Tanulmányok

Események

Interjú - Fórum

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Rezümék - angol
Szerkesztőség
Rezümék - német
Szerkesztőség
Rezümék - francia

2004. ÉVFOLYAM - 1. SZÁM

Szabó Péter: ISKOLA ÉS MŰVELŐDÉS A KIRÁLYI VÁROSBAN

Magyarország egyik legkorábban alapított nagy múltú városa Székesfehérvár. Sohasem volt az ország kizárólagos fővárosa, mégis a magyar történelem jelentős településeinek sorába tartozott és tartozik ma is. Itt őrizték a koronázási jelvényeket. Negyven királyunkat és ötven királynét koronáztak a ma már csak romjaiban látható bazilika falai között. Ugyanitt temetkezett I. István, majd Könyves Kálmán után nemzeti királyaink közel fele. Virágzását gazdagsága is mutatja. Itt volt a királyi borpince. Rendelkezett a vásártartás, a pénzverés jogával. Kereskedői megjárták Jeruzsálem útjait is.

Mátyás halála után elvesztette korábbi jelentőségét, majd hamarosan török uralom alá került. 1543-ban foglalták el II. Szulejmán csapatai. Varkocs György várkapitány a budai kapu előtt halt hősi halált. Ahmed bej kifosztotta a királysírokat, a templomokat. A legnagyobb romlást mégsem ekkor szenvedte el, hanem 1601-ben Mercoeur császári parancsnok ostroma után. Zsoldosai félig romba döntötték. Ezek után hiába erősítették meg a védőműveket, a már csak hadászati fontosságú erősséget 1602-ben a török visszafoglalta. Ekkor került rabságba Wathay Ferenc vicekapitány, aki megírta az ostrom történetét.A másfél évszázados török uralom szinte nyom nélkül elszállt. A korabeli városról Evlia Cselebi útleírása és néhány metszet alapján alkothatunk képet. Ma már csak az Anna- kápolna falfestései és Güzeldzse Rüsztem budai pasa fürdőjének romjai, a várfal maradványai emlékeztetnek a korra. Lényeges viszont az a hatás, ami a lakosságot érte. A zömmel magyar, francia, belga, német, cseh, olasz középkori lakosság eltűnt. Helyettük rácok, németek és zsidók telepedtek le. A magyarok kiszorultak a peremkerületekre.Újabb fellendülés a XVIII. század harmincas éveiben kezdődött, de történeti szerepét már nem nyerte vissza. A betelepített lakosság ízlésének megfelelően a város délnémet barokk stílusban épült újjá. A XVIII. századi városkép a középkori város utcaszerkezetét megtartva bontakozott ki. Ez adja a mai belváros középkort sejtető hangulatát, holott épületei néhány kivétellel jellegzetesen barokk alkotások.Magyarország a XVIII. században későfeudális ország. A városi polgárság nyugati kortársaihoz képest igen fejletlen, de az újabb kutatások bizonyítják, hogy ez a polgárság gazdaságilag jobban megerősödött, mint azt korábban feltételezték.1A felvázolt múlt és történelmi keret határozta meg városunk fejlődését és szerepét a magyar kultúra történetében a XIX. század közepéig, hogy az 1840-es évektől kibontakozó tőkés átalakulás egy csapásra szétzúzza a feudális szerkezetet, és létrejöjjön a modern polgári Székesfehérvár. Új város születik 1688. április 29-én hosszas előkészületek után érkezett meg Batthyány Ádám seregével, hogy a töröktől Fehérvárt visszavegye. Az ostrom május 7-én érte el célját, amikor reménytelen helyzetét tudomásul véve, a török feladta az erősséget. A városban maradt 4000 lakos számára Széchenyi Pál veszprémi püspök hálaadó ünnepi miséje új élet kezdetét jelentette.2A közvetlen katonai uralom megszűnése után katonai parancsnokság, illetve a kamara igazgatása alá került Székesfehérvár, és így önkormányzatát elveszítette. Polgárai már 1690-től több alkalommal megkísérelték visszaszerezni önállóságukat. Ezeket a törekvéseket végül is 1703-ban koronázta siker. Pest, Buda, Székesfehérvár és Esztergom egyidőben kapta vissza jogait. Az akkor kelt oklevél visszaállította a Peculium Regium jogállását, biztosította lakóinak a földesúri jog gyakorlását, az ún. kisebb királyi haszonvételek jogát (adó, vám, harmincad), ezzel megalapozva a fejlődést a feudális társadalom kereteiben.3A Rákóczi-szabadságharc idején néhány hónapig a kurucok birtokolták (1704. január 16 – 1704. április 8.), majd a szabadságharc végéig német kézen maradt. Ennek következménye, hogy 79 magyar család elhagyta szülőhelyét, így még tovább csökkent a magyarajkú lakossága.4A Szatmári béke után a lakosság száma gyorsan nőtt, elsősorban a német betelepülőkkel. 1720-ban már a szabad királyi városok tíz legnépesebbje között találjuk.5 A bevándorlási hullám a század közepén apadni kezdett, majd a század utolsó negyedében a lakosság növekedése csaknem a természetes szaporulat arányára csökkent. Újabb beáramlást, most már a magyarokét, a XIX. század eleje hozott, de jóval kisebb mértékűt a korábbiaknál. Székesfehérvár a XIX. század fordulóján 12 000 lakosú volt.6A városban (a falak között) csak az lakhatott, aki polgárlevelet szerzett. Mester is csak polgár lehetett. A polgárok túlnyomó többsége német volt. A helyi kereskedelmet, az ipart ők tartották kezükben. Az iparosok száma a lakosság számánál gyorsabban nőtt.7 A század végén 69 mesterséget űztek a városban, de lényegében csak a speciális mesterségek (pék, cukrász, mézeskalácsos, sarkantyús, könyvkötő, hangszerkészítő stb.) voltak döntőek, amelyek többnyire csak nagyobb központokban fordultak elő, és igényesebb vevőkör szükségleteit elégítették ki. Fehérváron, mint megye- és püspöki székhelyen szélesedett a nemesekből, tisztségviselőkből összetevődött differenciáltabb ízlésű vevőkör, amelyet a városi vagyonos réteg is szaporított. A helyi ipar elsősorban őket elégítette ki, az élelmiszeripar jelentéktelen, a fémipar pedig stagnált. Az iparosok csak a város lakosságának termeltek. Körzetüket nem tudták tágítani.8 A város vezetése, amely nagyrészt a német iparosok közül került ki, természetesen minden igyekezetével a számára kedvező céhes állapotokat kívánta konzerválni. A városi jegyzőkönyvek hemzsegnek a céhes perpatvaroktól. Például 1770-ben a városi tanács határozatban volt kénytelen kimondani Josef Hockel és a székesfehérvári asztalosmesterek vitájában, hogy „ki-ki maradjon a saját mesterségénél, és a szobrász ne végezzen asztalos munkát.”9 Az egyetlen jelentős manufaktúra kísérletét, Berfl Jónás posztókészítő üzemét a városi tanács bírósága állandóan zaklatta, hol szabálytalansággal, hol erkölcstelenséggel vádolva a tulajdonost. Ilyen körülmények között a manufaktúra négyévi működés után 1769-ben bezárta kapuit.10A magyarok nagyrészt a budai külvárosban (később Felsőváros) éltek. Közülük kevesen rendelkeztek polgárjoggal. Többségük mezőgazdasági árutermeléssel foglalkozott. Közösségük mezővárosi jellegű, művelődéstörténetük a néprajz tárgykörébe tartozik.11 Jelentős a szőlőtermesztés, de a gabonatermelés csak a szükségletek negyedét elégítette ki. Az állattenyésztés sem volt képes a kibontakozó ipart nyersanyaggal ellátni.12A XVIII. század végéig Székesfehérvár jelentős kereskedelmi központ volt, lakosai vám- és adómentességet is élveztek. A kelet-nyugati kereskedelem az itteni országos vásárokon bonyolódott.13 Az alföldi állatok itt cseréltek gazdát. Találkozunk távoli megyék (Ung, Gömör, Nyitra, Pozsony) kereskedőivel, és megjelentek a környék településeinek lakói is. A kereskedelmet kezdetben a rácok és görögök irányították. Ők zárt tömbben éltek a városon kívül (a mai Rác utca környéke). A német-magyar városvezetés fokozatosan kiszorította őket a kereskedelemből. Már 1725. április 25-én rendeletet hoztak az idegen (balkáni) kereskedők ellen.14 Az ellenőrzés nagyobbrészt a németek, kisebbrészt a magyarok kezébe került, de a távolsági kereskedelem hasznát nem sokáig élvezték, mert az visszaesett, és a XIX. században már csak a város és körzete mindennapi igényeinek kielégítését szolgálta a kereskedők tevékenysége.Fehérvár fentebb vázolt gazdasága nem emelte volna ki a várost az országos átlagból. „Élvonalbeli helyzetét leginkább ősi alapokra visszanyúló igazgatási szerepének köszönhette. Mint a megye és a püspök székhelye, állam- és egyházigazgatási szerepkört töltötte be, papi szemináriuma, gimnáziuma, majd színháza révén közoktatási és kulturális funkciókat is ellátott megyei, sőt a megye határán túlnyúló hatósugarával.”15Ezt a megállapítást igazolja az a nagyvonalú építkezés, ami a mai városképet kialakította. A kezdeti zűrzavaros viszonyok, majd a Rákóczi-szabadságharc miatt csak helyreállítási munkák folytak. A városi Sörfőzőház (Brauhaus) neve már 1694-ben szerepel ilyenféle építkezéssel kapcsolatban. Jodocus Schmidt dolgozott ekkor rajta, aki a svájci Schwarzenbergből származott.16 Javítások folytak a belvárosi plébániatemplomon, a Szent Péter és Pál apostolok templomán.17 Az első nagy átalakítás 1702-ben a Szent István- templomot érintette. A templomot irányító jezsuita superior Bécsből Leonardus Sauer és Johannes Georgius Schwizer építészeket hívta meg az itteni kőművesek tudását felülmúló feladat elvégzésére.18 A legelső megrendelők az egyház képviselői, a prépostság, a jezsuiták, a ferencesek és a karmeliták, bencések voltak. A város részéről kezdetben Vanossi Lőrinc olasz származású királyi harmincados irányította a munkálatokat. Az első építészek között találjuk a már említett Jodocus Schmidt mestert, Franz Fürst és Paul Hatzinger mestert.19 Valószínű, ekkor alakulhatott ki, hogy az átlagosnál kisebb számban dolgoztak mesterek a helyi építőiparban, de kiemelkedően sok legényt alkalmaztak a XVIII. század folyamán. Ez arra mutat, hogy a vállalkozások mérete meghaladta a céhes kereteket.20A nagyobb arányú építkezések Mária Terézia uralkodásának idején indultak meg. Ekkor tűntek el a még meglévő török emlékek, és ekkor alakult ki az új (egyben mai) barokk, rokokó, majd copf stílusú városkép. A nagy paloták, templomok mellett a polgárházakat is ilyen stílusjegyekkel alakították át tulajdonosaik. A város első hiteles ábrázolásán az 1730-as várost látjuk. Még állnak a falak, a jezsuiták telkén a török minaret, amelyet 1741-ben bontottak le, de már az új városkép meghatározó elemei, a templomok barokk külsőt mutatnak. „Az átalakítási folyamat, amely kisebb átépítésekben és néhány nagy alkotásban fejeződött ki eddig, de a város történeti keretein belül maradt, a következő évtizedekben egyszerre szétfeszítette a falak által lezárt határokat. Az 1800 körüli években a várfalak egycsapásra szinte nyomtalanul eltűntek, a kapukat megszüntették, s ha kezdetben lassan is, de megkezdődött a Víziváros betelepülése.”21 A metszetek ezt a mocsarak, falak nélküli városképet mutatják. A belvárost ábrázoló részén látjuk az új Püspöki Palotát, az új Megyeházat, a Zichy-házat, a Schmiddeg-házat, a mai belváros legszebb műemlékeit.22Az új azonban pusztítással is jár. Ennek a legfájóbb áldozata a királyi bazilika, amely még a XVIII. század végéig létezett, és helyreállítása nem került volna jelentős összegbe. (Kár, hogy nem érte meg azt a néhány évtizedet, amelynek elmúltával az ismét magyar érzelmű város becsülni kezdte emlékeit.) „Székesfehérvár házait építették, javították, szobrokkal, képekkel, falfestményekkel, stukkókkal díszítették. Osztrák, délnémet és svájci mesterek ezek, akiket a bő munkaalkalom csábított az újjáépülő Magyarországra. De nemcsak nevükben, nyelvükben németek, hanem tanultságukban is, s kezük munkája nyomán a középkori magyar város néhány évtized alatt az osztrák-délnémet barokk művészet jegyében született újjá.”23A korszak legjelentősebb helyi építészei Martin Grabner, akit 1751-ben vettek fel a város polgárai közé, Johann Schattner, aki 1757-ben itt nősült, majd Grabner fia, Johann Michael, aki már itt született.A XVIII. század utolsó jelentős mestere Jakob Raider, aki 1782-ben vált fehérvári polgárrá és 1790-től a város főépítésze volt.24 „A felsorolt építőmesterek egyike sem emelkedik túl a barokk-korban nálunk dolgozó architektusok átlagán. Az arányok iránti helyes érzékkel, de kevés önálló kezdeményezéssel dolgoztak, az osztrák barokk gazdag formakincsét használták, és a maguk szerényebb lehetőségei között nagy mestereket utánozták. Jellegzetes példaként hozhatjuk fel a jezsuiták templomát, amely annak a provinciális templomtípusnak egyik képviselője, amelyet részben a hillebrandi hagyományokból alakítottak ki, mint sokszor ismételt szkémát a XVIII. század negyvenes éveinek pallérsorból kinőtt polgári építőmesterei.”25A helyi építészek munkáit gyakran díszítették neves festők, szobrászok alkotásai. A jezsuiták művészi igényessége teremtette meg azokat a feltételeket, amelyeknek a mai Fehérvár legszebb műemlékeit köszönhetjük. Ők hívták meg Josef Codellit, aki haláláig a város lakója maradt. Festményei a rendházat díszítik. Ők hívták meg Caspar Franz Sambach osztrák festőt, hogy fesse meg Nepomuki Szent János temploma mennyezetfreskóit. A jezsuitáknak köszönhető az asztalosműhely életre hívása. Élén Bernhardt Baumgartner állott.26 Több, mint húszéves fennállása alatt a templom, a rendház és a gyógyszertár remekmívű fafaragásai készültek el.Megfordult városunkban a korszak két legnagyobb festőművésze is, Franz Anton Maulbertsch és Johann Ignatz Cimbal. Maulbertsch a karmeliták templomában többek között Mária születését festette meg. „Székesfehérvári képei – a három, hangulatban és kifejezésmódban különböző mennyezetkép mellett, megragadó oratóriumi feszületképe és mellékoltárképe – a selyemfényű tört színek, s szinte zenélő harmóniák már szinte felül nem múlható tiepoloi virtuóz mesternek mutatják.”27A harmadik kiemelkedő szépségű épület a Szent Istvánról elnevezett plébániatemplom. Építését Mária Terézia is szívén viselte. Így lehetséges, hogy a templom szentélyét az osztrák építészet kimagasló egyénisége, Franz Anton Hillebrandt tervezte. A festményeket szintén híres művész, Johann Ignatz Cimbal készítette. Ez a három templomépület Székesfehérvár műemlékei legjavához tartozik.28A nagy építkezések két utolsó alkotása a Schmiedegg-ház (Március 15 utca 12.), amelynek építését nem igazolhatóan Pollach Mihályhoz kötik, és a Megyeháza, amelyen valóban az ő elképzelései valósultak meg. A hazai építészet vezető mestere korai művei közé tartozik ez az épület. Nyugodt harmónia és méltóságteljesség jellemzi, jól példázva a kibontakozó magyar klasszicizmust.A továbbiakban a városkép már nem változott. A századfordulón épült polgárházak a klasszicista stílusjegyeket hordozva jól kiegészítik a barokk városképet. A belváros nagy építkezései ezzel lezárultak, megadva a keretet a mindennapi élethez. *** „Az iskoláztatás a XVIII. század elején még az egyházak feladatai közé tartozott. A felekezetek adott erőviszonyaiktól függött, hogy a funkciót milyen körben és szinten tudják betölteni. Elsősorban vallásos embert, nem pedig hasznos állampolgárt kívántak nevelni. Az iskolázás egyik fő célja minden oldalon a saját egyházi értelmiség – papok, tanárok – nevelése, utánpótlásuk biztosítása volt. A másik emellett természet szerint a nem egyházi értelmiségi pályára készülő ifjak oktatása is.”29Székesfehérváron a török kiűzése után megjelentek a jezsuiták. Már 1688-ban a misszió kétosztályos iskolát indított, amelyben összevontan oktatták az infimistákat és elementárisokat. Retorikai és poétikai képzés ekkor még nem folyt. 1695-ben Lipót császár adományozta nekik azt a telket, ahol ma is áll az általuk épített templom és rendház. Az iskola is itt folytatta tevékenységét, bár 1724-ig csak szórványos adatok utalnak a folyamatos működésre. 1708-ban a karácsonyi ünnepi szertartást végző superior asszisztenciájában ott találjuk az iskola magisterét.30 1724-től folyamatos az iskola működése. Ekkor, (1724-ben) kevés tanuló látogatta (74), de a negyvenes években már 200-300 fő tanult benne. Az itt folyó oktatás a század közepéig még nem érte el a híresebb jezsuita iskolák színvonalát. Pedig ekkor már öt, majd hat osztályban birkóztak diákjaik a retorika, a grammatika, a matematika tudományával. Felsőbb osztályba csak vizsgatétel után léphettek.Az év végi vizsgák a jezsuita nevelési elveknek megfelelően gyakran színielőadás formáját öltötték. Elsősorban liturgikus játékokat, misztériumjátékokat, hitvitázó dialógusokat adtak elő, de a színpadon helyet kapott a dráma és a komédia is. Minden jezsuita iskolának törekednie kellett arra, hogy tanítványaik minél többször, minél több vitapartnerrel, nyilvánosság előtt lépjenek fel. Az idősebbek önképző akadémiái, esetenként nyilvános ülésekkel, és a szintén közönség előtt zajló examenek is ezt a célt szolgálták. A jezsuiták ugyanis olyan embereket akartak nevelni, akik képesek vitatkozni, nézeteikről másokat meggyőzni. Ezért elsősorban olyan ismereteket oktattak és olyan módszereket választottak, amelyek megfeleltek a fenti célkitűzésnek. A század elején még latinul adták elő a játékokat, de az ötvenes évektől már többnyire magyarul! A XVIII. századi Stuhlweissenburgban a város első iskolájában magyarul játszottak a német szülők gyerekei is. Ez az a pont, ahol tetten érhetjük a város magyarrá válásának egy mozzanatát.Pray György,31 aki rövid ideig tanára, majd igazgatója volt az intézménynek (1758-1760), elsőként karolta fel a magyar nyelv ügyét. Munkásságának köszönhetően a magyar nyelvművelésnek olyan becsülete támadt, hogy az utód tanárok és diákok ösztönzést kaptak újabb nyelvészeti kutatásokhoz. Pray György munkásságát folytatta később Baróti Szabó Dávid is, aki az induló magyar irodalom jeles kezdeményezője volt.32A magyar nyelv iránti érdeklődés, a felvilágosult gondolkodás terjedése jelentkezett az iskolai színjátszásban is. Az 1767-ben egy magyar nyelven előadott darabban a háromkirályok mellett antik pásztorok (Cloridon, Menachos) is szerepelnek. Az előadás címe is sokatmondó: „Három szent királyok utazása, az az Némely rendes magyar versek, melyekben, le írattatik az három szent királynak Csillag vezérlése által Betlehembe az újonnan született királynak Jesusnak köszöntése és imádásáravaló utazásának, melyet legelsőben Székes fejér vári magyar népnek kívánságára, az után Győr Városának nagyobb vigasságára illendő pompával szolgai kötelességbül repraesentálták némely érdemes ifjak deákok Anno 1767- és 1768-dik esztendőben.”33A címlap tanúsága szerint ez az előadás már meghaladta a vizsgák kereteit. Ekkor már működött állandó iskolai színpad is, a drámai próbálkozások igazi tere. Bár a témákat továbbra is pedagógiai szempontok alapján választották, mégis kevés a bibliai történet, és még kevesebb a szentek életét feldolgozó előadás.34 A tékozló fiú történetével azonban gyakran találkozunk, mivel témája kiválóan megfelelt a korabeli nevelési elveknek. Szinte az egész században játszották.35 Gyakran találkozunk történeti tárgyú darabokkal is. A fehérvári színpadon megjelenítették Szent Istvánt, II. Boleslav lengyel királyt, Quintus Fabius Dictatort, IV. Béla királyt, hogy csak a leghíresebb személyeket említsük. A repertoárban az iskolai jellegnek megfelelő darabok mellett a kezdetektől egyre nagyobb számban megtalálhatók a pusztán szórakoztatást célzó vígjátékok és vaskos tréfák. Ilyen az 1703-ban előadott P. Hoeller-darab, a Cremes, az 1758-as Beszélő múzsák c. magyar nyelvű darab. A nemrég előkerült darabok egyike az 1760-as években játszott Ként kapáló36 például a fösvénységet gúnyolja ki. A szerzők többnyire ismeretlenek. A rendezők általában a darabot előadó osztályok tanárai voltak. Egy-egy darab bejárta Európát és útja során állandóan változott.Az előadásokat kezdetben alkalmi színpadon tartották, majd az 1742-ben megindult nagyszabású építkezések során állandó helyet kapott a színház a kollégium nagytermében. Itt még forgószínpad is segítette a diáktársulatokat.Kezdetektől jeles közönség előtt játszottak. Megjelentek a város, a megye előkelőségei is. 1737-ben például Fejér megye főispánja, Esterházy Ferenc, 1753-ban a megye nótóriusa is megtisztelte látogatásával a diákokat és az iskolát. Évente négy-öt alkalommal léptek színre a tanulók. Az alsóbb osztályok hallgatói év végén tartották vizsgaelőadásaikat. Az egyházi ünnepeken, iskolai és egyéb alkalmakkor a nagyobbak játszottak. 1753-ban az új év első napját is előadással ünnepelték.Mint az oktatás, úgy a színjátszás sem érte el a legjobbak színvonalát. A város életében jelentős a gimnázium szerepe, de a jezsuiták keze alatt még nem vált kultúrcentrummá, mint később a pálosok, majd a ciszterciek idején.A fent tárgyalt gimnázium mellett 1690-től folyamatosan működött a Schola Trivialis, a városi iskola. Tanárai szerény körülmények között dolgoztak, ellátásukról a város lakói gondoskodtak, feladatuk az elemi szintű oktatásra korlátozódott.A felvilágosodott abszolutizmus iskolapolitikája megváltoztatta Székesfehérvár oktatási helyzetét. 1776-ban a jezsuitáknak el kellett hagyniuk az osztrák birodalmat. Helyüket a nemzeti ellenállási mozgalomban magukat kitüntető pálosok vették át. A Ratio Educationis rendeleteinek megfelelően a kereskedő és paraszti lakosság művelésére az elemi iskolákat különválasztották a gimnáziumoktól. Pesten kívül csak Székesfehérváron születtek magas szintű négyosztályos elemi iskolák.37 Az iparosok képzésére pedig „vasárnapi rajzoskolákat” szerveztek, ahol matematikát, ábrázoló geometriát, mintarajzot oktattak a legjobb európai módszereket és mintákat alkalmazva.38 A fehérvári oktatásügyben azonban a legnagyobb jelentősége továbbra is a gimnáziumnak volt. Az a felvilágosult szellem, ami sajátja lett a még jezsuita gimnáziumnak, a világiasabb szemléletű pálosok működése alatt bontakozott ki a maga teljességében. Ezzel magyarázható, hogy a hányatott életű Ányos Pál39 ebben a közösségben megnyugvást talált. 1782-ben ambíciójának megfelelő feladattal bízták meg: az első, a grammatikai osztály vezetésével. Ebben az időben már a fehérvári pálos gimnázium az ország egyik legnagyobb és legjobb rendi iskolája. Az alsó két osztály kivételével a többi osztott volt. Ezért tekintette megtisztelőnek Ányos Pál, hogy belépésekor azonnal a fent említett megbízást kapta. Nemcsak pedagógiai munkájának sikere adta vissza életkedvét – hiszen korábbi verseiből csüggedés hallik ki –, hanem a meglelt költőtárs, Virág Benedek40 bátorítása és buzdítása is. Ő szintén 1782-ben lett az iskola tanára, és itt dolgozott a rend feloszlatása után is 1797-ig. Ányos Pál feltehetően városunkban öntötte végső formába a nemesi ellenállás szózatát, a Kalapos király című versét.Ányos Pál, Virág Benedek és szerzetestársaik, ha nem is értették meg II. József politikájának egészét, mégis nagy ügyet szolgáltak, a város magyarrá válásának ügyét. Mozgalmuk egyik eredménye, hogy a tanárok német nyelvet okító kollégájuk kivételével nem tudtak, vagy nem akartak németül beszélni.Egy iskola munkája tanítványiban tükröződik. Ebben az időben nyitja meg kiváló növendékek sorát Fejér György történetíró, tanár.41Székesfehérvár a századfordulón gazdaságában nem, kultúrájában annál dinamikusabban változó város. Mielőtt megvizsgálnánk a reformkor új jelenségeit, vessünk még egy pillantást a letűnő XVIII. század mindennapjaira. A város lakossága a múltban sem csak a magas művelődés lehetőségeit kereste. Szórakozásra számtalan alkalom nyílott az év különféle ünnepein, de két ünnep között a társas összejövetelek korabeli színtere a fogadó volt annak ellenére, hogy sok polgárnak volt saját termelésű bora is, amit a város által szabályozott keretek között kimérhetett. A fogadók rendelkeztek nagyobb termekkel, ahol bálokat, egyéb rendezvényeket tarthattak a polgárok. Már 1654-ben két vendégfogadó működött Fehérváron. Az egyik a külvárosban, a másik a majdan híresé váló Fekete Sas, amelyet a jezsuita rendház diáriuma is említ 1701-ben.42 A város fejlődésével együtt gombamód szaporodnak a vendéglők is. A harmincas években nyitja kapuit az Arany Sas, a Korona, a Mórhoz címzett fogadó. Az összejövetelek során kristályosodott ki a város első polgári egylete, amely a férfiak speciális sportolási igényeit elégítette ki, az uralkodói engedéllyel 1768-tól működő lövészegylet. Az egylet tevékenysége tartósnak bizonyult, 1775-től azt az utcát, amelyben működött, Lövölde illetve Lövőház utcaként emlegették.43A század végén megnyíló Nagybőgőshöz címzett fogadó neve arról árulkodik, hogy Fehérváron is megjelent a verbunkos zene, és a dudát, töröksípot fújó magyar zenészek átadták helyüket a vonós hangszereken, cimbalmon játszó cigány muzsikusoknak.   A nemzeti kultúra kibontakozása  A századfordulóra befejeződött Székesfehérvár újjáépítése, kialakult a korszakunkat meghatározó városkép. Feudális alapokon nyugvó gazdasági élete lassú hanyatlásnak indult. A távolsági kereskedelem komoly haszna már a múlté, a céhszervezetben dolgozó iparosok egyre görcsösebben ragaszkodtak kiváltságaikhoz. A mesterségek és mesterek száma is folyamatosan csökkent. Tőkés gazdálkodási formák itt-ott jelentkeztek, például a nyomdászatban. Az első bank is csak 1845-ben alakult. A gazdaság stagnálása ellenére mégis ez a kor Fehérvár művelődéstörténetének második virágzása, amikor a reformkori Magyarországon a kultúra élvonalában találkozunk nevével.A korábban megindult lassú magyarosodás a XVIII. század végére felgyorsult. 1791-ben már alig volt család, amelyik németnek vallotta volna magát. Az ekkor bevándorolt lakosság a magyarok javára billentette az etnikai mérleget. Nem elhanyagolható a vármegyei nemesség szerepe sem. A reformeszméktől fellelkesült megyegyűlések nem múltak el nyomtalanul városunk életében. A megyei birtokosok között olyan hírességeket találunk, mint az Eötvös-család, a Batthyány-család, az Esterháziak grófi ága, a Zichyek. A kisebb birtokosok között pedig a Szapáriak, Meszlényiek és a Tinodi-családok ismertebbek. Közülük kerültek ki azok a vármegyei tisztviselők, akik komoly anyagi áldozat árán teremtették meg és tartották életben a fehérvári magyar színészetet.Térjünk vissza az egyre nevesebb gimnázium tevékenységéhez, mert a reformgondolatok itt találtak leghamarabb értő hazafiakra. II. József 1786-ban feloszlatta a szerzetesrendeket, ezért a pálosoknak abba kellett hagyniuk kiváló tanári munkájukat. A város három évtizeden keresztül világi pedagógusokat foglalkoztatott, de ez nem jelentett visszaesést a gimnázium életében, mert sokan a régi tanárok közül, mint Virág Benedek is, itt maradtak tanítani.1813-ban I. Ferenc a cisztercita rendnek adományozta az iskolát. Ők kezdettől fogva magyarul tanítottak, és a szentbeszédeket is magyarul mondták az alsóbb osztályokban, habár erről rendelet csak 1843-ban született. Talán ez a magatartás is hozzájárult ahhoz, hogy a városi tanács 1814-től magyar nyelven vezette jegyzőkönyveit, egyéb hivatalos okiratait.44A gimnázium falai között számtalan XIX. századi tudós, művész, politikus kapott indíttatást.45 Néhány példa: Reguly Antal46 már az eleven életű reformkori városba érkezett tanulni. Nyelvészeti ösztönzést itt kaphatott a rendi gimnáziumban, hiszen tanulmányai befejezése után hamarosan útnak indult az északi nyelvrokonságot felkutatni. Hosszú munkája során bizonyító erejű anyagot gyűjtött össze, de halála megakadályozta abban, hogy gyűjteményét közzé tegye. A reformkor legnagyobb költőjét, Vörösmarty Mihályt is „megfertőzte” fehérvári nyelvésztanára. Korabeli helyesírási szabályzatunk elkészítése ugyanis költőnk érdeme. Vörösmarty kapcsolatai nem csupán az itt eltöltött iskolai évekre korlátozódtak. 1827-ben fontolóra vette, hogy itt telepedik le. Lakása ebben az időben a Bajzáth-ház (István tér 5.) volt. Baráti szálak kötötték volt tanárához, aki egyben a helyi cenzor volt. Így jelenhetett meg a Pesten nem engedélyezett Bujdosók (1828-ban), valamint a Csongor és Tünde (1830-ban).A nyelvtudomány ápolása hagyománnyá vált a gimnáziumban, ezért hívták ide dolgozni a modern finnugor nyelvtudomány megalapozóját, Budenz Józsefet 1858-ban.47A város értelmiségét hazafias érzései késztették arra, hogy a szeminárium kezdeményezésére (itt tanított Fejér György történész) gyűjtéssel járuljanak hozzá Berzsenyi Dániel verseinek kiadásához.48 Ennek a hazafias értelmiségi magatartásnak szép példája Horváth János fehérvári püspök (1831-1835) tevékenysége. Ő elődeitől hatalmas, de szakszerűtlenül kezelt könyvtárat örökölt.49 Fontos feladatának tekintette, hogy a könyvtár tudományos kutatásra alkalmassá váljék. Irodalmi állományában Horváth János szemléletének megfelelően megtalálható minden korabeli magyar író munkája, és az addig megjelent irodalmi alkotások legjava, Bonfini, Istvánffy, Pray stb., a kortársak közül megtalálható többek között Széchenyi: Hitel és Dessewffy: A Hitel taglalatja, valamint Wesselényi: Balítéletek c. munkái. (Fejér György az így megújult könyvtár nélkül nem írhatta volna meg úttörő várostörténeti munkáját.) A tudós püspök végül 1835-ben egész magánkönyvtárát a köz rendelkezésére bocsátotta. Utódai méltón ápolták örökségét. Jelentős adományokkal bővült tovább a könyvtár: 1851-ben Barkóczy László püspök magánkönyvtárával, 1866-ban Farkas Imre gyűjteményével. 1877-ben több, mint tízezer kötet volt a könyvtár birtokában. Mai formáját a reformkori fehérvári gimnazista, a századvég tudós püspöke, Pauer János alakította ki. Thaly Kálmán így írt tevékenységéről: „Pauer János akadémiai tag, címzetes püspök és fehérvári kanonok úr… kinek háza a tudományok s műemlékek múzeumául szolgál, hazánkban páratlan incunatula (XV-XVI. századi nyomtatványok) gyűjteménnyel bír, melyben a legritkább és legdíszesebb példányok fellelhetők s némelyikben történelmileg becses kézirat bejegyzések is foglaltatnak. Gyönyörű könyvtára, néhány darab igazi remekművű műtárgya, példás rendben tartott másolatai, eredeti okmányai mellett ritka szakavatottsággal s felülmúlhatatlan előzékenységgel ismerteti meg és magyarázza mind e kincseit a tudós főpap.”50  *** E kis kitérő után térjünk vissza a reformkori Fehérvárhoz. A kibontakozó tudományos érdeklődésnek más jeleit is tapasztalhatjuk. A népdalgyűjtés Fejér megyében is a kor szellemének megfelelő első nagy társadalmi gyűjtőmegmozdulásukhoz kapcsolódott. 1843-ban a Kisfaludy Társaság elhatározta, „felszólítást” bocsát ki „népköltészeti ereklyék” gyűjtésére, amely eredményeként létrejött Erdélyi János Népdalok és Mondák I-III. (1846-1848) című munkája, amelyet az egész ország területéről és a Tudományos Akadémia addigi gyűjtéseiből állított össze. Székesfehérvárról származik az a füzet, amelyhez kapcsolódva Erdélyi a következőket fűzi: „Székes-Fehérvárról Hodosi Karácsony József úrtól, legközelebb elhunyt testvére, Karácsony Lázár hátrahagyott irományaiból egy 200 dalból álló népdalgyűjtemény és külön kötetben a boldogult által gitárra tett zenéi.”51Vizsgáljuk meg, hogy a város első tőkés vállalkozása hogyan járult hozzá Székesfehérvár kultúrájának kiteljesedéséhez. A mai Kossuth utca egyik házában, 1806-ban nyílt meg Szammer Mihály nyomdája. A XIX. század első felében az ipar bizonyos ágazataiban – így a nyomdaiparban is –, még nem találunk magyarokat. Történetesen a Szammer-nyomda tulajdonosai és munkásai is németek voltak.52 Szammer Mihály 1806-ban meghalt, özvegye tizenöt évig vezette eredményesen a kis üzemet. Halála után fia, Szammer Pál folytatta a családi hagyományokat. Az országos méreteket tekintve kicsiny nyomda ekkor jelentette meg legjelentősebb kiadványait. Vörösmarty nagyrabecsülése jeleként több művét is itt nyomtatta.53 Szammer Pál halála után özvegye vezetésével számottevő üzemmé fejlődött. 1848-ban engedély nélkül kinyomtatta a tizenkét pontot. Ezért özvegy Szammer Pálnét hat hónapig a Neugebaude börtönében tartották. Hazafias tettéért Vörösmarty a pesti jogászok díszjelvényével ajándékozta meg az özvegyet.54Már 1825-ben kifejeződött a város magyar öntudata az első reformgyűléshez intézett memorandumban. „Székesfehérvár, amely az első öt magyar századokban a magyar nemzet szent Helye és a Nemzeti dicső Tetteknek Honnja volt… mint a Magyar nemzet végső pusztulásának védő Bástyája, régi régi szenvedéseire és mostani állapotjára nézve érdemes ezen ősi királyi és nemzeti Igazának viszaszerzésére.”55 Joggal büszkélkedhettek a városatyák, hiszen a megyei nemességgel karöltve hosszú évekig biztosították a magyar nyelvű színház működését, ami nemcsak kulturális, hanem politikai hitvallás is. A fehérvári nemzeti színjátszás története a város művelődéstörténetének legfényesebb lapjai közé tartozik.A XVIII. század végén a belváros német lakosságának és a helyőrség igényeinek megfelelően német nyelven játszottak a Budáról, Zágrábból hívott társulatok. Az 1805. március 11-én keltezett német színlap, amely Weber Oberon című előadására invitál „in dem Erbauten Theater”, vagyis újonnan épült színházat említ. Ez a színház a Pelikán fogadóban volt.56 Megfordultak Fehérváron többek között Czibulka Hoffmann és Karner operatársulata 1804-ben, Gindl Lőrinc színtársulata 1808-ban.57A magyar nyelvű színészet története 1813-ban a pesti társaság vendégszereplésével kezdődött. Szentjóbi Szabó László Mátyás király című művét adták elő. A vendégjáték anyagi sikeréről a színigazgató Balog István tudósít feljegyzéseiben. Ennek a sikernek köszönhető, hogy ez a viszonylag nagy (11 férfi, 5 nő, 10 muzsikus) társulat ezután több ízben hosszú időre a város vendége lett.1815-ben a pesti Város Szépítő Bizottság lebontásra ítélte az addigi magyar színházat, a Rondellát, és az addig állandónak mondható pesti társaság felbomlott. A széthullott társulat tagjainak zöme Miskolcra ment, ahol a város támogatásával létrehozott első állandó színháznak lettek tagjai.Fejér vármegye nemessége összefogva Székesfehérvár vezetőivel a miskolci példán felbuzdulva állandó társulat létrehozásán fáradozott. A nemes célra közadakozásból 37 327 forint gyűlt össze.58 A pénzen kívül a Pelikán fogadó tulajdonosa ingyen adta színháztermét, Bajzáth György, a megye főjegyzője fehérvári palotáját bocsátotta a társaság rendelkezésére, ahol ingyen laktak színészei. Róla írja Szilágyi Pál: „…a társulatnál volt egy díszletező, de a fődíszítőséget a megye főjegyzője, Bajzáth (több falu birtokosa) vállalta el és meg is vallom, ily nagy urat oly szenvedéllyel nem láttam dolgozni, mint őt…”59 Lauschmann Gyula fehérvári történész így emlékezik meg: „… vármegyénk lelkes közönsége 1818-ban közadakozás útján alapot teremtett, melyből a színészetet városunkban fönntartani kívánta. Lelkesedését a nemzeti ügy iránt hozta a főúr és a köznemes hazafiságának adóját a színészet oltárára.”60 A megye még a szervezeti ügyek intézését is magára vállalta: főigazgató Kolozsvári Pál főszolgabíró, a gazdasági ügyek intézője Nagy Ignác megyei főadószedő lett. A kortársak, ha nem is tudták úgy megfogalmazni, mint a század végén Bayer József, de érezték: „A magyar színészet kulturális jelentősége abban áll, hogy ők a középpontjai a vidékről kiinduló kulturális hullámgyűrűnek, és így hordozói a nemzeti eszme kifejlődésének. Nélkülük bizonyára nehéz lett volna vidéken egy, az egész társaséletre kiható oly intézményt találni, mely a magyarosodás ügyére ily elhatározó hatással van.”61Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az ország legjobb színészei csatlakoztak a fehérvári társulathoz. Az 1818. október 11-i nyitóelőadáson szerepeltek: Éder György aligazgató, Horváth József, Komlóssy Ferenc, Nagy István a kedvelt komikus, Szilágyi Pál, Kelemen László, Baloghné Tenkler Erzsébet és Kántorné Engelhardt Anna, korának kitűnő tragikája. A színház műsora változatos volt, de még hiányoztak az eredeti magyar darabok. Játszották Goldoni, Schiller, Lafontaine, Zschakke, Katzebaue színműveit.Az 1819-es év jelentős több szempontból is. A társulat már vidéken is megfordult. Együttesünkkel még Déryné is fellépett (majd 1821-ben ide is szerződött), pedig 1813. évi emlékei nem erre ösztönözték. Így írt akkor: „Szörnyű unalmas város volt még akkor Székesfehérvár és siettem haza Pestre, egy szívvel lélekkel.”62A társulat magas művészi élményt nyújtó előadásai kiemelkedtek a század átlagából. A viszonylag összeszokott együttes anyagi biztonsága tudatában jobban összpontosíthatott a művészi munkára. Ebben az évben bátran vállalkoztak magyar szerzők műveinek előadására is. A szezon száz előadása során többek között bemutatták Éder György, Babarczi Imre, Csizmadia Sándor, Katona József műveit. Az esztendő szenzációja Kisfaludy Károly bemutatkozó színművének ősbemutatója volt. Az előadásról Szilágyi Pál így emlékezik: „Kisfaludy Károly első drámai kísérletét a Tatárok Magyarországon-t küldötte az igazgatónak igénytelen sorok kíséretében. Mennyire örültünk a magyar ég e feltűnt csillagának. Nem annyira nagyszerűsége, mint csinos nyelvéért, örömmel tanultuk, s nagy meglepetésre a közönségnek elő is adtuk.”63 Kisfaludy ezután szinte háziszerzője a fehérvári színitársulatnak. Még az év során közönség elé vitték a Kérőket, az Ilka és a Stibor vajda című darabokat.A Fehérvári Játékszín népszerűsége nőttön-nőtt. Pesten már rendszeresen tartottak vendégjátékot. Repertoárjuk színes, a hazai szerzők művei mellett elsősorban klasszikusokat, Goethét, Shakespeare-t, Lessinget játszottak.Úgy tűnt, hogy a fehérvári színészek szerencsecsillaga nem áldozik le, hogy a hagyományaihoz ragaszkodó dunántúli városban gyökeret tudnak verni. A fehérvári közönség lelkes szeretete azonban a vármegye anyagi támogatása nélkül kevés volt a társulat fenntartásához. Sokévi siker után 1824-ben összesűrűsödtek a gondok színészeink feje fölött. Könyves Máté így emlékezik: „Fehérvári Fő Igazgató bizonyos segéd summa pénzek ajánlása mellett Horváth és Komlóssy Ferenc úrnak az Igazgatást átalengedte. A kik bár mindjárt igazgatásuk kezdetén számos gátló viszontagságokkal küszködve a bekövetkező Ország gyűlésig csekély vagyonjok felajánlásával nemcsak fenntartották az társaságot, hanem annak becsét, s érdemét növelték, s meg nem szűnő iparkodással kívánták a T. hallgatók kedvét megnyerni.”64 Tehát a megye jóakarata ellenére sem tudta tovább finanszírozni a színház működését, de az önállóvá váló társulatot figyelemmel kísérte, ha anyagilag támogatni nem is tudta. Utolsó kísérleteként az országgyűlésben bízva 1825-ben Fejér megye Pozsonyba szerződtette a színészeket, de meglepő módon az országgyűlési közönség érdektelensége miatt ott csúfosan megbuktak. Ismét Könyves Mátét idézzük: „Pozsonyban azon szép remény sugarát, mellyel oda menetkor kecsegtette magát a nemzeti Színész Társaság, csakhamar homály borította. Mert a tudatva lévő Nemes Megye látván, hogy minden igyekezete sikertelen, vagy elmellőzött lett – azért is, nehogy a Társaság várakozása a jóllét elleni panaszának terhére jusson: három hónap eltelése után a játszó tagokat saját szerencséjökre bízván – a játékszíni öltözetek s könyvek átengedésével útnak bocsátotta.”65Fejér megye törekvése, a magyar nemzeti színészet létrehozása több, mint tíz évvel megelőzte azokat az eseményeket, amelyek a Nemzeti Színház létrejöttét eredményezték. 1825-ben az országgyűlés hazafiságának még sok volt egyszerre az Akadémia és a Nemzeti Színház ügye. A bukás ellenére is ez a hét év, amit Fejér megye és Székesfehérvár biztosított nemzeti színjátszásunk számára, maradandó eredményeket hozott, a magyar drámairodalom kibontakozását, amely e jól összeszokott és igényes társulat nélkül nehezen képzelhető el.A régi színészgárda ugyan egy ideig együtt maradt, de a vándorévek viszontagságai után régi nagyságuk halovány tükörképévé váltak. Könyves Máté naplója fényt vet az akkori állapotokra: „1827-ben Komlóssy Ferenc úr lemondott igazgatói hivataláról s egyedül Horváth József lett annak tulajdonosa, s mindaddig fenn is tartotta, míg fáradtsággal szerzett szép vagyonkáját azon Intézetnek – melyből eredetét vette – Komáromban tökéletesen feláldozta. Itt Horváth József úr elmaradván Komlóssy Ferenc és Tóth István urak lettek a társság tulajdonosai, s innét Somogy vármegyébe Kaposvárra indították a Társaságot, s jövedelmét a játszó Tagok kifizetésére nem találván elegendőnek félvén társa, Horváth József úr sorsától – bizonyos fizetéséről lemondva, s így a Társaságból egy közönséges társaság formálódott, melynek vezértagjául Komlóssy Ferenc úr megmaradott.”66 Később a híres színészeket már nélkülöző társulat csak egy volt az országot kóborló vándorszínész csoportok közül.Fehérváron ez időben az ország majd minden társulata megfordult. Például: Nemzeti Játszó Társaság, Kolozsvári Nemzeti Játékszín, Dunántúli Színjátszó Társaság.Új lendületet nemzeti színjátszásunknak az 1837-ben megnyílt pesti Magyar Színház (1840-től Nemzeti Színház) adott. Drámaíróink egyre nagyobb kedvvel alkották műveiket. Gaál József, Szigligeti Ede, Czakó Zsigmond darabjai utat találtak a közönséghez. A magyar színjátszás ügye fontossá vált a közgondolkodásban.Ebben az időben, 1841-ben a környező megyéket át-meg átszelő kis társulatok tagjai között ott találjuk Borostyán néven Petőfi Sándort, a volt pápai diákot. 1842. november 9-én csatlakozott Szuper Károlyék Fehérváron tartózkodó társulatához, aki naplójában sokat emlegeti barátját, Petőfit.„November 11.Nagyon megsokasultak jövedelmeink, s meghívtuk a nemzeti színház balettmesterét, Hasenhutot vendégszerepekre, ki egypár táncossal jövén, csakugyan felélénkítette a közönséget. A napokban érkezett hozzánk egy pápai diák, ki kunsági mint én, mert félegyházi, engem keresett föl, hogymint földije ajánljam az igazgatónak. Mint mondá, rég vonzalma van a színészethez, sőt már meg is kísérlette egyszer Csahfalvi társulatánál, de ott rögtön abbahagyta. Én rögtön készséggel ajánltam közbenjárásomat, s fel is vétettem a társulathoz. Ez ifjú Petőfi ki tegnap lépett fel először a színpadra a ’Párizsi naplopó’-ban egy inas szerepében, aki Bizotot kineveti, midőn a naplopó a földre ejti. Ekkor írta Petőfi ’Első szerepem’ című költeményét. Mi csakhamar jóbarátok lettünk. Petőfi már ekkor egész csomó költeményt írt, de ezekből még kevés látott napvilágot, mert kevés hitele volt a szerkesztők és kiadók előtt. Még ekkor anyja –Borostyán – családnevén írt és működött, mint színész. Én már többnyire ismertem költeményeit, mert amint egyet írt, mindjárt hozzám hozta elolvasás végett. Különösen nőmet nagyon illetékes bírónak tartotta versei megítélésében. Szegény Petőfi, sohasem felejtem el, egész télen hideg szobában lakott szomszédomban, s ha fel akart melegedni, csak hozzám jött, s nekünk felolvasásokat tartott saját verseiből, s a Karthausiból.November 18.Ma áthozta hozzám Petőfi összeszedett verseit, s én kiszemeltem közűlük néhány szavalni valót egyúttal tudtomra adta, hogy ma különös kegyelemből házigazdája meghívott bennünket disznótorra, s ő már verset is írt reá a ’Disznótorban’ címmel, amin azután este jót mulattunk.”67 Az idézettek nyomán betekintést nyerhetünk a vándorszínészek és a hozzájuk csatlakozó költő mindennapjaiba. Mindazonáltal Petőfi életében fontosabb szerepet játszott fehérvári tartózkodása, mint azt eddig gondoltuk. Nemrégiben kerültek napvilágra Pápán azok a dokumentumok, amelyek bizonyítják, hogy nagy költőnk a vidék egyik legjobb társulatának fontos szerepeket is játszó egyenrangú tagja volt, nemcsak statiszta vagy cédulaosztó.68 Természetesen mint kezdő, eleinte ténylegesen statisztált, mint a Párizsi naplopóban, ahol Szuper általa is említett szerepe mindössze ennyi volt: „ha-ha-ha”. A Majom és vőlegény című divatos zenés bohózatban szintén statisztaként láthatták a fehérvári nézők Faust, a vadállatok őre szerepében. A következő darabban, Munkácsi János Garabonciás diák című népies mesejátékában, amelyet a társulat két-háromszor szereposztásban játszott, ő is több lehetőséget kapott. Borostyán az első két szakaszban inas, ez néma szerep, majd a harmadik szakaszban kárvallott falusi, aki társával keresi eltűnt állatait. Itt több mondata is volt. Ettől kezdve folyamatosan fellépett, minden nap, tehát a társulat és a közönség elfogadta játékát. December 13-án Holbei Babérfa és koldusbot című érzelmes színművében már igényes szerep mellett olvashatjuk a Borostyán nevet. Terjedelmét és funkcióját tekintve a főszerepeket követő második kategóriába tartozik. A szerepet hitelesen alakító színészt már meg is lehetett tapsolni. Petőfi tudatosan készült színésznek és nagy áldozatot hozott érte, elhagyta iskoláját, bánatot okozott szüleinek, de belső parancsra hallgatott, ezért lelkiismeretes aprólékossággal készült az előadásokra, legyen az akár a legkisebb szerep is. Petőfinek fontos volt a siker, ami Fehérvárott megadatott. Itt látta először nyomtatásban nevét, itt lett ismeretlen diákból a vidék egyik legjobb társulatában színész.69 *** Az eddig tárgyaltak alapján bizton állíthatjuk, hogy a XIX. század első felében Székesfehérvár lehetőségeit meghaladó kulturális tevékenységre vállalkozott, és kiemelkedett az átlagos kisvárosi sorból. Viszont nem téveszthetjük szem elől, hogy a még mindig feudális keretek között élő lakosság szélesebb rétegei nem kapcsolódtak bele ebbe a kulturális tevékenységbe. Kiket találunk a gimnázium tanulói között, kik a színházlátogatók? A városi nemesség tagjai, a város tehetős polgárainak fiai és a megyei nemesség. Hiába itt jött létre hazánkban először Széchenyi ösztönzésére a Casino Társaság 1838-ban „… a jó ízlést, mívelt társalkodást, egyesek értelmi és erkölcsbeni gyarapulltát és ezáltal egyszersmind a közértelmesség kifejlődését…”70 ápolni, ha tagsága mindössze 60 nemest, 22 egyházi és 82 városi személyt számlál. A városban ekkor 15 000 ember lakott. A lakosság többsége majd csak következő korszakunkban, a kibontakozó polgárosodás során válik a székesfehérvári közművelődés aktív részesévé.A reformkor országos jelentőségű kulturális eseményei mégsem maradtak hatás nélküliek a lakosságra. A század eleji német érzelmű város 1848-ban egy emberként állt a haza ügye mellé.  

JEGYZETEK 

1 Kosáry Domokos (1983): Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp.

2 Jenei Károly (1971): Székesfehérvár körülzárása és visszafoglalása 1686-ban. = Fejér Megyei Történeti Évkönyvek FMTÉ 5.

3 Czakó Sarolta (1971): Székesfehérvár szabad királyi város igazgatásának története. FMTÉ 5.

4 Jenei Károly (1977): Fejér megye a Rákóczi-szabadságharc idején. FMTÉ 11.

5 Bácskai Vera (1974): Fehérvár fejlődése a XVIII. században és a XIX. század elején. FMTÉ 8.

6 Uo.

7 1720 – 127, 1724 – 183, 1777 – 443 iparűző lakott Fehérváron. A népesség 124%-os emelkedést mutat.

8 Bácskai i. m.

9 Székesfehérvári Szemle. 1931. 1.

10 Balázs László (1973): Az ipari és kereskedelmi tőkefelhalmozódás a XIX. század első évtizedeiben. FMTÉ 7.

11 A Felsőváros jellegét megőrízte a XX. század második feléig. Pesovár Ferenc jeles néprajzkutató 1982-ben megjelent könyvében számtalan felsővárosi népdalt közölt.

12 Bácskai i. m.

13 Országos vásárok: húsvét előtti vasárnap, Szent György-nap, Szent Iván-nap, Szent Bertalan-nap, Szent Demeter-nap.

14 Czakó i. m.

15 Bácskai i. m.

16 Schoen A. (1931): Székesfehérvári Szemle.

17 Fitz-Császár-Papp (1966): Székesfehérvár. Bp.

18 Uo.

19 Uo.

20 Bácskai i. m.

21 Fitz-Császár-Papp i. m.

22 Uo.

23 Uo.

24 Lásd a szöveg közben.

25 Fitz-Császár-Papp i. m.

26 Uo.

27 Uo.

28 Uo.

29 Kosáry i. m.

30 A jezsuita iskola történetére vonatkozó adatok Buda Teofil, Werner Adolf munkájából, valamint Reichningen Zakariás, Müller Lipót, Laudovits György iskolatörténetéből és az egyházmegyei könyvtár vezetőjének szóbeli kiegészítéseiből származnak.

31 Érsekújvár 1723 – Pest 1801. Történetíró, nyelvész.

32 1739-1819. Tanár, költő, nyelvész.

33 Reichningen-Müller-Laudovits i. m.

34 1756-ban Jákob története, 1758-ban Az eladott József története, 1760-ban József fiáról, Monessésről szólt a darab, 1766-ban A győztes Boldizsár, 1767-ben A hízelgő udvaronc bukásáról szólt a darab.

35 1730., 1731., 1732., 1733., 1756., 1761., 1762., 1763., 1764., 1767.

36 Kilián István (1976): Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a XVIII. században. FMTÉ 10.

37 Kosáry i. m.

38 Szabó Ottóné Oláh Klára (1983): Az Árpád Szakmunkásképző Intézet története. Szfv.

39 Nagyesztergár 1756 – Veszprém 1784. Költő, a nemesi ellenállás poétája.

40 Dióskál 1754 – Buda 1830. Költő, író.

41 Keszthely 1766 – Pest 1851. Fehérvárról ő írt először történeti munkát.

42 Kállay István (1971): Székesfehérvár haszonvételei 1688-1790. FMTÉ 5.

43 Uo.

44 Fejér Megyei Levéltár.

45 A legjelentősebb pedagógusok és tanulók nevét lásd a Függelékben.

46 Zirc 1819 – Budapest 1858.

47 Rasdorf 1836 – Budapest 1892.

48 Dormuth Á. (1936): Székesfehérvár kulturális élete a XIX. században. Szfv.

49 A könyvtár alapját a város első püspöke, Séllyei Nagy Ignác vetette meg, de a gyűjtés és kezelés szakszerűtlenül folyt.

50 Dormuth i. m.

51 Pesovár Ferenc (1982): Béres vagyok, béres. Szfv.

52 A. I. Hütter, Franz von Glevitzky nyomdászok.

53 A nyomda kiadványait lásd Stigler István (1957): Székesfehérvár nyomdászatának 150 éves története. IKMK B.6. Szfv.

54 Stigler István (1957): Székesfehérvár nyomdászatának 150 éves története. Szfv.

55 Fitz-Császár-Papp i. m.

56 Cenner Mihály (1972): A magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Szfv.

57 Uo.

58 Az összegyűlt pénzről ellentmondó adatokat találni, a levéltári források alapján ez valós.

59 Cenner i. m.

60 Lauschmann Gyula (1899): A székesfehérvári színészet múltja. Szfv.

61 Bayer József (1887): A nemzeti játékszín története. Bp.

62 Cenner Mihály i. m. – Déryné naplója.

63 Cenner Mihály i. m.

64 Uo. Könyves Máté a társulat tagja volt.

65 Uo.

66 Uo.

67 Uo. Magyar György háza, ahol Petőfi lakott, az Arany János utca és Petőfi utca sarkán volt egykori mozi helyén állott.

68 A színlapok Szabó Ottóné Oláh Klára és Barasits Béla fehérvári tanárok kutatásai során kerültek elő.

69 Barasits Béla: Petőfi Sándor Székesfehérvárott. (Kézirat.)

70 A Casino Társaság alapszabályát közli Dormuth i. m.  

FELHASZNÁLT IRODALOM 

Béres László (1973): Az ipari és kereskedelmi tőkefelhalmozás a XIX. sz. első évtizedeiben. Fejér Megyei Történeti Évkönyvek (továbbiakban FMTÉ) 7. Bayer József (1887): A nemzeti játékszín története. Bp.Barasits Béla: Petőfi Sándor Székesfehérvárott. (Kézirat.)Bácskai Vera (1974): Fehérvár fejlődése a XVIII. században és a XIX. század elején. FMTÉ 8. Buda Teofil, Werner Adolf: A jezsuita gimnázium története. (Kézirat.)Cenner Mihály (1972): Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Szfv.Chalupka Rezső (1889): Székesfehérvári városi állandó színház története. Szfv. Czakó Sarolta (1971): Székesfehérvár szabad királyi város igazgatásának története 1711-1740. FMTÉ 5. Csapáry László (1889): A székesfehérvári Vörösmarty Kör 22 éves működése –titkári jelentés.Csapó Kálmán (1861): Székes-Fehérvár története. Szfv.Császár Elemér (1912): Ányos Pál. Bp.Csongor Rózsa (1961): A Vörösmarty Kör története. István Király Múzeum Közleményei (továbbiakban IKMK) B. 20. Szfv.Dormuth Árpád (1936): Székesfehérvár kulturális élete a XIX. században. Szfv.Dormuth Árpád (1937): Adalékok a városháza múltjából. Szfv.Enge János: Székesfehérvár zenei múltja és jelene. (Kézirat.)Farkas Gábor (1971): Nagybirtok Fejér megyében a török kiűzése után. FMTÉ 5.Fitz Jenő- Császár László- Papp Imre (1966): Székesfehérvár. Bp. Fitz Jenő (1967): Székesfehérvár (Panoráma útikönyvek). Bp.Fitz Péter (1978): Adatok Székesfehérvár filmtörténetéhez. Fejér Megyei Szemle 1. Horváth Károly (1978): Székesfehérvár és Vörösmarty. Fejér Megyei Szemle 1. Jenei Károly (1974): Székesfehérvár körülzárása és visszafoglalása 1686-ban. FMTÉ 8.Jenei Károly (1977): Fejér megye a Rákóczi-szabadságharc idején. FMTÉ 11. Kállay István (1971): Székesfehérvár haszonvételei 1688-1790. FMTÉ 5. Kállay István (1971): A székesfehérvári bíráskodás 1688-1790. FMTÉ 5.Kállay István (1988): Fehérvár Regimentuma 1688-1849. FMTÉ 18.Károly János (1898): Fejér megye története. Szfv.Kilián István (1976): Az iskolai színjátszás története a XVII. században. FMTÉ 10.Kosáry Domokos (1983): Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. Lauschmann Gyula (1899): Székesfehérvár története. Szfv.Lauschmann Gyula (1907): A székesfehérvári színészet múltja. Szfv.Lauschmann Gyula (1907): A Vörösmarty Kör története. Szfv. Lánczos Ignác (1963): Fejér megye irodalmi hagyományai. Szfv. Lébényi Pál (1972): Székesfehérvár 972-1972. Szfv.Lugosi Tamás: A székesfehérvári polgári dalkör története. (Szakdolgozat / ELTE /)Molnár Rózsa: Székesfehérvár városképi és műemléki vizsgálata. (A kézirat a szerző tulajdonában van.)Móra Magda (1973): A Ratio Educationis megvalósítására irányuló törekvések a megye népiskoláiban. FMTÉ 7.Reidimingen Zakariás- Müller Lipót- Laudovits György (198?): A cisztercita gimnázium története. Szfv.Schoen  Arnold (1931): Székesfehérvár építészeti emlékei. Székesfehérvári Szemle.Stigler István (1957): Székesfehérvár nyomdászatának 150 éves története. IKMK B. 6. Szfv.Szabó Ottóné Oláh Klára (1983): Az Árpád Szakmunkásképző Intézet története. Szfv.Szabó Péter: Megyém szerepe a közművelődésben. (A kézirat a szerző tulajdona.) Zádor Anna (1967): Székesfehérvár építészeti emlékei a felvilágosodás és a klasszicizmus korából. IKMK A.12.

A CISZTER GIMNÁZIUM JELES TANÁRAI, DIÁKJAI

Tanárok, igazgatók                             Diákok 

Villax Ferdinánd                                 Vörösmarty Mihály 
Szabó Krizosztom                              Pauer János 
Horváth Dániel                                   Szalay László 
Takács Henrik                                   Reguly Antal 
Wagovits Bertalan                             Ráder Alajos 
Winkler Engelbert                             Rónai Jácint 
Ferdermayer Vilmos                         Ybl Miklós 
Koller Károly                                     Zichy Nándor 
Szudrényi József                             Vajda János 
Meiner Rudolf                                  Goldziher Ignác 
 Wekerle Sándor
           





Készítette