Jól sikerült a királyi város Emlékéve

Cikk dátuma 2014. január. 27. | Kitekintő
Jól sikerült a királyi város Emlékéve

Erősebb közösséggé vált Székesfehérvár 

Sikeres volt a 2013-as Szent István Emlékév, hiszen megvalósult a fő célkitűzése; Székesfehérvár erősebb közösséggé vált az ünnepi esztendőben – hangzott el a mai sajtótájékoztatón, amelynek keretében az Emlékévet értékelte dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke. 

Az önkormányzat, az egyház és a civilek összefogásával kétszáznál is több programot rendeztek, amelyek összességében elnyerték a lakosság tetszését, és igény mutatkozik hasonlóan nagyszabású emlékévek szervezésére.

Az ünnepi évet értékelő sajtótájékoztatón Székesfehérvár polgármestere elsőként köszönetét fejezte ki a 2013-as Emlékbizottság tagjainak a több hónapig tartó előkészületekért és a programok sikeres lebonyolításáért. Dr. Cser-Palkovics András néhány adatot ismertetett az Emlékévvel kapcsolatban: összesen kétszázhusznöt rendezvény, illetve több rendezvényből álló programsorozat valósult meg az önkormányzat szervezésében, vagy társszervezésében. Százhuszonegy fő és hat szervezet tagsága önkéntes munkával segítette a programok lebonyolítását. A Nemzeti Emlékhelyen csak augusztusban 19.329 látogatót fogadtak. Az önkormányzat támogatásával huszonkét kiadvány jelent meg, ebből a legnagyobb, 44.700-as példányszámú volt a „Rubicon” című történelmi folyóirat Székesfehérvárról szóló, tematikus különszáma, amelyet minden fehérvári háztartásba eljuttatott az önkormányzat.  Az Emlékév honlapját, a 2013.szekesfehervar.hu portált több mint 35.000 egyedi látogató tekintette meg, a Facebook oldalt pedig kiemelkedően sokan, 12.269-en keresték fel augusztus 14-én, a Szent Jobb fogadása és a körmenet napján. Kizárólag az Emlékév programjainak megvalósítására nyitott számlára 33 millió forint támogatás  folyt be. 

Dr. Cser Palkovics András ismertette az Echo Szociológiai Kutatóintézet felmérését is. A megkérdezettek 81 százaléka hallott a 2013-as Szent István Emlékévről és részt is vett valamely rendezvényen, 42 százalék inkább, 43 százalék pedig teljes mértékben elégedett volt a programokkal. A válaszadók 85 százaléka szerint nőtt a város ismertsége, 83 százalék szerint népszerűbb lett a város, 82 százalék szerint növekedett a turistaforgalom, míg 68 százalék szerint erősödött a gazdaság az Emlékévnek köszönhetően. Arra a kérdésére, hogy egyetértenek-e hasonlóan nagyszabású emlékévek megrendezésével, a megkérdezettek 91 százaléka válaszolt igennel. A lakosság ezen elvárása azért fontos, mert a város készül 2022-re, az Aranybulla székesfehérvári kibocsátása 800. évfordulójának megünneplésére.

A Városháza emeleti folyosóján a következő hetekben az érdeklődők megtekinthetik a „Válogatás az Emlékév eseményeiből” című fotókiállítást. A Városi Levéltár tárlatában hat paravánon csaknem háromszáz, székesfehérvári fotósok (Simon Erika, Kiss László és Varjú Zoltán) által készített alkotás látható a 2013-as esztendő rendezvényeiről. Március elején újabb kiállítás nyílik az Emlékévről a Szent István Király Múzeum szerevezésében, és készülnek egy összefoglaló jellegű emlékalbum kiadására is. Dr. Cser-Palkovics András a következőkben összegezte az elmúlt időszakot: „Egyértelműen kijelenthetjük, hogy sikeres volt az Emlékév. Ma már erősebb közösség vagyunk, mint a 2013-as esztendőt megelőzően, és ezért mindenképpen érdemes volt megrendezni a Szent István Emlékévet.”

„Nagy összefogásra, az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, az egyház és a civilek áldozatos munkájára volt szükség ahhoz, hogy sikerrel záruljon az Emlékév.”
 – emelte ki Dr. Csurgai Horváth József. A 2013-as Emlékbizottság elnöke szerint 2013-nak köszönhetően erősödött a lokálpatriotizmus, országos tekintetben is ismertebb lett Székesfehérvár, sikerült még inkább megszerettetni a várost, így a jövőben is érdemes lesz hasonló jellegű emlékéveket szervezni. „Országos jelentőségünkre való tekintettel meg kell fogalmaznunk a 2013-ból fakadó céljainkat és azt, hogy valójában milyen Fehérvárt akarunk. Szükség van az együtt gondolkodásra, az összefogásra, és mindezek elmélyítésére. Ha ez megvalósul, akkor hatékonyabbá válik az erőforrások felhasználása is.” – mondta el az Emlékbizottság elnöke.

 

/Forrás:ÖKK/

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat