Orosházi székhellyel a piacképes tudásért

Cikk dátuma 2017. február. 02. | KáVé
Orosházi székhellyel a piacképes tudásért

Cél a főiskola egyetemmé, Orosháza egyetemi várossá válása

Február 1-jétől hivatalosan Orosháza a Kodolányi János Főiskola székhelye. A több mint huszonöt éves múlttal rendelkező és számos új képzésben gondolkodó felsőoktatási intézmény székhelyváltását történelmi jelentőségű lépésként értékelték a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Több éve kezdődtek meg azok az előkészítő tárgyalások, melyek eredményeképpen 2017. február elsejétől Székesfehérvárról Orosházára helyezte át székhelyét a három városban (Székesfehérvár, Budapest, Orosháza) mintegy 2500 hallgatóval rendelkező Kodolányi János Főiskola – hangzott el a február 2-án, a Gyopárosi úti új székhelyen, az orosházi intézetben tartott sajtótájékoztatón.

Háromszáz hallgató, fejlődési lehetőség a térségnek

Kihívást lát a székhelyáthelyezésben Dr. Szabó Péter rektor, aki megköszönve a város és a térség fogadókészségét kiemelte, Orosházán, felmenő rendszerben mintegy háromszáz fős hallgatói létszámban gondolkodnak, ez a régió fejlődését is szolgálja. Hozzátette: az oktatás előrelépése mellett legalább ilyen fontos a tudományos tevékenység, több mint hatvan minősített oktatóval erősödik Orosháza.
– A főiskola tudományos közössége előtt komoly kihívás áll abban a tekintetben is, hogy részt vehet hosszú távon a kistérség területfejlesztésében – tette hozzá, komplex döntésként értékelve a székhelyváltást, és jelezve, tervek szerint szeptembertől már nappali tagozatot is működtetnek.

Mérföldkő és kitörési pont – így értékelte Dávid Zoltán polgármester az orosházi főiskolai székhelyet. A városvezető hangsúlyozta, a minőségi oktatás biztosítása prioritás, a felsőfokú intézményt lehetőségeikhez mérten támogatják.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen húszmillió forintos ösztöndíjprogramot fogadtak el, emellett tizenöt évre bérbe adják az intézménynek a Dózsa György utca 7. szám alatti ingatlant, melynek felújítására pályázik a főiskola.

Békés megye lakossága éves szinten négyezer fővel csökken, a népességfogyás megállítása szempontjából az egyik legfőbb, hogy megújuló, modern városképet, és jövőképet tudjanak biztosítani a fiataloknak, aktív korúaknak – emelte ki a sajtótájékoztatón Simonka György országgyűlési képviselő. Elmondta, cél a főiskola egyetemmé, Orosháza pedig egyetemi várossá válása, valamint hogy a piaci igényeknek megfelelő képzésekkel, a biztosított munkahelyekkel és a versenyképes jövedelemmel a fiatalok Orosházán, Dél-Békésben találják meg a jövőképet.

Új szakok a Kodolányin

A Dél-Alföldön szeptembertől egyedül a Kodolányi János Főiskolán lehet majd tanulni a közösségszervező szakon, ami kiváltja a korábbi andragógiát. Normál felvételi eljárásban február 15-ig lehet jelentkezni. Dr. Szabó Péter rektor bejelentette: a főiskola megkapta a szakindítási engedélyt az informatikai képzéshez is, ezt országosan egyedülálló módon, e területen működő vállalkozásokkal közösen indítják, a cégek szakemberei az oktatásban is részt vállalnak. A cél: piacképes és naprakész tudás biztosítása.

/Forrás: Oroscafe.hu; szöveg:Vági Kata, fotó: Kecskeméti Krisztina/

Kodolányi János Főiskola

Kodolányi János Főiskola
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Főiskola
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat