Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
angol rezümék

2008. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Tölgyesi József: Káich Katalin, Czékus Géza szerk.: A tanítóképzés egykor és ma. A nemzetközi tudományos konferencián elhangzott munkák gyűjteménye. Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2008. – 191. o.

A nemzetközi tudományos konferencián elhangzott munkák gyűjteménye – A kötet a Szerb Köztársaságban, Szabadkán tartott nemzetközi konferencián elhangzott előadások szövegét tartalmazza.

A 2006-ban alakult kar 2007-ben már nemzetközi konferenciát szervezett, amelynek előadásait tartalmazza e kötet. A különböző tematikus egységekbe sorolt előadások a tanítóképzés múltja, jelene és aktuális pedagógiai akciói gazdag tárházát jelenítik meg. A kötet harminchárom közleménye a klasszikus történeti posztulátumok mellett olyan innovációsokat is tartalmaz, amelyek az oktatáskorszerűsítés új útjai felé vezetnek.
    Természetesnek tartható az az anyaországi szakmai-tudományos elméleti és praxis jellegű érdeklődés, amely a határokon túli magyar nyelvű tanítóképzés felé irányul, legyen ez bármely szomszédos országban. Az, hogy a korábbi időszak meglehetősen hektikus  információi után napjainkra ezek már értékelhető mértékben és színvonalon jutnak el a hazai szakmai közélet körébe, azt jelzik, hogy a kölcsönös érdeklődés és együttműködés ma már alapvetően fontos mindkét fél számára.
    E kötet éppen ezt példázza: a vajdasági, belgrádi és anyaországi oktatók, kutatók specifikációi leképezik azt az egyetemességet, amely a nemzeti (nemzetiségi) tanítóképzés két évszázados múltjában gyökerezik. A (részben) közös múlt eredményei és a jelen problémái között húzódó tudományos ív ad válaszokat arra, milyen feladatokat oldottunk meg, és melyek azok, amelyek napjaink teendői, s a jövőre tekintettel: milyen irányokban kell kutatnunk, munkálkodnunk azért, hogy a 21. században (ennek első harmadában) meg tudjunk felelni a globális, a kontinentális és a nemzeti, nemzetiségi szinteken jelentkező pedagógiai szükségleteknek.  
     Ez utóbbiak tükrében vizsgálva a kötet közleményeit, megállapítható, nem csak a szerzők által megjelenített kutatási irányok divergálódtak megfelelően, hogy a szervezőknek lehetőségük legyen a tanítóképzés összetett problémái áttekintő megjelenítésére, hanem az aktoroknak az a tudományos gondolkodása is, amely lehetővé tette az általuk választott téma színvonalas szakmai megjelenítését.
     A történeti előadások (tanulmányok) különböző időszakok és időintervallumok tanítóképzését mutatják be. Valamennyi egybefűzhető azzal a gondolattal, hogy tanítókat képezni minden időszakban különös felelősség volt az anyanemzet és a nemzetiségek számára. Ez történelmi küldetésnek is nevezhető: az anyanyelvű alapműveltség segítheti hozzá a mindenkori tanulókat ahhoz, hogy egész életükre szóló identitás alakuljon ki bennük. A 20. század történelme sok vonatkozásban éppen erről szól: anyanyelv nélkül, vagy akár csak ennek korlátozásával  hogyan alakul az egyén és a közösség élete, habitusa,  viszonya a helyi többségi nemzethez és az anyaországihoz. 
     Amire a hazai szakmai elit nem vállakoz(hat)ott, a Vajdaságban megterermtették az egyetemi szintű tanítóképzést. Az, hogy a hazai politikai (s oktatáspolitikai) elit ellenállt az ilyen törekvésnek (mert például Zsolnai József tervezett egyetemi szintű tanítóképzést), némileg ambivalens döntésként értelmezhető, de a praxis és a financiális oldalairól nézve (anno) akkor ez kompromisszumos megoldásnak volt tekinthető. Ugyanakkor éppen a vajdasági tapasztalatok lehetnek iránymutatók számunkra arra vonatkozóan, a jövőben szükség lesz-e arra, hogy új irányt szabjunk az anyaországi tanítóképzésnek, vagy pedig a jelenlegi  képzési struktúra továbbra is olyan erős deklarált hagyományokkal és érdekcsoport-egzisztenciákkal lesz körülbástyázva, amely kizár bármilyen változtatási akciót. 
    A határmenti térségek egymásra figyelő szakmai tekintete, szerepvállalásuk különös felelősségű. S különösen azzá vált és lesz az Európai Uniónak azzal a törekvésével, hogy a határok menti régiók együttműködése segítheti a (még meglévő különböző intenzitású) politikai, gazdasági és kulturális feszültségek csökkentését, mert ez kiegyensúlyozó szerepet tölthet be a kétoldalú és a multilaterális együttműködésben.
   A hat történeti előadás mai szerepe tehát nem csak abban érhető tetten, hogy  emlékeztetnek a múltra, s némiképp a jelenre is, hanem azt a szükségletet indukálják, hogy egy térség oktatáspolitikája, a képzés gyakorlata határon innen és túl (egy adott, ez esetben magyarnyelvű) környezetben  számos olyan közös tartalmat hordoz, amely ezek elemeiben is a kölcsönösséget feltételezik, még akkor is, ha a végzett hallgatók más-más lokális társadalmi közegben végzik majd munkájukat.
     Ezt megtapasztalni ajánlom szakmai elmélyüléses olvasásra (a jelenről szólva) Káich Katalin, Milica Andevski és Svetozar Dunđerski, Pintér Krekity Valéria, Grdiniċ  Branislav és Brankoviċ Nataša, Olivera Gajiċ, Ružica Pertoviċ, valamint Gasparics Gyula írását. S az előbbeikre visszatérve, Pintér János, Tóth Lajos, Silling István, Hegedűs Gábor, Erdészné Molnár Marietta és Rabár Ferenc tanulmányai e fentiekről (is) szólnak azzal az általuk ki nem mondott textus-küldetéssel, hogy a tanítóság olyan egyéni lét-életforma, amely (bármely) nemzet számára nélkülözhetetlen, mert (hogy egy extrémnek ható, de ma már köznyelvi kifejezéssé vált megnevezést használjak:) ők a humán-erőforrás újrateremtésének szakemberei.
    Ezt Káich Katalin így fogalmazta meg: „…az idők folyamán mindazok, akiket megilletett a tanítói cím, felismerhetően meghatározó szerepet játszottak egy-egy közösség, nép, ha úgy tetszik: az emberiség életének alakulástörténetében… (…) …a tanítás nem csak szakma, de mindenekelőtt hivatás, küldetés, s ténykedésünk minden pillanatában tudatában kell lennünk annak, hogy a hivatástudat hiánya mindenkor nélkülözi mind a tanítói egyéniség erejét, tudásának szilárdságát, mind pedig a szolgálatra való hiánytalan alkalmasságot”.  
     Három témakörben kaptak helyet  az oktatás innovációi, az informatikai képzés és az alkalmazott tudományok területéről tartott előadások. Az újítások (bármilyen mértékűek és széles dimenzióban valósulnak meg), mindig fejlesztő hatásúak, mert pozitívan befolyásolják a képzés minőségét, és növelik a hallgatók szakmai tudáskompetenciáit. Az ezekről szóló közlemények  széles skáláját vonultatják fel abból a kínálatból, amelyek segítői a hallgatók képzésének a megnevezett tanítóképzőkben. A projektpedagógia, a személy- és tevékenységközpontú képzés, a tanító-tanuló viszony aspektusainak vizsgálata, a kortárs magyar irodalom szerepe  a képzésben,  az állatkerti oktatás (a zoopedagógia) térhódítása, a horvátországi képzés új paradigmáinak összefoglalása, az irodalmi szövegek szerepe, felhasználása, a kétnyelvűség és a kisebbségi oktatás fejlesztése, a ba-képzésben megvalósított új  képzési programok mind megannyi új szempontot felvázoló törekvések arra, hogy a minőségi képzés ne csak elv, hanem gyakorlat legyen.
       Azok, akik oktatói (és nem mellesleg, kutatói) munkájuk tapasztalatait, eredményeit publikációkban jelenítik meg, különös szakmai figyelmet érdemelnek, mert általuk (is) alakul, formálódik  a tanítóképzés jövője.  S ebben a folyamatban figyelnünk kell azokra, akik az új műszaki-technológiai (informatikai) fejlesztések alkamazásával segítik megteremteni a hallgatók szerteágazó érdeklődésének információbázisát, alkalmazási készségüket, mert a nevelés-képzés történelmi múltja is igazolja, hogy a pedagógusok, valamint a tanulók folyton változó társadalmi közegben teljesítik feladatukat.  (Ezért ajánlom az olvasó figyelmébe Kisné Bernhardt Renáta , Gordana Miščevic és  Námesztovszki Zsolt írását.)
   Az alkalmazott tudományok köréből készült előadások (Konczos Csaba és Ihász Ferenc, Josip Lepeš és Rajiċ Dragutin, valamint Vesna Trifunoviċ munkái) fontos adalékkal szolgálnak a megvalósitott és megvalósítható olyan gyakorlatokról, amelyek objektivitást, hatékonyságot és eredményességet feltételeznek a hallgatókkal történő interakciókban.
   E kötet egyike azoknak, amelyek tartalmukkal nem csak üzennek a szakmának, hanem utat is mutatnak arra vonatkozóan, merre és hogyan keressük az együttműködés és a korszerű tanítóképzés új kereteit, tudásmezőit, s milyen területeken kellene újra fogalmaznunk egy korszerűbb (magyar nyelvű) tanítóképzés feladatait.




Készítette