Hároméves a Fehérvári Diáktanács

Cikk dátuma 2014. november. 04. | Kitekintő
Hároméves a Fehérvári Diáktanács

Húszezer diák véleményét képviselik

Tisztújító ülést tartott a Székesfehérvári Diáktanács ma délután a Városháza Dísztermében, ahol megválasztották a háromfős elnökséget - egy elnököt és két alelnököt. Az elnök Varga-Márfy Milán lett, az alelnöki posztokat Kozári Kristóf és Dominik Boglárka töltik be. Az ülésen dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a diákokat. Az eseményen jelen volt Róth Péter alpolgármester és Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok is.


A Székesfehérvári Diáktanács 2011 októberében alakult meg. A város önkormányzata arra kérte az általános és középiskolákat, hogy delegáljanak egy-egy tagot a testületbe, így összesen 39 fő képviseli a város oktatási intézményeit. Székesfehérvár vezetése fontosnak tartja, hogy a Diáktanács által kikérje a városban tanuló mintegy húszezer diák véleményét és javaslatát a fiatalokat érintő fontos döntések meghozatalához.

„Az elmúlt három évben a Diáktanács által végzett munka eredményei is azt igazolják, hogy érdemes a közösségért tenni.” – kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere arra bíztatta a fiatalokat, hogy folyamatosan jöjjenek és tegyenek javaslatot, osszák meg terveiket a mindenkori városvezetéssel, hogy mit szeretnének. „Székesfehérvár Önkormányzata számára mindenképpen kiemelt kérdés az ifjúság ügye. Szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy a város oktatási intézményeiben tanulók jól érezzék magukat. Itt képzeljék el jövőjüket és akár itt, vagy máshol tanulnak tovább, jöjjenek vissza Székesfehérvárra. Többek között ez a cél vezérelt bennünket akkor, amikor a Diáktanács megalakult.” A polgármester köszönetet mondott a diákok és a diákokat segítő pedagógusok eddigi munkájáért, és további jó együttműködést kívánt az idei tanévre.

A Szavazatszámláló Bizottság megalakulása után a tagok meghallgatták a négy elnökjelöltet, Dominik Boglárkát, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Kozári Kristófot, a Ciszterci Szent István Gimnázium, Resch Gábort, a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, valamint Varga-Márfy Milánt, a Lánczos Kornél Gimnázium tanulóját, majd titkos voksoláson, szavazólapok segítségével döntöttek. A Diáktanács elnökének Varga-Márfy Milánt választották. Ezt követően döntöttek az alelnökök személyéről is. Ügyvezető alelnökké választották az elnökjelöltként is indult Kozári Kristófot, míg a kommunikációért és rendezvényszervezésért felelős alelnöki posztot Dominik Boglárka tölti be a jövőben.

Mészáros Attila, az ifjúsági ügyekért is felelős alpolgármester kiemelte: „A 2014/15-ös tanévben már a negyedik ciklusát kezdi meg a Diáktanács. A tisztújító közgyűlésen a tagok olyan vezetőséget választottak, amely méltó módon, az elődök munkáját folytatva végzi majd munkáját. A sikert, a közös munkát az is jelzi, hogy idén Székesfehérvár ad otthont az Országos Diákparlamentnek. Ez egy nagy elismerés a városnak is.” – tette hozzá az alpolgármester.

A Székesfehérvári Diáktanács fontos célkitűzése, hogy az idei tanévben minden hónapban egy-egy jelentős programot szerveznek. A novemberi Országos Diákparlamentet követően decemberben adventi programokat terveznek. Januártól folytatódik az „Ilyen a MI iskolánk” programsorozat. A második félévben a tervek szerint lesz Városi Diákbál, éjszakai tájékozódó verseny, Fehérvári Ifjúság Feszt és sportnap is.

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat