|
A teljes körlevél dokumentum formában (Itt letölthető).
2. KÖRLEVÉL, A)
2. KÖRLEVÉL
(valamennyi címzettnek, érdeklődőnek, mindazoknak, akik még szeretnének részt venni a kongresszuson)
Kedves Kolléga(nő)!
Köszönjük a rendezvénnyel kapcsolatos érdeklődését. Az eddig beérkezett jelentkezések, igények feldolgozása után a következőkről tájékoztatjuk:
1. A beérkezett előadások számarányai következtében az eredetileg tervezett szekciókat módosítottuk. Minden szekciónak megvan a háziasszonya, házigazdája. A szekció munkáját érintő kérdésekkel (például speciális igény a szemléltetéssel kapcsolatban) közvetlenül hozzájuk is lehet fordulni. Az esetleges újabb jelentkezéseket 2004. január 31-ig tudjuk elfogadni. Nagyon fontos, hogy a téziseket a megadott formátumban e határidőig feltétlenül juttassák el. A később beküldött téziseket - nyomdatechnikai okok miatt - már nem tudjuk közreadni. Mindazokkal, akik az 1. körlevélben megadott határidőig jelentkeztek előadással, közöljük, melyik szekcióban tartanak előadást. Kérjük, hogy esetleges módosítási javaslataikat január 31-ig szíveskedjenek jelezni. (Mindezzel kapcsolatban lásd: 1. melléklet.)
2. Kérjük, hogy az 1. körlevél C) lapján (jelentkezési lap) feltüntetett végösszeget (összes költség) 2004. február 15-ig feltétlenül szíveskedjék a 10044001-00282895 számlaszámra átutaltatni. Ha átutalásra nincs lehetősége, szíveskedjék jelezni, és küldjük a postai befizetéshez szükséges utalványt. Amennyiben fizetési módként az átutalást választja, szíveskedjék az átutalási megbízás közleményének utolsó három karakterében feltüntetni: név #310. Az átutalást igazoló bizonylat fénymásolatát (postai csekk vagy banki igazolás) kérjük legyen szíves részünkre visszaküldeni. Számlaigényét kérjük a 2. sz. melléklet visszaküldésével jelezni. A kért szolgáltatások biztosítását csak akkor tudjuk garantálni, ha a befizetés határidőre megtörténik.
3. Vannak olyan jelentkezők, akik sem az étkezéssel, sem a szállással kapcsolatban nem jeleztek igényt. Ez természetesen azt is jelentheti, hogy az illető nem kér szolgáltatást. Ha azonban csak feledékenységről van szó, kérjük, szíveskedjék a jelentkezési lap újbóli kitöltésével és elküldésével igényét jelezni.
4. A fakultatív programokat illetően szíveskedjék igényét a teljes pontosság kedvéért (esetleg ismételten) a most kiküldött jelentkezési lap visszajuttatásával (2. sz. melléklet) jelezni.
5. Szándékunkban áll az elhangzott előadásokat (lektorált) kötet(ek)ben megjelentetni. A dolgozat terjedelme legfeljebb 6 oldal lehet. A kész dolgozatot a megadott formátumban (3. melléklet) a kongresszuson le lehet adni az adott szekció háziasszonyának, illetve házigazdájának, vagy legkésőbb 2004. május 31-ig kell eljuttatni hozzá. A dolgozat lektorálásáról, illetve lektoráltatásáról a szerkesztőbizottság gondoskodik. Mindazoknak, akik dolgozatukat szeretnék megjelentetni, 1500 forinttal kell hozzájárulniuk a kiadási költségekhez, amely összegért 2 teljes kötetet kapnak. A köteteket nem árusítjuk. A befizetési határidő 2004. június 30. A kongresszusi köteteket e feltételek mellett legkésőbb a 2005. évi kongresszus időpontjáig megjelentetjük.
Kérjük kedves segítségét, megértését a fentiekkel kapcsolatban.
Nyíregyháza, 2003. január
A Szervezőbizottság
1. sz. MELLÉKLET
Szekciók és háziasszonyok, házigazdák
1. MAGYAR NYELV- ÉS SZÖVEGVIZSGÁLAT Pállné Lakatos Ilona e-mail: lakatosi@nyf.hu, Pethő József e-mail: pethojos@nyf.hu,
2. NYELVPOLITIKA Minya Károly e-mail: minyak@nyf.hu, Tukacsné Károlyi Margit e-mail: tukacsne@nyf.hu
3. FORDÍTÁSTUDOMÁNY ÉS KONTRASZTÍV NYELVÉSZET Laczik Mária e-mail: laczik@nyf.hu, Ajtay Horváth Magdolna e-mail: ajtayhm@nyf.hu
4. LEXIKOLÓGIA ÉS LEXIKOGRÁFIA Répási Györgyné e-mail: repasi@nyf.hu
5. AZ ANYANYELV ÉS AZ IDEGEN NYELV OKTATÁSA Csige Katalin e-mail: csigek@nyf.hu, Éva Erzsébet e-mail: evaerzs@nyf.hu
6. SZAKNYELVI KOMMUNIKÁCIÓ Pázmándi Viktória e-mail:pazman@nyf.hu
7. AZ IDEGEN NYELV ELSAJÁTÍTÁSÁNAK MÉRÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE Szerencsi Katalin e-mail: szerencs@nyf.hu
Kerekasztal
Szaknyelvi kommunikáció (Szerencsi Katalin - Kurtán Zsuzsa) A nyelvoktatás helye a bolognai folyamatban (Éva Erzsébet - Sturcz Zoltán) A nyelvoktatás helye a pisai folyamatban (Pethő József - Lengyel Zsolt) Határmenti és regionális kérdések (Udvari István) Az Ön előadását az … sz. szekcióba osztottuk be.
Egyet nem értés esetén javaslata: ………………………….
Új jelentkezés esetében kérem, hogy előadásomat a ……………. szekcióba szíveskedjenek beosztani.
Dátum
Aláírás
VISSZAKÜLDÉSÉT CSAK MÓDOSÍTÓ JAVASLAT VAGY ÚJ JELENTKEZÉS ESETÉBEN KÉRJÜK!
2. sz. MELLÉKLET
IGÉNYBEJELENTÉS FAKULTATÍV PROGRAMRA IGÉNY ESETÉN VISSZAKÜLDENDŐ!
1. Szeretnék színházba menni. A színházi előadás költségét vállalom.
Olvasható név …………………………………………….
Dátum
aláírás
2. Szeretnék úszni (díjmentes)
Olvasható név …………………………………………….
Dátum
aláírás
3. Szeretnék lovagolni (díjmentes)
Olvasható név …………………………………………….
Dátum
aláírás
SZÁMLAIGÉNY BEJELENTÉSE
A számlaigénylő neve: ……………………………………………..
Számlázási cím ………………………………………………………………………….
Dátum
aláírás
3. sz. MELLÉKLET
TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐADÁS MEGJELENTETÉSÉHEZ Microsoft Word rendszerben gépelve Oldalbeállítás: A/4 Margók: fent, lent, jobb, bal 2,5 cm Sortávolság: 1,5-ös Betűméret: 12-es Betűtípus: Times New Roman CE Terjedelme: max. 6 oldal Formázás: Sorkizárt
Formátum: Szerző: X Y Előadás címe: xxxx Intézmény: xxxx Előadás rövidített tartalma folytatólagosan sorkizártan.
|