KJE és még két Fejér megyei egyetem Ercsiben

Cikk dátuma 2019. április. 30. | KáVé
KJE és még két Fejér megyei egyetem Ercsiben

Fejérben van lehetőség tanulni és dolgozni

A Kodolányi János Egyetem standja is ott volt az Esély otthon – jövőforrás Ercsiben című projekt keretében Ercsiben megtartott szakmai napon április 25-én. Az Eötvös József Művelődési Házban rendezett programra általános iskolák hetedik osztályosait és középiskolásokat hívtak meg a szervezők, hogy képet kapjanak a Fejér megyében található továbbtanulási és munkaerő-piaci lehetőségekről. A bemutatón a helyi munkavállalók mellett oktatási intézmények vettek részt, és bemutatták a megye szakképzési és felsőoktatási térképét. A cél mindenekelőtt az volt, hogy a fiatalok megtalálják helyüket szűkebb pátriájukban mind tanulás, mind munka szempontjából. 

A Kodolányi János Egyetem is meghívást kapott a rendezvényre, Lőrinczné Dr. Bencze Edit az intézményben megtalálható szakokról, felsőoktatási szakképzésekről készült prezentációval. A Kodolányi nyújtotta lehetőségek országosan népszerűek, a több oktatási helyszín pedig vonzó lehet egyrészt a fővárosban tanulni és diákoskodni vágyóknak, másrészt például azoknak a Fejér megyei fiataloknak, akik Székesfehérváron, a lakóhelyükhöz viszonylag közel szeretnék tölteni egyetemi éveiket. Dr. Bencze Edit a KáVé-nak elmondta, örült a meghívásnak, mert ezek a bemutatók alkalmat nyújtanak arra, hogy felvillantsák a fiataloknak a továbbtanulás huszonegyedik századi irányait, kedvet csináljanak a továbbtanuláshoz.

Ercsiben ezúttal az Ódudai Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem is bemutatkozott, továbbá a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum hét középiskolájával is megismerkedhettek az ercsi diákok. Péli András szakmai főigazgató helyettes a hiányszakmákra is felhívta a fiatalok figyelmét, és részletesen bemutatta a szakképzési centrum hét középiskolájának képzési palettáját.

Győri Máté, Ercsi polgármestere beszédében a tanulás fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét, továbbá a megyében megtalálható továbbtanulási lehetőségekre, amelyek egyfajta folytonosságot jelenthetnek az életükben. Szeretnék, ha azok, akik itt nőttek fel, itthon is maradhatnának, továbbra is Ercsi maradna az otthonuk, és arra is számítanak, hogy olyan vonzóbbá tehetik településüket e korosztály számára, hogy legyen kedvük itt letelepedni és családot alapítani. Elmondta, a helyi munkaerőpiac visszavárja az érettségit, diplomát szerzett fiatalokat, és biztos abban, hogy Ercsi megfelelő életteret jelenthet számukra.

Gólics Ildikó szakmai projektvezetőtől megtudtam, hogy az „Esély otthon - Jövőforrás Ercsiben”című EFOP pályázat 2018. január 1-től 2021. január 1-ig valósul meg Ercsiben. A projekt keretén belül lehetőség van arra, hogy az önkormányzat ösztönző támogatás keretében olyan fiatalokat támogasson, akik a településen lévő szakemberhiányt pótolják és segítik munkájukkal.

Kép és szöveg:V.I.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat