Előadás a trianoni békediktátum aláíróiról

Cikk dátuma 2014. december. 18. | KáVé
Előadás a trianoni békediktátum aláíróiról

Merényi Péter írása – történelem szak, II. évfolyam

Tévhitetek, legendák, mítoszok kontra történelmi tények - Vizi László Tamás az Aranytízben

„Kik voltak a trianoni békediktátum magyar aláírói?” címmel tartott előadást Dr. Vizi László Tamás, a KJF oktatási rektorhelyettese, a Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszék tanára a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület (ZMTE) szervezésében Budapesten az Aranytíz Kultúrházban. A számos legenda övezte történelmi eseményről objektív, a háttereket és részleteket is feltáró, átfogó képet kapott a hallgatóság. 

1920. június 4-én, délután 4 óra 30 perckor a Grand Trianon palota La galerie des Cotelles folyosóján, Dr. Benárd Ágost munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter aláírásukkal látták el az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződés részeként létrejött – a kor megnevezése szerint – trianoni békeparancsot.

A trianoni békediktátum a mai napig tartó jelentősége, hatásai és az aláírást követő évtizedek kül- és belpolitikai, gazdasági eseményeit, folyamatait is meghatározó mivolta miatt a történelemtudomány jobban kutatott fejezetei közé tartozik. Az aláírok jelentéktelennek tartott személye miatt és talán a világháborút lezáró szerződés aláírási ceremóniájának rövidsége miatt – mindössze tizenöt percig tartott – kívül estek a történészi érdeklődésen. Talán ezért is tart számon a közvélemény számos tévhitet, legendát, mítoszt velük kapcsolatban. Vizi László Tamás előadása – és az ezt megalapozó tanulmányai – ilyen tévhiteket rombolt le, mint például, hogy az aláírok politikailag súlytalan szereplők; sem az aláírást megelőzően, sem utána nem akartak politikai vagy közéleti szerepet vállalni; a feladatot egyfajta büntetés gyanánt kapták; sorshúzással választották ki őket, stb. Az előadás első részében a két aláírót – nemcsak a köztudatban, de a tudományos publikációkban is – körbelengő téves állításokra hozott példákat.

1920. május 10-31. közötti időszak az, amikor a Simonyi-Semadam Sándor vezette kormánynak döntést kellett hoznia, hogy aláírja-e a békeszerződést, illetve hogy ki vagy kik írják azt alá. A békediktátum aláírásának megtagadása szinte szóba sem jön, katonailag, diplomáciailag és gazdaságilag sincs olyan állapotban az ország, hogy egy kilátásba helyezett és bármikor bekövetkező kisantant támadásnak ellen tudjon állni. Ebben az esetben a nagyhatalmak a megmaradt ország területi egységére nem vállaltak garanciát. Május 17-én a magyar kormány közli a békekonferencia vezetőjével, Alexandre Millerand-dal, hogy kész aláírni a békeszerződést és mihelyt „meg fogja tudni a béke aláírásának pontos idejét, meg fogja nevezni teljhatalmú meghatalmazottait a béke aláírására”.

A Nagykövetek Konferenciája május 23-án értesítette a magyar felet az aláírás helyéről és időpontjáról – legkésőbb június 2-án meg kell érkezniük Versailles-ba –, illetve, hogy az aláíró személyeknek kormánytagoknak kell lenniük és miniszteriális aláírás szükséges. Innentől veszi kezdetét egy érdekes „politikai casting”. Vizi Lázló Tamás a minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei alapján szinte napra pontosan, „óráról-órára” tárta elénk azt a folyamatot, amelyben az aláírok személye körvonalazódott és végül letisztult.

A teljesség igénye nélkül néhány példa, hogy ki miért nem vállalta vagy nem írhatta alá a békeparancsot: Horthy Miklós kormányzó és gróf Apponyi Albert a békedelegáció vezetője nem volt kormánytag! Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök neve igen ritkán merült fel és akkor is szűkszavúan a francia nyelvtudás hiánya miatt és mivel kilátásba helyezte a lemondását, nem jött szóba. Teleki Pál külügyminiszter pozíciójából adódóan vállalta az aláírást és a velejáró ódiumot, de utána a politikai életből való távozásához kötötte. A francia politika, Fouchet budapesti követe révén tájékoztatta a kormányzót, hogy nem tartja szerencsésnek, ha egy franciabarát politikus írná alá a szerződést és távozna a közéletből, ezzel gyengítené a francia orientációt. Mivel az aláíró személyének „üzenete” van, ezért Apponyi azt a javaslatot tette, hogy elcsatolandó területekről származó kormánytag ne legyen aláíró. Ezzel igencsak szűkült a kör. Soós Károly honvédelmi miniszter az, aki vállalja az ellenjegyzést másodikként, ha senki nem hajlandó, de a Nemzeti Hadsereg ellenállásába ütközik a személye. Benárd Ágost nevét sokorópátkai Szabó István kisgazda miniszter javasolta, azzal az igen furcsa indoklással, hogy „neve úgy is francia hangzású”. Pekár Gyula kultuszminiszteri államtitkár a családból való kitagadásra hivatkozva utasította el az aláírást. Az igazságügyi miniszter szerint egy igazságtalan szerződést nem szenesíthet. Mint ebből a pár példából is látszik, az aláírok személye körüli vita nemcsak politikai, de néhol igen-igen személyes is volt.

A Rubicon Történelmi Magazinban (XXIV. évf. 260. szám 2014/6. 70-76. old.) Vizi László Tamás: Ki írja alá a trianoni békét? címmel részletesen olvasható erről a folyamatról, melynek a végén (május 31.) megszületik a minisztertanácsi határozat, hogy „a békeszerződés aláírására Benárd Ágost munkaügyi és népjóléti miniszter […] és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter utazzanak ma este Párizsba”.

Az előadó részletesen kitért a két politikus politikai és civil pályafutásaira az aláírást megelőző és az azt követő időszakokban. Drasche-Lázár Alfréd bár nem a kor legnagyobb politikai szereplője, de igen jól ismert külügyi diplomata, „szürke eminenciás”, aki az I. világháború alatt a Hadi Felügyelő Bizottság „főcenzora”, 1917-ig a magyarországi sajtót ellenőrző és kiadást szabályozó Sajtóalbizottság vezetője volt. A békeszerződés aláírása után a politikától elfordult, de a közszerepléstől nem, íróként, majd az IBUSZ elnökeként tevékenykedik.

Benárd Ágost kalandos élete már önmagában is megérne egy külön cikket. Orvos, képviselő, az első világégés alatt ötven hónap(!) frontszolgálatot teljesít, később miniszter lesz. Orvos barátjával elkészítik Szálasi Ferenc elmegyógyászati ítéletét, amiért a nyilas hatalom átvételekor Bécsbe kellett menekülnie, ahol belépett az SS soraiba. Ezért a háború után több tárgyalás során tíz év fegyházra ítélik, ahonnan valamilyen „véletlen” folytán egészségi állapotára való tekintettel az ítéletet hat hónapra felfüggesztik és hazamehet. Nem is tért vissza a fegyházba, hanem inkognitóban élt tovább Gábor János álnéven 1969-ig Balatonkenesén.

A közel kétórás előadás, amelyet a közönség fogyni nem akaró kérdései követettek, információgazdag volt, tele új, érdekes, nem köztudott tényekkel. Vizi László Tamás utalt arra is, hogy Benárd Ágost kalandos életéről szóló tanulmányával találkozhatunk a közeljövőben.

Felhasznált irodalom:

– Vizi László Tamás: Ki írja alá a trianoni békét? (Rubicon Történelmi Magazin, XXIV. évf. 260. szám, 2014/6. 70-76. old.)

– Vizi László Tamás: Egy elfeledett magyar diplomata: Drasche-Lázár Alfréd (A felfedező tudomány. Elektronikus formában megjelent konferencia kötet.)

– Vizi László Tamás: A trianoni diktátum aláírója: a politikus Benárd Ágoston (Közép-Európai Közlemények. Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata. III. évfolyam 3. szám, 2010/3. No. 10. 67-79.)

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat