Vizitben a leendő kodolányisok

Cikk dátuma 2016. május. 25. | KáVé

Előadások, tőzsdeszimuláció, nyelvi kurzus, koncert

Kodolányi.zip  elnevezéssel rendezték meg a KJF Budapesti Oktatási Központjában kedden délután azt a programot, amelyre azokat a középiskolásokat hívták meg, akik beadták jelentkezésüket idén a főiskola valamelyik képzésére.  A rendezvény célja az volt, hogy a leendő elsőévesekhez még közelebb hozzuk intézményünket ismeretterjesztő előadások és egyéb programok segítségével – mondta el Szondy Réka, KJF PR és Marketing Csoportjának vezetője.

A délutáni program nyitányaként a duális képzéshez kapcsolódó tudnivalókról tartott előadást Dr. Hinek Mátyás, a gazdálkodási és menedzsment tanszék intézeti tanszékvezetője. Elmondta többek között a képzés lényegéről, hogy  egyszerre jelentkezik a felsőoktatásba és egy vállalathoz a hallgató, utóbbiban gyakornoki státuszba kerül. A vállalatnál évente 22 hetet töltnenek a diákok, és a minimálbér 60%-ának megfelelő díjazást kapnak havonta. Jó látszik az, hogy az éves fizetés összege sokkal magasabb, mint a két szemeszter együttes tandíja. A tanév rendjéről Hinek Mátyás elmondta, 26 hét oktatás, 22 hét vállalati gyakorlat és 4 hét fizetett szabadság jellemzi a duális képzést. A vállalatok munkaszerződést kötnek a főiskolásokkal, a törvényben foglaltaknak megfelelően alkalmazzák a fiatalokat.

A KJF-en induló duális képzésekben résztvevő partnercégek képviselői is tartottak hosszabb-rövidebb tájékoztatókat a résztvevőknek, ezekből az előadásokból kirajzolódtak a hallgatók leendő feladatai, előmeneteli  lehetőségei. A vállalatokhoz történő jelentkezési határidőket is megismerhették a fiatalok, megtudhatták, hogy még nem zárult le minden esetben a gyakornoki jelentkezés lehetősége.

A duális képzéshez kapcsolódó programpontot követően Dr. RátzTamara, a KJF Turisztikai és Gazdaságtudományi Intézetének igazgatója tartott érdekes előadást "Észak-Korea titkai" címmel.  Ezt követően Dr. Máté Krisztina, a kommunikáció és médiatudomány szak tanszékvezető helyettese  az RTL Klubon futó „Keresem a családom” című műsor kulisszatitkaival ismertette meg az érdeklődőket. A műsor producereként tevékenykedő televíziós személyiség meghívta társelőadónak a másodéves, kodolányis Bolfert Richárdot, aki gyakornokként segíti a produkciót.

„Európa az európaiaké?” címmel a migránskérdés aktuális problémáiról beszélt előadásában Dr. Kiszelly Zoltán a program záró előadásában.  A napjainkban sokakat érdeklő kérdéskör aktuálpolitikai háttereibe is betekintést nyerhettek az előadás résztvevői.

Az előadásokon kívül  a fiatalok és velük érkezett szüleik, barátaik  részt vehettek a  Dr. Hinek Mátyás által vezetett tőzsdeszimulációs játékban, valamint a fesztiválszezonra felkészítő intenzív angol nyelvi kurzuson is, amelyet Halász Levente tartott. Külön színfoltja volt a programnak Nagy Lili és Rodek Balázs  előadóművész szakos hallgatók kiváló koncertje. A jazz-ének szakos, elsőéves Nagy Lili részt vett a május 8-12. között Marosvásárhelyen megrendezett  a VIII. Nemzetközi Egyetemista Dzsesszfesztiválon, ahol  megnyerte a Jazz Fesztivál legjobb énekesének járó díját.

Kép és szöveg: V.I.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat