Tarbay Gabriella: Moreszk szecesszió

Cikk dátuma 2015. november. 27. | Kitekintő
Tarbay Gabriella: Moreszk szecesszió

 

Egy Bugatti bútoregyüttes nyomában

Vannak még csodák… Erre gondolok, amikor a régiség bolt tulajdonosát szelíden félretolva – hogy a szemem elé táruló látványnak ne álljon útjában – meghökkenve kérdezem: magának Bugattijai vannak? Ugyanis egy-egy eddig ismeretlen Carlo Bugatti (1856 –1940) bútor felbukkanása is világszenzáció, de az, hogy itt Pesten, a Falk Miksa utcában, aszimmetrikus összeállításában formabontónak nevezhető teljes fogadószoba együttese csillan fel a fáradtan lebukó nap sugaraiban, már kész csoda. 

Közelebb lépve, kis vizsgálódás után kiderül, hogy bár a bútorok jelzetlenek, az összkép mégsem hagy kétséget. Az ezeregy éjszaka mesevilágát megelevenítő moreszk részletek, a középkori legendák hangulatát sugalló tornyocskák a székeken és a fali polcon, valamint a pohárszéken - a tükör helyén - a horizontot tágító elmosódott, japán metszetek stílusában festett széles röptű madarakat ábrázoló képek, a finom ötvösmunkával készült, a bútorokon ritmikusan megjelenő, a napfény melegét sugárzó rézkorongok  mind-mind  a milánói mester stílusának jellegzetes jegyei. Az ebben a környezetben excentrikusnak ható rojtok, paszományok is a Bugatti bútorok gyakran visszatérő díszítményei. Azt is kizárhatjuk, hogy replikával van dolgunk, annál is inkább, mert a drága anyagok: a pergamen, különleges minőségű bőr, finom elefántcsont berakások, valamint a sajátos asztalos-technikák alkalmazása miatt ezek a bútorok nemigen hamisíthatók.

Carlo Bugatti, a minden vagyonát egy perpetuum mobile megalkotására pazarló milánói Giovanni fa- és kőszobrász mester fia, nem a legismertebb tagja a művészcsaládnak, de kétségkívül a legmerészebb, legvakmerőbb álmodozója. Saját gyermekei, a gyors, áramvonalas luxusutókat tervező Ettore és az utóbbi években újból felfedezett Rembrandt, a különleges plaszticitású szuggesztív állatszobrok alkotója hírességben túlszárnyalta, ám ő sokoldalúságában mégis utolérhetetlen maradt. Alkotói zsenijét kritikusa, Rossi-Sacchetti  jellemzi a legtalálóbban 1907-ben: „Ha valaha volt olyan művész, aki a 15. századi itáliai reneszánsz univerzális embereihez fogható, az kétségtelenül Carlo Bugatti..”

 

 

Valóban, Carlo mester igazi reneszánsz ember volt, a 19. Századi Milánó Leonardója. Bár érdeklődésének homlokterében a bútorművesség, belsőépítészet és az ötvösség állt, készített ezüst ékszereket és használati tárgyakat is, szenvedéllyel foglalkozott építészettel, belsőépítészettel és szobrászattal, tervezett versenybiciklit, ügetőverseny-kocsit, és feltalált egy új húros hangszert is. Mint ahogy ez az együttes is mutatja, fölényes mesterségbeli tudással elkészített bútorait (a milánói és párizsi képzőművészeti stúdiumok mellett az asztalosmesterséget is kitanulta) nem csak egyszerűen használatra szánta, inkább különlegesen merész és távolba tekintő fantáziavilága kifejező eszközének tekintette. Elveiben azonosult Oscar Wilde és Godwin esztétikai mozgalmával és a tökéletes forma és szépség elérésére törekedett…

 

Ha e berendezési tárgyak stílusát meg akarjuk határozni, nehéz helyzetben vagyunk, mert a mester alkotásai nehezen tűrik a beskatulyázást. Maga Carlo Bugatti sem könnyíti meg a dolgunkat. Amikor ugyanis 1902-ben az olasz királyné melegen gratulált „mór stílusú” bútoraihoz, a művész, ,igazi enfant terribleként öregbítve hírét, így válaszolt: „Téved Fenség, ez az én saját stílusom”. – Ezért cikkemben Bugatti nyomába eredve inkább a következő kérdésekre keresem a választ: mikor készültek, és kik lehettek az akkori Magyarországon a megrendelői.

Carlo Bugatti művészi pályája jól behatárolható szakaszokra tagolható. 1888-ban ismeri meg a közel és távol-keleti művészet bűvkörében égő Európa. Ekkor arat ugyanis nagy sikert műveivel Londonban az olasz művészeti kiállításon, és munkáiról metszetek jelennek meg angol és német folyóiratokban.

Erre az időszakra alakul ki első korszakának merészen egyedi, eklektikus stílusa is, amelynek lényege hogy egy-egy alkotáson belül példa nélkül állóan ötvözi a közel és távol-keleti hatásokat, de messzemenően merít az itáliai kézműves tradíciókból is. Az így megálmodott  dekoratív fantáziavilágot - mintegy kijelölve saját képzelete határait. - aszimmetrikus, határozottan építészeti struktúrájú, mór, de egyes esetekben gótikus és reneszánsz elemeket is felvonultató kompozícióba foglalja. Ekkortól alkalmazza - az akkori Európában egyedülálló módon - a kifeszített, festett figurális vagy stilizált növényi elemekkel díszített pergament is. Érdekes megjegyezni, hogy Bugatti egyes bútorain cápabőr borítással is kísérletezik, ezzel olyan nagy párizsi art deco nevezetesen André Groult előfutára. A Bugatti bútorok ugyancsak jellegzetes díszítőelemei a domborított réz korongok.

Az 1890-es évek közepétől formanyelve letisztul, a japán hatás felerősödik, és bútorain szecessziós jegyek is megjelennek. Az 1900-as párizsi világkiállítás nemcsak aranyérmet, hanem valódi sikert is hoz számára. A legjobb bútortervezők sorába emelkedik. Keresetté válik, és az 1890-ben, Milánóban a via Marconán megnyitott bútorüzemébe sorra érkeznek a megrendelések.    

 

Bugatti negyvenhat évesen, 1902 -ben ér pályája csúcsára, amikor a torinói kiállításon, ahol a kor nagyjai, Gaudi, Van de Velde, Guimard, Mackintosh, Horta, Behrens és Riemerschmid is részt vesznek, viharos feltűnést arat. Vannak, akik őszintén csodálják, ám vannak, akik botránykőnek tartják. Az 1902-es Magyar Iparművészet például így ír róla: „Ez a jó úr a maga zseniális bolondságában új bútortípusokkal lepi meg a világot. Mindennél a körből indul ki. Természetes, hogy a formák kavarodása szédítő nála.”

Ez a kiállítás azonban már egy új alkotói korszakot jelent Bugatti életművében. A többek között a teljesen pergamennel borított csigaszobájának (játék és társalgószoba) bútorairól eltűnik a dekoratív fantázia-, és a narratív világ elemei, amelyek a természet felé fordulás jegyében, a finom florális ornamentikának és a tiszta geometriai formáknak adják át a helyüket. Ismét adódik a reneszánsz párhuzam: miként a firenzei quattrocento Bugatti munkáiban is a kör, négyszög, illetve a henger és a kúp dominál, hogy végül - Piero della Francescához hasonlóan – a legtisztább formánál, a tojásnál kössön ki.

A Milánói siker azonban pürrhoszi győzelemnek bizonyul. A kiállításra szánt négy szoba berendezése felemészti minden tartalékát, adósságba keveredik, ezért bútorüzemét társának átadva Párizsba települ át. A bútorgyár „De Vecchi (Giá Bugatti ) Fabbrica Italiana Mobili Artistici néven működik tovább.  Ez azért lehetséges, mert Carlo Bugatti a bútoraihoz készített pontos maketteket valamint a naturalisztikus, kalligrafikus és geometrikus díszítéseihez készített részletes vázlatokat is átadja Vecchinek.

Párizsban – többek között az Andy Warhol gyűjtemény tanulsága szerint – még elvétve alkot ugyan bútorokat, de inkább már ezüstből és bronzból készített ékszereknek és ötvöstárgyaknak szenteli hátralevő életét. 1940-ben, Ettore fiánál, az elzászi Molsheimben hal meg.

A hét darabból álló, feltehetően egyedi megrendelésre készült magyarországi bútoregyüttes tehát Carlo Bugatti meghatározott korszakának, a bútorfantáziák időszakának a terméséhez tartozik. A letisztultabb formák, a karosszék alakja és a festett pergamenképek motívumai alapján a 1895 utáni időszakra tehető. Az is elképzelhető, hogy a mester 1904-és 10 között, maga készítette, de az sem kizárt, hogy a Bugatti minták után dolgozó milánói utódgyárból került ki.

Jelentőségét növeli, hogy, ilyen sok darabból álló szobaberendezés (egy pohárszék, falipolc, asztal, ülőpad, karosszék és három különböző támlásszék) Bugatti ezen korszakából akár eredetiben, akár fényképen alig néhány maradt fenn.

 

 

A hagyományos ülőgarnitúrához képest meghökkentő az összeállítás: az aszimmetriára törekvő művész nem készített páros darabokat, sőt a három szék is különböző. Az együttes harmóniáját az iszlám művészetből kölcsönzött geometrikus és a japonizáló naturalisztikus ornamentika egyensúlya teremti meg. Az egészet átható domborított rézlemez díszítés sajátos ritmust teremt, a nagy milánói hagyományokra visszatekintő certosa technikát idéző elefántcsont és ébenfa berakások, csipkézett frízek és lábösszekötő megoldások, esztergált tornyocskák és a fali polcon megjelenő szamárhátívek izgalmas mesevilágba repítik a minden részletben újdonságot felfedező nézőt.

Az együttes koloritját a Bugattinál megszokott sötét-világos színkombináció: a feketére helyenként a monotónia oldásaként mahagónira pácolt fényezett fa, és a tojáshéj színű bőrülések kontrasztja adja. Ehhez kapcsolódik a geometriát játékosan enyhítő pergamenfestés az üléstámlákon és a pohárszéken. Az egyik széken elmosódott virágmotívum, a karosszéken japános aszimmetriával elhelyezett leveles bambuszág, az ülőpadon finom, stilizált növényi indák láthatók, e motívumok aztán a tájképpel díszített pohárszék felső ajtaján is megismétlődnek. A pergamen festését Bugatti egyébként túlnyomórészt nem maga végezte elkészítésükben festőművészek közreműködtek. A legszebb szecessziós hatású, florális ábrázolások sógorának, a festőművész Santininek a nevéhez fűződnek.

Külön érdekesség még a fali polc szinte külön életet élő, melegbarna nyersbőr borítása, amely absztrakt kompozícióként hat. 

Szinte megoldhatatlan feladatot jelent a szobaberendezés vevőjének (megrendelőjének) azonosítása. Egyébként is keveset tudunk Bugatti megrendelőiről, néhány kivételtől eltekintve: Puccini Torre del Lagóban levő villájába rendelt tőle szobaberendezést, Giacometti műtermébe vásárolt a mestertől székeket, Lord Battersea londoni házának hálószobáját terveztette Bugattival (erről fénykép is fennmaradt.)

Mindenképpen szűkíti a megrendelők körét, hogy a drága anyagok, az aprólékos díszítőtechnika miatt a Bugatti bútorok luxustárgyak. Nem is mindennapi használatra készültek. Következésképp Carlo mester alkotásaihoz egy gazdag egyben kifinomult ízlésű vevőkör jöhet szóba.

A hagyomány két családot említ a szóban forgó bútorokkal kapcsolatban: a Festeticseket és a Pallaviciniakat. Keszthelyen nem volt nyoma Bugatti bútoroknak, de a család olaszimádatáról híres dégi ága is megrendelhette a bútoregyüttest. A kastély archív fotóin azonban nem voltak Bugatti bútorok, és a család ma élő tagjai is kizárták, hogy a birtokukban volt. Talán a Pallaviciniek szilvásváradi kastélyában állhatott…

Ha ugyan nem másutt. Így marad a rejtély, de ez nem meglepő. Carlo Bugatti, a második évezred alkonyának különleges, emblematikus figurája egyébként sem szívesen fedte fel titkait.

/Szalon, VII. évfolyam, 2003/5 pp 24-29/

(Fotó: Kaczur György)

 

Moorish art nouveau

In trace of a Bugatti furniture suite

Miracles do happen……That is what occurs to me as I enter the antique shop gently  pushing away  the owner so that he will not block the view and put  him the question , ‘You really have Bugattis?’  It is a world-shattering sensation whenever a piece of furniture by Carlo Bugatti   ( 1856 – 1940 ) unknown so far turns up but it is truly  a miracle that a complete drawing room suite  in a revolutionary asymmetric arrangement glistens in the beams of the setting sun in Falk Miksa Street in Budapest.

After a quick examination the pieces turn out to be unmarked but the overall picture leaves no doubt. The Moorish details conjuring up the fairyland of the Arabian Nights, the little turrets on the chair and the shelf on the wall with the atmosphere of medieval  legends, the blurred pictures of broad-winged birds on the  sideboard painted in the style of Japanese engravings as well as the fine goldsmith’ work, the brass disc ornaments appearing on the different pieces following a certain rhythm all bear the distinctive marks of the Master’s style. The fringes and braids, which might look eccentric in this milieu, are also ornaments that appear frequently on Bugatti furniture. We can rule out the assumption that they are replicas, all the more  because the use of  expensive materials : parchment, high quality leather, fine ivory inlays and the individual cabinet-making technologies make it impossible to falsify this kind of furniture.

Carlo Bugatti, son of the master wood-carver and sculptor from Milan, Giovanni Bugatti, who wasted his wealth on creating a perpetual mobile is  not the best known member of the artist family but definitely  the boldest and most daring dreamer of all of them. His children, Ettore, who designed streamlined luxury automobiles and Rembrandt, who created forceful animal statues of peculiar plasticity  both outshine him in fame and glory but he is unbeatable in versatility. His critic, Rossi-Sacchetti wrote in 1907 ‘ If there has ever lived an artist who can be matched to the universal artists of the 15th century Italian renaissance it definitely is Carlo Bugatti…’

Indeed, Master Bugatti was a renaissance man, the Leonardo of the 19th centuryMilan. Although his interests focused on cabinet-making, interior design and goldsmith’s art, he also made silver jewellery and consumer goods. He was a passionate interior designer and sculptor, designed race bicycles and trotting race carts and invented a new string instrument. As the displayed furniture suite suggests, his furniture, which he designed and completed with outstanding craftsmanship ( besides his art studies in Milan and Paris he also learnt the cabinet-making craft) are not merely consumer goods for everyday use but rather means to  express  his daring and bold imagination. In theory he followed Oscar Wilde’s and Goodwin’s aesthetics movement and strived to create the perfect form and beauty at the same time.

It is rather difficult to define the  style of his furniture and furnishings as the Master’s works are impossible to be pigeonholed. Not even Carlo Bugatti  makes it easier for us.  When the Queen Consort of Italy   congratulated him on creating beautiful furniture in ‘Moorish style’ the Master, enhancing his fame as an ‘enfant terrible’, replied, ‘You Majesty, you are wrong. They are in my style.’ In trace of Bugatti’s work my article will be focusing on the following questions; When exactly were these pieces of furniture made and how do they fit into the Master’s career? Who could have been his customers inHungaryat the time?

Carl Bugatti’s career as an artist can be divided into  easily definable periods. He makes his debut in 1888 inEurope, when people are enthusiastic admirers of the art of the  Middle andFar East. His pieces of furniture  are a great success at the Italian art exhibition inLondonand engravings of his works are published in English and German magazines.

This first period is marked by a daringly unique and eclectic style, which blends Middle and Far Eastern influences using the Italian traditions of  handicraft. This decorative world of imagination is reflected in an asymmetric, explicitly architectural  composition decorated  with Moorish, sometimes Gothic and Renaissance elements. For the first time inEuropehe starts using stretched parchment decorated with painted figurative or stylized elements of plants. He is experimenting with shark skin encasement on furniture, envisioning art deco inParisand the works of Andre Groult. Another characteristic feature of Bugatti furniture is the chased brass disc ornaments.

From the mid 1890s his forms of expression and the Japanese influence become  more clarified and  marked , respectively. Characteristics of art nouveau start to appear on his furniture. The Paris World Exhibition in 1990 brings him not only a Gold Medal but also fame and success,  raising him among the best furniture designers. His designs  come into fashion and his furniture factory, which opens in via Marcona inMilanin 1990 is flooded with  orders.

Bugatti’s career culminates in 1902, when he has a resounding but controversial success at the Turin Exhibition, where celebrities of the period like Gaudi, Van de Velde, Guimard, Mackintosh, Horta, Behrens and Riemerschmid also appear. He is either admired or regarded as a scandal-maker. The Journal of Arts and Crafts writes in 1902, “This distinguished gentleman of remarkable but eccentric talent surprises the world with his new furniture designs. All his forms are based on the circle. The flutter of forms certainly make you feel dizzy.”

This exhibition, however, marks the beginning of a new period in his career. The playroom and drawing room suites completely covered with parchment lack the decorative elements of a fantasy and narrative world clearing the way for floral ornaments and pure geometrical forms in the spirit of his returning to nature. In line with 15th century scenography  studies   fromFlorence the circle, the rectangle, the cone and the cylinder become more and more dominant in the works of Bugatti. Like Pierro della Francesca in the renaissance he also  finds the most perfect form of all forms, the egg.

But the success in Milanis an overnight triumph.  He spends all his savings to do the furniture for the four rooms at the exhibition, runs into debt, sells the furniture factory to his partner and moves toParis. Production continues in the factory, which is now called ‘De Vecchi (Gia Bugatti) Fabbrica Italiana Mobili Artistici. Bugatti hands over to Vecchi his furniture models and the detailed drafts of the naturalistic, calligraphic and geometrical ornament designs.

In Paris he makes a few pieces of furniture – some of them can be seen in the Andy Warhol collection – but mainly devotes his life to making silver and brass jewellery and goldsmith’s work. He dies in 1940 in the home of his son, Ettore in Molsheim.

The seven-piece, custom-made  suite of furniture dates back to Bugatti’s Moorish art nouveau period in 1890s. The clear cut forms, the design of the armchair and the motives of the painted parchment pictures all suggest it was made some time after the late 1890s.   It may have been made by the Master himself between 1904-1910 or it might have been manufactured at the factory inMilan, which frequently used Bugatti  designs.

Few of his designs from this period which include that many pieces / 1 sideboard, 1 shelf, 1 table, 1 bench, 1 armchair and 3 different backed chairs /have survived either in the original or in photographs, which add to the significance of this suite.

Compared to the traditional drawing room suites the composition of the pieces is    astonishing : the artist aiming at asymmetry  did not make twin pieces, even the chairs are of different design. Harmony is reached by the delicate balance of the geometrical Islamic and the naturalistic Japanese ornamental art. The chased brass disc ornaments appear in a peculiar rhythm and the spectators, who can discover  a new feature in every detail, are taken into an exciting fairyland by the ivory and ebony inlays reminiscent of the traditional Milanese technique of certosa, the serrated friezes, the turned turrets and the keel arches on the shelves.

The colour-scheme of the suite is the combination of dark and light colours, which is quite usual on Bugatti designs: contrast is created by the varnished woodwork stained ebony and mahogany and the eggshell coloured leather upholstery. The overall picture is complete with the parchment colouring on the seat backs and the sideboard, which relax the strict geometrical design. We can find blurred floral patterns on one of the chairs, bamboo with leaves in asymmetrical arrangement characteristic of the Japanese art on the armchair and stylized trailers of plants on the bench. There are two landscapes with birds on the sideboard, they reappear on the upper door. Bugatti seldom did the parchment colouring himself, it was executed by painters. The most beautiful blurred floral patterns of art nouveau effect were made by Santini, painter and his brother-in-law.

Another curio is the shelf with its soft brown leather covering, which gives the impression of a separate abstract composition.

It is impossible  to find out who the original customer  was. We know very little about Bugatti’s customers. Here is a list of the few exceptions: Puccini ordered a suite for his villa in Torre del Lago, Giacometti bought some chairs for his studio and Lord Battersea had Bugatti design a bedroom suite for his house inLondon, of which we have a photograph.

The number of possible customers is highly restricted because the use of expensive materials and the application of meticulous ornamental techniques make Bugatti’s works luxury  articles. They are not even made for everyday use. Therefore Master Carlo intended his furniture for a wealthy and sophisticated clientele.

The furniture suite found in Hungary is by oral tradition connected to two families, the Festetics and the Pallavicini families.. As we found no trace of the suite in Keszthely we thought of the Festetics line of Dég, renowned for their adoration for the Italians and Italy but no archive photograph of the suite was recovered and the living family descendants also denied that the family had ever owned the suit. It might have stood in the palace of the Pallavicinis in Szilvásvárad.

If not at any other place. So it still remains a mystery, but it is not surprising at all. Carlo Bugatti, the eccentric and emblematic character of the turn of the century, was loath to reveal his secrets.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat