Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
angol rezümék

2008. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Farkas Gábor: Felekezeti és nemzetiségi viszonyok Fejér vármegye népoktatásában 1722 -1900 (1908) (Történeti áttekintés)

A tanulmány a Fejér vármegyei népoktatás mintegy 200 esztendejét tekinti át (A 18. század elejétől a 20. század első évtizedéig.) Rámutat a nemzetiségi és a felekezeti viszonyokra, a viszályokra, amelyek a népoktatásban is jelentkeztek. A népoktatás 1851-ig az egyházi hatóságok feladata, bár a vármegyei igazgatás az 1840-es évektől központi kormányzati utasításra felügyelte az oktatást. 1851-ben az osztrák mintára bevezetett oktatási reform a modern népiskolák megteremtését tűzte ki célul, de megoldást nem tudott hozni. A modern polgári oktatási hálózat létrehozása az Eötvös-féle 1868. évi 38. törvényhez fűződik, amely évtizedeken keresztül érvényben volt, és az alsófokú iskolákat a társadalmi igényeknek megfelelően állította fel: hatosztályos népiskola, ismétlőiskola, polgári iskola, tanítóképző, gazdasági iskola.

FEJÉR VÁRMEGYE FELEKEZETI ÉS ETNIKAI STRUKTÚRÁJA

Az újkori Fejér vármegye felekezeti és nemzetiségi viszonyai a 18. század közepére kialakultak. A nagy- és a középbirtokosok a török kiűzését követő évtizedekben szerb, horvát, német, szlovák (tót) lakosságot telepítettek a lakatlan pusztákra. 1773-ban a vármegyében 73 falu és számos puszta volt. Az 1880. évi népszámlálás hiteles képet nyújtott a lakosság nemzetiségi struktúrájáról: magyar 83,6% (146 868), német (a szakirodalomban: sváb) 12,8 % (22 591), szlovák  (a forrásokban: tót) 2,3 % (3573), délszláv: szerb, horvát, bunyevác, vend (a forrásokban: rác) 1,3% (2569). Németek a Vértes-hegységben, a Vértesalján, a Kelet-Bakonyban, a Gerecsében, a Velencei-hegységben laktak, és a Mezőföld nagyláng-adonyi demográfiai tengelyben alkottak majdnem egységes etnikai tömböt: Mór, Bodajk, Ondód, Kozma, Kúti, Sárkány, Balinka, Gut, Gánt, Óbarok, Iszkaszentgyörgy, Isztimér, Boglár, Etyek, Acsa, Lovasberény, Nadap, Tárnok, Érd, Diósd, Adony, Szentmiklós, Herczegfalva falvakban, Székesfehérvár városban. A rácok a Duna mentén találtak állandó otthonra: Sóskút, Diósd, Tárnok, Batta, Ercsi, Érd, Rácalmás, Adony, Dunapentele, Perkáta és Székesfehérvár helységekben. Szlovákok Diósdon, Sóskúton, Zámoron, Tárnokon, Adonyban, Ráckeresztúron, Bicskén, Martonvásáron, Pázmándon éltek. Témánk szempontjából megemlítjük a zsidóság lakhelyeit: a nagy- és a közbirtokosok engedélyével és védelme (Schutzjud) alatt telepedtek le Fejér vármegye néhány falvában: Lovasberény, Cece, Velence, Nyék, Felcsút, Sárbogárd, Szentpéter helységekben, majd a kereskedelmi és a pénzvilág kiteljesedésével a mezővárosokba, dunai kökötőkbe, vasúti csomópontokba költöztek (Bicske, Szabolcs, Mór, Rácalmás, Dunapentele, Székesfehérvár). Annál inkább kell a kérdésre reagálni, mert iskoláikban német nyelven folyt az oktatás. Időkeretünk nem teszi lehetővé, hogy a cigányság települési helyeivel, esetleges népoktatási viszonyaival foglalkozzunk.
A lakosság felekezeti viszonyait az etnikai hovatartozás determinálta. A török kiűzését követő évtizedekben a vármegye lakossága kálvinista (magyar), pravoszláv (rác), dalmáciai, horvát és vend katolikus (Érd, Ercsi, Perkáta). Az újratelepítés során katolikus németek, felső-magyarországi szlovákok, alsó-magyarországi evangélikus tótok érkeztek a vármegye helységeibe. A kálvinista magyarság körében a rekatolizáció a 18. század évtizedeiben állami beavatkozással folyt, és csak a József-kori türelmi pátens (1782) hozott (nem eléggé kielégítő) megnyugvást számukra. A fehérvári katolikus egyházmegye 1777. évi létrehozásával a protestáns felekezetek katolizációja felgyorsult. 1830 után már nem volt teljesen kálvinista lakosságú község a vármegyében, és a katolikus plébániák egész sorát hozták létre.1

A NÉPISKOLA EGYHÁZI INTÉZMÉNY

A katolikus és a protestáns egyházi intézmények egyike a népiskola. A plébános vagy a lelkész hivatásához tartozónak tekintette a népiskolát. Vizsgált időszakunk első 100 évében (1851-ig) a népoktatás az egyházak feladata. Állami beavatkozás a közoktatásba első ízben 1777-ben történt, amikor Mária Terézia királynő a népnevelést a politikai szférába emelte, hangoztatva: a közoktatásügy királyi felségjog. (A katolikus iskolaügybe III. Károly idejében, 1722-ben már belenyúlt az állam. Ekkor az alapítványok feletti felügyelet jogát az uralkodó magához vette.) A Ratio Educationis megalkotói  az ausztriai tanrendszert tekintették mintának, és annak struktúráját adaptálták a magyarországi viszonyokra. 1770-ben a magyarországi tanügyi viszonyokat az egész országra kiterjesztett adatgyűjtéssel ismerte meg a bécsi bizottság. Ebből a felmérésből tudjuk, hogy az ország településeinek mintegy háromnegyed részében nem is létezett népiskola, a tanítást a falvak felében a nótarius (jegyző) végezte. A rendiség által irányított nemesi önkormányzatok elzárkóztak az iskoláztatással kapcsolatos teendőktől, azt egyházi feladatnak tekintették.2 Bogárdon a kálvinista iskolában1736-ban a levita, Egredi Sámuel tanított.
Füle helységben a veszprémi káptalan, mint az egyház kegyura, 1745-ben katolikus tanítót helyezett a faluba. A lakosság zöme kálvinista vallású, akiket ezekben az években sorozatos sérelmek értek: korlátozták vallási gyakorlatukat, egyházi szertartásaikat a katolikus plébános ellenőrizte, majd hatósági erőszakkal elvették a lelkészi hivatalt és a templomot. Ez év április 22-én a katolikus tanító megjelenése tumultust idézett elő a faluban.  A férfiak vasvillákkal, kaszákkal, az asszonyok konyhakésekkel felszerelkezve támadtak a tanító kíséretében levő uradalmi hajdúra, a tanítóra, és kiutasították őket a faluból, miközben megöléssel fenyegették őket. A tömeg a katolikus jobbágyok házait is megtámadta, egyik helyen a házkerítést szétrombolták. A plébánost fenyegették, mert szerintük „hamis úton” járt. (A fülei templom 1704-ig a katolikusoké, amely a Rákóczi-felkelés idején került a kálvinistákhoz.) A templom négy évtizeden át volt használatukban. A vármegye vizsgálatot indított a zendülés okainak kiderítésére, melynek eredménye egyértelműen a vallási sérelem. 1747-ben a kálvinista iskola tanítója, Sóvári Mihály, a katolikus tanító Babai Ferenc.  Utóbbinak tanítványai nincsenek, ezért egyházi feladatokat végzett. (Az 1770. évi adatgyűjtésből kiderült, hogy Éri István tanítónak sincsenek még tanítványai.)
Csákváron 1748-ban vették el a kálvinistáktól a templomot, a paplakot, az iskolát. Megtiltották nekik, hogy kőépületet emeljenek bármelyik intézményüknek.  Ezért a sövényfonó mester fészert készített a kálvinista híveknek, és ideiglenesen itt tartották istentiszteleteiket, ahol a környék kálvinistái is megjelentek.
Ercsiből 1748-ból származó adat, hogy a falu határában a béresek, pásztorok, csőszök és a zsellérség gyermekei egyáltalán nem jártak iskolába.
Etyeken felekezeti ellentétek robbantak ki az uradalom és a kálvinisták között. 1723-ban elvették a kálvinista templomot, a paplakot, az iskolát. A hívek itt is sövényfalból készült fészerben tartották szertartásaikat. A katolikus németek az 1740-es évek elejéig végleg betelepültek Etyekre. Az egyházi intézmények eddig eléggé elhanyagolt állapotban voltak. A katolikus tanító háza romossá vált, az új épület 1748-ig nem készült el, amikor új tanító (Mayer János) érkezett a faluba. A kétszobás ház egyik termében volt a tanítás. 1770-ben Szabó István 25 gyermeket tanított. Ugyanekkor a kálvinisták iskolájában 15 gyermek tanult a téli hónapokban.
Érden a lakosság német és szerb, mindkét etnikum katolikus. A közös vallás a két etnikum között kiegyenlítő hatással volt.  Iskolájukról nyilván korábbi adatok is vannak, de bizonyosat csak 1733-ból tudunk. A tanító egyben ellátta a kántori teendőket, és a harangozás is feladata. Javadalma 20 forint, ami kevés, ezért elhagyta a falut. (A tanító jövedelméről a helyi hatóságnak is az a véleménye, hogy abból megélni, családot eltartani nem lehetett.) 1738-ban Perpenics Ferenc jövedelme 30 forint; 1770-ben Hadveczky József a 15 gyermek tanításáért 5 mérő gabonát kapott.
Enyingen 1746-ban működött katolikus iskola. Kálmán Péter tanító 25 esztendeje tanított a mezővárosban. 1770-ben 20 gyermeket oktatott hittanra, olvasásra, írásra. A tanításért évi 4 forintot kapott a szülőktől, de a vagyontalan szülőktől nem fogadta el a pénzt. Volt iskolai alapítvány a mezővárosban, innen a tanító évente 16 forintot, az egyházi szolgálatokért 10, a földesúrtól 25 forintot kapott. A tanító éves jövedelme elégséges családja eltartására.3
A szentgyörgyi (Iszka) kálvinistáknak 1730 körül működött a népiskolájuk, ahová a katolikus szülők is járatták gyermekeiket. (1747-ben 29 katolikus család élt Szentgyögyön.) Az iskolát egy parasztház nagyszobájában rendezte be az eklézsia, és a helybeli kovácsmestert fogadta fel tanítónak. A tanterem a 70 gyermek számára szűknek bizonyult. A hatóság kötelezte az eklézsiát az iskolabővítésre. 1847-ben új épületet emeltek. 1818. évi adat szerint a tanítás memória alapján történt, a gyermekeknek tankönyvük nem volt.  A katolikus családok gyermekei számára 1760 után létesítettek iskolát. Erre az időre a betelepedettekkel együtt a katolikus családok 90-re gyarapodtak. Új épületet a földesúr 1836-ban emeltetett. 1845-ig az egyik katolikus tanító töltötte be a nótarius tisztséget. Ezt ebben az évben különválasztották.4
A felcsúti közbirtokosság kálvinista csoportja (1762-ben 32 család) megszüntetett intézményeit újjászervezte; imaházuk és a harangláb az egyik közbirtokos bekerített telkén állt. A felcsútiak bizonygatták, hogy történelmi joguk van a vallásgyakorlatra, mert 1629-1652 között (a hódoltság idején) 4 kálvinista prédikátoruk is volt. Iskoláról nincs adatunk. Katolikus iskoláról csak 1770-ben történt említés, a tanulók száma 12. Templomuk egyelőre nincs, az egyik közbirtokos kúriájában rendeztek be 400 férőhelyes iskolakápolnát. (1762-ben a katolikus közbirtokos családok száma 40.) Danka Gábor tanítónak télen voltak tanítványai. A szülők gyermekeik után évi 25 dénárt fizettek. A tanító szobája egyben a tanterem.
A többségben kálvinisták lakta (Fehérvár-) Csurgón iskoláról 1740-ből van adatunk. A tanító Komáromi György. Évi javadalma 30 forint. 1770-ben a tanító elé 40 gyermek járt a téli hónapokban, és csak írást, olvasást oktatott. Ugyancsak 1740-ből van adatunk a katolikus iskolára. 1770-ben Morvay Miklós 20 gyermeket tanított. Javadalma évi 10 forint és 26 pozsonyi mérő gabona.5
Gyúrón az újratelepítés után magyarul beszélő katolikus tótok laktak, de voltak kálvinisták is. Utóbbiak a hódoltság idején itt és a szomszédos Kuldón éltek. Az első kálvinista lelkészt 1628-ban választották meg, és évszázadokon át a két falunak közös a lelkésze. Az iskola Kuldón, az egyház Gyúrón működött. Az iskola eredetét egy okmány az 1650. évre teszi. 1770-ben a tanító Dobozy Ferenc, aki „téli iskolát vezetett”. A tanulók száma 40.
Gánton a betelepedés az 1760-as években ment végbe; a telepesek egy része katolikus német, a többi luteránus tót. (Utóbbiak csoportja 30 család.) 1773-ban a tanítási nyelv tót. A luteránus tót családokat a genetikailag erősebb német csoport magába integrálta, a tótok katolizáltak. 
Kozmára a német betelepítés 1744-1745-ben történt. 1747-ben a plébánost installálták, aki a plébániaházban kialakított iskolakápolnában misézett. 1748-ban Luczenbach Mátyás a katolikus tanító. 1775-ben javadalmazására háromnyolcados telket hasított ki az uradalom.
Guton a német családok betelepítése 1762-ig tartott, katolikus iskolájukat 1773-ig megszervezték, ahol a nótarius német nyelven tanított.
A német lakosságú Isztiméren Nussz Gotthard a tanítóház egyik szobájában (1770-ben) német nyelven 30 gyermeket oktatott, kizárólag a téli hónapokban. 1776-ban a tanulók száma 60 volt. Az 1759-ben harmadízben megkísérelt telepítés sikeres volt, a parasztok felépítették házaikat. Tanítójáról 1770-ből tudunk: Laufer András 10 gyermeket oktatott német nyelven. 6
Sárkányban a német betelepedés időszakában az ott élő magyar lakosság gyermekei számára működött iskola, 1751-ben Selestei József tanított. 1770-ben Némethy Istvánnak 15 növendéke volt. Külön iskolaépületet 1771-ben emeltek primitív állagú vályog falakkal, nádtetővel. A tanító 1777-ben kántori feladatokat is ellátott. A német családok a faluban döntő többségre jutottak. (1774-ben német 37, magyar 19, tót és horvát család 7.) 
Balinkán 1758-ban telepedett le a német lakosság. Bár templom még nincs, kihelyezett káplánság működött, a német tanítómester 24 gyermeket oktatott német nyelven. 7
Mór mezőváros német-magyar lakossága két iskolát tartott fenn. A németek katolikusok, a magyarok kálvinisták. A német iskoláról első adataink 1733-ból származnak. A tanító háza közel volt a magyar templomhoz. A ház a tanítói javadalomhoz tartozott a hozzácsatolt kerti területtel együtt. Az oktatás német nyelven folyt. Az állandó státusú tanító Kerner Benedek, a preceptor (segédtanító) Holczermann Károly. 1781-ben a német gyermekek száma 120.  Ekkor a preceptor magyar anyanyelvű. 1841-ben a német iskola tanulóinak száma 290, akik két teremben szorongtak. Az álladó státusú tanító éves javadalma 230 forint készpénz, 70 pozsonyi mérő rozs, egy fél telek hozama, és az uradalomtól 12 öl hasított fa. A móri kálvinista iskola (magyar iskola) 65 tanulója a téli hónapok alatt látogatta a tanítást. A tanító a pápai képzőt végezte el, magyar származású, és a német nyelvet ismeri. Mindkét nyelven oktatott. Javadalmához tartozott az egyház által fizetett évi 25 forint készpénz, negyedtelek szántóföld haszna, kapott még 25 pozsonyi mérő rozsot, 4 öl hasított fát, 5 akó bort, 25 font sót, 5 font gyertyát, 25 font húst, és gyermekenkint a szülők adtak fél-fél mérő zabot, 15 krajcárt, 1 csirkét. A tanító a rétről 1 szekér szénát takarított be. 1860-ból magas színtű oktatást jeleznek az adatok. Egy tanteremben mintegy 70 tanuló volt. Az 1850-es években a mezővárosban 3 katolikus, 1 kálvinista, 1 magán,1 izraelita és 1 uradalmi (az árkipusztai) iskola működött. 1854-ben megszervezték a neustifti intézetet, 1855-ben pedig a mezőváros északi részében, Vajalon a katolikus iskolát. A régi móri iskolát 1857-ben főeleminek nevezték, amely 4 osztályos, s  benne kétnyelvű az oktatás. Az izraeliták iskolája a zsinagóga melletti házban volt, két tanítója német nyelven oktatott. Az izraelita iskolába a vagyonosabb (nem zsidó) polgárok is beíratták gyermekeiket, mert ott a tanítás színvonala magasabb, és a körülmények is kulturáltabbak. A tanulók száma 80-100 fő között váltakozott. Tanítói közül Beregi Nándor nevét említjük meg, aki 1898-tól tanított Móron.8

A KÖZOKTATÁSI REFORM (RATIO EDUCATIONIS) HATÁSA FEJÉR VÁRMEGYE NÉPOKTATÁSÁRA

Az 1765-ben létrehozott állami tanulmányi bizottság rendező elve: a közoktatás felségjog, azaz, a mindenkori uralkodó kezében összpontosul a felügyelet. A politikai kérdésként kezelt népoktatásban világias elvek érvényesültek. A Ratio Educationis néven ismert iskolareform 1777-ben lépett érvénybe. Az országot felekezeti tagozódástól függetlenül osztotta tankerületekre, élükre a tanulmányi felügyelőkkel, akik feladata az oktatási struktúra teljes jogú ellenőrzése. A falvakban a pátens egy- vagy kéttanítós anyanyelvi népiskolákat állított fel, a tankerületek székhelyein nemzeti mintaiskolákat szerveztek, ahol a vidék tanítóit is kiképezték. A falusi népiskola felügyelője a plébános, a tanítás a falusi nép anyanyelvén folyt: magyar, német, tót, horvát, oláh, illír, rutén nyelveken.9 A pátens uniformizálta a népoktatásügyet, állami feladattá tette a gyermeknevelést. Ehhez azonban kevés anyagi háttér állott rendelkezésre. A népiskolák fenntartása 1777 után is az egyházak, a földbirtokosok feladata lett.

A FŐISKOLÁKRÓL KIBOCSÁTOTT TANÍTÓK

A kálvinista egyház a népoktatási reform életbeléptetése előtt már bocsátott ki tanítókat a falusi iskolákba. Ez a gyakorlat 1777 után is megmaradt. Debrecen és Sárospatak főiskoláiról a falusi iskolákba érkezett tanítók a falvak világába új szellemiséget, tehát feltétlen pozitív változást hoztak: egyrészt szakmailag képzett egyének, akik a tanítást a főiskola által adott instrukciók (a korszerű követelményeknek megfelelően) végezték, másrészt élethivatásul választották a lelkészi vagy a tanítói pályát, nem merültek el a falusi posványban, amelyre a közbirtokos falvakban gyakran adódott volna alkalom. A főiskoláról háromfajta tanító érkezett a falvakba, a mezővárosokba. Az első csoportot az academicus rectorok alkották. Ők a tanítói pályát átmeneti hivatásnak tekintették. Ők lelkészek kívántak lenni, de anyagi helyzetük egyelőre nem tette nekik lehetővé, hogy német főiskolákra menjenek. Ezért 2-4 évig tanítóskodtak valamely vidéki iskolában, lehetőleg mezővárosban, ahol a fizetés magasabb és civilizáltabbak az életkörülmények. Az academicus rectorok távozása mindig presztízsvesztéssel járt az iskoláknál, mert hivatásukat jól ismerő, feladatukat becsületesen teljesítő egyének távoztak el a ludi magister mellől. Academicus  rector volt  Kováts Sámuel, aki Bicskén működött az 1796-1799. években. Ezután került németországi főiskolára, ahonnan hazatérve csákvári lelkész lett, és bekapcsolódott a hazai irodalmi életbe. Elszigeltségét érezve a következőket írta: „A félre eső Zugolyákban is iparkodunk a Nemzet dicsőségét emelni.” Csákvárról, az Esterházy-kastélyról írt reális értekezései, versei  a grófi családról megkapóan szép olvasmányok. A kor kiválóságaival levelezett: Virágh Benedekkel, Vitkovits Mihállyal, Kazinczy Ferenccel, Édes Gergellyel, Csokonaival, Pálóczi Horváth Ádámmal, Fejér Györggyel, Horvát Istvánnal.
A főiskolákról érkezettek másik csoportját a deákok képviselték. Ők nem kívántak lelkészek lenni, és a főiskolai minősítésükben sem szerepelt a lelkészi pálya. A helyi egyházak szívesen alkalmazták a deákokat, hivatástudatuk, szakértelmük az academicus rectorokéhoz volt hasonló. A deák a kálvinista vallási szertartásokon segédszolgálatot látott el: egyházi éneklést, harangozást vállalt, és megbízták a nótariusság státusával járó írásbeli feladatok végzésével. Találkozunk olyan deákokkal, akik a helyi szolgabírói székek tárgyalásain jegyzőkönyvet vezettek.
A főiskolákról kibocsájtottak között a harmadik csoportot a preceptorok alkották. Ők lettek a segédtanítók. Különösen a téli hónapokban volt rájuk szükség, amikor az iskolák megteltek gyermekkel, és az egytanítós iskolákban összegyült 150-200 gyermek oktatása eredménytelen lett volna a segédtanító közreműködése nélkül.
A debreceni főiskola pedagógiai szempontjai között szerepelt a vallásos életre való nevelés és a hazai nyelven való tanítás. Hangsúlyozták, hogy a gyermekkorban lehet megalapozni a pozitív szocializációt, az etikus magatartást, a keresztény erkölcsiséget, és már gyermekkorban eldől, hasznos polgárrá lehet-e nevelni a tanulót. A tanító tartózkodjon a veréstől és mindennemű fenyítéstől. A tanulót megfélemlítéssel nem lehet pozitív módon szocializálni. A megfélemlített gyermek először az iskolától iszonyodik, azután a tanítótól, aminek társadalmi következménye a felsőbb köröktől való elzárkózás, majd a társadalommal való anarchista szembehelyezkedés. „A tanulókat fenyítő és veréssel fegyelmező tanító nem alkalmas a pályára, azokat el kell bocsátani.” A főiskolák sajnálattal konstatálták a szülők nézeteit a népiskolákról. (Általános vélemény volt a szülők részéről: a gyermeknek elég, ha 1-2 évet elvégez az elemi iskolában, hogy megtanulja az alapvető ismereteket.) A Vértesaljai Református Egyházkerületben megfogalmazódott a preceptorok egy részének pályaalkalmatlansága. Az egyházi kerület iskolalátogatásai során, 1816-ban, negatív benyomást rögzítettek az iskolai állapotokról, a tanítók szakmai színvonaláról, a javadalmakról. A preceptorokról leírták: egy részük nem alkalmas a tanítói pályára, melyet ők nem is tartanak hivatásuknak. Kizárólag egzisztenciális okokból vállalták ezt a tevékenységet, mert a társadalmi és a gazdasági élet más területein (katonaság, gazdatiszt, közigazgatás) nem állták meg a helyüket. Ennek a rétegnek tisztességes javadalmazása nincs. A társadalmi megítélés szerint több fizetést vagy javadalmat nem is érdemelnek, amivel ösztönözni lehetett volna őket a magasabb színtű munkára. Nem volt felfedezhető annak a jele, hogy a preceptorok a helyi társadalomba akartak volna beilleszkedni. Szolgálatuk rövid ideig, néhány hónapig tartott. Az 1803-ban keletkezett egyháztanácsi határozat szerint a preceptorokról évente minősítést kell készíteni, amely a munkásságon kívül magába foglalta volna a magatartást is. Más forrásból tudjuk, hogy egyes településeken a fiatal tanítók éjszakákon át kóboroltak, italoztak, vagyonosabb emberek társaságába kerülve züllöttek. (Bogárdról érkezett a hír, hogy két tanító áthágta a társadalmi élet szabályait.)
Az academicus recor fizetése jóval kedvezőbb, mint a deák vagy a preceptor javadalma. Őket a tanító fogadta fel, és saját jövedelméből fizette, továbbá az egyház is évi 20 forintot biztosított nekik. (Abán, Sukorón, Seregélyesen, Sárkeresztúron, Cecén, Pákozdon, Mányon, 15 forint egyházi juttatást adtak Vereben, Velencén, Szentpéteren, Csabdiban, Gyúrón.) 1816-ban a vértesaljai egyházkerületben 12 academicus rector vállalt állást. A preceptorok megalázó és kiszolgáltatott helyzetét jelzi, hogy naponta más-más családnál kaptak élelmet. (Ezt sorkosztnak nevezték.) Az iskolafenntartók ezt a kellemetlen jelenséget 1810 körül megszüntették, helyette 40-60 forintot fizettek a preceptornak, és ezután magának kellett gondoskodnia élelmezéséről.
Az állandó státusú tanítók jövedelme helyenként változó. A készpénzen kívül természeti járandóságaik is voltak: Gárdony, Nyék évi 150 forintot juttatott a tanítónak, Bogárd 60, Bodmér 30, Csákvár 28, Baracska 25, Lovasberény 20, Zámoly 25 forintot. A javadalom főbb részei: 15-20 pozsonyi mérő gabona, az átlag 4 mérős szántóföld termése. (1 pozsonyi mérő szántó területe 600 négyszögöl.) Kivételt képez a csákvári, zámolyi egyház, ahol 10-10 mérő nagyságú a szántóföld, Lovasberényben, Sárkeresztúron pedig 8 mérős. A legtöbb faluban járt a tanítónak káposzta-, kender-, krumpli- és kukoricaföld. Réti szénát néhány boglyával adott a fenntartó a tanítónak, vagy pénzben megváltották a takarmányt. Vereben évi 10 forint a szénamegváltási taksa.  A legtöbb helységben azonban réti területet csatoltak a javadalmi földekhez, és ez volt az általános gyakorlat. A tüzelőt hasított és ágfa juttatással oldották meg. Cece, Sárkeresztúr, Bogárd, Seregélyes 3-3 ölet (1 öl = 1 köbméter), Csákváron (ahol bőven volt a közeli Vértesben fa) 8 ölet adtak. A szőlőtermelő községekben venyigét, a mezőföldi helységekben nádat juttattak. Utóbbi mennyisége mintegy 500 kéve volt. Adatunk van arról is, hogy a birtokos a fűtéshez szalmát vitetett a tanítóházhoz és az iskolához. Világításra 10-15 font faggyút adtak. Az állandó státusú tanító évtizedeket töltött el a faluban, a mezővárosban. A tanítócsalád integrálódott a helyi társadalmi viszonyokhoz, a környezethez; a családtagok a javadalmi földeken dolgoztak, a kinyűtt kender minden munkafogását elvégezték, a kendert megfonták, és a fonalat megszőtték. A család jövedelme alacsony: egy negyedtelkes gazdacsalád életnívóját érték el. Értelmiségi létükkel mégis kiemelkedtek a falusi környezetből. A tanító nyugdíjat nem kapott, a család azon igyekezett, hogy a kiöregedett szülők házat vagy házrészt szerezzenek, s hozzá némi termőföldet. 10

TANTERVI UTASÍTÁSOK

A főiskolák által adott tantervi utasítás szerint a tanítandó tárgyakat négy tanévre kell a tanítónak elosztani. Az első évben a tárgyi alapokkal ismertetik meg a gyermekeket: betűismerettel, olvasással-írással, számolással, rövid egyházi énekekkel. A második évben a szépírással, számolással (ezen belül az összeadással, kivonással), a hit alapelveivel ismerkednek meg. Az útmutató a Láczai-féle kátét ajánlotta, énekekből az 1-75. zsoltárt. A harmadik évben a bibliatörténet keretében 104 históriát, számtanból a szorzást és az osztást, földrajzban a hazai terepviszonyokat, a honi történelmet, alkotmány- és törvényismeretet, énekből a 76-150. zsoltár ismeretét írták elő. A negyedik évben a heidelbergi káté szerinti bibliaismeret, számolásban a szorzás és osztás ismétlése, továbbá az előző évek anyaga szerepelt a tantervben. A főiskola a társadalmi elvárásoknak megfelelően állította össze a tantervi utasítást. A gyakorlati élet azonban az utasításoktól eltérően jelezte az iskolai előmenetelt, amely szerint azt betartani lehetetlen volt. 
Az iskolák ősztől tavaszig működtek. Ez idő alatt kellett volna az előírt tananyagot elvégezni. A szülők, amint a dologidő elérkezett, a gyermeket kivették az iskolából, a gazdaságban dolgoztatták, a zsellérek fiai napszámba jártak, az uradalmakban a szántás alkalmával ostoros gyerekeket alkalmaztak, akik a tizenévesek közül kerültek ki. A 10-12 éves fiúgyermek a megerőltető fizikai munkán kívül minden munkafogást elvégezhetett.11 Arra is akadt példa, hogy a közbirtokosok által fenntartott iskolákban a nemesi származású gyermekek a tanév egészében látogatták az iskolát.
 
A BOGÁRDI  MINTAISKOLA LÉTREHOZÁSÁNAK TERVEZETE

Bogárdon 1777-től levita tanított a kálvinista népiskolában. Az 1782. évi tolerancia-pátens után templom- és iskolaépítésbe kezdtek. Ekkor a kálvinista lakosság száma 839. 1783-ra elkészült az oratórium, és mellé létesítettek egy alacsony házat, amelyet iskolának neveztek. A lelkész (és tanító) Süllye József lett. Az iskolafejlesztést 1791-ben kezdték tervezni. Helyi egyháztanács alakult, amely korszerűbb iskolaszervezetet és új épület létesítését határozta el. 1792-ben a lelkészházzal szemben két bogárdi nemesasszony 1300 négyszögöl területű fundust adott át a „bogárdi szent ecclézsiának”, amelyen 1797-re épületet emeltek.  A tinódi közbirtokosok zsellértelket vásároltak, amelyen egyszerű ház állt. Ezt elbontották és a mészárosok fundusát a telekhez csatolták, és oda mintegy 100 év múltán 160 négyzetméteres alapterületű új iskolaépületet emeltek. Magas szintű elemi iskolai oktatásról vannak adatok Bogárdról. Itt a tanító a gimnáziumnak megfelelő struktúrát szervezte meg az elemi iskolában (poéta, syntaxis, conjugista és declinista osztályokat állított fel). A vértesaljai kálvinista kerületben ezt az iskolát példaszerűnek tekintették, amelyet érdemesnek tartottak a fejlesztésre. Erre az intézményre ráillett a centrális iskola minősítés. Ezt az iskolatípust valósította meg Csurgón (Somogy vármegye) Festetich György gróf, amely gimnáziummá nőtte ki magát. Centrális iskola a Tolna vármegyei Gyönk intézménye is. 1826-ban a csurgói és a gyönki modellt igyekeztek megvalósítani Bogárdon. A nemesi közbirtokosság által alkotott kálvinista presbitérium elkészítette az iskola benépesítésének tervét. Egy professzor irányítása mellett néhány academicus rector fogadásra készültek fel. A testület számára ekkor szokatlanul magasnak számító javadalmat állapítottak meg: a professzor évi 600, az academicus rectorok évi 300 forint fizetést kaptak volna. Új épület emelésére készültek, melyben a professzornak és a tanítóknak is lett volna lakásuk, szállásuk. Az idealizmustól túlfűtött bogárdi iskolatervezők nem számoltak a tényleges kiadásokkal. Az iskolafejlesztésre 1000 forint állt rendelkezésre, ami nagy értékű pénz volt, de a fenntartást is vállalni kellett volna, amelyet azonban a közbirtokosság elutasított. A tervezők nem számoltak a személyi feltételekkel. Kaptak volna-e az urbanizált viszonyokhoz szokott professzort és academicus rectorokat abba a sivár mezőföldi világba, ahol járhatatlanok az utak, és hiányzik a legelemibb infrastruktúra? Gondoltak-e arra, hogy ezek a magas intelligenciájú egyének meg tudnak barátkozni a primitív környezettel, a mezőföldi emberek bizalmatlanságával? („Ki cserélte volna fel a napsütéses Athént a rideg Spártával?”)12 1841-ben az egyházkerületben a főiskolát Bicskén,  majd Székesfehérváron tervezték felállítani, de ez a katolikus dominancia ellenállása következtében egyik helységben sem valósulhatott meg.  Székesfehérváron a liberális politikai vezetésű városi tanács komolyan foglalkozott a pápai főiskola székesfehérvári elhelyezésével, és a belvárosi iskola helyiségeit ajánlotta fel az intézetnek, működéséhez 10 ezer forintot biztosított. A városi vezetés a helyi piac élénkítését vélte a városban letelepedő diáksággal és tanárokkal.13
A bogárdi közbirtokosság katolikus csoportja Alsóbogárdon szervezett népiskolát, ahová Greksa János tanítót hívták meg. Ez 1823. december 22-én történt. Az iskola működése a közbirtokosok közönye miatt megszűnt. A kevés nemesi birtokos mellett az alsóbogárdi lakosok zöme zsellérekből, szolgákból, béresekből állt.  A birtokosok a tanítónak gyermekenként évente 1 véka tiszta búzát és 30 krajcárt ígértek. A (sillabizáló) olvasás és írás tanítása után a tanító jövedelme évente elérte volna a 45 forintot. A lakosság többi része 3 forintot ígért tanulónként. A javadalmat az alsóbogárdiak nem, vagy csak hiányosan adták meg Greksa Jánosnak, aki 1826-ban elhagyta a helységet és Kisperkátára távozott. Az elmaradt javadalom kifizetéséért a vármegye közbejárását kérte.14

A TANÉV VÉGI EGZÁMENEK

Az iskolai évet március 12 után (Gergely napot követően) „a téli iskolákban” egzámennel (nyilvános vizsga) zárták. A tanulók előmenetelét minősítették: dicséretes, szorgalmas, középszerű, igyekvő; a magatartás minősítése: jámbor, hűséges, engedelmes, hanyag, álnok, ravasz, kemény természetű. A néhány hónapos tanév idején a tananyag elsajátíttatása nem volt lehetséges. A hiányzás a téli hónapok alatt is magas (betegség, házi elfoglaltság, ruhátlanság, lábbeli-nélküliség, korabeli szóhasználattal: csizmátlanság, gyermekdajkálás, állatok etetése). Az iskolát felügyelő hatósági egyén a társadalmi bajokat is felsorolta a hiányzások okaként: szerinte a szegény életmód a legfőbb ok a gyermekek távolmaradásában.  

AZ ISKOLAÉPÜLETEK

Az iskolaépületekről a felügyelők elmarasztalóan nyilatkoztak. A vármegyében alig található megfelelő épület vagy tanterem. A legkirívóbb megoldás az, amikor a tanító egyetlen szobájában zajlik a tanítás, esetleg a kétszobás lakás egyikében. Az épületek rozoga állagúak, egykor uradalmi, községi célokat szolgáltak (kocsma, apaállat-istálló, csősz vagy erdész szolgálati lakása, a helyi adminisztráció épülete), melyeket korszerűbbé változtani a renoválással nem lehetett. A vályogból vagy döngölt földből készült épületek néhány évized alatt tönkrementek, a nád-, sás- vagy szalmafedés gyenge állagot takart. A legelemibb szolgáltatások is hiányosak. A felügyelői jelentések felháborodottan jegyezték meg, hogy sok helyütt hiányoztak az illemhelyek, a fáskamrák és az egyéb (raktári célokat szolgáló) helyiségek. A tanteremnek nevezett helyiségekben 80-100 gyermek szorong. Egy 1846. évi iskolai felmérés szerint a tantermek állapota inkább pálinkafőző helyiségekre vagy baromfi menazsériákhoz hasonlók, mint kulturális intézményekre.  A fenntartók elképesztően hanyagok, legyenek azok egyházi szervek, községek vagy uradalmak. Sürgetik a felügyelők, hogy a kormányzat avatkozzon be az iskolaügybe, a vármegyéket tegyék felelőssé az állapotok megváltoztatására („...lelketlen bérencek kezében van az iskola, ahol a restség, a tunyaság, a szegénység, a nyomor, a tudatlanság az uralkodó”).15

A NEMZETI KULTÚRA FEJLŐDÉSÉNEK ÉVTIZEDEI, ISKOLAALAPÍTÁSI LÁZ FEJÉR VÁRMEGYÉBEN

Elhanyagolt a szórványtelepüléseken élő gyermekek iskoláztatása. Ezeken a helyeken nincs lelkész, pap, a gyermekek magukra hagyottak,  iskoláztatás nélkül nőttek fel egész nemzedékek a pusztákban, a majorokban. A szórványok népe uradalmi alkalmazott, vagy az uradalomból élő napszámos, zsellér. Nagy számban éltek a szórványokban csőszök, béresek, pásztorok. Ide sorolták a következő pusztákat: Sismánd, Körtvélyes, Felső- és Alsóalap, Nagylók, Töbörzsök, Nagy- és Kiskarácsonyszállás, Előszállás, Venyim, Újmajor, Vért, Szentgyörgy, Háromrózsa, Bot, Szentiván, Iváncsa, Ráckeresztúr. 1837-ben a fehérvári püspök lépett fel az alispánnál azért, hogy azokban a pusztákban, ahol a tanköteles gyermekek száma eléri a 12-t, a birtokosokat kötelezzék pusztai iskola megszervezésére. A vármegyei felhívásnak lett némi eredménye: az 1837. évet követően a birtokosok 25 uradalmi iskolát állítottak fel a pusztákban. Egyébként Barkóczi püspök fellépésére, akiről köztudott, hogy a magyar nemzeti kultúra terjesztésének egyik vármegyei képviselője, valóságos iskolaalapítási láz kezdődött a vármegyében, illetve az egyházmegye településein.
Dinnyéspusztán 1837-ben lett iskola. A puszta a felsőörsi préposté. 20 évvel később a tanítást Lóránt Péter végzi. A termet egy volt magtárban alakították ki, ahol az egyik szoba a tanítóé. Szerecsenypusztán nincs iskola, még 1870-ben is a seregélyesi iskolát látogatták a béresek fiai. A dinnyési iskolát szalmával fűtötték, melyet az uradalom adott.16
1841-ben adatokat gyűjtöttek a pusztai iskolákra: Agárdon nincs iskola, a 18 gyermek a gárdonyi intézetet látogatta.  Gárdony nemesi puszta, ahol a kálvinista közbirtokosok 1745-ben levitát fogadtak, aki a vallási teendők mellett a gyermekeket is oktatta.  A közbirtokosok olyan termet alakítottak ki, amely az istentiszteletek mellett iskolai célokat is szolgált. Csuthy János levitát 10 nemesi közbirtokos és 10 zsellér tartotta el.  1749-ben a kálvinista vallásgyakorlatot a nemesi pusztán a hatóság betiltotta, azonban az iskola működését nem akadályozta meg. 1816-ban az iskola új épületbe költözött, a tanító fizetése évi 50 forint volt, szolgálati lakása az iskola épülete, ellátása sorkoszton történt. 1841-ig az iskolai viszonyok javultak: 200 gyermek befogadására alkalmas az épület, Kovács Pál 50 forintot kapott és hozzá jött még 180 forintnyi egyéb jövedelem.  Gárdonyban katolikus iskola nincs, még iskolakápolnát sem létesítettek.17
Alsó- és Felsőcikolapusztán a Zichy-uradalom létesített iskolát mintegy 30 gyermek számára. Az iskolába két tanerőt fogadott az uraság saját költségére. Felsőszentivánban 23 gyermeknek épített iskolát az uraság, Értő István tanítót az uraság fizette és biztosította az intézmény működését. Bárándon a Vallásalap birtokán 31 iskoláskorú gyermek nélkülözte az iskolát. („Se iskola, se tanító.”) Kajtoron 12 tanköteles számára nem volt iskola.  Petelepusztán 15 gyermeket Killer József oktatott.
Felsőalapon 1838-ban a Salamon és a Horváth családok anyagi támogatásával létesült iskola, ahová a felsőalapi gyerekeken túl az alapi pusztákról is verbuválták a tanulókat. Mivel az iskola csak a téli hónapokban működött, a cselédség gyermekei közül a nagy távolság és a ruhátlanság miatt kevesen látogatták az oktatást. 1841-ben 15 tanulója volt a felsőalapi intézménynek.  A tanító nem volt szakképzett: urasági tiszt vállalkozott a gyermekek oktatására. Az alsóalapi iskolában szabómester tanította a betűvetést, az olvasást, és a számolást. Az egyházmegyei hatóság nem ismerte el tanintézménynek ezt a magániskolát.18 1843-ban püspöki kezdeményezésre az alsóalapi közbirtokosok 1200 forint költséggel építették fel az új épületet. Alapon (pusztaközség) 1859-ben 2 osztályos intézményt hoztak létre, és tervezték egy izraelita iskola létrehozását is, amely azonban nem valósult meg. Alsószentiván (pusztaközség) iskoláját a helyi közbirtokosság támogatásával a vajtai plébános 1860-ban alapította.
Baracson 1862-ben a közbirtokosok építettek iskolát, amely 50 gyermek befogadására alkalmas. 1900-ban egytanerős községi iskola működött Baracson (55 gyermekkel).19
A kozmai intézményt a földesúr tartotta fenn. 1841-ben az épület jó állapotú, 70 gyermeket oktatott a tanító német és magyar nyelven.20 Kőhányáspusztán iskola működéséről van adatunk, 1830-ban a tanító 500 négyszögöl területű kertet művelt, amely a javadalmához tatozik.21
Hantoson és Kertpusztán 1783. évi adat szerint korábban katolikus rektor működött, de az adatfelvételkor tanító nem volt. Az iskola a rektor idejében uradalmi fenntartású, 1805-ben tanítóról és iskoláról szólnak a források. A tanítói lakást a küldöttség elfogadhatónak minősítette, a tanítói javadalomhoz 12 hold szántóföld tartozik, és a stólapénz is a mestert illette. 1818-ban 54 pusztai gyermeket tanított Balogh Péter. 1841-ben 74 iskolaköteles gyermek volt a pusztán. Az ekkor Kishantosnak nevezett (egykori Kertpuszta) iskolája viszont sanyarú körülmények közepette tengődött. A 26 gyermek a tanító egyetlen szobájában szorongott. Droppa János tanítónak nincs képesítése. A kishantosi iskola hamarosan megszünt, a tankötelesek a nagyhantosi iskolát keresték fel.22
Az Igar határában levő Dádpusztán 1840-től működött katolikus jellegű iskola. A puszta időközben átkerült a Magyar Államkincstár tulajdonába és ott csikótelepet rendeztek be. A kincstár 1887-ben megnyitotta az iskolát Dádpusztán.  A rákhegyi tankötelesek az 1860-as évek végéig a szentgyörgyi iskolát látogatták, 1868-ban 1 tanteremben, a tanítói lakásban pedig téli iskolát szerveztek.23

A NEOABSZOLUTIZUS OKTATÁSI REFORMJA (1851)

A reformot az osztrák kormány vezette be a kultuszminiszter, Thun Leo tervezete alapján.  A magyarországi oktatás egészét érintő reform a betűvetés tanításától az egyetemi képzésig egységbe foglalta az állami és a helyi intézkedéseket. Kimondták, hogy az oktatás közügy, a főfelügyelet joga az államé. Az állam ugyanakkor befolyást engedett az egyházaknak, amelyek szélesíthették a vallási elvek oktatását. A reform a 6-12 éves gyermekek számára az iskolalátogatást kötelezővé és ingyenessé tette. Községi feladat lett (az eddig hiányosan működő és a reform szellemével ellentétes) elemi iskolai hálózat megszervezése, fenntartása.  A reform az iskola helyi felügyeletét a plébánosra ruházta. A 12 éven túli gyermekek számára létrehozta az ismétlő vagy vasárnapi iskolát. Ebbe az iskolatípusba sorolta a magyarországi tankötelesek döntő többségét, azokat, akik felsőbb tanintézetbe nem iratkoztak be. A reform kibocsátása előtt végzett iskolai felmérések megállapították, hogy az iskolaköteleseknek mintegy fele látogatta csak a magyarországi tanintézeteket, de azok is megszakításokkal. A felmérés viszont kimutatta, hogy városokban a német gyermekek iskolalátogatottsági aránya magas. Ezután a magyar gyermekek következtek. A tót és a szerb tanulók iskolalátogatottsága rendkívül alacsony. E két etnikum fiainak sok hiányzási napja nem minden esetben társadalmi-szociális ok következménye, hanem a gyermekek a nemzetiséget ért sérelem miatt maradtak távol az oktatástól. A Thun-reformok pozitív eleme, hogy a tanítást kötelezően anyanyelven rendelte el. Ezzel a nemzetiségi sérelmek egy részét sikerült eloszlatni. A reform a tanítás tartalmi részébe iktatta a Habsburg-Lotaringiai dinasztia iráni feltétlen hűség ápolását, a vallási buzgóságot.24 A Thun-féle reformok  az 1848 előtti iskolapolitika eredményeire alapoztak. Tekintetbe vették, hogy az iskolafenntartók (a katolikus egyház, a nagy- és közbirtokosság) a megváltozott viszonyok következtében anyagi bázisaik egy részétől elestek, így az egyetlen helyi hatóság, amelyre alapozni tudtak, a helyhatóság (község, mezőváros, a kiemelt város). Az alsófokú hatóság rendelkezett mindazon erőforrásokkal, melyekkel az iskolákat képesek voltak fenntartani, működtetni.

URADALMI ISKOLÁK

A zirci apátság előszállási uradalma Fejér vármegye egyik legnagyobb birtokkomplexuma volt. 1811-ig az uradalomban nincs községi státusú település. Iskolákról a József-kori reformok bevezetéséig nincsenek adatok. 1786-1787-ben viszont felépült az újmajori templom és iskola. Az apátság a vallási és kulturális intézményt egzisztenciális okokból létesítette. Ezzel annak a szándéknak adott kifejezést, hogy a ciszterciek a tanítórendek közé tartoznak és megmenekülhetnek a szekularizációtól. Zirc feloszlatására nem is került sor. (Persze, ennek más, főleg külpolitikai okai voltak. A zirci filiális apátság a Poroszországban levő Heinrichau anyaapátsághoz tartozott.) Az újmajori népiskola és a templom földrajzi értelemben az uradalom centrális helyén létesült, ámbár ekkor a major egészen jelentéktelen gazdasági szerepet töltött be az uradalmi struktúrában. A templom és az iskola a Takarmányos-dűlőben kapott helyet, az iskola számára 1125 négyszögöl területet hasítottak ki. Az iskola (akárcsak a templom a pusztai lakosságnak) a tankötelesek számára is nyitott. Fejlődésére Új- és Felsőmajor kolonizálása után került sor. 1811-ben a bakonyi és a vértesi sváb falvakból érkeztek családok a pusztákra, és az apátság megalapította Herczegfalva (német nemzetiségű) községet. A többi népes településen, Előszálláspusztán, Nagy- és Kiskarácsonyszálláson, Ménesmajorban, Györgyszálláson, Kis- és Nagyvenyimpusztán, Kokasdon, Mélykúton, Gulyamajorban, Kelemenmajorban, Róbertvölgyben nem volt tanintézet. A nemzeti ébredés korában, a reformkorszak évtizedeiben vagy még később, hatósági nyomásra hozta létre az apátság a pusztai iskolákat, fejlesztette a herczegfalvi intézményt, amelyet a fenntartóról „apátsági iskolának” neveztek. Az 1841. évi tanügyi felméréskor Herczegfalván és az uradalom pusztáin 800-nál több az óvodás korú és az iskolaköteles gyermek. A herczegfalvi iskolaépület céljának megfelelő, tágas, ahol a téli hónapokban 220 gyermek látogatta az iskolát. Két tanító működött: Hanik András és Hanik Antal, akik Pécsen szereztek diplomát. Magyar nyelven tanítottak, holott a német etnikumhoz tartozó családok kétharmadát alkották a község lakosságának. Az istentiszteleti nyelv német és magyar volt. A felnőtt lakosság a későbbiekben az iskolai tanítás magyar nyelvűsége ellen emelte fel szavát, mert ebben méltán denacionalizációt látott. Az 1850-es évek germanizáló törekvései hatást gyakoroltak a herczegfalvi német lakosságra, annak nyomait a magyar érzelmű értelmiség, különösen a tanítók a következő évtizedekben igyekeztek eltüntetni. (1896-ban minden herczegfalvi egyén beszélte a magyar nyelvet.)
1841-ben Előszálláspusztán, Nagyvenyimben, Mélykúton, Györgyszálláson, Nagykarácsonyszálláson működött pusztai iskola 1-1 tanítóval. Herczegfalván 1845-ben 333 gyermek iskolaköteles, akiket 4 teremben 4 tanító oktatott. Az iskola 3 termes, a negyedik termet magánházban rendezték be. Az egyházmegyei felügyelő, a vajtai plébános az alispán előtt nehezményezte, hogy a herczegfalvi iskolai termek túlzsúfoltak. Javasolta, törekedjenek arra, hogy egy teremben 80 főnél több gyermeket ne zsúfoljanak össze. Felrótta az iskolafenntartónak, hogy a segédtanítót alacsony javadalmazással tartották, aki képzett személy és magyar-német nyelven egyaránt tanított. Kieszközölte, hogy évi 100 forint fizetésemelést kapjon a segédtanító, akinek ezzel 200 forintra emelkedett a jövedelme.  1860-ban a községi elöljáróságot a helytartótanács kötelezte egy segédtanító felvételére. Az elöjáróság a vármegyei hatóság közbejárását kérelmezte, hogy az új segédtanítót ne kelljen alkalmaznia, mert a községi terhek magasak, a polgárság emiatt zúgolódik. A vármegye a szolgabírót és az iskolai felügyelőt küldte ki a kérelem kivizsgálására. A deputáció megállapította, hogy a segédtanítói státus betöltésére szükség van. Az elöljáróság ezután a zirci apáthoz fordult anyagi támogatásért, amelyet megkapott.
Segédtanítók, altanítók működtek az uradalmi pusztákon. Előszálláspusztán az állandó státusú mester mellett 3 segédtanító volt, akiknek éves jövedelme 150-150 forint készpénz, továbbá élelmezés, természetbeni lakhatás.  A ménesmajori altanítónak a 150 forinton túli természetbeni javadalma további 200 forintot tett ki. Karácsonyszálláspusztán 1841-ben 43 család élt, akiknek 50 tanköteles gyermeke volt. A tanító teológus, 3 évfolyamot végzett, és tanulmányait folytatni szándékozott. Az uradalmi pénztár 80 forintot fizetett az altanítónak, aki elégedett a javadalommal.
A karácsonyszálláspusztai iskola elhanyagolt épület, amely egy teremből állt, ahol a tanító szállása is be volt rendezve.  1866-ban Fittler János altanító konvenciót kapott az uradalomtól, amelynek értéke 300 forint volt (3 hold szántóföld, 1 hold kert, 28 pozsonyi mérő kétszeres gabona, 4 mérő tiszta búza, 12 mérő árpa, 5 akó bor, továbbá 2 tehén-, 2 juh-, 6 sertéstartás uradalmi takarmányon. Előszálláspusztán 1862-ben 131 gyermek volt tanköteles, a 9 pusztában a tankötelesek száma 157 fő. Az előszálláspusztai állandó státusú mester jövedelme 655 forint értékű. (37 hold szántóföld, 1 hold kert, 4 hold rét, legelői haszonvétel, párbér. Az uradalom évente 20 forintot adott a tanítónak, aki kántor és harangozó is. A javadalomhoz nem számították a szolgálati lakást, amely 2 szoba, konyha, kamra, pince, kocsiszín helyiségekből állt. A tanító helyett a jövedelmi adót az uradalom fizette. 1858-ban Kokasdon 23, Mélykúton 43, Ménesmajorban 16 tanköteles gyermek volt. Az utóbb említett pusztán új épületet emeltek 1872-ben. Kellner János tanító a győri képzőt 1869-ben végezte el. A nagykarácsonyszállási iskolaépület céljának nem felelt meg: a 41 gyermek 1 teremben 12 padban szorong. Az egykori gazdasági épületet kevés átalakítással adta át az uradalom tanítási célokra. Az egyetlen teremben van az altanító, Fittler János szállása is, aki napi 4 órát foglalkozik a gyermekekkel. Éves jövedelme 300 forint körül van az uradalom konvencójával együtt. A kiskarácsonyszállási iskola szintén korszerűtlen, ahová az antalmajori tanköteleseket is besorolták. 1872-ben a karácsonyi puszták tanítója, Gyurikovits Mihály vándortanítóként járta a karácsonyi és a györgyszállási pusztai iskolákat. Nagykarácsonyszálláson hétfő, kedd, csütörtök és péntek délután 2 és félórát tanított; Kiskarácsonyszálláson hétfő, szerda, péntek délelőtti órákban 3 órát, Györgyszálláson kedden és szombaton délután 3 órát oktatott. A vándortanítót a munkahelyekre uradalmi kocsi szállította. Alkalmatlan tanítási célokra a györgyszállási intézmény, melynek talaja döngölt föld. Ide sorolták be a kisgyörgyszállási tanköteleseket, így az iskolai létszám 18 főre emelkedett.
1885-ben felgyarapodott munkaerő népesítette be az előszállási pusztákat.  Ennek megfelelően alakultak a tanügyi viszonyok. A tankötelesek: Herczegfalva 500, Kisvenyim 26, Nagyvenyim 88, Kokasd 36, Mélykút 29, Előszálláspuszta 86, Előszállásszőlőhegy 276, Nagykarácsonyszőlőhegy 43, Gulyamajor 16, Györgyszállás 34, Kelemenmajor 22, Kiskarácsonyszállás 69, Ménesmajor 20, Nagykarácsonyszállás 82, Róbertvölgy 6 fő. Az összes tanköteles 1334.
Az 1903-1904. évben 1-1 teremmel bővült a kokasdi és a kisvenyimi iskola, 1902-ben pedig megnyitották az előszálláspusztai leányiskolát, 1908-ban a herczegfalvi óvodát, melynek telkét az uradalom ingyen adta a községnek. 1909-ben új iskolaépület létesült, amelynek kiadásaihoz az apátság 800 forinttal járult hozzá. A községi iskola tanítóinak száma 7. A uradalom a századfordulón 10 tantermet működtetett, 7 tanítót fizetett. Ezeken kívül a herczegfalvi apátsági iskola fenntartásához 450 koronát adott.25
Fülén a felekezeti villongások csillapultával a két felekezet iskolai viszonyait sikerült rendezni. A katolikus iskola 1781-től 35 tanulóval működött. Nemes István tanító nyomorúságos épületben lakott, amely egyben tantermül is szolgált. A kőalapokon álló vályogfalakat 1840-ig átépítették, és zsindelyfedést kapott. 1846-ban Magyar Imre 54 gyermeket oktatott. A tanító bizonyítványát képzőben szerezte. A tanítói javadalom: 23 hold szántóföld és 3 hold rét évi haszna. Az uradalom (veszprémi káptalan) 32 forintot és 6 öl fát adott a tanítónak. A segédtanítót 25 forinttal fizették.  1857-ben a fülei iskolát benépesítették a csajági, a sándorkamajori, a kölestelki katolikus szülők gyermekei. A kálvinista iskoláról elégedetten nyilatkozott a felügyelő. Az iskolát 99 gyermek látogatta.
Tinódon a katolikus lakosság egyezer főnél is nagyobb létszámú. Az iskola fenntartója az egyházmegye, és a költségeket az egyházmegyei pénztár fizette. 1860-ban Moór Károly a tanító. A tinódi kulturális intézmények között az izraelita népiskola is szerepelt. Az iskolát a hitközség tartotta fenn, amelyet az egyháztanács irányított. Ennek tagja a hitközségi elnök, a rabbi, a pénztárnok, az igazgató-tanító. Kálvinista népiskolájukról 1856-ból maradtak fenn adatok: ebből tudjuk, hogy a tinódi iskolát a külső települések gyermekei is látogatták (Bogárd,  Kislók, Körtvélyes, a Dörögdi-kúria lakói, Fecskemajor, Mindszent, Aba,  Sörkemajor, Alsótöbörzsök, Szentmiklós, Szarvas, Sismánd.)
A tinódi iskola leltárából értesülünk az infrastrukturális ellátottságról: a térképtárban 32 db szemléltető kartonon vannak ábrák, a könyvek között volt abc-s, zsoltáros könyv, keresztény vallás alapjai, bibliatörténet, Magyarország leírása (pataki kiadásban), természettan (kecskeméti kiadásban), történelem, természetrajz (pataki kiadásban), és mértékismeret (forint, font, icce). A segédtanítói oklevéllel rendelkező tanító 3 osztályba sorolta a gyermekeket. Az első osztályt két csoportra bontotta: az első csoport iskolaelőkészítésen vett részt, ahol a beszédgyakorlat, írás, számolás, olvasás és vallásismeret alapjaival foglalkoztak, a másik csoportban olvasás, nyelvtan, imatanítás, bibliaolvasás, vallástörténet, földrajz és írás tárgyak szerepeltek. A 2. osztályban számtani négy alapművelet, ének, hazai földrajz, történelem; a 3. osztályban olvasmányok értelmezése, mondatok szerkesztése, retorika szerepeltek a tantárgyak között. Rendelkezésünkre áll a segédtanító lakásából a berendezés leltára: a felügyelő a lakásban takarót, ágyat, széket, konyha asztalt, kispadot, bádogmeszelyt, 2 fejpárnát, 2 lepedőt, 2 sajtárt talált.26
Abán 1841-ben két iskola működött: a katolikus intézményben télen 50, nyáron 12 a gyermekek száma. Az épület szűk és egészségtelen. A tanítónak képzettsége nincs, aki 30 esztendeje (1811-től) van Abán állandó státusban.  A kálvinista iskola látogatóinak száma 130, nyáron is mintegy 100 körüli a tanuló.  Az épület légköre egészséget tükrözött, a tanító Nagy Zsigmond, Debrecenben szerzett diplomát, javadalma kielégítő.27
Adonyban a lakosság német és szerb anyanyelvű. Két iskolájukban német és szerb nyelven oktattak: 1841-ben a német iskola 2 tanítója 483 gyermeket tanított. Az adonyi szerb lakosság számban megfogyatkozott. Iskolájukhoz szerb nyelven tanító oktatót nem kaptak, ezért éveken át a pópa tanított. 1807-ben nagyobb csoportok vándoroltak el Adonyból a Bánságba.28

AZ 1868. ÉVI 38. NÉPOKTATÁSI TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA FEJÉR VÁRMEGYÉBEN

A polgári oktatásügy gerincét képező elemi iskolai hálózat alapjait az 1868. évi iskolatörvény rakta le.  Az alsó szintű népoktatás az 1868. évet követő évtizedekben a törvényben kijelölt keretekben zajlott. Az iskolák felügyeletének központi szervei a tankerületek voltak, élükön a tanfelügyelővel. Mellette  működött a társadalmi funkciót betöltő vármegyei iskolatanács, amelyben helyet kaptak az iskolafenntartók. (Az egyházi iskolákat  az iskolaszék, a községi iskolákat a gondnokság  működtette.) A  törvény a községek, mezővárosok, kiemelt városok kötelességévé tette a népoktatás alsófokú szervezését. Kiemelten szerepeltette a községi iskolák felállítását azokon a helyeken, melyekben a tankötelesek száma elérte a 30 főt. A törvény meghatározta a népoktatási struktúrát: elsőként szerepeltette a kötelező népiskolát, azután az ismétlő iskolát, a felső népiskolát, a polgári iskolát és a tanítóképzőt.
A népiskolai szerkezethez az alábbi megjegyzéseket fűzzük: a népiskola megszervezése minden településen az alsó fokú hatóságok feladata; az ismétlő iskolákba a 12 éven felüli gyermekeket iskolázták be, akik nem folytatták tanulmányaikat felsőbb intézményekben. (A felső népiskola nem ment át a gyakorlatba.) A polgári iskolát azokon a településeken, főleg mezővárosokban (kiemelt városokban) szervezték meg, ahol a lakosság száma 5 ezer főn felüli. A polgári iskolába az elemi 4. osztálya után vették fel a tanulókat. A polgári iskolát 6 osztályosra tervezték, de az 5-6. osztály nem ment át a gyakorlatba.  A polgári iskolát többségükben leánytanulók látogatták, bár a polgárikkal a leánynevelést megoldani nem sikerült. Az elemi iskolai oktatás általános műveltséget adni nem tudott, erre nem is vállalkozhatott.29
Fejér vármegye megszervezte az iskolatanácsot. Ennek elnöke Kolossváry Miklós tanfelügyelő, tagjai: Eltér József vármegyei tisztifőorvos, Vajda Ödön ciszterci szerzetes, Barnaffy Balázs szolgabíró, Boda Imre abai közbirtokos, Bóné Géza vármegyei tisztviselő.30 A törvény arra kötelezte az iskolatanácsot, hogy a vármegye törvényhatósági közgyűlésének évente  adjon számot  az oktatási helyzetről. Az alispán utasította a járási szolgabírákat, hogy a községi iskolákról rendszeresen küldjenek jelentést, a járási orvosokat pedig arra, hogy kísérjék figyelemmel az iskolák egészségügyi helyzetét.31 Az 1872. évi jelentésben olvasható, hogy az alispán elmarasztalta a községi elöljáróságokat, mert a rendszeresen mulasztó gyermekek szüleivel szemben nem alkalmaztak szankciót. Több iskolában felfedezték, hogy a gyermekek az iskolai beíratáskor nem jelentek meg a tanító előtt. Ezért utasították az elöljárókat, hogy a születési és a halálozási anyakönyvek adatait egyeztessék az iskolai beírási naplóval, és ezzel kideríthetik, kik maradtak ki a beíratásnál. (Ezt az egyeztetést alkalmazta az elöljáróság az újoncozás alkalmával, mert a felnőtt férfiak a sorozás elől eltávoztak az országból.) 1872-ben az iskolatanács kénytelen megállapítani, hogy a népoktatási törvény érvénybe lépése óta eltelt 5 évben nem sikerült a tanköteleseket 100%-ban beiskolázni. Elsősorban az uradalmi puszták gyermekei bújtak ki az iskoláztatási kötelezettség alól. A tanács konkrét adatokkal bizonyította, hogy az előszállási pusztákban, továbbá Hardon, Kajtorban, Csalán, Kisfaludon, Cséripusztán, Tükrösmajorban, Kápolnapusztán, a bicskei cigányok körében, Tornyón, Újmajorban, Szerecsenyben, Selymesmajorban, Körtvélyesen, Sismándon, Pusztasárosdon, Jakabszálláson, Csillagmajorban nem sikerült a tanköteleseket beíratni az iskolába. Eltér főorvos több iskola bezárását terjesztette a testület elé, mert az épületek az alapvető egészségügyi követelményeknek sem feleltek meg.
1872-ben az ismétlőiskolásokkal együtt 27 274 tanköteles volt a vármegyében. A rendszeres iskolalátogatók száma 26 439. Tankönyvvel 6 487 tanuló nem volt ellátva. Az iskolalátogatás elmulasztása miatt 110 szülőt bírságolt meg a hatóság. Ennek némi eredménye lett. A következő évben a Bodajki járásban a hiányzást 1-2%-ra sikerült visszaszorítani, viszont a rácalmási és a váli járásban 15%-nál is több a tankötelesek távolmaradása. Az iskolatanács elnöke megjegyezte, hogy az 1868. évi népoktatási törvény alkotója (Eötvös József kultuszminiszter) „A jóért és szépért lángoló idealizmusában, a jelenkori viszonyok nem ismeretében, megfeledkezett a társadalmi nehézségekről. 1873-ban 5719 gyermeket vettek ki az iskolákból.” 
1872-ben az oktatást 280 teremben 258 tanító végezte, a tantermekre átlag 94 gyermek jutott, tanítónként viszont 102. A gyakorlati oktatást 150 faiskola, 166 mintakert szolgálta. Testnevelést 179 udvaron lehetett folytatni. Nevelési célokra a következőket fordították: a tanulóktól beszedett tandíj 8 276, államsegély 2 041, községi segély 12 792, egyházi segély 6 023, alapítványi pénz és társadalmi segély 6 189 forint. A befolyt pénzeket a tanítói fizetések kiegészítésére, épületek renoválására, működésre, tanszerre, segélyezésre használták fel. (A tanítói javadalmak között nagy eltérések  voltak: 22 fő jövedelme nem érte el a 200 forintot, 92-nek 300, 144-nek 400-600 forint között volt a jövedelme.) 1872-ben tanfolyamokra is küldtek tanítókat: testnevelési ismeretek elsajátítására Enyingre és Fehérvárra; neveléselméletre Pápára; 20 fő vett részt Enyingen kertészeti gyakorlaton; 3 főt küldtek Keszthelyre gazdászati szakismeretek elsajátítására; 3 főt pedig Budára szőlészeti tanfolyamra.  A tanítói póttanfolyamokról negatív kép bontakozott ki a tanítóság körében. Az elméleti ismereteket e helyeken nem gyarapították, inkább a módszertani kérdéseket ismételgették. 1874-ben az a nézet kristályosodott ki, hogy a tanítóegyletekben elhangzott előadások az eredményesek. 1972-ben alakult meg a Katolikus Tanítók Egyesülete, majd annak analógiájára 1873-ban a Néptanítói Egylet Vértesaljai Szervezete a kálvinista tanítók számára. Az iskolatanács kérte az alispánt, utasítsák a községi elöljáróságokat, hogy tanítóknak a Falusi Gazda és a Népkertész című folyóiratokat rendeljék meg. 1872-ben községi elemi iskolák építésére, tatarozására 7 890 forintot fordítottak.
Az 1873. évben iskolát szerveztek, részben új épületben Óbarokon, Óguton, Timár- és Ödönpusztán, Seregélyesen, Magyaralmáson, Kisapostagon, Rácalmáson. Az iskolák között egyháziak: a kálvinisták Seregélyesen, Magyaralmáson szerveztek iskolát, luteránus iskola lett a kisapostagi, községi fenntartású a rácalmási. Seregélyesen a község 100 forinttal segélyezte az izraelita iskolát, 2330 forint államsegélyben részesült a pusztazámori, 1110 forintban a dobozi, rácalmási, óbaroki iskola. Ez évben Perényi Béla székesfehérvári  tanítót Bécsbe a múzeumok meglátogatására, Mórocz Istvánt pedig Keszthelyre gazdászati tanfolyamra küldte az iskolatanács. A felügyelők elégedetlenek az ismétlő iskolákban folyó agrártantárgyak oktatásával. A tanítók nincsenek felkészítve a fanevelés, a gazdanevelés, a méhészet, a kertészet tárgyakra.  Hasonló a helyzet a testgyakorlással kapcsolatban. A tantárgy oktatásának kimondott célja, hogy az újoncállítások alkalmával kevesebb legyen a katonai szolgálatra alkalmatlan egyén. (1874-ben a sor alá állt 3300 legényből 2096 fő alkalmatlan katonai szolgálatra; 1875-ben  4329 főt  sikerült a sorozóbizottságok elé állítani,  ezek közül a közös hadseregbe 745, a honvédségbe 39, póttartalékba 335 fő  került, felmentettek 500 főt,  nem jelent meg, mert távoli országokban tartózkodott 217.) A tanfelügyelet a testi edzésnek tulajdonított volna nagyobb jelentőséget. (Ekkoriban terjedt el a hír, hogy a törvényhozásban a katonai szolgálati idő leszállítását tervezik.)
Intézkedés történt a leánynevelés tömegesebb megvalósítására, mivel a leányok oktatása elhanyagolt. A hatóságok tanítónők alkalmazását fontolgatták. A vagyonosabb szülők leánygyermekeiket magánintézetekbe, úri házakba, egyházi intézményekbe adták, ahol háztartási ismereteket sajátítottak el, részben házvezetőnők, szakácsnők, nevelőnők irányítása alatt. A leánynevelés társadalmasítása az elkövetkező évtizedek feladata lett. 
1874-ben két mezővárosban, Móron és Ercsiben szorgalmazta az iskolatanács a polgári iskolák megszervezését. Ekkor mindkét város vezetése anyagiak hiányára hivatkozva visszalépett a szervezéstől.
A hatóságok utasítására az iskolaépületek korszerűsítésére is sor került: Keresztesen, Bodméren, Szentágotán, Bárándpusztán, Sáregresen. Zichy Ödön birtokos a hatvanpusztai intézmény elkészültét 1875. évre jelezte.32
Mór mezőváros községi iskolája korszerűtlen, céljának nem felelt meg. Az 1870. évi adat szerint az iskola a kocsma szomszédságában volt. Mintegy 10 éven át állandó a panasz a kocsmai randalírozások miatt, amelyek zavarják a tanítást, a gyermekek erkölcsi nevelésére  káros hatással  volt.  A vármegye Közigazgatási Bizottsága 1880-ban felszólította móri elöljáróságot az iskola áthelyezésére, vagy a kocsma megszüntetésére.33 Az elöljáróság a Piac téri nagylaktanyát javasolta községi iskolának, illetve annak az emeleti részét. A községi iskolai alap 1885-ben 9200 forint, amely pótadóval elégséges lett volna az átalakításra. 1885-ben a községi iskola termeiben működött a tanonciskola. A foglalkozásokat vasárnap 18-20 óra között tartották.34
Az 1874. év végén az iskolatanács összefoglalta az 1869 óta végzett tevékenységének eredményeit. Az adatok szerint 1869-ben 207 alsófokú iskola volt a vármegyében, 1874-ben viszont 223. A tanítók száma is emelkedett: 1869-ben 273, 1974-ben 318 fő. Az 1869. évben a tankötelesek 18%-a nem látogatta az iskolát, ez most 5%-ra csökkent.35
A népiskolai hálózat országszerte gyarapodott. A törvényhozás gondoskodott arról, hogy a vármegyék, a törvényhatósági jogú városok, a nagy- és kisközségek a népoktatás fejlesztésére anyagiakat fordítsanak. A társadalmi segítségnyújtásnak nagy szerepe volt az iskolahálózat fejlesztésében. 1872-1873-ban a következő birtokosok adományoztak kisebb-nagyobb összegeket saját pusztáikban vagy falvaikban iskoláiknak: 1872-ben Zichy Domokos püspök Felsőszentivánban, Zichy Ödön Ödönpusztán, Sándor Móric Háromrózsamajorban, a zirci apát Ménesmajorban, Szluha Benedek Alsószentivánban az iskolák éves költségeit fedezték. József főherceg Alcsúton és az uradalom egy pusztáján 1350 forinttal járult hozzá a működéshez; a fehérvári püspök a helyi nőnevelőnek évente 50 köbméter hasított fát és 200 forintot, a sárkeresztúri iskolának (mint kegyúr) évi 100 forintot juttatott. A fehérvári káptalan a sóskúti iskola adósságának törlesztésére 2800, Vénosz Imre kanonok ugyancsak Sóskútnak 1300 forintot adott. A zirci apát a herczegfalvi tanítói javadalom kiegészítéséhez, továbbá az általa fenntartott uradalmi iskolák felszerelésére Előszálláspusztára, Ménesmajorba, Kis- és Nagykarácsonyszállásba, Kis-és Nagyvenyimbe 2 680 forintot fordított és ezzel határozottan előrelépés történt az uradalom által fenntartott intézetekben.36 1874-ben a vármegye arról intézkedett, hogy az előszállási tanító ne végezzen jegyzői feladatokat.37
1872-ben a felsőörsi prépost Dinnyéspusztán fenntartásra 245, a Zichy família lángi uradalma 4 ezer forinttal támogatta Adony, Alsó- és Felsőcikola, Szabolcspuszta, Kis- és Nagyláng, Föveny, Egres, Tarnócza iskoláit. Boda Imre az aba-szentmihályi pusztai iskolának 200, Cziráky János Lovasberénynek és Börgöndnek 500, Esterházy Móric a fornai, kőhányási iskolák összes költségét fedezte, a kegydíjas tanítóknak 600, Hoffmann Ágoston Németegyháznak 250, Sándor Móric Háromrózsamajornak 500, Sina Simon az érdi, tárnoki, alsó- és felsőbesnyői, göböljárási, ágszentpéteri, sinatelepi intézeknek 1000, Sigray Fülöp 212 forintot adott tanítói fizetések kiegészítésére, Szluha Benedek az alsószentiváni iskola fenntartásához 300, a Zichy fivérek (Domokos és Ödön) Kishörcsök, Vám, Szentiván, Szentmihály iskolák fenntartásához 1550 forintot juttattak. A másik Zichy család (Pál famíliája) Hantos, Kis- és Nagylók, Alsó- és Felsőtöbörzsök, Nagyhörcsök iskoláinak 1500, Zichy János (Zichy-) Újfalura 400 forintot áldozott, Végh János 1550 forintnyi alapítványt tett a verebi két iskolára, 1873-ban Kégl György a csalai iskolát 2753 forint segélyben részesítette, Esterházy Móric Magyaralmásnak 150, a fehérvári püspökség Sárkeresztúrnak 300, Gőbel János tanító Isztimérnek 100 forintot juttatott.38
A hantosi tanító, Stohlmár Sebestyén pedagógiai tevékenysége kimagasló. Mielőtt Hantosra, a pusztai iskolába került, 1842-1843-ban isztiméri, 1844-1845-ben bodajki, 1845-ben verebi segédtanító. Életírásában kiemelte, hogy a bodajki Herder János tanító mellett sok pedagógiai tapasztalatot szerzett. Az 1847-1849. éveket Esztergomban az érseki intézetben töltötte, ahol képesítést szerzett. Hantosra 1849 őszén került mint kinevezett iskolamester. (Az uradalom vezetői – a helyi denunciánsok miatt – óvatos politikai megnyilatkozásokra intették, mert a hantosi plébánost, Pados Jánost a nemzeti küzdelem melletti kiállása miatt 7 esztendőre Kufstein várába zárták.) Stohlmár jövedelme 1869-ben is alacsony: 329 forint, éppen hogy elégséges 10 tagú családja eltartására. Idősebb fiai felsőfokú iskolákban tanultak. Álláspályázatai nem sikerültek. 1875-ben más helyre szóló sikertelen pályázata során a kegyúr (Zichy Károly) házi igazgatónak alkalmazta a tanítói fizetés háromszorosáért (600 forint és a természetbeni bőséges járandóságok). 26 évig volt tanító, 13 évet pedig kastélyigazgatóként szolgált.39
Az 1884. évi 17. tc. kötelezővé tette a tanoncok oktatását. A iskola 3 éves volt, ahová 12 éves kortól vették fel a tanoncokat. A tanulóidő heti 2 nap,  amely 10 hónapon át tartott.  Fontos helyet foglalt el a tanoncoktatásban a rajzkészség fejlesztése. Az 1888. évi Fejér vármegyei nevelésügyi adatok az iskolahálózat kétségtelen előbbrejutását jelzik.  Ekkor 62 községi, 162 felekezeti intézmény működött. (Ez utóbbiak megoszlása: katolikus 80, kálvinista 55, luteránus 9, izraelita 16, pravoszláv 2.) Magánosok 3 intézményt tartottak fenn, állami fenntartású 2. Uradalmi iskola a pusztákban 49. Községi fenntartású 2 tanonciskola.  Könyvtár 63 intézményben volt, a kötetek száma 9489.  Az iskolákban a tanítási nyelv túlnyomóan (212) magyar, németül 8, németül és magyarul 2, szerb és magyar nyelven 2 iskolában oktattak. A felmérés évében 314 tanterem volt: a gyermeklétszám 33 752, ebből rendszeresen mulasztott 22 131 fő.40
A polgári iskolát Móron 1894-ben szervezték meg. Az igazgató, Gurgulits Antal a birodalmi szemléletet igyekezett kiiktatni a település német lakosaiból. (Ferenc Józsefet a móri gazdák osztrák császárnak tekintik, és nem magyar királynak.) Az elöljáróság 1896-ban a kultuszminisztériumba delegációt küldött azzal a céllal, hogy a nagyközségben szervezett polgári iskolának államsegélyt szerezzenek, vagy a katolikus iskolát államosítsák. Az elöljáróságban azonban opponálták az államosítást, mert abban az asszimilációs folyamat felgyorsulását látták. A katolikus iskola tanulóinak 90%-a parasztivadék és német nemzetiségű. 1911-ben az államsegély 80 korona, a tanoncok száma 250.41 1897-ben tanítóképző szervezésének gondolatával keresték fel Mór szülöttjét, Wekerle Sándort. Az államsegély és a tanítóképző iskola felállítása nem realizálódott. Helyette a kultuszminisztériumban azt javasolták a delegációnak, hogy gazdasági iskolát szervezzenek. Ipariskola 1885-től működik 121 tanonccal. Az ipariskola államsegélyt kapott: 1906-ban 360 koronát. A kiadások többségét a nagyközségi pénztár fedezte.42 A polgári iskolát az elöljáróság a Piac téri nagylaktanyában tervezte megindítani. E célból a laktanyát 1891. október 12-én az iskolai alap megkapta, és az emeleten 2 termet berendeztek. Az első tanítási nap 1894. október 11-én volt. Felszerelést a községi elemi és az izraelita iskola adott kölcsön. Az iskolában kevés gyermek volt. Főleg iparosok és kereskedők fiai voltak a polgáriban.  Az épületet 1913-ban államsegéllyel a nagylaktanya udvarán létesítették, építőanyagot a romos állapotú laktanyából nyertek.43
Az 1900-1901. tanévben a vármegyében 235 alsófokú tanintézményben 31 982  tanköteles tanult. A gyermekek 11%-a maradt távol az iskolától. A tanulók 84%-a magyar ajkú, 13%-a német, 2%-a szlovák, és 1%-a szerb. Iskolafenntartók: állami 5, községi 22, magán 2, egyesületi 1, felekezeti 205, ez utóbbiból katolikus 129, kálvinista 54, luteránus 9, izraelita 10, pravoszláv 2, unitárius 1 (Polgárdi). A tanítási nyelv fényt vet a vármegye nemzetiségi struktúrájára. A 235 intézet közül 218-ban magyarul, Móron németül, 13-ban magyarul és németül, 2-ben szerb és magyar nyelven, 1-ben pedig szlovákul folyt a tanítás. A törvényhatóság a nemzetiségi asszimilációt segítette, elrendelte, hogy a nemzetiségi iskolákban a magyar nyelvet is beszélő tanítók oktassanak. Egyetlen iskolában, Százhalombattán volt eredménytelen a magyar nyelv tanítása. Ennek okát a Közigazgatási Bizottság a helyi szerb vezetés „megkövesedett szemléletében” vélte. Az iskolából távolmaradókat felmérték nemzetiségi szempontból. Úgy találták, hogy a magyar anyanyelvűek közül 13, a németek 7, a szerbek 17, a szlovákok 25%-a nem látogatta az iskolát. Kétségtelen, a családok szociális helyzete a meghatározó a gyermekek távolmaradása szempontjából, bár a szerb és a szlovák gyermekek elmaradozását nem lehet csak szociális helyzetükkel magyarázni. Elemzések során a vármegyei Közigazgatási Bizottság megállapította, hogy a szerb és a szlovák gyermekek számára nem volt elég anyanyelven oktató intézet. A szlovák és a szerb tankötelesek, akik nem beszélték a magyar nyelvet, kimaradtak az iskolákból. A 14 német-magyar tannyelvű intézmény a német etnikum gyermekeit felvette.  Egy-egy ilyen intézményre átlag 316 tanuló jutott. A magyar nyelven oktató iskolákban ez a szám 143-ra tehető. Meg kell jegyezni, hogy az épületek számába bele kell érteni a pusztai iskolákat is, amelyek egytermesek. Valamennyi iskola zsúfolt, különösen a sárbogárdi, a kálozi, a két perkátai, a sárosdi. A tanulók körében gyakoriak a járványos betegségek: 1907-ben járványok miatt bezárták a sárkányi, acsai, boglári, guttamási, bicskei és sárosdi iskolákat.
Az 1906. április 8-i váltással hatalomra került második Wekerle-kormányban a közoktatási ügyeket Apponyi Albert vette át. Az 1907. évi 26. és 27. tc-ek végrehajtása kedvező változásokat eredményezett a népoktatásban ( lex Apponyi). A tanítók anyagi helyzete jobb lett, ügybuzgalmuk, munkakedvük javult. 1908-ban a vármegyében korpótlék és  fizetéskiegészítés címén  46 ezer koronát fizettek ki.
Gyarapodott a tanítók száma: 1901-ben 349, 1904-ben 358, 1908-ban 448 működött a vármegye községeiben. Az új osztálytermek létesítése elodázhatatlan feladat lett, amelyet a felekezetek, a gazdasági szervek, a községi elöljáróságok tudtak megvalósítani. 1901-ben Alap-Aranypuszta (Arany László birtoka), 1902-ben Nagylók-Felsőkörtvélyes, 1907-ben Mór-Timárpuszta, Ercsi- Franciskamajor, Aba kapott 1 tanerős egytantermes intézményt. 1908-ban katolikus iskola létesült Százhalombattán, a szerb lakosságú községben, az előszállási uradalomban 2 tantermet alakítottak ki, ahol még mindig vándortanítót alkalmaztak. Több pusztai iskolát, a többi között a csalait, a zichyujfaluit, a felsőtöbörzsökit, a pötölleit a birtokosok néhány éve bezárták. A velencei magán és az érdi izraelita iskola működését a fenntartók nem tudták biztosítani. A Közigazgatási Bizottság szorgalmazta a bezárt iskolák újbóli megnyitását, és egyben arra kötelezte a birtokosokat, hogy az iskola fenntartási költségeit a tanító javadalmával együtt vállalják el. Államosításra került a dunapentelei, az érdi, a sóskúti községi iskola, amelyek 1907 őszén 8-8 tanteremmel és 8-8 tanítóval működtek. Mindhárom községben a magyarok mellett jelentős a szerb és a szlovák lakosság. 1907-ben a nagyperkátai izraelita, a baracsi községi, 1908-ban az alsószentiváni, diósdi, ráckeresztúri iskolák államosításáról tárgyaltak. Állami hozzájárulással 1-1 tanítói állást szerveztek Nagylángon, Lovasberényben, Iváncsán, Tácon, Örspusztán. Adonyban szerzetesnővérek vették át a tanítást a községi elemi iskolában.44
 
FORRÁSOK

1 Farkas G. (1980): Politikai viszonyok Fejér megyében 1919-1945. Bp. 15-23.
   Farkas G. (2000): Fejér megye nemzetiségei. In: Honismeret. 3. sz. 48-52.
2 Hóman B.-Szekfű Gy. (1935): Magyar történet 4. k. Bp. 529.
3 Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. k. 1985. 14., 79., 113., 374-379. (Továbbiakban: FMTÉ)
4 Iszkaszentgyörgy története (1976) 62-66.
5 FMTÉ 16. k. 1985. 265., 327-328.
6 Uo. ua. 17. k. 1987. 9-10., 53., 249., 254-255.
7 Uo. 10-11., 35., 53-55., 76-77., 254-255., 277., 356.
8 Mór története. 1977. 100-101., 233-234., 282-286., 290.;  FMTÉ 11. k.1977. 315-319.
9 Hóman B.-Szekfű Gy.:  uo. ua. 530-534.
10 FMTÉ 10. k. 1976. 113-130. Passim. (151-200.)
11 Uo. ua.
12 Uo. 120-122., 127-128.
13 Székesfehérvár Város Levéltára (SZVL). A város tanácsának levéltára; jegyzőkönyvek 1840; 1525, 2075. sz.
14 FML. A nemesi vármegye közgyűlési okirataiból kialakított gyűjtemény; acta locorum, Bogárd-Tinód, 1826.
15  FMTÉ 10. k. 1976. 113-130. Passim.
16 FML. Nemesi vármegye közgyűlési iratai 1841-1273. sz. (Továbbiakban: Nemesi kgy. Ir.)
17 Gárdony története. 1983. 10-11., 13., 21., 29., 106., 134-135., 161., 171-172.
18 Nemesi kgy. Ir. 1841-1273. sz.
19 FMTÉ 13. k. 1979. 84., 88., 157., 426.
20 Nemesi kgy. ir. uo.
21 FMTÉ 17.k. 1987. 31.
22 Uo. ua. 131-133.
23 Uo. 184., 193., 212-213., 244., 431.
24 Magyarország története 1848-1890. 6-1. k. Bp. 1979. 468.
25 Farkas G.: Az előszállási uradalom története 1659-1945. c. kézirat. (Elhelyezve a zirci apátság újlevéltárában.) (Továbbiakban: Kézirat a zirci apátság újlevéltárban)
26 Sárbogárd város története. 1989. 74-77.
27 FMTÉ 13. k. 1979. 18., 22., 36., 38.
28 A nemesi kgy. ir. 1807-173. sz.
29 Magyarország története 1848-1890. 6-2. k. Ua. 1399-1405.
30 FML. Fejér vm. törvényhatósági lt. Kgy. jk. 1872- 130. sz.
31 Uo. ua. 1873-75, 76. sz.
32 FML. Fejér vm. törvényhatósági lt. Alispáni jelentések 1872-1874. (Továbbiakban: Alisp. jel.)
33 FML.  Községi levéltárak. Mór nagyközség ir. Képviselőtestületi jk. 1888-8. sz.
34 Mór története. Uo. 283-286.
35 Alisp. jel. 1872-1874.
36 Uo. ua. 1872-1873.
37 Kézirat a zirci apátság újlevéltárában.
38 Alisp. jel. 18721873.
39 FMTÉ 11. k. 1977. 309-312.
40 Alisp. jel. 1888.
41 Fejérmegyei Napló, 1895. febr. 21.
42 FML. Iskolai levéltárak. A móri községi fiú- és leánypolgári iskola ir. 1889-222. sz.
43 Mór története. Uo. 284-285.
44 FML. Fejér vármegye Közigazgatási Bizottsága ir. 1900, 1901, 1904, 1907, 1908.





Készítette