Kodolányi Art Gallery 2

Cikk dátuma 2014. február. 27. | Mozaik
Kodolányi Art Gallery 2

Sipos Attila: Rendhagyó megnyitó

„ A nő és a férfi „ címmel rendezte meg immár második kiállítását a Kodolányi Art Gallery /KAG/ csapata, amelyet szerdán este nyitott meg Dr. Szabó Péter rektor a Kodolányi főiskola Budapesti Oktatási Központjában. A megnyitó keretében Dr. Tarbay Gabriella főszervező bemutatta a KAG új, másodéves szervezőcsapatát és az új projekt témáját.

A kiállítás szervezéséhez január elején  fogtak hozzá az andragógus hallgatók, és a tanulmányaik során elsajátított ismeretek felhasználásával a munkafolyamat valamennyi fázisát maguk végezték el.

Goreczki Flóra, Kőhalmi Brigitta és Rakita Krisztina dolgoztak együtt a szervezőmunkában, s végül tizenöt képzőművészeti alkotás és tíz vers került a közönség elé. A kodolányis hallgatók alkotásai mellett néhány külső alkotó bemutatkozik a tárlaton, akik a KAG közösségi oldalán bukkantak rá a felhívásra. A mostani kiállítás egyik érdekessége, hogy a képzőművészeti alkotások mellett versekkel is lehetett pályázni, ezeket Bojtos Rebeka grafikus szerkesztette kiállítási képpé.

Most egyébként rendhagyó megnyitót terveztek a főszervezők, amelynek keretében kötetlen beszélgetésekre is sor kerülhet. A rendezvény különlegessége a hivatalos megnyitó után következett. Egy kerekasztal beszélgetés résztvevőivé váltak a szervezők, a művészek a közönség, amelyet Virágh Ildikó, a KJF kommunikációs vezetője, a KV főszerkesztője vezetett. Neki köszönhetően különlegesen oldott, szinte baráti légkör alakult ki.

Kétségtelen, hogy a kiállítás szervezés területén nem szokványos ez a fajta program.Egy hagyományos megnyitót követően általában a főszervezőket kérik meg, hogy mondjanak néhány szót a munkálatokról, és utána csöndben mindenki fedezze fel a tárlatot. Ezzel szemben a tegnapi megnyitón nem csak a szervezőket kérte a moderátor, hogy beszéljenek az általuk végzett munkáról, hanem bevonta ebbe a beszélgetésbe a kiállító művészeket és költőket is.

A művészek, a szervezők és a közönség szívesen fogadták ezt az újítást, és aktívan részt vettek a beszélgetésben. Szinte észrevétlen alakult ki egy fesztelen és közvetlen kommunikáció az alkotók és a látogatók között, a kiállítók szívesen beszéltek művészi koncepciójukról és egymás műveiről is. A rendhagyó megnyitóünnepség remek hangulata igazolta az szervezők elképzelésének helyességét, hiszen nem volt monoton, unalmas és megszokottnak sem nevezhető. A KAG  szervező csapata elérte a célját, egy újabb sikeres kísérlet valósulhatott meg, amelyből a hallgatók sok gyakorlati tapasztalatot gyűjthettek. A szabvány programok időnként olyan elemeket tartalmaznak, amelyek csak a szakmabeliek érdeklődését elégítik ki, és a külső látogatót egyáltalán nem tudják bevonni. Így kirekesztve érzik magukat, és az érdeklődésük is hanyatlik. A kötetlen, ám moderátor által irányított beszélgetési forma lehetővé tette, hogy mindenki részt vegyen a beszélgetésben, és a moderátor irányításával sikerült az alkotókat és a közönséget közelebb hozni egymáshoz.

A mostani kiállítás azt mutatja, hogy a KAG egyre népszerűbb, egyre több látogatója van a Facebook csoportjának is. Igaz, nem az a cél, hogy lehető leghamarabb nagy látogatószámot érjenek el, hanem, hogy jó alapokon hosszútávra teremtsenek hagyományt a főiskolán.

A kiállítás a különleges illusztrációval kombinált verseivel jól tükrözi a szervezők kreativitását. A térkialakításban és kreatív tanácsokban Boka Máté és jómagam tanszéki demonstrátorként, valamint a harmadéves Simkó Gergely és Szlabey Máté igyekeztünk segítséget nyújtani a szervezőknek. Mivel a KAG koncepciójához az is hozzátartozik, hogy a felsőbb éves szervezők átadják a feladatokat a következő csapatnak, fontos, hogy a volt csapattagok segítsenek az új szervezőknek, hogy a folytonosság megmaradjon.

A KAG-tárlat egy hónapig látogatható a KJF-en, érdemes időt szánni a földszinten és az első emeleti folyosón kiállított alkotásokra.

/fotó: Traum Dániel/

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat