. Az egyik az intézmény  neveléstudományi  munkája, a másik a végzett tanítványok szakírói munkássága.  A feldolgozás utolsó fejezete a testi nevelés gyakorlatát mutatja be.
       A kötet második nagy egysége a   kéziratok és más dokumentumok köréből tartalmaz válogatott anyagokat, elsőként az intézet naplóját, majd  az első igazgató,  Wargha István ( eredetiben gótbetűs) német nyelven készült tanulmányát, amelyben az intézet pedagógiáját és szerkezetét ismerteti. A további dokumentumok közlésével a szerző fontos forrásanyagot biztosított a mai óvóképzők számára. A számos metszet- és fényképillusztráció megjeleníti az egykori  közreműködő személyiségeket és enteriőröket, a táblázatok pedig fontos összefüggésekre hívják fel a figyelmet. A színvonalas, szakmai korrektséggel készített kötet új fejezetet jelent az óvóképzés-történeti szakirodalomban.





Készítette