Mi Európánk - vetélkedő Székesfehérváron

Cikk dátuma 2015. március. 31. | Kitekintő
Mi Európánk -  vetélkedő Székesfehérváron

Uniós ismeretek, identitás, értékek – nyelvi és kulturális sokszínűség

Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Székesfehérváron „A mi Európánk” (AmiEu) vetélkedő március 28-án. Idén hatvannyolc középiskolás csapat jelentkezett a versenyre, s az interneten bonyolított első két fordulót követően a döntőbe tizenkét csapat jutott be. A hazai csapatok mellett Erdélyből, a Délvidékről, a Felvidékről, illetve Kárpátaljáról érkeztek tizenéves diákok. 

A vetélkedősorozat a Tarsoly Egyesület kezdeményezésére 2007-ben indult, azóta évről évre több és több támogató segíti a lebonyolítást. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Fejér Megyei Munkaügyi Központ kezdettől fogva támogatta a vetélkedő szervezését. A Kodolányi János Főiskola 2008-ban kapcsolódott be a munkába, s ugyanezen évben csatlakozott a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) szlovákiai magyar szervezet is. 2009-től a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel (KMPSZ), 2012-től a Virtus Vivens (VV) erdélyi magyar civil szervezettel sikerült kibővíteni a partnerek körét.

Az idei évben a régi tartalom és támogatók megőrzése mellett új ötletekkel és segítőkkel a verseny is megújult. Az apropót az első világháború kitörésének centenáriuma adta, amely rávilágított arra, hogy a Közösség létrejöttében a gazdasági megfontolások mellett legalább annyira meghatározó volt a béke megőrzésének és a háború elkerülésének akarata. Így a 2014-15. tanévben meghirdetett vetélkedő a hagyományos uniós témakörök mellett az első világháború kérdéskörében, a háborús eseményekre, a technikai fejlődésre, a száz évvel ezelőtti irodalmi, kulturális ismeretekre is kiterjedt. Ehhez kapcsolódóan a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága Politikatudományi Munkabizottsága, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a pákozdi Katonai Emlékpark, a Krajczáros Alapítvány és a Bársony István Alapítvány is bekapcsolódott a munkába.

A Kodolányi Főiskolát kezdetektől fogva Lőrinczné Dr. Bencze Edit, a Társadalom- és Bölcsészettudományi Intézet igazgatója képviseli. A tanárnő részt vett mind az internetes fordulók, mind a döntő feladatainak összeállításában és a zsűri szakmai elnökeként segítette a sikeres lebonyolítást. A vetélkedőn a tanulók olyan visszatérő kérdéskörökben, mint az EU működése, intézményei, szakpolitikáinak ismerete, a bővítések nyomon követése, a tematikus évek célkitűzései és programjai, a soros elnökségek mutathatták meg felkészültségüket az előzetes kérdések, szóbeli és írásbeli feladatok során. Az előzetes feladat egyrészt egy Europass CV és motivációs levél elkészítése volt, másrészt saját iskolájuk és az Európai Unió kapcsolatának bemutatása, amelyet a döntőn elő is adtak a csapatok.

A verseny az általános uniós ismeretek mellett az uniós identitás, a közös uniós értékek megőrzése és a közösség nyelvi és kulturális sokszínűségének bemutatására helyezte a hangsúlyt. Ennek kapcsán az EU huszonnyolc tagállamának énekei, táncai, nyelvei, az egyes népek gasztronómiája, az épített és természeti örökség ismerete egyaránt napirendre került.

A döntő első három helyezettje fej-fej mellett haladt a verseny során, amelyet végül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai nyertek meg a pécsi Leőwey Klára Gimnázium és a veszprémi Lovassy László Gimnázium előtt. A legjobban szereplő csapatok a magyar golgota helyszíneire, Doberdóra, Isonzóra való jutalom utat, brüsszeli kirándulást, bécsi, kárpátaljai, felvidéki utakat és ingyenes a pákozdi Katonai Emlékparkba szóló belépőt kaptak tudásuk elismeréseképpen. A döntőt a Nagy Háború első évét bemutató dr. Szalay Károly által szervezett ideiglenes kiállítás tette még emlékezetesebbé.

A Kodolányi János Főiskola számára fontos, hogy a tudásátadás és ismeretszerzés új, az intézmény falain kívülre eső formáit támogassa és népszerűsítse. A Mi Európánk vetélkedő erre kiváló alkalmat biztosít, ezért támogatják a résztvevő csapatok kérését a vetélkedő folytatására.

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat