Sportvilág

Cikk dátuma 2016. október. 29. | Mozaik
Sportvilág

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány, II. évfolyam

Labdarúgás - külföldön 

2016.10.29- 10.30.

Folytatódnak az európai labdarúgó topligák küzdelmei, amelyek újfent izgalmas hétvégét kínálnak az érdeklődők számára. Ezúttal a német első osztály heti fordulójába tekintünk be. Mindeközben az amerikai futball is robog tovább keményebbnél keményebb mérkőzésekkel.

Németország (Bundesliga):

Németországban a kilencedik fordulót rendezik meg, amelynek szombati játéknapján rögtön egy pikáns bajor rangadót láthatnak a nézők, hiszen a szerdai egymás elleni kupameccs után újra megmérkőzik egymással a Bayern München és az Augsburg. A tartományi hadakozást nem meglepően a müncheniek dominálják, bár meg kell említeni azt is, hogy Augsburgban mindig megszenvedett a címvédő együttes – ha éppen nem vereséggel távoztak onnan. A vendégeknél Ribéry és Rafinha játékára nem számíthat Ancelotti mester, míg a hazaiaknál a legfájóbb hiányzó talán Bobadilla lehet. Mindemellett az Augsburg egyébként sincsen jó formában, melyet az is jól jelez, hogy utóbbi öt bajnokijukon mindössze egyetlen győzelmet tudtak szerezni két döntetlen és két vereség mellett, így nem csoda, hogy az alsó ház tetején helyezkednek el jelenleg a tabellán. Ezzel a szemben a Bayern visszatalált régi önmagához néhány szenvedős győzelem illetve döntetlen után és újra magabiztosabban veszi az akadályokat – egyelőre. Eközben újoncok csatáját láthatjuk kicsit északabbra, ahol a gyenge teljesítményt nyújtó Darmstadt fogadja az idei meglepetéscsapatot, a Lipcsét. Két eltérő újoncról beszélünk, hiszen míg a hazaiak a középmezőnyben kullognak, addig a Lipcse jelenleg a második helyet foglalja el, méghozzá nyolc forduló után veretlenül. Talán senki nem gondolta volna, hogy a két éve még harmadosztályban játszó csapat hamar feljut az első osztályba és oktatja a Bundesligában veteránnak tekinthető nagycsapatokat. A Wolfsburg és a Leverkusen találkozója pár éve még nagy várakozással megelőzött összecsapás volt, ma már azonban a farkasok annyira legyengültek, hogy örülhetnek, ha nem esnek ki a szezon végén. Hasonló csatát kínál a Dortmund és a Schalke találkozója, ahol a gelsenkircheniek rég nem látott pocsék szezont futnak, és szintén a kieső zóna felé kacsintgatnak, míg a dortmundiak is csak a hatodik pozíciót foglalják el a bajnoki tabellán. Dárdai Pál berlini csapata a Hoffenheimnél vendégeskedik, ahol igazán fel kell kötnie majd a nadrágot a magyar trénernek, hiszen amellett, hogy a fővárosiak is az élbolyban helyezkednek el, ugyanez igaz a hazaiakra, akik néhány rosszabb szezon után most összekapták magukat az idei évre.

Amerikai futball (NFL)

A tengerentúli Nemzeti Futball Liga nyolcadik fordulója következik. A vasárnap esti mérkőzések közül kiemelendő a Buffalo Bill és a New England Patriots csoportbeli visszavágója. Az előző találkozón a Buffalo óriási meglepetésre lenullázta a Patriots együttesét, ráadásul mindezt Bostonban. Az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy ekkor még a harmadik számú irányítóval volt kénytelen játszani a csapat, hiszen Brady még eltiltását töltötte, Garoppolo pedig megsérült egy héttel korábban. Mindez persze nem lehet indok, és nem veszi el a Buffalo érdemeit, hiszen jó szezont futnak eddig, és mindenképp izgalmas mérkőzésre számíthatnak az érdeklődők. Érdekes összecsapásra számíthatunk a Carolina és az Arizona találkozóján, ahol a hazai Panthers utolsó szalmaszálaiba próbál kapaszkodni leginkább sikertelenül. Pihenőhetük után reménykedhetnek a szurkolók abban, hogy Newtonék rendet raktak a csapat háza táján, amire nagy szükségük is van, hiszen az Arizona mindig egy nagyon kellemetlen ellenfél masszív játékkal. Mindezt láthattuk például az előző forduló hajnali mérkőzésén, amikor igen nagy borsot törtek a Seattle orra alá. Apropó Seattle, az egyszeres liga győztes ezúttal a New Orleans otthonába látogat, ahol nem lesz túl könnyű dolga első sorban a védelemnek. A támadóegység Drew Brees vezetésével ugyanis az egyik legjobb az egész mezőnyben, bár megtévesztő lehet a pocsék győzelem-vereség arány, hiszen a védelem olyan lyukas, mint egy holland sajt a csemegepultban. Wilsonéknak van mit bizonyítaniuk az előző heti pocsék támadó teljesítmény miatt (egyetlen pontot sem szerzett a támadó egység). A Tampa Bay az Oklandhez látogat: két olyan csapat fog megütközni, akik az előző években rendre a leggyengébbek között szerepeltek, idén azonban sokkal erősebb játékkal lepik meg az ellenfeleiket. A késő éjszakai találkozón az Atlanta fogadja a Green Bay csapatát. Az Atlanta idén megalkuvást nem tűrő módon játszik, köszönhetően a Ryan-Jones kettős munkájának. A Green Bay ezzel szemben gyengélkedik idén, amit jól jellemez az irányító Aaron Rodgers arckifejezése egy-egy elrontott támadás után. A Packer azért mégis csak a Packers, és bár múlt héten nagyon simán kaptak ki a nagy rivális Dallastól, mégsem szabad félvállról venni a sajtfejűeket. Végül hajnalban a Dallas Cowboys látja vendégül a Philadelphia csapatát. Bár mindkét együttes briliáns szezont fut az alapszakaszban, mégis a hazaiak várhatják nagyobb reményekkel a találkozót, hiszen eddig csak egy csapat tudta magállítani a Dallas lehengerlő támadó sorát.

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat