Turizmus és értékteremtés a palettán

Cikk dátuma 2020. szeptember. 17. | KáVé
Turizmus és értékteremtés a palettán

Jubileumi Nemzetközi Tudományos Konferencia a Mátrában

A Mátra vidéke adott otthont ismét a Jubileumi 5. Mátrai Nemzetközi Tudományos Konferenciának szeptember 11-én, amelyre a világ számos szegletéből kapcsolódtak be elismert hazai és külföldi kutatók, szakemberek. MatraLab Nonprofit Kft., a Kodolányi János Egyetem, a Magyar Földrajzi Társaság Gyöngyös-Mátravidéki Osztálya és a Gyöngyös-Mátra TDM által közösen szervezett konferencia témája olyan kihívásokkal teli területeket érintett, mint az öregedés, a jól-lét, az akadálymentesség, a turizmus és az értékteremtés. A konferencia korábbi gyöngyösi és parádsasvári helyszínei mellett idén a Mátrai Állami Gyógyintézet is felsorakozott a helyszínt biztosító vendéglátói körbe, ám a jelenlegi járványhelyzet miatt a konferencia résztvevői a virtuális térben találkozhattak egymással.

A szervezők részéről már az idei év első felében felmerült az online konferencia megtartásának lehetősége. Ez a megoldás viszont azt tudta biztosítani, hogy a látogatói létszám jóval meghaladta az általában elvárt kereteket. A négy és fél órás konferenciát több mint százan követték élőben, amely az eltérő időzónák miatt komoly kihívást jelentett a szervezők részére.

Az eddigi gyakorlattól eltérően a konferencia hivatalos nyelve most az angol volt a nagyszámú külföldi előadók létszámához igazodva. Az előadók az Amerikai Egyesült Államokból, Hollandiából és Lengyelországból kapcsolódtak be a programba a hazai szakemberek mellett. A programot Professzor Dr. habil Dávid Lóránt nyitotta meg, aki köszöntő beszédében kiemelte, hogy a koronavírus negatív hatása mellett több olyan dologra is érdemes odafigyelni a mindennapokban, amelyek apró örömöket is biztosíthatnak. Professzor Jan S. Jukema előadásában az időskorról, mint specifikum beszélt, amely rengeteg egyedi élményt képes nyújtani. Professzor Sobczak-Michałowska Marzena és Dr. Bergmann Magdalena bemutatták ez elmúlt évtized szociális oktatással összefüggő, valamint az időseknek kialakított akadémiai hálózattal kapcsolatos pozitív eredményeiket. Ron van Bloois elemezte azokat az európai szociális ipart érintő beruházási folyamatokat, amelyek célkitűzései között a magas életminőség és az időskorban meggátolandó elmagányosodás elleni megoldások szerepeltek. A további délelőtti programban a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karát képviselve Dr. Bene Ágnes a járványhelyzet alatti széleskörű sportolási lehetőségeket és azok tudományos eredményeit mutatta be az érdeklődőknek. A Budapesti Gazdasági Egyetemről Dr. habil Remenyik Bulcsú és Horváth Dániel doktorandusz hallgató a hazai egészségturizmus eddig elért nívós eredményeit foglalta össze előadásában. A délutáni programot a konferenciát moderátorként levezető Dr. Zsarnóczky Martin előadása nyitotta, amelyben az Észak-Amerikai és az Európai nyugdíjrendszerek standardizálásának lehetőségei szerepeltek a fókuszban. Thomas Barat, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, az Amhuncham és a New York-i Magyar Főkonzulátus vállalkozásbarát tevékenységét mutatta be. Az Amerikai Michigenben húsz éve élő és ott vezető konduktorként dolgozó Dr. Benyovszky Andrea az akadálymentesség kihívásairól beszélt, saját oktatói tapasztalatait megosztva hallgatóságával. Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra TDM új elnöke a Mátra turizmusáról, a belföldi turizmusban kiemelkedő mátrai látogatottságról és a négy észak nyújtotta előnyökről tartotta előadását.  A zárszóban az előadók megerősítették a tudományos konferencia létjogosultságát, kiemelték az elmúlt öt esztendő kitartó munkájának eredményeit, és egyben jelezték további részvételi szándékukat a későbbiekre vonatkozóan.

Az 5. Jubileumi Mátrai Nemzetközi Tudományos Konferencia több szempontból is rendhagyónak bizonyult. A járványhelyzet ellenére minden közreműködő, résztvevő, látogató egyetértett az esemény fontosságával, aminek érdekében a szervezők továbbra is elkötelezetten dolgoznak, hiszen minél több nemzetközi szaktekintély látogat el hazánkba, azzal egyre többen viszik tovább a nagy világban mind a konferencia, mind a Mátra-vidék hírét, pozitív hangulatát.

Dr. Zsarnóczky Martin

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat