Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
angol rezümék

2008. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Kovátsné Németh Mária: Iskolakertek a dualizmus hazai pedagógiai gyakorlatában

A kert, a növények nevelése, ápolása évszázadokon keresztül szimbóluma volt a nevelésnek, a felelősséggel végzett tevékenységnek. A községi faiskolák, melyek többnyire az iskolák épülete mellett működtek, a helyi viszonyokhoz jól alkalmazkodó kertészeti növények termesztésének meghonosításával jelentős szerepet töltöttek be a kertkultúra fejlesztésében. Ezeket a faiskolákat szívesen bízták a tanítókra, akik képzettségükből fakadóan értettek azok műveléséhez, s egyúttal ott végezték a tanulók gyakorlati kertészeti ismereteinek fejlesztését. Az Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződő 1868. évi népoktatásról szóló 38. sz. törvény a tankötelezettség bevezetésével együtt kötelezővé tette a gyakorló kertek létrehozását. A törvény értelmében az iskolakertek funkciója: a mindennapi éltre való felkészítés; a praktikus, gyakorlati tapasztalati úton szerzett ismeretelsajátítás megvalósítása. Az iskolakertek feltételének megteremtését miniszteri rendeletek szorgalmazták, állami segélyek, hivatalok, egyletek, gazdasági egységek adományai segítették. Az iskolakertek nagysága, színvonala, felszerelése a helyi sajátosságoktól függött: a földrajzi viszonyoktól, valamint a település hagyományos termelői tevékenységétől. Ugyanakkor döntően befolyásolta a kertek milyenségét az iskola jellege, adottsága, a fenntartó hozzáállása, a társadalmi környezet segítőkészsége. Tanulmányunk az utóbbiakra mutat példaértékű összefogásokat, gyakorlati műhelyeket a helyi önállóság gazdag, a teljes emberré formálódást elősegítő tevékenységekről, különös tekintettel a korabeli tanító- és tanítónőképző intézetekre Győrben és Sopronban.

A „kertek készítettnek az élet szükségére, a test és a lélek erejének megöregbítésére, a szemeknek gyönyörködtetésére.” (Apáczai Csere János)
 Hazai pedagógiánkban nagy hagyományai vannak a kertkultúrának, az iskolakertnek. A kert évszázadok óta szimbóluma a nevelésnek, a felelősségteljes magatartásnak.
Az iskolakertek kialakításának szükségessége, általánossá válása hazánkban Eötvös nagy jelentőségű népoktatási törvénye nyomán vált valóra. Az 1868. évi 38. törvény tette kötelezővé a hatosztályos elemi iskoláztatást. Ez segítette az iskolák számának gyarapodását, a felszereltség javítását, a régi iskolák bővítését, új iskolák létesítését, s az iskolai gyakorló kertek létrehozását.
 A népoktatási tanintézetek körébe tartoztak azok az intézmények, melyek a köz oktatását szolgálták. Az elemi és felsőbb népiskolák mellett ide sorolták az újonnan életrehívott polgári iskolákat, s a törvény rendelkezett a tanítóképezdék tartalmi és szervezeti korszerűsítéséről.  Az eötvösi koncepció lényegének megvalósulását segítette elő, hogy a nép általános műveltségének emelését szolgáló általános ismereteket adó tárgyak mellé a gyakorlati munkára való felkészítést, a mindennapi életre nevelést elősegítő természettani és gazdasági ismereteket nyújtó tárgyak is kötelezővé váltak.

A GYAKORLATI OKTATÁS TÖRVÉNYI HÁTTERE

 Témánk szempontjából különösen fontos az, hogy mit jelentett a gyakorlati munkára való felkészítés: mi a szintér, milyen feltételekkel, milyen körülmények között, milyen eszközökkel, segédletekkel kezdődött, valósult meg a gyakorlati oktatás, milyen célok realizálódtak Eötvös koncepciója alapján a századfordulón, illetve a XX. század első harmadában.
 A népoktatási törvénnyel nem csak útjára indult a hazai közoktatásban a természetközeli, gyakorlati tevékenység, hanem a törvényt követően 1877 és 1946 között megjelent hét elemi iskolai tanterv és utasítás, de a polgári iskolákra és tanítóképezdékre vonatkozó egyéb miniszteri rendeletek is a gyakorlati oktatás eötvösi koncepcióján alapultak.
 Eötvös József kultuszminisztersége példa értékű. A törvény realizálása érdekében rendkívül sokat tett a tanítás feltételeinek megteremtéséért, javításáért. A gyakorlati irányú képzés megvalósítását jól körülhatárolt tantárgycsoport segítette. Eötvös már 1868-ban életre hívta a tankönyvbizottságokat, amelyek a népiskolai tankönyvek és vezérkönyvek megírására pályázatokat írtak ki. Eötvös tudta, hogy „a tanítás biztos sikere” elsősorban a tanítótól függ, ezért nagy gondot fordított továbbképzésükre. 1869-ben 36 tanítót küldött hat hétre Svájcba és Németországba, hogy tanulmányozzák a nevesebb külföldi népiskolákat. Ők 1871-től 20 különlegesen jól felszerelt népiskolai osztályban a gazdasági ismeretek oktatására kaptak megbízatást. A törvényben az iskolatípus céljának megfelelően gondosan megfogalmazták a természetismereti tantárgyak tartalmát.
 Az elemi népiskolában a természettan és a természetrajz tantárgyak oktatásának tartalma az iskola környezetére, az adott település jellemzőire, s arra az életmódra irányult, amelyet a tanulók szüleinek többsége folytatott.
 A felsőbb népiskolákban is döntő a tárgyak tartalmát tekintve a település lakosságának (a szülőknek) a foglalkozása, de már módosult annyiban, hogy a tanítás tárgya más a fiúk és a lányok számára. A fiúk a természettant és természetrajzot „különös tekintettel a földművelésre és iparra”, míg a lányok „különös tekintettel a kertészetre és női foglalkozásokra” tanulták.
 A polgári iskola célja a közéletre tartozó olyan általános műveltség nyújtása, amelyre a tudományos pályákra nem törekvő minden jobb módú magyar állampolgárnak szüksége van. A tantervi követelmények sorában a gyakorlati képzés különösen hangsúlyos. A természetrajz–természettan–vegytan tantárgyak középpontjában az iparban, a kereskedésben és a gazdaságban hasznosítható praktikus ismeretek állottak. A „község és vidék szüksége” (szükségletei) a mezei gazdaságtan vagy ipartan tantárgy keretében kellett, hogy megnyilvánuljon.(74. §)
 A tanítóképezdékben készítették fel a diákokat a köz oktatására. Éppen ezért a tanítókat arra is alkalmassá tették, hogy a népoktatás gyakorlati céljának megfeleljenek – az iskola típusainak és feladatainak megfelelően – különbséget téve a fiúk és a lányok felkészítése között. A különbség alapja természetesen a különböző nemekből adódó élethivatás, s talán az érdeklődés is volt. Éppen ezért a tanítónőképzőkben a jelöltek felkészítésében a kertészeti ismerteken túl a női foglalkozásokra való felkészítés dominált: a gazdaasszonyság és a háztartás feladatainak a megismerése, a fiúk pedig két tantárgycsoportot tanulmányoztak gyakorlati irányultsággal: a természettudományokat, azoknak a földművelésre és iparra való alkalmazásával és a gazdaságtant gazdasági és kertészeti gyakorlatokkal.
 A gyakorlati ismeretek tehát mindegyik iskolatípusban elméleti tananyagból és gyakorlati tevékenységből álltak. Az elméleti ismeretek alapos elsajátítását az iskolai szertárakban található szemléltető eszközök, faliképek segítették, s a településen működő gazdasági, mezőgazdasági létesítmények. E létesítmények elsődleges színtere hazánkban mintegy 100 éven át a kert volt.
 A gyakorlati oktatásban „a helyi tantervek, helyi programok” szükségességét előirányzó tanterv az oktatás feltételeit szolgáló létesítmények, eszközök kívánalmait úgy fogalmazhatta csak meg, amennyiben az valamennyi iskolatípus valamennyi iskolájára érvényes lehet. Ennek megfelelően:
Az újonnan létesülő iskoláknál törvénybe iktatott követelmény, hogy az iskola „egészséges, száraz, a gyermekek számára méretezett legyen, egy teremre 60 gyermeket, s minden gyermekre legalább 8-12 lábnyi helyet számítva”.
A község köteles az iskolát földgömbbel, térképpel, táblákkal, „természetrajzi ábrákkal s minden szükséges és elegendő számú taneszközzel felszerelni”.
A tanórák száma az elemi népiskolában hetenként „legalább 20, legföljebb 25, de nem értve ide a testgyakorlatot és a mezőgazdasági vagy kertészeti gyakorlatokat”. A mezőgazdasági gyakorlatok délutánonként folytak.
A tanítóképzők esetében a törvény a gyakorlati terület nagyságát, a tevékenység jellegét is megfogalmazza, miszerint „a tanítóképezdékhez legalább 2 holdnyi területnek kell csatoltatnia, hogy a növendékek a földművelésben, a gyümölcs- és szőlőtermesztésben, gyakorlati oktatást is nyerjenek”.

 AZ ISKOLAKERT ELŐDEI: A FAISKOLÁK

 Eötvös jelentős intézkedései ellenére is az iskoláztatási feltételek lassan javultak. Az ország északnyugati része az idő tájt is az országos átlagnál kedvezőbb műveltségi mutatókkal rendelkezett. Míg Magyarországon a népiskolai tankötelesek 56,62%-a járt csak iskolába, az ország lakosságának 58,16%-a sem írni, sem olvasni nem tudott a népoktatási törvény megjelenésének évében, addig Győr megyében az írni-olvasni nem tudók aránya 30,37%, Győr városban pedig 28,05%. Ez Magyarországon és Erdélyben a megyék között a 6. helyet jelentette. A népiskolai tankötelesek 60,12%-a járt Győr megyében iskolába 1869-ben. 1870-ben 65,75%, 1871-ben 71,14%, s 1872-ben a tényleg iskolába járók aránya már 77,56%.
 A törvény megjelenését követően Vargyas Endre királyi tanfelügyelő Győr megye elemi iskoláinak felszerelését is számba vette. E szerint Győr megye 123 iskolaépületében 159 tanterem és 108 tanítólak volt. Az iskolaépületek fele mellett volt faiskola (57) és 21 esetben kert. Térkép 99, földgömb 81 és természetrajzi eszköz 62 helyen volt található.
 A községi faiskolák a tanulók gyakorlati kertészeti ismereteinek fejlesztésére szolgáltak, fontos szemléltetési színhelyek voltak. A helyi viszonyokhoz jól alkalmazkodó kertészeti növények termesztésének meghonosítását a faiskolák útján igyekeztek elterjeszteni. Az 1000-1200 négyszögöles faiskolákat a község vezetői „bevételnövelés” céljából bérbe adták. Szívesen adták ezt bérbe a tanítóknak, akik képzettségükből fakadóan kellett, hogy értsenek a műveléséhez.
 Ezekről, a Győr megyei faiskolákról adnak igen szemléletes képet 1874-ben a magyar orvosok és természetvizsgálók XVII. nagygyűlésén, amelyet Győrben tartottak. A nagygyűlés elnöke dr. Kreusz Krizosztom pannonhalmi főapát, a Szent István-rend lovagkeresztese volt.
 Mi termett Győr környékén?
 A győri „hegyek” mind megannyi gyümölcsfa-telep volt a 18. században a szőlőtáblák mellett. A gyümölcsösökben piros és fekete hólyagos és oltott meggyet, nyári, vaj- és télikörte-fajokat, kajszin és őszi barackot, pogácsa, ordas, fontos, gyengesavanyú, tót, vas és többféle jelentéktelen édes almát, diót, ringlót, hosszú és dobzó szilvaféléket; sok helyen az oltott, savanykás, befőzésre igen alkalmas nagyobb féle fekete édes szedret termő szamócafákat termesztették.
 Szép számmal működött a községekben faiskola. „A csanaki hegyben megterem minden gyümölcs; – szól a korabeli tudósítás –, kiválóan majdnem ápolás nélkül díszlik és bőven terem a kajszin barack. Ennek kivitele oly nagy mérvű, hogy érés alkalmával a bécsi kofák bevásárlói hét számra ott tartózkodnak. Az oltott meggy is gazdag terméssel szokta jutalmazni gondozóját.” Kajárt főleg a diótermelésért említették. A katholikus tanoda kezdetleges gyümölcsfa-iskolája elé a bakonybéli apátságnak úgynevezett Sárkány-majorbéli ritka válogatott fajú gyümölcsfa-iskoláját állították példának, ahol a korábban nélkülözött nemesebb téli alma, nagy választékú körte és egyéb nemesített gyümölcsfákat nevelték. A gyümölcstermesztés barátai messze vidékek, sőt Németország kitűnőbb faiskoláiból vetették meg alapját a szép gyümölcsösöknek.
 Pér község két holdnál nagyobb kiterjedésű faiskolájában a község szakavatott egyént tartott saját költségén.  Az újonnan létesült gyümölcsfa-iskolából hamarosan mintegy 4000 darab oltványt osztottak ki a község lakosai között. A jó példa követésre talált. A főhegyvonal mentén majd minden községben leküzdték a gyümölcsfa-iskola kezdeményezésének nehézségeit. Nyúl község faiskolája két holdra terjedt, amely azonban eddig kevés eredményt mutatott fel. A kisbaráti faiskola „nedves talaja miatt céljának meg nem felelhetvén, múlt ősszel a község más alkalmas helyet jelölt ki számára”, s ez az iskolatanító saját kertje, ahol mintegy 600 nemesített fa volt.
 S voltak problémák is: „Az écsi község faiskolája 1000 négyszögöl területen fekszik, két izben 800 darab gyümölcsfa osztatott ki a lakosság között. A mult évben 200 db oltvány 30 krjával, s 500 db vadonc 12 krjával árusíttatván el,  az elöljáróság a bevett jövedelmet egészen a község pénztárába helyezte; nem helyeselhetjük az előljáróság ezen intézkedését, mert amaz ártatlan jövedelemből a tanító fáradságának jutalmaztatása mellett a többi részt az iskola fölszerelésére és a gyümölcsfatenyésztésben kitünő gyermekek ösztöndíjazására kellene fordítani. Csanak községnek is jutott tagosztás alkalmával 800 négyszögöl terület gyümölcsfaiskolára, de alkalmas kezelő hiányában e térség mindeddig nem használtatott rendeltetésére. Bády Izidor lelkész a község becsületét megmentendő, saját házi kertjében kezdett faiskolát létrehozni, egy itcére való alma vagy körte magot vetvén el. Habár földje igen hálátlan, mégis sikerült példájával a nép figyelmét felébreszteni, s benne a gyümölcsfák iránt kiméletet, becsülést kelteni. Mintegy 600, többnyire alma és körte oltványt nevelvén, ebből kertjében 166 darabot 5-ös rendszerben ültetett el;a többit helybelieknek és vidékieknek elárusítván, 100 darabot a helybeli iskolaház kertjének, a fönmaradt 50 db vadoncait pedig a község faiskolájának adván át, ezzel a rendes fakezelést megindította.”
 S a jobbak: csekély kivétellel az egész megye területén „kisebb-nagyobb élénkséget” lehetett tapasztalni valláskülönbség nélkül a községeknek adott faiskolák kezelésében. Említést érdemelnek Rárón, Héderváron és Rétiben a virágzó gyümölcsfa-iskolák. A két utóbbinak kezelői a magyar kormány 50 ft-os jutalmában is részesültek.  Kóny községben a győri káptalan tagosztály  gyümölcsfa-iskola létesítésére a falu tövében 2 hold földet ajándékozott, a fanemesítés teendőit pedig Németh Péter uradalmi tiszttartó vállalta magára.
 A nagybaráti iskola részére adott fél hold területű gyümölcsfa-iskolából is szép oltványok kerültek ki évenként. A katholikus községi tanoda 1/2 holdnyi gyümölcsfa-iskoláját a falu lelkésze gondozta. A Népkertész 1873. évi 6-ik száma a következőket írta: „Közelebbről meg kell ismerni Horváth István nagybaráti kath. lelkész urat a hazai közönségnek, tán akad még széles ez országban követője. A nevezett lelkész u. i. szabad idejét a kezelése alatt levő faiskola előnyére fordítja, a nagyobb gyermekeket atyai gyengédséggel a gyümölcsfák nemesítésére, ültetésére, s a fák minden további gondozására oktatja. Faiskolájában számos kitűnő válfajban van az alma, körte, cseresznye, meggy, sárga és francia barack, hosszú és gömbölyű oltott szilva, dió és savanyu szeder képviselve.” A csekély térségről, - melynek talaja nem a legkedvezőbb 1859-óta 10 000 db nemesített fácskát adott el, darabját 11-25 krjával. A megrendelések 5 megyéből érkeztek. Így gyűjtögetett össze a gondos lelkész mintegy 1000 ft-ot, melyet részben temploma, részben iskolája előnyére fordított. Áldásos működése a  község határán túl is kihatott; oda adta legszebb fáit, hogy  a gyümölcstenyésztést a legszegényebb emberrel is megkedveltesse. A faiskolát 500 négyszögöllel bővítette, ezt ismét vadoncokkal rögtön beültette és valláskülönbség nélkül a legszebb fácskákból a nagybarátiak között  kiosztott 1400 oltványt. A megyei bizottmány és a gazdasági egyesület 1870-ben 100 ft  jutalmat ajánlott fel egyhangúlag abból az összegből, melyet a magyar kormány a gyümölcstenyésztés emelésére a megye rendelkezése alá bocsátott. De a lelkész a kitüntetést, a megszavazott jutalmat nem fogadta el, hanem a községbeli faiskola alaptőkéjének nevelésére alapítványként átengedte „olykép, hogy e tőkének kamatja évenkint a fatenyésztés körül legtöbb szorgalmat és ügyességet tanusító fiunak ösztöndíjul adassék ki”. A gazdasági egyesület elismerésének kifejezéséül a lelkészt 1873. év elején tartott tisztújító gyűlésén egyhangúlag tiszteletbeli alelnökének kiáltotta ki.
 A gyümölcstenyésztés terén elismerést kapott Ihász János haszonbérlő Pátkán, a Szigetközben Sina báró Rárón, Torkos Móric Révfaluban  kitűnő faiskoláikért.
 A pusztai járásban sajátos szerepet töltött be a főapátságnak Pannonhalma keleti lejtőjén egy szelíd völgyelésben elterülő parkja, „melyben a gyönyörű  fekvés párosítva volt a műgond változatos termékeivel”. Az 55 hold területű kertnek fele angolpark-szerűen, míg másik fele a gyümölcstenyésztésre volt  berendezve. Az üvegház mellett gazdag faiskola biztosította a gyümölcs és egyéb fák évi szaporítását. Külön telepeket képeztek az alma, szilva, barack, meggy, dió, gesztenye és egyéb csoportok. „Dacára azon vízhiánynak, melyben e vidék általában, névszerint pedig az emelkedettebb fekvésű helyek szenvednek, - néhány év alatt a kert fejlődése oly hatalmas lendületet vett, hogy Pannonhalmának megtekintésre méltó egyéb érdekességei között méltán foglalt helyet.”
 A győrvidéki gazdasági egyesület engedélyével a győri főgymnásium növendékei felügyelet alatt az egylet kertjét látogathatták, „a fácskák kezelésének begyakorlása végett”. A katholikos tanító-képezde növendékei a tavaszi munka megindulásával hetenként kétszer gyakorlati útmutatást nyertek a helyszínen az egyesületi kertész által, a téli hónapokban pedig az ő szakelőadásait hallgatták az intézet helyiségében. Az előadó kertészt a megyés püspök  díjazta, aki  a műkertészetnek különösen hű pártolója volt. Hogy „papjai” is a gyümölcstenyésztés  terén a népnek szakavatott oktatói lehessenek, úgy intézkedett, hogy a növendékek nyáron át Horváth István nagybaráti plébánostól nyerjenek oktatást, téli hónapokban pedig a kertészet elméleti oldaláról hallgassanak előadásokat.
 Ezek a faiskolák voltak az alapjai, a gyakorlati színterei az elemi, a polgári és sok esetben a tanítóképezdék gyakorlati foglalkozásainak is.

 A GYAKORLATI OKTATÁS KITELJESEDÉSE

 Az eötvösi koncepció a 70-es, 80-as és 90-es évek miniszteri rendeletei nyomán élénkült fel a gyakorlati, életközeli, praktikus ismeretek elsajátíttatásával.
 A Földművelésipari és Kereskedelmi Minisztérium 1870. november 2-án kelt 16959. sz. rendeletével a községi, városi vezetőknél szorgalmazta a selyemhernyó-tenyésztést. Az ezzel kapcsolatos teendőket Győr város a december 14-i közgyűlésen tárgyalta. Másnap a Szabad Kir. Győr város Jegyzői Hivatala Mayrhofer Józsefhez, a tanítóképezde igazgatójához fordult, „miután Győr város területén a selyemhernyótenyésztés mint iparág nem üzetik, ha találkozik olyanokkal, akik azzal foglalkoznak, azokat terjessze föl jutalmazás céljából”. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1880. március 7-én kelt rendeletével teszi tanítási tárggyá a selyemhernyó-tenyésztést. Két év múlva, 1882. január 1-jén Trefort Ágoston kultuszminiszter körlevéllel fordult az állami tanítóképezdék igazgató tanácsaihoz. A körlevélben többek között a következőket hangsúlyozta: „A népoktatásnak kiválóan gyakorlati feladataira különös súlyt kivánván fektetni, az állami tanító- és tanítónő-képezdék fennállása óta arra volt főgondom, hogy olyan tanítók és tanítónők képeztessenek, kik a reájok bizandó gyermekek tanítását és nevelését főleg gyakorlati irányban legyenek képesek vezetni. Mert úgy vagyok meggyőződve, hogy az iskolának lelke a tanitó, s az ő képzettségétől, buzgalmától s egész munkájától függ nemcsak a szorosan vett tanitás sikere, hanem az egész iskolának az életre s a jövendő nemzedékre való hatása is.
 Hogy a következő nemzedék, s különösen a nép azon legnagyobb része, mely csakis elemi iskolákat végez, s azokból egyenesen az életbe lép ki, ne csak tudjon valamit, s elsajátitsa az ismeretek bizonyos kissebb-nagyobb összegét, hanem hogy általában értelmes, becsületes s hasznos tagjaivá váljék a polgári és emberi társaságnak, s a mellett testben, lélekben, ép és egészséges nemzedékké növekedjék: e czél elérésére, - mely pedig az összes népoktatás czélja - oly irányban kell vezetni a népoktatást, hogy mindenki, aki az elemi iskolából kikerül, tudja ugyan azt, amit polgárisult államban minden értelmes embernek, férfinak és nőnek egyaránt tudni kell: értelmesen s folyékonyan olvasni, egyszerű gondolatait irásban helyesen kifejezni, legalább annyira, hogy levelet írhasson, és a számvetésnek az életben alkalmazásba jövő elemeit, de ezek mellett elsajátítsa azon gyakorlati ismereteket, melyeket háztartása s gazdagsága körül közvetlenül is alkalmazhat,  tehát a természet törvényei közül  a főbbeket s a természetrajz alapismereteit, ... főleg pedig elsajátitsa azon gyakorlati ügyességeket, melyeknek hivatása körében legtöbb hasznát veheti: a fiúk a gazdaság, a leányok a gazdasszonykodás, háztartás, és női kézimunka, mindkét nem végre  az élet- és egészségtan elemeit, melyeket gyakorlati irányban kiegésziteni, s teljessé tenni az iskola után az élet feladata leend, mig az iskoláé csak a kellő alapot adni meg azokhoz.”. A tanítóképezdék munkájának sikeréről pedig az elemi iskolákban, ahol a képezdékből kikerült tanítók működnek, „kell az ítéletet keresni, mint a hogy a fát gyümölcséről lehet megismerni”.
 A miniszteri körlevél az alábbi hiányosságokat tárta fel az elemi népiskolai vizsgálatok során:
 a tanítók és tanítónők nagyobb súlyt fektettek az elméleti tantárgyak kézikönyv szerinti  előadására, mint az értelmes olvasásra, az olvasható írás gyakoroltatására, vagy egy egyszerű levél világos, szabatos megfogalmazására;
 még kevesebb gondot fordítottak a helyi viszonyokhoz mért, a növendékek jövendő élethivatásához, a megélhetéshez segítséget nyújtó gyakorlati ismeretek oktatására.
 A fentiek megvalósítása csak jó tanítóképezdei kiképzéssel, jó módszerekkel, szemléltető oktatással, s az alapismeretek gyakorlat vagyis cselekvés útján való elsajátításával érhető el. Ezért a tanítóképzők növendékeinek tanítani kell:
 mi módon fektessék a tanítás súlyát az értelmes és jó olvasás gyakorlására;
 a mezei gazdaság, kertészkedés, szőlő- és komlómivelés, dohány¬termesztés és méhészetbeli, s ott, ahol lehetséges, a selyem¬tenyésztésbeli ügyesség gyakorlati elsajátítását;
 a „vidékben” szoká¬sosabb házi ipari foglalkozásokat.
Végezetül annak érdekében, „hogy a mezei gazdaság, gyümölcsfatenyésztés, szőlő- és komlómivelés, dohánytermesztés, méhészet és selyemtenyésztés egészen gyakorlati úton és biztos sikerrel taníttathassék a képzedékben” –, a miniszter felszólítja az Igazgatói Tanácsot: „tegyen jelentést arról, miképen lehetne, ott, ahol még nincs, legalább 2-5 hold terjedelmű mezei gazdaságnak, ezen felül 1-2 hold kertnek való tért szerezni, s azt a közönséges gazdasági eszközökkel, és egy pár fejős tehénnel - mely egyuttal igavonóul is szolgálna, méhessel és esetleg selyemtermelő helyiséggel felszerelni?”
 A rendelet tavaszi foganatosítása érdekében „a kimerítő jelentéseket” Trefort Ágoston február 10-ig kérte.

 KERTEK A SZÁZADFORDULÓN

 A miniszteri rendeletekkel, állami segélyekkel, a települések tanácsai, hivatalai, egyletei, gazdasági egységek adományai, támogatásai révén teremtődtek meg az életre nevelés kívánalmával a praktikus, gyakorlati ismeretekre cselekvéssel felkészítő, igen sok funkciójú iskolakertek. A miniszteri rendeletben megfogalmazottak igen különböző módon valósultak meg az iskolákban.
 Az iskolakertek nagysága, színvonala, felszerelése a legteljesebb mértékben a helyi sajátosságoktól függött:
 eredendően a földrajzi viszonyoktól, a település hagyományos termelői tevékenységétől,
 ugyanakkor döntően befolyásolta a kertek milyenségét az iskola jellege, az iskola adottságai, a fenntartó hozzáállása, a társadalmi környezet segítőkészsége.
 Kutatásom Győr és Sopron vármegyei elemi, polgári iskolái és tanítóképezdéire terjedt ki, különös tekintettel a két nagy multú iskolavárosra. A ma már egy megye földrajzi, éghajlati viszonyairól, a termőföld minőségéről köztudott, hogy mezőgazdasági termelésre kiválóan alkalmas. A lakosság túlnyomó többsége mezőgazdasággal foglalkozott. Sopron közismert volt szőlészetéről, faiskoláiról, de hasonlóan jelesek voltak a Győr környéki baráti, écsi, tényői szőlészetek, amelyek jórészt a Pannonhalmi főapátság és a Csornai prépostság tulajdonai voltak. Vizsgálódásaim során az is egyértelművé vált, hogy a népoktatási törvény megvalósítása az elemi kisiskolák körében volt a leglassúbb, így az elemi iskolákban a gyakorlati mezőgazdasági munkavégzés a tanító kertjében, a községi faiskolákban vagy mintakertekben történt.
 Így volt ez Győrben is. Az 1868 decemberében elfogadott népoktatási törvény értelmében az 1869/70-es, tehát a törvényt követő első tanévben dr. Zalka János megyés püspök tervei alapján teljes mértékben a törvény szellemében folyt az oktatás. A győri tanítóképzés 81. évében megindult a három éves tanítóképzés, a gyakorlóiskola a belvárosi hat osztályú elemi iskola lett, s a gazdasági és kertészeti oktatás céljaira a győri gazdasági mintakertek használatát eszközölte ki a megyés püspök Révfaluban. Mivel a tanítóképző épületei mellett 1-2 hold gazdasági terület a belvárosban nem állt rendelkezésre, ezért a kertészeti oktatás évtizedeken át Révfaluban, Pléva Imre kertjében folyt. Pléva Imre később, de mindvégig mint világi óraadó tanár, több mint két évtizeden át heti 2 órában tanította a kertészetet. A kertészeti oktatás anyaga a gyümölcsfa szaporítása, nemesítése, majd a 80-as évek közepétől a méhtenyésztés gyakorlati ismertetése volt. Ez utóbbi szintén Révfaluban, Lang Ignácz méhtelepén valósult meg.
 A tanítóképezde évenként megjelenő értesítőjének borítóján 1891-től a díszítő motívum: méhkas. A méhkas-szimbólum választását nem a képző méhészeti gyakorlati tevékenysége indukálta, ugyanis a győri képzőben nem volt könnyű dolga dr. Karácson Imre neves orientalista, képezdei igazgatónak, amikor kézhez kapta Kovács Antal méhészeti felügyelő 1897. március 20-án kelt levelét, melyben a tekintetes igazgató urat arra kéri, hogy „szíveskedjék a vezetése alatt álló tanítóképezde méhészetéről, sürgős jelentétel végett az alábbi kérdésekre válaszolni.
1. Hány méhcsaládja van a tanítóképezdének
a)  mozgó szerkezetű kaptárokban
b)  közönséges köpükben?
2. Van-e méhese?
3. Külön, vagy más szaktárggyal együtt lesz-e tanítva a méhtenyésztés, mikor, és mennyi idő fordíttatik tanítására?
4. A tanítás vezérfonalául melyik szakkönyv szolgál?
5. Ki tanítja az elméletet és ki tanítja a gyakorlatot?
6. A múlt év folyamán a kerületi vándortanító tartott-e intézeténél előadást?”
 A körlevélre az értesítőkben talált feljegyzések alapján dr. Karácson Imre igazgató  az alábbiakat válaszolhatta: Az intézetnek nincs méhese; a tanítójelöltek más tárggyal együtt tanulják a méhtenyésztést; a Szauter és Bokor: Gazdaságtan könyvét használják; az előző tanévben április 22-én és 23-án Abaffi Lajos méhészeti vándortanító gyakorlati előadását hallgatták meg az intézeti növendékek; a méhtenyésztés gyakorlati ismertetése több mint 2 évtizede Lang Ignácz úr méhtelepén történik Révfaluban, 1891-től vándorméhészek, 1894-től méhészeti vándortanítók előadásában.
 Sokkal inkább jelképezhette a méhkas a borítón azt a gyakorlati tevékenységet, ami a növendékek nevelésére irányult, mert „ki ne ismerné a szorgalmas méheket, melyek az édes mézet gyűjtik s a viaszt készítik?” Ezzel a mondattal kezdődött a 20-as évek elemi iskolai tankönyvében a méhtenyésztés téma. Gyakori igéi a képzésnek is: az ismer, gyűjt, készít, s állandó jelzője a diáknak, a jóravaló embernek a szorgalmas. A folytatás a tankönyvben a következő: „A méhek szeretik a társas életet. Minden méhkas egy-egy méhállamnak tekinthető.” Valószínű, hogy a méhkas annak a magára talált magyar nemzet szorgalmas tevékenységének a jelképe is, melynek gyümölcse a századfordulóra szépen díszlett.

SELYEMHÁZ, ELŐKERT, KÜLSŐKERT

 Az 1858-tól működő soproni evangélikus tanítóképző igazgatója, Kapi Gyula viszont igen gazdag intézeti iskolakerti feltételekről, fejlődésről tudott számot adni 1882 és 1905 közötti igazgatói tevékenysége idejéből. Már az intézet alapításakor az intézet kertjében „selyemtenyésztéshez megkivántató helyiség” is volt, az ún. selyemház. A kertre és kerti munkákra a „kertnök-növendék” ügyelt fel, s a „selyemnök” és segédje pedig a selymészeti eljárásokra. A kert közvetlen szomszédságában volt ugyanis a városi szedertelep, amelyet az intézet szabadon használhatott.
 Az épülettel kapcsolatos kert egy része veteményes és gyümölcsös, ezen kívül „van benne faiskola, szőlőiskola, méhes és üvegház; hátulsó részében a gymnastikai tér fákkal körülárnyékolva, s egy külön épülettel, mely a kertfelügyelőnek szolgál lakásul, s a gymnastikai eszközöknek raktárul. Ez az iskolakert vált az intézmény belső kertjévé, mivel a századfordulón a gazdasági oktatás céljaira – a növendékek munkára, ízlésre, gyakorlatiasságra, virágkultuszra nevelése céljából – Sopron szabad királyi város az intézménynek adományozott a város északnyugati végén, az intézettől mintegy 15 percnyire 1 kat. hold és 1466 négyszögölnyi terület, az ún. külső kertet. A belső kert egy része így fokozatosan parkká változott, amelyet az ifjúság sportköri tréningjére, s a bentlakó növendékek üdülésére használtak. A méhes továbbra is a belső kertben maradt. 1904-ben 5 méhcsaládot tartottak, s a magyar királyi földművelésügyi minisztérium megbízásából havonként egyszer Bázler Béla szombathelyi méhészeti felügyelő által tartott méhészeti előadásokon vettek részt a növendékek, „bár a soproni természeti körülmények a méhészet szempontjából felette kedvezőtlenek” - jegyezte fel az intézet igazgatója.
 A „külső kert” építését, kialakítását igen sokan támogatták. A földművelésügyi minisztérium gyümölcsészeti szakosztálya nagyszabású mintaszerű tervet készített az iskolakertek számára, s a tavasz elején „a különféle állami faiskolák, földmíves iskolák és gazdasági tanintézetek által egyremást küldöztette a sok csemetét”. Az alábbi 10 nagy szállítmány érkezett a soproni evangélikus tanítóképzőbe:
 A kolozsvári gazdasági tanintézet kertjéből 475 darab díszfa és cserje érkezett. A magyaróvári gazdasági akadémia kerjéből 161 db díszfa s cserje, tűlevelű 44 és gyümölcsfa. A tarcali áll. faiskolából 400 db gyümölcsfa-csemete. A budaőrsi áll. faiskolából 1070 db vadcsemete. A lugosi áll. faiskolából 25 db díszfenyő. Az adai áll. földmíves-iskolából 200 db díszcserje. Az ungvári áll. faiskolából 1000 db fűzdugvány. A temes-rékási kir. erdőgondnokságtól 1500 db szederfa-csemete. A pápai áll. földmíves iskolától 475 db díszfa és cserje. Összesen tehát 5451 db fa, csemete, dugvány érkezett.
 A legnagyobb munkát a „külsőkert” kialakítása jelentette, de Sopronban szép számmal akadt önzetlen segítője az iskolának. A kert területét Schreiner Jenő, a soproni puszta bérlője szánttatta fel szívességből. A fölmérést Kincses Elemér városi mérnök eszközölte, a terület lejtméretezését és az utak kijelölését pedig Bendl Adolf győr-sopron-ebenfurti vasúti mérnök úr teljesítette, szintén szívességből. Ezután következett a kert bekerítése, amely már az ősz folyamán megtörtént. A bekerítésre a Sopron szab. kir. város által adományozott tölgyfa-oszlopok szolgáltak. Blaschek János városi kertész a kert berendezésénél segített, Violin Angelo nyugalmazott őrnagy „csupa kedvtelésből és jóindulatból” a tavaszi hónapokban naphosszat a kertben tartózkodott, irányította és ellenőrizte a díjazott kerti munkások, s a tanulók munkáját. A fák, bokrok ültetésénél maga is „megfogta a dolog végét”.
 Vajon mit tennének ma a jóravaló polgárok, s mit az iskola Violin őrnagy irányító, ellenőrző tevékenysége láttán?
 Mindenesetre az eredmény elismerésre méltó. Az 1904/905-ös tanév végén: „A kertet hosszában végig szelő főút azt két főrészre osztja, u. m. a gyümölcsösre és a veteményes kertre (konyhakertre s faiskolára). A főúttól bal felől eső gyümölcsöskerti rész közepébe ékelődik a díszkert (park), csínos kerti házikóval, melynek belső, elzárható része szertárúl, nyitott előrésze pedig kellemes időzőhelyül szolgál.
 A parkkal szemben, a konyhakertet a faiskolától elválasztja a közbe ékelődő botanikus-kert. A gyümölcsös mindkét része be van ültetve jobbnál-jobb gyümölcsafajokkal, valamint a díszkert is különféle díszcserjékkel és fákkal. A gyümölcsös egyik sarkában jól felrigolozott földben szép tábla fűztelepet is létesítettünk. A kaputól jobbra eső résznek egyik fele, a botanikus kertig, a 8 táblára osztott faiskola, melynek egyrésze már be van ültetve csemetékkel.
 A botanikuskerten túl van a konyhakert, mely 4 táblára oszlik. Ezek közül 3 tábla rendes forgóba van osztva, a negyedik pedig évelő konyhakerti növények termesztésére szolgál. A botanikus-kert mellett, az oldalbejárattól jobbra balra van még a gazdasági rész, négyes forgóban, a főbb culturnövények, a fontosabb gazdasági gyomnövények s mérges növények bemutatására.”
 S álljon itt az iskola előtt álló előkert pontos leírása is: Az épület – Deák-tér – rézsü közötti mély „előkertben” 15 x 13,5 m-es méretű virágoskertet ápolunk. Az épület fala mellett, merőlegesen az utcára, bokorrózsa-ágyak, mögöttük lángvirág (phlox); az út melletti kőfalat dús vadszőlő fedi, alatta sárga-liliomféle és néhány kardvirág (Gladiolus). A nagy négyszögű ágyat utak, az utat nőszirom (Iris) szegélyezik. A négyszög közepén nagy körágyasban salvia és piros verbéne, négy kis sarokkörben virító petunia (hybr. Himmelröschen). Az úttal szemben „bokorfal”, amely a telekre való belátást elfödi, előtte sorban orgonabokrok, dáhliák, rózsák és phlox-ok.

A KERT AZ ÖRÖM, A TANULÁS SZÍNTERE

 A 19. század utolsó negyedében két tanítónőképző is működött a mai megye területén. Sopronban az Orsolyiták 1863-tól, Győrben az állami tanítónőképző 1875-től fogadta a tanítónő-jelölteket. Mindkét intézmény Sopron és Győr belvárosában helyezkedett el, s mindegyik intézet szerves része volt a kert. A tanítónőképzők nevelési elve: a vallás, a haza és a családi tűzhely iránti rendíthetetlen, tevékeny szeretet kialakítása a növendékekben. A kert a lányok nevelésében élettér: öröm, pihenés, szórakozás, tanulás, a gondos, felelősségteljes tevékenység színtere.
 Nem véletlen, hogy a legkisebbek nevelésére gyermekkertésznőket képeztek. 1874-ben a soproni újság arról tudósított, hogy az Isteni Megváltóról nevezett szerzetesnővérek Gyermekkertésznőket képző intézet felállítását határozták el. A gyermekkertésznői tanfolyam „felkarolja az elméleti kiképzést úgy, mint a gyakorlati ügyességeket”, az első félév tárgyai között a kisdedóvónők élethivatására felkészítő tárgyat a következőképpen nevezték: „A gyermekkert pedagógiája kapcsolatban Fröbel kézi munkáival”.
 A győri Állami Tanítónőképzőben az intézeti kert nagysága az alakulástól változatlan, területe 5238 m2, melyből 1995 m2 díszkert; a másik, nagyobbik részén a konyhakertészet, a fatenyésztés és a szőlőművelés szolgálta az oktatási célokat, hogy a növendékek „a kertészet mentül több szeméből szerezzenek tapasztalatot”. Ezek a tapasztalatok segítették a Növénytan tárgy gyakorlati szemléltetését, melynek középpontjában a fontosabb gyümölcsfák, a szőlő, a konyhakerti növényeink, nevezetesebb gyógy- és mérges növényeink álltak; illetve a virágtalan növények közül különösen azok, amelyek „gyakorlati használat, vagy rendszertani szempontból fontosabbak voltak”.
 A képzőben önálló tárgy keretében nem volt kertészet, a növendékek 1907-ig heti 2 órában az utolsó évfolyamon a gazdaságtan tárgy keretében szerezték meg a gyakorlati tapasztalataikat. A tantárgy alábbi tematikája igen gazdag praktikus ismeretről ad számot:
 A háziasszony szerepe a családban és társadalomban. Az önképzés. A háziasszony, mint nevelőnő. Betegápolás. A háziasszony munkaköre a házi gazdaságban. A háztartási javak értéke, beszerzése és felhasználása. Háztartási költségvetés, könyvvitel. Vagyonszerzés és tőkeelhelyezés. A háztartási munka megosztása. Cselédtartás. A lakás megválasztása, berendezése és tisztántartása. A konyha. Az éléskamra, pince és padlás. A ruházkodási, a ruházati cikkek beszerzése és elhasználása. A mosás, mángorlás és vasalás. A szappan és keményítő. A világítás és világító anyagok. A fűtés és fütőanyagok. Az élelmiszerek beszerzése és fölhasználása. A husfélék. A zsir. A tej és tejtermékek. A tojás. A liszt. A főzelékfélék. A gyümölcs. A füszerek, az italok. Az ételek elkészitéséről általában.
 A kert berendezése. A kerti munka. A veteményezés. A kerti növeények ápolása. A konyhakerti növények szaporitása. Kerti növények ellenségei. A gyümölcsös kert. A fenemesités. A gyümölcsfa gondozása.
 A baromfitartás. A tehéntenyésztés. A selyem¬hernyótenyésztés.  A méhtenyésztés.
 A győri  állami tanítónőképző „pedagógiai programja” az 1894-95. tanévben végzett tananyagának tanmenete heti 1 órában a kertészetet és heti 1 órában a háztartástant taglalta, külön tematikával, más-más tanárral.
 A kertészet tematikája a következő volt:
 Szeptember: Bevezetés
   A kertészet tanításának célja a tanítóképzőben
   A talaj keletkezése
   A talaj tulajdonságai. A talajnemek
 Október: A növények táplálkozása, ebből kifolyólag a talaj javítása
   A talaj megművelése
   A nevelés eszközei és módja
 November: Tárgyázás. Trágyakezelés
   Melegágykészítés. A vetés előkészületei, módja és ideje
   A növények ápolása a vetés után
   Kerti növények ellenségeiről
 December: Méhészet, a méhek fajai, nemei
   Sejtek. Méhek. Kasok. A méhek ápolása télen
   Méhek ápolása tavasztól - télig
 Január:  Selyemhernyótenyésztés. Selyemhernyó pete beszerzése
A pete boncztana. A pete kiköltése. A selyemhernyó boncztana és ezzel kapcsolatban annak ésszerű ápolása
   A begubózás körüli eljárás
 Február: A gubók megfojtása. A gubók értékesítése
   Az eperfának tenyésztési módja. Szőlőművelés
 Március: Gyümölcsös. A fa nemesítése
   A gyümölcsfa gondozása
 Áprilistól: Ismétlés

A növendékek figyelemmel kísérték a kerti munkát, azokban ténylegesen részt vettek, s e munkálatokról „kerti naplót” vezettek. Thuránszky Háztartástan című könyvét használták, kiegészítve a szükséges magyarázatokkal, melyet Csanády Béla tanított.
 Hol és hogyan sajátíthatták el a fenti tartalmakat a növendékek? Részben a kertben, részben az intézet konyhájában, ahogy Pataky Irma igazgatónő erről beszámolt: „A kertészeti anyag magyarázata a kertben történt, ahol a növendékek a kertész utbaigazitása mellett szerdán és szombaton délután a rendes kerti munkálatokban is résztvettek. A főzésben való gyakorlás végett a IV. osztály két-két növendéke, bejárók és benlakók egyaránt, vasárnaponként délelőtt a konyhába járt, és az ebédkészítésnél segédkezett.”

*  *  *

 Az 1905-ös népiskolai tantervet a miniszteri rendeletek sokasága követi azzal a céllal, hogy a tanítónőképzőkben erősödjön a gyakorlati irányú képzés.
 Az 1906. június 26-án kelt 7798. számú gyakorlati kiképzés tárgyában kiadott miniszteri rendelet az új tantárgy, a „Kertészeti-, gazdasági- és háztartási gyakorlatok keretében a kertészeti gyakorlatok mellett elrendelte a tejgazdaság, a baromfitenyésztés gyakorlati színtereinek megteremtését, a főzőiskola felállítását. Ez utóbbiakra a baromfitenyésztés keretében került sor egy rövid ideig, ui. a Földművelésügyi Miniszteréium csirkekeltető gépek kiosztásával bízta meg a Baromfitenyésztők Országos Egyesületét.
Az előírt háztartási munkák közül – Karsay Jolán igazgatónő beszámolója alapján – a kívánalmaknak az intézet a kertészeti és főzési gyakorlatok során tudott eleget tenni a növendékek az órarendben kitűzött óramennyiségben, az intézeti kert konyhakerti részében a kertész utasítása alapján és a szaktanítónő felügyelete mellett, a konyhakerti vetemények művelése körül végeztek tavasszal és ősszel gyakorlatokat. Jelen voltak korán tavasszal a melegágy késztésénél is. A konyhában négyes-hatos csoportokban a növendékek összesen 20 ebédet készítettek, minden hallgatóra kétszer került sor. A növendékek az ebédhez szükséges anyagot maguk vásárolták meg. A tantervben előírt módozatok szerint 2 K költségből kellett az ebédeket előállítani, melyek 4 személyre szóltak és 2 vagy 3 fogásból álltak.  Tájékozásul álljon itt néhány ebéd étlapja 1908-ból:
I.   Húsleves, marhahús tarhonyával és paradicsommártással, forgács fánk.
II.  Gulyásleves, töltött káposzta.
III. Zöldségleves, borjúpörkölt rizzsel, mákos tészta.
IV. Burgonyaleves, hagymás szelet babfőzelékkel, barátfüle.
 Az 1920-as években kiteljesedő gyakorlati, természetközeli életfeladatok megoldását a képzőben alapvetően a jó felszerelt konyha, de legfőbben a természet egy darabja, a kert szolgálta: Berényi Irén igazgatónő nem kis büszkeséggel vethette papírra 1928-ban az alábbiakat: „Kertünk sok gyönyörűséget nyújt mindenkinek, aki intézetünkben megfordul, és kedves pihenőhelye az intézet lakóinak. A kert első része lombos fáival, egy-egy fenyőcsoportjával és gondozott virágágyaival parkszerű, hátsó része gyümölcsfákkal szegélyezett veteményes kert. Itt végzik a növendékek kertészeti gyakorlataikat is. Ebben a részben egy kis méhesünk is van, a méheknek alkalmas virágokkal.
 A kertben egy négyszögalakú üres térség a játszótér céljait szolgálja. A tavaszi és a nyári hónapokban a tornaórák egy része is itt folyik le. A kertet az intézet kertésze, Steiner Gyula szakaltiszt tartja rendben, a méhest is ő gondozza.”
 A növendékek oly mértékben vettek részt a kerti gyakorlatokban, amennyit az idő megengedett, s oly munkákban, amelyek a tapasztalatszerzést szolgálták. A kert ápolása, gondozása nem lehetett az iskola feladata a heti 1 órával. A kerti munkálatokat a kertész, illetve a nehezebb fizikai munkát napszámosok végezték.
 Annak a kérdésnek a megválaszolására, hogyan sikerült a tantervben megfogalmazott gyakorlati tapasztalatszerzést a rendkívül széles körű ismereteket felölelő tevékenységterületekről biztosítani, tanúskodjon az 1931/32. tanév kirándulási terve. A 29 tanulmányi kirándulás több mint fele közvetlenül szolgálta a gyakorlati ismeretek bővítését, a tapasztalatszerzést.

A győri Állami Tanítónőképző Intézet
kirándulási terve

 A századforduló legjobban felszerelt, s talán a legszebb iskolakertjével a Soproni Szent-Orsolya-rendi Tan- és Nevelő Intézet polgári és elemi Tanítóképzője rendelkezett.  Az intézet Sopron belvárosában, „hogy helyhiány miatt törekvéseiben gátolva ne legyen”, 1894-ben 32 000 frt-on megvásárolta a Pettschacher-féle házat, a következő évben a régi iskolaház és ezen épület közt fekvő bástyát, amelynek beszerzése s kertté való átalakítása 12 000 frt-ba került. A kert befásítására szükséges fákat és cserjéket nagyobb részt Sopron sz. kir. város közönsége és Rusz Kálmán röjtöki főerdész  adományozta.
 1910-ben az iskolakert a következőképpen díszlett: Az épületegyüttes három udvart zárt körül,  közülük egy  244 m2 területű játszótérül szolgált, a 160 négyszögölű kertben töltötték a jelöltek az óraközi szüneteket. A régi Sopron belvárosát körülövező egykori bástyán épült  kert éppen az első emelet magasságában volt, az épület tetőterét pihenésre, szórakozásra tették alkalmassá. Az iskolaépület első és második emeleti udvarán a növendékek a díszcserje, a virág és pázsit ápolását végezték, a lapos háztetőn létesített virágos kertben pedig a konyhakerti teendőket is megismerték. Ősszel a virágok, a konyhakerti növények kiszedésében, a káposzta és paprika eltevésében segítkeztek. Az internátus kertjében pedig fürdőmedence volt. Maga az intézet és az internátus helyiségei két épülettömbben voltak, amelyek összefüggő épületként funkcionálnak egy folyosóösszekötetéssel.
 Mennyi gondoskodásról, életszeretetről tanúskodik az intézet alábbi feljegyzése! A növendékek bármerre tekintenek, „mindenütt a kert üde zöldje és virágainak színpompája üdíti fel a tanulásban kifáradt szemüket. Az ajtón kilépve, a fenyők balzsamos illata árad feléjük. Szép időben iskolán kívüli idejük javarészét a kertben és udvaron töltik tanulással, kézimunkával vagy szórakozással.”
 A gazdasági célokra az iskolát fenntartó rend az intézettől mintegy 10 percnyi távolságra 3 hold terjedelmű szőlőt, gyümölcsöst és veteményes kertet rendezett be. Itt kapott elhelyezést az intézet majorsága, tehenészete, sertés- és baromfiállománya. A jelöltek 8-10 fős csoportokban a gazdaságtan tanára és az intézeti kertésznő vezetése mellett ebben a kertben végezték a gazdasági gyakorlatot. „Nagy szorgalommal gyűjtötték össze a virágmagvakat, résztvettek a növények beteleltetésében, télen át szalmatakarót készítettek a melegágy fedésére, majd segédkeztek a melegágy gondozásában. A növendékek szorgos kezét dicsérik a kert virágos ágyai és pázsitjai.”
Az intézet 1910/11-ben a következő felszereléssel rendelkezett a kertészeti ismeretek tanításához:


 
A 30-as években az Orsolya-rend a gazdasági-háztartási szaktanfolyamokból érettségit adó mezőgazdasági szakközépiskolát hozott létre. Az intézet tangazdasága 26,5 kat. holdon működött a következő bontásban:
 20 kat. hold szántóföld,
 3 kat. hold szőlő, gyümölcsös,
 1,5 kat. hold baromfitelep, kifutó és belsőség,
 1 kat. hold bolgárkertészet,
 1 kat. hold terület a „Minta Otthon” zöldséges- és díszkertje.
 A „Minta Otthon” kertjét házi zöldséges kertnek használták vetésforgó szerint. A növendékek itt mindent maguk végeztek. Megtanulták megtermelni egy család egész évi teljes zöldségszükségletét. A ház pincéjében champignon-kultúra volt.

*  *  *
Összefoglalásként ismerjünk meg néhány példát abból a tankönyvből, amelyet Kapi Gyula és Papp József, a soproni evangélikus tanítóképző igazgatói készítettek az 1467/1925. sz. VKM-rendelettel kiadott új tanterv alapján az elemi népiskola V-VI. osztálya, valamint a továbbképző iskola számára. A könyvet Kapi Béla püspök és Papp József tanítóképző intézeti igazgató szerkesztették.
 A 452 oldalas mű az egyetlen könyve volt a fent említett korosztálynak. Benne található az egyháztörténet, a földrajz, a történelem, a természetrajz-gazdaságtan-háztartásban, a természettan-vegytan, az egészségtan, a helyesírás és magyarázatok tantárgyak, tantárgycsoportok tananyaga. A természetrajz-gazdaságtan-háztartástan és a természettan-vegytan tantárgycsoportok számára két variációt tartalmaz a könyv.
 Hány tanítvány jártas a zöldséges kert kialakításában? Az ezzel kapcsolatos információkat összesen 39 sorban közli a tankönyv. Ebből 14 sorban a következő ismeretek birtokába juthatunk: „Célszerű a zöldséges kertet négy szakaszra osztani. Három szakaszban évenként felváltva termelhetjük a következő fajokat: első évben friss trágyába kerülnek a széles levelűek, ú. m. a káposzta, a kel, a karalábé, saláta, zeller, laboda (spenót); a második évben ugyanezen szakaszba vethető: a sárgarépa, kerekrépa, retek, petrezselyem, uborka, dinnye, a különféle hagymafajok és a burgonya; a harmadik évben ugyanezen szakaszba kerülnek a hüvelyes vetemények: a borsó, bab. A negyedik táblát olyan fajok számára hagyjuk fenn, melyek több éven át ott maradnak; ilyen évelők: a sóska, a rebarbara, az angol spenót és a torma. Ugyanitt készítsünk melegágyat a plántálandó fajok számára.”
 Mennyi praktikus ismeretet szerezhettek például a fűszerek tanulmányozása során? „A fűszerek, ha mérsékelten élünk velük, jótékony hatással vannak szervezetünkre, de nagy mennyiségben ártalmasok. Izgatólag hatnak és gyulladást idézhetnek elő.
 A fűszerek hatása a bennük levő illanó olajtól van, mely a gyomor és a bél emésztő munkáját növeli, szaglásunkra is kellemesen hat, de fokozza az idegességet is. Gyengeidegzetű ember tartózkodjék a nagyon fűszeres ételektől.”
 A nálunk gyakrabban használt külföldi fűszerek közül a következőket ismertették származási helyükkel együtt: babérlevél, fahéj, sáfrány, bors, szegfűszeg, szerecsendióvirág, gyömbér, vanilia, szegfűbors, paprika.
 Az iskolakert elődjét faiskolának nevezték. A faiskolát három fő rész alkotta: a szaporító-, az ápoló- és a nevelő-iskola.
 A szaporító iskolában történt a magvetés, dugványozás, bujtás, tőelosztás és egyéb szaporítási művelet. A szaporító iskolából az ápoló-iskolába kerültek a csemeték. A nevelő-iskola tette ki a faiskola legnagyobb részét. A nevelő-iskolában történt a fák nemesítése vagy oltása. A két-három éves vad fácskába nemes fa rügyét vagy gallyát oltották be.
 Mit szeretnénk mi is megtanítani? Amit minden embernek tudnia kell: „Minden foglalkozás sikeres űzésének első feltétele az, hogy ki ki tudja foglalkozásának minden csinját-binját. A gazdának nem elegendő az, hogy tudja, mikép kell az ekeszarvát fogni, az ásóval, kapával bánni, vagy állatokat nevelni. Szükséges az is, hogy ismerje földjét, földjének minden tulajdonságát, előnyeit és hiányait; ismerje vidékének időjárási viszonyait, különösen azt, hogy van-e ott elegendő esőzés? Továbbá, hogy minek van leginkább piaca? Van-e elég munkáserő? stb.”
 Csakis ezek ismerete alapján határozhatja el magát. Aki mindezek számbavételét elmulasztja, aki gazdasága vezetésében nem követ bizonyos rendet, az jó gazda sohasem lehet.

FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM

Kapi Gyula, Papp József, Rozsondai Károly szerk.: A Dunántúli Ág. H. Ev. Egyházkerület Soproni Tanítóképző Intézetének értesítői 1893 és 1937 között.
A győri állami elemi tanítóképző intézet 1894-95. tanévben végzett tananyagának tanmenete.
Pataky Irma igazgató szerk.: A Győri Állami Tanítónőképző értesítői 1896-1900 között.
Karsay Jolán igazgató szerk.: A Győri Magyar Királyi Állami Elemi Tanítónőképző értesítői 1902 és 1918 között. Ua. Győr, 1929. Közli: Berényi Irén igazgató.
A Soproni Szent Orsolya-rendi Tan- és Nevelő Intézet - polgári és elemi - Tanítóképzőjének értesítői 1893-1938 között.
Értesítő a Győri Királyi Katholikus Tanítóképezdéről. Győr, 1981. Közli: Dr. Karácson Imre igazgató. Ua.: 1892 és 1899 között.
Fehér Ipoly szerk. (1874): Győr megye és város egyetemes leírása. Bp.
Kapi Gyula-Papp József szerk.: Tankönyv az elemi népiskola V-VI. osztálya, valamint a továbbképző iskola számára. Az 1467/1925. sz. VKM rendelettel kiadott új tanterv szerint.
Méhészeti felügyelő levele. Győr-Moson-Sopron megyei Levéltár 378/897. sz.
Trefort Ágoston miniszteri körlevele. Győr-Moson-Sopron megyei Levéltár.





Készítette