Tanulmányok

Események

Interjú - Fórum

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Rezümék - angol
Szerkesztőség
Rezümék - német
Szerkesztőség
Rezümék - francia

2004. ÉVFOLYAM - 1. SZÁM

Surányi István: AZ ALAPFOKÚ OKTATÁS SZÉKESFEHÉRVÁRON 1693 – 1867 KÖZÖTT

A nagy múltú Alba Regia ezeréves története során mindig fontos szerepet töltött be az oktatás. Jól mutatják ezt a város törvényhozó testületeinek a közoktatás fejlesztése érdekében tett gazdasági intézkedései, a közoktatás törvényeire épülő rendeletek, szabályok alkotása és a város nevelőinek pedagógiai törekvései. Méltón érdemelte ki a megyeszékhely az „iskolaváros” nevet.

Az eddigi helytörténeti kutatások eredményeként – a múltban és napjainkban is – számos könyv, tanulmány, disszertáció, dolgozat, idegenforgalmi tájékoztató foglalkozik Székesfehérvár múltjával, gazdasági, politikai, közoktatás- és közművelődési arculatának kialakulásával, fejlődésével, szervezeti, tartalmi és módszertani kérdéseivel. 1

Nekünk, a ma kutatóinak jutott az a megtisztelő feladat, hogy többek között Velinszky Ferenc tanító 19. században elkezdett helyi iskolatörténeti kutatásait folytassuk. Annak a pedagógusnak és kutatónak a munkásságát, aki Székesfehérvár Szabad királyi város elemi iskoláinak története 1696-tól 1896-ig című monográfiája előszavában a következőket írta: „.Nemzetek élete nem folyhat le nagy és fontos események nélkül. A történelem, az élet eme nagy mestere, nemcsak arra tanít meg bennünket, minő események mozdítottak előre, s mi hátráltatta egyes nemzetek fejlődését, azaz nemcsak egyszerűen elénk tárja a múltat, hanem egyszersmind kalauzul, útmutatóul szolgálnak az utódoknak arra nézve, hogy mi módon állhat meg győzelmesen a jövő viharaival szemben.”

A kezdetektől napjainkig tartó időszak alatt a Székesfehérváron folyó alsó- és középfokú oktatás (alsófokú, polgári iskolai, alsó- és középfokú ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági szakirányú oktatás, a gimnáziumi és reáliskolai oktatás) ­a számos helyi eltérő, sajátos formái, eredményei, kudarcai mellett szorosan kapcsolódik hazánk egy-egy társadalmi korszakának oktatástörténetéhez. Éppen ezért, ha a kutató nem csak iskolatörténetet akar megírni (a jelen tanulmány célja is ez), figyelembe kell vennie a magyar közoktatásügy fejlődését és az azt meghatározó hazai és helyi gazdaság- és társadalompolitikai tényezőket.

E tanulmány a város alsófokú oktatását tárgyaló, Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1990-ig című monográfia első részeként az 1867-ig tartó

időszakkal foglalkozik. Célja, hogy a teljesség igénye nélkül bemutassa Székesfehérvár alapfokú oktatástörténetének kezdeteit és a dualizmus időszakáig tartó történetét. [2]

 

A HAZAI ISKOLAI OKTATÁS KEZDETEI ÉS HATÁSA ALBA REGIA ISKOLATÖRTÉRE

 

Géza, az utolsó Árpád-házi fejedelem készítette elő az államalapítás nagy művét, amelyet fia és utódja, István király fejezett be. Uralma alatt indult meg hazánkban a feudális viszonyok kialakulása. Bekapcsolta az ország népét a nyugati keresztény közösségbe, kialakította a nemzeti élet új formáit, és biztosította a magyarság területi, politikai és szellemi függetlenségét, a hazai keresztény egyház megszervezésével pedig megteremtette a feudális állam szervezésének, fenntartásának nélkülözhetetlen eszközét, az európai tapasztalatokra épülő hazai oktatási nevelési rendszert.

Szent István a magyar iskolaszervezet alapjait a római katolikus egyház káptalanjaiban, plébániáiban és a bencés szerzetesek kolostoraiban teremtette meg. Ebben kiemelkedő szerepet játszott a Szent Márton-hegyén (a mai Pannonhalmán) létesített kolostori iskola. Amikor István király az ezredfordulón megerősítő oklevéllel látta el a kolostort abban az a célmegjelölés is szerepelt „pro stabilitate regni nostri”, vagyis ország megszilárdítása érdekében tevékenykedjenek szerzetesei a kultúra, az iskolázás eszközeivel.

Az itt élő szerzetesek a kor európai műveltségét adták át. Innen indult ki a magyar írásbeliség hazánkban, köztük Esztergom és Székesfehérvár káptalani iskoláiban is. Tevékenységük révén ez az új „magyar iskola” kezdete a hazai intézményes oktatási-nevelési hálózat kialakulásának, tartalmában és szerepében való későbbi kibontakozásának. Kezdetben ezek az iskolák elsődleges feladata a klerikusképzés, vagyis az egyházi rendű értelmiség kiképzése volt, majd itt folyt a világi értelmiség nevelése is.

A középkori keresztény államokban a római katolikus egyház kebelében folyt az oktatás. Az iskola nem az iskolarendszer része, hanem az egyházi rendszerbe tagolódó intézmény volt. A protestantizmus elterjedésével szűnik meg a teljesen katolikus jellegű iskolázás.

Székesfehérváron az iskolák már 1030-ban kiemelkedő szerepet játszottak (ld. Szent Gellért legendáját). Az egyik a várbeli ősplébániához, a másik a Szent István által létrehozott Boldogasszony egyházhoz tartozott. A Codex Albensis néven ismert énekeskönyv a 12. században e káptalani iskolában készült. Ez nemcsak az

 

 

iskola létezését, hanem az ott folyó magas szintű énekoktatást is bizonyítja. A kutatók feltételezik, hogy ennek az intézménynek növendékeit említi Tubero krónikájában, aki elmondja, hogy (1490-ben) a diákok közül néhányan szembeszálltak Miksa császár pusztító zsoldosaival, és ezért életükkel fizettek. Varkocs kapitány is elfogadta a jelentkező diákok áldozatkészségét 1543-ban.[3]

A magyar irodalom születése is a városhoz kapcsolódik. Kézai Simon itt írta krónikáját, itt dolgozott Ákos mester és Kálti Márk, a Képes Krónika szerzője, itt élt Mátyás király nagyhírű diplomatája, Kálmáncsehi Domonkos. Fehérvárhoz fűződik az egyik első magyar iskola, melynek oktatói között találjuk Gellért püspököt, tanulói között pedig a híres őshazakutatót, Juliánusz barátot.

Az évszázadokon át fejlődő és kiváltságait élvező város vezető szerepe a 15. század végétől csökkent. Mátyás halálával az ország és Fehérvár is hanyatlásnak indult. A Mohács mezején bekövetkezett nemzeti tragédiánkat követően nem telt el húsz esztendő sem, amikor a török sereg 1543. szeptember 2-án elfoglalta a várost, és a hatalmukat jelző félholdas-lófarkas zászlót kitűzték a várkapukra.

A nagy múltú koronázó várost a másfél évszázados török uralom feldúlta. A bazilika elpusztult, a királyi sírokat kirabolták, a magyar lakosság elmenekült, vagy beolvadt a török környezetbe, és így a török kori Üsztolni Belgrádban nem volt magyar közigazgatás.

AZ ALSÓFOKÚ OKTATÁS A DUALIZMUS KORÁIG

AZ ALSÓFOKÚ OKTATÁS FEJLŐDÉSÉT MEGHATÁROZÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS OKTATÁSPOLITIKAI TÉNYEZŐK
Buda visszavétele után, 1688. május 19-én szabadult fel a város a török megszállás alól. Május 20-án Széchenyi Pál veszprémi püspök hálaadó istentiszteletet tartott, „…és pedig a vár piacterén, minthogy az összes keresztény templomok romokban hevertek.” Az ősi Alba Regia 145 éves török uralom után újra szabad lett. Megkezdődhetett a második városalapítás: Luna sub umbras-Alba Regalis recuperata.[4]

Székesfehérvár a szabad királyi városnak járó jogait 1703-ig nem nyerte vissza. A Habsburg-kormányzat katonai és az udvari kamarától függő budai adminisztráció irányítása alá helyezte. Az elnéptelenedett Fehérvárra számos német és szerb család költözött. Az 1715-1720. évi összeírás 397 családfő nevét tartalmazza, köztük 214 magyar, 135 német és 48 rác volt.[5]

 

 

 

 

A lassan konszolidálódó politikai viszonyok lehetőséget adtak a magyar lakosságnak a vezető szerep megszerzésére. A nem magyarok asszimilációja is megkezdődött. A magyarosodás a németek körében különösen erős volt. „Fehérvári németeknek” nevezik magukat, akik ebben a városban végleg hazára találtak. A város lakóinak száma folyamatosan nőtt. 1720-ban 3126, 1777-ben 11 202, 1804-ben 12 204, 1820-ban pedig már 20 069 fő élt itt.[6]

AZ ISKOLARENDSZERŰ ALSÓFOKÚ OKTATÁS KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE 1867-IG
Annak igazolására, hogy 1693-ig az egyházi (szerzetesrendi és a káptalani) iskolák mellett Székesfehérváron működött-e elemi ismerteket nyújtó nyilvános tanoda, írott emlékek hiánya miatt csak a hazai kutatások tapasztalataiból következtethetünk. Velinszky Ferenc a városi elemi iskolák történetéről írt könyvében a következőket írta: ,,Szándékom az volt, hogy a székesfehérvári tanügynek ezer éves történetét fogom megírni. A rendelkezésemre álló adatok nyomán mégis csak kétszáz évvel tudtam visszagombolyítani a történelem fonalát, azon túl nyoma veszett a múlt idők emlékének. Ennek magyarázata a török vandalizmusban keresendő.”[7] Velinszky korabeli megállapítását támasztják alá a mai levéltári kutatások is.

Székesfehérvár alapfokú oktatási intézményei a vizsgált időszakban a Nemzeti (Normalis) Városi Mintatanoda kivételével római katolikus jellegű, városi fenntartású, háromévfolyamos tanodák voltak. Az 1700-as évek elejétől elemi iskolát működtetett a szerb nemzeti közösség.  A 19. század közepétől elemi iskolát hitfelekezetek is tartottak fenn. 1830-tól a városi Nemzeti Iskola a diákok tanulmányi munkájáról tanévenként értesítőt, majd 1855-től a városi tanodák tanévi munkájáról évkönyvet adtak ki.[8]

Az 1868. évi népoktatási törvény kodifikálása előtt Székesfehérváron sem létezett a valódi értelemben vett kötelező elemi oktatás. A beiratkozó tanulók számáról folyamatosan adatok az 1850-es évektől állnak rendelkezésre.[9] A tankötelezettség és az iskolázottság akkori helyzetét jól szemléltetik a népszámláló bizottság 1869-es adatai, ami szerint 411 tanköteles gyermek nem járt rendszeresen iskolába, továbbá a város 19 605 fő 6 év feletti lakosból 8 149 fő (azaz 41%) volt az írástudatlanok száma. [10]

1777-1868 között kettős formában minősítették (osztályozták) a tanulókat. Egyrészt félévkor, illetve a tanév végén az összes tárgyban felmutatott eredmény alapján egyetlen összetett érdemjegyet kaptak. Másrészt az egyfajta érdemjegyet

 

kapott csoportjain belül is egymás utáni sorrendben kellett rendezni a tanulókat tanulmányi eredményeik alapján (locatio). Külön osztályzatot csupán hittanból és magyar nyelvtanból kaptak (ez utóbbiból 1819-től). 1844-től az osztályzat megnevezése a korábbi hivatalos latin helyett magyar nyelven történt.

A Helytartótanács 1863. február 17-ei rendelete megváltoztatta az osztályozás addigi rendszerét a népiskolákban és a középiskolákban. Az új rendelkezés alapján az egyes tantárgyakat külön is elbírálták a hat érdemjegy egyikével. 1876-tól négy érdemjegyű volt az osztályozás. Ezeken kívül a tanulók magatartása, figyelme és szorgalma is külön-külön osztályzatot kapott.[11]

Az 1777-ben megjelent I. Ratio Educationis rendelkezéseinek megfelelően az iskolák központi felügyelete a tankerületi királyi főigazgató (Direktor Studiorum Regius) hatáskörébe tartozott, az aligazgató (Prodirektor) és a kerület nagyságától függően egy királyi iskolalátogató (Inspektor Regius Nationálium Scholarum) közreműködésével. A hazai oktatásügy legfőbb irányító és ellenőrző hatóságát 1777-től 1848-ig, – majd Eötvös által irányított közoktatásügyi minisztérium megszűnését követően az 1868-as kiegyezésig – a Helytartótanács budai osztálya látta el.

Székesfehérvár iskolái 1777-től 1789-ig a budai, 1787-től 1806-ig a pécsi, 1807-től (a II. Ratio Educationis utasításaként az eddigi 8 királyi főigazgatói tankerület helyett 5 tankerületet hoztak létre) 1846-ig a győri, majd 1846-1868 között a budai főigazgatói tankerülethez tartoztak. [12]

 

A VÁROS ELEMI ISKOLÁI
Német Oskola

A város elemi iskoláinak múltjából a legrégebbi adat a Német Oskolával kapcsolatos. Egy 1693-ban kelt adásvételi szerződés szerint a Szent Anna utcai (190. szám alatti) házat Móricz Imrétől iskolai célra megvásárolta a város 60 forintért és egy mérő búzáért. Az iskola első ismert tanítóját, (ludimagiszter) Angyal Jánost 1696-ban választották meg, aki a tanítói munkát és a kántori feladatokat a segédtanító (praeceptor) közreműködésével látta el.

1778-tól – a fiúk oktatására létesített ún. „Nemzeti Oskola” átadása után ­– a német iskolában főleg leányok és ,,iskolakezdő” fiúk jártak. 1845-ben három, 1856-tól pedig már négy osztályban folyt az oktatás. Az intézmény 1832-ben vette fel a Belvárosi Szent Erzsébet Főelemi Leány Mintatanoda nevet.

 

Magyar Oskola

A város második legrégebbi ismert tanodája, a Magyar Oskola a 18. század elejétől működött. A telekkönyvi bejegyzés szerint az iskola épülete a Kaszárnya utcában (191. szám alatt) volt. Az is ismert, hogy 1703-ban választották meg Strebaj Sámuel Ignácot magyar iskolamesternek, aki egyben az egyházfi és kántori teendőket is ellátta.

 

A tanulók létszáma gyorsan növekedett. A kéttantermes iskola az oktatás feladatainak kevésbé tudott megfelelni. A régi iskola épületét eladták, majd 1833-ban az ún Funtház földszintjén három tantermet alakítottak ki. 1836-ban vásárolták meg a magyar iskola végleges elhelyezésére a Rácvárosban lévő Kóbis-féle (Szúnyog u. 181.) házat. A kéttantermes (és két tanító részére lakás) iskolában 1840 novemberében kezdődött meg az oktatás nemenkénti külön osztályokban. 1861-ben az iskolát egy tanteremmel (és egy újabb tanítói lakással) bővítették. Az intézmény 1840-től a Rácvárosi Szent István Elemi Vegyes Tanoda nevet használta. [13]

 

Öreg Utcai Oskola
A város harmadik elemi iskoláját – a felsővárosi parókiához kapcsolódó – Öreg Utcai Oskolát 1766-ban alapították. 1803-ban a régi épületet eladták és még ez évben megvásárolt ún. Hiemer Szálló emeletén kialakított új plébániai hivatal földszintjén egy tantermet és egy tanítói lakást alakítottak ki.

Milassin Miklós püspök anyagi támogatásával 1807-ben egy tanteremmel és egy újabb tanítói lakással bővítették az iskola épületét. A hozzátartozó kert bővítésével itt alakították ki a város első játszóudvarát és a kertészeti gyakorlatokat biztosító gazdasági kertet, amit a tanító a tanulók bevonásával művelt. Az iskolamesternek a városi tanács Szabályrendelete értelmében állattartási joga is volt. E városrész lakossága, vele együtt az iskoláskorú gyermekek száma is a gyorsan növekedett. Ezek fogadása érdekében 1858-ban került sor egy újabb tanterem kialakítására, ami lehetővé tette a harmadik osztály felállítását. Az iskola neve 1832-től Öreg Utcai Szent Sebestyén Városi Elemi Vegyes Tanoda.

 

Nemzeti (Normalis) Városi Mintaoskola
Székesfehérvár negyedik elemi tanodáját, az I. Ratio szellemében működő négyosztályos Nemzeti Városi Mintatanodát (Normalis) 1777-ben hozta létre a város.[14] Kezdetben az intézmény nem rendelkezett önálló épülettel. Két-két osztályát a Funtházban és a Karmelita-rendházban helyezték el. A Funtház bővítését követően (pontos idejét nem ismerjük) került sor az iskola végleges elhelyezésére. Az épület Úri utcai emeleti részébe költöztették a Nemzeti Mintatanodát, míg a Magyar Tanodát (a későbbi Palotavárosi elemi tanodát) az épület földszintjén helyezték el.

Az iskola a belvárosban élő polgárok gyermekeinek oktatását biztosította. Az iskola feladata a középiskolai tanulmányokra történő előkészítés volt. A negyedik osztály befejezése után a tanulók többsége középiskolában, vagy céhrendszerű inas képzésben folytatta tanulmányait.[15] Az oktatott tananyag megegyezett a Szent Erzsébet Belvárosi Főelemi Leány Mintatanodában tanítottakkal. Az intézmény neve

1860-tól Belvárosi Szent József Városi Főelemi Fitanoda.

 

Tóvárosi Elemi Tanoda
A Belvárostól távol eső Tóváros lakossága több esetben kérte a város tanácsát, hogy az ott élő családok gyermekei részére létesítsen elemi tanodát. A városi testület pénzügyi nehézségekre hivatkozva a polgárok indítványát mindig elutasította. Azonban engedélyezte az itt lévő magántanoda további működését.

1834-ben az önkormányzat úgy döntött, hogy a magántanoda fenntartását, a tanító fizetését és egyéb járandóságait átvállalja és Tóvárosi Elemi Tanoda néven városi fiókiskolává nyilvánítja. A közgyűlés 1851-ben hozott határozatot egy új iskolaépület létesítéséről. A kivitelezési munkálatokat 1852-ben kezdték el a Zichy- major melletti Tó utca 38. szám alatt. A kéttantermes és két tanítólakásos épületben 1854 őszén kezdődött meg az oktatás. Az intézmény átadáskor vette fel a Tóvárosi Szent Őrangyalok Városi Elemi Vegyes Tanoda nevet.

 

Vízivárosi Elemi Tanoda
A város központjától nem messze eső Víziváros lakossága az épülő családi házak számának gyors növekedése miatt megduplázódott. Az itt élő gyermekek elemi iskolai oktatását 1838-ig magántanoda biztosította. A Büttl-féle házban működő magántanodát ekkor nyilvánították városi elemi iskolává. Az egytantermes iskolában a gyermekek oktatása rossz körülmények között folyt. A korabeli adatok szerint az iskolában tanulók száma a száz főt is meghaladta.

1840-ben a tanács határozatot hozott egy új, kéttantermes iskola felépítésére. Megvásárolták az iskola építéséhez szükséges telket, de anyagiak hiánya miatt az építkezés elmaradt. 1841-ben a telket eladták. A telek árát felhasználva Herder Henrik tanító (a város tulajdonát képező) vízivárosi lakását egy nagyméretű tanteremmel bővítették.  Az iskola 1866-ig itt működött. Ekkor került sor a Kórház utcai Csóri-féle ház megvételére, ahol két tanteremet és két tanítói lakást alakítottak ki. A város új elemi tanodája 1866-ban vette fel a Vízivárosi Szent Rókus Elemi Vegyes Tanoda nevet.

 

Olaj Utcai Elemi Tanoda
Kanczel József Olaj utcai magántanodáját ugyancsak 1838-ban nyilvánították városi elemi iskolává. A tanulók számának gyors növekedése miatt azonban szükségessé vált egy nagy vagy két kisebb tanterem kialakítása. Erre azonban a meglévő iskola nem volt alkalmas. 1846-ban a város úgy döntött, hogy a Stáhly-major melletti házat bérbe veszi és ott 80 fő által is használható tantermet alakított ki.

A szülők kérésére a tanácsi testület több alkalommal tárgyalta új oktatási intézmény létesítését is. Közadakozásból és városi pénzből 1855-ben az Olaj utca 681. szám alatt építettek kéttantermes iskolát. Az iskola még ez évben felvette a Olaj Utcai Szent Ferenc Elemi Vegyes Tanoda nevet.

 

Zámoly Utcai Elemi Tanoda
A Felsőváros-részben működő Kunszt Jakab magániskoláját, a Zámoly Utcai Elemi Tanodát 1838-ban vette át a város. Az egytantermes iskola bérelt házban működött. A tanulók számának gyors növekedése miatt új iskola építéséről kellett gondoskodni. 1846-ban a város megvette Málits József Zámoly utcai házát és azt iskolává alakították. A kéttantermes és egy tanítói lakásos épület átadására 1847-ben került sor. Az iskola ekkor kapta a Zámoly Utcai Szent Imre Elemi Vegyes Tanoda nevet.

 

 

FELEKEZETI ELEMI ISKOLÁK
 

Református Elemi Vegyes Tanoda
A székesfehérvári református hitközség 1824-ben alakult meg.[16] A gyülekezet megbízásából Tóth Márton kántortanító 1826-ban kezdte el (ekkor még csak magánházaknál) a gyermekek oktatását.

1837-ben építették meg templomukat, majd az elemi tanodájukat a lelkészlak egyik szobájában helyezték el. A várost ért 1843-as tűzvész alkalmával a templom és a parókia súlyosan megrongálódott.[17] Az önálló iskola építésének gondolata 1851-ben vetődött fel. Az építkezés 1853 júniusától 1854 januárjáig tartott. A két helyiségből álló épület megvalósítását a különböző adományok és az ún. Nagy Lajos-féle alapítvány tette lehetővé. A város 25 ezer darab téglát és 10 ezer cserépzsindelyt adott a gyülekezetnek. 1865-ig három, ezt követően négy évfolyamban történt az oktatás.

 

Evangélikus Elemi Tanoda
Az 1852-ben megalakult evangélikus hitközség 1860-ig Várpalotához tartozott. A református templomban évente kétszer Szedenics György várpalotai esperes közreműködésével tartottak istentiszteletet. 1869 végén iktatta be a gyülekezet első lelkészét, Németh Károlyt. 1860-ban, Poszpiszl Károly tanító vezetésével szervezték meg az elemi iskolájukat. A községi iskolák létesítését követően az iskola megszűnt. A város elemi, iparitanonc- és középiskoláiban a hitoktatást a gyülekezet lelkésze látta el.[18]

 

Izraelita Elemi Tanoda

Az 1840. évi 29. tc. lehetővé tette a zsidók letelepedését a magyar királyi városokban. A mintegy 20-25 családdal megalakult Székesfehérvári Izraelita Hitközséget a város tanácsa 1842. december 2-án tartott ülésén ismerte el.[19] A hitközség Pillitz Dánielt választotta rabbinak, aki Hahn Salamon elnök támogatásával fiú magántanodát létesített. A tanítói teendőket a rabbi látta el. Az iskola munkájában a héber tárgyak oktatása kapott kiemelt szerepet.

1843-ban Pillitz szegedi rabbi lett. Helyét a modern szellemű tudós, dr. Zipser Mayer (1843-1858) foglalta el, aki a korabeli megállapítások szerint „...új életet hozott a közösség, tehát az iskola életében is.” Zipser javaslatára 1844 őszén megszüntették a magániskolát. Tantermet béreltek, amelynek fenntartását a hitközség biztosította. Az első tanítói Neustadtl Izsák és Neumann Salamon. A két osztályba (1-2 és 3-4 évfolyam) 52 fő iratkozott be.

 

 

Dr. Zipser Mayer 1845-ben elkészítette a hitközség szabályzatát.[20] A három részből álló alapszabály első fejezete, a Statuten a hitközség szervezetével foglalkozott. Ebben találhatók az iskola működésével kapcsolatos előírások is. A szabályzat második fejezete, a Lehrplan tartalmazta a tantervet, a napi és heti tanórák számát valamint az iskolaszünet napjait.

A tantervben a héber oktatása, a nyelvtan és a fordítás nagy hangsúllyal szerepeltek. A tanítás nyelve német volt. Az olvasást, írást, levélfogalmazást, számtant, természetrajzot, földrajzot, hittant és világtörténelmet német nyelven adták elő. A magyar nyelv tantárgyként szerepelt, szövegfordítást, olvasást és helyesírást gyakoroltak.

A Schuldisciplin című 3. fejezet az iskolai fegyelemmel foglalkozott. Többek között meghatározza, hogy: ,,A tanító mindenben példaképül szolgáljon a tanulóknak, ne mutassa a tanulók előtt semmiféle gyöngéjét vagy valamilyen rossz tulajdonságát. Hogy a tanítók közös működésükben egymást támogassák, tartozzanak egymással a legjobb egyetértésben élni és mindenben, ami az iskola érdekét előmozdítja, közösen és egy akarattal eljárni. Az evés és dohányzás az iskolában tilos, sőt más könyvet, mint amely szorosan a tanításhoz tartozik, nem is szabad bevinni.”

Az iskolában rendet és szigorú fegyelmet követeltek meg a tanulóktól. A büntetés fokozatai voltak: a) komoly hangon való megszólítás; b) négyszemközt való megszólítás; c) négyszemközt való megszégyenítés; d) az iskolában való megszégyenítés; e) beírás az osztálykönyvbe; f) kiállítás a padból; g) igazgatói megrovás; h) testi fenyítés a segéd által; i) kizárás az iskolából.

1846-ban engedélyezte a város a zsidó közösségnek, hogy oktatás céljára épületeket vásároljon. Szükségessé vált a tanulók számának növekedése miatt a tantermek számának növelése is. 1846-ban 48, 1847-ben 63, 1848-ban már 72 tanulója volt az iskolának.

A negyvenes évek végétől az országos helyzethez hasonlóan a haladók (neológok) és a konzervatívok (ortodoxok) közötti ellentét az iskolaügyben is tükröződött. Fischer Gottlieb hitközségi elnök, a helyi konzervatív csoport vezére különösen a magyarosítási tendenciák ellen kívánt fellépni. Így az iskola nevelési rendszerét a régi elvekre akarta visszaállítani. Javasolta az iskolaszéknek, hogy az 1845. évi iskolai rendszabályokat és azok módosítását a tanítók hagyják figyelmen kívül és helyette a sziléziai és morvaországi izraelita iskolák tanítási rendszerét vegyék át.

A két csoport között kialakult éles vita miatt a városi hatóság végül úgy döntött, hogy a zsidóság iskoláját a városi iskolák igazgatójának irányítása alá rendeli. A zsidó iskolában a városi elemi tanodákkal azonos tantervet és órarendet vezettek be. A napi 8 órás tanítási időt 6 órára csökkentették és két szabad délutánt

 

 

 

biztosítottak a tanulóknak. A tantárgyak többségének tanítási nyelve a magyar lett. Az ügykezelés nyelve azonban továbbra is a német. A magaviselet minősítése: sehr gut, gut, mittel, schlecht, a tanulmányi előmenetelé: sehr gut, fleissig, gut, unterbrochen. Az iskola pecsétjének a körirata is német: Siegel des Weltortsschulaufsehers der israelischen Schule zu Stuhlweissenburg.

1855-ben 120 tanuló iratkozott be, köztük volt az iskola későbbi névadója, Goldziher Ignác, a majdani pesti izraelita hitközség titkára, híres tudós és egyetemi tanár.

A helyi dokumentumokból arra lehet következtetni, hogy az oktatás mind jobban központi kérdéssé vált a hitközségben. 1861 júniusában az elöljáróság úgy döntött, hogy az Úri utcában működő iskolát mintaintézetté fejleszti. Még ez év szeptemberében négy tanítót választottak osztálytanítói, egy tanítót iparoktatás és egy tanítót az 5 éves gyermekek ún. előkészítő osztály pedagógiai feladatainak ellátására.

A két szembenálló vallási irányzat ellentéte 1863-ban (hatósági engedéllyel) hivatalosan a kettéváláshoz vezetett. A neológ hitközség tartotta fenn a korábbi iskoláját, az ortodoxok külön imaházat és iskolát létesítettek a Basa utcában. Az ide járó tanulók száma nem ismert.[21]

A kettéválás után a neológok intézetét a fejlődés jellemezte. Mint nyilvános főelemi vegyes tanoda biztosította a gimnáziumi és reáliskolai felkészítést. Az iskolának 6 tanterme közül 4 az első négy osztály elhelyezésére szolgált, egy tanteremben tanították a női kézimunkát, egyben pedig az előkészítő osztályt helyezték el.[22]

Az iskola újabb fejlesztésére akkor került sor, amikor a hitközség a templomépítést 1864-ben befejezte. 1867-ben Kohut Sándort választották meg a neológok szónokává, majd ez év június 2-án megtartott tisztújító közgyűlésen rabbivá.

Kohut 1868 májusától a Fejér megyei zsidó iskolák igazgatója lett. A Fejér megyében működő zsidó iskolákban ekkor (Székesfehérvárral együtt) 37 tanteremben 35 tanító vezetésével folyt az elemi oktatás. A vallásos nevelés mellett fontosnak tartotta a világi tantárgyak oktatását is. Kötelezővé tette az ének és a torna tanítását. „Gyermekkört” alakított, ifjúsági könyvtárat létesített (mindkettő Eötvös nevét viselte). Az ő kezdeményezésére alakult meg a szegény gyermekek felruházását segítő Krajcáregylet.

 

Ferenc József Nőnevelő Intézet Elemi Tanodája
Székesfehérvár első alapítványi alsófokú oktatási intézetét Farkas Ferenc nagyprépost 1853. március 12-én kelt alapító levele alapján létesítette. Az alapító

 

 

szándéka először egy bölcseleti főiskola létrehozása volt. A fehérvári nyolcosztályos ciszterci rendű gimnázium megnyitását (1853) követően az alapító a várossal egyetértve úgy határozott, hogy szülővárosában ,,...célszerűen rendezett üdvös, szellemi haladást eszközlendő nyilvános római katolikus nőneveldét alapít.” Az intézet feladatát a következőkben határozta meg: „…a leánynövendékek Isten dicsősségére, Fehérvár díszére, saját boldogulásukra, a koruknak megfelelő tudományokban és munkákban taníttassanak, és a római katolikus hit szent elvei szerint vallásosan neveltessenek.” [23]

Farkas Ferenc a császár iránti hűségét kifejezve (az uralkodó ellen 1853. február 2-án elkövetett sikertelen merénylet emlékére) azt kívánta, hogy a leányok oktatását biztosító új intézmény neve Ferenc József Nőnevelő Intézet legyen. Továbbá meghagyta azt is, hogy az intézetet halála után haladéktalanul nyissák meg és azt szerzetesnők vezessék. E nemes célra hagyta a Megyeház tér 134. számot viselő saját lakóházát, kertjét és 30 ezer forintot. A város is ígérte, hogy anyagilag támogatja az intézetet.

A városi testület elfogadta az alapító anyagi és politikai feltételeit és elismerően kifejtette, hogy „meghajlik ennyi lelki nagyság előtt.” Az alapító okmányt Farkas Ferenc és Ferenczy János polgármester írták alá és pecsétjeikkel is ellátták, majd jóváhagyásra egy küldöttség vitte el a császárvárosba. Ferenc József az alapítást jóváhagyta és engedélyezte az iskola elnevezését.

A császár 1857. augusztus 14-én, Székesfehérváron tett látogatása alkalmával helyezte el az intézmény alapkövét. Az ünnepélyes esemény emlékét a régi kápolnahelyiség falán latin feliratú márványlap hirdeti. [24]

A intézet megnyitását az alapítólevél Farkas Ferenc nagyprépost halála utáni időre határozta meg. Az alapító anyagi körülményei azonban lehetővé tették, hogy az intézet még életében megnyíljék. Mivel – hathatós közbenjárás ellenére – a  pozsonyi Notre Dame szerzetes nővérek a városba nem érkeztek meg, 1860. október 1-jén a nagyprépost által választott Vogel Elek, Pribék Antal, Aujedszky Adolf, Bogáthy Anna világi tanítókkal megkezdődött az oktatás. Az intézmény csak egy évig működött.

Farkas Ferenc 1864. március 11-én meghalt. Végakarata teljesült, az intézet 1864. október 4-én a szatmári anyaegyházhoz tartozó irgalmas rendi nővérek vezetése alá került. 1864-től az alapítványi házban és a hozzácsatolt szárnyban volt az elemi iskola. Az első tanévben az elemi iskola 3. és 4. osztálya nyílt meg 100-nál több növendékkel. A következő tanévben hatosztályos elemi tanodává fejlesztették.

 

 

 

 

A SZERB NEMZETISÉGI ELEMI ISKOLA
 

A török időktől kezdve szerb nemzetiségűek is éltek Székesfehérváron. Külön városrészben, a Rácvárosban (Raitzenstadt, Rätzenstadt) laktak, ahol templomot építettek és iskolát tartottak fenn.[25] A városban működő Szerb Nemzetiségi Oskolából tanulókról a legrégebbi adatok 1738-ból származnak. Ekkor a városi hatóság kérte a szerb egyházközösségtől a pravoszláv tanulók jegyzékét.

Az 1774-es leltárban azt találjuk, hogy: ,,A templom mellett jobb oldalt van egy ház, amelynek két szobája van és középen egy konyhája, a szobák közül az egyikben gyermekek tanulnak, a másikban a tanító él.” Ez az épület a templom déli oldalán, a Szerb és a Szúnyog utca sarkán helyezkedett el.

A rácok 1794-ben a romos állapotban lévő iskola javítását kérték a várostól, „…mivel az illírek is viselik a hadi és házadó és minden egyéb terhet.” A tanács a kérést bizottsággal vizsgáltatta meg. A költségvetés szerint az építkezés 1600 Ft-ba került. A tanács a költségeket nem vállalta.

1796-ban új iskola építését tervezték, erre azonban nem került sor. Még ez évben a városhoz intézett egyházközségi beadványban a következő áll: ,,Az iskola és a tanítói lakás céljára az egyházközség bérbe vett egy épületet, amiben a tanítást folytathatják.” Ez a ház Tirma Sztojanovity tulajdona volt, de nem ismert, hogy hol állt.[26]

A régi, már összedőlni látszó épületet 1797-ben lebontották, anyagát eladták. Az üres telken a templomudvart alakították ki. Ezt követően vásárolták meg özv. Aná Pokrakovity házát iskolaépületnek és tanítói lakásnak.

 

MAGÁNTANODÁK
 

Az írásos emlékekben utalást találunk az elemi ismereteket nyújtó „zug- és magániskolák” működésére is. Többnyíre kiszolgált katonák, mesteremberek, tanulmányaikat abbahagyó diákok voltak, akik magántanítást vállaltak. A kinevezett tanítók többsége is ezekből a rétegekből került ki.

Málik Ferenc magyar preceptor 1717-ben a városhoz írt levelében a tanítók hiányos felkészültségéről panaszkodott és javasolta a zugiskolák megszüntetését. A városi testület Málik indítványát megtárgyalta, de a tanodákban tanuló gyermekek nagy számára hivatkozva a javaslatot nem fogadta el. Határozatában a tanács kimondta: ,,…engedélyezem a magántanodákat, de elrendelem azok városi felügyeletét.”

A tanács 1743-ban az eredménytelenül működő zugiskolákat megszüntette. Ismert az is, hogy 1768. november 12-én szüntették meg a budai-külvárosi magániskolát. 1805. augusztusában kelt tanácsi ügyiratban találkozunk újra a magániskola tiltásáról szóló döntéssel. E határozat kimondta: ,,...mivel a tiltott triviális iskolák megsértik a rendeleteket, azok nem engedélyezhetők, s az ilyenek megszüntetéséhez Korherr Domonkos megbízott helybeli igazgató úrnak minden segítséget meg kell adni.” [27]

A városi magániskolák a 19. század végéig működtek. Az 1818. évi püspöki látogatásról készült jegyzőkönyvben a következőket olvashatjuk: „A tanulók száma az Öreg utcai oskolában meghaladja a 250-et, a városrész tanulóinak egy része pedig magániskolába jár.” Az 1836. évi polgármesteri jelentésben pedig ez áll: ,,Két fiókiskola-mester elhunyt, s a felsővárosi plébánia melletti két classisból álló triviális oskolában a tanulók száma igen nagy, így helyszűke miatt 50-et a tanító elutasítatott. S. Gallitzer József, ki 3 év óta segédtanító volt Székesfehérváron, fiókiskola tartására engedélyt kért. Mivel elvállalta az elbocsátott tanulók oktatását, ezért engedélyt kapott.”[28]

A korabeli tanácsi dokumentumokból egyértelműen megállapítható, hogy a város tanácsa – a rendelkezésére álló anyagi eszközök figyelembe vételével – folyamatosan megszüntette vagy átvette a magániskolákat. Általában először csak a tanítók fizetését biztosította, majd megvásárolta vagy bérelte az iskola épületét és a tanítói lakásokat.

A század végéig azonban néhány magániskola még működött a városban. Ilyenek voltak Kopalik Anna és Regina Nőnevelő Intézet, Kammer Hermanné, Egyed Imre, Löventritt Bernát, Grűn Jakab Adolf, Vogel János tanítók néhány évig működő magántanodái.

 

ISMÉTLŐISKOLAI (VASÁRNAPI) OKTATÁS

 

Az inasok között voltak olyanok, akik sem írni, sem olvasni nem tudtak. Ezért 1795-ben a helytartótanácsi rendelet úgy intézkedett, hogy a városokban állítsanak fel vasárnapi ismétlőiskolákat, hogy az írni és olvasni nem tudó inasok ott tanulhassanak. A kétféle iskola azonban független volt egymástól, inasiskolának, mint a szakmunkásképző iskolák elődjének inkább a vasárnapi rajziskola nevezhető.

A helyi iskolatörténeti kutatások az igazolják, hogy az inasok oktatásához Székesfehérváron is kapcsolódott ismétlőiskola. Korherr Domonkos 1798-ban azt jelentette, hogy ünnepnapon a városi „normális”, vagy „nemzeti iskolában” – eltekintve a már működő rajzoló iskolától –, ismétlőiskolai oktatás folyik. Egy 1802-ben kelt tanácsi jelentésben pedig az áll, hogy vasár- és ünnepnapokon Hotter András, az akkori szuplens tanította az inasokat és mesterlegényeket.

Székesfehérváron az elemi iskolára épülő ún. ismétlő osztályokkal csak a 19. század ötvenes éveiben találkozunk. Az biztos, hogy az 1854/55-ös tanévben a külterületi iskolákban is voltak ismétlő osztályok nem is kis számú tanulóval. Az 1850/51-es tanévben még 88 fiú és 117 leány járt az ismétlő osztályokba. E tanévtől azonban e képzési formával már nem találkozunk. E megállapítást igazolja az a tény is, hogy 1868. március 8-án a városi közgyűlés Liszits István indítványára kimondta „az évek óta elhanyagolt vasárnapi iskolák újra indítását a külvárosi iskolákban.”

 

 

 

AZ OKTATÁS FELTÉTELEI
 

AZ OKTATÁS TANANYAGA

 

Az első (eddig ismert) helyi oktatástervezési dokumentum, az 1810-ben kelt német nyelvű Schul Ordnung (Iskolai Rend). E páratlan székesfehérvári oktatástörténeti okmány Velinszky Ferenc által idézett - németből magyarra fordított – szövege a következő:[29]

 ISKOLAI REND

 

1-ször: A tanulók reggel 7 órakor gyülekeznek az iskolában, ahol a tanító vezetésével magyar nyelven elmondanak: egy ,,Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát, és Hiszekegyet.” Felmondják: ,,Hány isten van? A hét szentséget és az Isten tízparancsolatát.” ― Az iskola után 3/4 10 órakor szintén elimádkozzák: a ,,Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát, Hiszekegyet.” Felsorolják: ,,Az anyaszentegyház öt parancsolatát, a Hét fő bűnt, a Gyónás öt részét.”

2-szor: A tanulók délután 1 órára jönnek iskolába és a reggeli imákat német nyelven mondják el. A tanítás 4-ig tart.

3-szor: Minden szerdán és szombaton 2 órától 3/4 4-ig keresztény oktatás folyik. A tanítók kötelesek a tanulókkal a ministrálást gyakoroltatni.

4-szer: Minden kedden délután és csütörtökön egész nap tanítási szünet van, amennyiben a héten egyéb ünnep nincs.

5-ször: A tanító naponként két fiút küld misére ministrálni. Minden vasár- és ünnepnapon a nagymiséhez négy tanulót jelöl ki a tanító, akik a ,,papnak szolgálnak.” Ugyanígy a délutáni ,,letenyéhez” és ,,vesperáshoz.”

6-szor: Húsvét után, ha a gyermekek számára a keresztény oktatás kezdetét veszi, a tanító az azt megelőző napon a tanulók figyelmét felhívja a pontos megjelenésre és elkíséri oda a magyar és német tanulókat.

7-szer: Ha a tanulók a húsvéti ájtatosságukat végzik, a tanító köteles odafigyelni, hogy azt példás ájtatossággal tegyék.

8-szor: Május 1-től a tanulók naponta kötelesek megjelenni a 7 órai misén, s az istentisztelet alatt a ,,Hit, remény és szeretetet” magyarul és németül imádkozni.

9-szer: Az iskolában tanult tantárgyak: betűk megismerése, a betűzés és olvasás, írás, számolás, vallásoktatás magyar és német nyelven.

10-szer: A tanulók nyilvános vizsgája alkalmával a tanító az előírt táblázat szerint állítja össze a tanulók szorgalmáról szóló kimutatást.”

A helyi elemi tanodák 1854/55-ös tanév végén kiadott I. évkönyve részletesen ismerteti a tanított tantárgyakat és a használt tankönyvek jegyzékét.[30] A dokumentum közlése szerint:

·       a három évfolyamos városi alelemi tanodákban (más néven triviális tanodák) „közélethez szükséges” tantárgyakat: hittant, olvasást, írást, ,,számvetést”, német nyelvet és éneket tanítottak;

 

·       a négy évfolyamos városi főelemi tanodákban az előzőkön kívül olyan tantárgyakat is oktattak, amelyek megalapozták a gyermekek további (iparos, vagy gimnáziumi) tanulását. E tantárgyak: a III. és IV. osztályban a latin nyelv, földrajz, természetrajz, természettan. Választható tantárgy volt a leányok részére női kézimunka, az ipari pályára készülő fiúk részére pedig a rajz.

 

A város elemi iskoláiban már a vizsgált korban elkezdődött a rajz és a női kézimunka tantárgy oktatása. Hazánkban a rajz oktatását első alkalommal az 1777-ben kiadott Ratio Educationis írta elő a négy évfolyamos elemi nemzeti tanodák és a felső iskolások számára. Székesfehérváron Hersching Dániel pécsi kanonok és királyi igazgató utasítására (a Magyar Királyi Helytartótanács engedélyével és támogatásával) 1789-ben nyitották meg az első rajztanodát a belvárosi fiúiskolában.

A női kézimunka oktatását Pachmann királyi főigazgató javaslatára 1795-ben vezették be a város elemi tanodáiba. E tárgy oktatása a kántor, illetve a tanító nejének vagy felnőtt leányuknak volt a feladata. Az 1800-as évek elejétől a tanítói illetve kántori állások meghirdetésénél feladatként szerepelt, hogy a női kézimunka oktatását is el kell látni. Az oktatásához szükséges anyagot (fonal, cérna, ruhaanyag) a tanulók szülei biztosították. Az első kinevezett kézimunka-oktató Vogel Miklós tanító özvegye volt, aki 1837-től látta el e feladatot a belvárosi leányiskolánál. A kézimunka-tanítónőknek nem volt fizetésük. A szülők természetben (tojás, liszt, gyümölcs stb.) honorálták a tanító munkáját.

 

AZ OKTATÁS TÁRGYI FELTÉTELEI
 

Székesfehérvár elemi tanodáinak felszereléseit az 1820-as évektől ismerjük. Ekkor már az oktatás céljaira készített padokban ültek a tanulók. ,,Fiókjuk azonban nem volt, hanem a gyermekek maguk mellé vagy a padra, vagy ha sokan ültek egy padban, (ami Székesfehérváron nagyon sokszor megtörtént), az asztallapra tették tanszereiket és kalapjaikat. Igen a kalapjaikat is, mert a fogas nem régóta képezi az iskolák egyik nélkülözhetetlen bútorzatát” – írja Velinszky Ferenc a város elemi oktatásáról írt monográfiájában.

Az 1860-as években már használták a fióklapos iskolapadot is. Az írás tanításának fontos eszköze volt a feketére mázolt falitábla, a kréta és a tanulói palatábla. A város elemi tanodáiban a földleírás, mértan, erőműtan (mechanika) tantárgyak tanításánál használt eszközök jegyzékét (a nemzeti iskola tanítója készítette) az 1841-ik évi jegyzőkönyvben olvashatjuk.

A tanács éves beszámolói részletesen közlik az iskola épületek felújítására, üzemeltetésére, berendezések vásárlására felhasznált összegeket. Jegyzőkönyvben rögzítették a polgárok által nyújtott pénz- (alapítvány) és természetbeni adományozók nevét, a felajánlott összeg mértékét vagy tárgy megnevezését. (Földabroszok, betűtáblák, rajzok, könyvek, képek, asztalok, székek, szerszámok stb.) Az első elemi iskolai alapítványt Nidermeyer József polgár adományozta az Öreg Utcai Elemi Tanoda részére.

 

 

AZ OKTATÁS SZEMÉLYI FELTÉTELEI
 

A rendelkezésünkre álló helytörténeti dokumentumokból és a tanítók családi nevéből arra következtetünk, hogy a város tanítói többnyire a török elnyomást követő betelepített (vagy Magyarország német vidékeiről bevándorolt) családok leszármazottai voltak. Legtöbben Tolna megyéből költöztek ide, de volt köztük Németországból, Morva- és Csehországból érkező is.[31]

Az üres tanítói álláshelyeket pályázat útján töltötték be. A jelentkezőnek (a tanács megbízottai előtt) ún. próbatételt (próbatanítást) kellett tenniük. A tanítóválasztás a városi közgyűlés joga volt. A triviális iskolákba kinevezett személy esetén a római katolikus egyház képviselőjének (kerületi plébános) véleményét is figyelembe vették.

Az I. Ratio Educationis 290. §-a határozott első esetben a tanítók nyugdíjáról. A rendelkezés a teljes nyugdíjjogosultságot 30 év tanítói működéshez kötötte, míg a 20 év után fél, 10 év után pedig egyharmad rész tanítói fizetés járt a nyugdíjas tanítónak. Ugyanezen rendelkezés értelmében a tanító elhalálozása esetén annak feleségét, illetve özvegyét (ha legalább egy évig élt a tanítóval házaséletet) özvegyi nyugdíjként az elhalt férj fizetésének harmadrésze illette meg.

A város e rendelkezés szellemében járt el. A tanítók szolgálati idejének megállapításáról mindig a város önkormányzata döntött. A jegyzőkönyvekben arra is találunk utalást, hogy a nyugdíjas tanítókat, özvegyeiket, árváikat egyéb juttatásokkal (búza, egyéb termények, tűzifa) is segítette.

 

***

A helyi iskolatörténeti kutatások azt mutatják, hogy a Ratiok hatására tett helyi gazdasági, igazgatási intézkedések elősegítették az alapfokú oktatás kibontakozását Székesfehérváron. Az 1860-as években már a város minden körzetében működött elemi iskola. A városban folyó elemi iskolai oktatás eddig nem tapasztalt fejlődése azonban a népoktatásról szóló 1868. évi 38. tc. kodifikálását követően indult meg.


--------------------------------------------------------------------------------

1 Vö.: Surányi István 1987: Iskolatörténeti kutatások a Fejér Megyei Levéltárban. Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár. 1767-1987. Az 1987. május 18-án tartott emlékülés előadásai. A Fejér Megyei Levéltár Közleményei. 1. sz. Székesfehérvár (a továbbiakban Szfv.). 25-29. p.

 

[2] A tanulmány további fejezetei: II. Alapfokú oktatás Székesfehérváron a dualizmus korában. (1867-1920); III. Alapfokú oktatás Székesfehérváron a két világháború között. (1920-1945); IV. Az általános iskola létrejötte és fejlődése Székesfehérváron. (1945-1948); V. A  szocialista korszak főbb oktatáspolitikai problémáinak tükröződése Székesfehérvár alapfokú oktatásában. (1948-1990)

 

[3] Móra Magda – Aradi Magyar Zsuzsa (1988): Másfél évszázados török uralom után Székesfehérvár újra szabad. Különlenyomat a Székesfehérvári Egyházmegye Jubileumi Névtárából. Szfv. 50. p.

[4] Vö.: Sebestyén József (1929): Székesfehérvár felszabadulása a török uralom alól. Szfv.

[5] Czakó Sarolta (1973): Székesfehérvár szabad királyi város igazgatása 1668-1740. Fejér Megyei Történeti Évkönyv. (Továbbiakban FMTÉ.) 7. Szfv. 39 - 43. p.

[6] Székesfehérvár népessége 1720-1830. Magyar Statisztikai Szemle. 1938. 11. sz.

[7] Velinszky Ferenc (1903): Székesfehérvár szabad királyi város elemi tanodáinak története 1696-tól 1896-ig. Szfv.

[8] Ld.: A Királyi Nemzeti (Normalis) Oskola 1930. évi Értesítő és  Székesfehérvár városi tanodái első évkönyvének címlapját.

[9] Részletesen ld: Székesfehérvár elemi tanodáiba beiratkozott tanulók száma 1850-1867 című táblázatot.

[10] SzVL. A népszámláló bizottság 1869-es adatai. Szfv.

[11] Ld.: Részletek Székesfehérvári Nemzeti Főelemi Tanoda 1853. évi Értesítőjéből

[12] Részletesebben ld. Surányi István (2000): Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 2000-ig. Szfv. 26-28. p.

[13] A vegyes tanoda a mai értelemben a koedukált (két nembeli ifjúság együttes nevelése) osztálykialakítás.

[14] Az 1830-ban kiadott Értesítő „SZÉKES-FEHÉRVÁRI KIRÁLYI NEMZETI FŐ OSKOLA”, az 1853. évi Értesítő pedig „SZÉKES-FEHÉRVÁRI FŐ-ELEMI TANODA” néven említi.

[15] Ld.: Részletek a Nemzeti Főelemi Tanoda 1853. évi Értesítőjéből közölt eredeti dokumentumban.

[16] Tanácsi iratok 1824 – 524. sz.

[17] Károly János (1898): Fejér vármegye története. Szfv. III. k. 331-332. p.

[18] Halenár István (1993): A székesfehérvári evangélikus gyülekezet története 1945-ig. Szfv.

[19] SzVL. Tanácsi Iratok 1842 –3474. sz.

[20] Részletesebben ld.: A Székesfehérvári Goldziher Ignác Izraelita Elemi Népiskola története. „A zsidók Fejér Megyében 1688-1867” címmel 1886. szeptember 23-án tartott konferencia előadásai. Fejér Megyei Levéltár Közleményei. 4. Szfv. 1989. 57-63. p.

[21] Surányi István (1989): A székesfehérvári Goldziher Ignác izraelita elemi népiskola története 1842-1943. A Fejér Megyei Levéltár Közleményei. 4. Szfv 57-63. p.

[22] Visszapillantás a székesfehérvári izr. elemi iskola múltjára. Értesítő a székesfehérvári izraelita elemi iskolájáról, s a vallásközösség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1895-96. tanévben.

[23] Surányi István (1984): A dualizmus főbb oktatáspolitikai problémái és azok tükröződése Székesfehérvár népoktatásában. Bölcsészdoktori disszertáció. (Kézirat)

[24] Az emléktábla szövege magyarul: IX. Pius pápa szerencsés egyházkormányzása idején I. Ferenc József, Ausztria Felséges császárja és Magyarország apostoli királya méltóztatott ezen alapkövet kegyelmesen letenni 1857. augusztus 15-én. Az intézet alapítója főtisztelendő Királyhegyi Farkas Ferenc, az ausztriai birodalomi Lipót császár rend lovagja, a székesfehérvári székesegyház nagyprépostja. Közli: Lauschmann Gyula (1996): Székesfehérvár története. IV. Szfv. 28. p.

[25] Iván Jaksity (1962): A szerbek Székesfehérvárott 1843–1947. Újvidék. Szerkesztette: dr. Rajko L. Veszelinovity. Fordította: Matovics Mária. Kézirat: SzVL. 447/64/1979.

[26] Uo.

[27] Velinszky F.: Sz. E. T. i. m. 37. p.

[28] Uo. 18. p.

[29] Velinszky F.: Sz. E. T. i. m. 173. p.

[30] A Nemzeti Oskola első évkönyvét 1830-tól, a Városi Elemi Tanodák évkönyvét 1855-től adták ki.

[31] Vö. Velinszky F.: Sz. E. T. i. m. 228. p.





Készítette