Elment a Tanár úr

Cikk dátuma 2020. április. 23. | KáVé
Elment a Tanár úr

Dr. Győrffy Miklós emlékére


Életének hetvenhetedik évében meghalt Dr. Győrffy Miklós, Táncsics Mihály-díjas újságíró, tanszékvezető, egyetemi oktató.

Dr. Győrffy Miklós hazánk első kommunikáció tanszékét hozta létre 1993-ban a Kodolányi János Egyetemen. A kommunikáció-és médiatudomány szak alapítója, immáron örökös tanszékvezetője Segesden született 1943. december 21-én. Erdős Erzsébettel 1968-ban házasodtak össze, két gyermekük született, Szabolcs és Orsolya. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-filozófia szakon diplomát 1963-1968 között, majd elvégezte a szociológia szakot is 1968-1971 között. 2010-ben doktori fokozatot szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió meghatározó egyénisége maradandót alkotott, amire egykori tanítványai, pályatársai örökké emlékeznek. Dr. Győrffy Miklóst a Kodolányi János Egyetem saját halottjának tekinti.


A Kodolányi János Egyetem kiadásában megjelent „Arcok Fejérből” című interjúkötetben Tanár úr így emlékezett  a kommunikáció szak alapítására:

„Szabó Péter, a jelenlegi rektor és Rockenbauer Lajos megkerestek, hogy az új magánfőiskolájukon indulna kommunikációs képzés - ami korában nem létezett Magyarországon – jöjjek. Nem vettem komolyan, pedig két nagyon kedves, komoly fiatalember volt. Nem nekik nem hittem, hanem az egész valószínűtlen volt . Aztán hosszú kapacitálás után, amikor már úgy láttam, hogy tényleg lesz a dologból valami, nekiláttam a koncepció kidolgozásának. Szabó Péterék elmondták, hogy húszegynéhány hallgatóval indul a kommunikáció szak, de a már működő angol, német, francia szakon sokkal többen vannak. A klasszikus bölcsész szakok elindítása semmi problémát nem jelentett, de az újságíróképzés teljesen új volt. Mindenesetre bekapcsolódtam ebbe... Sok minden történt, elképesztő változások jöttek. Elképesztő növekedés létszámban, tanárban, az oktatás szakszerűségében. Nem gondoltam, hogy ebből ez lesz. Ez a munka magában bőven ad elfoglaltságot egy embernek, s én mellette tízegynéhány évig rádióztam és tévéztem is.”

A kommunikáció- és médiatudomány tanszék felejthetetlen tanárának a tanítványa lenni rang volt az elmúlt negyedszázadban, büszkék voltak mindazok, akik tőle sajátíthatták el a szakma alapjait. Az egyetem egykori Vörösmarty Rádiójának munkatársai, egyetemista gyakornokai örökké hálásak lesznek az útmutatásokért, amelyek elsősorban a szakmáról szóltak, ám emberségre is tanítottak.

Győrffy Miklósról valahogyan mindig azt éreztem, hogy nélküle nem létezhet a világ. Valójában fel sem merült bennem, hogy egyszer majd elmegy örökre. Sokunkat szíven ütött a hír, hogy befejezte földi pályafutását.

Legyen könnyű a föld Tanár úrnak.

Virágh Ildikó

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat