Együttműködés a Magyarságkutató Intézettel

Cikk dátuma 2019. augusztus. 06. | KáVé
Együttműködés a Magyarságkutató Intézettel

Első közös projekt az ősszel nyíló Magyar világ 1938-1940. című kiállítás 

Együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Egyetem és a Magyarságkutató Intézet augusztus 2-án. Mint ismeretes, az Intézet fő célja, hogy a különböző tudományos szakágakban megszületett ismereteket összehozza, értékelje és magas tudományos színvonalon véleményezze, a valószínűségnek olyan fokán, amennyire csak lehetséges. A szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre eddig nem volt lehetőség. A Kormány, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által irányított Intézet 2019. január 1-jén kezdte meg működését.

Az együttműködési megállapodás aláírása kapcsán Dr. h.c. Szabó Péter PhD, az egyetem rektora elmondta, fontosnak tartja az intézet létrehozását, mert kellenek az új szempontok és megközelítések a tudományban. Ilyen például a magyar történettudomány. Az Egyetemnek kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere van, ami az együttműködés során is segítségül szolgálhat. 

Egy felsőoktatási intézmény és egy kutatóintézet is mást ad egy ilyen együttműködéshez, ezért jól egészítik ki egymást. Az első közös projekt egy a Magyar Nemzeti Múzeumban ősszel nyíló Magyar világ 1938-1940. című kiállítás lesz, amelyhez az egyetem múzeum-andragógiai tudást nyújt, az intézet pedig a szakmai-tudományos hátteret, mondta a rektor. Hozzátette: "Minden együttműködési megállapodás értékét az határozza meg, hogy mennyi és milyen tartalommal töltjük meg. Ez a megállapodás minőségi és eredményes jövőt ígér"

Dr. Horváth-Lugossy Gábor, a fél éve alakult Intézet főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy – egyéb szakmai és tudományos megállapodások mellett – ez már a harmadik egyetemi együttműködés, amit kötöttek. Ezek az egyetemi megállapodások is jól mutatják, hogy a Magyarságkutató Intézetet a tudományos közélet hamar befogadta, és elismerte az ott megkezdett tudományos munkát, kutatókat. A főigazgató hozzátette: további egyetemekkel terveznek együtt dolgozni, és örül, hogy az e téren ernyőszervezetként működő Intézet hasznára lehet számos egyetemi professzor, tanár és hallgató számára. Velük együttműködve sok olyan kutatási program valósulhat meg, amelyek mind hozzájárulnak a jövő tudományos elitjének képzéséhez.

A kodolányis oktatói-hallgatói tábor számára az sem mellékes információ, hogy Dr. Vizi lászló Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese egyben a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese.

Forrás: Magyarságkutató Intézet


Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat