Fontos a médiaszakosok strasbourgi, brüsszeli tapasztalatszerzése

Cikk dátuma 2020. február. 06. | Kitekintő
Fontos a médiaszakosok strasbourgi, brüsszeli tapasztalatszerzése

Cseh Adél – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

 

Interjú az EP Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetőjével

Strasbourgban rendezték meg azt az európai parlamenti szemináriumot, amelyen én is részt vehettem a Kodolányi János Egyetem képviseletében.  Az esemény keretén belül Lővei Andreával, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetőjével készítettem interjút a szeminárium jelentőségéről, illetve a további tervekről.


Lővei Andrea fontosnak tartja a médiaszakosok tapasztalatszerzését


Miért tartjátok fontosnak azt, hogy bemutassátok az Európai Parlament működését Magyarországon?

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának egyik kiemelt és a legfontosabb feladata az, hogy az Európai Parlamentet, az Európai Parlament tevékenységét és az Európai Parlamenti képviselők munkáját bemutassa az otthoni nagyközönségnek, és természetesen ezen belül is a médiának és a fiatal korosztálynak. Ennek megfelelően számos programot szervezünk mind a média képviselői, mind a fiatal korosztály, mind pedig a szakmai fórumok számára. Az egyik ilyen programunk – amely azt gondolom, hogy méltán tarthat figyelmet a tanuló fiatalok számára is –, az a diákok, médiaszakos hallgatóknak szervezett brüsszeli és strasbourgi szeminárium. A programon belül fiatal médiaszakos hallgatóknak teremtünk lehetőséget arra, hogy eljöjjenek Strasbourgba, és közvetlen közelről is megtapasztalhassák az Európai Parlament működését, bemutathassuk nekik az Európai Parlamentben tevékenykedő képviselők munkáját, és természetesen részt vegyenek a plenáris ülésen.

Mi a cél az egyetemistáknak szervezett szemináriummal?

A szeminárium fő célja, hogy olyan használható tudást adjunk át a résztvevő diákok számára, amelyet aztán már végzett újságíróként, médiaszakemberként a későbbiek folyamán nagyon jól tudjanak használni a szakmai pályafutásuk alatt. Gondolok itt arra, hogy bemutatjuk a látogatás során az Európai Parlament által az újságíró szakembereknek nyújtott lehetőségeket. Egy-két dolgot hadd emeljek ki: például az ingyenes stúdióhasználatunkat és annak feltételeit, a VoxBox használatát, a rádió- televízió stúdiók ingyenes használatát, vagy például a strasbourgi plenáris ülésre érkező stábok számára biztosított egyéb ingyenes lehetőségeket, mint pl. a forgatócsoportunk igénybevételét.

Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy mindezzel a médiaszakos diákok tisztában legyenek. Így, amikor újságíróként - tévésként, rádiósként - kezdenek el dolgozni, nem okoz nehézséget ezeknek a tapasztalatoknak a megszerzése, ismerősen mozognak majd ebben a közegben, ezeket a lehetőségeket jól tudják majd használni.

A jövőben milyen tervekkel próbáljátok kiszélesíteni ezt a lehetőséget?

Éppen most gondolkoztunk azon, hogy hogyan lehet ezt a programot tovább fejleszteni. Először is nagyon szeretnénk még szorosabbra fűzni az egyetemekkel, a felsőoktatási intézményekkel a kapcsolatot, kifejezetten azokkal, amelyek médiaszakos képzést folytatnak. Szeretnénk a diákok számára további lehetőségeket biztosítani arra, hogy jobban tudjanak tájékozódni az Európai Parlament és az Európai Unió működésével kapcsolatban. Jövőre szeretnénk ezt a programot tovább folytatni, és a tanulmányi utat kiegészíteni egy otthoni „alapozó” képzéssel, melyre szeretettel várjuk majd a médiaszakos diákokat. Ezen a -remélhetőleg - izgalmas és érdekes - képzésen belül szeretnénk az Európai Parlament működéséről az Európai Parlamenti képviselők tevékenységéről és természetesen az Uniós intézmények működéséről beszélni. Így azok a leendő újságírók, akiket aztán elhozunk Brüsszelbe vagy Strasbourgba, már tényleg felkészülten és hasznos alapismeretekkel tudják majd még jobban kiaknázni a brüsszeli vagy strasbourgi programokat.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat