Magyarok a határon kívül

Cikk dátuma 2013. október. 23. | Kitekintő
Magyarok a határon kívül

Dr. Bordás Sándorral a szlovákiai Szabad Újság 17. számában közöltek interjút, amelyben a nemzeti azonosságtudat jelent meg központi témaként. Az ismert klinikai pszichológussal, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárával Molnár Judit beszélgetett.

Kutatások bizonyítják, hogy létezik külön felvidéki, erdélyi, vajdasági magyar identitás. Mik az eltérések, és mik a jellemzői a szlovákiai magyarok nemzeti azonosságtudatának?

A szlovákiai magyar identitást először egy korábbi kutatatásunkban sikerült bebizonyítani (Ellenpróbák, 1994. Bordás at all), majd ezen az eredményen felbuzdulva Csepeli professzor kutatócsoportja későbbi kutatásaik alapján publikálta, hogy létezik erdélyi magyar identitás is. Ezek az eredmények, roppant érdekesek voltak akkor, hiszen a kutatások azt hozták felszínre, hogy a szlovákiai magyarok azonosulnak a magyar történelmi, kulturális, tudományos múlttal, ugyanakkor elutasították a mai magyarországi kapcsolati rendszerükből kialakult viselkedési sémákat. Ez az elutasítás egy szempontból természetes volt, hiszen gyakran sérült Magyarországon a nemzeti hovatartozásuk kérdése, főleg, amikor olyan megállapításokkal találkoztak a magyarországiak részéről, hogy megjöttek a csehek, ez a tót mit akar itt, stb. közben valószínű, hogy odahaza komoly magyar nemzeti értékek mellett foglalt állást. Ezeket a helyzeteket hasonlóan az erdélyi és vajdasági magyarok is megélték. Ugyanakkor kevés volt az a művelt határon túli magyar, aki az 1945 utáni magyarországi oktatási helyzetnek tudta volna be ezt a magyarországi műveletlen hozzáállást, hiszen Trianonról, 1956-ról nem lehetett oktatni Magyarországon, mert tabu volt.

A határon túliak nemzeti identitása, nagy valószínűséggel, a többségi nemzet, nemzeti karakterének függvényében formálódott. Másrészt viszont függött az adott területen lévő magyarság szervezettségétől és intellektuális színvonalától. Harmadrészt pedig attól a gazdasági háttértől, mely a többségi nemzetet jellemezte. Erre az utóbbi esetre jó példa a volt Jugoszlávia 1970-es és 1980-as évei, ahol a környező országokhoz viszonyítva kiemelkedő gazdasági fellendülésnek lehettünk tanúi, és a vajdasági magyarok asszimilációja a legmagasabb kereteket érte el, ami természetes módon az 1991-es polgárháború kitörésével, a többségi nemzeteknek köszönhetően lecsökkent.

Ha a gazdasági fejlődést nézzük az asszimiláció szempontjából Szlovákiában, akkor azt tapasztaltuk már a 1994-es kutatásunk kapcsán, hogy egy szlovákiai magyar vállalkozó számára a profit volt az elsődleges, és ennek érdekében gyakran a magyarságát is feláldozta. Így alakult ki az a helyzet, hogy aki szlovákul beszél az értékesebb a szlovákul nem, vagy kicsit beszélő kollégáktól, függetlenül attól, hogy a szlovákul beszélő milyen szakmai képességekkel rendelkezett. Azt hiszem, hogy ez a trend megmaradt ma is, és bizonyos gazdasági körökben nem illik, vagy nem szabad magyarul beszélni, ami meggyorsítja a szlovákiai magyarok asszimilációját.

A legutóbbi népszámlálás szerint tíz év alatt 63 ezerrel csökkent Szlovákiában a magyarok száma. A fogyás mellett azonban kimondható az is, hogy általában gyengül nemzeti azonosságtudatunk. Mi ennek az oka, hiszen a többi határon túli közösség életkörülményei se könnyebbek, mégis magyarságukhoz erősebb a ragaszkodásuk.

Az ok rendkívül összetett. A szlovákiai magyarság 5,7%-a rendelkezik egyetemi, vagy felsőfokú végzettséggel, a szlovákok 16%-al, az Európai Uniós átlag 24%. A polgári értékeket követő városok esetében (Pozsony, Komárom, Érsekújvár, Kassa azokat a városokat említve, ahol volt számottevő magyar polgári értékrend), az elvárt szerep, a magyar polgárságtól az lett volna, hogy értéket mutat a többi rétegnek a nemzeti hovatartozás megőrzésében, de sajnos nem ez következett be. Úgy tűnik, hogy korábban egyik magyar párt sem, de a későbbi MKP sem volt képes olyan magyar identitásmegőrző értékeket képviselni, mely a magyarok számának növekedését segítette volna. A Híd párt létrejötte, pedig egyenesen katasztrófa lett a szlovákiai magyarok számára, hiszen nagyon sok szlovákiai magyarban azt erősítette meg, hogy több vagyok a társaimnál, ha szlovákul beszélek, a gazdasági életben jobban fogok érvényesülni, és a karrierem biztosított – sajnos ez a koncepció, az Európai Unió létrejöttével, idejét múlt. Nem beszélve arról, hogy a Hídnak nincs ideológiája. Az együttműködés kulcsszavuk akkor jó, ha a többség akarja, nem pedig a kisebbség, és a szlovák politikai elit részéről ezt a hajlandóságot Kusý professzoron, és egy-két eltévedt szlovák Don Quijohten kívül nem látom.

A legnagyobb probléma, hogy a szlovákiai magyarságnak nincs, vagy nagyon kevés a hiteles véleményformálója, az olyan véleményformáló, aki nem kastélyokból, több száz hektáros földekkel, erdőkkel körülvett birtokokról akarja megmondani a 300 - 400 euróból élő szlovákiai magyarnak azt, hogy, hogyan éljen, kire szavazzon, vagy mit csináljon. Egyértelmű mindenki számára, hogy hiteltelenné váltak, csak ő/ők nem akarja/akarják észrevenni azt, hogy „meztelen a király”. Így a szlovákiai magyarság hiteles, kiművelt, kreatív, a nemzeti értékeket fontosnak tartó véleményformálók hiányában szép lassan lemorzsolódik, helyt adva a fogyasztói társadalom értéktelenségének. Ez az asszimilációs folyamat talán lassabban zajlik azokban a városokban, falvakban ahol még van véleményformáló magyar ember, akinek a szava fontos és értékes lehet bármilyen helyzetben. De ne feledjük, a megosztott 5,7 százalékon lévő egyetemet végzett szlovákiai magyarnak, nem nehéz manipulálni, a kevésbé iskolázott és kevésbé kiművelt polgártársait.  

Az emberek között járva érezhető, hogy nem kevés azok száma, akik terhesnek érzik a kisebbségi létet, ezért talán az az egyik legfontosabb kérdés, hogy valaki miért jut el oda, hogy feladja nemzetiségét, milyen hatások befolyásolhatják és ez a tendencia megfordítható-e?

A határon túli magyarokat ért hatások különböző szintekről érkeznek, melyek erősségükben és intenzitásukban eltérőek és függnek a többségi nemzet karakterétől. Például Erdélyben a magyarok, a román elnyomással szemben szegregációval (bezárkózással) válaszoltak. Elkülönültek a románoktól, zárt rendszereket hozva létre, minimálisra csökkentve a románokkal a kommunikációt. Ezek a zárt rendszerek, a belső értékeiket, nemzeti értékeiket is megmentették, főleg a legveszélyesebb időszakokban. Hasonló jelenségekkel találkoztunk Vajdaságban is, főleg az 1970-es évekig, de utána egy demokratikusabb vezetés, és a gazdasági fellendülés kinyitotta ezt a zártságot, felgyorsult a kommunikáció a többségi nemzettel, ami elősegítette az asszimiláció növekedését. Szlovákiában a szlovák politikai elit, szinte minden esetben használta a „magyar kártya” taktikát, különösen az 1989-es változások után. Ez az elnyomó taktika egyesekben megadást váltott ki, tudatosan vállalva a beolvadást, megideologizálva azzal, hogy itt élünk, egyesekben komoly ellenállást, annyira, hogy a szlovák nyelvet sem sajátította el megfelelő szinten, másokban viszont migrációt indított el, és elhagyták Szlovákiát.

Aki az asszimilációt választotta az rengeteget veszített, hiszen feladta több generáción keresztül hozott értékeit, nem beszélve az elvesztett anyanyelvről. A magyar nyelv, nagyon bonyolult nyelv, ennek köszönhetően a magyar ember nagyon bonyolultan gondolkodik. A pszichológia tudománya már régen tudja, hogy a nyelv meghatározza a gondolkodást, sőt Whorf és Sapir nyelvi relativitás elmélete arról szól, hogy más nyelven beszélő emberek másként gondolkodnak, másként élik meg a valóságot. Gondoljunk a Nobel – díjasainkra, vannak szép számmal (melyik körülöttünk élő nemzet mondhatja el ugyanezt magáról), a magyarokkal kevésbé szimpatizálók rögtön hozzáteszik, hogy ők többnyire zsidók voltak – igen, de az anyanyelvük a magyar volt, amely meghatározta gondolkodásukat, és tette őket sikeressé.

Az asszimilációt sok minden befolyásolhatja, és maga az asszimiláció is különféle lehet. Mennyire beszélhetünk Szlovákiában tudatos, avagy erőszakos asszimilációról?

Az asszimiláció folyamatait tekintve, azt látjuk, hogy lehet természetes és mesterséges. A természetes asszimilációt az emigrációba került egyéneknél látjuk, ahol a második, vagy a harmadik generáció már teljesen beolvad a többségi nemzetbe, feladva hozott értékeit és hagyományait, pl. az 1956-os magyarországi, vagy az 1968-as csehszlovákiai menekültek, ahol az unokák, már nem, vagy nagyon rosszul beszélik az otthonról hozott nyelvet. A mesterséges, vagy erőszakos asszimiláció többnyire konfliktusokat okoz. Ezek a konfliktusok lehetnek társadalmi szintűek, de ugyanakkor belső konfliktusokká is válhatnak, melyek az egyént bomlasszák belülről. Sajnos azt látjuk, hogy szinte minden 1989 után létrejött szlovákiai kormány, az itt élő magyarok asszimilációját tartotta fontosnak, és a megszavazott törvényeivel, jogszabályaival igyekezett ezt erőszakosan végre is hajtani. Ezen folyamatok ellen a szlovákiai magyar pártok keveset tettek, nem használták ki azokat az eszközöket (pl. polgári engedetlenség), melyekkel a mindenkori kormányok döntéseit befolyásolni tudták volna. Ennek hatása visszatükröződik a legutóbbi népszámlálás adataiban is.

 Fogyásunkért, önfeladásunkért legtöbbször politikai képviseletünket tesszük felelőssé, és kevés szó esik az egyén és a közösség felelősségéről, valamint arról, hogy szlovák részről még az értelmiségiekből is hiányzik az empátia, a szlovák politikumról nem is beszélve.

Igen, nagyon jó a kérdés, de kanyarodjunk vissza kicsit a történelembe. A dualizmus korában Magyarországon a civil szerveződéseknek óriási szerepe volt. Annyira, hogy a városiasodási folyamatokban, a civil szerveződések oldottak meg nagyon fontos feladatokat az egészségügy, a szociális ügy, az oktatás területein, úgy, hogy ezek a szerveződések hoztak létre kórházakat, iskolákat, szociális védő intézményeket, nem várva az államra. Ezek a civil szerveződések a Horthy-korszakban is kiválóan működtek, majd 1945-ben egy törvényrendelettel szinte mindet megszüntették, kettétörve ezzel a magyar nép további individualista fejlődését, egészséges önszerveződési lehetőségét. Ennek a folyamatnak káros hatásai nagyon sok területen megnyilvánultak, az emberek céltalanná váltak, elvették legfontosabb szükségletüket, az önmegvalósítást, a mentálhigiénés állapotok egyre romlottak, annyira, hogy Magyarország az 1970-es 80 - as évekre világelső lett az öngyilkosságban. Még valamit elvettek az emberektől – azt a gondolkodást, hogy oldja meg, szervezze meg az életét – erre nem volt lehetőség, mindent az állam, a hatalom akart megoldani, és bármilyen civil kezdeményezésre erősen lecsapott és büntetett. Sajnos a körülöttünk lévő országok kormányai, és Szlovákia korábbi kormányai és a jelenlegi is, ezt az elvet viszi tovább, és ők akarnak meghatározni mindent a társadalomban. Most tehetik is, hiszen az embereket 1989 – ig leszoktatták az önszerveződésről, a kormányoknak nincs potenciális partnere, bírálója csak a bejutott ellenzék, de ez nagyon kevés, így a kormányok azt tesznek, amit akarnak. Erős civil szervezetekre van szükség, melyek képesek akár egy kormányt is megbuktatni, ha kell, ugyanakkor partnerként is viselkedhetnek a közjó elérése érdekében. De ettől még messze vagyunk, hiszen a korábbi szocializációs folyamatok nem erről szóltak, talán pár generáció múlva ez a lehetőség visszajön.

A szlovákok empátiahiánya a magyarok felé több dologgal magyarázható. Egyrészt a szlovákok most önmagukat keresik, identitásépítési folyamatban vannak, ezért még egy betyárból is nemzeti hőst fabrikálnak, hiszen ebben a folyamatban szükség van történelmi nagyságokra, és ha nincsenek, kreálnak. Másrészt a magyarokat bűnbaknak nyilvánították, hiszen úgy tálalják a népnek, hogy a szlovákok azért nem fejlődtek eddig, mert elnyomták őket a magyarok Mi tagadás 57 év elnyomást az Osztrák-Magyar Monarchia ideje alatt a szlovákok kárára ki lehet mutatni, de nem többet. Véleményem szerint most egy reváns folyamat zajlik részükről a magyarok ellen, melyet egy korábbi cikkemben megfogalmaztam és a Fórum Társadalomtudományi Szemlében jelent meg 2008-ban a 4. számban, Reváns és identitás címen. Talán ha a szlovákok, a későbbiekben úgy élik meg, hogy revánsot vettek rajtunk, csökkenni fog az irántunk érzett negatív érzésük, és növekedni fog az empátiájuk velünk szemben.

Fogyásunk-megmaradásunk kontextusában mennyire meghatározó a jónak nem mondható szlovák–magyar viszony, illetve a magyar kormányzat nemzetpolitikája?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni, hiszen korábban azt láttuk, hogy a magyarországi politikai elit, vagy nagyon keveset törődött a határon túl lévőkkel, vagy ha igen, akkor nem vette figyelembe az ott zajló eseményeket, és tapintatlanul, fentről lekezelve, kissé kioktatva próbált segíteni. Sajnos a fenti, lekezelő, kissé arisztokratikus gőgnek az eredménye lett a trianoni döntés is, amikor nem figyeltek fel a cseh és más külföldi bankok térnyerésére, melyek előkészítették a gazdasági talajt a magyarság számára oly végzetes döntés meghozatalához. Nem lenne szabad a mindenkori magyar kormányoknak ugyanebbe a helyzetbe kerülni, és diplomatikusabb, lépésről lépésre taktikát kellene a határon túli nemzetstratégiában alkalmazni, több szakmai és nem politikai háttér figyelembevételével.

A népszámlálás megmutatta, meg kell fogalmazni azt a kitörési stratégiát, ami ezt a negatív tendenciát megfordítja. Ön szerint identitásunk megtartása, illetve megmaradásunk érdekében mi a legfontosabb tennivaló?

Egyik legutóbbi tanulmányomban megírtam, hogy egy kultúra akkor tud fejlődni és előrehaladni, ha feldolgozza a történelemben elszenvedett traumáit. Ha a magyar nép, pártállástól függetlenül, őszintén szembe tud nézni Moháccsal, a trianoni békeszerződéssel, 1956-tal, vagy egyéb történelmi súlyos dátumokkal, és feldolgoztatja a kultúra tagjaival az ott átélt traumákat, attól függetlenül, hogy személy szerint nem voltak részesei azoknak a folyamatoknak, de a kollektív emlékezetben benne van, és hatást gyakorol a mindennapi döntésekre, akkor várhatunk elmozdulást pozitív irányba az identitásunk megőrzésében.

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat