Sikeres kodolányisok

Cikk dátuma 2017. augusztus. 23. | KáVé
Sikeres kodolányisok

„…ki tudja kevesebb mondatban elmondani ugyanazt a hírt”

Nem szerette cipelni a régimódi riportermagnót, de a rádiózás annyira lenyűgözte, hogy legyűrte az ellenérzését. Germán Marci ízig-vérig rádióssá vált főiskolai évei alatt, ami nem csoda, hiszen minden szabad percét nálunk töltötte. A Kodolányi főiskola fenntartásában működő Vörösmarty Rádió voltaképpen amiatt létesült 1995-ben, hogy gyakorlati terepként szolgálja a kommunikáció szakos főiskolásokat. Tizenhét évig tette ezt. Egyébként a Vörösmarty Rádióban a gyakornokok valóban a kilónyi kazettás magnóval és a hozzátartozó mikrofonnal dolgoztak, apránként cseréltük le tenyérnyi modern eszközökre a régieket.

Germán Márton ma a Lakihegyi Rádió hírszerkesztőségének vezetője és a Sláger Rádió hírszerkesztője is. Kedvenc tanítványaim közé tartozott annak idején.

Mikor is jártál a Kodolányi János Főiskolára?

2004-2008 között művelődésszervező-kommunikáció szakra jártam, nappalis voltam Fehérváron.

Akkor indult a művelődésszervező szak, szerintem egy kísérleti évfolyam voltunk, de nem is volt ez olyan rossz kísérlet, hiszen a többség el tudott helyezkedni. Egyébként szerintem mindkét szak eléggé szerteágazó, számos lehetőséget hordoz magában. Nem jelöl ki behatárolt utat, amin haladni kell, hanem mindenki megtalálhatja benne azt, amit szeretet, azt hoz ki belőle, amit legjobban szeretne. Szóval, jó volt a két szak párosítása annak idején.

Milyen emlékeket őrzöl a főiskoláról, gondolok itt a tanárokra, csoporttársakra, de akár kedves sztorikra is.

A legtöbb emlékem a Vörösmarty Rádióhoz kötődik, amelynek Te voltál tizenhét évig a főszerkesztője. Mielőtt Fehérvárra jelentkeztem, két félévet a Kodolányi budapesti intézetébe jártam intézményi kommunikátor szakra. Eredetileg az angol-kommunikáció szak volt a célom, sőt eredetileg a történelem, de a kötelező nyári gyakorlatom mindent átírt. Az említett felsőfokú szakképzés első éve után kerültem a KJF Vörösmarty Rádiójába gyakorlatra, ahol örök barátságot kötöttem a rádiózással. Ettől kezdve körvonalazódtak az elképzeléseim, nem fejeztem be a szakképzést, hanem az első év után felvételiztem kommunikáció-művelődésszervező szakra, ahol egyébként számos tantárgyamat elfogadtak, illetve beszámítottak. Az első szemeszter első napjától jártam a rádióba, a tanulás mellett minden szabadidőmet a szerkesztőségben töltöttem. Egy idő után olyan gyakorlati tapasztalatra tettem szert, hogy a stáb napi munkáját segíthettem. Mindent megtanultam, amit lehetett, az elméletben tanultakat folyamatosan gyakorolhattam. Máig jól emlékszem az első időjárás jelentésre, amelyet élőben mondhattam el a hírszerkesztő Ficsóri Erika mellett. Ekkor szólaltam meg először a rádióban. Emlékszem az első lapszemlémre, amelyet élőben mondtam. Az üvegfal mögött izgult értem a két szerkesztő, Horváth Ági és Ispaics Rita, akik korábban végeztek a Kodolányin, és már főállású munkatársai voltak a rádiónak. Az Aktuális című hírműsorban is sokat dolgoztam Ritával és Csordás Csillával, de szép emlék a kedd esti közös műsorvezetés Kozma Ágival vagy az Őrült sztorik Hock Tamással és Savanya Klárával. Szívesen idézem fel a karácsonyi, újévi és húsvéti kora délutántól estig tartó ünnepi nyereményjátékok hangulatát is az éppen aktuális műsorvezetővel. Ezek mind-mind meghatározó élmények voltak, legalábbis, az élőzés terén. Voltak természetesen „nemszeretem” feladatok is, a klasszikus utca embere körkérdésekkel és sajtótájékoztatós tudósításokkal kezdtem. Ezekkel - finoman szólva is - jó szórakozást biztosítottam az éppen aktuális stábnak. Mészáros Attilával és Ritával jókat derültünk a botladozás helyett inkább nagy esés-keléseknek nevezhető anyagokon. Egyedüli rossz emlék talán az utca embere interjúhoz kötődő a Marantz-cipelés. Akinek még lehetett benne része, tudja, hogy felér egy súlyemeléssel ennek a riportermagnónak a használata.

A fél életedet bent töltötted a rádióban, néha úgy éreztem kicsit a családod is a stábunk. Igaz, ez hasonlóképpen volt a többi főiskolás esetében is, s a kialakult barátságok jót tettek a munkának is. Mennyire meghatározóak ezek az esztendők az életedben?

Igazság szerint a kodolányis évek alatt annyira meghatározó volt a rádió, hogy szinte meg is feledkeztem a főiskolai életről, az ottani stábtagok, a gyakornoktársaim máig fontosak számomra. Nem csak a szakmát, hanem a csapatmunka fontosságát is ott tanultam meg. Lehet, hogy sok minden kimaradt az életemből, ami a főiskolások, egyetemisták szórakozásáról, önfeledtségéről szól, de ennek ellenére örülök annak, hogy annak idején ezt az utat választottam. Egyébként szerettem és ma is nagyon szeretem Fehérvárt, azóta is gyakran megfordulok arrafelé. Figyelemmel kísérem a volt hallgatótársaim munkáját is, az akkoriban hasonlóképpen gyakornokoskodó társaim szinte valamennyien el tudtak helyezkedni a szakmában. Időnként kisegítjük egymást, ha munkatársat keresnek valahol, azonnal beindul az éppen parkoló pályán lévő kodolányis beajánlása.

Fiatal intézménynek számított a KJF, amikor minket választottál. Miért?

Eredetileg műszaki pályára készültem, de a középiskolai évek alatt rá kellett jönnöm, hogy ezt nem nekem találták ki. Bár az érettségi simán és jó eredménnyel lett meg, és még a villamosmérnöki szaknak is nekifutottam, de azzal a lendülettel fel is adtam. Papíron nagyjából két hónapig tartott a lelkesedés, de ez a gyakorlatban az első matematika órát jelentette az első hét vége felé. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy valami más után nézzek. Középiskolában nagyon szerettem a történelmet és az angolt; fel is merült, hogy esetleg abban az irányban kellene tovább tanulni, végül megjelöltem a KJF intézményi kommunikátor (akkor még IFSZ-nek hívták) képzését. Ez nagyjából fedte is az elképzeléseimet, mert a nyelvi szakot azért mégsem gondoltam olyan komolyan, a történelem esetén pedig hajlandó voltam kompromisszumokra, legalábbis társadalomtudományokon belül. Nem lehet mindjárt fejest ugrani a mélyvízbe, akkor még így gondoltam, de ma már egész másképp látom. Szóval KJF Budapest, hiszen ott indult a képzés, ahol volt egy hathetes kötelező nyári szakmai gyakorlat. Mit is választhatnék, hová kellene mennem? Mivel az akkori csoporttársaim közül többen mentek valamilyen médiumhoz gyakornokoskodni, én sem akartam kimaradni a sorból, de Budapestért nem rajongtam különösebben, így valamilyen vidéki gyakorlati hely után néztem. Kaptunk egy listát azokról a helyekről, amelyekkel kapcsolatban van a főiskola, és ott fedeztem fel a Vörösmarty Rádiót. Tudtam, hogy létezik, de azt nem, hogy a főiskola fenntartásában működik, és oda is lehet menni. Gondoltam, én ugyan nem megyek valamelyik nagy laphoz vagy tévéhez kávét főzni, hanem igyekszem értelmesen eltölteni azt a hat hetet. Ráadásul ez a rádió azért van, hogy valamit meg is tanítsanak, hát nézzük meg, komolyan gondolják-e. Jól döntöttem.

Egyébként miért választottad a kommunikáció és a művelődésszervező szakokat?

A kommunikáció adott volt, és nem csak a média miatt. Már Budapesten, a felsőfokú szakképzés idején kaptunk ízelítőt abból, hogy ez nem csak egy sokadik újságíróképző iskola, mást is lehet itt tanulni. Ezt a Székesfehérváron eltöltött négy év is igazolta. Akkoriban a kommunikáció szakot csak valamilyen másik szakkal párosítva lehetett elvégezni, ezért valamit választanom kellett, és az akkor induló művelődésszervező szakot nagyon jónak találtam.

Mindenkinek vannak kedvenc tanárai, akikre egy életen keresztül vissza-visszagondol, eszébe jutnak a szavai, gesztusai. Biztosan így vagy ezzel Te is.

Nagyon szerettem Pozsgay Imre tanár úr óráit, bár ez valószínűleg a történelem iránti vonzalmamból adódik. Azért egészen más hallani olyanoktól a történelmet, akik megélték, alakították azt. Győrffy Miklós tanár úr sztorijai felejthetetlenek, Benczédy József tanár úr retorika órái, közvetlensége és szellemi frissessége mindig lenyűgözött, de említhetném Hőnyi Ede tanár úr nyelvtanóráit is, a földrajzi nevekkel, mozgószabályokkal és trükkös helyesírási kérdésekkel. Örülök, hogy elmondhatom, engem tanított Wisinger István és Ocsovai Gábor, akikre szüleink is felnéznek. Tarbay Gabriella tanárnő óráit nagyon szerettem, s bár végül nem lettem műkereskedő, de le a kalappal. Csodálom az antik bútorok iránti lelkesedését, és az egyik legkedvesebb emlékem, hogy egy hosszú és nagyon érdektelen napon is mindig fel tudta vidítani a csoportot. Budapesten Kazal László tanár úr, Székesfehérváron pedig Sós Péter János tanár úr PR és lobbi órái nagyon használható és praktikus tudást adtak a későbbiekre. De említhetném Lukács Laci bácsi néprajz óráit is, és nagyon szerettem N. Rózsa Erzsébet tanárnő EU mediterrán és közel-kelet politikájáról tartott előadásait is. Reggelig tudnék sorolni emlékeket, tanárokat, s jóllehet voltak nehezebb pillanatok is, összességében nem igazán őrzök maradandó rossz élményt a főiskoláról.

A meghatározó  emlékeim persze  a Vörösmarty Rádióhoz köthetőek, nagyon jó csapatot ismerhettem meg ott, és nagyon sokat tanulhattam tőlük.

Milyen tudással mentél el innen, "mennyit ért" számodra a kodolányis diploma?

Bevallom, egy ideig nem tartottam sokra azt, amit itt tanultam. Talán, mert olyan természetesnek tűnt minden, és mivel nem voltak ezek az évek olyan tananyaggal vagy tanárokkal küzdősek, hiszen nagyon jó hangulatban teltek. Akkor jöttem rá igazán, hogy mennyit ér az itt elsajátított tudás, tapasztalat, szemlélet, amikor álláskeresésbe kezdtem, és nem kellett két hónap sem, hogy elhelyezkedjek. Minden azon múlik, hogy ki, mit tud kihozni a főiskola évek lehetőségeiből, a diplomájából, s a Kodolányin megvolt, megvan a lehetőség arra, hogy ezalatt a maximumot értsük. Szerintem célszerű élni vele, ha valaki komolyan gondolja.

Ma már vezető vagy egy rádióban. Mennyire tölti ki ez az életedet?

Már lassan tíz éve Szigetszentmiklóson a Lakihegy Rádióban dolgozom, az utóbbi öt évben a hírszerkesztőség vezetőjeként. Két éve a Sláger Rádió hírszerkesztőségében is „előfordulok”, többnyire hétvégente dolgozom.

A főiskolai éveimben elkezdett zenélést sem fejeztem be, a besnyői Szironta Együttesünk  2004 óta kulturális szolgáltató egyesületté nőtte ki magát, sok a teendő körülötte, aminek nem egyszerű megfelelni. Ezen a területen is nagyon jól jönnek a kodós ismeretek, amit nem is gondoltam volna ennyi év távlatából.

Miért szereted a munkádat?

Nehéz kérdés, mert a hírszerkesztés bár alkotó feladat, könnyen robotmunkává is tud válni, ha nem találjuk meg benne a szépséget vagy a kihívást. Előfordult már, hogy a kollegákkal versenyeztünk, ki tudja kevesebb mondatban elmondani ugyanazt a hírt, vagy ki tud rövidebb, frappánsabb, de még a jóízlés határain belül maradó vezérmondatot írni, kísérletezünk új szófordulatokkal, de akár az előadásmóddal is lehet játszadozni. Bár a műfajból adódóan meglehetősen szűk a mozgástere egy hírszerkesztőnek, azért bőven akad olyan terület, amelyben meg lehet találni a kihívásokat. A zene pedig aktív kikapcsolódás és szintén alkotó folyamat, a Szironta Együttest pedig az általa képviselt műfaj miatt sem tudom megunni.

Tudom, hogy közhelyszerű, mégis csak megkérdezem így a beszélgetés végén: hogyan állsz a tervekkel, milyen elképzeléseket dédelgetsz magadban?

Nem szoktam tervezni, legalábbis hosszútávra semmiképp. Féléves, egyéves tervek akadnak, de nagyon könnyen változtatok rajtuk, szóval nem is nevezném ezeket igazán terveknek. Nagyon hangulatfüggő minden elhatározásom is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az adódó lehetőségeket megvizsgálom és élek vagy nem élek vele. Eddig – azt mondják –, bejött ez a stratégia és remélem a jövőben is működik majd.

Kép és szöveg: Virágh Ildikó

Kodolányi János Főiskola

Kodolányi János Főiskola
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Főiskola
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat