Educatio 2019

Cikk dátuma 2019. január. 11. | KáVé
Educatio 2019

Tizenegy alapszak, három mesterképzés és három  felsőoktatási szakképzés a Kodolányin

Tizenkilencedik alkalommal nyitotta meg a kapuit az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a Hungexpo “A” csarnokában. A január 10-12. között látogatható kiállításon megújult standdal vesz rész a Kodolányi János Egyetem stábja. 

"A pályaválasztás meghatározó az ember életében, ebben segít a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás" – mondta Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára Budapesten, a rendezvény megnyitóján.

Az államtitkár kiemelte, az Educatio kiállítás egy találkozórendszer, amely a jelen lévő cégek, oktatási intézmények és az érdeklődők között olyan kommunikációt tesz lehetővé, amely segít a fiataloknak eldönteni, milyen irányba szeretnék vinni a jövőjüket. Kitért arra is: egy felsőoktatási intézménynek fel kell tudnia készíteni a fiatalokat, és rugalmasnak kell lennie, hogy menet közben is lehessen pályát módosítani.

A Kodolányi János Egyetem standja harminchat négyzetméteren megújult dizájnnal várja az érdeklődő diákokat a BF07-es helyszínen. Az idén először tanárok és diákok folyamatosan együtt vesznek részt a tájékoztatási munkában az Educatio minden napján. A jelentkezni szándékozók három  felsőoktatási szakképzésről, tizenegy  alapszakról és három mesterképzésről tájékozódhatnak. Az is fontos tudnivaló, hogy a Kodolányin tanulók  az intézmény három helyszíne közül választhatnak, tekintve, hogy Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron is van oktatási központja az intézménynek.

A duális képzések iránt érdeklődők számára az is fontos információ, hogy a KJE-n emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, szociális munka, valamint turizmus vendéglátás szak esetében van erre lehetőség.

Akik angol nyelven szeretnének tanulni, azok ezt a gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok és turizmus vendéglátás szakon tehetik meg, hiszen a következő tanévtől indul az idegen nyelvű képzés.

A szakkiállítás első délutánján Dr. Szabó Péter rektor is részt vett a munkában, a hozzá forduló érdeklődők szívesen hallgatták a rektor részletes tájékoztatóját.

Bolfert Richárd, a marketing iroda munkatársa a KV-nak elmondta, idén a kommunikáció és turizmus a sláger. Hozzátette: „Sokan már célirányosan jönnek a standra, olvastak a neten információkat, de olyanok is vannak, akik még tudják merre induljanak. Nekik segítünk kitalálni. Bármilyen kérdésre tudunk válaszolni: pontszámítás, érettségi követelmények, szaki érdekességek, intézményi tájékoztatás, nyelvvizsga egyaránt felmerülhet kérdésként”.

Az egyetem marketing irodáját erősítő Bolfert Richárd maga is a KJE kommunikáció és médiatudomány szakán szerzett diplomát néhány éve, így valóban hiteles tájékoztatással segítheti a továbbtanulni vágyó középiskolásokat. Természetes így van ez az összes jelenlegi kodolányis hallgató esetében is, akik örömmel jelentkeztek a feladatra, hogy népszerűsítsék a KJE-t.

Csütörtökön egyébként Dr. Kátay Ákos, Dr. Régi Tamás, Szele Bálint, Wertheimer Gábor, Kodó Krisztina, Dr. Malatyinszki Szilárd, Alitisz Ágnes, Németh Katalin, Sebestény Tibor, Dr. Bajor Tibor, Dr. Gyuricza Péter, Dr. N. Kovács Tímea, Dr. Tóth János, Dr. Torgyik Judit, Dr. Darai Lajos, Rákosfalvi Edina, Szabó Bálint, Bolfert Richárd, Szondy Réka, Erdélyi Emese, Burg Boglárka, Góczán Dániel, Makk Ninett, Rakovács Regina, Dani Attila, Bajusz Annamária, Bondár Bence, Lusták Dániel,  Podhorszky Anett, Gombás Ádám, Futó Boglárka, Vendrey Márta, Kecskés Tamás és Wertmüller Bence vettek részt az Educatio kiállítás munkájában. 

V.I.

/Forrás:MTI/

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat