Győrffy Miklóst ünnepelték a KJF-en

Cikk dátuma 2013. december. 20. | KáVé
Győrffy Miklóst ünnepelték a KJF-en

Győrffy Miklós, a KJF kommunikáció és médiatudomány tanszékének alapító tanszékvezetője ezen a napon ünnepeli 70. születésnapját. Ez alkalomból felköszöntötték kollégái, régi és jelenlegi munkatársai, valamint barátai a főiskolán. Győrffy Miklós hazánk első kommunikáció tanszékét hozta létre 1993-ban a Kodolányi János Főiskolán.

 

                        Elsőként Dr. Szabó Péter rektor mondott köszöntőt 

 

                                  Dr. Bódi Zoltán ünnepi újságot szerkesztett a születésnapra


   A különszám igazi ajándék az egész életét az újságírásnak szentelő Győrffy Miklós számára

 

             Győrffy Orsi is édesapja tanszékén szerzett diplomát, és ma már a KJF-en tanít 

 

 

A születésnap alkalomból a KáVé azt  a Győrffy-interjút közli, amely Virágh Ildikó: Arcok Fejérből című, 2007-ben megjelent interjúkötetében látott napvilágot:


 

         Győrffy Miklós és Virágh Ildikó az interjú születése után hat évvel - a születésnapon



"Győrffy Miklós a Magyar Rádió vezető szerkesztője volt és a Magyar Televízió külső munkatársa, a 168 óra és a Gondolatjel egyik alapítója. 2005 decemberétől idén áprilisig A szólás Szabadsága műsorvezetője. Táncsics Mihály-díjas újságíró. Mérhetetlenül tisztelem őt, s azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Nem csak a régi és mostani tanítványaira gondolok, hanem tévénézők és rádióhallgatók tízezreire, akik nem csak háttérzajként kapcsolják be a készülékeiket.  Nagyra tartom klasszikus újságíráson alapuló szakmaiságát, amely az utóbbi évtizedek gyors ütemben bulvárosodó médiavilágával szemben maradandó értékeket képvisel. Feladatairól, az újságíráshoz kapcsolódó változásokról és a főiskolai tevékenységéről beszélgettünk.

Hogyan működik az életedben ez a sok-sok feladat?

Mindig, egész életemben, sokféle dolgot csináltam, mert a tapasztalatok szerint ebben az országban több lábon kell állni. Ennek részint anyagi okai vannak, bár esetemben nem csak erről van szó, hanem az érdeklődésem is többféle. Amíg fiatalabb voltam nyakra-főre mindenfélét elvállaltam, de amit nem szerettem csinálni, azt soha. Amit elvállaltam, szívesen tettem. De mindig erősen gondoltam arra is, hogy a végén a pénztárhoz lehet menni, ez kétségtelen tény. Na most, ha ebből a mondatsorból valaki arra gondolt, hogy én anyagias ember vagyok, az nem igaz. Ezek között ingyen munkák is voltak, vannak máig is, de ha   valamiért kedves nekem a feladat, akkor csinálom. Az igazság azonban az, hogy a legutóbbi időben már érzem, hogy elmúltam húsz éves és nem lehet annyi mindent vállalni, mint eddig.

Kapcsolódik valamiképpen ehhez, hogy áprilisban távoztál a Szólás Szabadsága műsorvezetői székéből?

Hogyne, ezzel abszolút összefügg, de van még egy másik -sokkal korábbi- történet. Én évekkel ezelőtt egyszer és mindenkorra szakítottam a politikai újságírással. Ennek részletes története van, de nem olyan nagyon érdekes. A lényeg az, hogy a kilencvenes évek elején megfogadtam, nem leszek többet politikai újságíró, inkább kulturális újságírásban dolgozom és tanítani fogok. Ebben az országban az a szokás alakult ki, hogy a politikai újságíró valamilyen módon a személyzethez tartozik, tehát lehet ugrasztani, lehet tőle rendelni interjúkat és a rendeléseket a médiumok főnökei teljesítik. Ez volt az egyik ok. A másik az, hogy az újságírókat – politikai újságírókat – besorolták, beosztották bizonyos politikai pártokhoz. Nekem ez egyáltalán nem tetszett. Mélyen nem értek egyet ezzel a gyakorlattal, mert én azzal a reménnyel vágtam neki a demokráciának 1990-ben, hogy a politikai újságíró megszűnik a személyzethez tartozó, tekinthető embernek lenni. De ez egyáltalán nem így alakult, s akkor azt mondtam, hogy ezzel szakítani kell. Ez meg is történt. 2005 decemberében a barátaim -akik a televíziónál A szólás Szabadsága című műsornál dolgoznak - azzal kerestek meg, hogy jöjjek, mert valahogy elfogytak a műsorvezetők. Friderikusz elment, vagy kirúgták, összerúgta a patkót a televízióval, utána jött egy hölgy, aki viszont elment szülési szabadságra. Barátaim azt mondták, nagyon nagy bajból húzom ki őket, ha legalább átmenetileg elvállalom. Nem hivatalos, hanem baráti megkeresés volt. Többször is nemet mondtam, később a televízió elnökhelyettesével, majd az elnökével is beszéltem, s ők is kértek, legalább átmenetileg vállaljam el, amíg nem találnak valami megoldást. Azt mondták, az év végéig – 2005-ben – három műsor van, legalább ezeket. Igent mondtam. Nem örömmel, de hogy kihúzzam őket a bajból, elvállaltam a három műsort. Közben január lett és megint jöttek, hogy még egy rövid ideig maradjak, értsem meg a helyzetet. Biztosra ígérték, hogy hoznak oda valakit tavasszal.

És nem hoztak egy egész kerek esztendeig.

Nem hoztak, ezért kettőezerhat december végén azt mondtam; egy kerek évet húztam rá a három hétre, most már találjanak más megoldást. 2007. március-áprilisban mindenféle televíziós átszervezések következtek, Baló Gyuri eljött az Estétől és végre átvette a műsorvezetést. Én pedig maradtam a szerkesztőségben, azzal a feltétellel, hogy hétvégén nem kell dolgoznom. Az elvi kifogásaim mellett ennek a munkának az volt még a nehézsége, hogy se szombatom se vasárnapom nem volt majdnem másfél évig.

Miért fontos Neked, hogy a hétvégéd szabad legyen?

Azért, mert unokáim vannak, akikkel szeretnék minél többet együtt lenni. Van egy vidéki házam, amit fölvert a gaz és egy csomó munkát nem tudtam elvégezni, mert soha nem volt szabadidőm. Ezt semmiképpen nem akartam. Ez az igazi és autentikus magyarázat arra, ami történt.

A közelmúltról és a jelenről beszéltünk eddig, most tekintsünk vissza másfél évtizeddel korábbra. Hazánkban a Kodolányi János Főiskola hozott létre elsőként kommunikációs képzést, amelynek a koncepcióját Te dolgoztad ki és  a tanszékvezetője vagy azóta is. Emlékszel még a tanszék létrehozásának a körülményeire?

Persze, hogy emlékszem. Szabó Péter, a jelenlegi rektor és Rockenbauer Lajos  megkerestek, hogy az ő magánfőiskolájukon indul kommunikációs képzés - ami korában nem létezett  Magyarországon – jöjjek. Nem vettem komolyan, pedig két nagyon kedves, komoly fiatalember volt. Nem nekik nem hittem, hanem az egész volt valószínűtlen. Aztán hosszú kapacitálás után, amikor már úgy láttam, hogy tényleg lesz a dologból valami, nekiláttam a koncepció kidolgozásának. Szabó Péterék elmondták, hogy húszegynéhány hallgatóval indul a kommunikáció szak, de a már működő angol, német, francia szakon sokkal többen vannak. A klasszikus bölcsész szakok elindítása semmi problémát nem jelentett, de az újságíróképzés teljesen új volt. Mindenesetre bekapcsolódtam ebbe. Azt hiszem akkor még csak félgőzzel, mert nem gondoltam ugye, hogy a húszról kétezerre emelkedik mára a kommunikáció szakos hallgatók száma a főiskolán. Sok minden történt, elképesztő változások jöttek. Elképesztő növekedés létszámban, tanárban, az oktatás szakszerűségében. Nem gondoltam én, hogy ebből ez lesz. Ez a munka magában bőven ad elfoglaltságot egy embernek, s én mellette tízegynéhány évig rádióztam és tévéztem is.

 Még ma is aktívan dolgozol a Magyar Rádióban?

 Nem, mert tavaly a saját kezdeményezésemre nyugdíjba mentem.  Azt hittem, hogy nagyon fog fájni a szívem emiatt, de egyáltalán nem fáj. Mert ez a rádió úgy nagyjából tönkrement. A Magyar Rádió megrongálódott, léket kapott, tönkrement. Most új vezetése van, de nem látszik semmi, hogy valami történne. Odáig jutottak a dolgok, hogy egyáltalán nem sajnálom, hogy nyugdíjba mentem. Mindig azt hittem, nagyon fog fájni, ha eljön annak az ideje, hogy el kell szakadni a rádiótól. De nem. Már fél éve ott van az új vezetés, de egyetlen emberrel nem beszéltem egy szót se. Tulajdonképpen igazándiból ez sírni való történet. A médiatörténet úgy fogja ezt följegyezni, mint egy nagyon méltatlan helyzetet. Nem rólam van szó, mert én ezen átnézek és átlépek. De jó néhány kollégám van, akikkel méltatlanul bántak el valakik, akik tulajdonképpen senkik. Így mennek mostanában a dolgok és ez egyáltalán nem érdekel senkit. Talán a rádióhallgatókat érdekelné. Azt a kevés hallgatót, aki megmaradt. Ez magyar demokrácia deficitjeinek egyik sajátos története. Majd egyszer valaki ezt meg fogja írni és a kárlistát is össze fogja állítani. Ilyet nem lehet büntetlenül tenni – nem úgy értem, hogy valakit bíróság elé kéne állítani – ezt majd a történelem intézi el.

A Magyar Rádióra vonatkozó szomorú mondatokhoz kapcsolódva hadd kérdezzelek a Vörösmarty Rádióról, amelynek a stúdiójában felvesszük ezt a beszélgetést. Annál is inkább, mert hiszen tizenkét évvel ezelőtt Te álmodtad meg ezt a rádiót, a tanszékhez kapcsolódva. Hogyan látod, hogy sikerült-e beváltani, azokat a reményeket, amelyeket Te akkor megfogalmaztál magadban?

Akkoriban az országban mindenfelé alakultak az úgynevezett zenélő rádiók, amelyekben egész nap szól a gépi program. Felteszik a számomra ugyan hallgathatatlan, silány zenéket, amelyeket nem nagyon neveznék minőségi popzenének se. A legnagyobb országos rádiókban is ezek mennek. Kilencvenötben nekünk az volt az elképzelésünk, hogy ne ennek egy provinciálisabb, vacakabb, kisebb, vagy hasonló változata alakuljon ki, hanem olyan közszolgálati tartalmakat felvonultató rádió, amely Székesfehérvár és környéke társadalmi életét, az itteni híreket, az itteni eseményeket mutatja be az embereknek. Amit felmutatnak a helyi médiumok, például itt a Fejér Megyei Hírlap, amit olvasnak, vagy a Fehérvár Televízió, amelynek a műsorai helyiekről, helyieknek szólnak. Azt is nézik, mert ha nem, akkor erre nem áldozna pénzt senki. Azt mondtam akkor, hogy lehet itt egy rádió is, az valamivel olcsóbb, mint a televízió. Ez a rádióállomás – a Vörösmarty Rádió- azóta működik, pénzt áldoz rá a főiskola és a szponzorok, következésképpen olyan műsorokat készít, amelyeket érdemes finanszírozni. Ez az egyik pont. A másik pont az, hogy közben a Kodolányi János Főiskola hallgatói közül kinevelődött jó néhány olyan rádiózó személyiség, aki ezt a munkát nagy örömmel, jó közösségben végzi, s ezt látom. Hetente találkozom azokkal a lányokkal és srácokkal, egykori tanítványokkal, akik ma itt dolgoznak. A régiek közül is vannak még néhányan, de a többség innen toborzódott. Közben azóta is itt gyakorolják a rádiózást a kommunikáció szakos hallgatók, saját szerkesztésű heti műsoruk is van.  Az idei évtől már a Budapesten tanuló főiskolásaink is küldenek ide hetente egyórányi műsort.  A Vörösmarty Rádió feladata tehát nem csak az, hogy lehetőleg színvonalas műsorokat adjon, széleskörűen tájékoztassa a fehérváriakat, hanem gyakorlóhelye is a médiára specializálódott hallgatóknak. Azt hiszem, hogy ilyenformán ez nagyon sikeres történet.

Sokat tartózkodsz Fehérváron, ide köt a főiskola, a Vörösmarty Rádió. Mennyire épültél be az itteni közéletbe és mennyire kötődsz a városhoz?

A válaszom ambivalenciát fog elárulni. Fehérvár nekem azt jelenti, hogy fölkelek, beülök az autóba és jövök ide. Ismerem azt az útvonalat, töviről-hegyire minden épületet, meg a belvárost, ahova elmegyek néha kávét inni vagy egy fagyit enni. De ez nagyon ritkán fordul elő, mert egyszerűn nincs rá idő. Időnként bemegyek a polgármesteri hivatalba, aránylag jó viszonyt ápolok a polgármesterrel és a város vezetésével, ha nem is találkozunk gyakran.  Vannak kapcsolataim a színházzal, küldünk oda embereket, hogy segítsenek a kommunikációs marketing munkában, hogy legyen együttműködés a két intézmény között. Néha megnézek egy-egy előadást is, s ha majd időm engedi, gyakrabban elmegyek. Azt gondolom, hogy valójában a város egyetlen fontos intézményébe épültem be, ez a Kodolányi János Főiskola és annak a Vörösmarty Rádiója. Ezek szerintem fontos intézmények. Tehát a szakmai tevékenységem nagyobb részét ebben a városban fejtem ki.

A Kodolányi János Főiskola által kötődsz Fehérvárhoz és így a beszélgetés végén még egyszer erről kérdezlek. Hogyan látod – a múltjáról már beszéltünk – a főiskola jövőjét?

Ha távolba látnék, akkor erre könnyen tudnék egyszerű választ adni. Annyit látok, hogy mindenféle vészhangok hallatszanak a felsőoktatás felől mostanában; kérdés, hogy sok egyetem, főiskola fönn tud-e maradni. Kevesebb a gyerek, demográfiai hullámvölgy van. Aztán nem könnyű megfelelni azoknak az új követelményeknek, amelyeket az új felsőoktatási törvény és az oktatási-kulturális kormányzat támaszt a felsőoktatással szemben. Tehát nem lehet pontosan a jövőbe látni. Amit látok, hogy ennek a magánfőiskolának a menedzsmentje nagyon erőteljesen dolgozik és mindent igyekszik megtenni azért, hogy ez továbbra is életképes maradjon. A hallgatók nem kerülnek el bennünket, sőt azt kell mondanom, - fogyó korosztályi létszám mellett – nem hogy csökkent volna az érdeklődés irántunk, hanem növekedett. De ez csak egyik tényezője a fennmaradásnak. Akkreditációs folyamatok jönnek, ahol meg kell felelni nagyon nehéz, nem könnyen teljesíthető követelményeknek. Azt látom, hogy ennek részünkről nem lesz semmiféle akadálya. Nagy erőfeszítések és lépések történnek annak érdekében, hogy minden dolog flottul menjen. Rám is tartozik ebből sok minden, például még több tudományosan magasan kvalifikált oktatót kell hívnom a tanszékre. Tökéletesen elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel is, de bizonyos papírformákat teljesíteni kell.  Tulajdonképpen helyeslem is, hogy ezeket teljesíteni kell. Fejleszteni, fiatalítani kell, be kell hozni olyan tanársegédeket, akik ezt az egész dolgot tovább tudják vinni, mint ahogyan itt a Vörösmarty Rádióban is a volt hallgatók viszik tovább korábbi elképzeléseket. Tehát én azt hiszem, hogy a Kodolányi János Főiskolából pár éven belül egyetem lehet. Bár ennek ma már nincs jelentősége, hiszen a mai rendszerben minden felsőoktatási intézményben van bachelor-diplomát adó képzés és alakul master-diplomát adó képzés és a doktor iskola is. Szerintem rövidesen minden követelménynek meg fogunk felelni abban a tekintetben, hogy itt masterképzés és doktoriskola is lehessen. Ezzel pedig  kialakul az egész oktatási vertikum és a Bolognai processzus minden kívánalmának meg tudunk felelni."

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat