Ösztöndíjasok, gyakornokok a Városházán

Cikk dátuma 2015. április. 22. | Kitekintő
Ösztöndíjasok, gyakornokok a Városházán

„Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában”   

A parlamenti ösztöndíj-, illetve gyakornok programba felvételt nyert egyetemi hallgatók látogattak Székesfehérvárra. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városházán köszöntötte a fiatalokat, akik többek között az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal feladatairól, illetve a városfejlesztésről kaptak tájékoztatást. Délután a Kormányhivatal, a Járási Hivatal működésével, Székesfehérvár turizmusával és gazdaságával ismerkednek az ösztöndíjasok, illetve városnézés is szerepel a programjukban. 

Az Országgyűlés elnöke idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a „Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában” című programot egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A ösztöndíjat nyert fiatalok egy-egy országgyűlési, vagy egykori országgyűlési képviselő által vezetett városi önkormányzat működését is megismerhetik a program során. Szerdán délelőtt az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karáról, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karáról, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karáról érkeztek hallgatók Székesfehérvárra.

Az ösztöndíjasokat dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a Városházán. A találkozón elhangzott: mindig öröm, ha fiatalokat láthatnak vendégül Székesfehérváron többek között azért is, mert viszonylag fiatal vezetői vannak a városnak is. „Izgalmas megtapasztalni, hogyan működik egy nagyvárosi önkormányzat. Bízom abban, hogy nagyon jól fogjátok magatokat érezni Székesfehérváron, az ország történelmi fővárosában, és a tudás mellett szép élményekkel tértek vissza Budapestre.” – fogalmazott a polgármester.

Az ösztöndíjas csoport számára dr. Kovács Adrien aljegyző tartott előadást az önkormányzati rendszer és a Polgármesteri Hivatal felépítéséről, működéséről, feladatairól, majd Gáspár Edit, a Pályázati Iroda vezetője számolt be a város 2030-ig kitekintő Településfejlesztési Koncepciójáról, és főként a 2014-2020 közötti időszakra szóló Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról.

A Szent Korona hiteles másolatának megtekintése után Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője mutatta be a Fejér Megyei Kormányhivatalban, a Kormányablakokban és a Járási Hivatalokban folyó munkát. Délután a Belvárossal, Székesfehérvár nevezetességeivel, turizmusával, egy üzemlátogatás során pedig a város gazdaságával ismerkednek a hallgatók.

/Forrás:ÖKK/

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat