Kötetben a Magyar Rádió történetének újabb korszaka

Cikk dátuma 2014. december. 01. | KáVé
Kötetben a Magyar Rádió történetének újabb korszaka

Simándi Irén könyvbemutatója a Magyar Rádióban

Dr. Simándi Irén a Magyar Rádió történetének második kötetét „Politika, társadalom, gazdaság a Magyar Rádióban 1949-1952” címmel írta meg. A könyv bemutatója december 1-jén délután négy órakor lesz a Magyar Rádió Márványtermében, ahol Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Koltay András, a Nemzeti Média – és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja ajánlja az olvasók figyelmébe a hiánypótló művet.

Ez alkalomból beszélgettem a szerzővel, aki a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára és az ELTE címzetes egyetemi tanára.

Nem véletlenül a Pagodában készül ez az interjú, ezer szállal kötődsz a Magyar Rádióhoz…

2009-ben kezdődött a Magyar Rádió történetének kutatása. Az előzmény a Szabad Európa Rádió volt. A doktori disszertáció a SZER kezdeti történetéről íródott. Később érdekelt, hogy a magyar média hogyan működik. Nem volt rádiótörténet 1945 után, ezért arra gondoltam, hogy ’45-től kezdeném el felgöngyölíteni a Magyar Rádió működését. Ami még motivált ebben, az 1956, a rádió ötvenhatja, hiszen az sincs feltárva. A köztörténetben az van, hogy 1956. október 23-án délután a Bródy Sándor utcában dördülnek el az első lövések, de hogy valójában a rádióban belül mi történt, azt nem tudjuk.

Természetesen történészként közelítetted meg a témát.

Igyekszem, és ehhez meg kellett vizsgálni az előző éveket. 1945 fordulópont volt az ország és a rádió életében is. Az 1945 és 1948 közötti koalíciós időszakot mutatja be az első kötet. A téma történeti irodalmának feltérképezésekor nem nagyon volt mihez visszanyúlni, van egy tanulmánykötet, ami egészen a koalíciós időszakig elmegy, ebbe írt Vida István történész kollégám egy tanulmányt, ami érinti a rádiót, a kisgazda párt történetének kapcsán.  

Ilyen módon a rádió történetét feldolgozó sorozatod úttörő jellegű?

Mindenképpen lehet az.

Miért és mikor fogalmazódott meg benned, hogy a Szabad Európa Rádióval kezdj el foglalkozni?

Miután elvégeztem az egyetemet, valami olyat szerettem volna kutatni, amit még nem kutatott soha senki. Akkor az Országos Széchényi Könyvtárban dolgoztam tudományos munkatársként, a kézirattárban Karsay Orsolya osztályvezetőtől kértem tanácsot. A Szabad Európa Rádiót ajánlotta, ami vagy negyven doboz iratanyagot jelentett, odaadta a palliumot, és javasolta, hogy nézzem meg a Mikes Imre hagyatékot.

Milyen állapotban volt az anyag, hogyan lehetett nekiállni a kutatásnak?

Elkezdtem olvasni Mikes Imre hagyatékát, a szöveg nem volt könnyű, mint később kiderült számomra, egy hihetetlen műveltségű újságíróval álltam szemben. Akkor még a Belügyminisztériumban lehetett kutatni az emigráció iratanyagát is, egy évig a Belügyminisztérium kutatójában ültem. Amikor bementem és elmondtam, mit szeretnék kutatni, azt mondták, hozzak valami engedélyt vagy támogatói nyilatkozatot. Az Ötvenhatos Intézetben Rainer M. János történész kollégát hívtam fel, az ő segítségével kaptam engedélyt a kutatáshoz. Nem volt semmi, sem fondjegyzék, sem elektronikus, sem írott, a BM pincéjéből a levéltáros kollégával válogattuk a zsákokat, amelyikekben aztán vagy volt vagy nem az emigrációra vagy a SZER-ra vonatkozó iratanyag. Nagyon lassan állt össze a kép. 2004-ben védtem meg a doktori disszertációm.

A disszertációd később kötet formájában is megjelent.

Igen, „Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán 1951-1956” címmel a Gondolat Kiadó jelentette meg 2005-ben, és ezt a történetet tanítom tíz éve az ELTE-n.

Innen már egyenes út vezetett odáig, hogy elkezd kutatni a Magyar Rádió történetét?

Volt egy kis vargabetű, mert készült még három könyv. Az egyik a „Nemzetközi Sajtószemle” a Szabad Európa Rádióban címmel, a forradalom évfordulójára 2006-ban jelent meg.

Mik voltak a következő könyveid?

Egy kis szervezetnek, az „Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége” történetét mutatja be a következő.  Ez édesanya emlékére íródott. Ezt is a Gondolat adta ki. Majd a női választójog történetével ismerkedtem, 2009-ben jelent meg a témáról írt könyv.

A Magyar Rádió története a koalíciós időszakról 2012-ben látott napvilágot, hamarosan pedig egy következő időszak feldolgozása jelenik meg, tehát termékeny szerző vagy. Mekkora munka volt a rádió történet eddigi kutatása?

Nagyon nagy munka volt. Mielőtt a rádióban kezdtem kutatni 2009-ben, előtte már megnéztem az iratanyagokat a levéltárban. A Magyar Nemzeti Levéltárnak a Hess András téren lévő épületében van egy rádiós gyűjtemény, a rádió részbeni műsoranyaga pedig a levéltár Bécsi kapu téri épületében található. A munkatársakra vonatkozó iratanyag a Budapest Főváros Levéltárában kutatható. Az MDP-anyagok rádióra vonatkozó része szintén a Hess András téren van, hasonló dokumentumokat őriznek a Politikatörténeti Intézet Levéltárában is. A kutatás szempontjából fontos iratanyag található még az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Ezután következett a Magyar Rádió Archívuma.

A levéltári kutatásokhoz mit tett hozzá a rádióbeli kutatómunka? 

A hely szellemén kívül természetesen az itt fellelhető dokumentumok voltak a legfontosabbak számomra. Egy nagyon kedves levéltáros kollega, Sávoly Tamás az első pillanattól kezdve segített, ellátott információkkal. Itt „ötezer” hely van, ahol a dokumentumok megtalálhatóak. A bunkerban kezdtük a kutatást, ahol hegyekben álltak az iratok, dobozok.

Miért nevezik bunkernek?

1952-ben a hidegháború jegyében hat hét leforgása alatt neoklasszicista stílusban a Rádió Hivatal két emelet magas atombunkert építtetett, benne két műsorstúdióval. Nem használták soha. Az épületben kis helyiségek vannak, egy labirintus az egész, azért maradt meg, mert amikor a hatvanas években az irodaházat építették, nem volt olyan technika, amellyel fel lehetett volna robbantani ezt a hihetetlen monstrumot. Így aztán körbeépítették. A Pollack Mihály térről úgy néz ki, mintha ez egy homlokzat lenne, közben az a bunker az egyik fala. Mindenesetre ez ad helyet most az iratanyag egy jelentős részének.

Mennyi anyagot néztél meg?

Nagyon sokat. A kutatás először arra irányult, hogy hogyan jöttek létre a rádió vezető testületei, hogyan működik a Műsorülés, a Rádiókollégium, hogyan veszi át fokozatosan a párt az irányítást.  Először egy teljesen demokratikusnak tűnő testület irányítja a rádiót, a koalíciós időszakban még minden párt képviselője ott van, majd Rákosiék fokozatos megerősödésével, - úgy ahogyan a pártokat kiszorítják a hatalomból -, a rádió vezetéséből is eltűntek. Végül marad a pártirányítás, és 1949-ben megtörténik a rádió államosítása.

Meddig dolgozod fel a most megjelenő kötetben a rádió történetét?

1952-ig, nehezen sikerült meghatározni ezt az időpontot. 1952 végén a Magyar Rádióban véget ér a Rákosi korszak, Szirmai Istvánt, aki a rádió vezérigazgatója volt 1949-53 között, ’53 januárjában letartóztatják. Ezt követően egy új korszak kezdődik. Az volt a szerencséje, hogy meghalt Sztálin, és felmentették az ellene felhozott vádak alól. Így novemberben kiszabadult.

A most megjelenő kötet ’52 végéig dolgozza fel a történteket. Mi volt a legizgalmasabb, legérdekesebb ebben az időszakban számodra?

Talán az volt a legérdekesebb, ahogyan a párt átveszi a rádió vezetését. 1948 végén megalakul az MDP Központi Vezetősége Agitációs és Propaganda Bizottsága, és ettől kezdve gyakorlatilag ez irányítja a rádiót. Szirmai felajánlja a pártnak a rádiót, és abszolút azonosul az elgondolásokkal…

Hogyan láttad, mennyire voltak kiszolgáltatottak a rádió munkatársai ebben az időszakban?

Két nagy átalakítás volt. Amikor Szirmai betette a lábát ’49-ben a rádióba, akkor egy állapotfelmérést készített, amit elküldött Révainak, illetve Gerő Ernőnek. 1949 végén és 1950-ben 276 embert vettek fel a rádióba a személycseréknek köszönhetően. Pontos információ van arról, hogy 1946-47-ben közel ezer dolgozója volt a rádiónak, akiket akkor már átvilágítottak minden szempontból. Ehhez kellett korábban átnézni a népbírósági perek dokumentumait. Szirmai mindenre kiterjedő vizsgálatot végzett, arra vonatkozóan is, hogy milyen származásúak a munkatársak, milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek, milyen kitüntetéseik vannak, milyen pártnak voltak a tagjai a háború előtt és 1945 után. Majd elkezdődött a munkatársak cseréje. Igen ám, de aki nem rendelkezett megfelelő képzettséggel azt például nem lehetett alkalmazni szerkesztőkén, hírolvasóként stb.. Szirmai rájön, hogy nem lehet mindenkit lecserélni, ugyanakkor eleget kell tenni a párt elvárásának, hogy munkáskáderek kerüljenek a rádióhoz. Olyan munkakörökbe kerültek az új munkatársak, amelyek nem közvetlenül a műsorkészítéshez kapcsolódtak, vagy ahol fizikai munkát kellett végezni.  

Milyen alapon válogatják ki azokat a munkatársakat, akik a mikrofon mögé kerülhetnek?

Ott azért nagyon sokat számított a szakma. A bemondóknak tanfolyamokat szerveztek, mikrofonhoz nem engedtek senkit, akinek nem volt képzettsége. Pénzbüntetéssel büntették a kollegákat, ha bakit követtek el, ha elkéstek. Szirmai „speciális büntetést” talált ki a nélkülözhetetlen munkatársak számára. Aki „politikai bakit” követett el vagy megjegyzést tett a rádió műsorpolitikájára azt Szirmai nem bocsátotta el, hanem áthelyezte a Gyermek- és Ifjúsági Osztályra, hogy egy darabig írjon meséket, s ha lenyugszik, visszamehet a helyére. Szerkesztők, újságírók, tehát szakemberek nélkül a rádió nem működött, azoktól nem tudott megválni. Akik 1945 után meghatározó szerepet töltöttek be a rádióba, de vagy a származásuk „nem felelt meg”, vagy nem értettek valamiben egyet a párt politikájával, a rádió vezetésével, azokat elküldték, vagy olyan körülményeket teremtettek számukra, hogy „önként” váltak meg a rádiótól.

Arra találtál nyomokat, hogy miként működött a cenzúra, mi kerülhetett adásba?

Igen, az első kötetben is lehet már olvasni erről. 1945-ben még a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kezdte cenzúrázni az adásba kerülő műsorokat. A későbbiekben a rádiót irányító vezető testületek és maga a rádió belső vezetése is ellenőrizte az adások tartalmát. Minden osztálynak komoly negyedéves, féléves munkaterveket, kellett készíteni, megjelölni a célokat. A műsorülésen megvitatták ezek és ezután készülhettek a műsorok.

A műsorokat jó előre betervezték, de mi volt a hírekkel, azokat nem lehetett előre betervezni. Ott hogyan működött a cenzúra?

A hírszerkesztőség hihetetlenül komoly feladatot ellátó egysége volt a rádiónak, ahogyan a dokumentumokból látszik, az MTI volt az első számú hírforrás. Gyakran használták a nyomtatott sajtót is.  Ez jellemző mind a két időszakra.

Kinek szánod ezt a könyvet? Tudományos jelleggel íródott, egy egyszerű olvasó miért vegye a kezébe?

Mindenki számára érdekes lehet. Az oktatásban is hasznosítató kommunikáció szakon, hiszen nincs ilyen rádiótörténet. Érdekes lehet maga a tény, hogy hogyan működik egy vállalat az ötvenes években. A kötet kordokumentum is, mert bemutatja a rádió belső életét. Jól kirajzolódnak az emberi viszonyok, s a rádió mindennapjai is valamilyen módon megismerhetők. Azt nem mondanám, hogy le lehet ülni és egy szuszra elolvasni, mert nem lányregényről van szó, hanem abszolút forrásokon alapuló monográfiáról, ami nem könnyű olvasmány.

Éppen ünnepeljük a rádiótörténet második kötetének megjelenését, de tudom, hogy hamarosan készül a harmadik kötet is.

Valamikor az év végén szeretném elkezdeni. Itt most ’52-vel végződik a kötet, a következő pedig az 1956-os forradalom történéseivel fejeződik be, és lesz egy rövid kitekintés 1958-ig.

Virágh Ildikó

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat