KODOLÁNYI JÁNOS  
(1899-1969) 

        "Az igazság az, hogy bár látszólag meddő volt az életem, eredménytelen és sikertelen a munkám, mégiscsak ezért volt érdemes élni; és ha újra elkezdhetném, lépésről-lépésre ugyanezt az utat járnám végig... ugyanezt a munkát kezdeném el, és - ha talán okosabban, hajlékonyabban, engedékenyebben, - de semmiképpen sem lényegét megváltoztatva venném fel az élet által elém dobott kesztyűket..."
                                                                                                                                        (Kodolányi János)

    A Nyugat első nemzedékének nyomában, az első világháborút követő években, a Nyugat második nemzedékének nevezett költők mellett eredeti hangú, jelentékeny új prózaírók lépnek fel. Ezen írók egyike iskolánk névadója, Kodolányi János.
    1899. március 13-án született Telkin, ahol édesapja uradalmi főerdész volt. 1903-ban a család Pécsváradra költözött, az elemi iskola négy osztályát itt végezte.
Szülei elváltak, s miután apja újranősült, a család Vajszlóra költözött. Az ormánsági falu élményvilága nagy hatással volt későbbi munkásságára. 1910-15-ben a pécsi főreáliskolában tanult, az ötödik osztályt megismételte. 1916-19 között a székesfehérvári főreáliskola diákja és az önképzőkör tagja volt. Ő szerkesztette a "Diák-toll" című lapot. 1921-ben pedig a pécsi Krónika közölte verseit.
Feleségül vette Csőszi Matildot, két gyermekük született. Visszaköltöztek Vajszlóra, ahol nehéz anyagi körülmények között éltek. "Életkörülményei úgy hozták, hogy egy olyan vidéken - az Ormánságban - ismerte meg tüzetesen a falusi élet gondjait, ahol egyrészt még nagymértékben fennállottak a feudális gazdasági-társadalmi viszonyok, ahol nagyon sok ősi hagyomány még elevenen élt a nép körében, ahol talán a legjobban ritkította a lakosságot az egyke, másrészt ahol szemlélhető veszedelem volt a német előretörés. Itt tehát ősi magyar babonák és elnémetesedés kettős veszedelme között, földesúri elnyomatás alatt gyermektelenséggel pusztította magát a falu. Ezt a tragédiát látta, és ennek orvoslási módjait kereste. A népet akarta szolgálni, és ezért megtagadta azt a középosztályt, amelyből származott. Megküzdött a nélkülözésekkel. Kereste a kibontakozás lehetőségét."
(http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/kodolany.htm)
Püspökladányban, Nógádverőcén, majd Rákospalotán vettek házat.
    1932-44 között az Írók Gazdasági Egyesülete kezdeményezője, első titkára, főtitkára, majd később társelnöke lett. 1934-ben lett a Magyarország ill. a Válasz c. lap munkatársa. Többször járt Finnországban.
1937-ben munkásságáért Baumgarten díjat kapott. 1941-ben a Pécsi Janus Pannonius Irodalmi Társaság társelnökévé választották, és a Sorsunk című lapnál dolgozott. 1943-ban ő tartotta a szárszói konferencia bevezető előadását. A háborút Budapesten vészelte át. 1949-55 között nem jelentek meg írásai. Ebben az időszakban igen nehéz körülmények között élt Balatonakarattyán, számos műve itt keletkezett. 1955-ben publikálhatott újra, ekkor megjelent válogatott elbeszéléseinek gyűjteménye (Éltek, ahogy tudtak, 1955). 1957-ben megindult életműkiadása.
    Pályáját lírikusként kezdte, korai elbeszéléseiben az ormánsági népéletet ábrázolta. Érdeklődése később a középkor felé fordult, egymás után írta történelmi regényeit. Elbeszéléseinek témáit színpadi művekben is feldolgozta. Gyermekkori élményeit is felelevenítő írásai mellett tanulmányait, cikkeit is kötetbe rendezte. Jelentősek finn fordításai. Több műve idegen nyelven is megjelent.
    Budapesten halt meg 1969. augusztus 10-én.1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.