Turizmus Maraton a KJF-en

Cikk dátuma 2014. október. 06. | KáVé
Turizmus Maraton a KJF-en

Valódi előadások érdekességgel fűszerezve

Az Egyesült Nemzetek Világturisztikai Szervezete 1979-ben szeptember 27-ét jelölte ki a Turizmus Világnapjává. Magyarország ezt jeles szakmai napot a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére és a turisztikai szakemberek együttműködésével 2011. óta ünnepli. 


A turizmus sokszínű ágazat, utazásaink során élményekkel leszünk gazdagabbak. A turizmus ezen kívül jelentős hatást gyakorol a közösségekre, illetve a turisták számára a szórakozás, a közös utazások, a turisztikai szakemberek számára pedig a közös turisztikai tevékenységek során emberi kapcsolatok, barátságok köttetnek, közösségek alakulnak. Ezért a Turisztikai Világszervezet az idei év mottójául a „Tourism and Community Development” („Turizmus és Közösségfejlesztés”) szlogent választotta. Ebből az alkalomból a turisztikai szakma köszönti a turistákat, a turisztikai szakembereket és ezúttal kiemelten a lakosságot, akiknek vendégszeretete, vendégbarát viszonyulása nagyon sokat számít abban, hogy a turista mennyi időt tölt nálunk, vagy visszatér-e még országunkba. 

A Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszéke is csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. által kezdeményezett országos „vendégbarát” akciókhoz. Első évfolyamos turizmus-vendéglátás szakos hallgatói számára „Turizmus Maraton” című rendezvényt szervezett, amelynek során a hallgatók öt-öt perces élménybeszámolókat tartottak „Legjobb utazásom/Legjobb turisztikai élményem” címmel. Az előadások változatos desztinációkról szóltak: képet kaphattunk többek között egy finn kalandról, a Bécsi Karácsonyi Vásár gyönyörű fényeiről és helyszíneiről, egy jesolo-i felfrissülésről, vagy a legjobb táborozásról a Káli-medencében. Hallhattunk Bajorország idilli világáról, Erdély különleges értékeiről, egy példaértékű középiskolai intézmény által a diákok számára szervezett ravennai utazásról, Spanyolország, illetve Barcelona csodálatos kincseiről. Képeken felidézhettünk Párizs és Franciaország hangulatát, és elképzelhettük Ulm szépségeit. 
Az előadások valódi élménybeszámolók voltak, sok érdekességgel fűszerezve, a helyek hangulatát megidézve, és az érdeklődő hallgatóságnak is élményt nyújtva. Bízunk abban, hogy a rendezvény a kedvessége, jó hangulata mellett egyben hagyományt is teremtett, és a következő évben is megrendezésre kerülhet majd. 

Dr. Tőzsér Anett
főiskolai docens 
Kodolányi János Főiskola
Turizmus Tanszék

 

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat