KJF, Educatio, piacképes diploma

Cikk dátuma 2016. január. 22. | KáVé
KJF, Educatio, piacképes diploma

Tizenegy alap-, három mesterszak, öt felsőoktatási szakképzés, idén először: emberi erőforrások képzés

Az idén először induló emberi erőforrások képzés mellett a Kodolányi János Főiskola tizenegy alap-, három mesterszakáról és öt felsőoktatási szakképzéséről gyűjthetnek be információkat a leendő főiskolások a fővárosi SYMA rendezvényközpontban szombatig tartó 16. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. Mintegy harmincezer látogatóra számítanak a háromnapos eseményen, ahol idén több mint negyven magyar és csaknem negyven külföldi felsőoktatási intézmény mutatkozik be.

Az Educatio hazánk legnagyobb felsőoktatási rendezvénye, amelyen a Kodolányi főiskola minden évben részt vesz – mondta el Dr. Szabó Péter rektor a KV-nak. Hozzátette, felméréseik igazolják, hogy az internetes megjelenések mellett ez a legfontosabb tájékozódás a felvételizők körében.

Szondy Réka a főiskola sajtóreferense a szakkiállítás mindhárom napján részt vesz a kodolányis csapat munkájában, ahol oktatók, jelenlegi hallgatók igyekeznek a képzési paletta részleteiről is tájékoztatást adni az érdeklődőknek. Sokan megfordulnak a kodolányis standnál, végzős középiskolások, szülők, de olyanok is, akik már korábban érettségiztek, csak most szánták rá magukat a továbbtanulásra.

„Február 15-e a jelentkezési határidő, tehát van még idő a tájékozódásra akár itt, akár a nyílt napokon, ami a Kodolányin január 30-án lesz. Azt tapasztalom, hogy meglehetősen nagy a tanácstalanság, jobbára azt tudják biztosan a felvételizők, hogy mit nem akarnak.” –mondja Szondy Réka, hozzátéve, hogy az átfogó elképzelésekhez gyakran nem tudnak konkrét szakokat kötni az érdeklődők, s ebben van nagy szerepe az Educationak, ahol az intézmények standjain pontos tájékoztatást kaphatnak. Az orvosnak, mérnöknek, informatikusnak készülők számára világosak a lehetőségek, a társadalomtudomány, bölcsészet iránt érdeklődők esetében azonban gyakran van szükség segítségre, pontos tájékoztatásra.

Fontos a piacképes diploma kérdése is, tudni akarják a leendő hallgatók, hogy milyen elhelyezkedési lehetőségeik lesznek, milyen munkakörök betöltésére kapnak „jogosítvány” a képzés befejeztével, tudtam meg a sajtóreferenstől. Érdekességként elmondta azt is, hogy az utóbbi években egyre több szülő kíséri el érettségi előtt álló gyermekét a szakkiállításra. Mivel a szülők a „Bologna” előtti rendszerben tanultak, szeretnék pontosan megismerni a mostani képzési rendszer lényegét, többek között azt, hogy az alapszakos diploma egyetemen és főiskolán egyaránt és ugyanolyan formában megszerezhető.

Bolfert Richárd a KJF másodéves kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója már a tavalyi Education is segített a tájékoztatási munkában a kodolányis standon.  

"A mi évfolyamunk az első, amelyik a PIQ & Lead™ felsőoktatási modell rendszerben tanul a Kodolányin, így mi tudunk hitelesen beszélni ennek a modellnek az előnyeiről. Az elméleti és gyakorlati képzés egyedülálló egységét jeleníti meg a rendszer, sokan kiváncsiak a részletekre." -mondja Bolfert Richárd, aki nem mellesleg az RTL Klub egyik műsorában is dolgozik a nappali tagozatos tanulás mellett. Fontos tapasztalatként jegyzi meg, hogy a felvételizők egy része nincs tisztában azzal, hogy milyen képzésekhez szükséges az emelt szintű érettségi. Mint mondja, a Kodolányin a most induló emberi erőforrás, valamint a turizmus és a gazdálkodási menedzsment alapszakhoz nem előírás, ez esetekben két választott tantárgy eredményére van szükség.

A kodolányis standon egyébként minden szak képviselteti magát hallgatókkal is, akik nem csak lelkesedéssel, hanem pontos ismeretekkel várják az érdeklődőket. A felvételizők az információk mellé ajándékokat is kapnak, többek között egy kiváló minőségű kávét Zsámbéki Ákos baristának, az olasz Caffé Cagliari szakértőjének köszönhetően.

Szöveg: Virágh Ildikó

Fotó: Bolfert Richárd

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat