Tanulmányok

Események

Interjú - Fórum

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Rezümék - angol
Szerkesztőség
Rezümék - német
Szerkesztőség
Rezümék - francia

2004. ÉVFOLYAM - 1. SZÁM

Tölgyesi József: Orosz Lajos: A magyarországi ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi szakoktatás vázlatos története. - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Budapest. 2003.- 157 p.

A hazai neveléstörténet-írásban viszonylag szerény könyvészeti anyagú a szak- és szakjellegű oktatás irodalma. Speciális jellege miatt kevésbé kutatott terület, annak ellenére, hogy ezer éven át a magyar társadalom alapanyag-, termelésieszköz- és áruelőállításának fő forrása a szükségleteknek megfelelően differenciált szakmunkaerő volt.

      A szerző, Orosz Lajos (1921)  tanulmányaiban és egyetemi oktató munkája során évtizedeken át foglalkozott az iparoktatás történetével. E kötete előadásainak összefoglalója, amelyeket a mérnöktanár-képzés keretében tartott a műegyetemen. Megállapítása, hogy a szakoktatás története szerves része az egyetemes és magyar neveléstörténetnek, utalás arra is, hogy a pedagógiai látókör szélesítéséhez hozzájárul a szakmai képzésre vonatkozó ismeretanyag.
      A címben megjelölt három  szakágazat oktatása múltjára vonatkozó - kutatásaira is alapozott - összefoglaló a kötetben terjedelmében természetszerűen  a hallgatók szükségleteihez, az elsajátíthatóság objektív peramétereihez igazodott. Az évszázadok folyamán egyre szélesedő munkamegosztás révén kialakult új mesterségek, gazdasági ágazatok szinte áttekinthetetlenné vált oktatási dzsungeljében Orosz Lajos  logikusan megalkotott rendszert formált, amely következetesen egymásra épülésével segíti az olvasót abban, hogy  a kronológia és a szakoktatási trend párhuzamossága nyomon követhető legyen.
     A kötet  a  hazai szakoktatás történetét  a céhek iparosnevelésétől  a közelmúltban történt rendszerváltásig mutatja be. A  nagy képzési korszakok periodizációja a történelmi folyamatokkal koherens megjelenítésű. Comenius és Apáczai Csere János elképzelése még külön fejezetben olvasható, ezt követően azonban nagyobb egységekben tárgyalja a szerző az szakoktatás változásait, fejlődését. Ezeken belül - a szűkösnek nevezhető terjedelem adta lehetőségek miatt - viszonylag kisebb, néha csak jelzésszerű szöveg utal egy-egy részterületre. A céhekben folyt iparosnevelés szervezeti hátterének, valamint  résztvevőinek megnevezése (pl. főcéhmester, műlátó mester, inasok stb.), az akkori élet- és munkakörülmények, a mesterré válás folyamatának  bemutatása  korrekt képet ad az akkori viszonyokról, hitelesen jeleníti meg a kor pedagógiáját. A felvilágosult abszolutizmus  időszakának szakoktatás-történetét olyan jelentős intézményeken keresztül mutatja be a szerző, mint a sempci Collegium Oeconomicum vagy a selmeci bányászati  akadémia és a bölcsészkari Mérnökintézet. Ez az a kor, amikor a társadalom szükségletei által indukálva  folyamatos és gyorsan változó  lesz  a hazai munkaerő-piaci igényekhez mennyiségben, minőségben és a foglalkozásokban is differenciálódó szakképzés.A szerző által a hazai  képzés haladó törekvéseinek"hullámvölgye"-ként értékelt időszak (1790-1830) véleményem szerint inkább ellentmondásosságával tűnik ki, mint azzal, hogy megakadt  - esetleg lassulónak ítélhető -a korábbi szerves, intenzív fejlődés. Kétségtelen, a megrekedt folyamatok éppúgy jelen vannak ebben  az időszakaszban, mint a  máig elődnek tartható képzési formák, gondoljunk csak az ekkortól induló Georgikonra (amely ma a Veszprémi Egyetem karaként működik), vagy a magyaróvári intézetre (amelyik mára szintén karrá vált), s számos olyan középfokú intézményre, amely ma is ott van a képzési struktúrában.
      A reformkor utáni, 1867-ig tartó periódus  előkészítője volt a hazai iparosodás gyors fejlődését támogató dualizmus kori szakoktatásnak. Mindhárom  gazdasági ágazatban  kiszélesedett a képzés, tartalmában és minőségében is számos európai minta követésére került sor, de természetszerűen volt emellett vagy éppenséggel ettől függetlenül  nemzeti sajátosságokkal rendelkező oktatási-képzési forma is. Orosz Lajos kitűnően, konzekvensen járja körül ennek az időszaknak a szakoktatás-története szervezeti rendszerét és társadalmi vonatkozásait.
      A huszadik század két képzési periódusa (1919-1945 és 1945-1989) már a modernizálódó Magyarország szükségleteit, az intenzívvá vált nemzetközi gazdasági kapcsolatokat is figyelembe vevő oktatás megteremtésére irányuló erőfeszítések korszakai, amelyekben a  sikerek és kudarcok egyaránt jelen voltak. Orosz Lajos logikus elrendezésű, a képzési szinteket  átfogóan bemutató összefoglalásai pontos képet adnak a majd háromnegyed évszázad  alatti  szakemberképzésről.
      A kötet befejező részében  a három szakoktatásterület felsőoktatási intézményei 1948 és 1989 közötti időszakáról olvashatunk.
      Az Irodalomjegyzék  elégséges hátteret nyújt a részterületek további vizsgálódásához, alaposabb megismeréséhez. Néhány intézmény- és személytörténet is helyet kapott a felsorolásban. Amivel ezeket - esetleg - bővíteni  lehetne egy új kiadásban : az az intézmények által megjelentetett  könyvészeti anyagok, elsősorban a monográfiák, jubileumi évkönyvek teljesebb közlése. (Például csak egy jelenetősebbre utaljak : Georgikon 200. Emlékkönyv a Georgikon alapításának 200. évfordulójára. Keszthely, 1996. 445 p., de említhetném a Borsi Lőrinc által írott  Veszprém iparoktatása története című, két kiadásban is megjelent munkáját is.)
      A kötet  anyagának közreadását a szerző azzal is indokolta, s ezzel egyet lehet érteni, hogy "Meg vagyok győződve arról, hogy a szakképzés múltjának ismerete jelentősen elősegíti, hogy mai szakiskoláink nevelői felkészültebben, tudatosabban nyúljanak aktuális pedagógiai problémáik megoldásához".




Készítette