Tanárként kezdte, de elcsábította a média

Cikk dátuma 2019. március. 07. | KáVé
Tanárként kezdte, de elcsábította a média

Vendrey Márta - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam

Kodolányi a Ridikül után

Új mesteroktató és stúdióvezető érkezett a kommunikáció és médiatudomány tanszékre: P. Kovács Gyula a Duna Tv Ridikül című műsorából jött egyetemünkre. Úgy tartja, minden ember pályaívének méltó lezárása lehet, ha átadhatja megszerzett szakmai tudását. 

Honnan indult a pályád?

Vadászpilótaként kezdtem, akkoriban valahogy a repülés érintett meg. A Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára jártam. Ott végeztem három évet, de később úgy láttam, hogy nem ezen a pályán fogok tudni igazán érvényesülni. Akkor kezdtek felfutni a számítástechnikai hátterű cégek, és vonzott az a világ is. Elvégeztem egy hároméves programozói iskolát, majd informatikusként és tanárként helyezkedtem el a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában, ahol  térinformatikát, programozást és alkalmazástechnikát tanítottam. Egyébként itt találkoztam először a médiával, mert az ötödik évfolyamosoknak média szakot hirdetett az iskola. A szak ugyan nem indult el, viszont képezni kezdtem magam, és beleszerettem a média világába.   Szükségesnek éreztem, hogy kicsit jobban belelássak a média világába, ezért a rendező-operatőri szakot is elvégeztem. Onnan felvételt nyertem egy pályázat útján a Duna Televízióba, mint televízió rendező-operatőr.

Közeledünk...

Igen, de akkor megint ért egy nagy változás, ugyanis elindultak az utómunkálatokban a non lineáris rendszerek. Ez számítógép alapú vágást jelentett a hagyományos analóg vágási szisztéma mellett, és megkértek, hogy az ott dolgozó kollégáknak próbáljak meg segíteni informatikai, számítástechnikai oldalról. Ez vezetett odáig, hogy ott ragadtam a vágópult mellett. Részben vágóként, szerkesztőként, de főleg hírműsorokban dolgoztam. Majd egy szerencsés időszak következett, mert a Duna Tv-nek ez a periódusa arról szólt, hogy Sára Sándor a filmes kollégáit odahívta, és nagyon sok dokumentumfilmes szakembernek alkotóműhelyt biztosított, akik egyébként már nem nagyon tudtak az akkor hanyatlófélben lévő filmgyáron keresztül alkotni, műveket készíteni. Így találkozhattam Mészáros Mártával, Pacskovszky Józseffel, Maár Gyulával, Jancsó Miklóssal, Kisfaludy Andrással, Gyarmathy Líviával.

Honnan érkeztél a Kodolányira?

A Duna Televízióból, ahol a Ridikülnek vagyok a vágója és utómunkálati rendezője. 

Már akkor is ott voltál, amikor Jakupcsek vezette?

Igen, gyakorlatilag én vagyok az egyik olyan személy, aki elmondhatja, hogy az eddig létező összes, azaz ezerötven adásban részem volt. Illetve, már az első pilot adást is én raktam össze.

Honnan jött az egyetemi munka ötlete?

Egy kedves kolléga, aki most velem dolgozik a tévében, idejár az egyetemre, levelező tagozatra. Miki Tímea ajánlott be, rajta keresztül ismertem meg az iskola vezetőségét.

Hogyan tudod összeegyeztetni a két munkádat?

A televíziós feladatom egy részét már átadtam egy kollégámnak, mert főállású elfoglaltságot jelent az egyetemi munkám. Nem nagyon férne bele, hogy más műsort is tudjak készíteni. Heti öt adásról van szó és egy teljes napot vett igénybe egy adás elkészítése.

Nem rossz otthagyni?

Szerettem, de hat éve már, hogy ezt csinálom, elég hosszú időt töltöttem ezzel. Valamikor váltani kell.

Akkor most nagy lelkesedéssel újra tanítás?

Igen, nagyon jó a fiatalok között lenni megint. Nagyon jó egy kicsit átadni azt az ismeretet, tudásanyagot, amit az évek során magamba szívtam. Remélhetőleg ez most itt olyan közegre talál, ami mindenki előnyére válik. Amikor az ember a pályája vége felé jár, szép lezárás  lehet, hogy az ember összegezve a megszerzett szakmai tudását átadhatja. Hogyha ebből valakinek haszna származik, épülni tud belőle, az mindig sikersztori tud lenni mindkét fél számára. Azt érzem, hogy ez méltó befejezése lehet a pályaívemnek.

Ne keseríts el minket, hogy már a pályád befejezésére készülsz...

Huszonhárom-huszonnégy év szakmaiság után nem tudom, hogy hova lehetne még tovább menni. Talán az lehet a legnagyobb sikerélmény, ha azt látom, hogy valakinek hasznára válik a tudásom átadása. Nem csak a szakmai tapasztalatokat szeretném átadni, hanem azokat az erkölcsi, etikai és emberi vonatkozásait is ennek a nagyon szép szakmának, ami a pályán maradáshoz feltétlen szükséges. 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat