Szent Kristóf és a turizmus

Cikk dátuma 2017. október. 06. | KáVé
Szent Kristóf és a turizmus

Alternatív túraútvonalak: minizarándoklatok Olaszországban

A Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztálya és a Kodolányi János Főiskola közös programsorozatában Dr. Irimiás Anna „Alternatív túraútvonalak: minizarándoklatok Olaszországban” című előadását hallgathatta meg a közönség október 3-án.    

Napjainkban egyre nagyobb szerepet kap a turizmusban is az egyedi értékek iránti igény, így az alternatív útvonalak megjelenése a niche turizmus piacán. Egy zarándoklat alkalmával a belső útkeresés mellett lehetőség nyílik rohanó életünkből való kiszakadásra, az élet útján való megpihenés ezért egyre divatosabbá válik. Mi is lehetne a legjobb helyszín ehhez, mint Olaszország a keresztény világ egyik legfőbb központja, mintegy ezerötszáz szentélyét és több mint harmincezer templomát számlálva.

Dr. Irimiás Anna előadásának köszönhetően két olyan új olaszországi alternatív útvonalat fedezhettünk fel, amely az olasz sajtóban is nagy port kavart. Talán ez annak is köszönhető, hogy a helyszín egyébként is közkedvelt desztináció. A minizarándoklat pedig új turisztikai termék, amely tovább bővíti a kínálatot a látogatók számára, olyan kulturális értékeket nyújtva, amely büszkeséggel tölti el az olaszok szívét.

Az első állomás az Észak-olaszországi Veneto régióban fekvő Verona városa. Verona 2000 óta az UNESCO világörökségek részét képezi. Az Adige folyó kanyarulatában elterülő város 2016-ban megdöntötte eddigi rekordját látogatószámának tekintetében 4,5 millió fővel. A szerelem városaként is ismert Veronában megtekinthetjük Shakespeare Júliájának erkélyét. Az Aréna római kori örökség, amely 1913 óta operaelőadások és más egyéb rendezvények helyszíne. Az olasz gasztronómia és az itteni atmoszféra is hozzájárul az itt kialakult magas volumenű tömegturizmushoz. Ezzel szemben a veronai minizarándoklat más arcát mutatja a városnak. Az alternatív túra útvonalát a város központi részein kívül lévő öt főtemplom és további kettő minitemplom adja, amely ezidáig zárva tartott a közönség számára. Ezáltal betekintést nyerhetünk a csendesebb, kevésbé felkapott városrészek értékeibe, föld alatti katakombákba, misztikus helyek világába, vagy éppen a templom előtt feltárt amfiteátrum varázslatába.A vallási vonatkozás ahhoz köthető, hogy amikor 637-ben a mohamedánok elfoglalták Jeruzsálemet, így nehézkes és veszélyes volt eljutni a Szent Földre, Veronában kis Jeruzsálem kialakítására törekedtek. Az útvonalat 2016. november 25-én avatták fel és  nyitották meg a látogatók előtt. A lakosság által az útvonal a város közös megbecsülését szolgálja. Ezt az is bizonyítja, hogy az idegenvezetést helyi középiskolások önkéntes munka keretében végzik. Az élmény maradandóságához a veronai bank is hozzájárul, a zarándoklat során kitöltendő kis útikönyv támogatásával.

A minizarándoklatok másik helyszíne a szintén észak-olaszországi, Trento tartományban található ValRendena természeti környezet, amely a 2009 óta az UNESCO világörökségek részét képező Dolomitokban fekszik. A hegyek-völgyek váltakozása, több mint háromszáz tó és vízesések, valamint az Adamello Brenta Nemzeti Park leginkább a kiránduló és síturizmusnak kedvez. A területen négyszázharminc kilométer bicikliutat építettek ki. Az aktív, és kerékpárturizmust kultúrával való összekapcsolás érdekében hozták létre a térség minizarándoklatait. A térségre régen szegénység volt jellemző, így hát templomai is szerényebbek, ám annál érdekesebbek. Különlegességüket a bergamói Baschenis festőgeneráció munkásságának köszönhetik. A templomok freskói „haláltáncot” ábrázolnak, amelynek célja a bűnbánatra való felhívás. A csontváz alakok az élőket hívják táncba nyers, naturalisztikus, gúnyos és egyben borzongató képeken át a szomorúság és részvét hiánya mellett, éreztetve, hogy mindenkire ugyanaz a vég vár. Az út során megtekinthető például a pelugoi Szent Antal templom, vagy az 1362-ben épült San Sigilio templom.

Az igazán érdekes és izgalmas előadás során azt is megtudtuk, hogy az utazók védőszentje nem más, mint Szent Kristóf, akit a vállán a kis Jézussal ábrázolnak.

Mészáros Ivett

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat